A barlang

[Laki]

A fősziget hegyének magasában található egy "apró" sziklapárkány. Természetesen kialakult kaptató vezet fel oda, bár az utolsó kilométerek már némileg veszélyesek. A párkány belső oldalán, a hegy falában méretes hasadék tátong, ami egy mély, sziklákkal és kristályokkal tarkított barlangrendszerbe vezet. A barlang levegője meleg és nedves. Falán könnyen találni mohát és csúszómászókat.
A barlang két tucat méter után szétágazik és normális esetben teljes sötétségbe burkolózik, eltekintve néhány, a mélyben élő, fluoreszkáló élőlénytől. A barlangban rendkívül könnyű eltévedni, hisz külső jel be nem képes hatolni és a hegy különös sugárzása minden természetes és mesterséges navigációt megzavar és használhatatlanná tesz szinte minden elektronikus eszközt a hegy mélyén.

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Kúszva közeledsz a barlang szájához. Egyre erősebbnek érzed a szél tombolását. Lassan már azzal fenyeget, hogy magával ragad, még úgy is, hogy a burok amit magad köré bűvöltél, nekifeszül a szélnek és esőnek. Tóbiás és barátai közben teljes erejükkel nekifeszülnek a viharnak és feltartóztathatatlanul törnek a barlang felé, bár néhányukat magával ragadja a vihar. Úgy tűnik apró testük nehezen birkózik meg a titáni erőpróbával, de néhányan, köztük Tóbiás is, eléri a barlang izzó-szikrázó száját és eltűnik benne.

Te is közelebb kúszol s már szinte be is látsz a barlangba. A fények közepette alakokat vélsz látni. Emberi alakokat mozogni a fényben árnyak módjára. A kis "sárkányok" rikoltozva röpködnek minden felé. Szinte olyan, mint ha egy tucatnyi juhászkutyát néznél munka közben. A sikoltó hangok itt már sokkal erősebb, szinte a lelkedig hatol, mégis egyre inkább tűnik úgy, hogy nem valami különös természetfeletti a hang forrása, sokkal inkább maga a hegy. Talán a szél vagy a levegőben lévő elektromosság az oka a hangnak, hisz semmi olyan lényt nem látsz, ami ilyen hangot kiadhatna. Ahogy beljebb lesel, már lassan rálátsz arra, ami körül a Tóbiásék "köröznek". Mint ha egyetlen pontba akarnák terelni a különös, táncoló alakokat, miközben mélyen a hegy gyomrából fény tör elő. Talán maguk az alakok is csak ennek a különös fénynek a lobogása miatt látszanak. Talán egyedül vagy és amit látsz nem több mint illúzió, bár ebben a világban oly nehéz bármit is biztosan tudni. Valamiért bátrabbnak és nyugodtabbnak érzed magad. Már nem rettent meg maga a barlang se pedig az, hogy belépj rajta./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény // Előzmény*

[2900. augusztus 6., péntek]

/Elkerekedett szemmel figyelem Tobi és a fajtársai ügyes próbálkozásait. A hangzavar és a tomboló vihar közepette lehetetlennek tűnik, hogy ilyen nagy erőfeszítésre képesek - még én is alig bírom. Amikor berepülnek a barlang száján, jobban sietek én is eljutni oda, hátha valami bajba kerülnek. Féltem őket.

Felesve a barlang száján, felfoghatatlan látvány tárul elém. A kis gyíkocskák ismeretlen táncot lejtenek, nem is értem, hogy mi történik, egyedül csak annak a végtelen nyugalomnak örülök, ami elönti a lelkem. Felemelkedek, nem törődök többet a viharral. Az alakok mozgása már nem tűnik félelmetesnek, és azt sem tudom, hogy valódiak-e, avagy sem. A barlang mélyéről felragyogó fény hunyorgásra késztet, de nem tűz kellemetlenül a szemembe.

Úgy lépek be a barlangba, mint az elveszett lány, aki hazatért végül, és megtalálta az otthonát. Magabiztos vagyok, jól érzem magam. Bár ugyanúgy képes vagyok minden neszre reagálni, már nem tartok attól, hogy esetleges támadások érnének. Nem tudom, mit fogok odalent találni, de a sárkánykákkal mit sem törődve megindulok a fény felé a káoszon át./

(150)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Magabiztosan átlépsz a barlang bejáratán és ahogy közelebb érsz a sárkányokhoz, félrerebbennek előled és szinte utat adnak. Ahogy beljebb hatolsz és erősödik a fény, nem csak azt veszed észre, hogy egyre kevésbé látsz, hanem mint ha a hangok is eltompulnának. Elnyújtott, percekig tartó mennydörgéseket hallasz és mint ha a sárkányok vékony rikoltásai is egybe mosódnának. A fény már szinte bántó amikor egy pillanatra visszafordulsz és csak ekkor érted meg a történteket. Ugyanis a barlang nyílásán át egy lecsapó villámot láthatsz, de nem csak egy szempillantásig mint általában. Nem, ez mint ha fél úton a föld felé megfagyott volna s csak csiga módjára araszolna a fák lombjai felé. Ahogy a sárkányokra pillantasz látod, hogy ők is szinte megfagytak repülés közben és szinte mind feléd fordulva rikolt. Akár megindulnál kifelé akár nem, hirtelen alakok mozdulnak a szemed perifériáján, de akárhogy fordulnál is, csak a szemed sarkából láthatod őket./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

[2900. augusztus 6., péntek]

/Mintha a világmindenség közepét próbálnám elérni. Körülöttem tombol minden, szétrepedezik a valóság, s a végeláthatatlan hangzavar egyre csak fokozódik. Nem tudom, hol vagyok, nem érzem magamat, csak az egyre fojtogató fényt, ami körülölel, és nem akar elengedni.

Hátranézek. A látvány bántja a szemem, a sok színtől egészen elszoktam, s most az élénk, éles hangulatok az arcomba vágnak az egyhangú fehér után. Először nem fogom fel, amit látok, ám ahogy telik-múlik az idő, - Vagy mégsem? -, az agyamban átszakad egy gát, és egy pillanat alatt mindent megértek.

Megfagytam. Vagy a lelkem fagyott meg. Mégis létezem. Hogy lehetséges ez? Az Idő lelassult, szinte hallom, amint egy óriási óra mutatói egyre lassabban mozognak.

És ekkor az árnyakat is megérzem - megértem. Mint egy gyerek, aki azt hiszi, a háta mögött nem létezik semmi, mint egy gyerek, úgy nézek most körbe. Arcomra félelmet nem ismerő, uralkodói kifejezés ül, szívemben apám neve visszhangzik: Joram! Joram! Joram...! Mégis gyerek maradok. Az árnyak bosszantanak, úgy érzem: incselkednek velem. Én mégsem adom fel. Kihúzom magam, és ha meg tudok szólalni, hát magabiztosan, bár talán már félőrülten feliáltok:/

- Mutassátok magatokat barátaim!

