Hősök Csarnoka

[Fenrir]

/Az utolsó kortyokat ízlelgetve hallgatom Nar szavait./
- Te Kölyök, szerintem fölösleges volt ilyen részletekbe menni. Őszintén szólva, itt már marhára nem számít ki voltál. Mondhatni tiszta lappal indulhatsz. De komolyan, ha még egy olyan hisztit lenyomsz mint abban a rohadt csónakban, akkor biztos hogy nyakon tekerlek.
/A végét már viccelődve mondom, majd a képességei tárgyalása végére egy adag sört porlasztok a velem szemben ülő Serakriss arcába./
- Na várj, te átlátsz a ruhákon? Bazz, na most már tudom miért utálom én a sidhéket. Te, ha megtudom, hogy kukkoltad Tappancsot!
/Bármennyire is próbálok, nem tudok igazán fenyegető lenni, sajnos túlságosan is kerülget a röhögőgörcs./
- Hé Kölyök, itt fenn van a szemem!
/Mutatok a közismert kétujjas mozdulattal a szemeimre nevetés közben./
- Amúgy meg ne add fel Kölyök, szerintem Nym egész megkedvelt, ami meg a sidhe-hugit illeti, na a sidhékhez nem értek. Jó gyerek vagy te és csak fele annyi hülyeséget beszélsz mint én.
- Na de akkor Sera, Szera, na mindegy, legyen Krisz, azt még meg is tudom jegyezni. Ne aggódj, hobbitok nincsenek, legalábbis én még egyet se láttam. De mi a tököm az a csillámmoszkító? Mindegy, a vámpír az vámpír. Hegyes a foga, a véredet szívja és ha kiteszed a napra ég mint egy karácsonyfa. De amúgy úrhajókról meg kolóniákról nem nagyon hallottam. Gondolom elvette az emberek kedvét a sok mágikus nyavaja ami előkerült. Ha vannak is ilyen dolgok, akkor azt Vhinudratban keresd, esetleg H'Sekiratban. Máshol kétlem hogy különösebben foglalkoznának ilyen dolgokkal. Mifelénk pl. a legfejlettebb cuccok a zuhanyzók. De nincs is igazán szükségünk rájuk, megvagyunk mi a magunk dolgaival. És hidd csak el, ez nem a Gyűrűk Ura se az X-men. Itt igen is bele lehet dögleni a dolgokba és a tündérek kevésbé jófejek mint Tolkiennél. Sárkányok pedig vannak, nem is kicsik. Bár szerencsémre eddig csak egyel találkoztam, de róla Nar többet tud mesélni, végül is, ő kis híján fel is szedte. Össze is jött volna neki, ha nem pofátlankodom oda. Ugye Nar?
/Emmácska ingerült megjegyzésére csak vigyorgok./
- Nem tudod mit hagysz ki.
/Mikor hátra dől érdeklődve mérem végig Melissát, majd egy félmosollyal az arcomon állok fel az asztaltól./
- Hát, lehet hogy az uisge nem a legerősebb szesz a világon, de azért megvakulni se akarunk. Ezt Rassia barátom főzte még otthon. Nem sok mindenre jó, de agysejt irtásra és búfelejtőnek tökéletes. Na de szerintem akár mehetünk is. Musashi mi? Eddig csak Miyamoto-ról hallottam. Minden esetre a Sashit talán meg tudom jegyezni. Na megyek előkerítem a piát és találkozunk a parton. És ki se találd, hogy te kimaradsz belőle. Ha Teddy billentgetni akar, max visszabillegetjük. Nehogy már ismerkednünk se lehessen. Na akkor ha végeztetek a parton leszek.
/Sietve Emma után megyek és a tálcát szinte kocogás közben hagyom a tárolón./
- Emma várj!
/Szólok utána majd ha megvár, akkor lehalkítom a hangom, hisz mondandóm csak kettőnkre tartozik./
- Figyelj, ne haragudj, látom valami érzékeny pontra tapintottam ezzel a Theo dologgal. Nem vagyok annyira hülye mint elsőre látszik. Észreveszem ha megbántottam valakit. Ha gondolod, később elmondhatnád hogy mi a fene van, mert azt látom hogy marcangol valami belülről. Kire hasonlít ennyire a fazon? Hidd el, ezen szinte mindenki átesik. Mind hagytunk hátra embereket, akiket nem tudunk elfelejteni. De had adjak egy tanácsot, lépj tovább. Ezért is mondtam, hogy ez az egész időutazásos dolog egy mocsok dolog. Nem tudunk vissza menni, muszáj lesz tovább lépned, különben a veszteség felemészt. Tudom, bunkó voltam hogy ennyit piszkáltalak, de bíztam benne hogy kibújik a szög a zsákból. Mindegy. Még egyszer bocsánat és ha bármikor beszélgetni akarsz, tudod hol találsz.
/Akár tudok vele beszélni, akár nem, sietős léptekkel elmegyek a bungallómhoz. A táskából előkotrom a kulacsot aztán megyek vissza előkeríteni a társaságot és nekilátni az ismerkedésnek./

(105)

[Naarozair]

*Időfolyam*

/Serakris szavaira odafigyel egy kicsit. Meghallgatja, hogy mit szeretne tőle a tudós és mit reagál a szavaira. Igen, informatikusként neki baja van a tudománnyal, mert sosem volt színötös. Nem stréber fajta, aki egész nap ott gubbaszt a tanulnivaló felett, míg mindent bemagol, mint az egyszer egy.
+Éljen úgy, ahogy gondolja. + Mondja ki magában a gondolatokat, majd válaszolni készül a másik beszédére./
- Sok sikert neked holnap. Biztosan lesz majd egy két érdekesség neked. / Jegyzi meg barátságos mosollyal, közben ránéz Miyára, mert megszólal. A pizza kicsit meglepi, végül megszólal./
- Nem vártam el senkitől sem, hogy őszinteségi rohamot kapjon. Elég annyi, hogy nekem jólesett kieresztenem a feszültséget. Ha már az információknál tartunk, akkor úgy vélem, hogy a régi emlékeim és valóm elértéktelenedett. De megnyugodhatsz, mert nem áll szándékomban ennél többet mesélni. Maradt nekem még titok, amire nektek kell rájönni. / Lerakja a pizzát a kezéből, mert tele van a sok gombóccal.
+ Szóval tud pár dolgot a sidhékről. Vajon mennyit tudhat a nő? + Kezdi lázba hozni a kíváncsiság és a tudásszomj. Úgy dönt, ha fúj, akkor is megkérdezi nőtől./
- Sashi, mesélnél nekem kicsit a fajtámról. Jó lenne tudni, hogy mire számíthatok. Esetleg milyen képességekkel rendelkezhetnek? / Közben látja, hogy a saját pizzája maradékát majszolja./
- Jó étvágyat! Csak nyugodtan. / Szól felé, majd türelmesen várakozik. Emma hamar el akarja őket hagyni, azonban ráhagyja Fenrirre. Végül is társa jobban ért a nőkhöz, mint ő . Reagál bajtársa szavaira./
- Megnyugodhatsz, nem fogok szirénázni mint egy rendőrkocsi. Többet már nincs kedvem. Kinyafogtam magam a következő száz év évre. Kemény munka és kitartás. Ez kell nekem. Talán nem is esne rosszul nekem ez az egész. / Sandít rá kicsit Miyára, majd folytatja a kulturált beszélgetést Fenrirrel./
- Igen, átlátok a ruhákon képzeld el. Tappancsot én kukkolni? Csak nem kíváncsi vagy, hogy milyen bugyit visel? / Kérdezi a farkastól, akinek barátságosan beleöklöz a vállába. Nym emlegetése után hirtelen, úgy érzi, hogy bárcsak végeznének az itteni feladattal és mehetnének amerre szeretnének.
+ Biztosan keres minket az erdőben, meg ahol még tud. Vajon lekapja a fejünket? + Kénytelenül is bevillan a nő meztelen képe, amit a szemével látott. Perverz kukkolónak tartja magát, amire hangosan elneveti magát. /
- Nos igen, vannak Sárkányok. Egészen pontosan Fenrirrel ültünk is rajta, mint az Ergaonban; annyi különbség nélkül, hogy nem volt se póráz, se más. Szerintem hangulatos, bár szerintem a repülés a Főnököt nem ejtette rabul. / Mosolyog rá mentorára, aztán elmondja az utolsó gondolatait./
- Nos Nym ha kedvel, vagy ha nem, akkor is te beleugattál a kettőnk dolgába. Úgy ahogy mondod. / Mosolyog, és ezzel veszi el szavainak élét. Kezdi megszokni a körülötte levőket és ezt a rejtélyes szervezetet. Ami azt illeti, úgy dönt, hogy visszasétál a bungalójába. Nem tudja eldönteni, hogy Serakrist válassza beszélgető társnak, vagy Sashit.
+ Egyértelmű te fafejű. Sashi sokkal bájosabb és biztosan nem fog dobálózni szakszavakkal. + Jobban megfigyeli a nő vonásait, és Nym jut eszébe. Különösnek találja. /
- Ki tart velem vissza a bungalókhoz? / Teszi fel a kérdést, majd a nőre pillant. /
- Tudnál mesélni az itteni életről? / Érdekli őt a katonaság, és annak gondolata, hogy itt dolgozzon. Tudja azt, hogy bármelyik küldetésen lelőhetik, vagy megsebesül. Körültekint egy kicsit, majd az üres tálcáját leadja és Sashit bevárja a kijáratnál./
- Kíméletlen a hely? Kemények az edzések? Hasonlítható-e egy bezárt bárányhoz? Mert azért mégsem csinálhatjátok azt, amihez kedvetek van. Ami pedig a szabadságot illeti, az valószínűleg elég kevés. Bocsáss meg ha túl sokat kérdezek. /Férfihez illően hallgat el, hogy a szót megkapja a nő. Mikor megérkeznek a bungalókhoz, akkor kiszúrja Fenrirt, aki a szeszes itallal érkezik meg. /
- Látom meglelted az italt. Én a saját részemet felajánlanám Sashinak. Nem szeretném, ha a túrós gombócok valamelyike visszaköszönne. Azonban én szívesen maradok csevegni. / Jelenti ki, ezzel elhallgat egy jó időre. Hagyja kibontakozni társait, közben memorizálja a fontos szavakat.
+ Még maradok egy darabig, aztán alszom. Fel kell kelnem holnap, hogy sikerüljön a kiképzés. + Okoskodik magában, miközben íriszeivel a társait nézi. Természetesen Sashin hosszabb ideig időznek felemás szemei./
- Én úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy távozzak. Mindenkinek további kellemeset. Holnap találkozunk. / Ezzel megindul gyors léptekkel a saját házikója felé. Az ajtó mögött eltűnik alakja, majd megkeresi az ágyát. A szükségtelen ruháktól megszabadul és az ágyában elterül. Betakarózik rendesen, és öt percen belül már jóízűen alszik el./

