Szentély a felhők között

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

A fickó megpaskolja a vele szemben lévő padkát, amit ülésnek használnak. Közben ugyanazzal a mozdulattal mélyen szív egyet a pipából, majd a füstöt az arcodba fújja.

- Gyere csak bátran, goblinka! - biztat, majd hogyha elhelyezkedtél a csónakban, csak int egyet a kezével, és az evezők működésbe lépnek.

- Mi járatban? Merre tartasz? - érdeklődik udvariasan az idegen, továbbra is pipázgatva.

Közben megindul a csónak, és láthatod mögötted Anolgelis városát, előtted pedig az alattatok elterülő kontinens tájait.

[Lisim]

*Mira.*

- Azt mondják, hogy épp megmentettem az egész világot...

/Rántja meg a vállát. Persze viccnek szánja a reakcióját, meg úgy az egész hozzáállását, de azért van benne igazság. Több, mint amennyit meg tudna érteni, természetesen ezért tudja így előadni a dolgot./
- Most pedig ötletem sincs merre kéne menjek. De egy barátom azt mondta, hogy valami Domboknál van az én fajtám. Azt szívesen megnézném.

/Belegondol jobban, és rájön, inkább nem is nézné meg annyira szívesen. Olyan kis zöld, picit undorító külsejű lényekből sok, mint ő. Pláne olyan, mint az a... hogy is hívták?! Aki odajött hozzá a régiségboltba. Grisdam vagy ki. Inkább elkerülné, hogy újra találkozzon vele, csak megint bajba kerülne. Ezen merengve néz ki a csónakból, és az első reakciója az, hogy megkapaszkodik annak szélében. Bizony, repül. Egy csónakkal. Naszép./

- Itt minden... ilyen... lehetséges? /Mutat a járműre./

<71>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

Az idegen felemeli jobb szemöldökét, mikor a világ megmentését említed meg. Szája gúnyos mosolyra görbül, de nem mond semmit, csak pipázgat tovább. Aztán úgy tűnik, a dohány elfogy, ő pedig különben is megunta már ezt az egészet. Elengedi a pipát, és az mellette lebeg a levegőben.

- Mindennek van ésszerű magyarázata, goblinka - mondja végül útitársad egyszerű hanghordozással. - Jelen esetben az a magyarázat, hogy égbeli mágus vagyok, pontosabban villámbegyűjtő. És persze, elvihetlek a Dombokig is akár, de előtte még vissza kell térnem egy pár pillanat erejéig az anyahajóra. Hogyha ez megfelel neked, akkor ezzel a feltétellel el tudlak vinni Uclysse-ig, megállás nélkül azonban csak H'Sekiratig vagy Altmyrcáig tudlak elkalauzolni.

[Lisim]

*Mirci néni.*

/Nem veszi észre a másik reakcióját a világmegmentős dologról, mert a környezetet figyeli. Viszont a szavaira odafigyel - természetesen./
- Villámbegyűjtő? Azta.
/Nagyon menőn hangzik ez a megnevezés, és gondolja is, hogy elég komoly dolog. De aztán megembereli magát./
- Hát, nem tudom, hogy hova is akarok menni pontosan. Szívesen megyek mindenhova. /Vakargatja állát./ Persze megnézném a dombokat, de igazából ezt az egész világot. Mindent. Mindent látni szeretnék. /Lelkesedik fel, mert nagyon érdekesnek tűnnek ezek a dolgok./ Az Anyahajó is jól hangzik, meg az az Uclisizé, Sekirát, meg Altmicra is.

<72>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

- Dönts, goblinka, mert mindenhova nem tudlak egy időben elvinni - mosolyog rád az idegen. - A legegyszerűbb az lesz, hogyha elhajózunk az anyahajóig, aztán ott majd megbeszéljük, rendben?

Egy intésére a hajó kicsit gyorsabban kezd el szállni. A felhők egyre csak sűrűsödnek körülöttetek, beolvadtok a fehér tejfelbe. Aztán kiérkezve a felhőből, a horizonton feltűnik egy óceánjáró, reneszánszbeli hajó, mindkét oldalából kiálló különleges hálószerű fémmel, mintha az uszonya lenne. Zászlót nem látsz az árbocon.