(151)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Utánuk fordulsz, szólítod őket, de az alakok továbbra sem állnak meg neked. Viszont egy-egy arc, egy-egy alak fájóan ismerősnek tűnik.

Látsz egy férfit, egy pillanatra mint ha megállna az árny, feléd néz majd lemondóan lesüti fejét és kifakul előled. Ismerős, bár csak egyszer láttad. Akkor te tekintettél rá a szellemek világából s ígéretet tettél neki, mit meg nem tartottál.
A következő alak, a másik irányból suhan el előtted, feléd pillant, látod a rettegést a szemében. A nyakához kap, mint ha fojtogatná valaki és úgy tűnik el előled, mint ha elvonszolná valaki, hiába próbál kapálózni.
Hirtelen szemből, a semmiből tűnik fel egy alak. Átölel, bár az arcát nem látod, majd lassan lecsúszik, lehanyatlik eléd és feloldódik a fényben.
Egy lány a negyedik. Ismered, hisz mindig számíthat rád. Mosolyogva, széttárt karral lép hozzád, de mielőtt elérne, egy karmos, szörnyszerű kéz ragadja meg a torkát. Felemeli, s látod hogy a nyakán seb nyílik s az életét jelentő vér lassú patakban csordogál végig testén és apró tócsába gyűlik a lába alatt mielőtt a kar elragadná előled.
A következő arc szinte ismeretlen mégis ismerős számodra. A fény áradásában is érzed a köré gyűlő sötétséget. Hatalmas, túlméretezett szárnyak nyílnak mögötte. Egy pár, majd még egy s végül egy harmadik. Fénylő kar fonja át derekát s egy kéz csúszik a szájára. Látni véled a szemében hogy sikoltani próbál midőn a szárnyak köré fonódnak s eltűnnek szemed elől.
Az utolsó arc ami lelked kínzására érkezik, régi sebet tép fel. Szinte ránézned is fáj a szeretett arca s még most is látod a tekintetében mindazt ami lehetett volna. Ám apró lángnyelvek lobbannak rajta, végigszáguldanak testén és kéken lobogó lángok között elhamvad ő is.

Már elviselned is nehéz s ha félre nézel még egy alak robban ki a fényből. Látod, ahogy az aki apádnak mondja magát a karját nyújtja, próbál elérni téged s néma ajkaival szavakat formál: "Ne....."
Te nem hallod a hangját és valamiért, talán egy megérzés talán az ijedség miatt, magad se tudhatod igazán, de megfordulsz. Ott maga a fény ölt alakot, bár se tisztán kivenni, se igazán felfogni nem vagy képes. Az alak vonások nélküli arcát hirtelen feléd fordítja, mint akit meglepnek s néma sikoly szakad fel a torkából. Nem a füleddel hallod, sokkal inkább a lelkeddel. Mint ha olvadt acéllal borítanának be, s a fény szó szerint minden érzékedet megvakítja. /


* Időt most egy ideig nem kell írnod, viszont szeretném, ha minél részletesebben leírnád a karaktered érzelmeit, gondolatait. *

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/A lelkem ezer darabra tör szét, amikor meglátom őket. Döbbent arcomon könnyek patakzanak végig, de én észre sem veszem őket, hiszen én csak az arcokra figyelek, azon szeretteim arcára, akit elvesz tőlem a Sors. Nem tudom, hogy egy jóslat vesz-e körül, vagy pedig a valóság, de fölösleges ezen rágódnom, hiszen alig-alig fogok fel bármit is. A nevem már rég magam mögött hagytam, ahogy a lényemet is, most a Szeretet maga vagyok, és a Fájdalom. A Veszteség.

Az első alak csak egy távoli emlék csupán, egy férfi, akinek nem tudtam teljesíteni az ígéretem - egyelőre. Amikor meglátom, felderül az arcom, hiszen vágyok arra, hogy találkozzunk, várok rá, amíg csak kell, ellenben nagyon rosszul esik lemondó tekintete. Aggódok, vajon jól van-e, hogy alakulhatott a sorsa? Szüksége lett volna a segítségemre? Vajon a farkas énjével megbékélt? Vagy már szétmarcangolták egymást? Jaj, Istenem, mi lett vele? Hogy van? Miként él? Mi a szerepe az életemben? Az első alak az Aggodalom.

Egy új ember kúszik elém a fényből, egy lány, akit emlékeim szerint nemrég láthattam, s a nyakán az én kéznyomomat viseli. Bocsánat tükröződik szememben, mély megbánás, amit a lelkiismeretem diktál, s amikor látom, ahogy végeznek vele, felsikoltok, és megpróbálok utána nyúlni, de a testem és a lelkem most két helyen létezik, kiszakadtam magamból. Miattam került vajon le a földre? Miattam vitték el? Sírok, sírok, hiszen a második alak a Megbánás.

A harmadik alakra nem emlékszem. Ismerős, de nem tudom, hogy miért, nem tudom, hogy kicsoda. Nem tudom a nevét se, sem, hogy mikor találkozhattam vele. Mégis, az alázata megrémít, én nem kényszerítettem senkit sem az uralmam alá, nem akartam sohasem, hogy meghajoljanak előttem. Szabad ember vagyok, s másokat is szabadságra intek. Senki se tartson tőlem, vagy alázkodjon meg előttem. Még ha a barátom is. Az egyetlen szent kötelék köztem és mások között egyedül a Szeretet lehet. A harmadik alaktól kiver a víz, s elönt a Félelem, hiszen ő maga a harmadik.

Következzenek a testvéreim. A negyedik alak békét hoz sodródó lelkemnek, mosolyra késztet. Én is tárom felé karjaim, s tárom lelkem, tárom lényem egészét. Boldog vagyok, boldog és nyugodt. Ám csalódnom kell. A tökéletes kép szilánkokra robban, és én csak sikítok, sikítok, és tétlenül nézem, ahogy egy szörnyeteg megsebzi hófehér nyakát, s ez a hölgy ártatlanságával együtt hal meg küzdelem nélkül. Keservesen zokogok, s borzaszt a látvány, mégis képtelen vagyok elfordulni. Szeretem őt, szeretem, mintha valóban a testvérem lenne, s bánom, hogy hagytam magam elszakítani tőle, még ha ezt a saját érdekében is tettem. Odaugranék most a helyére, s feláldoznám magam az éltéért cserébe, hiszen nála elesettebb és tisztább lényt nem ismerek, megérdemel egy esélyt az életre, hogy másokat is tisztává varázsoljon. A negyedik alak az Önzetlenség, s ezért én hálás vagyok érte, mégis belehalok a fájdalomba, amiért elveszíthetem.