(48)

[Serakris Valentius]

*Időfolyam*


-Nem áll szándékomban csak azért felkeresni egyet hogy lándzsával piszkálhassam. /Jegyeztem meg viccesen Sashinak a sárkányos megjegyzésére./
-Egyébként honnan jött a név? Valhalla? Valkűrök? Kétségtelen hogy sokkal fennköltebb és mitikusabb mint az hogy "Időzsaruk", de miért pont ez?
/Miután Fenrir sikeresen telibe találta köpni az arcomat egy adag sörrel, félrehajoltam, először a kezemmel majd egy szalvétával próbáltam megtisztítani az arcomat./-Ó hogyaza!/Gyorsan végeztem és tenyerem mögül egy szarkasztikus félmosollyal tarkított félig lesütött szemű "ne már" arc bukkant elő, majd megráztam a fejem, jelezvén hogy nem fűzök több kommentárt ehhez./
-Na nem baj próbálgasd csak. Mindjárt jobb mint a másik név, aminél azt sem tudtam eldönteni hogy nem éppen káromkodsz e. /Fenrir valamire rátapintott a névpróbálgatással./ -Régen használtam a "Chris" becenevet is. /Utaltam régi nevemre ami valamiért most idegenebbnek hatott a szokásosnál, mintha tényleg kilencszáz éve nem használtam volna, holott nekem alig egy nap volt az egész./
-Nem csodálom hogy lefoglalta az embereket ez, de azért kilencszáz év igen sok idő, nem is tudom mik történhettek ez alatt az idő alatt hogy ez a fura világ alakuljon ki. /Annyi apró kérdés feszegetett belülről, ami másoknak talán jelentéktelen lehetett volna, de a tudós elme kíváncsi elme is egyben./-Miért csak pár Megaváros? Miért csak egy kontinens? /Vetettem oda a többiekhez, remélve hogy még röviden megválaszolható egyszerű kérdésekről van szó./
-Ezek szerint a sárkányok akkor nem is feltétlenül bestiálisak vagy gonoszak, és értelmesek, talán átalakulni is képesek? /Gondolkoztam el hangosan Fenrir utolsó nekem címzett szavain. Próbáltam a logikus következtetéseket levonni belőle még akkor is ha most már érdekes újabb dolgokat kellett beleépítenem a feltételrendszerembe. Ezután úgy tűnt a szűkszavú Emma megelégelte a társaságot, vagy Fenrir piszkálódásait, és távozott, a szemem sarkából figyeltem őket./-Úgy tűnik oszlik a társaság /Félhangosan megjegyeztem, majd magam is felálltam, megköszöntem a vacsorát, majd a part felé indultam a bungalók irányába. Leváltam egy kicsit a társaságról, Fenrir és Emma dolgába nem akartam beleszólni, és Naar nonverbális jelzéseiből is értettem. Amíg a társaság többi tagjára vártam a parton, csodálattal figyeltem a horizont alá bukó nap illúziójának tökéletességét, a nappal átellenben sötétlő égen felbukkanó halvány csillagokat, és az atmoszféra horizontális szivárványos elszíneződését. A parti homokkal kezdtem játszadozni, a kezembe vettem, tapintgattam, szemekre bontottam és vizsgálgattam, hátha valami érdekességre bukkanok. A vízhez is közelebb mentem hogy megnézzem./ +Nyilván ez csak egy kisebb medence ami a szemben lévő kijelzőkig tart. Olyan mint egy terepasztal, csak 1:1 arányban.
/Úgy gondoltam ha a többiek nem érkeznének meg akkor biztos nyugovóra tértek, és magam is ezt tenném, de inkább vártam még egy kicsit./ +Amúgyis megkóstolnám már Fenrir italát amit annyira emleget.


(35)

[Caridwen]

*Időfolyam*

/A néni mindenkitől visszaveszi a tálcát és egy kedves remélem ízlett-tel utatokra is bocsájt titeket. Sashi még válaszol Fenrirnek, mielőtt lelépne, az arcán talányos mosollyal, csak ennyit./
- Miyamoto? Nos igen, hallottam már róla én is... És oké, akkor hamarosan a parton, a jó piára vétek nemet mondani.
/Aztán Zair szavaira csak felvonja a szemöldökét, majd szívből felkacag./
- Úgy nézek ki aranyom, mint egy sidhehatározó? Jah, volt már dolgom a fajtáddal, de nem számítok nagy szaktekintélyben a sidhe mélylélektanban, inkább csak sötétben tapogatózok, habár a bőrötök hajlamos világítani... /mosolyodik el ismét mindentudóan.
Aztán csak megcsóválja a fejét./
- Hé lassíts öcsi, ha ilyen tempóban nyomulsz még a végén felkenődsz a szélvédőmre! /tartja maga elé a kezét mintegy védekezően, aztán viccelődve Serakris vállába boxol./
- Te meg ne légy ennyire beszűkült barátom, mert belegüzülsz ennek a kornak a tudományába, néhány tudós meg fájdalmasan sótlan tud lenni... Nah de legyen. Az egy kontinens a mágia elszabadulásával gerjesztett mesterséges kéregmozgások következtében alakult ki, amikor a régi földrészek egy Negapan-nak nevezett óriáskontinenssé egyesültek. A nagyvárosok meg csak úgy kialakultak, én nem vagyok penge szociográfus, vagy mifene, hogy levessem neked miért. /von vállat./
- Nos de elég bestiálisak, némelyik még gonosz is, de átváltozni is tudnak, van egy emberi alakjuk, ha erre voltál kíváncsi. Nah de ilyesmikkel majd a tudóscimboráid zargasd, ők szerintem pengébben vágják nálam ezeket. Amúgy miért Valhalla? A választ a kérdésedre a Lovagnál kell keresned és az alapítóinknál. /kacsint rád, majd feláll és belekarol Zairba./
- Nah gyere aranyom, ha már ekkora szómenésed van, meg menjünk azért a piáért.
/Mialatt megindultok a találkozóhelyhez nevetve válaszol neked./
- Bezárt bárány? Te mit szívtál kis szívem? De amúgy nem, nekem ez otthon, nem börtön. Persze szabályok vannak, de más katonai szervezetekhez képest... hát igazából szigorúak a szabályok, de akkor is ez a lehető legérdekesebb meló, amit valaha csináltam, szóval megéri. Keménynek meg kemény, de az soha nem gond.
Aztán amikor odaértek és meglátja Fenrirnél az italt elégedetten elmosolyodik./
- Nah ide vele szívemszotty! Aztán akkor üljetek le és szocializálódjatok csibéim, nem harap a homok! /közli ezzel helyet is foglal és a sikerült megszereznie az üveget nagyon húz belőle./

[Emma Raine Shyama]

*Időfolyam*

/Megtorpant egy pillanatra, ahogy meghallotta Fenrir hangját, de végül folytatta ráérős lépteit. Annyira közel sem sietett, hogy ne lehessen utolérni. Nem mintha vágyott volna arra, hogy beszéljen a másik vérfarkassal, esetleg még egy kis vérszívásra. Még így is sokkal jobban tűrte véleménye szerint, mint amennyire kiakadhatott volna./
- Ja…
/Vágta rá az érzékeny pont résznél, ennél finomabban aligha lehetett volna megfogalmazni azt a káoszt, ami benne uralkodott az ezredes látványától. Hallgatta Fenrirt, és egy röpke pillanatig úgy érezte, hogy elmondhatná neki, ám az azt követő szavak hamar lebeszélték róla, csak fáradtan megcsóválta a fejét. A legtöbbeknek ott a tudat, hogy bár nélkülük, de élnek a szeretteik. Neki ez nincs meg, és őszintén, fogalma sem volt, hogy lenne képes feldolgozni férjének, s meg nem született gyermeküknek az elvesztését. Mintha üres lenne belül. Nem szabadult a gondolattól, hogy mindent elveszített, ami valaha fontos volt, még önmagát is. Hisz ez a nő… már nem ő./
- Nem hasonlít. Ugyanolyan.
/Bökött ki egyetlen, ám annál lényegesebb információt, ami talán egyértelművé tette Fenrir számára, hogy az elgondolása helyes, valamint azt is sejtette, hogy az illető nagyon fontos szerepet töltött be Emma életében. Nem lehet túl nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a szerelme volt./
- Én… hiába lépnék tovább, akkor is felemésztene.
/Jegyezte meg, akkor sem lenne könnyű, ha lenne miért visszamennie. Akkor vég nélkül hajszolná a reményt, hogy meglelje a hazavezető utat, így viszont… Talán ezért is ment bele ebbe az egészbe, a szíve mélyén azt reméli, hogy hamarosan ő is az útjának végére ér. Ezt persze eszében sincs közölni bárkivel, és nem is fogja keresni a lehetőséget rá, viszont, ha úgy adódik, szívfájdalom nélkül fogja keblére ölelni a kaszást, hisz azok közt lehet majd, akik mellett a helye van./
- Semmi baj, Fenrir, de azt hiszem, nem akarok beszélgetni, erről nem. Talán sosem… csak… hagyjuk, kérlek.
/Motyogta alig hallhatóan, majd ismét a férfire pillantott, megengedett magának egy mély sóhajt. Azért, jól esett, hogy próbálta kiköszörülni a csorbát, mégsem csak az a nagydumás hangulatember, akinek elsőre vélni lehet. Ez legalább kiderült./
- Jó éjt!
/Köszönt el végül, s pár pillanattal később ért a saját szobájába, mint Fenrir. Belépett, majd rögtön be is csukta maga mögött. Nem akart váratlan látogatókat, csak egy nyugodt, álomtalan éjszakát, noha valószínűleg mindkettő vágyálom csupán. Lábai azonban nem vitték a szoba belsejébe, rögtön kiszaladtak alóla, s megadva magát a vállaira nehezedő, láthatatlan, ám mázsás súlytól, hanyatlott le az ajtó tövébe. Nem vágyott rájuk, de jöttek, megállíthatatlanul potyogtak, letörölni nem volt szíve őket. Érte, értük hullottak, talán most utoljára, hisz ebben a helyzetben nem engedheti meg magának ezt a gyengeséget. Erősnek kell lennie, hogy méltó legyen rájuk, hogy egyszer, merőben más formában, de visszakaphassa őket.
Könnyek formájában párolgott el belőle az utóbbi órák feszültsége, s egyszer csak elfogytak, mintha már nem volna képes sírni. Akkor állt fel végre az ajtóból, s monoton, életunt mozdulatokkal dobálta le magáról a ruhákat, csak úgy otthagyva a földön, nem érdekelte. Reggel úgyis tornáznia kell bennük, teljesen lényegtelen, hogy mennyi gyűrődés figyel rajtuk. Reszketve bújt be a takaró alá, tökéletesen tisztába lévén azzal, hogy ez nem az a hideg, mit a meleg elűzhet. A lelke, a szíve fázott, nem volt benne biztos, hogy képes lesz valaha újra felmelegíteni. Hogy is tehetné, ha a másik fele már nincs?
Pillanatok alatt elnyomta az álom, túl hosszú és lelkileg megterhelő volt számára a nap, nem meglepő, hogy nem bírta tovább./

