Mezők

[Alyara Nirois]

Ameddig a szem ellát felhők és felhők, mintha egy porcukorral behintett rét venné körbe Anolgeis városát.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Legion]

* Előzmény: Lidérces álmok ligete*
* Danu gyermekei *


*Felhők között*

- Látod Renaviel, ez tényleg nem lenne a legjobb idő egy vitára, máskor viszont szívesen. Megértem, ha tartasz Lynarintól. Bevallom, valahol mélyen én is így érzek. De hiszem, hinnem kell, hogy mindenkit meg lehet menteni, még egy elkárhozott lelket is. Mit gondolsz, eredetileg miért követtem Lucifert, miért lázadtam fel? Bár a nagyja még homályos, de már megpillanthattam néhány apróságot a múltamból, és nem voltam annyira más akkor, mint most. Ezért tudom biztosan, hogy a célunk igenis jó és tiszta volt. Legalábbis az enyém az volt. Legfeljebb a módszereinken lehetett kivetni valót találni. Tudod, ott ahol születtem, legalábbis, ahol a halandó énem született, van egy mondás. Sok változata létezik, de a lényege mindnek ugyanaz. A jók csakis akkor lehetnek jók, ha vannak rosszak. Mint ahogy nincs árnyék fény nélkül. Akkor mi vállaltuk magunkra, hogy fellázadunk és ez által a hűségesek lehettek a jók, a tiszták. És mint ahogy akkor is, most is tudom, még ha nem is jó ötlet, de beszélnem kell Lynarinnal és fenn kell tartanom a lehetőségét annak, hogy visszavezessem a fénybe, még ha ezért mások lenéznek vagy elítélnek is. De ne aggódj, nem kényszerítelek arra, hogy találkozz vele. Nem kell még csak rá sem pillantanod. Bár most, hogy belegondolok. Furcsálom, hogy Anolgelisbe hívott. Ha tényleg olyan gonosz mint ahogy állítod, kétlem, hogy csak úgy beengedték volna. Na de egyenlőre elég a szóból. Hosszú az út és szükségem lesz az erőmre.

/Lassan emelkedtem a felhők fölé, ahol a halandók már levegőt se kaptak volna. Itt fenn már csak ritkán kellett a szárnyaimat eröltetnem. Bőven találtam olyan áramlatokat amik ha csak rövid ideig is, de fenn tartottak. Az út legnagyobb részét így vitorlázva tettük meg. Teljes figyelmemet a repülésnek szenteltem, bár erre szinte semmi szükség nem volt. Lassan de biztosan éreztem visszaszivárogni régi hatalmam és tudásom. Persze mindaz, mit még letaszíttatásom előtt tudtam, oly hatalmas, hogy mostani lelkem nem is biztos, hogy megbírkózna vele. De a tudás néhány cseppje, ami akár ösztönnek is mondható bőven elegendő volt, egyenlőre. Talán majd később, ha már jobban megszokom e világot és a hatalmat mi itt várt./

*Anolgelisben*

/Igencsak kimerítő repülést tudtam magam mögött, amikor elcsigázva, a kimerültség szélén megérkeztem Anolgelis határához. Persze nehéz határról vagy egyáltalán városról beszélni, amikor az épületek elszórt felhőkön magasodnak. Ha létezik Mennyország, nos, Anolgelis elég közel áll hozzá. A legkülső épületeken kívül ereszkedtem egy kóbor felhőre, azon a részen, amit itt Felhőmezők néven ismernek. Még nem értem teljesen e világ törvényeit, de már annyira nem lepődök meg, hogy el tudok heveredni egy felhőn. Renavielt leteszem a karjaim közül én pedig térdre rogyom a fáradtságtól./

- Azt hiszem, ideje enni egy kicsit!

/Előszedem az útravalónk maradékát és nagyot húzok az egyik italból, a másikat pedig Raven felé nyújtom. /

- Azt hiszem, tudják, hogy itt vagyunk, sőt, már akkor is tudták amikor ezer mérföldnyire jártunk. Érzem Lynt. Legalábbis azt hiszem. De most nincs erőm koncentrálni. Ha el akarod kerülni, akkor lassan indulnod kéne, ha viszont maradsz, csak annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek ami hatalmamban áll, hogy megvédjelek ha szükséges.