Az ötödik alak az éteri fényből lép elő. Mint egy gyerek, akit könnyen kelepcébe csalnak, ismét bedőlök a boldogság és a megnyugvás csalogató illúziójának. Az angyal szintén a testvérem. Míg az Önzetlenség énrám támaszkodhat, úgy én erre a személyre támaszkodhatok. Ő az, aki a Jó úton tart, ő az, akinek bölcsességei megmentenek az örök sötétségtől. S amikor a árnyékok felcsapnak körülötte, én lehanyatlok a földre, és borzadva figyelem, amint elhallgattatja valaki, elragadja a sötétbe. Nem, nem! Ez nem történhet meg! Főleg nem ezzel a személlyel! Ő megrendíthetetlen, kitartó, és igazmondó! Neki muszáj beszélnie! Neki muszáj az emberek tudtára adni a kegyetlen valóságot! Neki muszáj észhez térítenie az eltévedt lelkeket! Szememben harag és őrület lángol, felpattanok, s üvöltök, üvöltök bele a fénybe, és átkozom, amiért elvette tőlem ezt a lányt is. Átkozom a fényt, ami rongybabaként hajigál, és nem hagy megnyugodnom. Az ötödik alak a Bosszú. Megkeresem azt, aki elragadta, és a lehető leghosszabb szenvedést szolgáltatom neki.

A hatodik alak mára már csak egy távoli emlék. Egy emlék, akinek ha a szemébe nézek, nem látom már magamat benne. S nem látom azt a lányt sem, aki a tükörképem volt valaha. Mi lett veled? Mi lett veled, testvérem? Hogy térhettél erre az útra? Rád pillantok, és nem tudok mást tenni, mint keblemre szorított kezekkel lerogyva sírni, zokogni, elsiratni az a lányt, akivel együtt nőttem fel, elsiratni a múltam, a családom, az életem. Elsiratni a meg nem történt éveimet, a jövőmet, a terveimet. Elsiratni a sohasem látott férjem, a gyermekeim. Elsiratni anyámat, a szeretteimet, elsiratni a barátaimat, akiket sohasem látok már viszont. Nézni, ahogy elemésztenek a lángok, amiket saját magad idéztél meg, nézni, ahogy kifordulsz magadból, és szörnnyé válsz, egy olyan borzalommá, amit már én sem tudok megmenteni az örök szenvedéstől. Te vagy a Veszteség maga, s Te vagy én magam. Mégis különbözünk. Mint ég és föld, mint tűz és víz: mi ketten sohasem érhetjük már el egymást, hisz oly távol vagyunk egymástól. S ha találkozunk is valaha testvér, már nem fogjuk felismerni egymást. Szeretlek, de nem azt az ember, akivé váltál. Szeretlek, mert arra emlékeztetsz, aki voltam kilencszáz évvel ezelőtt.

Most jön végül a hetedik. A hetedik Gonosz. Mert ők bizony, ők bizony heten vannak. Az apám a legfrissebb kapcsolatom, s hiszek benne, mégis idegen még tőlem. A család a vér. S a vér a Szeretet után a legerősebb kötelék. Egy anya feltétlenül szereti a lányát, s ez fordítva is igaz. De nekem már nincs anyám. Nekem már csak apám van, igen, van egy apám, akit feltétel nélkül szeretek, és vágyom figyelmére, gondoskodására. A hetedik alak a Remény, hisz általa talán megint boldog lehetek, talán az az ember válhat belőlem, aki mindig is szerettem volna lenni. Megrémít az arca, megrémít a tekintete, s nem értem, miért kiált felém, azt hiszem, mögöttem van valami, amitől óvni próbál, ami miatt itt van, s vigyáz rám. Látnom kell az ellenségem.

Megfordulva a Fényt látom. Ő tehát az, akit le kell győznöm. Akit le kell gyűrnöm. Mielőtt bármit is tehetnék, az alak felsikolt, és én megfagyok a hang hatására. A lelkem megremeg, megsüketül. Belefagyok a fénybe, ami teljesen körülölel. Fehér van mindenütt, fehér a fejemben, a szememnél, a fülem csak fehérséget hall. Lábam fehérségen áll, kezem fehéret tapogat. Megdermedtem, nem élek. Őrjöngenék, de elvesztettem az irányítást. Kifordultam önmagamból. Meghalnék, de azt sem tudok. Így hát csak várok. Emberöltőkön keresztül is várok, hogyha az kell. Most nem adhatom fel./

(152)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Hamarosan teljesen elveszíted az időérzékedet. Nem érzel fáradtságot, se éhséget, sőt, semmit nem érzel, ami alapján akár csak egy kicsit is meg tudnád becsülni, mégis mennyi ideje létezel a fény eme különös áradatában. Eleinte a saját tested sem látod és nem is érzed. Lassan, kínzóan lassan képes csak a tudatod felfogni, hogy mégis létezel. És azt is, hogy nem vagy egyedül, bár hogy kik vagy mik létezhetnek veled együtt itt, nem tudod. Egy idő után, bár ennyi erővel akár az első pillanattól kezdve is, de azt veszed észre, hogy helyenként meg-megremeg a fény. Olyan, mint ha egy tejfehér burokban lennél és kívülről valaki megérintené ezt a burkot. Eleinte, hol itt, hol ott jelennek meg árnyak. De mind alaktalanul, és csak néhány pillanatra, legalábbis elkínzott elmédnek olybá tűnik.

Valahogy él benned a késztetés, hogy megpróbáld elérni ezeket a tiszavirág életű árnyakat, ám ha el is indulsz valamelyik irányba, mindig csak a végtelen fény-világ vár rád.

Végül, elkezd ismerősnek tűnni az alak. Bár nem esküdnél meg rá, de néha mint ha apád vonásait viselné. És mozog a szája, beszél hozzád, de te nem hallod, talán nem akarod meghallani a hangját./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/Igen, valóban emberöltőnyi pillanatok telnek el ebben a fehér burokban. A fehér burokban, amelyben oly sokat csücsültem még gyermekkoromban, ami elzárt engem a külvilág elől. Ha tudnék sírni, most megtenném, hiszen megint mintha börtönbe kerültem volna, s az én lelkem nem bír ki több bezártságot. Csak szabadulni akar, szabadulni a hatalom által.

Mikor épp bekúsznak ezek a gondolatok az agyamba, meglibben a burkom, s árnyalakok tűnnek fel a valóság törékeny peremén, ám én hiába próbálom elérni őket, életük csillaga hamar kihuny.

Aztán meglátom apámat, de gyermeki dacomban elfordulok tőle, nem figyelek rá, mert most őt okolom azért, mert ismét kalitkába zártak, őt okolom, amiért a jövőben rekedtem, őt okolom azért, mert anyu szoros keretek között nevelt, és őt okolom azért is, mert ez a burkot nem ő tépte szét körülöttem gondviselésével, hanem a Pete utáni szakítás után magamnak kellett megtanulnom a valóságban élni, egyedül, elhagyottan. S bár ott volt nekem akkor Heather, ma már ő sincs itt velem, csak valami Lynarinnak nevezett sidhe-vámpír van már a helyén, aki olyan ismeretlen számomra, mint Heathernek Alyara.

