Szentély a felhők között

[Tessa T'Ziczmesa]

*DGY - Rab*

- Nos igen drága testvérem, hivatalosan ez lenne a módja, én azonban nem akarom átvenni tőletek a hatalmat, sérülne tőle és gyengülne, de ezt tudod szerintem te is... Ti fogjátok használni, én pedig használlak titeket. /mosolyodik el ismét olyan hátborzongatóan a királynő.
Én pedig rájövök mi a terve és vetek egy pillantást Rabra, biztos rájött ebből már ő is, hiszen ha a királynő nem veszi át a kehellyel a hatalmat, akkor csak egy másik módja van annak, ahogyan használni tudja. Én azonban nem tudom akarom-e ezt.... De ha már egyszer eljöttünk ide nem volt más választásom. A hatalmat fel kellett használni, mert ha a királynő nem veszi át és más sem, akkor megöl minket.
Akkor jöttem rá, hogy alapvetően őrültség volt feltételeznem, hogy átvenné. Hiszen a hatalom ketté osztva is pusztította a mi testünk is, eggyé olvasztva pillanatok alatt porrá zúzná még a Királynő tudatát is, ez az erő egyszerűen túl hatalmas volt ahhoz, hogy egyetlen lényben verjen fészket.
Tehát döntöttem, habár semmitől sem irtóztam jobban, minthogy megnyissam a tudatom ez előtt a nő előtt. Végül viszont csak biccentettem és a szabad kezem a királynő felé nyújtottam, hogy ezzel bezárjam a kört, az erő körét az erő szentélyében. A másik kezemmel még fogtam Rab kezét, de ha minden igaz ő is megérinti hamarosan a királynőt, akkor pedig létrejön a kapcsolat, ami remélem éppen csak addig fog tartani, amíg befejeződik ez a varázslat./

- Kezdhetjük. /mondom, amikor forró érintésem találkozik a királynő a haláltól jeges kezével. Lehunyom a szemeim és fókuszálom a belsőmben tanyázó erőt, megparancsolom neki, hogy engedelmeskedjen. És érzem, ahogy a fejembe beszivárog a királynő hatalma, érzem, ahogy a sötét gondolatok és az ősi mágikus rítusok megjelennek az én lelki szemeim előtt is./


(123)

[Rabraquat]

*Danu Gyermekei*

- Nem mondtam, hogy vedd át Lynarin. De legyen úgy, ahogy kívánod. /Egyezek bele egy biccentés kiséretében, tulajdonképpen vajmi kevés esélye volt annak, hogy elfogadja tőlem a kelyhet. Nos, nézzük akkor, hogy mennyire fog menni ez a dolog. Látok a jövőben egy zavaró zöld tényezőt, de annyira gyorsan változik minden, hogy lehetetlen megjósolni bármit is. Rengeteg minden történhet, sok a változó. Látok életet, halált, sivárságot, gazdagságot, halott bolygót, erővel telt Danut. Bármi legyen is, Danu védelmében fogok cselekedni ha úgy kívánja a szituáció. Néztem, ahogy Tessa belemegy a rítus elkezdésébe, még egyszer végigtekintettem a dolgokon. De még előbb visszatekintettem a XXI. századba és megnéztem a családomat, azok életét egy röpke pillanat alatt. Sajnos, kihalt az ág, bár Melinda, az ikertestvérem pár év múlva eltűnt és az ő nyomaira már nem tudtam koncentrálni, mert végül megérintettem a sötét királynőt.
- Danu, tiéd lesz újra a hatalom, a mágiád megtisztul! - a gondolataim perzselő hullámban csapnak le a szentélyen belül tartózkodókra, remélhetőleg nem pusztulnak bele. A birtokolt hatalmam engedelmeskedni kezd a királynőnek, az ősi rítusok ikonként és rúnákként villannak fel előttük, immár egy tudattá állunk össze, csak egy kis részük marad meg sajátnak. A királynő jelenléte pulzál és immár övé a lehetőség, hogy Danu újra tiszta legyen. Tessának pedig küldök némi nyugtató löketet, neki még túl új az egész, remélem elég lesz, hogy ne hamvadjunk el.

(311)

[Renaviel]

*DGY*

/Nos igen a dolgok a szokásukhoz híven kezdenek megint a lehető legbonyolultabbak lenni... Szinte már meg sem próbálom megérteni ezt az egész káosz. Éadromon viszont látom, hogy nagyon nem tetszik neki a helyzet, amikor megérkeznek Tereusék. Amúgy a testvéremnek biccentek, habár Ramiel mintha észre sem vett volna, ami annyira azért nem vidít fel.
Viszont óvatosan megérintem Éadrom karját, amikor látom hogy a sötét fellegek beborítják az arcát az áldozatok emlegetésére. Nem is tudom miért, hogy lefogjam, vagy mert nekem sem igazán tetszik a helyzet, amibe belecsöppentünk...
Kicsit nagyobb érdeklődéssel pillantok viszont Tereusra, amikor az alkímiáról kezd szónokolni... nem tehetek róla, de igen élénk bennem az emlék egy előző életemből, amikor jómagam is alkimista voltam... Nem tudom miért olyan élénkek azok az emlékek, de jó párszor bevillant már néhány apróság. A szagok, a felszerelésem, a kutatási anyagom... noh de ez most nem számít annyira.
Vetek egy pillantást én is a kis goblinra, de nem szentelek neki túl sok figyelmet. Oldják meg a fejesek a dolgukat, ha akarják. Nekem bőven elég lesz, ha élve kikerülök innen. Plusz talán az sem ártana, ha sikerülne rávennem Éadromot, hogy ne álljon neki hisztizni vagy rombolni, csak mert Lucifer nem egészen úgy intézi a dolgokat, ahogy ő szeretné...
Tehát egyenlőre csak ácsorgok Éadrom mögött. +Azért a következő tologatást nem fogom tolerálni! + És várok rá, hogy valaki mozduljon. Úgy gondolom egyenlőre jobb, ha én csak megfigyelek... Van elég probléma már így is.../

(144)

[Caridwen]

*Danu Gyermekei*

/Lisim Éadromot láthatóan másféle kérdések foglalják le, tehát épségben eljutsz a szentélyhez, és senki nem akadályoz meg ebben. Sőt a többség mintha észre sem venne... Azért mégiscsak van egy kis előnye annak, hogy akkora vagy, amekkora..../
- Majd meg fogod látni, amikor megidézik, nem igazán lehet eltéveszteni sem... De ha ez megnyugtat szólok, mikor kell majd használnod a köveket. Lehetőleg az után lopózz be, hogy az angyalok bementek, és maradj kérlek észrevétlen, ez fontos lenne!
/Üzeni neked a hang, majd elcsendesedik./

- De, alapvetően rájuk vártunk, innentől fogva már el is kezdhetjük. És ne aggódj barátom, ismerlek már, de gyakran a túlzott óvatosság jobban akadályoz minket, mint ezernyi béklyó....
/Közben Ramiel vet Éadromra egy lesajnáló pillantást, majd Lucifer felé pillant, aki csak megcsóválja a fejét./
- De Éadrom, mindig is volt. Fiatal, hozzád hasonlóan lelkétől még megfosztott testvérünk jól beszélt, ahhoz hogy megszerezz valamit adnod kell valami mást... De ne aggodalmaskodj nekem, mert ideje indulnunk! Bízol bennem, vagy sem? Ha jól emlékszem piszkoltad már be értem a kezeidet... Ez sem különb alkalom! /néz rád átható tekintettel./

/Tereus, Sariel csak kecsesen legyint, majd megcsóválja a fejét./
- Ne aggódj, ő nem áldozat, véletlenül került ide, és nem érdemes rá több szót pazarolni... Most inkább indulnunk kéne, mert....

