Karakter régi neve: Csöbör Alexandra
Karakter új neve: Ainslye
Kora: 17
Nem: Nő
Születési hely: Magyarország, Kecskemét
Születési időpont: 1996. 03. 18.
Fátyolos város: Bécs
Faj: Alakváltó
„Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.”
Pont, mint az enyém.
Na jó, beismerem, nem egészen helytálló ez az állítás, hiszen mindenekelőtt én nagyon is életben vagyok, sőt még a csinovnyik léttől is messze állok. Vagyis annyira nem is szörnyű az életem, ahogy arra az idézet alapján asszociálhat az ember. De szeretek túlzásokba esni, világfájdalmat mímelni, ha hétfő reggel fel kell kelni és tudományos áttörésként tekinteni a hármas matekdolgozatra.
Én mondom, sokkal, de sokkal jobb így tekinteni a világra, mint amilyen valójában. Mert az elég lehangoló és kiábrándító. Hogy miért mondom ezt? Most komolyan magyaráznom kell?
1996. március 18-án születtem Kecskeméten, azóta meg Kalocsán élünk a szüleimmel. Vagyis édesapám (ismerősöknek csak Józsi) kamionsofőr,szóval elég sokat van külföldön és elég keveset velünk. Tehát igazából anyukámmal ( Dóra) élek, aki óvónő és néha hazaérve velem is úgy beszél, mint egy ötévessel. Mindezidáig nem sikerült megfejtenem, hogy puszta szakmai ártalomról van-e nála szó, vagy egyszerűen tényleg szeretne úgy kezelni, mint egy ötévest. Nos, igen, azt hiszem az az a kor, amíg képes volt egyáltalán kezelni engem. Néha azt érzem, hogy azóta inkább csak nyűg vagyok számára, igaz ezért teszek is, rendszerint bosszantom szándékosan. De hát olyan őrjítő ez az élet! Valakin muszáj levezetni a feszültséget! Egyébként is, ő sem tagadhatja, hogy a családunk szét van esve, nem volt soha rendes apa-modell előttem, ő meg rég elvesztette felettem az „irányítást”, nagyon is önálló lettem, meg van a véleményem az életünkről meg a takaros kis házunkról. Igen, tudom, hogy hálásnak kellene lennem, amiért van tető a fejem felett, van mit ennem, lényegében nem szenvedek hiányt semmiben. De nem érdekel. Nem megy. Nem akarom ezzel beérni, én… én nem hiszem el, hogy ennyi a világ. Hogy az ember csak úgy együtt él a családjával, iskolába jár, elvégzi azt, szakmát tanul, dolgozik, gyereket szül, és együtt él a családjával. Rettenetes.
Tehát, hol is kanyarodtam el az életem felvázolásától? Ja, igen. Nagyjából általános iskolás koromig mondhatni, hogy normális gyerek voltam, sőt talán még alsó tagozatban is hoztam az elvárt, átlagos, egy icipicit sem egyedi viselkedést és teljesítményt. Aztán az történt, hogy a gyerekek kegyetlenek. Már nem tudom, mikor kezdődött, de egy idő után a legtöbb szívatásnak én lettem a fő áldozata, aminek a tetején az volt a hab, amikor felröppent a pletyka, hogy apám lényegében elhagyott bennünket, hiszen ha velünk akarna lenni, találhatna más munkát, nem kellene keresztül-kasul vezetnie Európán és hétvégén csak hazaesni. Ezzel szembesülni azért elég fájó pont volt az életemben. Emlékszem, hogy elsírtam anyának a dolgot ( még kicsi voltam,na) ,elmagyarázta, hogy mi azért még egy család vagyunk, szeretjük egymást, apa értünk dolgozik. Akkor hittem neki, de a taknyos osztálytársam tőrdöfését azért soha nem tudtam kitörölni teljesen. Az évek folyamán pedig egyfajta köztes véleményre jutottam: szép és jó, hogy apa tényleg jön haza, amikor csak tud, nyaranta mindig elmegyünk valahová együtt. De ettől még rohadtul nem úgy működnek a dolgok, ahogy a nagykönyvben meg van írva, ahogy én szeretném.