Elfordulok tehát apám felől, befogom a fülem, és sírok, amíg valami ki nem ment a fehérségből, mert feladni nem fogom, de erőm már nincs magamat korlátozni és irányítani./

(153)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Összeszorított szemekkel zokogsz amikor is, egy gyengéd kéz érinti meg az álladat. Ahogy felpillantasz, édesanyád tekint le rád mosolyogva./
- Mi a baj csillagom?
/Felnézel rá, rá s látod a fiatal, gyönyörű nőt aki világra hozott. Szemében boldogság csillog, szája mosolyra hajlik./
- Miért pityeregsz csillagom? Ennyire hiányzik a papa? De nézd csak!
/Felemel a földről és az ölébe vesz. Most veszed csak észre, hogy gyermek vagy. Talán négy vagy hat éves, nem több. A családi kúriában vagytok, de most nem romos. Minden gyönyörű, csillogó. Egy galérián áll anyád és ahogy letekintetek a földszintre, egy inas épp most veszi át a kabátját és kalap egy férfinak./
- Papa!
/Gyermeki kacaj töri meg a ház neszeit ahogy nővéred szinte suhan lefelé a nagy lépcsőfokokon és az utolsó fokokat már átugorva repül a férfi karjaiba. Öblös, férfias nevetés közepette kapja ölbe a kislányt és forgatja meg. Nehéz megmondani, hogy melyikük hangja szívmelengetőbb. Közben anyád, karjában veled, szintén elindul lefelé és a lépcső alján találkoztok a másik párossal./
- Hát te is itt vagy, kis hercegnőm? Szia drágám. Minden rendben itthon? Oh, összefutottam John bátyáddal, beugrik vacsorára. És azt hiszem el akarja vinni a gyerekeket a cirkuszba a hétvégén. Mit szólnál ha együtt mennénk? Szerintem a kis Theddy is élvezné!
/Közben nővéred már fejjel lefelé lóg apátok nyakában és szinte folyamatosan kacag. Apád és nővéred szinte egyszerre mutatja be az elképzelhető legkérlelőbb arcukat és szólalnak meg./
- Kérlek anyu!
/Az egyik oldalsó ajtóból ekkor kerül elő egy éltes matróna aki egy apró gyereket kerget. A fiúcska talán egy legfeljebb két esztendős lehet. Foghíjas mosollyal az arcán totyog felétek./
- Na csak emlegetni kellett a kis rosszcsontot! Mit szóltok lányok? Rávesszük anyát hogy elmenjünk cirkuszba John bácsival?

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/Anyám hangjára megrezzenek, megijedek. Hogy került ő ide? Hol vagyunk? Amikor felvesz magához, nem értem, mi zajlik körülöttem, de aztán amikor körbenézek a házunkban, hagyom magam elmerülni a múltban, ismét gyermek vagyok.

A gyermek anyám karjaiban meglátva apámat felkacag, s igyekszik kiszabadulni anyja karjaiból, hogy megölelhesse a hazaérkező férfit. Ficánkol ő is, mint a nővére, s addig nyavalyog, amíg le nem teszik, s végre odarohanhat az apukájához./

- Papa! /kiáltja lelkesen, aztán odadörgölődzik hozzá, mint egy kiscica, majd a cirkusz említésére éles hangon, lelkesen felsikolt, s ő is bociszemekkel mered anyája, hadd menjen el. Aztán öccse említésére meghozza apja ingét, s aggódva kérdi meg:/ Papa, Theddy nem fog megijedni nagyon az oroszlántól? Nem túl kicsi még ő ehhez?

/Ekkor megjelenik az említett gyermek, s az én szívem megszakad, mert mindig is szerettem volna egy öcsét, egy tökéletes családot, de nekem csak ez a csonka társaság jutott, amit családnak mertünk nevezni, holott ez lett volna az igazi.

A gyermekénem meglátva kistestvérét megáll, kihúzza magát, csípőre teszi a kezét, és nevelő szándékkal komolyka hangon megszólal:/ Ejnye Theddy, viselkedj, különben nem jössz velünk és John bácsival cirkuszba! Mert ugye, Anya, hogy mehetüüüüüünk? /kérleli szépen még egy kicsit az asszonyt, ha nemleges választ adott volna korábban./

(154)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Apád megborzolja a hajad mikor hozzábújsz. Érintése határozott, mégis gyengéd. Anyád rosszallóan elhúzza a száját és színlelt felháborodással fordul apátokhoz./
- Teljesen elkapatod a gyerekeket. Rendben, elmegyünk Johnnal a cirkuszba.
/Mondja végül megadóan, majd int a Theddy mögött érkező matrónának./
- Doris, vacsoravendégünk lesz. Gondoskodjon a terítésről és hogy ezek a rosszcsontok meg legyenek mosakodva! Na sipirc, hagyjátok apátokat levegőhöz jutni!
/Apátok leteszi Heathert, a fiúcska pedig megfogja a kezed, rád villantja foghíjas kis mosolyát./
- Nézünk oloszlányt!
- Na gyerünk gyerekek!
/A matróna kiterel titeket az előszobából, de visszapillantva még látod, ahogy apátok az ölébe kapja anyátokat mielőtt megcsókolná. A mögött ácsorgó komornyik pedig beletörődően lehajtja a fejét és kínosan próbál valami tenni való után nézni.

Az esti vacsoránál John bácsikátok szórakoztat titeket legutóbbi indiai útjának történeteivel. Már mindegyikőtök kezében ott lapul valamilyen apró ajándék amit ő hozott. Te egy gyönyörű faragásokkal és ezüstveretekkel díszített talapzaton álló balerinát kaptál, s ha a talapzat alján lévő gombot megnyomtad zenélt és forgott a kis alak, bár anyád már megfenyegetett, hogy kiveszi belőle az elemeket, ha megint bekapcsolod az asztalnál. Mikor John bácsi előhozakodik a cirkuszba menetel tervével, szüleid hosszas színjáték után mennek csak bele, amin persze az egész társaság jót nevet.

Vacsora után, nevelőtök megmosdat titeket és ágyba kerültök. Egy hatalmas szobán osztoztok testvéreiddel. Ide jön be apátok szép álmokat kívánni. Egyesével ellenőrzi, megigazítja takarótokat, megcirógat és apró puszit nyom homlokotokra, hogy jól tudjatok aludni. Anyátok az ajtóban áll és mosolyog felétek, John bácsi már vagy tíz perce visszavonult apátok dolgozó szobájába, ahonnan ilyenkor mindig brandy és dohányillat szivárog. Heather még ébren van, de már laposakat pislog, Theddy pedig már rég sárkányokra vadászik vagy kalózokkal hadakozik. Apád téged is elrendez és te is megkapod a "Jó éjt" puszit./
- Szép álmokat hercegnőm!

