Vera: Samhain novella

[Vera Rider]

Október 31, Polimetron 17:45
/A nap lemenőben volt, a város utcáin már alig volt valaki, pedig ilyen tájt még mindig nagy a nyüzsgés. Én éppen az utcákat róttam, közben pedig a gondolataimba merültem./
+ A múltat lassan el kell felejtenem, de valamiért nem megy. Talán a mai nap is szerepet játszik ebben. Hisz az én időmben ezen a napon ünnepeltük a haloween-t. Talán ebben az időben már nem is létezik ez az ünnep. Bár milyen is lehetne? Hisz már mindenkinek van jelmeze, bár az számára a hétköznapi viselet.
/Ahogy töprengtem szemet szúrt, hogy egyre kevesebben vannak az utcákon és minden ablakot becsuktak a környéken./
+ Mi lelte őket? …Biztos csak együtt vacsoráznak a családok. Talán ez lett az új szokás a jelmezbe öltözés helyett.
/A vacsora szó említésére a gyomrom is korogni kezdett./
+ Apropó vacsora. Valami kaját kéne szereznem, mert otthon aztán semmi ennivaló sincs.
/A következő pillanatban a szemem sarkából észrevettem, hogy valami közelít felém. Megfordultam, de alig akartam hinni a szememnek. Egy repülő kosár tartott felém, mikor pedig a közelembe ért megállt és egyhelyben lebegett tovább a levegőben. Csak ekkor vettem észre az oldalán díszelgő feliratot: Vera Ridernek./
+ Ez meg mi? Varázsposta?
/Kezembe vettem a kosarat, mire valami fém kütyü szállt ki a kosár alól, majd megállt a levegőben. A teteje ezüstszínű volt, az oldalán pedig gombok és egy kis képernyő volt. Majd egy gépesített női hang megszólalt meg belőle./
- Küldemény kézbesítve. További szép napot.
/Mikor befejezte a mondatot, pittyent egyet, majd elrepült, abba az irányba ahonnan jött. Mikor eltűnt a láthatárról közelebbről is szemügyre vettem a kosár tartalmát. Almák voltak benne, valami kütyü és egy cetli. Amit hamar olvasni is kezdtem./
-„Itt ez a kosár alma, hogy bőségben teljen számodra a kelta újév. Az elemlámpát tartsd magadnál! Ezen az estén a fény mindig jól jön. Danu áldása legyen veled. Joel Smith.”
+ De kedves. Olyan jó hozzám ez a fiú. Ha már Robit úgyse látom többé, összejöhetnék Joellel. Bár nagyon szerettem Robit és még most is szeretem, be kell látnom, hogy úgyse látom többé. Mellesleg már pár hónapja élek itt és az alatt nem kezdtem senkivel se. Ideje tovább lépnem.
/A gondolatmenetemet a gyomrom újabb kondulása zavarta meg./
+ Igaz is. Hazamegyek és megvacsorázom ezekből az érett almákból. Már úgyis bezárták a városkaput és a nap eltűnt, de az ég alja még enyhén vöröses. Jobb lesz hazaérni a teljes sötétség beállta előtt.
/Hazasétáltam kezemben a korárral. Letettem az asztalomra, majd jóízűen falatoztam az almákból. Miután jóllaktam úgy döntöttem lefürdök, majd lefekszem aludni. Nem kellett altatni, miután befeküdtem az ágyba a kényelmes ágynemű ölelésében, szinte azonnal jött az álom./

Vera Rider otthona, 23:30
/Édes álmok tengerében fürödtem, mikor valami hirtelen megváltozott. Mintha egy sötét árny telepedett volna rám, és fészkelte volna be magát az álmaimba.
Az egyik percben még egy Joellel eltöltött délutánról álmodok, a következő pillanatban pedig egy domb mellett találom magam az éjszaka kellős közepén./
+ Mi ez a hely?
/Ahogy ezen a kérdésen tanakodtam, egyszer csak két idegen nő jelenik meg előttem. Akik mikor a közelembe értek, megálltak, majd az arcuk átrendeződött teljesen olyanok lettek, mint én. A két hasonmás, pedig nekem ugrott. De mintha ismerték volna minden mozdulatom, úgy harcoltak ellenem. Lefogtak, de nem bántottak, csak a két karomat kulcsolták a hátam mögé. Eközben pedig előttem újabb két alak jelent meg. Az egyik nem is ember volt, hanem valami szörnyeteg, ami leginkább egy óriási kígyóra hasonlított. A másik egy férfi volt, kinek mikor megláttam az arcát, ereimben egy pillanatra megfagyott a vér./
+ Ez nem lehet. Ő hogy kerül ide? Ebbe a korba.