Aztán eltelt még néhány év és már nem is szerettem volna, hogy másképp legyen. Megszoktam, hogy így élünk. Már el sem tudnám képzelni, hogy a szüleim esetleg szorosabbra fogják a gyeplőt, vagy bármiben is irányítgatni akarjanak. Ó, nem, ahhoz túlzottan szeretem a szabadságot, hogy oda és akkor megyek, amikor akarok, azzal, akivel akarok, azt csinálok, amit akarok, és ebben senkinek nincs beleszólása, mert nem hagyom. Azt mondják, egyszerűen csak kamasz vagyok és kész. Nekem megfelel, amíg ennyivel elintézhetjük.
Már megint elkanyarodtam. Ott tartottam, hogy az iskola. A gimiben már sokkal jobb lett a helyzet, mondhatjuk, hogy megtaláltam önmagam, meg olyanokat, akikkel nagyon jól érzem magam, akikre számíthatok. Azért ritka az ilyesmi és engem szerencsére jó haverok vesznek körül. Már attól függ, honnan nézzük. Szerintem jó haverok, de anya szerint annyira nem. Szerinte miattuk is változtam meg, lezüllöttem, dohányzom, bulizok és néha kimaradok este, és nem tanulok. Ezek végülis tények. De abban nincs igaza, hogy a haverok miatt. Azt hiszem nagyon is a helyén kezelem őket, bele tudnak vinni sok hülyeségbe, de azért vannak határok, amiket nem lépek át, vannak úgymond elveim. Elképzeléseim, amiket nem osztok meg velük és amiket nem adok fel, ők csak arra jók, hogy legyek valakikkel és jól érezzem magam. A családom után már meg sem kellett volna lepődnöm, hogy az élet ezen területén is keményebb a valóság, mint képzeltem. Egy csodálatos éven keresztül együtt voltam egy fiúval, tényleg szerettem, ő volt az első szerelmem, egy kicsit talán még mindig az. Pedig nagyon csúnyán szakítottunk, átvert, megcsalt és… és én meg sem tudtam egyszerűen kiábrándulni és túllépni az egészen.
Mostanra már nagyjából egyenesbe jöttem. Élek bele a világba. Megint elkezdtem karatézni. Kiskoromban járattak anyáék, de nem szerettem és abbahagytam, ahogy a zongorázás sem nagyon feküdt, pedig állítólag lett volna hozzá tehetségem. Hát elpocsékoltam. De a rendszeres mozgást most önszántamból kezdtem el és így sokkal jobban élvezem. Nincsenek vele komoly terveim, csak kikapcsolódás, még övem sincs, ha arra kerülne a sor, valószínűleg gond nélkül rabolnának el az utcán. De mindegy.
Azt hiszem sikerült világossá tennem, mi a bajom az életemmel. Unalmas és átlagos. Lehet, hogy tényleg fantáziavilágban élek, de tisztában vagyok vele, hogy mindennapi az életem és én magam is csak egy átlagos tinédzser vagyok.
Belépés a fátyolba: - Héj, hová mész?
/Hallom ugyan az osztálytársam hitetlenkedő kérdését, de a fülem botját sem mozdítom rá. Ez is olyan tipikus helyzet. Soha nem foglalkozik velem, ilyenkor bezzeg feltűnik neki, hogy a világon vagyok. Bécsben vagyunk, iskolai szervezésű kirándulás. Nem bírom ezt a csordaként való vonulást. Annyira bosszantó, amikor kijelölik, hogy merre menj, mit nézz meg, meddig nézd, mit gondolj róla. Kösz, inkább kihagynám. Sosem voltam szívbajos, most is teljes lelki nyugalommal, illetve egészséges izgalommal maradozok le a csoporttól, még végül egy sarkon befordulok. Egyébként is a szabadidő jön, csak én nem azon a téren akarom eltölteni, ahová most felvezetnek minket. Tudom, hogy majd ott kell találkozni, és ott is leszek, a tájékozódással sosem volt bajom. Hátrapillantok. Az idegesítő osztálytársam és a csoport már továbbhaladt. Nem foglalkozom velük. Elképzelem, hogy egyedül jöttem ide, hogy tényleg a magam ura vagyok. Nézelődve ballagok az utcákon teljesen találomra választva az irányt. Nem vagyok vásárlós típus, de kis régiségbolt féle azért felkelti az érdeklődésemet. Szeretem az ilyen holmikat, megvan a hangulatuk. Belépve teljesen elámulok, lelkesen kezdek turkálni a régiségek között, aztán beljebb menve valami finom fátyolra bukkanok. Nem is kérdés, hogy azonnal elhúzom, hogy szemügyre vehessem a mögötte lévő makettet, ami teljesen lenyűgöz, de egyúttal annyira nem érzem ideillőnek, de mikor megérintem, hirtelen minden elsötétül.