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/Amikor az anyám végül beadja a derekát, a kislány lelkesen felkacag, aztán megöleli a nőt. Öccsével kézen fogva elszaladnak aztán, s estig cirkuszi játékokat játszanak Heatherrel. A játékok között van a földre leterített kötélen hajlongás, mintha a gyerekek légtornászok lennének, van plüssmajom idomítás, van bűvészmutatvány, amikor az egyik lány elbújik egy lepel mögé, így tüntetve el magát, és természetesen a műsor végén nem maradhat el a parádé, ahol még egyszer megmutatkozik az összes művész, és elbúcsúzik a közönségtől.

Vacsoránál a kislány mindent szépen megesz, amit elé raknak, de minden falat húst alaposan megvizsgál, félve eszi meg. Ellenben a zöldségeket jóízűen, bátran fogyasztja. A John bácsitól kapott zenedobozt hosszasan vizsgálja, s anyja eszén túljárva be nem kapcsolja ugyan, de a dallamot ugyanolyan pontossággal és szépséggel dúdolja a vacsora hátralévő részében, illetve a balerina helyet is kap lefekvéskor a lányka ágya melletti éjjeliszekrényen.

A mosdás kicsit nehezen megy, valamiért nyűgös a gyermekénem, illetve talán túlontúl izgatott még az alváshoz. Nem akar lefürödni, Doris csak nagyon nehezen veszi rá. Este a szokásos teendők után csillogó szemmel figyeli apámat, s megragadja a kezét, amikor a férfi fel akar állni ágya mellől./

- Csak azt akartam mondani, hogy szeretlek /suttogja rajongva, úgy, ahogy csak egy gyermek tud, de halkan, nehogy felverje kisöccsét. Végül, hogyha már csak hárman vannak a szobában, Gina kimászik az ágyából, és a szendergő Heathernél köt ki, mint általában minden este. Már az anyjuk méhében is együtt aludtak, nem lehet ez másképp ma sem. Mivelhogy elaludni csak nagyon nehezen tud a mai fantasztikus nap miatt, a lány azzal tölti el az időd, hogy testvére haját simogatva őrködik nővére és öccse álma felett, míg végül ő is elalszik./

(155)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Nővéreddel már nagyon vártátok ezt a reggelt, de végül eljött. Mint ha rugóra járnátok úgy pattantok ki mindketten az ágyból mikor meghalljátok az ajtó nyikordulását. Apátoknak szó szerint félre kell ugrania előletek, de most egy percet sem késlekedhettek, hisz ma van a nagy nap. A Cirkusz napja. Theddy kicsit nyűgösen és még félálomban érkezik a fürdőszobába utánatok, apátok kezét szorongatva. Igazán kivételes nap, hisz apátok nem dolgozik, így maga mosdat meg titeket.
A reggelinél már szinte csak arra tudtok gondolni, hogy mikor indultok végre. Az előadásig még jó néhány órátok van, de így is igen türelmetlenek vagytok már mindketten. A kis Theddy mint ha el is feledkezett volna az oroszlánokról ahogy a egy barackot próbál elmajszolni, nagy precizitással.

Délután van, Heatherrel az udvaron játszotok, mikor látjátok John bácsikátok autóját a villa felé fordulni. Apátok a nagy almafa alatt pipázik és olvassa az újságot. Anyátok benn készülődik, Theddy pedig egy kölyökkutyával játszik nem messze apátoktól. A kocsi lassan robog végig a kövezett úton és nem messze a bejáratnál áll meg. John bácsikátok, mikor kiszáll és meglát titeket elvigyorodik és int apátoknak, miközben elindul felétek.
Apátok pipájával a szájában int vissza neki az újsággal, majd finoman megpaskolja a kutyussal birkózó gyereket és elindítja a ház felé, ahonnan már érkezik is az egyik szobalány, hogy mihamarabb rendbe szedje a kis kópét./
- Lányok! Menjetek, köszönjetek a bácsikátoknak, aztán irány öltözködni. Ha kész vagytok indulunk is! És mondjátok meg anyátoknak, hogy azt üzenem, gyönyörű és nagyon jól áll neki a ruha ami most van rajta. Nem kell még kétszer átöltöznie!

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/A reggeli izgulás közben a kis Gina nem is nagyon tud enni, a gyomra összerándul az erős érzelmektől és a várakozástól. Persze, ettől még megrág néhány falat pirítóst, de nem akar többet reggelizni.

A nap gyorsan eltelik. A kertben játszanak, kergetik egymást testvéreivel. Heather bezáratja Ginát a lombkoronába épült faházikóba, míg Theddy és ő megküzdenek ezer ellenséggel, hogy végül kiszabadítsák. Mindenki jól szórakozik a gyermekénemen kívül, mert számára egész nap egy helyben ülni egy idő után felettébb unalmas.

John bácsi megérkeztével Gina kacagva igyekszik bácsikája felé, majd felugrik a nyakába. Szokás szerint meghúzza a férfi elálló füleit, aztán puszid ad homloka közepére. Ha lekerül a földre, nagy komolyan apja felé billent, majd elrohan cirkuszi dallamokat üvöltve átöltözni.

Addig hisztizik, míg a csinos, világoskék-fehér csíkos szoknyácskáját nem veheti fel egy aranyos kis blúzocskával./

- Tudom, hogy cirkuszba nem kell ennyire csinosan menni /magyarázza a szobalánynak tündérien/, de én ma igazán szép akarok lenni, hogy végre engem válasszanak ki, amikor fel kell ülni az elefántra. /Ó, bizonyára arra az esetre gondolhat, amikor az egyik előadás alkalmával Dorothy, az ázsiai elefánt nyakába felraktak egy gyereket, és körbevezették a porondon. Akkor Gina nagyon irigy volt. Az más kérdés, hogy azóta nem látott elefántot cirkuszi produkció közben.

Mikor felöltözött, megkeresi anyját, majd elbűvölten közli vele, hogy ő a leggyönyörűbb anyuka, akit valaha látott./ Mehetünk, Anyu? A Papa már vár ránk!

(156)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Kicsiny családotok kényelmesen elhelyezkedik a két autóban. Elöl suhan a bácsikátok és ő visz téged és Heathert, nem messze mögöttetek, pedig a családi limuzin suhan csöndesen a szüleitekkel és öcsétekkel. Nem értitek igazán, de nem is számít, hogy John bácsikátok miért ragaszkodott ahhoz, hogy titeket ő vigyen. Elhelyezkedett elöl és még a sofőrötök sapkáját is kölcsönkérte apátok nagy vigalmára, így most egy saját bejáratú sofőr visz titeket a cirkuszba. Persze út közben kellemesen elcsevegtek és jókat nevettek.