/Ugyanis az ifjú nem volt más, mint Robi, bár kicsit idősebb kiadásban. A két alak harcolt egymás ellen, én pedig hiába akartam segíteni Robin, a két nő még mindig erősen tartott és mikor szökni próbáltam, csak annyit értem el vele, hogy az egyik hasba vágott, én pedig összegörnyedtem a fájdalomtól. A csatát tehetetlenül kellett végignéznem, melynek győztese a szörny lett. A következő pillanatban, pedig a két hasonmás eltűnt. Helyettük azonban két angyal jelent meg, akik egymással veszekedtek.
- Miért nem hagyod meghalni? Hiszen csak szenved?
- Mert megérdemli, hogy éljen. Főleg egy ilyen nemes tett után.
- De az életnek része a halál is. Bár igaz, hogy elég korai.
- Akkor én a vitát lezártam.
/Bár nem értettem kinek az élete felett döntött a két angyal, de ezt már nem tudhattam meg. Ugyanis a következő pillanatban szemben találtam magam a kígyószörnnyel, aki szélesre nyitotta a száját, majd hangos sziszegés közben lecsapott rám. Az az érzésem támadt, hogy menten bekap.
Ez volt az a dolog, ami kitépett az álmok világából. Mikor kinyitottam a szemem, felültem az ágyban és csak kapkodtam a levegőt. A homlokomon izzadság cseppek gyöngyöztek. Majd lassanként normalizálódott a légzésem is./
- Micsoda rémálom. Az egyik percben a paradicsomban, aztán pedig a pokolban érzem magam. De mi az oka a rémálomnak?
/Teljesen felzaklatott az álom, képtelen voltam visszaaludni. A szívem még mindig hevesen vert, és csak forgolódni tudtam. Néhány perc után úgy döntöttem inkább elmegyek sétálni egyet. Ki akartam szellőztetni a fejem. Megtisztítani magam a negatív gondolatoktól, és sétálni egyet a friss levegőn.
Így hát felöltöztem, zsebre vágtam az elemlámpát, és egyenesen a városkapuhoz sétáltam./
+ Bár a kapu zárva van nekem mégsem lesz akadály kijutni.
//A környéken az árnyak csendben figyeltek, lesve minden lépésemet. Nem támadtak, nem is érintkeztek velem, mintha csak arra vártak volna, hogy kimenjek a kapun. Talán ezért nem vettem észre a jelenlétüket sem.//
/Sólyom alakot öltöttem, majd átrepültem a kapu felett. És onnan egyenesen a Rengetegbe repültem./

Rengeteg, 23:50
/Megnyugtatott a természet közelsége, és úgy éreztem, erre most nagy szükségem van. Hangtalan szálltam a fák között, közben észrevettem, hogy a Rengeteg néma csend honol./
+ Csend. Még a baglyok huhogását se hallani. Túlontúl nagy a csend.
/De ezt elkiabáltam. Ugyanis a következő pillanatban egy kar bukkant elő az egyik bokorból, majd nagy erővel belém ütött. Egy sólyom testének pedig ennyi is elég volt, hogy repülése pályát változtasson. Neki repültem az egyik közeli fának, majd onnan a földre pottyantam. Esés közben pedig elvesztettem néhány tollat. Visszaváltoztam hát emberré, majd láthattam, hogy nem vagyok egyedül. Egy egész sereg emberrel találtam magam szembe. Mégis az az érzésem támadt, hogy mégsem azok. A testük sápadt volt, némelyek már enyhén foszladoztak, akárcsak egy csapat zombi. Bár ők nem hajtogatták, hogy: Aaagy. Mégis úgy éreztem nagy bajban vagyok./
+ Zombik? Bár nem ismertem még ki teljesen ezt az évszázadot, mégis úgy érzem. Sok minden normális, csak egy zombi támadás nem.