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok: Nem vagyok egy szupermodell, de meg vagyok elégedve a testemmel. Teljesen átlagos magasságú ( nagyjából 166 cm ) és homokóra testalkatú vagyok, szögletes, néha kissé pattanásos arcomat sötét göndör fürtök keretezik, amelyek remekül mennek a zöldes szemeimhez. A testemet mindenfelé kisebb nagyobb hegek tarkítják. (Jó gyerek voltam, na, mindig nagy barátságban voltam a földdel, a kövekkel, késekkel forró vízzel, üvegajtóval…) Ezeket igyekszem mindig takarni, így fiatal „nőként” annyira nem vagyok rájuk büszke. Többnyire laza, kényelmes ruhákat hordok. A szoknya felér nálam egy középkori kínzóeszközzel.
- Mostani tulajdonságok:Nem rossz, de ki ez? A méreteim és idomaim ugyan megmaradtak, a bozontos barna üstököm azonban a múlté, helyette szögegyenes, mézszínű, hosszú tincsek omlanak a vállamra. Nem is szeretem őket kiengedni, rendszerint lófarokba, vagy laza kontyba kötöm a hajam. Az arcom megnyúlt, ovális lett, az ajkaim vékonyak, a bőröm is sima lett, csak a zölden villogó szemeim emlékeztetnek még, hogy én én vagyok. A hegek, amiket korábban szégyelltem, mind eltűntek.
És legfőképpen álmodozó. Nem nagyon lelkesedek a valóságért, ezért inkább annak élek, hogy majd szabad legyek, független, erős, önálló, hangos. De a helyzet az, hogy nem nagyon teszek érte a gyakorlatban semmit, nem is igazán tudom, hogyan kellene. Nagyon nincs realitás érzékem. Pályaválasztás, és összességében döntéshozatal terén egy csődtömeg vagyok, csak sodródom és álmodozok. De ezt még magamnak sem nagyon ismerem be, többnyire meg is feledkezem róla, hogy ez is én vagyok.
Aki csak kevéssé ismer (és belőlük van sok), nem is gondolná, hogy ilyen is vagyok. Kifelé ugyanis csak azt mutatom, hogy határozott vagyok, laza, kiszámíthatatlan, nemtörődöm, felvágták a nyelvem, mindig feltalálom magam. Nehezen fogadok el segítséget másoktól, észérvekre is csak nehezen hallgatok, hiába mondják nekem, hogy a vasaló süt, én azért csak megfogom, hogy biztos legyek benne. Ugyanakkor ha valaki kivívja a tiszteletemet és a bizalmamat, lojális vagyok és segítőkész.
Kedvencek: Utazás, bulizás, alvás. De szeretek olvasni is, jelenleg a kedvenc könyvem Boris Viantól a Tajtékos napok, de ez folyton változik. Kedvenc kajám a fagyi. Humán beállítottságú vagyok, imádom az irodalmat, a legendákat, meséket, valamelyest a történelmet is, bár az nekem néha nagyon száraz és túl valóságos. És kedvenc állataim a wombatok meg a vízidisznók. Aranyosak, na.
Életcélja: Felfedezni a világot, utazni, gyönyörű helyeket bejárni. Új dolgokat kipróbálni, soha nem tespedni. Szabadnak, önállónak, függetlennek lenni.
Főnix - 5p
Főkarakter: -
Rólam: Naszóval. 17 éves gimnazista lány vagyok elméletben nem túl sok szabadidővel, de időszakosan túltengő írhatnékkal. Úgyhogy csak eljutottam idáig
A fórumos szerepjátékkal valamikor 2009 táján találkoztam először, mondjuk azóta sem túl sok oldalon voltam/vagyok jelen. Imádom a lamantinokat, a sorozatokat és a kémiát :3Meghívott: Rabraquat ^^
Kötözködnivalót nem találtam, szóval részemről 
Tehát természetesen én is 