Már messziről láthatjátok a cirkusz hatalmas sátrát, majd lassan kibontakozik a körülötte lévő teherautó és sátortábor, ami a mutatványosokat és játékbódékat rejti egyenlőre előletek. Behúzódtok az elkerített parkoló részbe és bácsikátok már ugrik is, hogy nyissa nektek az ajtót, mint ahogy azt az úri hölgyeknek illik. Közben a másik kocsi is begurul mellétek és hamarosan az egész família elindul a nagysátor felé. Theddy apátok ölében, ti pedig John bácsi és édesanyátok között, így a két férfi közrefogja a három hölgyet. Bár jó páran megnéznek titeket, ez úgy látszik egyik felnőttet sem zavarja igazán. Már hozzászoktak. De nektek azért kicsit különös, hogy a többi gyerek szülei alaposan végigmérnek titeket és nem egyszer húzódnak félre, hogy ne legyenek az utatokban, ha észrevesznek titeket. Ha pedig nem, akkor egyszerűen kikerülitek őket, mint ahogy mindenki más is.

A sátor bejáratához közeledve a bácsikád hozzád hajol./
- Adok neked valamit! Ez egy "mindenhova bemehetek kártya"! Nagyon ritka és nem kaphat csak úgy bárki, de te most kapsz egyet tőlem. Látod ott azt a bácsit, mutasd meg neki, különben nem fogunk tudni bemenni!
/Azzal a kis kezedbe nyomja a tenyérnyi kártyát és bár jön melletted, egy leheletnyivel előrébb enged./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/A közelgő előadás izgalmától a lánynak pirospozsgás az arca, szeme lázasan csillog. Az úton nagyon jól szórakozik John bácsival, majd megérkezve a cirkuszhoz a fényektől és az illatoktól, hangoktól egészen elcsodálkozik. Mint minden egyes alkalommal. A cirkusz mindig elvarázsolja.

Nem igazán veszi észre a családjára tekintő furcsa szemeket. Kicsi még hozzá. Ám amikor John bácsikája lehajol hozzá, mohón elveszi a kis kártyát./

- Igazán mindenhová? /kérdezi izgatottam, aztán Heatherre pillant. Előresiet, a jegyet meglobogtatja a jegykezelő bácsi előtt, aztán belép a többi gyerek zsivajától hangos sátorba. Apja nyakán lóg, miközben a helyüket keresik. A fényeket, a díszletet lesi. Nagyon jókedvű, izgatott, de meg tud ülni a fenekén, mindig is meg tudott, nem úgy, mint kistestvére, aki anyját nyúzza./

- Papa, ugye lesznek légtornászok? Jaj, olyan jó nekik, hogy tudnak repülni, még ha csak egy kis ideig is! /mondja vágyakozva.

Aztán egészen az előadás megkezdéséig csendes, inkább csak apja öléba hajtja fejét, és hagyja, hogy simogassák./

(157)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/A jegyetek az első sorba szól, ha ennél közelebb lennétek, már magatok is a porondon ülnétek. /
- Persze, hogy lesznek légtornászok. /Édesapád nagyot sóhajt./ Igen, jó is lehet repülni.
/Hamarosan elkezdődik az előadás és néhány pillanat múlva már kisöcséd se nyaggatja édesanyátokat. Artisták, állatok, légtornászok. Minden van amire csak vágyhat az ember egy cirkuszban. Mindegyikőtöket egy kicsit más dolgok kötnek le, de mindhárman ámuldoztok eleget. Az előadás vége felé, mikor az elefántok vannak a porondon és ők "táncolnak" hátsó lábaikra ágaskodva, észre veszed, bár csak a szemed sarkából, hogy a porondmester valamit sutyorog John bácsikáddal, aki ezután összenéz apáddal. Ha ránézel, akkor megvillantja feléd azt a félmosolyt, amivel édesanyádat is bármikor megfűzi és rád kacsint. Néhány perccel később pedig a porondmester bősz szavai nyomán azon veszed észre magad, hogy testvéreiddel együtt épp egy Buba nevű elefánt nyakába tesznek titeket. Te ülsz középen, a te öledben ül Theddy és mögöttetek a nővéred. Majd mikor elhelyezkedtek, akkor Buba megindul veletek és néhány lépésenként még tülköl is amire a többi elefánt egyszerre válaszol, akárha egy díszfelvonuláson lennétek. Két oldalt egy-egy segítő kíséri Bubát, nehogy véletlenül leesetek és látjátok a többi gyerek arcán az ámulatot és néhányén még az irigységet is./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/A tökéletes boldogság pillanata. Gyűlölöm érte azt a kölyköt. Mert ő azt az életet éli most, amit nekem kellett volna. Jóízűen kacag Buba nyakában, vigyorog, integet. S semmi rosszat nem vesz észre. Most csak ő és a családja létezik, s neki megadatott minden, ami nekem sosem.

Míg a gyermekénem virul, addig én meghalok. Egy árny vagyok, aki kívülről figyel egy tökéletes, boldog életet. Olyan, mintha asztráltestben léteznék, olyan, mintha most szellem lennék, és irigykedve követném nyomon a tökéletes család életét. Miért nem ilyen volt a gyermekkorom? Miért hagyott el minket Apu? Miért nem mondta nekünk el az igazságot? Miért csak most jött vissza hozzám?

Amikor leveszik Ginát Bubáról, rögtön az apjához szalad, és belecsimpaszkodik. Én miért nem tudtam ezt megtenni? Vagy amikor megtettem, miért nem öleltek sohasem vissza? Életemben egyszer nyitottam ki a szívem... és nem kaptam viszont semmit. Ó, nem. Én már nem Joram ölelésére vágyom. Hanem családra. És a család nem egy emberen múlik. Pete nem érdemelte meg az ajándékomat. Nem voltam még akkor készen... De már úgyis mindegy.

Elég volt, nem bírom ezt tovább nézni. Teljesen megtörtem. Keresem a fehér fényt, keresem a barlangot. Haza akarok menni. Keresem Tóbiást, és keresem Alyarát, aki most vagyok, és aki szeretnék lenni. Ideje felépítenem egy új életet. Az apámmal, ha már megtaláltuk egymást. Nincs értelme a múlton rágódni, nincs értelme a "Mi lett volna, ha...?" kérdésen rágódni. Az életemet itt és most élem./