/A zombik csak közeledtek, és az egyik rám is akarta vetni magát, de azzal a lendülettel én átdobtam a fejem felett, egyenesen a fának. Olyan gyorsan történt, hogy szinte alig fogtam fel. A többi zombi mikor látta, hogy elbántam társukkal, úgy döntöttek inkább csoportosan támadnak. Úgy döntöttem én is taktikát váltok, és inkább párducként folytatom a harcot a túlerővel szemben.
Egész hamar elintéztem a maradék 6 zombit is. Majd visszaváltoztam és elégedetten szemléltem a már alig mozgó élőhalottakat./
- Ez túl könnyen ment.
/El is kiabáltam. Ugyanis a sötétségből egyszer csak előlépett 7 alak. Bár ezen nagyon is élőnek tűntek. Voltak vegyesen férfiak és nők is, közelsétáltak hozzám, majd megálltak egy pillanatra velem szemben. A testük és az arcuk átformálódott, teljesen olyanok lettek, mint én, még a férfiak is./
+ Ez meg mi a fene? Valóra válna a rémálmom? Na akkor szálljunk szembe önmagunkkal. Ti is heten vagytok, mint a gonoszok, de én attól, még lehetek erősebb párducként.
/Ösztönöztem magamat, és mikor a hasonmások rám ugrottak, átváltoztam párduccá és elkezdődött a csata. Sokkal jobb harcosok voltak az előző csapatnál. Sorra kaptam az ütéseket, rúgásokat, melyekre karomcsapásokkal válaszoltam. Az egyik hasonmás a hátam mögé került, és valamilyen anyaggal körbenyúlt előttem, majd hátrahúzta azt. Szabályosan fojtogatni kezdett. Hátra húzta a fejemet akárcsak egy lónak, mire én a hátamra estem. Nagy puffanással érkeztem a földre. A hasonmás pedig egy csomót kötött az anyagból a nyakam köré, befejezve amit elkezdett. Bár az anyagot nem húzta olyan erősre, hogy megfojtson, mégis úgy éreztem gyengülök. A következő pillanatban már vissza is változtam emberré, pedig nem állt szándékomban így tenni. Ekkor vettem csak észre, hogy amit a nyakamba kötött az egy furcsa nyaklánc volt./
+ Mi a? Hogy változtattak vissza? Ez a nyakamban, nem is kötél, hanem nyaklánc. Biztos ettől változtam vissza.
/Le akartam venni a nyakamból a misztikus tárgyat, de az ezerarcú emberek nem hagyták. Ütöttek, rúgtak, ahol értek, rákényszerítve a harcra és megakadályozva, hogy levegyen a nyakéket. A harc így már elég egyoldalú lett. Képzett harcosok voltak mind a heten. Próbáltam kitartani, de egy óvatlan pillanatban, valamelyik hasonmás hátulról leütött valamivel. Bár nem ájultam el, de eléggé kába lettem ahhoz, hogy ezután gond nélkül elhurcoljanak./

November 1, Tündérdombok, 0:11
/Ahogy vittek egyre inkább kezdtem magamhoz térni a kábultságból. A fejem még mindig sajgott, de már legalább tudomást vehettem a külvilágról. Az ezerarcúak visszavették eredeti alakjukat és úgy cipeltek engem egyre csak messzebb és messzebb. Szökést kíséreltem meg, kirántottam a vállaimat az engem tartók karmaiból, de elmenekülni mégse tudtam, mert beleütköztem valamibe. Valami pikkelyesbe, mikor megfordultam, hogy szemügyre vegyem mibe is ütköztem, az ereimben megfagyott a vér. A kígyószörnnyel találtam szembe magam, egyenesen az álmomból./
- Te… te. Ez nem lehet igaz.
- De bizony igaz. Sssz. És én már nagyon régóta várok rád.
/Válaszolta a kígyószörny sziszegő hangon. Közben pedig kihasználva a dermedtségemet, a derekam közé fonta magát, majd erős szorítás közepette emelt fel. Egy szemvillanás alatt tette ezt meg, belőlem pedig erőteljesen szorította ki a levegőt. A csípőm teljesen beszorult, hiába próbáltam kihúzni magam a szorításából, nem tudtam. Félelmemben csak két kérdés tudtam feltenni./
- Ki vagy te? És mit akarsz tőlem?