/És ekkor mind a hárman megérzitek, ahogy félelmetes hatalom perzseli végig a szentély környékét. Több méteres lángok csapnak a magasba és tornádók ezernyi tölcsére söpör végig a felhők tetején köröttetek. Lucifer teste körül felerősödik a derengés és ez a ragyogó aura az egyetlen, ami távol tartja tőletek az elemek tombolását, habár a levegő még így is fülledt a mágiától...
Lisim, nálad a kövek ragyogni kezdenek a kezedben és zöld fénybe vonják a tested, megóvva téged is a tűzvésztől./

- Azt hiszem éppen itt a ideje, hogy induljunk! /mondja Lucifer erőteljesen és megindul a szentély bejárata felé, oda ahová az égi jelekből a rubinvörös fény akár a kiontott vér, úgy szivárog alá. Sariel és Ramiel azonnal utána indulnak, és Alphonse is követi, amikor látja, hogy Lucifer minél messzebb ér, az aranyos fény annál jobban gyengül.../

[Lyendryana Daimon]

/Egy pillanat erejéig halvány érzelem fút végig rajtam, mely az együttérzés és a féltés keveréke, de csupán egy pillanat erejéig. Így immáron csak a meglepettség marad bennem, mint feltörő érzelem./
+ Vajon honnan jött ez a fekete láng? +
/Fut át elmémen, miközben a levegőben suhanok, a kérdés. Egy újabb talány amire nem tudok önmagamnak választ adni. Inkább napolom a kérdést, de ezt nem évszázadokra!
A szentélyben felismerem mind a három sidhet, de csupán húgomat tudom névhez kötni. A másik kettőt, csak futólag láttam, napokkal ezelőtt a Domboknál. Nem voltak akkor még a Napfényes Udvar tagjai, mikor még ott éltem, így felételezésem, hogy ők is a múltból érkeztek eléggé erős bennem.
Kitárom elmém, a roppant energia hatására. Részese akarok én is lenni ennek az események. Viszont nem adom át teljesen magam, hiszen más feladatom van, amire mindennél jobban oda kell figyelnem!
Kéjes borzongás fut végig gerincem mentén, ahogy arra a pillanatra gondolok, hogy most végre igazán használhatom erőm./


{21}

[Lisim]

*Danu gyermekei*


/Lisim észreveszi, ahogy valaki őt bámulja a beszélgetés közepette. Meg is ijed, de mikor látja, hogy semmit sem tesznek azok, akik látták, csodálkozva próbálja türzötetni magát, és hallgatja a hangot a fejében. Persze örül neki, hogy nem foglalkoznak vele./

+ Akkor most szépen várok. +

/Állapítja meg majd egy-két lépéssel arrébb jön a bejárattól. Ekkor hirtelen valami tűzlángok meg ilyesmik csapnak elő a semmiből, és a goblin felé nyalnak. Megijed, elfordul, és reflexből összehúzza magát. Pár másodperc múlva viszont ráeszmél, hogy semmi sem történt. Óvatosan, érdeklődve tekint körbe, a köveket még mindig szorosan markolva. Nem meri egy picit sem kimutatni a külvilágnak. Még ő maga sem veszi észre a kövek fénylését, derengését. Persze azt sem, hogy egész teste ilyen, amit ő nem lát, de jó esetben a kavalkádban másnak sem tűnik fel. Egyelőre csak vár, hogy előtte bemenjenek./

<68>

[Legion]

* Danu gyermekei *

- Talán azért Tereus, mert most nem konyakot kotyvasztunk. És ne idézgess nekem rajzfilmekből. De ha ennyire meg akarsz halni, akkor tessék, nem tart vissza senki. De más dolog az önkéntes áldozat, mint ha valakit kényszerítenek. És ahogy elnézem, őket senki nem kérdezte meg.
/Ahogy a manóra felhívja Tereus a figyelmünket, utána pillantok de csak megcsóválom a fejem. Lucifer szavai nyomán viszont meghül bennem a vér./
- Nem, eddig egy szóval nem mondtad, barátom, hogy bárkit fel akarnál áldozni. Abba belementem, hogy megbéklyózzuk az idegen isteneket, de nem ártatlanok élete árán. Igazad van, piszkoltam már be a kezem érted, feláldoztam mindent érted! És most arra kérsz, hogy újra ártatlanok vére száradjon a lelkemen? Mi lett veletek? Régen nem voltunk ilyenek, régen számított az ártatlanok élete. Vagy csak én nem emlékszem démonná válásunkra?
/Raven érintése valahogy erőt ad, de az, hogy a többieket ennyire nem érinti meg amire készülnek, lassan túl sok lesz nekem. A feltörő tűzvihar engem is megzavar, sőt megrémít. Lassan nem tudom kiben bízzak és kiben nem. Ahogy Lucifer a minket óvó kupolával elindul, lemondóan követem és kérlelve tekintek az angyalnőre, hát ha legalább benne van még jóság./


[116]

[Tereus]

/Az, hogy nem foglalkoznak a kis törpével, meggyőz, hogy nekem sem kell oda figyelnem rá. Könnyed váll, és szárnyvonással nyugtázom a dolgot.
Már-már teljesen közönyösen sodródnék az eseményekkel, mikor Éadrom, megint benyög valami hatalmas baromságot, minek hatására, környeztetem pontosan alkalmazkodik a bennem fellobbanó dühre./
- Hogy a pokolba lehet valaki ennyire ostoba?!
/Dörrenek rá, majd mégsem folytatom inkább elindulok és teszem amit kell, hogy megmentsem azt ami mindennél fontosabb!/
+ Majd utána elcsevegek veled erről kölyök! +
/Nézek rá még egy utolsó szemvillanásnyi ideig, miközben határozott léptekkel indulok meg a kupolában Ramiel mellett./


{178}

[Renaviel]