/Újra iszok, majd elmajszolok pár falatot miközben pásztázom az eget érkezők után kutatva./



{90+20=110}

[Renaviel]

/Nos be kell vallanom, ha másnak nem is, akkor legalább magamnak azt, hogy van igazság abban, amit Éadrom mond. Sajnos a szavai rávilágítanak arra, hogy nagy valószínűséggel csak a személyes ellenszenvem, és a pletyka az, ami annyira a Királynő ellen fordított...
Mindezek ellenére az emberi részem korlátoltságát nem tudtam legyőzni. Olyan mértékben megrémisztettek és undorral töltöttek el azok a dolgok, amit erről a nőről hallottam, hogy képtelen voltam túllépni rajtuk és egyszerűen próbálkozni azzal, hogy a jóságot keressem benne... ennek ellenére azt hiszem meg kell próbálnom legalább elviselni, hiszen mégsem vagyok már kisgyerek, tudnom kell moderálni magamat.
De csak csendesen őrlődöm magamban, Éadrom szavait emésztem egészen addig, amíg meg nem érkezünk a felhőmezőkre. Amikor lefektet a kellemes puha "talajra" akkor szedem össze magam annyira, hogy végre valami állásfoglalásféleséget kipréseljek magamból. Illetve elsősorban megérintem a másik angyal arcát és próbálok a gyógyító energiáimból valamennyit átadni neki. Nincs konkrétan megsebesülve ugyan, de nagyon kimerültnek tűnik, így reménykedek benne, hogy talán ez is enyhít valamit a dolgon.
Az ételt azonban elhárítom, és amíg ő eszik, addig nyugodtan belekezdek a mondandómba./

- Nem, nem fogok gyáván megfutamodni. Együtt kezdtünk bele ebbe az egész őrületbe, szóval az a minimum, hogy kitartok a végéig, főleg hogy a baj nagy részébe miattam csöppentünk, meg az én szent meggyőződésem miatt, hogy azt kell csinálnunk, amit. Bevallom igazad van, biztos van jó abban a nőben is, csak én egyszerűen nem akarom meglátni. Tudom ez korlátoltság, de nem megy. Ennek ellenére nem fogok semmi butaságot csinálni, sőt megpróbálok jó gyerek lenni. /mondom nagy komolyan.

Majd visszaülök a felhőkre és én is körbe nézek. Mivel egyenlőre nem látok senkit megjelenni az égből sötétség kíséretében, így visszafordulok a másik angyal felé, és hogy kissé oszlassam a feszültséget még viccelődve hozzáteszem, habár a mosolyom kicsit sápatag./

- Nem mellesleg különben sem hagyhatlak magadra, még a végén nem csak a kórházat döntenéd romba, hanem még a város is leesne az égből. És ne aggódj, tudok vigyázni magamra! Nem félek, attól a hibbant nőszemélytől,csak taszít a jelenléte. /Tódítottam egy parányit. Elvégre ki nem fél egy szadista őrülttől? Nah de mindegy, a gyengeségeket nem ismerjük be, azt nem szabad. /

+ Nos lesz, ami lesz, én megtettem amit kellett. Innentől a te kezedben vagyunk Danu! +

(140)

[Legion]

*Danu gyermekei*

- Na, az jó hogy nem félsz tőle. Én igen. Őszintén félek attól, hogy mi történne, ha minden erejét ellenem fordítaná. Sose értettem az intrikákhoz és még csak nemrég vagyok itt. Az erőm javához még hozzá sem férek, amihez pedig igen, azt alig tudom irányítani. Mint ahogy arra te is utaltál. Csak legyen ennek az egésznek vége és keresek magamnak egy tanárt. Azt mégse engedhetem meg magamnak, hogy minden alkalommal romba döntsek valamit.
/Megtöröltem a számat miután lenyeltem az utolsó falatot is és leöblítettem a maradék gyümölcslével. Megmozgattam az ujjaimat. Raven ereje valamennyit csökkentett a fáradtságomon, de lassan rám fog férni egy rendes pihenés. Feltápászkodtam és egy darabig az eget figyeltem, amerre a város is volt. Megpróbáltam tiszta fejjel végiggondolni a történteket, de nem sok sikerrel. Lassan mindenhol a fenyegetést láttam és őszintén tartani kezdtem attól, hogy valaki Lucifert és a többi főangyalt is az orránál fogva vezeti./
- Na jó, azt hiszem eleget ücsörögtünk. Ideje túlesni ezen az egészen.
/Lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt majd lassan kifújtam és megpróbáltam kinyulni Lyn és Lucifer felé./
+ Lynarin megérkeztünk, hol vagy?
+ Teljesítettük a feladatunkat Fényhozó, mi a következő lépés?