- A nevem Crom-Cruach, de sok más néven is ismernek.Sssz. Én vagyok az alvilág ura. És már nagyon régen vadászok rád. Már majdnem 900 éve, és most végre bevégeztetik. Ramiel már várja, hogy visszakísérhesse a lelkeket Danuhoz.
/Ekkor pillantom meg a közelünkben az angyalt, akiről beszélt. Egy kupac szerencsétlen kalandor holtteste mellett állt, és várt. Szemével pedig követett minden eseményt./
- De mit tettem, amiért íj nagyon kerestél? Tettem valamit ellened?
- Sssz. Nagyon is sokat tettél. Mivel eltűntél, nyakamra hoztál egy bolondot, aki a jó mellé állt és hátráltatta az én munkámat.
- Mi van? Semmit se értek.
- Milyen ostoba vagy. Sssz. Hát Róbertről beszélek. Miután eltűntél, minden követ megmozgatott, hogy megtaláljon. Miután nem járt sikerrel, pedig rendőrnek állt, hogy segítsen az emberiségen. Számos megrontott embert térített jó útra. És mindennek te vagy az oka. Sssz. De ezért most megfizetsz.
/Kitátotta hatalmas száját és arra készült, hogy bekap, vagy legalábbis megmar. De kivágtam magam a szorult helyzetből. Most hogy szabad volt a kezem, lekaptam magamról a láncot és macskává változtam, így könnyen kicsúsztam a vaskos szorításból. Majd peig szerencsésen földet értem. Crom- Cruach pedig csak nézte, hogy hová tűntem./
+ Bárki is mondta, hogy a macskát talpra esnem igaza volt. Na most pedig húzzunk innen.
/El akartam futni, de az ezerarcúak megint utamat állták. Úgy döntöttem, hogy párducként egyszerűen átugrok felettük, amelyik pedig támadna, lecsapom. De a tervem nem jött be. Miközben nekifutásból át akartam ugrani felettük, megint a nyakam köré dobtak valamit és úgy kényszerítettek a földre. Nem kaptam levegőt, úgy szorította a nyakam. Mikor visszaváltoztam az újabb lánc ami nyakamban díszelgett, nem akart lejönni rólam. Olyan szorosra húzták, hogy egyszerűen képtelen voltam átpréselni rajta a fejem.
Az alakok pedig csak röhögtek, látva szerencsétlenkedésemet. Mikor pedig feladtam és futásnak eredtem, az egyik megragadta a pulcsimat és annál fogva rántott vissza közéjük. A hátam mögül neszt halottam, egy kígyó szisszenését, majd mikor megfordultam, egy hatalmas száj közeledett felém hihetetlen sebességgel. Védekezésképpen a karjaimat magam elé emeltem, és úgy vártam a végzetem./
+ Szóval ennyi volt? Ég veled világ.
/De amikor már csak pár centire volt tőlem, megzörrent a mellettünk lévő bokor és egy róka ugrott elő belőle. Egyenesen a szörny fejének ugrott, aki így célt tévesztett és véletlenül az egyik ezerarcú barátját találta el. A férfibe a szörny méregfogai belemélyedtek, majd ezután kínok közt görnyedt össze. A méreg átjárta a testét és egyre csak bénította. A kígyó hangosan felszisszent és gyilkos pillantásokat küldött a róka felé./
- Ezért még megfizetsz. Sssz. Hogy mertél beleavatkozni a dolgaimba?
- Csak védtem egy barátot.
+ Ez a hang.
- Joel! Te hogy kerülsz ide?
- Éreztem, hogy baj lesz. Így utánad jöttem, nem volt nehéz, miután megtaláltam a sastollakat.
/De a gyors eszmecserét Crom-Cruash erőteljes kiáltása zavarta meg./
- Ezerarcúak végezzetek velük!
/Ám ők összenéztek, majd közösen a főnökük elé léptek, az egyik mérgesen válaszolt a parancsra, a többi pedig egyetértőn bólogatott. /
- Nem vagyunk hajlandóak teljesíteni a parancsod. Arról nem volt szó, hogy az életünkkel fogsz játszani te gyilkos. Takarodj vissza a dombba ahonnan jöttél!
- Ez árulás. Sssz. Te… te róka. Te vagy az oka ennek a lázadásnak.