Kis hajótok egyre jobban közeledik a nagy felé. Utastársad fészkelődik egy kicsit még az ülésen, aztán lehunyja a szemeit. Koncentrál, mire a hajótok magasabbra emelkedik. Pár perc múlva a kis csónak landol az anyahajón, hangosan koppanva.

A legénység egyből elkezd sürgölődni, a csónakot máris viszik a helyére, társad pedig a kapitány felé igyekszik. Előtte még figyelmeztet:

- Maradj itt!

A legénység igencsak megnéz, ám láthatod, hogy nem nagyon vesznek rólad tudomást ezen kívül, bizonyára gyakoriak náluk a vendégek.

[Lisim]

*Miruska*

- Hát jó.
/Várja izgatottan ezt a lehetőséget is. Igazából tényleg mindegy. Szemlélne tovább körbe, de hirtelen belemerülnek a hűvös felhőkbe. Friss, üde levegő jut a kis goblin tüdejébe, a vízpára pedig rátelepszik arcára és ruhájára. Most jön rá, hogy milyen rég nem is aludt. Bár most valahogy ettől a hűs vízpárától, és a még mindig kezében szorongatott amulettől fáradsága és álmossága, ami a gondolattal együtt jött, semmivé foszlik. Így emelkednek tovább, és érik el végül a gyönyörű hajót az égen./
- Hű.
/Ez mind, amit hozzá tud tenni szegény kis zöld lény a látványhoz. Mondjuk ezen nincs csodálkozni való - vagy pont, hogy van ugyebár -, mindenki hasonlóan reagálna egy ilyenre. Nos, végül megérkeznek, leszállnak a hajó fedélzetére, majd kikecmeregnek a csónakból. Lisim maradásra lett "parancsolva", aminek következtében fogja magát, és ott a hajó és út közepén leül. Körülötte sürgölődnek a matrózok, új ismerőse - akinek most jön rá, hogy még a nevét sem tudja - pedig elballag./

<73>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

Az ismeretlen egy másik férfival tér vissza, menet közben elmélyülten beszélgetnek. Néha-néha összemosolyognak, látszik, hogy nagy köztük az összhang.

Eddigi útitársad végül letekint rád.

- Nos, merre menjünk tovább? El kell még vinnem egy szállítmányt - mutat fel egy kis fekete tokot - Altmyrcába, hogyha az megfelel neked, akkor odáig el tudlak vinni.

- Aztán vigyázz ám Drystanra! - morgolódik egy kicsit az idősebb férfi, aztán megveregeti az ifjú vállát, majd biccentve visszamegy a kapitányi kabinba.

A lebegő csónak ismét előáll. Drystan pedig máris a fedélzeten terem.

[Lisim]

*Mirrr-morr*

/Nem élvezheti tovább a forgatagot. A hajó megint előterem, miközben egy idősebb férfival, vélhetőleg az anyahajó kapitányával tér vissza útitársa. Lisim vigyorog./
- Rendben, menjünk.
/Kászálódik be ő is a csónakba, hogy tovább kalandozzanak. Élvezi, hogy végre nincs halálos veszélyben, meg nem kell világot megmentenie vagy ilyesmiket./
- Azon gondolkoztam, hogy taníthatnál nekem valamit. Lehet róla szó? /Néz kérlelve./ Ilyen varázslatot. /Ezen szavak hangzanak el, miközben a kis csónak ismét a levegőbe emelkedik, hogy tovább libegjen a hűs, kék égen./

<74>

[Mira]

Folytassuk itt.

[Tereus]

/Kezdetekben valószínűleg kapásból reagáltam volna, valami csípőset annak a hangnak, aki megszólalt a semmiből, de most inkább csak némán álltam. Néztem, hogyan szállnak el fajtársaim, és hogyan lépnek le a partira összegyűlt lének.

