Szeráfok szintje

[Alyara Nirois]

A 2. emelet, ahová a szeráfoknak van bejárása. Ők bemehetnek a kerubokhoz is, de a kerubok már nem jöhetnek fel ide.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Laki]

*Vadászidény - Renaviel*
*2900. Augusztus 10. *

*Előzmény- Anolgelisi Térkapu*

/Alighogy átléptél a kapun érzed, hogy valaki idő közben kinyúlt feléd, de talán pont a kapun való átkelés miatt, de lemaradtál az üzenetről. De talán a későbbiekben megpróbálhatod visszakövetni. A hátad apró hegeit viszont most már meg tudod gyógyítani. Így már csak a kezelés mellékhatásai azok, amik hátráltatnak, de ezek sem vészesek. Még ha nem is vagy erőd teljében, de nem érzed úgy, hogy bármiért aggódnod kéne ilyen téren. Viszont az, amire éppen készülsz, némi aggodalommal tényleg eltölthet. Már nem először járod végig ezt az ösvényt és bár eddig mindig bocsánatot nyertél, előbb vagy utóbb, de egyszer mindenki türelme elfogyik.
Rövid repülés után érkezel meg végül a Szeráfok szintjére. Nincs különösebb nyüzsgés, csak néhányan vannak "itthon". Viszont nem sokkal az után, hogy megérkezel, egy fiatalnak számító angyallány, Aheiné jön veled szembe, és mikor meglát úgy fordul hirtelen hozzád, mint akinek eszébe jutott valami./
- Raven, igaz? Jó ideje nem láttalak errefelé. Minden esetre Raziel keresett azt hiszem, tegnap vagy azelőtt? De nem tudom miért. Csak meghagyta, hogy ha felbukkannál, szóljunk hogy beszélni szeretne veled. Amúgy hogy érzed magad? Kicsit olyan, nyúzottnak tűnsz. /

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Meglepetten kapom fel a fejem, annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy már-már meglepődtem amikor a fiatal angyal megszólított. Keményen kellett kutakodnom az elmémben, hogy felidézzem a nevét, de végül meglett. Aheiné. Csak biccentettem neki, aztán úgy gondoltam nem fejolvasó, szóval kinyitottam végül a számat is./
- Oh köszönöm, hogy átadtad az üzenetet. Kicsit elfoglalt voltam mostanában, de máris megyek és megkeresem. Most itt van, ugye? /pillantok még rá kérdőn.
Aztán már majdnem cinikus mosoly ül ki az arcomra, de kínok kínjával lenyomom./
- Nem, nincs semmi gond, de köszönöm a kérdésed Aheiné. /mosolygok rá, afféle én is angyal, te is angyal, szeretünk mindenkit mosollyal...
+Hmmm talán kezd a régi énem visszatérni most, hogy egyre többre emlékszem a múltamból...+
Minden esetre csak intettem az angyallánynak, ha már mást nem akart mondani, akkor megindultam megkeresni Razielt. Kinyújtottam az érzékeim, azt a részt, ami több volt bennem, mint egy ember, az éteri lelkem nyújtózott, akár egy kíváncsi gyermek, aki fel akar lesi a polcra, hogy a szülei hagytak-e hátra csokit... Csupán annyi különbséggel, hogy én nem a csokit kerestem +Azt majd egy másik alkalommal...+ hanem az angyalkámat.
Már egy jó ideje nem láttam Razielt, de biztos voltam benne, hogy nem változik. Elmosolyodtam még most is, amikor eszembe jutott milyen természetességgel jött volna be utánunk a zuhanyzóba, hogy részben ő is nő... Csak megcsóváltam a fejem felidézve Hirig arcát. Egy pillanatra elszomorodtam, ahogy eszembe jutott fogadott nővérkém.
+Vajon mi lehet vele?+
Aztán azonban tovább keresgélek félre téve a gondolatot a tudatom egy olyan zugába, amikor már nem kémkedek, hanem egy kis rendes időm lesz, hogy majd akkor megkeressem, vagy csupán megpróbálkozzak vele./
+ Most először Raziellel kell beszélnem. Ő is pont olyan jó lesz informálódni, mint bárki más, talán még jobb is. Azzal a kedvességgel, ami körbeveszi talán még kevésbé merül fel benne miért vagyok kíváncsi arra, amire...+

(183)

[Laki]