(19)

[Fenrir]

- Hát jól van húgi, menj csak. Pihend ki magad holnapra. És próbálj meg kicsit elszakadni az emlékektől. Még ha pontosan ugyan olyan is, nem ő az. Holnap találkozunk.
/Elköszöntem a lánytól, majd mentem a dolgomra. Nem sokkal később már a parton ücsörögtem a többiekkel és vigyorogva haraptam rá a kulacs dugójára. Kirántottam a helyéről, nagyot húztam belőle majd tovább adtam./
- Aztán csak óvatosan. Karcol ám rendesen.
/Elbambultam a bungalók felé majd hanyatt vetettem magam./
- Na szép, ha fel nem bukkansz simán kanbuli lett volna ebből. Na hogy ízlik az uisge? Sajna csak egy kulacsom van, de ha végeztünk ezzel az egésszel, ugorj be hozzám a táborunkhoz, ott van még bőséggel. Csak szólj előre, különben még csúnyán néznének rád a határvadászok. Na és mi óta esz itt a fene?
- Te, Nar, ne vedd ennyire a szívedre azt a Nymes dolgot. De ha nem tanulsz meg zavaró tényezők mellett is élni, akkor régen rossz lesz itt. Lehet hogy régen kiskocka voltál, de ez már marhára nem számít. De azért nem kell bepróbálkozni minden szembe jövő nőnél. Nem ártana talán válogatni. Jut eszembe, majd ha megyünk a dombjaidhoz, juttasd eszembe hogy nézzek be Lynhez. Kíváncsi vagyok, hogy még mindig szexi-e.
/Megvártam míg a kulacs Krisshez ér./
- Na tudóskám nagy levegő és lássuk milyen fából faragtak. Amúgy hogyhogy a főmuftival érkeztél? Ahogy elnézem téged nem csak úgy ide rángattak mint minket. Szóval, téged mivel rángattak ide?
/Mikor a kulacs visszér, megint leküldök egy apró kortyot és biccentek a távozó Narnak./
- Eh, nem rossz hely. Bevallom, korábban nem láttam még a tengert és ez már majdnem olyan. Legutóbb sem volt idő különösebben bámészkodni. Na mindegy, maradok az erdőknél.


(106)

[Serakris Valentius]

*Időfolyam*

/Miután bevártam a többieket, helyet foglaltam mellettük a parton. Egyre inkább úgy gondoltam hogy valahol elhelyezett külső érzékelők képe alapján generálják le a belső dóm szimulációját, hogy a valóságérzetet növeljék. Viszont volt ami hiányzott. Állatok, egy szem sirályt vagy rákot nem láttam a környéken sem, ami valahogy jobban erősítette a steril planetárium érzését. Amikor hozzám került a kulacs, már lelkiekben felkészültem az erős szeszre. Ivás előtt óvatosan beleszagoltam. Igen, ismertem a fajtáját, még kollégiumi éveim alatt volt szerencsém ennél jóval borzalmasabb retteneteket is kipróbálni. Nekifogtam tehát, és kortyoltam egy nagyot. Karcos volt ahogy Fenrir mondta, és eléggé elszoktam már a hasonlóktól. Miután lement, megráztam a fejemet, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel./-Kösz! /Mondtam enyhén elfúló hangon, és adtam is vissza Fenrirnek. Egy pillanattal később, ahogy az alkohol maró hatása kellemes melegségbe olvadt, már tisztán válaszoltam Fenrir kérdésére./
-Szerintem ugyanazzal a valószínűségi diszloká... őő tenyérnyi megnyomod-a-gombot-és-máshol-vagy-o-matával mint titeket.
+Személyi teleport!/Járt a fejemben, ahogy hirtelen próbáltam váltani valami olyan szóhasználatra amit ő is biztos megért./
-Igaz engem megkerestek, megkeresett Erik, és beleegyeztem hogy vele tartok. Nem tudtam igazából semmiről, alig hogy idepottyantott egy bolt alakú időrepedés, már kerestek is meg hogy tudják ki vagyok mi vagyok, és válaszokat ígértek. Nem sietik el a válaszadást az biztos, bár így is sok mindenre fény derült. Nem igazán értem mi történt, talán ők szervezték meg hogy ide kerüljek? Vagy véletlen, baleset lett volna? Látod én sem tudok hova tenni bizonyos dolgokat. A bolt a maga kis egyirányú féregjáratával ami rosszul rakja össze az embereket a túloldalon... Te hogy kerültél ide? /Tettem föl Fenrirnek a kérdést, de később rájöttem hogy a kissé szemérmetlen Sashitól is kérdezhettem volna, így felé is pillantottam kicsit./ -Ez a szerv egyébként minden korból válogat magának katonákat? /Néztem most egyértelműen Sashi fele, elég beszédkésznek tűnt hogy ne rakjam hozzá azt hogy "hogyan" és "miért", habár szokásom volt./
-Mondjátok, Emmát mi lelhette? /Kezdtem bele egy kis szünet után. Nagyon is sejtettem hogy mi volt a gond vele, ahogy szemmel követte Theo-t, ahogy kérdezősködött utána, az arcáról merevség és szomorúság sejlett át, és egész szótlan volt egész idő alatt. Nem akartam felhozni előtte, és a sejtés még nem is tudás, valahogy rá kellett kérdezzek. Mégsem kezdhettem előttük lélektani levezetésbe. Még vártam egy kicsit, meghallgattam a mondandójukat, néztem a tengert és a felkelő holdat, és szolidan visszautasítottam a következő kört amivel kínáltak volna./
-Azt hiszem itt az idő hogy távozzak, majd később úgy is folytatjuk a beszélgetést. /Felálltam és elindultam a bungalóm fele./ -Viszlát holnap! /Köszöntem el. A bungalóba érve hamar leraktam magam, bekészítettem a gyakorlót az ágy mellé, beállítottam az ébresztőt fél hatra, és megpróbáltam magam mögött hagyni ezt a rendkívül hosszú napot./


(36)

[Caridwen]

*Időfolyam - 2900. augusztus 8.*

- Hát én mindig tudom hol és mikor kell lenni. /vigyorog Sashi Fenrirre, majd átveszi a kulacsot és nagyot húz belőle, nem aprózza el az biztos./
- Oké farkas, aztán vigyázz, mert a szavadon foglak!
/Aztán amikor Zair távozik ő is biccent neki, majd iszik az egészségére még egyet, ha megszerezte a kulacsot. Aztán Serakris szavaira elgondolkozva pillant a férfire egy pillanatig, majd az eddiginél sokkal komolyabb arccal válaszol./
- Nos igen, szinte minden korból vannak embereink. A Valhalla nem a születési dátumot nézni, hanem azt, ami kiemel a tömegből. Az egyedi intuíciós képességet, a zsenialitást, a friss eszméket... Csak az igazán különleges embereket hozzák fel a múltból, de ez igazából egy projekt volt, már leállították.
/Aztán amikor ő is távozik ismét integet és jól meghúzza a kulacsot, majd föláll, nagyot nyújtózik és az üres kulacsot visszaadja Fenrirnek./
- Nah csibém tényleg nem volt rossz. Aztán legközelebb majd én hozom a piát és meglátod milyen az igazi alkohol. /Vigyorog rád, majd megpaskolja a fejed, mint egy jó kutyának./
- Nah jó éjt farkaska, itt az ideje, hogy te is függőlegesbe tedd magad, mert alvafutás nem fog menni, ha most átbulizzuk az éjszakát. /Kacsint rád, majd búcsút int és valami különös dallamot fütyörészve elsétál./

*2900. augusztus 9.*

/Aki még nem kelt fel eddigre, ahhoz betrappol az ezredes, majd egy erőteljes/
- Felkelni, tíz perc múlva kezdődik a reggeli futás! /jeligével kiveri az embereket az ágyból, majd megy is tovább felkelteni mindannyiótokat, akik még az igazak békés álmát aludták eddig.
Ha felkeltek és kimentek a házból a fövenyen jelenleg csak az ezredest és Karint láthatjátok, de kicsit messzebb egy másik csapat körvonalait is kivetetitek a távolban. Az ezredes az óráját nézi, de megvár benneteket, habár aki hatra nem ér ki a homokra, azt rendesen leszidja, hogy egy ilyen egyszerű utasítást sem tudott végrehajtani.../

[Emma Raine Shyama]