Ahogy a szél a hajamba kap, és szétfújja a bokámig érő loboncot. Meglepődöm. Az eddig szorosan hátrafont fekete copfból, most hófehér hajzuhatagot látok. Napbarnított bőröm, is kifakult, ahogy előre nyújtom kezem, hogy megfogjam a hajam. Feltételezéseim szerint a szertartás miatt./
+ Még, hányszor fogok megváltozni? +
/Ingtatom meg a fejem, majd az eleven áldozatok felé veszem az irányt. Pontosabban a lányok felé. Amiért most, már nincs rájuk szükségünk, vissza is kísérhetem a kapuig.
Apró fejbiccentéssel üdvözlöm őket./
- Hölgyeim. Azt, hiszem vissza szeretnének menni saját otthonukba, tovább úszkálni és táncolni a bálon.
/Pu-fóka felé lépek, és egyik karomba fogom, majd a delfin felé lépek, ugyan ezzel a szándékkal./
- Mivel eléggé nehézkes a mozgásuk itt, az lesz a legmegfelelőbb, ha elviszem a kapuig Önöket. Persze, ha nincs ellenvetésük ez ellen.


{180}

[Caridwen]

*Tereus*

/A "hölgyek" nem tiltakoznak, maximum egy kevés vergődéssel adják tudtodra, hogy mehetnékük van. Különös módon állati alakban maradnak mind a ketten, így egy kicsit nehezedre esik elvinni őket a kapuig, de amikor odaértek minden gond nélkül küldöd haza őket.
Ahogy a fény elnyeli az exáldozatok testét valami különös bizsergés járja át minden porcikádat. A medál mintha megremegne a nyakadban.
Egy pillanatra hirtelen megszédülsz és a világ nagyot lódul előtted.
Egy sír szélén állsz és egy cigarettát pöckölsz a frissen felásott földre. Az egész temetőt valami különös béke üli meg, mindig ezt érzed, ha ide jöttök. Egy férfi lép melléd. Ismered már régóta együtt szoktatok eljönni értük. Meg is látod a kislányt, éteri alakja ott ücsörög a sír szélén.. Rátok emeli nagy kék szemeit, mire a társad odasétál hozzá és megfogja a kezét. A kicsi rémülten pislog és feléd nyúl.
- Hová visztek? És hol a mama??
Arra térsz magadhoz, hogy a felhőkön fekszel és a medálod gyengén dereng. Az emlék olyan valódi, hogy biztos veled történt meg, de egy pillanatig nem tudom mikor és hol... Hirtelen azt sem tudod ki vagy most.../

[Tereus]

/Megfordul egy pillanat erejéig a fejembe, hogy nem megyek vissza, az ottmaradt hableányért és ennek a bizsergés, majd rosszullétem az oka.
Próbálom az esés tompítani, de már sem erőm, sem tudatom nincs, ami ezt kivitelezhetné.
A zavaros képeket nem tudom hova tenni, így pár percig csak fekszem a felhőkön./
+ Mi a fene?! +
/Lassan ülök fel, hogy ha még mindig probléma lenne, akkor, ne essek megint nagyot. Nem mintha fájna, ha elesik valaki a puha felhőmezőn, legfeljebb, ha nem tartja meg, akkor lesz kellemetlen. De ez a veszély nem áll fent.
Megrázom a fejem. Mivel semmilyen negatív hatással nincs rám, ezért felkelek és elindulok vissza a lányért./
+ Mi volt ez? +
/Kicsit zavartan állok meg, a félig ember, félig hallény előtt./
- Most rajtad a sor Ariel. Remélem, hamar elfelejtitek az egészet.
/Karomba veszem, már majdnem újra visszaindulok a kapu felé. Mikor eszembe jut, hogy egy vámpír is van a köveken elterülve. Már rendezett vonásokkal haladok.
Odaveszem az irányt és megnézem, hogy él e.
Ha igen, elengedem és a kapu felé indítom útjára, majd a lányt is átteszem rajta./


{181}

[Caridwen]

*Tereus*

/A hableányt sikeresen elviszed a kapuig, habár amikor útjára bocsájtod még pár szót szól hozzád "búcsúzóul"./
- Nem, ezt soha nem fogom elfelejteni... Se neked, se a többieknek. /mondja ahogy elnyeli a fény, te pedig értelmezd ezt, ahogy gondolod.