*Vadászidény - Renaviel*
*2900. Augusztus 10. *

- Hogy Raziel? Igen, valahol itt kellene lennie. Bár pontosan nem tudom hol. De mostanra biztos szólt neki valaki, hogy előkerültél. Örülök hogy minden rendben, majd beszélgetünk de most sajnos sietnem kell. Vigyázz magadra!
/Azzal tovább is megy és hamarosan egy másik angyal csatlakozik hozzá miközben távolodnak.
Razielt viszonylag hamar megtalálod elméddel. Majd néhány perc múlva már szemeid is látják, miközben feléd sétál a folyosókon./
- Raven! Végre előkerültél! Már nagyon hiányoltunk! Mondták a többiek, hogy kerestelek? Remélem igen. Van egy kicsike gondunk, emlékszel arra az angyalra, akivel nemrég még együtt voltatok az ispotályban? Áh, mondta valaki a nevét de nem emlékszem. Ne nézz így, olyan felfordulást csaptatok, hogy a fél város hallott már rólatok. Na mindegy, ezt találtuk.
/Azzal elővesz egy jobb napokat látott azonosító láncot. Azt a fajtát amiben többnyire nyomkövető van és egyesek a regisztráció után kapnak ilyet./
- Úgy tűnik ez a kis barátodé. Valahol a hegyekben találták és rendesen meg van viselve, de még sikerült beazonosítani, hogy kié volt. Szóval azt hiszem, valami bajba kerülhetett a barátod. De te is rég eltűntél! Merre jártál angyalom? Gyere, együnk valamit és mesélj csak nekem.
/Közben a láncot a kezedbe nyomja, átkarol és megindít az egyik kis étkező felé./

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Szerencsére kicsi ahhoz ez a hely, hogy ne találjak meg egy olyan angyalt, akit ismerek, ráadásul, ha minden igaz ő is keres engem. Azonban amikor rálelek enyhe döbbenttel kerekednek el a szemeim. Habár gyorsan hozzáteszem a normális részt, mielőtt aggódni kezdenék./
- Igen, találkoztam Aheinével, mondta, hogy kerestél.
/Aztán egy picit elhallgatom és rendezem a gondolataim. Hát nem sok sikerrel. Először azt hiszem Luciferre gondol, nem tudom honnan jön a fétis, de mostanság folyton ő jut eszembe. Aztán rádöbbenek, hogy Éadromról beszél. Az aggodalom őszinte és hagyom, hogy ezüstszín pillantásomban ő is megláthassa./
- Oh, hát sajnálom... Egy kicsit... Szóval összezavarodtak a hatalmak. mellesleg a neve Éadrom, ha arra gondolsz, akivel itt voltam. /mondom csendesen az arcát fürkészve.
Aztán ha lehet még jobban aggódni kezdek. Éadrom túl jóságosnak tűnt ehhez a világhoz. Igazából már felmerült bennem, hogy felkeresem, a szentély pont nem az a hely volt, ahol túl sok jót kaptunk. Azóta pedig nem is láttam. Kissé elöntött a bűntudat, amiért nem mentem utána akkor, talán ez az egész akkor nem történt volna meg.
Kinyúlok és átveszem a láncot. Nem tudom miért kell, egyszerűen csak szeretném. Próbálom felidézni, hogy láttam-e a férfin, de mintha rémlene valami. Aztán a szóáradat vége, kissé magamhoz térít és bármennyire is utálom magam miatta, most nem ezért vagyok itt. Szinte ki is ment a fejemből egy pillanat alatt, hogy miért jöttem haza./
+ Hát elég szar kém lenne belőlem... Átmegyek aggódó anyukába és annyi a nagy beépülésnek...+
- Hát igen, és már nagyon ideje volt, hogy hazajöjjek! Ez a világ meg van hibbanva. /csóválom a fejem, aztán belekarolok Razielbe és kavargó tincseim közül rámosolygok./
- Oké menjünk együnk valamit, úgyis farkas éhes vagyok. Amíg tömöm a hasam te elmeséled mi a helyzet itthon, aztán regélek én is, mit szólsz? És még egyszer bocsi a kórházért, remélem nem volt nagy gond belőle...
+ Aztán pedig ha Gryff megkapta az infóit meg én is az enyémeket, megyek és megkeresem ezt a szerencsétlent is. Remélem nem lett belőle sült szárnyas, akkor következő életünkig nem fogok tudni elszámolni a lelkiismeretemmel...+