*Időfolyam*

/Szerencsésnek mondhatta magát, hogy a rémálmok ezúttal távol maradtak. Talán annak köszönhette, hogy az esti sírással kiadta magából a régóta gyülemlő feszültséget, vagy a valósággal lehetetlen napnak, mi alatt olyan dolgok történtek, amiket soha nem hitt volna el, ha nem a saját szemével látja.
Már öt órakor kidobta az ágy, s nem is próbálta kényszeríteni magát arra, hogy visszaaludjon, így legalább minden apróságra lesz ideje, nem úgy kell kiloholnia, hogy éppen csak felvette a gyakorlóruhát. Nem volt sokkal jobban, de legalább kipihente magát, amit most még ugyan nem értékelt annyira, de tudta, hogy hamarosan fogja.
Kikelt hát az ágyból, hogy vegyen egy gyors zuhanyt, noha úgy vélte, hogy az edzés után is szüksége volt rá, de mocskosnak érezte magát. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, de úgy gondolta, egy frissítő zuhany talán elűzheti ezen tévképzetét. Nos, gyorsnak épp nem volt nevezhető a dolog, legalább negyed órán keresztül folyatta magára a forró vizet, mi azért még tűrhető hőmérsékletűnek bizonyult. Alaposan lesikálta magát, mintha hetek óta nem fürdött volna, közben homlokát a hideg csempének érintve próbálta felkészíteni magát erre a napra./
+Hogy fogok kibírni hat órát vele?+
/Elképzelni sem tudta, noha tegnap még készen állt volna lerohanni a férfit, hogy választ kapjon felmerült kérdéseire, ma azonban, talán Sashi szavai miatt, de nem lett volna szíve ilyesmivel zaklatni. Bizonyára neki is megvolt a maga baja, bizonyára nem érdekelnék egy frissen idekerült nő sirámai. Abban azonban teljesen biztos volt, hogy gyötrelmes lesz az a pár óra. Azt azonban már most eldöntötte, hogy az idő többi részében megpróbálja majd elkerülni az ezredest, s arra fog törekedni, hogy tekintetével se ostromolja. Nem akarja, hogy a jelenleginél is szánalmasabbnak tűnjön.
Maga köré tekert egy törülközőt, a tükörből egy szép arc tekintett rá vissza, de elgyötört volt, s szomorú, ezt bárki megmondhatta volna, aki nem vak a külvilágra. Régi testében tudta, miként kell úgy görbíteni ajkait, hogy ne látszódjon a pocsék hangulata, ezeket a vonásokat azonban nem ismerte. Minden mozzanat idegen volt, végül úgy döntött, nem erőlködik. Miért is tenné? Az nem a feladata része, hogy úgy vigyorogjon, villogtatva fehér fogsorát, mint aki épp egy fogpaszta reklámban szerepel.
Ráérősen megtörölközött, visszahúzta ujjára a karikagyűrűjét, mit minden egyes fürdésnél levett, nehogy valami baja essék, persze, nagy baja nem lehetett volna, ő mégis jobb szerette addig szárazon tudni. Egyelőre nem hagyta itt, majd ha azt mondják, le kell vennie, leveszi, addig azonban eszébe sem volt megválni tőle. Hosszú éjszín tincseit szoros fonatba kényszerítette, hogy ne zavarják majd a feladatok teljesítése közben.
Felöltötte a gyakorlóruháját, de különösebben nem foglalkozott vele, miként is fest benne, azelőtt sem volt az öltözetére kifejezetten kényes, mivel szeretett aludni, az volt reggelente a lényeges, hogy legyen mibe elindulni, nem az, hogy tökéletes legyen. Pillantásával végigsimított a kis szobrocskán, miből némi erőt sikerült merítenie, majd hat előtt pár perccel kilépett a bungalóból, s el is indult az ezredes és Karin felé. Tekintete ide-oda cikázott, ezúttal inkább a nőt nézte, igyekezett nem gyötörni sem magát, sem senki mást azzal, hogy folyton Theodoret bámulja./
- Jó reggelt!
/Köszönt a párosnak, kipihentnek tűnt, bár jó kedve az nem volt, de az nem is szükségeltetik a reggeli tornához. Megállt pár méterre tőlük, vagy ott, ahol mutatták neki, hogy megvárják a többieket is, aztán kezdődhessen a menet. Az talán elég hamar feltűnt a többieknek is, hogy a tegnapiakhoz képest ma kerüli az ezredes pillantását. Ám nem azért, mert Fenrir azokat tanácsolta, amiket vagy mert túl lett volna a múlton, nem… ő sem bírta már tovább, túlságosan szívszorító volt./

(20)

[Fenrir]

*Este*

- Megnyomod-a-… he? Gondoltam, hogy téged is olyan teleportkütyüvel hoztak. Én inkább az indokra voltam kíváncsi. Úgy fest, itt te vagy az egyetlen, akit nem rángattak. Jah, hogy úgy, az már más. A bolthoz nem értek. Annyit tudok, hogy valami mágia van a háttérben és hogy időnként felböffent embereket. Látszólag teljesen véletlenszerűen. Ahogy hallom, a pszichopata gyilkostól kezdve az egyszerű egyetemistáig mindenkit. Nem tudom, hogy lenne-e bármilyen akarat mögötte, lehet csak a véletlen műve. Mellesleg ahogy elnézem ezt a szervezetet, ha hamarabb felfigyelnek rád, nem várják meg a boltot. Na mindegy, itt vagyunk, fölösleges a miérteken rágódni. Megváltoztatni nem tudod és amúgy se kell az embernek mindent tudni. Engem például marhára nem érdekel már, hogy miért pont én kerültem át, és miért azzá váltam akivé. Megszoktam ezt a világot, jó kis hely ez, bár kicsit sűrűbben próbálnak megölni.
/Elhúzom a számat, mikor Emmát említi. Egy pillanatra elnézek a bungalója felé./
- Ugyanaz ami mindenkit mikor átkerül. Mindenkinek vannak akik hiányoznak és mindig vannak, akik a múltadra emlékeztetnek. Eleinte minden sarkon a szeretteidet látod és küzdesz a veszteséggel. Ilyenkor kár zargatni az embert. Úgyhogy azt javaslom, sőt kérem, hogy hagyd Emmát. Túlteszi majd magát rajta, ha pedig beszélgetni akar róla, úgyis szól. Addig kár erőlködni. Én is átestem ezen és szerintem te is, már ha volt régen életed. Nar más, ő élvezi ezt az egészet, csak nem találja a helyét. Na mindegy. Ne foglalkozz ezzel. Holnap találkozunk.
/Sashi szavain csak mosolygok./
- Gyere, csak szólj előre. Nem akarlak a Fúriák fogai közül kihalászni. Na jól van, akkor én is elteszem magam, ha már ennyire szeretnéd. Bár utálok egyedül aludni. De ha nem mész, akkor tényleg nem aludnék ma semmit. Na pá, de azért legközelebb ne patkánymérget hozz ital gyanánt.
/Visszasétálok a magam bungalójába és egy finom mozdulattal bedőlök az ágyba./


* Reggel *

/A jó szokások soha nem múlnak. És még a mesterséges ég alatt se hagy el az időérzékem szerencsére. Még hat előtt kelek és mint egy hibernációból ébredő medve cammogok ki a fürdőszobába, ahol néhány nehézkes mozdulattal kibújok a ruhámból és beállok a zuhany alá. Félig csukott szemmel tapogatózok a csap után majd végül sikerül a nyakamba zúdítani a jéghideg vizet. Három perc prüszkölés és egyéb hanghatások nyomán már éberen lépek ki a zuhany alól. Kerítek tiszta ruhát és a már bevált gyakorló és atléta párosítással indulok el ki. A cipő most is lemarad, egyenlőre fölöslegesnek érzem. Már az atlétát húzom amikor az ezredes rám rúgja az ajtót./
- Jövök már!
/Morgolódva cammogtam ki a partra és röviden megropogtattam magam. Szerencsére az utóbbi két évben futkostam eleget az erdőben, úgyhogy nem voltam különösebben megszeppenve egy kis edzéstől. Bár továbbra is jobban szerettem farkas alakban kóborolni. Na most ez úgy festett kimaradt./
- Éberen és készen. Pálinkás jó reggelt mindenkinek. Szia Emmácska, hogy aludtál?


(107)

[Naarozair]

*Időfolyam*

/ Nyugodtan alszik az ágyában, azonban hamar eljön az idő, mikor kelni kell. Már keltés előtt kikel az ágyából és gyorsan felfrissíti magát hídegvízzel. Gyorsan átöltözik a gyakorló ruhába amit kaptak, mikor megjelenik az ezredes. Nem mond semmit, csak jelzi, hogy megértette. Pár perc alatt elrendezi magát, majd indul ki a többiekhez. Mikor elhagyja a házat, akkor nem néz közbe, hanem az ezredeshez és Karinhoz csatlakozik./
- Szép reggelt! / Köszön mindenkinek, miközben ránéz Emmára. Végigméri a nőt, azonban nem mutatja jelét, hogy miért tekint rá. Lehet mert nő és a képessége miatt leplezetlenül végigmérheti a testét, de az sem kizárható a tegnapi nap miatt.
+ Hagyom, majd Fenrir úgyis ráhajt és megvigasztalja a nőt. + Morfondírozik magában, aztán Fenrirre néz, hogy milyen állapotban van. Tudja, hogy tegnap iszogattak még az este. Alaposan felméri, hogy mennyire álmosak a szemei, vagy vannak-e táskák a szeme alatt? /
- Szevasz Főnök! / Játékosan beleöklöz a farkas vállába, majd mellé áll./
- Milyen volt az este? Emmával és Sashival álmodtál? / Ugratja barátját, közben felfigyel a másik csapatra. Hamar kibújik a zsákból érdeklődő énje, tehát kérdéseket zúdít az ezredes és Karin felé./
- Mennyit kell futni? Merre? Esetleg lesz nehezítés benne? / Jön ki ajkain a sok kérdés, és ezzel többet nem szándékozik kérdezni. Figyelmét semmi sem vonja el a két kiképzőjéről, akik vele szemben állnak.
+ Kíváncsi leszek az elkövetkezendő napokra. Lehetőségem van kipróbálni a katonai életet, ha rövid időre is.+ Ránéz Emmára megint és Fenrirre, majd elmosolyodik. Azt képzeli el, hogy a két említett személy között kialakul valami.
+ Az aztán szép lenne! Ők ketten. Sikerülhet. + Szól magában, és várja a többiek megjelenését./

(49)

[Serakris Valentius]