A vámpírhoz odaérve észreveszed, hogy él... tényleg él. Bágyatagon lélegzik és halkan nyöszörög. Vér borítja, de amikor rád emeli a szemeit, megdöbbensz a szinte hófehér íriszeken, amik mintha gyémántból lennének faragva. /
- Taamael, te vagy az? /kérdezi sokkal lágyabb hangon, mint amit egy ilyen férfitól elvárnál. Zavartan túr bele a hajába, majd szemöldökráncolva néz rád./

- Ho... hol vagyok? Nem emlékszem semmire... Csak arra, hogy a németek megtámadták a bázist... Mi történt Taamael? HOgy kerülünk ide? /néz körbe zavartan./

[Tereus]

/Fintorgok, mikor már csak a kavargó mágiát látom, magam előtt./
+ Erről ennyit! Neked is így segítsen máskor valaki! +
/Erősen megfogalmazódik bennem, egy életre szóló elhatározás. Nem fogok a tengerben úszni többet!
Ezzel az elhatározással indulok vissza a vérszívóhoz, ahol újabb hülyeségbe boltok./
- Jól kikészíthetett a szertartás Öregem!
/Jegyzem meg félhangosan, miközben felsegítem./
- Anolgelisben vagy. Szerencsédre élve.
/Elhúzom kissé a szám, amit egy megvető félmosolynak tudhatja, de csak fintornak szánom./
- Már ha élet a tiéd!


{182}

[Caridwen]

*Tereus*

- Anolgelisben? Az meg milyen hely? Taamael miről beszélsz?
/zavartan néz körbe sápadt kezeire pillant, majd vesz egy mély levegőt./
- Megmenekült a kisfiú, akiért bementem? Vagy mi ez az egész?

/Beletúr a hajába, majd feléd nyújtja a kezét.
Az arcáról hirtelen beugrik egy emlék.
Mindketten egyenruhát viseltek és tudjátok, hogy Ramielt a táborba hurcolták el. A porhüvelye még gyermek, de nem tudjátok mennyit kell várni egy újabb testre, hogyha ezt most elpusztítják.
- Ne te menj be Thomas, rád nagyobb szükség van a seregben! Majd megyek én! Ha Ramiel öntudatra ébred, úgyis minden rendben lesz. /mosolyog rád, majd végigsimít az arcodon és feléd hajol....

Visszatérsz a valóságba, habár az emlék érintése mintha még ott vibrálna a bőrödön./
- Taamael? Minden rendben? /próbál lassan fölállni a zavart vámpír, aki látványosan lélegzik./

[Tereus]

/A megszokott félmosoly jobban elmélyül arcomon./
- Tudod vérszívókám, Anolgelis az a város, ahol az angyalok élnek. Régen ezt az én időmben Los Angelesnak hívták, bár az eredeti neve, amikor alapult sokkal szebben csenget. De mi emberek, szeretjük a rövid meghatározásokat, és rövidítéseket, ezért nem a teljes nevét használjuk, ami El Pueblo de Nuestra Señora la Reina de los Ángeles del Río de Porciúncula.
/Mondom mintegy kioktató hangszínnel és folytatnám, de megakaszt a furcsa vízió.
Önkéntelenül is hátrább lépek, mikor megakar érinteni./
- Nem tudom öcskös, hogy kivel tévesztesz össze, de attól, mert a nevünk kezdőbetűje megegyezik, még nem vagyok az akinek gondolsz.
/Próbálom zavaromat leplezni, a témaváltással./
- A nevem Tereus, bár valószínűleg nem igazán érdekel.
/Kis levegőt veszek, majd folytatom./
- Nem tudom milyen gyereknek akartad a vérét venni, nem az én tisztem ítélkezni, az ilyenfajta perverzió felett, de nem is vagyok rá kíváncsi. Ellenben Ramiel, köszöni szépen jól van. Magad is láthattad.
/Mutatok körbe a szentély körül, és fel a levegőbe./
- Ő is itt volt, és segített az áldozatokat ide hozni. Majd a rítus végeztével tovaszállt.
/Teszek egy fél fordulatot, a kapu felé./
- Ha gondolod, elkísérlek a teleportkapuig, hogy haza menj a vámpírok városába. Nekem sincs már itt dolgom.