(184)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

- Mondta? Áh, jól van. Éadrom? Jah persze, tudtam hogy valami fényes dolog!
/Közben megérkeztek egy amolyan étkező terembe, ahol néhány másik angyal is ücsörög, beszélget. Egyesek még esznek is. Az ajtóban majdnem beleütköztök egy angyalba./
- Oh, bocsánat! Izé, ne haragudjatok! Raziel? Te itt?! De...?
/Aztán megrázza a fejét és a melle előtt összekulcsolja a kezét./
- Bocsánat, megint csak fecsegek.
/Rád néz, egy pillanatra szinte fényleni látod a szemét, majd látod hogy könny gyűlik benne./
- Sajnálom!
/Hebegi majd pityeregve elszalad. Raziel nagyra nyílt szemmel néz utána./
- Na ez is jól ment. Pedig be akartalak mutatni neki. Szóval, ő volt Sophia. Igazából, szerettelek volna megkérni, hogy kísérd el őt és Gabrielt a sidhékhez, de azt hiszem ez megint stornózva lesz. Mindegy, a nagyfiú megoldja egyedül. Uh, a kedvencem!
/Néz szét egy méretes megterített asztalon, ami leginkább egy véget nem érő svédasztalra emlékeztet, majd rögtön felkap néhány cukrosan fénylő gyümölcsöt. Megvárja amíg te is veszel valamit, majd leül veled egy asztalhoz./
- Hát nézzük, mi a helyzet? Megint nagy a felbolydulás, Lucifer is állandóan a környéken lebzsel. Eddig alig látni, most meg szinte minden nap meséli valaki, hogy látta. De amúgy nem sok. Mostanában voltak lenn páran H'Sekiratban, de igazából semmi érdekes nincs ott se. Viszont Michael valamiért a múltkor összecsődítette a felső két szintet. Én még véletlenül se voltam ott. A kórházért meg semmi gond, bár ne híreszteld nagyon, hogy te voltál. Nem mindenki szeret takarítani. Ühm... de te jössz, mesélj. Amúgy hol szedted fel a srácot? Ő is múltbéli? Mert ezelőtt nem hallottam róla.

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Még nincs időm egyik döbbenetből átzuhanni a másikba, mire az angyallányhoz érünk. Éppen én kérnék bocsánatot, mert az én szerencsétlenségi faktorommal nem volt ritka, hogy beleütköztem valakibe, elsodortam/löktem/ütöttem az embereket, tehát szinte ösztönszinten belém épült a mentegetőzés, most azonban a lányka meglepett.
Csak bámultam rá nagyra tágult ezüst szemekkel, aztán amikor elszaladt a pillantásom Raziel felé fordultam és elkaptam a másik angyal gallérját (vagy bármilyen ruha volt rajta)./
- Nah áll meg egy pillanatra cimbora! Tudom, hogy te mindent tudsz, mindenhol ott vagy, és mindenkivel beszélsz, de Raz, Danu szerelmére, én nem! Mint említetted eltűntem és fogalmam sincs semmiről! Ki a fene ez a lány és miért nézett rám olyan furán? És miért akar Gabriel a sidhekhez menni? Ráadásul ezzel a lánnyal? És miért nekem kellett volna elkísérnek őket? Jah, és miért is lesz lefújva? /hadartam egy szuszra és az amúgy inkább barnás nem éppen könnyen piruló arcom, most elfutotta a vörösség, de nem a szégyenlősség, hanem a harap pipacsszíne.
Aztán egy nagy szusszanással kifújtam a levegőt és Éadrom láncát a zsebembe süllyesztve lenyugtattam magam kicsit./
- Bocs Raz, de ez így kicsit tömény volt. Picit legyél velem elnézőbb, lehet, hogy nagy bajban van az egyik legjobb barátom, nagyon aggódom miatta. /néztem rá nagy bociszemekkel. Oké, ez félig volt csak igaz, de részletkérdés. Tényleg aggódtam Éadrom miatt, de azért ennyire nem készített volna. Nah nem gond, a féligazságok sokkal jobbak, mintha hazudnék, igaz-e?
Aztán végre elengedem az angyalt egy bocsánatkérő mormolás közepette és követem én is. Kipakolok egy tálkára egy adag csokis croissant, majd követem Razt az asztalhoz. Gyorsan eszek pár falatot amíg beszél, mert rájövök hogy éhes vagyok, most hogy látom a kaját. Aztán amikor befejezte megeszek inkább még egyet, hogy legyen időm gondolkozni, csak aztán folytatom a szóáradatot./
- Lucifer? Mármint bejön a városba, vagy csak fel-feltűnik? Értem, annak örülök, hogy nagy gond nincs. Huh, vagy mégis? Az azért elég komoly lehet, ha Michael mindenkit összeszedett miatta... nem tudod miről lehetett szó? Oké, tudom, hogy nem voltál ott, de ha azt mondod nem hallottál semmit sem, akkor körberöhöglek! Nálad nagyobb fecsegőt még életemben nem láttam Raz! /mosolyogtam rá megfenyegetve egy croissant-tal./
- Oké, az én számon lakat! És igen múltbeli ő is, gyakorlatilag még a szárnyait próbálgatta, amikor összefutottunk... /egy pillanatra elgondolkoztam mennyit mondjak el neki, aztán úgy döntöttem előbb mérjük fel a terepet./
- Figyu Raz, nem hallottál mostanság valami nagyszabású dologról?

