Samhain novella - Találkozás

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

Azt hiszem, nem szeretem a hűvös és zord időjárást és ez a hangulatomra is rátelepszik. Bármennyire is örülök, hogy végre egy kellemes légkörű kávézóban ülünk, egy már-már finomnak mondható fekete mellett, mégsem érzem magam valami jól.
Az egészet megnyomja valami, amit nem tudok hova tenni. Talán várunk valamire. Vagy valakire. Nem tudom. Ma olyan titokzatos velem, Kelyim. Kellemes beszélgetőpartner, de szerencsére tudd hallgatni is és még az ágyban is jó. Keresve sem találnék nála jobb partnert ebben az örült világban. Kezdeti nézeteltéréseink és összetűzésein ellenére, azt hiszem, már túl vagyunk azon a ponton, hogy csak úgy egyszerűen kisétáljunk egymás életből, minden szó nélkül. Kapcsolatunk elején vagyunk még mindig, nem tagadom, és azt sem, hogy már a puszta testi vágynál is többet érzek iránta, de nem vagyok szerelmes belé. Igyekszem ezt nem éreztetni vele, és azt hiszem ö pont ugyan így van velem.
Figyelem az vizenyős ablakon keresztül a kinti fényeket, melyet eltompít a napok óta megállás nélkül szakadó eső. A párom mellettem ül, egy jó nagy bögreforró teát iszogat, egyik kezében a bögrét szorongatja és melegíti kezét vele, másikkal az én kezemet simogatja lágyan. Beszél, de nem értem miről társalog egy számomra ismeretlen alakkal, vagy fertályórája. Bemutatott minket egymásnak, de már nem emlékszem a srác nevére. Valami M betűs lehet, vagy N. Lényegtelen számomra. Érzem, hogy ez a találkozó valóban a véletlen műve, mint ahogy az elején is említették, mikor még oda figyeltem rájuk.
Berögzült mozdulatom annyira automatikus, hogy csak akkor tűnik fel, hogy elfogyott a kávém, mikor bele kortyolnék a csészémbe. Kelyim gyengéden megszorítja kézfejem ezért önkéntelenül is rápillantok. Látom tekintetében, hogy ö figyel rám, és már egy ideje észrevette, hogy elfogyott a kávém. Hiába kutatok arcán, szemében megrovó vagy haragos tekintet után, mint ahogy ezen esetben várható lenne, hiszen ő hívott el, hogy töltsük együtt a Samhaint. Most mégis kedvesen mosolyog és lágyság van a szemében, ahogy rám néz. Mielőtt szóhoz jutnék, halkan teszi fel a kérdést.
- Kérsz még egy kávét?
Csak bólintok. Nem tudom, mit mondhatnék. Így inkább visszafordulok az esőt nézni. Bár első pillanatra magamat látom a kivilágított üvegen, mert kint sötét a vízfüggönytől minden. miközben leteszem a csészét az asztalra, erőltetnem kell a szemem, hogy újra a kinti világot lássam. Árnyak mozognak az asztalunk mellett, látómezőmbe is egy pillanatig bele esik, ahogy valaki elviszi, majd újabb csészét tesz le az asztalra. Nem foglalkozom vele, mert nem tudom levenni az esőben álló angyalokról a tekintetem. Raphael áll az utca túloldalán. Ezer tollas közül is felismerném.
Szívembe összeszorul valami. Egyszerre vagyok boldog és szomorú is egyben. Él. De eddig halottnak hittem, és nem adta tudtomra, hogy ez nem valós. Raven legalább küldött egy tollat az összecsapás után. De ő még csak annyit sem mondott, hogy Figyelj asszony, hülye vagy. Ennyitől nem fekszem ki.
A másik angyalt az oldalán nem tudom beazonosítani. Még nem láttam ezelőtt. Hülye gondolat fut végig agyamon, egy pillanat erejéig, amitől kissé megnyugszom.
Mi van akkor, ha Izomagy így akarja tudtomra hozni, hogy él?
Nem tudok ezen sokáig elmélkedni, mert az idegen tollas neki indul. Egyenesen felénk. Kénytelen vagyok követni mozgását tekintetemmel. Valahogy annyira magával ragadó, hogy teljesen megfeledkezem minden másról. Az a határozottság és dinamizmus, amivel halad, ahogy könnyedén kinyitja az ajtót és lerázza fehér szárnyairól az esőcseppeket, ahogy asztalunk felé jön, hajózó mozgással nem csak az én tekintetemet vonzza magára. A kávéházban több nő is felfigyel az impozáns jelenségre. Kelyim lába az enyémhez simul.
A majdnem két méter magas angyal, megáll asztalunk mellett. Mély hangjától valószínűleg más helyzetben megbicsaklódna a bokám, de mivel ülök, így nem látható a hatása, melyet rám gyakorol. Rám -feltételezéseim szerint, mert nő vagyok-, lágy mosollyal a szemében tekint, még Kelyimre távolságtartóan.