{183}

[Caridwen]

*Tereus*

/Láthatod, hogy a zavar egyre jobban elmélyül az arcán. Látszólag teljesen el van veszve. Vet egy kétségbeesett pillantást körbe, de az sem sokat segít már./
- Nem hallottam erről a városról soha. Los Angelesről igen, de ott is csak akkor éltek angyalok, ha odamentünk... bűnös város az. /mondja csöndesen elgondolkozva.
Majd felnéz rád, különös prizmaszerű szemeiben ezer színre törik a fény. Egy jó darabig figyel téged, már-már zavarbaejtően hosszú ideig, míg meg nem szólal./

- Már értem... Mármint nem keverlek össze senkivel, csupán te nem emlékszel rád. Én a lelkedet látom testvérem, illetve azt a részét, ami ehhez az új testedhez kötődik. Az én nevem Aftiel... és azt hiszem én is valami furcsa csoda folytán kerültem ide... Danu szeszélyét néha nem tudom felfogni. /mondja zavartan, majd szemügyre veszi sápadt kezeit./
- Ramiel akkor most jól van? Áh, ennek nagyon örülök, majd beszélnem kell vele. De te hogyhogy nem vele vagy? Segítenünk kéne neki... Ha én nem voltam, legalább neked. /nem felelősségre vonóan mondja, inkább csak zavartan./

- Mellesleg milyen teleportkapu? Az mi? Nekem inkább Ramiellel kellene beszélnem... Azt hiszem legalábbis. /ráncolja zavartan a szemöldökét. Feláll ő is, de nagyon bizonytalannak tűnik a mozgása./

[Tereus]

/Várok, még megpróbál zavarán úrrá lenni. Nem szólok közbe, mikor elkezd beszélni, csak miután befejezte./
- Akkor, körbevezetlek, ha érdekel.
/Vonom meg szárnyaim, majd kutató szemekkel nézek rá, mintha egy ritka és különös rovarral találkoznék./
- Fogalmam sincs, hogy miről hadoválsz öcskös!
/Mondom neki, majd elindulok a városközpont felé./
- Ramiellel nem vagyunk annyira összenőve, hogy folyton együtt lógjunk.
/Mondom neki, magyarázón, mégis mintha teljesen jelentéktelen dologról beszélnék./
- Megvan a saját élete és nekem is.
/Ránézek./
- Attól, mert most volt egy közös kalandunk, még nem kell vele lennem!
/Végigmérem, majd folytatom az utat./
- Nem vagyok a testvéred! Te egy vámpír vagy, én meg angyalféleség.
/Vonom meg a vállam./
- A teleportkapu, értelemszerűen az a közlekedési eszköz, amivel nagy távolságokat tudsz, áthidalni pillanatok leforgása alatt.
/Kezdem magam úgy érezni, mintha Éadrommal beszélgetnék, csak egy szinttel feljebb. Most is mindent meg kell magyaráznom, de legalább nem annyira naivan hülye!/
- Azt hogy az imádott Danutok, mit miért csinál nem igazán érint!


{184}

[Caridwen]

*Tereus*

- Rendben, köszönöm. Jó lenne. /mondja kissé lassabban, majd mindegy magának biccent egyet.
Aztán amikor végighallgatja amiket mond az arcán zavar tükröződik, majd igazi fájdalom. Védekezően emeli maga elé a kezeit, majd mint aki valami rémes szörnyet készül elijeszteni úgy int velük./

- Nem Taamael, félre értesz! Én angyal vagyok! Nem emlékszel rám? Tényleg nem? /igazán rémültnek tűnik. Körbenéz, mintha máshonnan várná a segítséget, aztán vesz egy mély levegőt és lehunyja a szemeit. Egy pillanatig valami végtelen nyugalom ül ki az arcára, aztán különös dologra leszel figyelmes... A hátán felszakad a ruha és hófehér szárnyak bukkannak elő. A tollakat még mintha valami vékony hártya borítaná, ami szépen lassan elolvad, ahogy a szárnyaiba belekap a lágy szellő.
Az arca is mintha finomabb vonásúvá válna, egy pillanatra el sem tudod dönteni, hogy nővel vagy férfivel állsz szemben./

- Taamal? Vagy hívjalak Tereusnak inkább? Ramielhez kéne mennünk, mindig őt segítettük. Vagy te nem emlékszel erre? /néz rád zavartan. Feléd nyújtja a kezét, de ha nem lát rajtad felismerést lehanyatlik a keze és csak vár a te reakciódra, legyen az bármi is.
Csap néhányat a szárnyaival és prizmás szemeivel körbenéz./