(185)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

/Mikor megragadod az inge gallérját csak védekezően felteszi a kezét./
- Nyugi jó! Üljünk le, tegyél magadba egy kis kávét és mindent megbeszélünk.
/Látszik rajta, hogy fellélegez amikor elengeded és végül asztalhoz ülsz vele. Egy darabig csak az egyik barack szerű cukrozott gyümölcsöt majszolgatja majd, mikor végzett vele és a második is a kezében van akkor kezd bele a mondandójába./
- Na akkor egyszerre egy dolgot. Ez a lány Sophia. Igen, különleges. Egy igazi angyal, a szó minden értelmében. Nem az a gyógyítós fajta, az ő adottságai teljesen máshogy nyilvánulnak meg. Például, elvileg képes beszélni az emberekhez és látja a jövőjüket. Ha embernek születik akkor próféta lett volna. De hogy miért nézett rád úgy? Honnan tudjam? Gondolom látott valamit ami, hát, nem volt túl jó. Gabrielt nem tudom, de belőle kiindulva, valamit gondolom meg akart beszélni velük. Csak annyit tudok, hogy néhány napja szólt, hogy kerítsek neki egy múltlakót. Na tudtommal talán négyen ha vagytok közöttünk de téged kedvellek legjobban. Ráadásul az egyik így is pácban van, ahogy elnézem. A másik meg, egyesek szerint nem a diplomácia mintaképe, mások meg egész kedvelik. Úgyhogy én téged ajánlottalak, de kb. egy órája szólt Gabriel, hogy storno, egyedül megy. Mint ha valami balhét sejtene. Én mondjuk örülnék, ha menne vele valaki, de hát mióta hallgatnak ők rám? /mondja színlelt sértődöttséggel majd folytatja./
- Eredetileg, amúgy azért kellettél volna, mert ha minden igaz, akkor az egyik udvart egy múltlakó vezeti a másiknak pedig a trónörököse egy múltlakó. Szóval, elégé erősen kezditek átvenni a hatalmat. Azért, mielőtt Michaelt kifúrnád a helyéről, majd szólj, oké? A barátodról, erről az Éadromról, hm.. tetszik a neve, szóval róla nem tudok semmit. Amióta elmentetek, azt hiszem nem is bukkant fel erre. Csak ezt az azonosító láncot találtuk. Na ezért jobb egyesek szerint a chip, én mondjuk egyáltalán nem szeretem még az ötletét se. Viszont ha így bekóborol az emberek közé, nagy bajba kerülhet. Luciferről pedig tényleg csak pletykákat hallottam. Magam egyszer se láttam erre felé, de nagyon állítják, hogy valami készül, mert többen látták. Ühm... amúgy szerintem ez elég nagyszabású, mármint az hogy Michael összecsődítette a fentieket. Őszintén nem tudom, mi lehet, de azt pletykálják, hogy valami készül. Tudod, olyan hidegháborús dolgokról beszélnek. Szóval megmutatod a másiknak hogy milyen erős vagy és akkor nem fog neked ugrani. De ezek csak pletykák, ne is foglalkozz vele!