*DGY*

/Kezdem úgy érezni magam, mint egy villámhárító... egy kimerült, meghurcolt, agyoncsócsált villámhárító. Tovább szorongatom a hozzám hasonlóan lestrapált Éadrom karját, közben azon gondolkozok, hogy vajon Tereust is nekem kell-e majd leállítanom, hogy ne essen neki a másik angyalnak?
Emellett meg persze ott az az apró probléma, hogy édes bátyámék éppen alaphangon is hat embert készülnek feláldozni és ehhez nekünk asszisztálni kéne, de minimum szemet hunyni felette....
Csak megcsóváltam a fejem, a tomboló tűzvész már-már a lelkemben tomboló káoszt igyekezett idézni. Amikor még Éadrom már-már életből is kiábrándult tekintetét is meglátom, akkor már tényleg kezd elegem lenni./
- Sajnálom, nekem sem tetszik ez az egész, de nem tudtam, hogy ez lesz. Habár bevallom én említettem, hogy amiben a sötét királynő keze van, abból sok jó nem fog kisülni... De tényleg sajnálom, ha tehetnék valamit megtenném, de nincs túl sok ötletem. /súgom a fülébe egész halkan. Nah nem azért mintha ne lenne itt egy tonna olyan lény, aki kilométerekről ne hallaná meg a suttogásom, de egyrészt reménykedek, hogy nincs mindenkinek szuperhallása, másrészt abban, hogy talán sikerült Éadomot is lecsitítani kicsit.
Aztán majd ha lesz alkalmam valamivel kicsit javítani ezen a helyzeten tényleg megtenném. Szeretem Lucifert, Ramielt is, de azért ez már kezd nekem is sok lenni egy kicsit. Elhiszem hogy adni kell valamit Danuért, de mégsem nyeli be olyan könnyen a gyomrom a dolgot, mint gondoltam.../
+ Nézzenek csak oda! A végén még tényleg igazi angyal lesz belőlem! Csak rá ne nyomtassanak egy fránya karácsonyi lapra valami Cupido mellé... +

(145)

[Caridwen]

*Danu gyermekei - sorrend: Éadrom, Tereus, Raven, Lyen, Rab, Tessa, Lisim*

/Leszakad az ég és megnyílnak a mágikus csatornák, a varázs testet ölt, hogy köztetek járjon. Az angyalok és a velük hozott áldozatok Lucifer aranyló aurájában belépnek a szentélybe, ahol nem pusztít a tűz, azonban a vörös fény, ami a középen álló három alakból árad még annál is jobban vakít. Lucifer egyenesen odasétál hozzájuk és megfogja az egyikük vállait, majd a vörös derengés őt is beborítja. Hadakozik egy ideig az arany fényével, de aztán kioltja azt és az angyal az utolsó tolláig vérszínbe borul. Aztán a fény felétek is kinyúl, mint egy vonósugár, úgy ejti foglyul az áldozatokat. A többség eszméletlen és így fénytől ragyogva bágyadtan repked, azonban Alphonse küzd ahogy tud ám hiába, a mágia mindennél erősebb, ami mostanában járt ezen a földön. Az öt alak a kisebb kőcsoportulásokhoz repül és rubinszín fényfonalak láncolják őket a kövekhez. A halott vámpír is kibújik üvegkoporsójához és az ajtóban lebeg, mintha elzárná a kijáratot. Feltépett torkából groteszkül bugyog elő a vérvörös fény...

Ekkor Éadrom, Tereus és Raven, ti akik a kezeteken viselitek a jegyet megérzitek hogy izzani kezd és a fényfonalak titeket is ölelésükbe vonnak a rémült Graminnal együtt és Sariellel, aki önként lép az útjukba. Minden áldozat elé egy angyal kerül, leszámítva a halott vámpírt. A testek között pedig ezernyi láncként feszülnek a fényfonalak. Nem szökhettek, nem mozdulhattok, csak a szavaitok szállnak messze.
Ekkor a vörösen pulzáló szívből, a négy alakból egy parancs tör elő, mint halljátok, habár nem nektek szól..... /

- Bevégzés Bárónője! Pusztítsd el az áldozatokat a köveken.... /Lyen te pedig tudod kikhez kell menned, hogy az angyalokat nem bánthatod csak a köveken függő alakokat.
Ezek után, ha Lyen megtette, Rab és Tessa, érzik, hogy a kapcsolat megváltozik, a mágia elszivárog, mintha felszívná valami varázs, ahogy a tenger is visszavonul egy szökőár előtt. Már eltűnt belőletek a mágia, illetve várakozóan remeg a levegőben, ott van körülöttetek mindenhol, ám ti használni már nem tudjátok. Egészen közelről nézhettek a Királynő mágiától fekete kútként izzó szemeibe és mögötte a magas angyalra, akinek hasonlóan démoni fekete a pillantása. És amikor már alig vagytok benne a kapcsolatban, az áldozatok elpusztultak, az angyalok pedig izzó béklyóba verve függenek a levegőbe, a Királynő belekezd az idézés szövegébe, amely egyidős a világgal. Olyan ősi nyelven, amit már senki nem beszél, mégis értitek mindannyian..../

Jöjjetek el, hívlak titeket!
Urakat, s én hölgyemet!
Szólítsátok lelkem kárhozatát,
Hogy bemutassam őseim áldozatát!
Ezernyi rúna fényébe veszve,
Vesszen a világ, s szálljon messze!
Mi idegen, szakadjon széjjel,
S a nappalra boruljon éjjel!
Ki élősködő Pandemoniumba vele,
Ne maradjon itt se lelke, se fele!

Véremmel írom meg a pecsétet,
S hat élettel adok neki értéket!
Vegyétek el a lelkük, vigyétek,
Örök kárhozatra legyen tiétek!
Én ki Perszephóné véréből származom,
Ki Nephthys sötét lelkét hordozom.
Szólítom férjem, az Alvilág királyát!
S fivérünk, a Tengerek császárát,
S végül még Egeknek hatalmas Urát!
Jöjjetek halljátok Danu sikolyát!

Ébredjetek, ébredjen minden örök,
Hogy egésszé váljon ismét a törött!
Dicső öreg mágia térj közénk vissza,
Halljon meg, ki Abyss vizét nem issza!
Pusztuljon mind ki nem Danu gyermeke,
Legyen por testük s lelkük holt fekete!
Zúzzuk porrá az ezernyi erős láncot,
Mi Anyánk arcára vés ezernyi ráncot!
Szakadjon le tehát fölöttünk az ég,
S jöjjön közénk az ötödik elem, a Lény!

/S ekkor megremeg a világ a ley vonalak iránya megváltozik, a vörös fényből pedig három alak lép elő. Pulzáló mágiából állnak csupán, nincs arcuk, mégis minden férfi arcát viselik egyszerre. Az egyik vörös, a másik mélykék, a harmadik hófehér. A királynőre néznek, de még ti is érzitek a tekintetükből áradó hatalmat. Erre a királynő felsikolt, olyan borzasztó fájdalommal, hogy szinte félő beleszakadnak a hangszálai... Hátrálni kezd, Lucifer azonban mögötte áll, így oldalra dől, egyenesen rá az oltárra. Az alakok eltűnnek, mire a nő teste ívbe feszül, árnyak őrült kavargása fölerősödik körülötte, Lucifer csak mögé áll és figyeli, de nem érinti meg a nőt, aki mintha gyermeket készülne a világra hozni....