[Tereus]

/Nem állok meg, csak amikor már nem érzem, hogy követne, így a gesztusait sem látom, miképp reagál. Mivel sok hülyeséget láttam az elmúlt időszakban, annyira nem döbbenek meg, hogy egyik pillanatról a másikra, vérszívó helyett egy csupaszcsirkét látok, ott ahol az előbb Aftiel volt./
- Nem rossz! De ha nem akarod, hogy leüsselek, nem fogsz többet alakot váltani!
/Mormogom, mintegy félhangosan a srácnak, magam elé. Majd nagy sóhaj kíséretébe témát váltok./
- Várj! Megkérdezem, hogy hol van imádottad!
/Az elme útján, próbálok kapcsolatba lépni Ramiellel./
+ Hello! Hol vagy? Kellene beszélnünk személyesen! +
/Nem reagálok a kinyújtott kéz felé és látszik is a mimikámon, hogy nem ismerem, bármennyire is mondogatja./
- Már mondtam, hogy össze keversz valakivel Öcsi!
/Szárnyaimmal "vállat" vonok./
- De ha neked ez a fétised!


{185}

[Caridwen]

*Tereus*

- Nem érek rá... /jön a nagyon határozott, illetve inkább mentális morgásnak ható üzenet Ramieltől. Aztán lezárja a csatornát, mintegy elszigeteli magát előled.
Ekkor a vámpírból lett angyal gyorsan mozdul, megérinti a kezed. Az arca egészen elveszett, mint akiben egy világ dőlt össze./
- Emlékezned kell!
/És valóban, a világ egy pillanatra megbillen....
Egy kertben ücsörögtök... A cseresznyevirágok rózsaszín szirmai hullanak körülöttetek a felkelő nap gyönyörű fényében. Olyan csodás a reggel, hogy majdnem elűzi a lelkek késégbeesését, akiket Danuhoz kísértetek haza... Ránézel a két társadra, az ő arcuk is kimerült.
- Gyere Taamal, menjünk haza. /nyújtja feléd a kezét Aftiel, majd óvatosan magához von és csókot nyom az arcodra. Megnyugtat a közelsége, mialatt meglátod a saját arcod is a közeli kis tó tükrében....
Aztán magadhoz térsz, a virágszirmok még mintha hullanának körülötted... És belebámulsz Aftiel arcába, aki zavartan fürkész./
- Taam... jól vagy Tereus?
/Ismét feléd nyúl, megpróbál megint megérinteni, láthatóan csak segíteni akar, mert pont olyan elgyengültnek érzed magad, amilyennek tűnsz... A látomás elsöprő erejű volt, a maga különös módján....

[Tereus]

/Morgok magamba pár sort, de nem tudom igazán felbosszantani magam, mert hirtelen egy újabb vízió jelenik meg./
- Mi a fene?!
/Jön önkéntelenül is ki, torkomból a félhangos, döbbenettől és a meglepettségtől vegyes érzelmekkel teli kérdés.
Amikor felém nyúl Aftiel önkéntelenül is hátrább lépek, hogy ne tudjon megérinteni. A vízió nem tett most jót a lelki állapotomnak!
Mivel nem figyelek oda, hova és miképp lépek sietségembe, megbotlom - vélhetőleg saját lábamba-, és elesek. Seggre./
- Nem. Nem vagyok jól!
/Elfojtott dühtől dörmögő hangon nézek fel rá./
- Mi a fenét csináltál velem?
/Dühös vagyok rá, és magamra is, mert ennyire esetlen lettem, egy illúzió miatt./


{186}

[Caridwen]

*Tereus*

/Zavartan néz rád, de óvatosan inkább nem nyújt kezet, amikor látja hogy legutóbb is eltaszítottad./
- Én... én nem tudom... Nem csináltam semmit!

/Védekezően maga elé emeli a kezeit és valóban igen ártatlannak tűnik különös prizmaszerű szeme./
- Miért, mi történt? Olyan furcsa voltál... Én csak azt hittem....