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Csak csendesen hallgatom, ami feszült koncentrációt igényel részemről. Nem tehetek róla, de nem éppen én vagyok a nyugodt szótlanság. Azonban néha így sem bírom ki és muszáj közbe vágnom egy kicsit./
- Hát ez csodás... Lehet nem is szeretném tudni mivel keltettem fel egy jós angyal figyelmét... Jah, határozottan nem vagyok kíváncsi rá, mit láthatott. /húzom el a szám. Egy nem kevéske aggodalom befészkeli magát a bensőmbe, megvan a rossz utóíze annak, hogyha az ember lánya tilosban jár.
Azonban amiket utána mond, azok már sokkal érdekesebbek és hasznosabb infók is./
- Nos kösz Raz, édes vagy hogy rám gondoltál, habár nem tudom miben tudnék én Gabriel segítségére lenni... Azt esetleg nem tudod, hogy már el is ment-e, vagy itt van még és csak egyedül akar indulni? Lehet beszélnék vele. Oké, én is olyan pletykás leszek lassan, mint te, de akkor is kíváncsi vagyok... /vonok vállat bocsánatkérő mosollyal.
Aztán elkomorodok, kezd nagyon elegem lenni abból, hogy folyamatosan abba a hibbant nőszemélybe ütközök. Esküszöm, nem létezik, hogy Negapan ennyire kicsi legyen, hogy nekem mindig a sidhe királynőhöz vezessenek az útjaim! Ez lassan már személyes szívatása a sorsnak.../
- Figyu Raz, ha tárgyalni kell a sidhekkel, szerintem jobb, ha föladjuk a dolgot, vagy mást találunk ki... Hidd el nekem, az a nő nem teljesen normális... És nagyon nem ajánlanám, hogy Gabriel egyedül menjen oda. Nem százasok ott a népek.
/Aztán elmosolyodok majdnem fel is nevetek a szavain./
- Én kitúrni Michaelt? Nagyon vicces vagy ma öregem! Ahhoz egy nálam jelentősen ambiciózusabb személyre lenne szükség... Éadromot meg majd megkeresem. Habár az segítene, ha megmutatnátok a helyet, ahol a láncot megtaláltátok, hogy legalább legyen valamerről elindulnom...
/Aztán hogy kicsit időt adjak magamnak összeszedni a gondolataim megeszek még egy croissant, csak aztán folytatom./
- Nos... Ha bármi háborúféleségnek nevezhető akármi lesz, akkor azt hiszem elég csúnyán eldurvulhat a dolog... Szerinted tudnék beszélni Gabriellel? Vagy lenne bármi értelme is? /néztem rá őszinte aggodalommal. Ami nagyrészt sőt teljesen valós volt. Nem akartam háborút, se a közelébe menni a sidheknek. Elég volt belőlük egy életre bőven./

(186)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

- Hogy? Oh, szerintem fölösleges aggódnod. Tudod, a jövő, vagyis az a jövő amit Sophia lát, nincs kőbe vésve. Inkább csak afféle valószínűségeket lát. Szóval, láthatja azt hogy elveszel egy almát a pultról, de azt is hogy nem, attól függ, mi a valószínűbb az adott pillanatban. Szóval, kár rágódnod rajta.
/Elgondolkozik egy pillanatra majd válaszol neked./
- Őszintén, azért gondoltam rád, vagyis gondoltunk rátok, mert mindkét udvar uralkodója vagy leendő uralkodója a ti időtökből jött. Szóval, talán szívélyesebben fogadnak egy sorstársat. Igazából csak ennyi. Ha gondolod még megpróbálhatod Gabrielt elérni. Nem tudom, hogy elindult-e már. Bár ő nem az a tökölős fajta.
/Elvigyorodik, mikor figyelmezteted a sidhékről./
- Ne aggódj, szerintem elboldogulunk velük. Hiszen rokonok, szegről-végről. Minden esetre abban igazad lehet, hogy nem százas a királynőjük. Általában nem az. De ha van egy kis mázlink, ez a mostani nem olyan ügyes, hogy elcsábítson magának egy angyalt. Elég volt abból egy is. De ne féltsd Gabrielt, meg tudja magát védeni, ha meg baj van, majd a fentiek beavatkoznak. Lehet ezt még nem említettük, de mi sose vagyunk igazán egyedül. Ha eléggé figyelsz, mindig lehet hallani valaki suttogását az éterben. Angyal rádió! Király mi? Nem is tudom ki nevezte így, de megtetszett az elnevezés.
/Jót nevet, harap egy újabb falatot és engesztelően rád néz./
- Jó jó, tudom. Csak olyan furcsa, hogy a pletykák szerint a fey-eknél már legalább két de inkább három múltlakó uralkodó van, vagy lesz. És mikor is, öt éve jöttek át talán az elsők? Öt év alatt három uralkodó. Ha így folytatjátok, tíz-tizenöt év múlva minden népet egy múltlakó vezet majd. Gondolj csak bele, az egész harmincadik század sorsáról a huszonegyedik szülöttei döntenek majd. Vicces lenne. Na öhm, hát azt nem tudom pontosan hol és ki akadt rá, de valahol a hegyekben innen talán nyugatnak, vagy délnyugatnak... valahol a Felhőmezők alatt, de már inkább a szélük fele. Bocsi, ha nem vagyok nagy segítség.
/Bocsánatkérően szétteszi a kezét, aztán néhány pillanatig gondolkodik./
- Szerintem nincs olyan nagy baj, bárki bármit is mondjon. Manapság nincsenek igazi háborúk. Néha valaki kicsit meg akarja mutatni hogy milyen erős, de valahogy kiveszett az emberekből a harci kedv. Úgyhogy nem kell aggódni. Ha mégis, majd páran a legerősebbekből oda mennek, megtáncoltatják a muszklijukat aztán vége is az egésznek. Ha gondolod megpróbálhatod elérni még Gabrielt, vele beszélni mindig van értelme.