*Időfolyam*
*Este*

-Ha véletlen volt, egyértelmű hogy engem sem érdekel, ha szándékos akkor viszont igen. Habár a véletlennek is vannak szabályai, amiket ki lehet ismerni. Nem igazán azt kérdezném miért, hanem azt hogy hogyan. Az meg hogy mivé válok innentől kezdve, az végül is rajtam múlik. /Éreztem hogy Fenrir kicsit könnyeden veszi az egészet, persze nem csak a több éves tapasztalat miatt, olyannak tűnt aki inkább hagyja a világot folyni a maga medrében, és a felszínén szörfözik, mintsem aki búvárruhát öltene, hogy elmélyedjen a dolgokban./
-Nem szeretnék a múltban, a múlthoz ragaszkodva élni. Nekem is volt életem, de nem szeretném ha a józan ítélőképességemet elvenné valami értelmetlen bánat. Akiket ismertem is, végül is élnek valahol egy távoli idősíkban. /Feleltem egy kissé elmerengve./ +Na igen, az érzelmi összeomlást könnyebb elkerülni ha a külvilág nem erősíti azt fel.
-Emmával kapcsolatban pedig ne aggódj, nem is akarok különösebben foglalkozni vele. /Zártam le semlegesen.
Aznap este nyugodtan tudtam aludni, bár voltak fura álmaim, amiben a mostani és régi világ emlékei keveredtek. Régi ismerős arcok, időutazás, ismeretlen lények kavarogtak ahogy a tudatalattim próbálta feldolgozni a történteket./

*Reggel*

/Az idő fogaskerekeit láttam amint ütemesen csattognak és nyikorognak, de ez a nyikorgás éles volt, olyan, mint egy ébresztőóra sípolása. Lecsaptam a pittyegő ébresztőt, ahogy lassan a tudatára ébredtem a valóságnak, és próbáltam arra koncentrálni hogy most ne aludjak vissza. Alig fél órám volt elkészülni, és nem akartam megváratni az ezredest, akiről el tudtam képzelni hogy katonai szigorral hajtja be rajtam a reggeli ébredést. Egy frissítő zuhanyra és egy rövid elmélkedésre volt időm, de már a katonai gyakorlóba öltözve nyitottam a bejárati ajtót amikor szembetalálkoztam az ezredessel./
-Tiszteletem!/Nyúltam a fejemhez a tisztelgés filmekből ellesett mozdulatával, majd mentem is arrébb hogy had végezze a dolgát. A többieket hamar kiszúrtam és odamentem hozzájuk./
-Jó reggelt!
/Nar már fel is tette a fontosabb kérdéseket, a fejemben pedig az járt vajon hogy fogom bírni a tempót. Nem voltam az a reggelente elmegyek futni típus. Ha valaha meg is fordult volna a fejembe hogy a seregbe belépjek, biztos az alapkiképzés gondolata tántorított el. De most itt voltam és végig kellett ezt csinálnom, és lelkiekben felkészültem arra hogy kiköpöm a tüdőmet az első száz méteren./

(37)

[Caridwen]

*Időfolyam - 2900. augusztus 9.*

/Amikor mind megérkeztek az ezredes végigmér titeket, majd mintegy magának biccent./
- Nos jó reggelt hölgyeim és uraim! Örömmel látom, hogy végül mindenki elkészült. Eroyann kisasszony nem csatlakozik önökhöz, néhány időmérnökünkkel dolgozik egy titkos küldetésen és az új információink birtokában különben sem tudna lemenni magukkal a 21.'-be, szóval talán így lesz a legjobb.
/Aztán vet egy pillantást Zairra, miután előadta a kérdésáradatot./
- Nos tisztelt Naarozair, az első amit nem ért megtanulni, hogy néha feleslegesek a buta kérdések. Úgyis meg fogja tudni mennyit fut és merre, ha pedig jönnek a nehezítések, higgye el fiam, észre fogja őket venni! /mondja könnyedén éppen csak egy árnyalatnyi megrovással./
- De ne is vesztegessük tovább az időt. Ha ennyire érdekli mellesleg ma egy könnyed öt kilométeres bevezetővel kezdünk, ezt majd fokozzuk, ahogy kicsit beleszoknak a dologba. De akkor induljunk is, Karin hadnagyot kell követniük. Lesznek materializált terepakadályok, de egyenlőre nem túl vészesek. /mondta nyugodtan, a nő pedig csak biccentett, majd könnyed tempóban futni kezdett. Nem volt se túl gyors, se túl lassú, de nem nézett hátra, hogy követitek-e. Az ezredes hátul haladt, a lemaradozók mellé zárkózott fel és noszogatta kissé az embereket.
A part mentén futottatok egy jó darabig, majd egy erdősebb részen haladt át az utatok itt mindenféle fák, emelkedők és kisebb árkok nehezítették a haladást, de valóban nem volt olyan akadály, ami túl nagy gondot jelentett volna. /

*Azt mindenkinek a saját megítélésére bízom a karaktere mennyire bírja a futást, ezt döntsétek el ti, de nem kell túlzásokba esni.*

[Emma Raine Shyama]

*Időfolyam*

- Szia! Remekül.
/Válaszolja kissé szűkszavúan, s még csak nem is hazudik, elvégre, az alvás résszel nem volt semmi gond. Ami pedig előtte történt, ahhoz senkinek az égvilágon semmi köze. Most, hogy itt áll, már fogalma sincs arról, hogy fogja végigcsinálni, de ha már egyszer rábólintott, nem csinál magából idiótát azzal, hogy visszakozik. Szíve szerint azt tenné, nem bírja a friss sebeket újra és újra feltépő férfi látványát./
- Egyébként, igazán beérem az Emmával is.
/Próbálja most még finoman közölni, hogy ő bizony senkinek sem a pincsikutyája, hogy becézgesse./
- Szia Naarozair!
/Köszön a sidhének is, hála az égnek ő legalább nem Emmácskázik, mintha minimum cimborák lennének vagy valami egészen más. Emlékszik még arra a képességre, de úgy döntött, hogy nem érdekli, úgysem tudja mindig takargatni magát a kényes helyeken. Ezt a testet még úgysem érezte a magának, úgyhogy tulajdonképpen őt nem sértette meg semmivel. A farkas meg… nos, ő határozottan élvezte volna a reflektorfényt./
- Már miért álmodott volna velem?
/Hökken meg, a szavak csak annak köszönhetőek, hogy első felindultságában nem tudja visszafogni magát, pedig az ilyesmit általában magában rendezi be. Úgy tűnik, az új lakos odabenn kicsit hevesebb nála. Sokat azonban nem foglalkozik a témával, csak magában füstölög. Fogalma sincs, mi alapján kérdez ilyesmit a sidhe, de lehet, hogy ez valami belső poén kettejük között, bár akkor sem szeretne a részese lenni. Azért a kérdésekre adott válaszokra fülel./
- Jó reggelt, Serakris!
/Köszönt neki is, aztán már tényleg csak az instrukciók maradtak. Fogalma sem volt, mire képes ez a test, a régivel öt perc után köhécselne, és nem bírná tovább, de ott asztmás volt, kétli, hogy egy született vérfarkas hordozhatná az ilyesmit. Vagy hogy ne lenne már rá mostanra tökéletes gyógymód. Tényleg, itt vajon szoktak betegek lenni az emberek meg egyebek? Biztosan ki kellett fejlődnie sokkal ellenállóbb és ravaszabb vírusoknak is párhuzamosan azzal, hogy az emberiség fejlődött.
Az ezredes hangját ma már közel sem olyan jó érzés hallgatni, mint tegnap, s az sem tetszik neki, amit beleképzel. A szigorú viselkedés mögött áll valami egészen komoly dolog, bár többet nem árult el nekik Sashi, az is lehet, hogy senki sem ismeri a Lovagon kívül a történetét. Valamiért szomorúsággal töltötte el, hogy ilyen szigorúnak látja, túlontúl komolynak, de ez ugyanakkor meg is könnyítette a helyzetét, nem sokkal ugyan, de egyszerűbb volt elvonatkoztatnia./
+Öt kilométer? Atya ég…+
/Az számára így hirtelen nagyon soknak tűnik, eléggé vadnak érzi rá a könnyed jelzőt. Nem tudja azt sem, hogy a benne szunnyadó farkas segít-e valamit ezen a problémán, de majd út közben kiderül. Követi hát Karint, de nem indul nagy lendülettel, inkább csak lassan, nyugodt tempóban halad, először meg kell ismernie saját korlátait, ez a test még nagyon szokatlan a számára. Az első benyomások azonban azt mutatják, hogy ebben az ütemben talán kibírja majd végig, de ha nem is, hát annyi akaratereje van, hogy elvonszolja magát a célig, bármennyire is legyen kínos, inkább az, minthogy megálljon és szégyenszemre bekullogjon…
Azt észreveszi, hogy sikerül odafigyelnie a helyes levegővételre és nem zihál, az már most biztos, hogy ez a test jóval strapabíróbb és edzettebb, mint az előző, csak épp nem tudja, hol vannak a határai, ezért nem is viszi túlzásba az erőlködést. Majd ha magában lesz, megpróbálja kideríteni, hogy mennyit bír, nem most akar felsülni, inkább biztonsági játékot űz. Az sem érdekli, ha utolsóként, jóval lemaradva fejezi be a távot. Az akadályokat sikerrel vette, de minél több állt útjukba, utána annál lassabb is lett./

(21)

[Fenrir]