(158)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/A tökéletes boldogság pillanata lassan tovaszáll. Már hazafelé autóztok. Nővéreddel mosolyogva csiviteltek, újra és újra átélitek gondolatban a cirkuszban töltött nap gyönyörűségét. Bácsikátok veletek együtt nevet de még így is fél szemmel az útra figyel. Előttetek nem sokkal halad a családi autó, benne szüleitekkel és már a kocsiba szállás pillanatában szunyókáló öcsétekkel. Felhőtlenül boldogok vagytok és ez még tragikusabbá teszi az eseményeket.
Az előttetek haladó autón egy pillanatra felvillannak a féklámpák majd szó szerint a semmiből robban az oldalába egy teherautó. John bácsitok beletapos a fékbe, de már nem tud megállni. Becsúsztok a teherautó alá és az óriási kerekek szinte egy pillanat alatt gyűrik össze körülöttetek a karosszériát.
Hallod ahogy Heather zokog melletted, az autó maradványai teljesen rászorultak. Nagybátyádból semmit nem látsz az összeroncsolt kocsiban. Hihetetlen fájdalmat érzel. Mint ha minden egyes csontod összetört volna, mint ha ezer karom tépett volna össze. Könnyeid között veszed észre a fényt, ami azon a kis nyíláson szűrődik be, ahol valaha az ablak volt. Szüleid autóját látod ott ahova a becsapódás taszította. Ajtó nyílását hallod, majd lépteket. A távolban látod, ah az összetört autóból apád nagy nehezen kimászik és mint akinek még a lábra állás is nehezére esik, úgy támaszkodik neki a roncsoknak. A teherautótól egyetlen alak sétál apád felé. Sötét ballonkabátjának gallérját elegáns mozdulattal igazítja meg, mielőtt a kabát alá nyúlna. Innen nem látod mit vesz elő, de apád felé tartja. Ő mond valamit, majd lövés dörren. Kétszer, háromszor és mikor apád élettelenül csúszik a földre, a fehér hajú férfi fojtatja, egész addig, míg üresen nem kattan a pisztolya. Majd mint ha intene egyet, s lángok csapnak fel a roncs körül, lassan elemésztve apádat, anyádat és öcsédet.

Egy gyermeket látsz. Te magad már nem vagy az. Orvosok rohannak körülötte, az életét próbálják menteni. Akár te magad is lehetsz az, aki a műtőasztalon fekszik, de ezt nehéz eldönteni az összeroncsolt arcról. Apró teste vonaglik, szenved. A világ elmosódik körülötte, egy óra ketyeg a falon. Mutatói száguldanak és kétszer is körbeversenyeznek a számlapon mire az gyermek feladja a küzdelmet.

Már máshol vagy. A kislány üres tekintettel bámul ki a szoba ablakán. Mellette a kis asztalon már rég kihűlt az étel. Az ablakból látni a kis faházat és a hintát az öreg tölgyfán. Mellette ott a kerti asztalka is, apja székével. Az asztalon a régi hamutál és a kopott pipa. A hamutálban már zöldes az összegyűlt esővíz s a pipát is por borítja. A hintát csak a szél mozgatja. Ő már többé nem fog benne ülni. Az öreg dada utoljára jön be a szobába. *
- Ideje indulni kisasszony.
* Választ nem vár, hisz hónapok óta nem kapott egyet sem. Megigazítja a kabátkát a lányon és felköti az üresen lógó bal ujjat. Apró takarót terít a lány combjaira és gondosan behajtogatja azt a térdei alá. Óvatosan fordítja meg a tolókocsit és elindul kifelé, miközben a munkások sorra katalogizálják a bútorokat és csomagolják el az értékeket.
Egyedül állsz a szobában, miközben a kislányt kitolják.
Ekkor mint ha minden remegni kezdene és lassan széthullik körülötted ez az álomvilág. Először a fény tör át a széthulló álom falain, majd mint ha egy kéz ragadna meg és magával ránt.*
- Sajnálom, mindent sajnálok!
* Apád hangját könnyű megismerned már. A villa udvarán vagytok, a régi tölgyfa alatt. A hinta félúton a lengésben megállt, az esőcseppek megfagytak a levegőben. Semmi nem mozdul csak ti. *
- Nem lenne szabad itt lenned!

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/Fel sem fogom, hogy mi történik. Az egyik pillanatban még minden rendben megy, a következő pillanatban pedig mindennek vége. Őrjöngök. Hogyan lehet valaki ennyire felelőtlen? Az autóra koncentrálok, és amikor visszafordulok... azt hiszem, megint meghalok egy kicsit. Nem, nem, sohasem kellett volna odanéznem. Ahogy látom a meggyötört, szenvedő testeket... fel sem fogom, hogy a szeretteimről van szó. Csak a sok szenvedést és vért látom, és a halál árnyékát a szemeikben. A vörös betör az elmémbe, sokkol, beborít, s befedi a szemem.

Amikor legközelebb magamhoz térek, be akarom csukni lélektükreim, de képtelen vagyok rá. Meg akarnám menteni a gyermeket, de nem férek hozzá, csak lebegek fölötte, mintha én lennék az ő saját lelke, minta ő maga figyelné fölülről a testét. Végre be tudom csukni a szemem.

Én vagyok a lidérc, aki árnyként követi a gyermeket. Borzadva veszem észre, hogy amputálták az egyik kezét és a lábait. Miféle isten átka kényszerítette őt ebbe az életbe? Miért nem hagyták meghalni...? Becsukom a szemem.

A fény áttör a szemhéjamon, a falak megremegnek. Megérzem őt, s máris megragad, kiragad a falak közül./

- Semmi baj, apám /szipogom elgyötört hangon. Közben észreveszem, hogy a fagyott időn keresztül látjuk egymást./ Neked sem. Ez a hely borzalmas! Hogyan tudsz itt élni? Te szegény, drága ember! /rohanok felé, és karjaimba zárom. Erős maradok, és igyekszem vigasztalni./ Hát ez az a hely, ahonnan szabadulni próbálsz?

(159)

[Laki]

* Vadászidény - Alyara *

/Apád átölel, de mint ha habozna egy pillanatig./
- Nem, ez csak árnyéka annak a helynek. De te oda nem léphetsz be. Senki élő nem teheti. És nem is szabad oda jutnod. Neked ki kell innen szabadulnod, ki az igazi világba! Vissza a testedbe. Amíg itt vagy, nem vagy biztonságban. Amíg itt vagy, egyikünk sincs. Odakintről segíthetsz nekem is. Ha úgy döntesz. De nem maradhatsz itt. Ki kell jutnod és találnod kell olyanokat, akik megvédenek amíg el nem jön az idő. Én innen, keveset tehetek és minden alkalommal ha kinyúlok hogy segítsek, a lehetőségeim szűkülnek. Akár segítesz nekem, akár nem. Csak idő kérdése, hogy újra rám zárják a kapukat. Számukra ez nem csak háború. Keresztes hadjáratot hirdettek a fajtánkkal szemben. Végleg el akarnak minket törölni a föld színéről. Ezért kerültél te is ide. Kellett nekik egy új bábú a táblára. Valaki akin keresztül igazi előnyt szereznek. Nálatok jobbat nem is akarhattak volna. Felfedtem magam előttük és most versenyt futok az idővel. De nem fogom hagyni, hogy a lányaimat is belerángassák ebbe. De lehet, hogy ezzel már elkéstem. Talán,... talán ha feladom, ha ők győznek akkor megfeledkeznek rólatok. Próbáltam semleges maradni, nem küzdeni ellenük, de azzal csak felétek tereltem őket. Bármi legyen is, nem maradhatsz itt! Menned kell! Ki kell jutnod!
/A végén bár gyengéden de megráz téged. Hallod a hangjában az aggodalmat, a félelmet./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/Megtörve hallgatom, amit mond. Még mindig nem tértem magamhoz, még mindig nem érzem azt, hogy újra én vagyok. Egy felnőtt. És nem az a gyerek. Aggódva ráncolom a szemöldökömet, próbálom értelmezni szavait./