És akkor egy pillanat alatt minden mágia eltűnik a szentélyből, a Lyen által megöltek lelke sikoltva áramlik be a Királynő torkán, aztán ragyogó fényesség robban elő, ahogy egy különös lény mászik elő a combjai közül. A Királynő szinte mozdulatlanul fekszik ezután az oltáron, de Lucifer hangja elér a lényhez, aki különös szemeit rá emeli./

- Menj és öld meg őket, mindet! szabadítsd meg Danut! /Erre a lény kecsesen biccent, egyre nagyobbra és nagyobbra hízik, ahogy kifelé halad a szentélyből. Magába szívja az összes varázst, a vörös fényeket is, amik így eleresztik az angyalokat, akik most veszik észre, hogy a mellkasuk előtt eddig egy szimbólum lebegett, de ez most elenyészik....
A teremtmény pedig kifelé sétál a szentélyből, fehér tappancsai alatt még mintha a felhők is eltűnnének....
Lisim, te kintről alig látod az egészet, ám a hang arra intett, jobb, ha nem mész be. Azonban megszólít téged, amikor furcsa némaság borul a tájra és a dühöngő tűzvész is elül.
- Egy lény fog előjönni onnan! Ha elsétál melletted dobd meg a kövekkel! Nem fog bántani téged esküszöm, azonban rengeteg élet múlik azon, hogy megteszed-e ezt nekem! Lény bátor kicsi hős goblinom! /suttogja, majd elhallgat, te pedig meg is látod a fehér orrot, majd a kecses fejet..../

[Legion]

* Danu gyermekei *

- Ostoba? Csak mert én vagyok az egyetlen, aki pusztítás nélküli megoldást szeretne?
/Felfortyanok, de kezdik megtörni a lelkemet. Egyre kevésbé bírok szembeszállni velük. Bármit mondok, bármit teszek, szinte lepereg róluk. Ahogy besétálunk a szentélybe egyre kevésbé érzem úgy, hogy nekem itt a helyem. Ahogy a rituálé kibontakozik már látom, hogy ha a többieket nem is, de engem megvezettek./
- Még hogy ti angyalok! A gyomrom is felfordul tőletek. Mégis hogy nevezhetitek magatokat angyalnak, holott szemrebbenés nélkül áldoznátok fel bárkit a saját céljaitokért!
/Teljes erőmmel, akaratom minden morzsájával és hatalmam minden cseppjével próbálok ellenszegülni a mágiának, próbálom megakadályozni a gonoszt, mit segítettem létrehozni. De bármit is teszek, oly kevésnek tűnik mindazzal a hatalommal szemben amit a világra szabadítottak./
- Lynarin, ne tedd, ha van még benned egy cseppnyi emberség, kérlek ne tedd!
/De mind hiába, mint ha el se érnének hozzá szavaim és a förtelem amit e világra hoz még ennyi figyelemre se méltat. Lucifer szavaira viszont figyel, és e szavak minden csapásnál fájdalmasabban érnek./
- Ne! Testvérem kérlek! Ezt nem teheted! Ezzel olyan világégést indítasz el, ami mindenkit elpusztíthat. Mit gondolsz, mit tesz majd Danuval mindez a halál? Még ha a gyökereik más istenekhez is kötik őket, itt születtek, ide tartoznak. Ezzel te magad pusztítod el Danut! Te magad pusztítasz el mindnyájunkat! Ne tedd! Fékezd meg, vagy legalább engedj el minket! Kérlek! Legalább ne kárhoztass minket tétlenségre!

(117)

[Tereus]

/Nem akarok figyelni a kölyökre, de sajnos -tényleg legnagyobb bánatomra-, nem tudom kizárni.
A kezemben lévő jel, amikor lekezd izzani, mégis megakadályozz abban, hogy leüssem. Pedig egy hajszál választott el attól a pillanattól, hogy eldobom a fokát és oda dobom őt is a leendő hullák közé./
+ Danu adj erőt, hogy elviseljem a hülyéket! Nem! Nem is! Inkább türelmet, mert ha erőt adsz, megölöm őket! +
/Mormolok magamban egy fohászt, ha már a megmentésére vagyok itt, ennyit igazán megtehet értem./
- Ahhoz, hogy teremts, először pusztítanod kell!
/Nézek Éadromra. Nem megyek közel, hozzá, mert akkor erőt kérnék és nem türelmet./
- Az élet nincs halál nélkül fogd már fel öcsi!
/Hideg hangom, tükrözi a tekintetemben lévő elszántságot. Ha a szavakon kívül tesz bármit is, kész vagyok tettleg fellépni./
+ Ramiel, leüthetem? +
/Kérdem mikor ordibálásba kezd. Fél pillantást vetek partneremre./


{179}

[Renaviel]

*Danu gyermekei*

/Egyik pillanatban még követem Éadromot meg Lucifert, aztán hirtelen felgyorsulnak az események, minden őrült vágtába csap.... A jel felizzik a karomon és elrántanak a többi angyaltól, hogy kifeszítsenek az egyik áldozat elé...
Bevallom megrémülök és kétségbe is esek egy csöppet. Elvileg nem lehet bajom, de a mágia túl erős, a fények vakítanak és Éadrom szavai elérnek a lelkemig. Tudom, hogy talán túlságosan komolyan veszi a dolgot, hogy ilyen mereven nem ragaszkodhat az igazához, mégis becsülöm is azért, mert mégis megteszi... Közben Tereus szavaiban is látom az igazságot, hiszen az is logikus, hogy valamit valamiért...
Azonban a királynő belefog a pokoli idézésbe én is beszélni kezdek halkan mormolva agyermekkori imát, az egyetlent, amit anyám megtanított nekem. Nem tudatos, inkább ösztönös cselekvés, a szavak szinte maguktól bukkannak elő a számból, végső elkeseredésem és tehetetlenségem fejezve ki könnyek helyett szavakkal..../

Pater noster, qui es in caelis,
sanctificetur nomen tuum,
adveniat regnum tuum,
fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie.
Et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris,
et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo. Amen....
/Aztán csend lesz és térdre rogyva érkezek meg a földre, amikor elengednek a felszívódó rubinfonalak.... Csak fekszem ott, nem mozdulok, minden ízemben remegve próbálom kiheverni a hihetetlen erőt ami használt engem, szinte megerőszakolva az akaratomat, az erőt, aminek durva érintését még mindig éreztem..../

(146)

[Lyendryana Daimon]