/Éppen arra készült, hogy halálosan belemarjon a rókába, de én ezt nem nézhettem tétlenül. Ellöktem Joelt az útból, majd a zseblámpával a szörny szemébe világítottam. Aki kissé megtorpant ugyan, de még így is megvágta a vállamat éles fogával. Így a méreg elkezdett szétáramlani a testemben.
A fénytől kissé megvakult szörnyeteg pedig egyre csak hátrált, már egészen közel volt a tündérdomb hasadékához. Joel miután látta, hogy megmentettem az életét, az enyém árán, haragtól vezérelve kezdte harapni és karmolni Cromot aki ettől egyre csak hátrált. Az ezerarcúak pedig segítettek neki. Ütötték vágták az alvilág urát, ahol csak érték. A hatalmas teremtmény pedig a hátrálás közben nem vette észre a tündérdombban lévő hasadékot és belezuhant. Nagy kiáltás közepette hullott alá a mélybe, oda ahová tartozik.
Az ezerarcúak kurjongattak, majd elindultak az éjszakába, megünnepelni a szabadságukat.
Miközben a méreg kínzott láttam Ramielt, aki épp a halott ezerarcú felől felém sétált./
- Lassan üt az órád alakváltó. Te is visszatérsz majd Danuhoz, mint sokan mások ezen az éjszakán.
/Joel bár odafutott hozzám, csak a fortyogott a dühtől és a tehetetlenségtől. Nem tudta elviselni, hogy képtelen segíteni rajtam. Főleg, hogy én szenvedtem el amit neki szántak./
- Ezt nem teheted. Nem viheted el a lelkét. Főleg a történtek után.
- Ezzel én is egyetértek.
/Szólt közbe egy mély hang, majd egy újabb angyal bukkant elő a fák közül, és sétált oda hozzánk. Én csak tehetetlenül figyeltem az eseményeket, közben pedig minden erőmmel harcoltam a méreg ellen./
- Még előtte áll az egész élet.
- Raphael? Miért avatkozol a dolgaimba?
- Mert jónak látom, hogy közbelépjek.
- Miért nem hagyod meghalni? Hiszen csak szenved?
- Mert megérdemli, hogy éljen. Főleg egy ilyen nemes tett után.
- De az életnek része a halál is. Bár igaz, saját életét áldozta másért.
- Akkor én a vitát lezártam. Álljatok hátrébb!
/Szólt a két fiúnak. Joel szó nélkül arrébb ált, Ramiel is így tett, bár ő már közel sem volt olyan lelkes. De belátva angyaltársa igazát, csak morgott egyet.
Raphael odalépett hozzám és a kezét a sebesült vállamra tette. Melegséget éreztem, mintha a mennyei fény járta volna át a testemet, megtisztítva azt a kígyóméregtől.
Raphael levette a kezét rólam, majd letépte nyakamból a blokkoló láncot és várt. Én nagy nehezen feltápászkodtam a földről, de mikor megpróbáltam elindulni a lábam megingott és Joel karjaiba estem. Mindenem olyan nehéznek éreztem, még a szemem is alig bírtam nyitva tartani./
- Most pihenésre van szükséged. A méreg rengeteg erőt szipolyoz ki a halandók testéből.
- Majd biztonságos helyre viszem.
/Válaszolt Joel, és a karomat a vállára helyezte, hogy segítsen a haladásban. Annyira legyengített a méreg, hogy csak egy köszönömöt tudtam kinyögni.
A két angyal egymásra nézet, majd elindultak két különböző irányba.
Joel pedig engem elvitt a rókalakba, bár ez a rész már kicsit homályos volt nekem. Főleg, hogy alig bírtam menni a fáradtságtól./

Rókalak, 8:30
/Mikor felébredtem úgy éreztem magam, mint aki újjá született, boldog voltam és nyugodt. Mikor láttam, hogy a rókalakban vagyok, rá kellett eszmélnem, hogy ez az egész nem csak egy álom volt.
Joel ott ült az asztalnál és éppen a fejéből nézett ki. Mikor meglátta hogy felébredtem, rám mosolygott, és megkért, hogy csatlakozzam hozzá a reggelinél. Én pedig örömmel el is fogadtam az ajánlatot.
Remekül éreztem magam miközben az asztalnál beszélgettünk. Ekkor jöttem csak rá, hogy mi is történik valójában, és örültem neki. Habár az előző este nem volt egy leányálom. Jobb befejezést, kívánni se tudtam volna magamnak./