- Főnök? Miről maradtam le Töki?
/Szétnézek és szippantok két rövidet a levegőből./
- Bakker, valamit csinálhatnának a levegővel. Elrontja az illúziót.
/Elhúzom a számat aztán felhúzott szemöldökkel nézek Narra. Megcsóválom a fejem és nevelő célzattal kap egy tockost, utána azért elmosolyodok én is./
- Majd pont téged avatlak be az álmaimba! Ennyire üresek voltak a tieid vagy Nym már nem is elég?
/Emma felhördülésére csak pajkosan félrenézek./
- Öhm, elképzelésem sincs miről beszél a kölyök.
/Mikor elkezdődik a reggeli futás megragadom Nar grabancát és vigyorogva meglódítom magam előtt./
- Na gyerünk kölyök! Ha hamarabb kidőlsz mint én, beárullak Nymnél!
/Alaphangon nem esett különösebben nehezemre az öt kilométer, bár az eleje a homokon szokatlan volt, de mikor az erdő-utánzatba érünk akkor már sokkal inkább saját terepen érzem magam. Viszonylag hamar felveszem Karin tempóját, bár az első néhány-tíz méteren a ritmusa teljesen más mint az enyém. Nart egész végig noszogatom ha azt látom hogy lassul vagy botladozik. Néha kicsit morgolódom halkan, hisz sokkal jobban szeretek más alakban futni, de ennek még nem adok különösebben hangot. Elég a tudat, hogy farkas alakban egy vicc lenne ez a menet, de nem árt néha emberi alakomban is edzenem, így már nem volt olyan könnyű. Még a végén elszoknék tőle. Minden esetre, reggeli ébresztőnek ez is jó, bár ha a katonák minden reggelt több kilométer, ilyen monoton futással kezdenek, akkor én az életben nem akarok katona lenni. /


(108)

[Naarozair]

*Időfolyam*

/ Jól kezdődik az első nap, mert rögtön lecseszik, hogy buta kérdéseket tett fel. Megjegyzi magának az esetet és úgy dönt, hogy a közeljövőben ha bármilyen kérdése lesz, azt nem biztos, hogy felrakja. Ezen kívül a jókedvét semmi sem húzza le, mert jól aludt az este folyamán. Először Emmához fordul, aki meglehetősen nem örül a beszélgetésnek, ami közte és Fenrir között zajlik. Ezért odaszól neki./
- Az emberi álom sosem irányítható, így elég lehetséges. Bár nem én vagyok a tudós, hanem itt ez a legény. / Mutat rá Serakrisre, majd rá is sandít. Rögtön kapcsol, hogy bevonja őt is a társalgásba./
- Mi a véleményed az álmokról. Biztosan tudsz róluk valamit mondani. / Aztán reméli, hogy tényleg nem kíméli a csoportot, hanem ahogy szokta belekezd valami száraz szövegbe. Természetesen, a farkasnak is reagál, mert nem lehet szó nélkül hagyni a szavait./
- Csak nem félsz, hogy lebuksz Emma előtt? Ami Nymet illeti, hát... / Úgy tesz mint ha sokat gondolkozna, aztán válaszol. /... bevallom róla álmodtam. / Somolyog egy keveset, aztán nem sok ideje marad, hogy elrendezze magát. Elmondják szépen, hogy mennyit fognak futni és mit kell tenniük. Barátja elkapja a grabancát, aztán meglódítja előre./
- Ne légy már gyerekes! Tényleg elárulnál Nym előtt? / Teszi fel a kérdést, közben nehezen felveszi az ütemet. Így a noszogatást érzi.
+ Huhh, nehezen megy. + Állapítja magában az első ötszáz méteren, közben azért érzékeli a testének könnyű ruganyosságát. Mikor még ember volt, akkor nehezebb volt 15 kilóval. Az első kilométer után kicsit belassul, mert nincs hozzászokva a szíve ennyi munkához.
+ A fene esne belé! + Lökdösi öt finoman Fenrir, ami eléggé kellemetlen. Ezért megembereli magát, és magában azt kívánja, hogy essen át a holtponton. Végül rájön, hogy túl lazán akarja végigcsinálni az edzést. Rögtön lenyugtatja magát és helyesen kezd el lélegezni, közben a karjai lendítését is beállítja.
A nagy öles lépteit kisebbre váltja fel. Az egész hatása a harmadik kilométerig látványos. Futását leginkább a terepakadályok keserítik meg, mert lelassítják. Végül átkerül a holtponton, így tartja Karinnal a tempót. Egy jó darabig bírja, aztán újra jöhetnek a noszogatások.
+ Tényleg ennyire szánalmas lennék? Ha Nymnek mesélnem kell ezekről a dolgokról, akkor nem lehetek igazán büszke. + Morfondírozik magában. A lába viszi, közben izzad, mint a ló./
(50)

[Serakris Valentius]

*Időfolyam*

+Egy katonának lehet könnyed, de egy gyakorlatlan kezdőnek mint én nem annyira. /Nem tudtam eldönteni hova tegyem azt az öt kilométert amit az ezredes mondott./+Ez egy kiképzés, és nem valami wellness túra. /Gondolkodtam és szinte elképzeltem ahogy az ezredes szájából elhangoznak ezek a szavak. Kihasználtam a még fennmaradó időt, és a többiekkel kerestem közös témát./
-Igaz nem vagyok egy neurológus vagy pszichológus, de azért valamennyire ezt a témát is ismerem. Ha jól tudom, lehet irányítani az álmokat, ha eleget gyakorolsz, vagy van egy transzkraniális mágneses stimulátorod, a teta hullámok gerjesztésére állítva. Nyilván van már ennél kifinomultabb technológia is ebben a században, mint mondjuk teljes induktív neurális csatolás, ami lehetővé teheti az álomképek közvetlen agyba sugárzását. Biztató lehet egyeseknek, de én úgy gondolom az álmok olyan tudat alatti üzenetek amiket nem érdemes kívülről befolyásolni. Na nem csak az esetleges pszichés károsodás miatt. Egyfajta személyes figyelmeztetőknek gondolom őket, bár gyakran inkább véletlenszerűek. Viszont amit erőteljesen élsz meg az nyilván valamiért fontos számodra. Arra hogy miért, vagy neked vagy a pszichoterapeutádnak kell rájönnie.
/Mosolyodtam el a mondat végén. Szándékosan általánosabbra vettem a mondandót, hogy legalább a második felét értsék. Még mindig kicsit nehéz volt hozzászokni hogy mit is mondhatok és mit nem hogy ők is megértsék, régebben is csak ritkán akadt ilyen gondom. Amíg nem indultunk el, kinyújtóztattam a tagjaimat, nyújtás közben szólaltam meg./
-Fen, mit érzel a levegőben ami annyira zavar?
/Amikor elindultunk próbáltam lassan felvenni a ritmust. Először lassan kezdtem, a többiektől lemaradva, hogy fokozatosan kitapasztaljam meddig is mehetek el. Furcsálltam hogy ennyi év ülőmunka után is még azért tűrhető volt a fittségem, lehet hogy ez is az időugrás mellékhatása volt. Jobban éreztem magam a bőrömben a szokásosnál, és nem is fulladoztam annyira, de jól még nem tudtam csinálni. Vagy a légzésre, vagy a ritmusra nem figyeltem elég jól, és az első kilométer után már éreztem a fáradtságot magamon. Felvettem a ritmust Emmával, beszélgetni nem nagyon volt kedvem és erőm, de legalább motiválhattam magam azzal hogy ne én érkezzem be utolsónak. A többiekkel elől meg sem próbáltam felvenni a versenyt, na nem mintha versenyről lenne szó, de láttam rajtuk hogy annak veszik. Emma szolid tempóját még tudtam tartani, de az akadályok erősen megkeserítették az életem, megtörték a nehezen beállt ritmust, és többször kényszerpihenőre küldtek, ami után csak nehezebb volt a felzárkózás./ +Talán, talán a következő alkalommal már fejlődök és jobban fog menni. /Reménykedtem magamban./

(38)

[Caridwen]

*Időfolyam*

/A sorrend szép lassan beáll. Karin diktálja az ütemet legelöl, egyszer sem néz hátra. Mögötte Zair halad, azonban messze nem önszántából, ugyanis habár érzed, hogy meglepően könnyeden haladsz a régi testedhez viszonyítva, azért nem vagy annyira hozzászokva a dologhoz. Nehezen lélegzel már a vége felé és izzadsz is istenesen. Ha Fenrir nem taszigálna előre, akkor egy kis lassítás lehet nem ártott volna meg. A farkas igen jól bírja az ütemet, hála a megszokásnak.
Emma és Serakris kissé lemaradva nagyjából tartják az egyenletes tempót. Azért ti is érzitek a fáradtságot, a vádlitok már erőteljesen sajog és ti is már leginkább akaratból futtok, meg persze a mögöttetek szinte játszi könnyedséggel haladó ezredes sem könnyíti meg a dolgotok. Csak fut, néha vet oda néhány apróbb tanácsot, hogy lélegezzetek az orrotokon, vagy afféle apróbb jótanácsokat.
Aztán amikor már azt hinnétek vége fényvillanásokra lesztek figyelmesek, majd arra, hogy egy nő gurul le a domboldalon. Ugyanis jelenleg éppen mintha egy patakmederszerű árokban futnátok a meder falai pedig fölétek magasodnak. A nő véres csíkot húz maga után és szinte halottnak tűnik, habár a szakadt ruházat és a rengeteg vér még nem biztosít semmit, de nem túl eleven az biztos.
Aztán egy lézertalálat csapódik földbe alig egy köpésnyire Zair lábától. Karin egy pillanat alatt megáll és láthatjátok, ahogy a gyakorlóra „ráfolyik” a páncélzata és hamarosan már az apokaliptikus fények villognak az olajszerű felületen./
- Valakik megtámadtak minket! /közli hidegen, majd látjátok, ahogy először furcsán törik meg a páncélon a fény, majd szép lassan láthatatlanná válik....
A hátrébb lévők még látótávolságban vannak így láthatják az elöl történteket, azonban nektek sincs időtök sokáig készülődni, ugyanis egy lézer süvít el mellettetek és csak az ment meg titeket, hogy az ezredes hátulról rátok veti magát így habár estek egy nagyot és összegabalyodva értek földet mind a hárman, de a lézer nem pörköl meg senkit./

[Emma Raine Shyama]