- Papa, még mindig Merlinről beszélsz? /kérdezem bizonytalanul, mert nem vagyok biztos benne. Hiszen nem Merlin hozott engem ide, legalábbis én nem tudok róla./ Én azokon keresztül... nem is tudom, a fényeken keresztül kerültem ide. Vihar volt odakint... odafent, és a barlang jó menedéknek tűnt. Persze nem azt találtam, amire számítottam. Ez sosem így van /sóhajtok egy nagyot./ Papa, kérlek, ne áldozd fel magad! /könyörgök neki./ Még csak most ismertelek meg, nem... nem bírnám ki, hogyha megint elveszíteném a családom. Papa, nekem már nincs itt a Mama, sem Heather. Már csak Te vagy!

- Papa, kérlek, ne kérd tőlem, hogy hagyjalak meghalni. Papa, kérlek, ne várd el tőlem, hogy magam köré gyűjtsek olyan embereket, akik nem hallgatnak meg. Akiknek képtelen vagyok felfedni az igazságot. Mert az igazság az, hogy félek. És féltelek. Én már nem tudok többé erős maradni... Ezek után már nem... Én csak haza akarok menni, de ahhoz, hogy hazamehessek, meg kell találnom az otthonom. De ezt csak úgy tudom megtenni, ha elmegyek Negapanról, és soha többé nem térek vissza. Nekem... nekem még dolgom van odafönt, vagy odakint, vagy akárhol is legyünk most. Nem tudom, hogy mit tegyek. Szívesebben vagyok most itt veled, mint máshol. Mert itt érzem magam biztonságba. Mert itt van a családom. Engem ezen a földön már nem vár semmi, mégis mindig követlik az energiáimat, követelik, hogy segítsek nekik, követelik, hogy nekik adjam mindenem. El akarok menni egy olyan helyre, ahol nem bántanak. Ahol magam lehetek, de mégis azok között, akiket szeretek. Szeretném, hogyha velem jönnél. Szeretném, hogyha megismernéd Ravent. Mert most már ő a testvérem Lynarin helyett. Akarom, hogy tudd: el fogunk menni Negapanról, itt hagyunk mindent, és egy olyan helyet keresünk, ahová azok, akik szintén szabadok szeretnének lenni, tényleg szabadok lehetnek.

- Mondd el, hogy mit kell tennem? Mondd el, hogy hogyan szabadulhatok veled együtt? És hogy ki a valódi ellenség? Tudnom kell, Papa! Mindent tudnom kell, mert különben nem tudok segíteni! Itt szabadon beszélhetünk, az idő megállt. Az idő nem létezik. Csak Te és én vagyunk. És a régi otthonunk.

(160)

[Laki]

* Vadászidény *

- Nem csak róla beszélek. Mások is vannak. Ő csak egy azok közül, akik felhasználnának téged.
/ Rövid ideig látod hogy gondolkodik a szavaidon./
- Talán, az a vihar, valahogy sebet szakított a két világ között, így kerülhettél ide. De akkor el is tudsz menni. Gyorsan, sietned kell. Ha a vihartól függ a kapu, akkor hamar ki kell jutnod, mielőtt rád zárul!
/Látod, hogy ő maga is kínlódik a döntéssel, de végül lemondóan bólint./
- Hogy tudnék nemet mondani a kis királylányomnak. De akkor had kérjek valamit. Keresd meg a nővéred és valahogy vezesd vissza a sötétségből. Vannak olyanok, akik segíthetnek, akik szeretik őt vagy téged. De nem mondhatsz le róla, te soha! És nem szabad a világtól sem elfordulnod. Kevesen vannak, akik igazi változást hozhatnak, nem szabad hogy te feladd! Ha úgy gondolod, hogy az a helyes út, hogy elmész, akkor ne tántorítson el senki, de mindig tartsd szem előtt, hogy lesznek akik élete, jövője tőled függ.
/Gyengéden megérinti az arcodat és elmosolyodik./
- Nem, sajnos az idő itt sem áll és nem kockáztatom meg, hogy itt ragadj. Én még nem szabadulhatok, de te igen, csak akarnod kell, igazán. Kell valami vagy valaki, aki a másik világhoz köt. Ha el tudod érni, meg tudod érinteni, akkor az irányjelződ lesz. A te valódi ellenséged én nem ismerem, de engem az aki Merlinnek nevezi magát már évezredek óta üldöz. Ő és társai rettegnek attól, amire a mi vérvonalunk képes. De ennek még nincs itt az ideje, előbb tanulnod kell s tanítanod magad. Az Orákulum amit küldtem, segíthet. Az felszabadíthat engem is, de sok más tudás is rejtezik benne, csak rá kell jönnöd, hogyan használd. Most pedig menj, amíg nem késő!

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

/Majdnem elkezdek veszekedni vele. Hogy én ezt sosem akartam, hogy nem akartam különleges lenni, nem akartam... sorsfordító lenni, csak egy egyszerű lány, aki másokat terelget, míg az anyja elégedett mosolyát lesi. De az anyám már valahol máshol van. Talán az Istennel. Létezik Isten egyáltalán?/

- Megkeresem Lynt, miután nálam van az Orákulum. Polimetronban hagytam /mondom végül színtelen hangon elfordulva tőle. Hogyha csak a vihar miatt voltam képes ide belépni, valóban mennem kell./ És igen, úgy, ahogy Téged sem tudlak megtagadni, Heathert sem tudom /keményítem meg a vonásaim./ Nem mintha nem szeretnélek, Papa! /fúrom magam karjai közé, és még egyszer megszorítom. Ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb?/ Visszajövök érted, megígérem. És együtt meghódítjuk ezt a színtelen világot /csillan meg valami a szememben. Aztán gyorsan kihűl, elvész.

Összeráncolom a szemöldököm. Nevetséges, hogy Lyn a kapocs köztem és a világ között. Az ikertestvérem. Az a lány, akit már meg sem ismernék. De nem lehet más. Apám karjaiban becsukom, összeszorítom a szemem, és teljes lényemmel a testvéremre, Heatherre koncentrálok. A szeretetre és a minket összekötő vérre. Közös emlékképek rohannak ki belőlem, a nevetések, a zokogások. Aztán kimondom a nevét, belesűrítem a nevébe mindenemet:/

- Heather.

/Reménykedek benne, hogy mikor kinyitom a szemem, mellette leszek - vagy legalább odafönt./

(161)