[111]

[Renaviel]

*Danu Gyermekei*

/Meglepett az, amit Éadrom mondott, illetve igazából nem. Ő valahogy mindig túl egyenes, őszinte... túl tiszta volt. Jó, tudom, az angyaloknál ez kritérium, de akkor is, egyszerűen még angyalnak is túl jó, néha úgy érzem magam, hogy mocskos és rossz vagyok, vagy legalábbis nem elég jó... Nah mindegy, fene sem érti ezt az egészet....
Azonban nem maradt elég időm efféle őrültségeken elmélkedni, mert valami egészen különös dolog vonta magára a figyelmem. Éadrom háta mögött a felhőkből, egy vízlény emelkedett ki, mintha a mező csak hófehér tajték lenne, amiből ez a szörnyeteg megszülethet..../

- Vigyázz Éadrom! /kiáltottam fel rémülten. a kezemben megjelent a lángoló kardom, de nem voltam elég gyors, tudtam, hogy nem érnék oda addigra, mire megtámadhatná... A szörnyeteg azonban meglepő módon nem támadt. Nedves orrát az angyal karjához érintette, majd körbetekeredett a testén, víz csíkot húzva arra amerre járt és az angyal tekintetét kereste.
Fogalmam sincs, hogy mi történik, de nagyon nem tetszett nekem ez az egész..../

- Nyugodj meg húgom, minden rendben lesz. /Az ismerős hang hatására eloszlott a kezemből a fegyver, Lucifer hangja most lágy volt, szinte már-már boldog... ez pedig rémisztően ismerős volt számomra..../

- Éadrom? MInden rendben? /kérdeztem kis idő után a vízkígyó fogságában lévő angyaltól./

(141)

/Éadrom a mentális szavaidra szinte egyszerre, sőt meglepően együtt érkezik a válasz. Mintha Lynarin és Lucifer hangja egy hanggá olvadna a fejedbe, mintha a két lény egy hangon szólna hozzá./
- Gyere el hozzánk, és végezd be velünk a küldetésed... Szabadítsuk fel őt, aki a Teremtőnk.... Kövesd a lény, kit küldtünk hozzád... Jöjj! /izgatottság és erő remeg az üzenetben, és erős, nagyon erős. Az idegen mágia is felbuzdul benned és mintha rángatna, mintha húzna valamerre... húzna vissza ahhoz, akitől származik...
A kígyó is letekeredik rólad egy idő után, majd szisszen egyet és igen gyors tempóban megindul egy irányba.... Ha követitek elvezet titeket egy egy kőkörhöz./

[Legion]

/Órákon át repültem, rámesteledett majd meghasadt a hajnal s a nap már messze túl is járt a delelőjén amikor a fáradtság végül legyürkőzött, én pedig az eszméletvesztés határán zuhanni kezdtem. Lélekben már felkészültem a hosszú zuhanásra és végén az elkerülhetetlen becsapódásra, ám úgy tűnik, a világot átszövő mágia nem hagyott magamra. Egy hatalmas, bántóan fehér felhő felfogta zuhanásom. Egy darabig csak feküdtem félig a felhőbe süppedve, majd maradék erőmet összeszedve a hátamra fordultam. Apró felhők úsztak magasabban, rajtuk túl, pedig szinte látni lehetett már csillagok közül a legfényesebbeket. /
+ Mégis milyen magasan lehetek?
/Sokáig bámultam a sötétkék eget ahogy lassan egyre feketébbé válik és sorra gyulladnak ki a csillagok./
- Na és most mihez kezdjek?
/Suttogtam a közelgő éjnek, majd nehézkesen feltápászkodtam és egyre erősödő hangon folytattam./
- Hallod, Isten! Danu! Vagy hívjanak akárhogyan! Mégis mihez kezdjek? Mire volt jó ez az egész? Mit vársz tőlem?
/Végül már ordítottam az ég felé./
- Mit vársz tőlem?!
/Térdre rogytam és dühöngve ütöttem egy darabig a felhőt. Kiadtam magamból minden fájdalmat ami az utóbbi időben felgyűlt bennem. Legszívesebben a lélekparányt is kitéptem volna magamból. Az egyetlen dolgot ami Lynarinhoz kötött. De erre egyenlőre képtelen voltam. Hitem megingott, nem tudtam eldönteni, hogy én tévedtem vagy a többiek. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire ragaszkodnak a gyilkoláshoz. Belefáradtam abba, hogy megpróbáljam megérteni őket, vagyis nem is megérteni volt nehéz, hanem elfogadni, hogy ennyire mereven ragaszkodnak ahoz az egy megoldáshoz. Csüggedten heveredtem el a felhőn és magam köré vontam a szárnyaimat hogy melegen tartsanak, s elaludtam./