/A roppant erős energia ami testvéreimből szállt a levegőbe, szinte eltörpült annak a megfogalmazhatatlan mágiának a mértéke mellett, ami összpontosult a szertartás alatt, hogy szinte már súlyos volt a levegő tőle. Még nekem is nehezemre esett levegőt venni, pedig született sidh vagyok, nem úgy mint ezek a múltból idecsöppent fajtársaim, vagy azok az idegenek akik nem voltak feyek.
Érzékeim pattanásik feszültek, hiszen várnom kellett, pedig majdhogynem karnyújtásnyira voltak az áldozatok tőlem. Nehezen tudtam magam kordában tartani, hogy ne idő előtt tegyem meg a kellő lépéseket, nehogy elrontsam a rítust. Azt hiszem az egyetlen oka, annak, hogy mégsem tettem meg, a szívemnek oly kedves cselekedetet, hogy már kinőttem abból a gyermeki korból, hogy csak a saját önön élvezetemnek éljek.
Abban a pillanatban, amikor megkaptam húgom beleegyezését -vagy parancsát?-, fellélegeztem, és minden feszültségem elszállt -ragyogtam, ahogy csak egy sidh képes-, csak a mámorító érzés, mely végigfutott gerincemen, maradt meg, mely a legmagasabb élvezetekig juttatott. Végre teljesen kibontakozhattam. A túlvilágba küldhettem lelkeket, Danuhoz. Érte!
Denwyr karjaiban nem éreztem ehhez fogható gyönyört, mint ebben a pillanatban, amikor mindegyik áldozat életét elvettem.
Lassan lépdeltem oda Lynarinhoz, mikor már csak feküdt a kőoltáron. Félig mert még hatása alatt voltam a mágiának, részint mert kivételesen nem akartam, hogy fenyegetésnek vélje -ebben a kiszolgáltatott helyzetben-, közeledésem. Ahogy elhaladt a lény, melynek életet adott, én úgy mentem oda hozzá. Egészen közel./
- Ha gyengének érzed magad...
/Nem fejeztem be suttogásszerű mondatom, melyet a közvetlenül a füle mellett mondtam el. Ennél nagyobb gesztust nem kaphatott volna tőlem, soha senki. Főleg nem egy vérszívó, hogy felajánljam saját nemesi vérem./


{42}

[Rabraquat]

*Danu Gyermekei*

/Az angyalok közül az egyik, akik Éadrom névre hallgat, kételyeit fejezi ki. Nos, őt tartom itt a legtisztább léleknek, bármint is csinálunk, márpedig érzem, hogy közeleg valami, sőt látom, amint kilépdel innen, ha minden a terv szerint alakul. Lucifer közben odajön hozzánk, a királynő mögé, mondhatni nem örülök a jelenlétének, de szükséges, hogy itt legyen. Minden apró kis mozaikdarab a helyére kerül, megérkeznek a résztvevők, én pedig Tessára pillantok és bólintok neki. + Eljött az idő + Beindul a folyamat, a királynő előhívja az ötödik elemet. Közben pedig érzem, ahogy a mágia nem tűnik el nyomtalanul rajtam, átformál. Megváltoznak a vonásaim, a hajam színe és hossza is, még a délceg testem is ragyogóbb lesz. Most nem rejtem el a ragyogást én sem, a négy sidhe éteri fénnyel pulzál a szentélyben. Figyelem, ahogy élvezettel küldi a királynőnek a lelkeket Lyendryana, majd hirtelen kiszipolyozódik belőlem a mágia és már nem látok mindent, mintha kiürülnék. Visszatért a valódi Rabraquat és már nem tehetek semmit, csak a megmaradt tudásba kapaszkodhatom. nem tudom, hogy mennyi az, ami ténylegesen megragad majd az elmémben, de félő, hogy nem túl sok. Legalábbis ahhoz képest, amit pár másodperce még tudtam, így próbálok a számomra fontos értékeket megőrizni. Laila neve villan be és huny ki egy pillanat alatt, de már nem emlékszem, hogy miért, csak azt, hogy jó helyen van, nem kell félnem. A Homok Hölgyébe kapaszkodom és nézem a fényes Lucifert, majd arrébb vonulok, mikor a királynő megszüli a Lényt./
- Bevégeztetett. /A szél simogatja körbe a hangomat, majd viszi tova a szentélyben, de már nem számít. Létrejött Danu megtisztítója, és csak ez a lényeg, még akkor is, ha ez néhány áldozattal járt. Nyilván nem voltak hasztalanok, egy röpke időre fejet hajtok gondolatban nekik is, bármennyire is alantasok voltak. Odalépek a királynőhöz, akinek a vért ajánl föl a bárónő, de vele nem igen foglalkozom./
- Mi lettél? Illetve melyik? /Kérdezem tőle suttogva, közben pedig tekintetemmel követem Azt./ - A goblin... /teszem még hozzá, és rövid időn belül kiderül majd, hogy melyik az igazi jövő, amit láttam. A kis lény mindegyikben jelen volt, de csak kétféleképpen cselekedett. Azonnal megtudjuk, hogy hogy alakul sokak sorsa.../

(312)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Danu Gyermekei*

/Figyelem, ahogy mindenki megérkezik, ahogy a Királynő végre hajtja a monumentális csodát és borzalmat ezt az ősi rítust, melynek erejét eddig csupán egyszer idézték erre a földre...
Mintegy páholyból az erő ragyogó örvényéből figyelem, ahogy mindenki elvégzi a dolgát, ahogy meghalnak az áldozatok, az angyalok Danuhoz kapcsolódó teste pedig tovább közvetíti eme energiát.
Aztán amikor elvonul belőlem az ősi mágia szinte már-már üresnek befejezetlennek érzem magam... Csak állok, mint aki arra vár, hogy valami betöltse a hiányt, ám tudom, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, ilyen törött és elhasznált maradok, amíg el nem feledem a tiszta mágia szédítő mámorát.
Figyelem a résztvevőket, átérzem az áhítatot, ám én még annyira nem vagyok itt régóta, hogy ennyire a magaménak érezzem az ő céljaikat. Én már csak haza szeretnék menni, legyen az bárhol is, és kialudni magam, egészen addig aludni, amíg el nem tűnik belőlem a vágyódás a nagyobb varázs után...
Így csak állok átkarolva magam és várom a végét, hogy hazamehessek. Egy részem segíteni akar Danun, de egy másik csak túlélni és békében megpihenni, messze ettől a sok őrülettől./
+ Mily különös kettősség ez a kor, az emberi lélek és a sidhe ösztön... +

(124)

[Lisim]

*Danu gyermekei*


/Örömmel konstatálja, hogy mintha ott sem lenne, úgy mennek el mellette az idegen lények. Érzi bennük az erőt, így kicsire összehúzva magát kucorodik a bejárat mellett, szorongatva a köveket. Nem kap semmilyen utasítást a szertartás alatt, így szinte meg sem mozdul. Azért picit leskelődik, de nem lát túl sokat abból, ami bent történt. Rövid idő eltelte után azonban megszólal a hang a fejében, és biztatva, kérlelve új utasítást ad./