- Jó estét! Remélem nem vártatok sokat rám?
Most látom csak, hogy ketten maradtunk az asztalnál. Az alakváltó elment. Kérdőn nézek pasimra. Ö felemelkedik mellőlem és a felé nyújtott kézbe markol, üdvözlésképp.
Kölcsönös bemutatkozásuk miatt az a benyomásom támad, hogy ezelőtt még nem találkoztak személyesen, mégis már beszéltek valahogy. Hangjukból kicsendülő férfiakra jellemző összefogás zöngését hallom.
Összevonom szemöldököm, mert úgy érzem, hogy eljött a pillanat, ami miatt itt vagyunk, és nem tetszik, hogy kihagyott valamiből. A magát Tereusnak nevezett angyal leül velem szembe, engem nézve, még Kelyim mellém ül vissza.
- Örülök, hogy végre találkozhatunk egymással Hirig.
Kezd bele mondandójába a tollas. De még mielőtt tovább fejthetné gondolatát, egy pincér jön oda hozzánk és udvariasan megkérdezi, hogy hozhat e itallapot angyalunknak.
- Nem köszönöm. Egy kávét kérek, olyant, amit a Tündérhölgy is iszik.
Eközben Kelyim oda hajol hozzám, hogy egy csókot lophasson, haragos viselkedésemre nem is reagálva. Aminek hatása, egyértelmű, dacosan fordítom el a fejem. Így ő csak egy puszit tud adni az arcomra, még én az ablakon kibámulva, Raphaelt keresem tekintetemmel. Sajnos hiába, mert már elment. Minden harag és dac elszáll a felismerés pillanatában és szomorúság lesz úrrá rajtam.
- Hirig, kedvesem. Tereus veled szeretne beszélni. Ezért vagyunk itt. Kérlek, hallgasd meg.
Hallom párom suttogását a fülem mellett.
- Biztos vagyok benne, hogy amit mondani fog. Fontos számodra.
Rezzenéstelen tekintettel fordulok vissza Kelyim felé, és halkan válaszolok neki.
- Jó.
Adok egy röpke csókot ajkaira, majd figyelmemet, a csendben szemlélődő angyalra fordítom.
- Üdvözlöm. Bizonyára nem kell bemutatkoznom, tudja, ki vagyok, hiszen az előbb a nevemen szólított. Így hát rögtön a tárgyra térek. Miért akart velem találkozni?
Teszem fel a kérdést, mely valóban foglalkoztat. Hiszen valami köze lehet Izomagyhoz.
Hideg fogadtatásom ellenére, mosoly jelenik meg szája szegletében. Nem a mű, hanem az őszinte melegséget sugárzó.
- Szia megint. Kérlek, hagyd le a magázódást. Azt hiszem nem személyemnek való ez a távolságtartó viselkedés. Nem vagyok az ellenséged.
Utolsó mondatainál megérkezik a pincér és leteszi elé a kért italt, ami miatt újra megakad a beszélgetés fonala. Lassan emeli fel a gőzölgő csészét és óvatosan belekortyol. Mintha tükörbe néznék. Ugyan úgy fintorog, mint én tettem egy órával ezelőtt, mikor bele kóstoltam az első kávéba.
- Pocsék.
Jegyzi meg félhangosan, miközben leteszi az asztalra a csészét. Valamiben egyetértünk, és ezért kissé megenyhülök.
- Hirig ugyan ezt mondta, mikor megkóstolta.
Mondja pasim, miközben a teáját szürcsöli jóízűen, elrejtve mosolyát.
- Mindig is volt ízlése.
Válaszolja Kelyimnek, majd visszafordul felém. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a rám vonatkozó megjegyzést, hiszen egy olyan dolgot mondott, amit csak olyanok tehetnek ennyire tényszerűen közzé, akik ismernek, és én nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna vele.
- Azért vagyok itt, hogy egy bizonyos Hilary Gereről beszélgessünk, aki majd egy éve eltűnt otthonról.
Arcán a mosoly szélesebb lesz, még rajtam a meglepettség jelei mutatkoznak. Bevallom őszintén elég sok mindenre fel voltam eddig készülve, de erre nem. Zavartan nézek egyik férfiról a másikra. Nehezen találom a szavakat, így az angyal folytatja helyettem.
- Anya felhívott, hogy összevesztetek, és hogy nem tud elérni telefonon keresztül, hiába próbálkozik órák óta. Ezért rajtam keresztül próbált elérni, sikertelenül. A legjobban az zavart, hogy számomra is eltűntél, így pár haveromat voltam kénytelen felhívni, hogy a nyomodra bukkanjanak.
Előrehajol ültében és szabadon lévő kezem, két kezébe fogja. Hangját halkabbra veszi, miközben beszél. Egy kis történetet mesél el, amit hosszú percekig csak csendben emészteni tudok. Nehezen találom meg a hangom. Mire sikerül, csak egyetlen szó tör elő belőlem.
- Gab?
Ö csak bólint.