* Másnap *

/Kipihenten, bár kissé átfázva ébredtem. Így már valamivel tisztább volt a fejem, jobban át tudtam gondolni az eseményeket és hogy milyen utat válasszak innen. Sajnos túl sok ötletem nem volt, s azok se kecsegtettek túl sok sikerrel. Ám egy volt, ami ha nem is ígért gyors sikert, de legalább lefoglal majd addig, míg megvilágosodom. /
+ Ha egy kicsivel jobban megismerem ezt a világot, talán majd tisztábban látok.
/Az ötlet megszületett s a döntés is, ám a kivitelezés nem volt ilyen egyszerű, főleg ha azt tekintjük, hogy a szárnyaimnak hála mindenhonnan kitűnnék. /
+ Hogy is csinálta Renaviel?
/Emlékeztem, hogy ő képes volt eltűntetni a szárnyait. Már csak arra kellett rájönnöm, hogy hogyan csinálta. Nem volt egy egyszerű mutatvány, ám végül mégis csak sikerült. És kivételesen nem romboltam le semmit, bár a mágiám, ahogy avatatlan akaratommal próbáltam igába hajtani, újfent kis híján elszabadult, de most csak a felhők anyagát borzolta fel örvénylése. Világból kifakított szárnyaimmal megpróbáltam felszállni, de erre nem voltam képes így visszaalakítottam a szárnyaimat, hogy repülni tudjak. Végül elhatároztam magam és levetettem magam a felhő pereméről. Egy darabig szabadon zuhantam, majd széttártam a szárnyaim és miután megfékeztem a zuhanásom, találomra választottam egy irányt s repülni kezdtem./


* Folytatás Altmyrca főterén. *

[119]

[Renaviel]

Send me an angel?

/A szárnyaim bágyadt rebbenése, a szél sivár süvítése... Minden csak bántott. Távoli volt a világ és olyan idegen... Féltem tőle és nem értettem, ahogy ő sem értett meg engem. Segíteni akartam, de pusztítottam... segítségre vágytam, de csak bántottak. Képtelen voltam belenézni a testvéreim tiszta tekintetébe, mert tudtam bűnös vagyok. Sok-sok életet éltem már át és sok rossz dolgot tettem... féltem, hogy nincs kiút a sötétből, hogy Danu sem nyújtja felém a kezét, hogy kimentsen, elvégre ki vagyok én? Kinek számít, hogy élek-e, vagy meghalok?
Csak szálltam a mezők felett a sugárzó napfény a lelkem mélyére űzte az árnyakat, de azok tenyészni kezdtek ott és csak újabb árnyakat szültek. Aztán behúztam a szárnyaim és zuhanni kezdtem a föld felé.... Figyeltem, hogyan robban át rajtam a felhőréteg, hogyan közeledek egyre közelebb és közelebb a talajhoz... Láttam ahogy a makettnek tetsző parányi fák kinyújtják felém ősztől lecsupaszított karjaikat és csak azt várják mikor érnek el.... Az utolsó pillanatban csaptam néhányan lelassítva a zuhanásom és térdelve értem földet.
A térdeim bevágtam így is, láttam ahogy az apró kövek nyomán vér serken belőle és kicsiny erekben csordogál a földre. Magam köré vontam a szárnyaim, mintha azok megóvhatnának a kételyektől.
Aztán felnéztem az égre, habár ő inkább a Föld szelleme volt, én mégis az egekben kerestem vigaszt./
- Miért? /csak ennyit kérdeztem elhaló hangon, közben éreztem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcomon. Erre mintha válaszként érkezett volna az agyamban megnyílt egy gát és emlékek árasztották el a tudatom. Felsikoltottam az lepergett előttem egyik előző életem...
Azonban mire elült emlékeimben a máglya füstje kissé megnyugodtam. Még mindig nem tudtam hogyan tovább, de valamiben biztos voltam. Többé nem hagyom, hogy befolyásoljanak, hogy zsinórokon rángassanak, még a testvéreimnek sem. Sírtam értük, mindannyiukért és mindennél jobban szerettem őket, de többé nem engedelmeskedem, se Lucifernek, se Ramielnek.
Csendesen felálltam és ismét felnéztem az égre./
- Elmegyek és levezeklem a vétkeim büntetését. Szerény leszek és segítem a gyengéket. Ha hallod a szavam, ha nem, fogadom... /mondtam erős tiszta hangom. Tudtam, hogy látszik az elszántság immár ezüstös tekintetemben. Szárnyra kaptam és megindultam amerre az út kanyargott alattam. Mindegy volt merre megyek, mindenhol voltak elesettek, akikre vigyázni kellett. Amíg rájuk vigyázok legalább tudom, hogy a jót cselekszem, és hogy a saját akaratomból teszem mindezt./

(148)