+ Csak meg kell dobni valaki kővel? Ez menni fog! +

/Fut át az agyán, de ennyi idő alatt elő is kerül a 'lény'. Ijesztő, kissé undorító látvány tárul Lisim szeme elé. Hátrahuppan, ahogy meglátja az idegent, és úgy nézi, ahogy halad el előtte. Visszhangzik fejében az a néhány szó, amit az idegen hang mond neki./

+ Csak meg kell dobni a kövekkel, csak meg kell dobni a kövekkel. +

/Bátorítja magát. Feláll, jobb kezében a két kővel. Végiggondolja, hogy mi történt eddig, amíg a hangot követte. Ugyan az keverte bajba, de ha a kialakult szituációt nézzük, eddig mindig az is mentette meg. Vállat von, majd eldobja az egyik követ a kezéből a lény felé./

<69>

[Caridwen]

*Danu gyermekei*


/Amikor a kicsi goblin kövei eltalálják az egyre növekvő lényt, az megrázkódik és szívhez szóló hangon felvonyít.... Aztán egy fiú lép elő a bőréből, ami halott bundaként ott marad a földön. A varázs kavarog körülötte, ő pedig végignéz rajtatok majd széttárja a karjait, amikből hollóalakú fekete mágia-madarak rebbennek szerteszét. És a madarak belemarnak a levegőbe a felhőkbe és látjátok, ahogy a csőrük nyomán fekete erek jelennek meg mindenhol, ám a madarak kaparászása nyomán a fekete réteg leválik és egészséges mélyvörös színnel lüktetnek tovább az erek, majd elhalványodnak és ismét eltűnnek a szemetek elől. Aztán mintha egy mély sóhaj rezgetné meg a tájat, mintha mély álmából ébredne az egész vidék. A sűrű fellegek szétoszlanak az égen és ragyogó napfény ömlik végig az egész szentélyen. Érzitek ahogy az aranyos sugarak felmelegítik a szívetek és minden bánat és szomorúság eloszlik belőletek. Egy pillanatra önfeledten boldogok vagytok, mintha semmi gond és baj nem érhetne el titeket.

Éadrom amikor végignézed ahogy a fekete mágia madarak ellepik az eget, miután a boldogság elönti a szíved, pontosan fölötte egy medál jelenik meg a nyakadban, majd egy hang szólal meg a fejedben./
- Ne aggódj gyermekem, én soha nem kérnék tőletek olyat, ami ily kegyetlenség lenne. A betegségem azonban meggyógyítottátok egy jó időre így cserébe vissza tudom adni nektek, ami elveszett... /suttogja egy lágy hang az agyadba, a mindenek Anyja. Aztán látod, ahogy az áldozatok megmoccannak, a szemük megrebben, majd szépen lassan fölkelnek, mint akik csak álomból ébrednek./
- Hálás vagyok a szolgálatodért, habár azt hiszem neked nagyobb teher volt, mert nem értetted a célokat. Ha látni akarod azt, amit régen, ha vissza szeretnéd kapni ami elveszett keress majd meg engem! A medál segíteni fog....

/Tereus te is érzed a végtelen boldogságot, az aranyfény olyan, mintha minden vágyad teljesíteni tudná..../
- Jól mondod gyermekem, a halál jön, aztán az élet. Hálás vagyok nektek, csodásabbnál csodásabb fiaim és lányaim. Azonban te is törött vagy, akárcsak én voltam, mielőtt meggyógyítottatok volna... Adok neked egy ajándékot, amivel majd megtalálsz engem, ha vissza akarod kapni régi ragyogásodat....
/Ezzel egy medál jelenik meg a szíved fölött érzed a melegét a bőrödön. A béke még ott marad, a lágy női hang utórezgése a füledben és a szívedben./

/Raven rajtad is lágyan végigsimít az erő, az Anya köszönetet suttog a füledbe és mintha a lelked még fényesebben ragyogna, mint eddig, mintha még nagyobbra nőne angyali erőd. Sötét szárnyaid mintha kifakulnának, ám csak fekete tollaid fehérbe, sőt ezüstbe csavarodnak.Szárnyaid mintha olvadt fehér arannyal szegnék be őket, tisztán ragyognak akár a lelked, érzed, hogy jól cselekedtél. A többiek ha rád néznek azt láthatják, hogy a szemeid is ezüstösen ragyognak akár két tiszta tó, mintha csak Ezüst Sárkány lakna benned ismét, de ez most a saját varázsod./

/Lyen amikor a fény mindent elborít végre úgy érzed otthon vagy. Nem az intrikus udvarban és nem is a dekadensben, hanem ott ahová a lelked és a varázsod tartozik. Teljes a fény és így születik a sötétség, az életből táplálkozik a halál. Az óriási hatalom ami a szertartás alatt benned élt elenyészett azonban mégis úgy érzed több lettél, mint voltál. A nyakadban egy medál jelenik meg és a füledben tisztán és érthetően csendül fel Danu hangja./
- Köszönöm leányom, tudtam, hogy számíthatok rád. Ha szükséged lesz rám csak hívj és segítek kedves gyermek. /A hang olyan békét és biztonságot sugároz amit még kicsiny gyermekként sem éreztél ily hevesen./
- Ha hazatérsz legyen az bárhol én veled leszek és nem leszel egyedül, mert a halálban is ott az élet, ahogy ti a testvéreddel is egyek vagytok és oly kedvesek számomra. Ígérem minden jóra fordul, mert aki a halál árnyékában jár leányom, az láthatja meg a legfényesebben az élet ragyogását.... Adok melléd egy őrződ, hogy ne légy magányos se a fényben, se az éjszakában.
/Ekkor az egyik kő árnyékából egy lény bukkan elő és hozzád üget. Az orrát a kezedhez dörgöli és intelligens tekintetével az arcodat fürkészi./

/Rab eltölti a szíved a boldogság, az ő ereje és mintha a szellő cirógatásában is az ő érintését éreznéd. Amikor a hangja felcsendül a füledben tudod hogy sikerült, hogy ismét szabad./
- Köszönöm gyermekem, te igaz vagy és hűséges gyermek. A mágiád velem növekszik majd, és aki kedves a szívemnek örülök ha ő vigyáz a gyermekeimre... Térj haza és foglald el jogos helyed. Szépen lassan biztosítsd testvéreidet arról milyen hatalmas is lettél. Én támogatni foglak, a domb innentől fogva a te szavadra hallgat, mint méltó választottamra. Térj haza és ha eljön az ideje viseld Gwydion a Mennyek Urának koronáját....
/Érzed, ahogy valami súly jelenik meg a kezedben, aztán ha odanézel látod a korona aranyos csillanását és érzed a belőle áradó erőt, mintha szólna hozzád egy ősi nyelven ám még nem vagy elég nagy hozzá hogy megérts, hogy viseld, ám ha megszolgálod ő is szolgál majd téged.../