*Időfolyam*

/Fenrir és Naarozair szóváltására már inkább nem is figyel, nem biztos benne, hogy jelen lelkiállapotában mindent képes lenne a helyén kezelni, fölösleges feszültségnek pedig nincs helye a csapatban, így jobban jár, ha másra koncentrál. Nos, ezzel sincs kifejezetten kisegítve.
Serakris szavaira azért már odafigyel, abban bízik, hogy ő nem lesz partner egymás ugratásában, s valóban komolyan válaszol a kérdésre, az meg akár érdekes is lehet, már ha bármit képes lesz megérteni belőle. Nem tartja magát ugyan ostobának, de a férfi egész más dimenzióban mozog ilyen téren. S lám, a transzkraniális mágneses stimulátornál már el is akad, sóhajtva csóválja meg a fejét, noha ez semmiképpen sem a tudósnak szól, könnyen félreérthető. Abban viszont teljesen egyetértett, hogy nem érdemes kívülről befolyásolni őket, még akkor sem, ha valaki olyan helyzetben volt, mint ő, és folyton rémálmok gyötörték. Az elmúlt éjszaka talán csak a kimerültség mentette meg tőlük, nem tudhatja.
A futás közben hamar kiderült, hogy Fenrir számára tényleg fontos valamilyen szinten a sidhe férfi, biztosan régebb óta ismerik egymást vagy olyat éltek át együtt, ami összefonta sorsuk fonalát. Szimpatikus volt, ahogy a vérfarkas hozzáállt a dologhoz, igazából, nem tudta hová tenni a viselkedésének kettősségét, mert alapesetben könnyen rá lehetett volna húzni a bunkó jelzőt, viszont most, s este is, mikor utána jött, teljesen normális volt, már-már törődő.
Megfordul a fejében, hogy farkas alakban valószínűleg egyszerű dolga lenne, de úgy érzi, még nincs itt az ideje, és talán az ezredes sem díjazná kifejezetten, ha úgy futná le az előtte lévő távot.
Az ő közelében Serakris haladt, a versenyt nem szándékozott felvenni senkivel, mivel nőből volt, ilyen téren kevésbé számított kínosnak utolsóként érkezni. Ő inkább csak tartotta a saját, tűrhetőnek számító tempóját, amivel képes lesz végigcsinálni a távot, legalábbis így érezte. A beszéd részéről sem volt opció, az csak fölöslegesen leterheli a szervezetet, most pedig minden erőtartalékra szükség volt. Az egyetlen, amit nem visel könnyedén, az az ezredes közelsége, de ez sem elég ahhoz, hogy gyorsabban haladjon. Érzi, hogy a tűréshatára egészen közel van, s inkább csak a megszégyenüléstől való félsz hajtja, önnön akarata, ami jelenleg még elég, remélte, ki fog tartani végig.
Tekintete összeszűkül, amint a domboldalon észleli a mozgást, megdöbben, hát még akkor, amikor a vért is meglátja. A helyzet több mint baljós, s úgy érzi, vége a békés kis futásnak, de bármilyen fárasztó is legyen, inkább ez, mint bármi, amiben vér is szerepel. Ő arra még biztosan nincs készen. Megáll, mikor látja, hogy előttük is így tesz Karin, megdöbbenve tapasztalja, hogy lassan eltűnik a szemük elől, amit nem igazán ért, de talán így könnyebben tud az ellenség mögé kerülni, vagy valami ilyesmi. Ahogy jön, úgy suhan tova elméjében a sejtelem, hogy ez talán csak egy gyakorlat, jobb nem számolni ezzel, s komolyan venni mindent. Túl sokat egyébként sincs ideje gondolkodni, mert eltarolják, akár egy bowling bábút, karjaival tompítja az esést, de nem esik jól a dolog, bár a lézert még kevésbé értékelte volna. A pánik szélsebesen kúszik fel gerincén, mozdulatlanságra késztetvén testét. Fél, valósággal lefagy, ő nem egy harcos típus, sosem volt, mindig kerülte a balhékat, tipikus jó kislánynak számított. A benne élő éjszín bundás azonban dühödten kaparja a húsbörtön falait, ő bizony jönne kifelé, nem az a gyáva nyúl, akit meglepne némi vér, meg holmi lézerfegyverek. Mindennek és mindenkinek meg lehetett találni a gyenge pontját. Már szerinte. A benne lüktető kettősség összezavarta, csak tompán, alig észleli, hogy milyen közel van hozzá az ezredes, s valószínűleg az emlékeknek köszönheti, hogy összerándul a gyomra és a hideg végigfut a hátán, a kellemes érzetek azonban hamar tovaszállnak, elvégre éles helyzetben vannak. Nem mozdul, inkább utasításra vár, úgy véli, jobb ez, mintha valami óriási baklövést követne el./

(22)

[Fenrir]

+ Persze hogy ehhez is értesz.
/Már meg sem lepődök, hogy a rezidens zsenink még az álmokhoz is ért. Bár kár ennyit beszélni álmokról, nem vagyok még sámán úgyhogy ezeknek egyenlőre nem sok jelentősége van. Úgy tűnik viszont, hogy a futást jelentősen jobban bírom mint a csapat többi tagja. De végül is, nekem már volt időm hozzászokni a testemhez és nem keveset erősíteni is rajta. A futás közben az egyik átugrott akadály után megálltam egy pillanatra./
- A nevem nem Fen, hanem Fenrir. És hiányzik a levegőből a természet illata. Hamis az egész.
/Tovább futok a csapattal együtt. Mikor a test elkezd lefelé gurulni, visszább veszek a tempómból és a tekintetemmel követem./
- Mi a tököm? Bazz!
/Mikor a lézer lecsap Nar lába előtt egy pillanatra megtorpanok és a ruhájánál fogva vissza rántom a kölyköt. Karin már rögtön intézkedik, de nekem sincs eszem ágában sem, hogy álljak és várjam az áldást./
- Nar, fedezz!
/De mire kimondom már le is esik, hogy nincs nála fegyver, így pedig közel hasztalan. Már rántom is le magamról az atlétát de még az átváltozásom előtt gondoskodok róla./
- Hagyd a fenébe! Húzz vissza a többiekhez és keressetek fedezéket.
/Az atlétát félre dobom és a nadrágot szinte egy mozdulattal rántom le magamról miközben az átváltozásom meg is kezdődik. Először fájdalmasan kiáltok fel, ahogy az átváltozás széttépi testemet, majd mikor már bestiális formámat viselem, egy vérfagyasztó üvöltést eresztek ki magamból./
+ Vadásszunk!
/Egy pillanatra beleszagolok a levegőbe hogy betájolhassam a közelben az idegenek szagát. Ha sikerül akkor megindulok feléjük, különben a leesett nő és a lézerek nyomán indulok el. Mindenképpen a terep engedte legnagyobb tempóval haladok cikk-cakkban, hogy nehezebben tudjanak eltalálni én viszont teljes lendülettel robbanhassak közéjük./

(109)

[Serakris Valentius]

*Időfolyam*

-Te nem szereted, ha becéznek, de mindenkit becézel? /Vetettem oda Fenrirnek egy lélegzetvételnyi szünetben./ +Nem csak te tudsz neveket rövidíteni.
/Ahogy tudtam tartottam a tempót, és már éreztem is az eredményét a sok futásnak. Rám ült a fáradtság és az állandó megállhatnék, de tudtam hogyha megállok akkor kényelmesebb lesz úgy maradni, ezért csak arra koncentráltam hogy folytassam. Már nem lehetett távol a vége, reménykedtem hogy valami célvonalat, vagy a megálló Karint fogom észrevenni, de valami más történt. Éppen a könnyeket és izzadságot töröltem ki sokadjára a szememből, hogy biztos legyek benne hogy amit látok az az ami, amikor az ezredes hátulról földre döntött és huppantam egy nagyot. Felszökött bennem a maradék adrenalin is a látottak és hallottak hatására. Nagyon vésztartalékokat mozgósíthattam magamban, egy pillanat alatt kijózanodtam a fáradtság okozta bódulatból./ +Hogy a fenébe támadnak meg? Ez egy elzárt kontrollált környezet. /Futott végig az agyamon./ +Lehet pont ez a lényeg, ez valami morbid gyakorlat. /Ezzel a gondolattal sem éreztem jobban biztonságban magam, nem volt nálunk semmi amivel visszavághatnánk, semmi fedezék, vagy fegyver, csak egy most éppen láthatatlan katona./
-Theo, a materializációs modulok, amikkel az akadályokat csinálják. Tudunk velük fedezéket létrehozni? /Mondtam lihegve, ahogy gyorsan préseltem ki magamból a gondolataimat./ +Ha nincs, akkor csinálunk. /Gondoltam./ -Mire képesek? Talán akadálynál többet is ki lehetne hozni belőlük ha hozzájuk férnénk.
+Ha ez éles helyzet minden lehetőséget meg kellene ragadnunk. /A földön fekve már egyre kevésbé voltam benne biztos hogy biztonságban vagyunk, az elsuhanó lézerek nyomán libabőrös lettem és a szívem talán még a futás közbeninél is gyorsabban és erőteljesebben dobogott. Furcsán éreztem magam, de nem tudtam eldönteni, hogy ez nem a rendkívüli helyzet hozadéka-e, a stressz, fáradtság, pánik, és adrenalin furcsa keverék esszenciája. Talán volt még más is ott mélyen amit nem tudtam megmagyarázni. Felpillantva csak elszörnyedve figyeltem ahogy Fenrir testét szinte belülről széttépi az a bestia amivé végül átalakul. Szörnyű és undorító, egyben valahol csodálatos mozzanat. A végén újra visszalapultam a fűbe, hogy minél kisebb célpontot nyújtsak, és erősen figyeltem az ezredes válaszát, reménykedve hogy valami hasznosat és értelmeset is kisüthetünk ebben a szorult helyzetben, végülis ő a katona, neki kellene tudnia mi a teendő ilyen helyzetben./

(39)

[Caridwen]

*Időfolyam - Emma, Fenrir, Serakris*

/Fenrir, amint átváltozol az első, amit érzékelsz, hogy nem érzel semmit. Mármint a közelben embereknek kéne lennie, hiszen a lézerek a közeledben csapódnak be, de nem érzel semmit. Karin illatát még érzed ott, ahol láthatatlanná vált, aztán semmi, mintha megszűnt volna létezni. Nyomokat se látsz. Viszont ha a lézereket követed eljutsz egy tisztásra, ahol megpillantasz néhány egymással hadakozó katonát. Néhány gyakorlóban van, a másikak pedig különös szakadt ruhát viselnek a bőrszínűk pedig természetellenesen szürke. Ami azonnal feltűnik, hogy továbbra sincsenek szagok.