/Majd végül rövid gondolkozás után ismét feléd nyújtja a kezét, hogy felsegítsen. Láthatóan zavarban van, nem tudja mit kéne, mondania, de végül mégis kiböki./
- Azt hiszem meg kéne beszélnünk ezt az egészet. Szeretnék nyugodt körülmények között beszélni veled, ha lehetne... Esetleg elmehetnénk valahová? /pillant rád óvatosan, mint aki újabb adag kiabálástól tart./

[Tereus]

/Megrázom a fejem és felkelek. Úgy mozgok, hogy féloldalasan legyek felé, mikor talpon állok már. Mintha nem történt volna semmi az előbb, rendezem magamban a dolgokat, de legfőképp külsőleg./
- Nem tudom mit hittél, nem vagyok Isten, hogy tudjam. Mert hinni a templomban, akarni meg a wc-n...
/Fejemet felé fordítom, miközben beszélek. Arcomon a megszokott mimika terül szét./
- Nem tudom mit akarsz megbeszélni, de közlöm, hogy nem vagyok gardedám, és már kezd az agyamra menni, hogy mindig rám sózza Ramiel a gyerekeket! Világbékével és rózsaszín köddel a fejed felett, még inkább távozz tőlem! Elegem van az ilyen kölykökből!
/Elindulok a kapuhoz vissza. Kicsit megenyhülök pár lépés után és ez a hangszínemen is érződik.Bár túlzásokba nem esek./
- Nem hiszem, hogy ismerek nyugodt helyet, ami megfelelő lenne az igényeidnek!
/Zsebre teszem a kezeim, és úgy haladok./
- Bár közel egy éve vagyok ebben a hülye világba, még nem ismerek mindent!
/Ránézek./
- Ha az én időmben lennénk, több helyet is feltudnék ajánlani!
/Szárnyakat és vállamat vonom./
- De így nem tudok segíteni!
/Kis szünetet tartok majd folytatom./
- Mit akarsz pontosan megbeszélni? Ha arról van szó, hogy most lettél angyal és kell valaki aki pesztrál, akkor már mondtam, hogy rossz helyen jársz, mert nem vállalom!
+ Jobb dolgom is van, hogy veled szórakozzak, és újabb illúziókat csinálj! +


{187}

[Caridwen]

*Tereus*

/Láthatóan kissé lehiggad, illetve egyre magabiztosabbnak tűnik, mintha minden egyes pillanattal egyre jobban összeszedné magát./
- Igen, tudom, hogy nem vagy Isten, mivel tudom ki vagy. Figyelj rám Tereus, mert fontos, hogy meghallgass! /mondja kissé erőteljesebben.
Ahogy végighallgat immár teljesen komoly arcot ölt és néhány gyors lépéssel előtted terem, kinyújtja a kezeit, hogy megállásra késztessen. Nem érint meg, nem is támad, csupán elállja az utad, hogy ne tudj tovább menni, hófehér szárnyait is kitárja, habár kissé tétova a mozdulat./
- Nah most jól figyelj rám! Nem Ramiel sózott a nyakadba, őszintén fogalmam sincs miért küldött vissza éppen most Danu, ráadásul ilyen rendhagyó módon... Szinte biztos vagyok, hogy ez a vámpír nem az én porhüvelyem, habár mégis benne tudok maradni, tehát valami köze mégis lehet hozzám... /majd egy mély lélegzet után ismét folytatja./
- És nem, nem most lettem angyal és nincs szükségem arra, hogy pesztrálj, éppen ellenkezőleg, úgy hiszem neked lenne szükséged arra, hogy valaki felvilágosítson, ugyanis nagyon elcsúszott a gondolkodásod! Csak hogy tudd több ezer éve angyal vagyok, akárcsak te, csak éppen úgy látom te még nem emlékszel rá. Mindenre én sem, de minél régebb óta vagyok magamnál, annál több emlék tér vissza. Azért van szükségem Ramielre, mert hozzá tartozunk. Emlékszem, hogy segítettünk neki, vele együtt kísértük el Danuhoz azokat, akiknek ebben a világban meghalt a teste.... /mondta komolyan, aztán vetett rád egy esdeklő pillantást, hogy higgy neki, hogy fogd fel végre, amit mond./
- Ne mond, hogy te nem érezted! Hogy nem emlékszel semmire a régi életeinkből! /mondja kissé ingerültebben./