/Tessa te is érzed a boldogságot, a fáradtság és a menekvési vágy egy kis időre csökken. Főleg amikor meglátod a közeledő lényeket. Az egyikükről érzed, hogy Khar az. Most már mint amilyen eddig volt, olyan akár egy jaguár, ahogy parázsló teste szép lassan megszilárdul, habár a foltok szélén még így is mintha izzana, de amikor hozzád siet kecses léptekkel és leül a lábadhoz majd hozzád dörgölőzik megnyugszol, és nem érzed már annyira magányosnak magad, eddig nem is vetted észre hogy hiányzik, de most tudatosul benned./

/Lisim, amint a köveket elhajítod mintha egy láncreakciót indítanál be, ám érzed, hogy helyesen cselekedtél, főleg akkor, amikor az aranyos fény téged is megérint és hirtelen nagynak erősnek és fontosnak érzed magad, de mindenképp ott izzik a szívedben, hogy valaki vigyáz rád./
- Köszönöm fiam a segítséged. Helyesen döntöttél. Ha nem hallgatsz a hangra sokak haltak volna meg. Leányom jót akart, ám túl radikálisan és túlságosan sokat. Hálás vagyok amiért megfékezted a gyermekét. Fogadd el az amulettem, hogyha bárki kételkedne benned, legyen az nemes sidhe vagy goblin, mutasd meg nekik és tudni fogják hogy Danu áldása veled van!
/Ezzel pici tenyeredben, ahol eddig a köveket szorongattad most egy amulett jelenik meg a semmiből és kellemes meleget és biztonságot sugároz./

/Végül mialatt Danu beszél hozzátok a fiú az oltáron fekvő Királynőhöz sétál, aki mellesleg meg sem moccan a szavaidra Lyen, de még csak az életet sem érzed benne, te tudod mi a halál, ő pedig halott. A fiú megáll veled szemben, fekete mágia kavarog körülötte még mindig. Belenéz a szemedbe és az ő tekintetében ősi tudást és jeges hideget látsz. Óvatosan végigsimít a nő sápadt arcélén, ám a sötét pillák meg sem rebbennek. Az egész testét fekete-kék minta hálózza be a fiú érintése nyomán, aki fennhangon csak ennyit mond./
- Vigye őt haza valaki... Nem tudom felépül-e, de ha igen, akkor csak a Domb segíthet rajta. /Ezzel semmivé foszlik. A fiú eltűnésével egy időben az áldozatok is teljesen magukhoz térnek és csodálkozva, egyesek pedig félve bámulják a helyet, ahová kerültek. Közben Lucifer, Ramiel és Sariel üdvözült arccal reppen föl és magatokra hagy titeket egyetlen további szó nélkül egy vakító fényrobbanás kíséretében. Amikor az angyalok eltűnnek Danu hangja hangosan is végigsöpör a szentélyen./
- Térjetek haza gyermekeim, térjetek haza és áldásom kísérjen titeket...

[Legion]

/Ahogy a lény elpusztul megkönnyebbülten rogyok térdre. Szinte rá se nézek az oltáron fekvő Lynre és csak magamnak motyogok./
- Ha ennyire vágysz a kárhozatra, már én sem segíthetek.
/Néhány percbe beletelik míg összeszedem magam, de mikor felállok, már keményebb a hangom és tűrhetően rejti arcom az érzelmeimet. Lucifer felé fordulok de minden szentélyben lévő angyalhoz intézem a szavaimat./
- Csalódtam bennetek. Gondolkodás nélkül pusztítanátok és szemrebbenés nélkül áldoznátok fel bárkit a saját céljaitok érdekeiben. Semmivel nem vagytok jobbak, mint a förtelem aki ott fekszik vagy a társai. Semmivel nem vagytok jobbak, mint a rém amit a világra szabadítottatok volna. Szégyellem, testvéreimnek tekintettelek titeket. Szégyellem, hogy közétek akartam tartozni. Szégyellem, hogy egy néphez tartozunk. Többé ne keressetek.
/Számukra ez volt a végszavam. Akik népemből ebben részt vettek mától halottak voltak számomra. Talán csak Raven az, akire igazán nem haragudtam. Hisz szemlátomást ő is olyan áldozat volt mint én. Döngő léptekkel vonulok ki a szentélyből. Ebben a pillanatban senki és semmi nem járna jól ha utamba állna. És bízom benne, hogy nem is próbálják meg. A szentély kijáratánál megtorpanok és a manóra nézek./
- Köszönöm kis barátom. Az egész világ hálás lehet neked. Egy nap talán még találkozunk, ha nem akkor viszont ég veled.
/Megfogom a medált és megnézem magamnak. Elhúzom a számat majd szárnyra kelek. Még nem tudom hova menjek, jelen pillanatban nem is érdekel. Egyszerűen szárnyra kelek és elrepülök nyugatnak./

* Folytatás: A Felhő mezőkön, Anolgelistől és a Szentélytől messze nyugatra. *

[118]

[Renaviel]

/Érzem Anyám érintését, ám amint elmúlik a kellemes meleg és boldogság, amit tőle kaptam, a lelkem ismét sivár lesz és fáradt. Nem tudom már mi a jó és mi a rossz. Örülök, amiért segíthettem Danun, de ahogy elnézem az áldozatokat félek tőle, mi lett volna, ha mégse sikerül, ha hiába halnak meg, vagy ha sikerül a fekete királynő gonosz terve és valóban elpusztít mindenkit, aki nem Danu gyermeke...
Ezüstfehér szárnyaim megrebbennek, ahogy értetlenségemben nézek végig az arcokon. Figyelem a sidheket és az angyalokat, de mindegyikük távol áll tőlem. Több ezer életem és testem volt már, ebben mégis olyan egyedül vagyok... olyan, de olyan egyedül...

+ Nővérkém, vajon merre van? +
/Kissé megborzongok, de nem a hidegtől, fázom, de a lelkem fázik nem a testem. Nem sokkal azután, hogy Éadrom elment szárnyra kapok én is. Azonban nem őt követem, most nincs rá szükségem... valaki más az, akivel beszélnem kell, akivel találkoznom kell, hogy ne vesszek el teljesen az erőben, ami bennem lakozik./

- A békéd őket oltalmazza. /suttogom Danunak majd messze szállok, hogy megtaláljam a testvérem, az egyetlen lényt, aki mellett biztonságban érzem magam./
+ Annyit változtam, olyan sokat... vajon megismer majd még egyáltalán? Remélem igen.... +

(147)

[Rabraquat]