Közben a folyómederszerű úton látjátok, ahogy Zair hátramarad. Egy pillanatra lefagy, a tekintete mintha elrévedne, de ennyi pont elég, látjátok, ahogy egy lézer karon találja.
Az ezredes föláll mellőletek és gyorsan válaszol Serakrisnek./
- Sajnos nem megy! Ezek nem manuálisan szabályozhatóak, a központi irányítóból van szabályozva minden materializáció a Valhallában, itt semmit nem tehetünk.
/Aztán miután még hozzáteszi Zairhoz rohan./
- Gyerünk, legyetek folyton mozgásban, és ne hagyjátok el a másikat! /közben különös alakokat láthattok mozgolódni a bozótban. A mozgásuk kissé koordinálatlan a bőrszínük pedig betegesen szürke./

[Emma Raine Shyama]

*Időfolyam*

/Fenrir illatokat érintő kérdésére elgondolkodik, bár ebben a formájában nem különösebben ütött szöget a fejében a dolog. Farkasként biztosan másként lenne, de az egyelőre még nem tűnt szükségesnek. Mindenesetre Serakris fricskáját Fenrir felé teljesen jogosnak érezte.
A dolgok hamar felgyorsulnak, sosem volt még ilyen helyzetben, fogalma sincs, mit kellene tennie, s sokkal több benne a félsz, mint a bátorság. Úgy tűnik, most még a tudósuk ötlete sem segít, tény, hogy nyugodtabb lett volna, ha ezen a vonalon képesek elindulni, s nem kell ténylegesen harcba bocsátkozniuk, avagy menekülni a lézersugarak elől, akárhonnan is jöjjenek. A hideg futkosott a hátán, nem örült, hogy így alakultak a dolgok, csak egy egyszerű reggeli futásról volt szó… most pedig itt fekszik a földön, lőnek rájuk, az itteniek közül egy már meg is sérült. Roppant zavaró volt az egész dolog./
- Jesszusom, Naarozair!
/Sápad el rögtön, fogalma sincs, hogy ebben a világban egy ilyen lövést túl lehet-e élni, ki tudja, manapság milyen módon képesek gyógyítani a lézertalálatokat, vagy esetleg van-e lehetőség a végtagok pótlására. Ez azonban most egészen másodrendű volt, a lényeg, hogy a sidhe életben maradjon. Egyre inkább úgy tűnt, hogy az eredeti küldetésükből nem lesz semmi.
Értette az ezredes parancsát, noha úgy érezte, Serakris meg ő nem kifejezetten arra születtek, hogy egymást védve jussanak fedezékbe. Van itt egyáltalán valami, ami megvédené őket a lézerfegyverektől? Nem nagyon hinné, hogy akadály lenne pár fa, esetleg szikla.
Ekkor jön el az a pillanat, amitől tán azóta rettegett, hogy elolvasta a vérfarkas szót. Az üvöltés úgy hatol végig a testén, mint forró kés a vajon, megborzongatja, s szinte kirántja belőle a vadat. Nem fogja vissza többé, úgysem tudja, eddig miként csinálta. Fenrir hívása ugyan nem jut el a tudatáig, de az üvöltést nagyon is jól érti a benne lakozó. Arrébb mászik, hogy arra az időre, míg kibújik a gyakorlóból, fedezékben legyen. Közben észleli a közeledő alakokat./
- Húzódj fedezékbe.
/Serakris nem tűnt olyan fafejűnek, hogy ne így tegyen, főleg, hogy az eddig tapasztaltak alapján nem volt harcos lelkületű. Ő sem, viszont a benne élő farkas annál inkább. Ő már szomjazta a dolgot, akármi is legyen a vége. Több se kellett neki, hagyta, hagy jöjjön, a fájdalom szétrobbant benne, olyan sötét helyre taszítva, hol abban a szörnyű pillanatban járt, amikor megtudta, a férjét meghalt, s a gyermeke sem élte túl a balesetet. Olyan pontok fájtak a testében, miknek a létezéséről sem tudott, a csontjai roppanva adták meg magukat a változásnak, a vérfagyasztó ordítása tökéletesen elárulta, mennyire megszenvedi a dolgot.
Ha szerencséje van, talán befejezi a változást, mire közel érnek a holtsápadtnak tűnő alakok. De… nem is kell befejeznie, súgták az ösztönök, ha ő nem is, a fenevad tudta, miként lehetnek a leghatékonyabbak, így a félfarkas alakban állapodott meg, s ha szükséges lesz, bizony neki is fog esni a közeledőknek, talán Serakris úgy egérutat nyerhet majd. Neki nem volt mit veszítenie, epekedve várta, hogy erős állkapcsa összezáródhasson valakin, s ő legyen az utolsó emléke./

(23)

[Fenrir]

+ Mi a veszett fene?
/Igencsak zavart, hogy nem érzem a támadóink szagát. Sőt, mikor már láthattam is őket, a gyanú is fellobbant bennem, hogy talán ezek sem igaziak. Mint ahogy maga a terep sem. Na de pillanatnyilag marhára nem érdekel, hogy tesztelnek vagy tényleg kucsmát akarnak-e belőlem csinálni. Hogy Narral mi történt már nem láttam s a hátsó csoporttól is messze elszakadtam már. Úgy döntöttem, hogy előbb szétkapom ezeket, aztán teljesen mindegy hogy teszt volt vagy igazi. A tisztás széléről széles ívben futva indultam meg a célpontjaim, a zombiutánzatok ellen. Mikor már elég közel kerültem, teljes erővel elrugaszkodtam, hogy felülről csaphassak le rájuk. Berobbanok közéjük és széles mozdulatokkal próbálom szétszórni őket és nem utolsó sorban cafatokra tépni a rongyos ruhájú, sápadt támadókat. De ha a másik banda lenne olyan ostoba, hogy rám támadjon, akkor ők is megkapják a magukét. De továbbra is kíváncsi vagyok, hogy mi a fenék ezek. Úgyhogy odafigyelek, ha esetleg valami rendelleneset tapasztalnék velük. Ha pedig strapabíróbbnak bizonyulnának mint az átlag emberek, akkor nem fogom sajnálni a karmaimat mélyen beléjük vájni. De mindezek közben egy-két pillanatnál tovább nem maradok egy helyben. Ha kell felkapom, elhajítom őket és utánuk vetem magam. És részben a felszabaduló adrenalin részben a hangulat kedvéért hangosan morgok és egy-egy sikeresebb testszéttépés esetén fel is üvöltök. Csak hogy érezzék a törődést./

(110)

[Serakris Valentius]

*Időfolyam*

/Az ezredes szavai kissé megtörték a lelkesedésemet./
-Fenébe! /Pattantam fel azonnal ahogy mondta mit kell tenni./ +Maradjak mindig mozgásban. /A fejemben csak halvány sziluettként jelent meg a "miért" amikor észrevettem Naart, és hogy mi történt vele./
-Basszus! /Kiáltottam fel, és rá is jöttem hogy jobb ha én nem fagyok le, az ezredes majd elintézi. Sejtettem, hogy nem lehet komoly baja, végül is csak karon találták, és a sebet rögtön beégeti az izzó lézer. Legalábbis próbáltam nyugtatni magamat, miközben teljes erőmmel azon voltam hogy én ne járjak úgy. Próbáltam Emmát követni, az ezredes parancsa nyomán, a szememmel a környezetet pásztáztam hogy találjak valami tereptárgyat ami fedezéknek ideiglenesen használható, miközben haladtunk, a zűrzavarban nem is tudom hová. Már éppen megpillantottam az ideális fedezéket, egy nagyobb szikladarabot, amiről tudtam hogy sokkal többet kibír mint a könnyebb és szálas szerkezetű gyúlékony fa, amikor Emma rám kiáltott. Nem gondolkoztam sokat, gyorsan behúzódtam gondolván nyomós oka lehet hogy ezt mondja. De akkor észrevettem hogy ő nem jött utánam./
-Emma mit csinálsz? /Kiáltottam oda hangosan. Már azt hittem teljesen elment az esze, amikor érzékeltem hogy vele is ugyan az történik mint egy perccel ezelőtt Fenrirrel./
-Úristen! Emma! /Nemtudtam hova tenni a látottakat hirtelen, és tanácstalanná váltam./ +Most mi a frászt csináljak? Ilyenkor ért engem egyáltalán? Együtt kéne maradnunk, és kijutnunk innen! /Nem sejtettem hogy Emmában is rejlik egy ilyen fenevad, és abban sem voltam biztos hogy kordában tudja tartani, vagy hogy nem marad e így örökre./
+Gondolkozz, gondolkozz! Ki kell találnod valamit. /Sarkalltam magam a fedezék viszonylagos nyugalma mögött, kerestem a mozgási lehetőséget, elkerülve a lézerek forrását és a különös alakokat, ami nem volt egy egyszerű feladat./ +A nehezen mozgó alakoknál eddig nem láttam fegyvert, de ha lenne is, ilyen koordinációval elég nehezen találnának el bármit is. De akkor ki a frász lő ránk? /Eszembe ötlött Karin és a láthatatlan páncélja./
-Francba! A fegyveresek láthatatlanok. /Raktam össze a képet hangosan, reménykedve hogy eljut vagy Theo-hoz, vagy Emmához./ +De miért lőhetnek ránk? /Több lehetőség is eszembe jutott, de nem akartam hosszasan latolgatni őket, inkább mozdultam tovább, következő fedezéket keresve./ +Milyen tökéletes taktika, mindenki a zombiszerű izékkel van elfoglalva ők meg levadásznak. Nálunk meg semmi nincs. /Tehetetlenek éreztem magam hogy semmilyen eszköz nem volt a kezemben, és egy teljesen ismeretlen helyzetbe csöppentem./ +Ha láthatatlanok, vajon hogy lehetne észrevenni őket? Füst, vagy szálló por esetén látszódna a nyomuk a levegőben. Talán még a lézereket is diffrahálná ami megnehezítené a dolgukat. De itt se por, se légmozgás nincs. /Csak egyre idegesebb lettem attól ahogy végigszaladtam a lehetőségeimen, és a legtöbb dologhoz olyasmi kellett volna amit nem birtokoltam. Ha Theot még látó és hallótávolságban találtam odaszóltam neki./ -Vissza kell jutnunk, és valahogy értesíteni kell a valhallásokat, van kommunikátorunk?
/A választól függetlenül továbbmozdultam, nem voltam olyan állapotban hogy gyorsan és sokat tudjak haladni, de próbáltam betartani hogy "mindig legyek mozgásban"./

(40)