Karakter régi neve: Jeanne Paulino
Karakter új neve: Raven Raymore
Kora: 17
Nem: Nő
Születési hely: St. Louise, Amerika
Születési időpont: 1994 július 22.
Fátyolos város: Oslo
Faj: Angyal
Nos talán illik azzal kezdeni, hogy hogyan születtem. A sztori már önmagában sem egyszerű, nem is szép, nem is fennkölt, tehát olyan, mint az élet általában. St. Louise bájos városában jöttem erre a nem túl sok szép jelzőt érdemlő világra, Miranda Paulino és valaki gyermekeként. Had fűzzem hozzá, hogy erről a valakiről semmit nem tudok, csak annyit, hogy anyám egyik nagy szerelme volt.
Anyám egy érdekes jellem, tudni illik róla azt, hogy igyekszik Casanova babérjaira törni, csak éppen női szerepben. Nála kirobbanóbb és forróvérűbb embert még életemben nem láttam, és igen furcsa neveltetésem volt mellette. Szeretem anyám, mert a lehetőségekhez mérten igyekezett jól fölnevelni, csak éppen különös szokásain nem változtatott, gyűjtötte továbbra is be a trófeákat.
Nézzék el nekem, ha ilyen neveltetés mellett, igen cinikusan viselkedem a szerelmi históriákkal kapcsolatban. Szögezzük le, Rómeó és Júlia szerintem unatkozó kispolgárok voltak, a szerelmes regények meg maximum arra jók nálunk, hogy valamivel megtámasszuk az asztal lábát.
Az iskolában sem örvendtem túl nagy szeretetnek, mert nem voltam elég szép hozzá, hogy bekerüljek az elitbe, de ahhoz meg sem elég ronda, sem elég stréber, hogy a lúzerek közé. Megakadtam valahol a mindenség közepén, és én voltam a suli se hús, se hal csoportjának első oszlopos tagja.
Sokszor próbáltam anyát valamivel rádöbbenteni, hogy létezem, ilyen volt az is, amikor szép kis árnyéknak tűnő feketével rajzolt szárnyakat, tetováltattam magamra. Próbálkoztam, anyám meddig megy el. Reméltem egy ekkora tetkótól már visszariad, de ő csak a kezembe nyomta a pénzt, kijavította a sminkjét és lépett is le.
Így nőttem, növögettem, mindenféle tudást magamba szívva és lehetőleg elkerülve anyámat. Illetve amikor láttam valahol ablakokon kimászni, esetleg be, akkor tüntetőleg nagyon eltűntem. Az iskola nem nagyon érdekel, semmi életcélom nem volt különösebben, habár néha eljártam segíteni egy idős hölgynek, aki kutató biológus volt, és amit ő megtanított nekem, azt mindig szívesen vettem. Anya folyamatos kalandjai közben, egyre több időt töltöttem a néninél, amit persze anyám észre sem vett. Ő éppen csak enni járt haza, azt is ritkán, szívesebben evett a lovagjaival éttermekben, vagy meghitt piknikeken. Engem aztán nem zavart, megszoktam anyáról, hogy milyen. Pártfogó matrónám intézte el nekem, hogy egy biológiai ösztöndíjjal kijussak Oslóba. Eleinte féltem, hogy anya nem enged el, de csak hogy vicces legyen az egész, akkor meg rosszul éreztem magam, amikor szinte azonnal rábólintott, menjek csak, ha úgy van kedvem... Így kerültem végül Oslóba, ami egy egészen új világ volt.
A társaim kinéztek, hozzájuk képest egy senki voltam, még csak szarukeretes szemüvegem és kockás szoknyácskám sem volt. Szerettek engem csicskáztatni, de ez nem érdekelt különösebben, pont úgy, ahogy semmi más sem. Ellenben elkezdtem egyre többet tanulni, egy kicsi könyvtárban rengeteg érdekességre találtam és borzasztóan élveztem mind a kutatást, mind az egyszerű fantasztikus történetek olvasását.
Belépés a fátyolba
Imádott csapattársaim kitalálták, hogy el kéne hoznom nekik egy könyvet az egyik könyvtárból. Már borzasztóan untam a semmit tevést és különben is levegőhiányom volt, így végül rábólintottam a dologra. Nyugodtan róttam az utcákat, nem siettem sehová, mert a stréberbanda úgyis meg fog várni, bármi is kell nekik, akkor meg minek siessek? Éppen elmélyülten tanulmányoztam a felhőfoszlányok alakját, amikor egy ember frontálisan ütközött velem. Előfordul az ilyesmi, csak az volt a gond, hogy pont egy tócsába esett a papírka, így a fél cím olvashatatlan lett. Sztoikus nyugalommal végighallgattam a férfi idegen nyelvű szitkait, majd elindultam a megmaradt címre. Az egyetlen hely, amit láttam egy különös bolt volt Anne nagyi boltja, de mivel olyan könyvtárszerű volt, így beléptem. Könyveket azonban nem találtam, csak egy nagyon fura fátylat, mögötte egy különös makettel...
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok: Középmagas, teljesen átlagos, habár inkább telt, mint vékony lány volt. A haja vörös volt, de a nagyon rikító répavörös fajtából a szeme pedig piszkoszöld, zöld egy enyhe szürkés beütéssel. A bőre nagyon sápadtnak tűnt mindig, és a napon gyakran vörösre égett. Ráadásul szeplős volt és a szeplői az őrületbe kergették.
- Mostani tulajdonságok: A bőre pár árnyalatnyival sötétebb lett, de még mindig inkább krémszínű csak, mint igazán barna. A szeme egészen sötétbarna, néha már feketének tűnik, amíg nem süt bele a fény. A haja is ilyen sötét árnyalatú, aminek csak a fény fedi fel az igazi barna színét, ráadásul a haja borzasztó göndör, úgy tekereg és hullámzik az arca körül, mintha csak sok-sok kis kígyó lenne. Átlépéskor kicsit magasabb lett, de sokkal vékonyabb, alig nyom valamit, ahogy sok más angyal is a repülés miatt. A hátára hatalmas hófehér szárnyak nőttek.
Belső tulajdonságok:
Kissé szórakozott, gyakran szerencsétlen, de többnyire jókedvű. A humort néha annyira túlzásba viszi, hogy kissé zavaró, de ilyenkor rendszerint észbe kap és hamar észre veszi magát. Jellemző rá a figyelmetlenség és a szétszórtság, de hogyha valamit akar, akkor azt bármi áron eléri.
Kedvencek: Szeret jókat enni, sportolni, viccelődni és barátokat szerezni. És a biológiát is szereti.
Életcélja: Főként be akar illeszkedni de már egy jó ideje az a célja, hogy igazi biológus válhasson belőle, amilyen a mentora volt.
Egyéb: -
- Lángkard 2p
- Gyógyítás 1p
(Marad 1p)
Főkarakter: Lynarin Seeragic
Rólam: -
Meghívott: -