*Danu Gyermekei - lezárás*

/A kis goblin elvégzi a dolgát, Danu így is felszabadul Igazából örülök a ténynek, hogy miattam nem haltak ki milliárdok, vagyis Lynarin drasztikus módszere miatt. Érem az Ő jelenlétét, mindenkit körbeölel, én pedig fensőbbséges mosolyt láttatok. + Igen, Ő a mi a anyánk kis bogaraim. + Miközben megjelennek az ajándékok, én is megkapom a magamét, átérzem a súlyát a dolognak. /
- A domb? Még nem vagyok kész Anyám, még nem. /Suttogom és a kezembe forgatom a koronát, érzem az erejét, de nem értem szavait. Ennek is eljön majd az ideje, legalábbis nagyon bízom benne, de egyelőre súlyosabb a korona terhe, mint maga a súlya./
- Úgy lesz, ahogy kívánod. /Befejezem a suttogást és megnézem a királynőt, miközben hallom, ahogy Éadrom kikel magából, majd elillan. /
- Igazad is van, de mit szóltál volna, ha már nem hullik rád Danu kegyelme? Van olyan, amikor szükséges az áldozat. A kis goblin, azonban megmentett mindenkit, a királynő pedig feláldozta volna önmagát is. Ég veled Éadrom, az igazság hírnöke. /Suttogom a levegőbe és elküldöm az angyal füleibe. Viszont itt az idő, hogy Lynarinnal is törődjek, szóval távoznom kell. Aki bújt, aki nem megyek. Odalépdelek hozzá, majd megérintem őt. Kérésemre egy légelemtál jelenik meg, pontosan az, aki alakosztályomban volt./
- Bevégzés Bárónője, Homok Hölgye. A dombokhoz tartok, ha gondoljátok elviszlek benneteket, vagy adok mellétek valakit, aki eljuttat a kapuig. /Választól függően, megfogom a királynőt, az elementál pedig beolvaszt minket az levegő elembe, majd pár pillant múlva, már a dombok mellett állok, karjaimban a királynővel./

(313)

[Tessa T'Ziczmesa]

/Érdeklődve hallgatom a testvérem szavait, de miközben beszél, azalatt is folyamatosan Khart simogatom. A lény közelsége megnyugtat, forró bundájából sugárzik az élet melege. Belenézek az izzó szempárba és tudom, hogy segíteni fogok az elementáloknak, ha másért nem is, legalább azért hogy ő itt maradhasson velem./
- Köszönöm az ajánlatot Levegő Lordja, veled tartanék. Másra most nem vágyom, csak hogy elfoglaljam az otthonom Danu kebelén. /nem is tudom miért ezt mondtam, a szavak öntudatlanul hullottak alá az ajkaimról.
Odaléptem én is tehát Rab mellé és vetettem egy pillantást a fekete-kék mintázattal beborított Királynőre. Halottnak tűnt, megmásíthatatlanul és véglegesen halottnak. Én azonban nem akartam vitatkozni senkivel, hagytam tehát, hogy azt csinálják, amit akarnak./

- Részemről készen állok. /néztem Rab megváltozott arcába, majd megérintve Khar nyakát biccentettem. Részemről indulhattunk./
+ Talán végre láthatom a Tündérdombot, a valódi lakhelyem. Milyen csodás lenne egy biztonságos szoba, ahol álomra hajthatom a fejem minden baj és gond nélkül... +
/Felsóhajtottam, amikor Rab eleme körbeölelt minket, majd az elementál segítségével megjelenünk a domboknál, ahol Danu mágiája most szinte teletölti a levegőt. Legalább százszor olyan erős, mint amikor legutóbb itt jártam..../

(125)

[Lyendryana Daimon]

/A hatalom mely eltűnt a szertartás végén, mégsem nyomtalanul illant el, és legkevésbé sem végleg. Tudtam. Éreztem. Anyám hanga még jobban ezt a tényt erősítette meg bennem. Mindennél jobban akartam, hogy így legyen, mert akkor még közelebb kerülhetek hozzá./
+ Köszönöm Anyám! +
/Felelem mindarra amit kaptam. A hangjára, az érzésre, hogy ott van, a lényre, mellyel farkasszemet nézek már egy ideje. De legfőképpen azért, mert tovább él!
Kinyújtom ujjaim, és óvatosan bele túrok a különös tapintású bundába. Éreztem a belőle áramló energiát, mely egész lényének sajátja volt./
+ Üdvözöllek! +
/Próbáltam sugallni felé az érzést, és a gondolatot egyszerre. De nem időzök mégsem ezzel sokáig, mert az idegen sidh lépett oda a halott tetemhez./
- Nem ismerlek még, ezért nem hagyhatom, hogy egyedül vidd el a Holdfényes Udvar Úrnőjét ebben az állapotban!
/Mondtam teljesen közönyös hangon, mindennemű sértést mellőzve, pusztán a tényt.
Most már alaposabban végigmértem a két arany sidhet, akik volt otthonom lakói. Szépek voltak. Nem csak látszott, de érezni is lehetett, hogy valóban oda tartoznak, abba a gőgös és arisztokratikus világba, melyet mostanra már teljesen idegennek éreztem.
Hagytam, hogy az öcsém hatalma körbelengjen és elvigyen haza./


{43}

[Mira]

*Lisim*

[2900. augusztus 4., szerda]

Ahogy az események elcsitulnak, és a társaság többi tagja szép lassan elhagyja a szentélyt, egy enyhe fuvallat csapja meg az arcod. Valamiféle dohány lehet, nagyon illatos, de mégis tüsszentened kell tőle. Egy idő múlva lentről, a felhők alól már hallod a pipa jellegzetes pöfékelését is.

Aztán kiemelkedik a felhők közül egy kis csónak, benne egy fiatal férfi elegáns öltözékben. Sötét szemeit rád emeli, majd feléd fújja a füstöt.

- Elvigyelek, goblinka? - vigyorog rád.

[Lisim]

*Mira néne bőrzekéje.*

+ Szóval tényleg megmentettem a világot? Azt mondják. +
/Mereng magában, majd mélyen markába zárja a kis amulettet./ Köszönöm. /Szól válaszul, nem is tudja mekkora istenségnek. Hát miért i tudná, meg amúgy ki érdekel?! Megnézi jobban az amulettet, amit kapott. Szépen kidolgozott, érdekes formájú. Nagyon tetszik neki. Elvigyorodik, majd felnéz. Csodálkozva veszi észre, hogy szinte mindenki eltűnt körülötte. Mindenki a saját dolgára ment. Egy picit bepánikol, mert most jut eszébe, hogy a felhők fölött van./

+ És én innen hogy a fenébe jutok le? Biztos van rá mód. Ha feljutottam, le is juthatok. +

/Nyugtatja magát, de azért izgatottan jár fel, és alá, hogy valami járat után keresgéljen. A harmadik ilyen hosszat tüsszentéssel fejezi be, majd mélyet szippant a levegőből. Hamarosan a dohány gazdáját is meglátja, aki nemes egyszerűséggel érdeklődik./

- Igen, köszönöm, az jó lenne.
/Nyugszik meg, majd közelebb mászik a csónakhoz./

- Szabad?
/Szeretne beülni a járműbe. Érdekes dolog, magában ámuldozik, de már kezdi megszokni, hogy csak ilyen furcsa dolgok történhetnek. semmi sem normális. Bár ez tetszik is neki. Ha a másik megengedi, belép a csónakba./

<70>