[Renaviel]

*Vadászidény*

- Hát ez megnyugtató. /motyogom kissé tamáskodva. Bármit is látott az a lány, szeretném tudni mi volt az, addig nem fogok megnyugodni teljesen. Oké, igazából valószínűleg utána sem, de ez had legyen már az én gondom./
- Egy sorstársat? Huh... Hát alapvetően még meg is érteném a dolgot, de Raz ezzel most csúnyán mellélőttetek szerintem... Mármint csak azért, mert ugyan abból a korból jöttünk, nem hiszem, hogy jobban megértenénk egymást... Amúgy megpróbálom, ártani nem árthat. /biccentek mintegy magamnak./
- Rokonok? /Azt hiszem bámulhattam, mint Rozi a moziban, még a kaját is majdnem leejtettem, főleg azért, mert hihetetlen tisztán jelent meg a szemem előtt egy kislány arca... Sidhe arc volt, gyönyörű arany hajkoronával keretezve, háromgyűrűs szemekkel... Aztán a gyermek felnevetett és elrohant... A hátán hófehér angyalszárnyakat viselt...
Kissé döbbenten csóváltam meg a fejem és próbáltam visszatérni zavartan ráncolva a szemöldököm./
- Oké, tudom, hogy Gabirel nagy fiú már, de akkor is... /Aztán valahogy muszáj volt találnom valami indokot, amire hátha Raz is felfigyel, így végső kétségbeesésemben rávágtam. Oké, kicsit talán elsietett volt, de hirtelen ez ugrott be./
- És mi van, ha Gabrielt csábítja el? Jó, tudom, hogy nem olyan, de ha mégis... Nem lenne jobb, ha elkísérné valaki, akire nincs hatással az a lotyó? /Az angyal rádióra nem is reagáltam, most fontosabb volt, hogy úgy éreztem Gabriellel kell tartanom. Az tuti, hogy onnan tudnék megtudni a legtöbb infót, ráadásul minél gyorsabban./
+ Miért, mindennek egyszerre kell elszaródni?! Az isten szerelmére Éadrom, te sem tudtál volna még pár napig vigyázni arra a tollas hátsódra, amíg ezt lerendezem?! Hihetetlen, mi vagyok én óvónéni?? +
De a pufogásom mögött volt egy nagy adag frusztráció és aggodalom is, így még hozzátettem./
- Figyu Raz, ha segítesz megkeresni Gabrielt jövök neked eggyel. Plusz amíg odavagyok, ha keresnél valakit, aki idehozta Éadrom láncát és tudja merről van, akkor meg egy életre lekötelezel. Lééccci Raz! /néztem rá bociszemekkel. Régen meleg barna pillantással könnyebben ment, de ezüsttel is megoldom, no para./
- Tudod, hogy az, hogy most nincsenek háborúk nem jelent semmit ugye? Lehet vihar előtti csend is. De nem akarok vészmadárkodni, inkább keressük meg Gabriel, mielőtt lelép, jó? /álltam föl, várva, hogy ő is csatlakozik-e./
+ Danu segíts megúszni ezt az egészet egyben kérlek! +

(187)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

- Jah, lehet hogy mellé lőttünk, de ötletnek jó volt. Egy próbát megérne szerintem. De nem én vagyok a főnök.
/Egy pillanatig értetlenül néz rád, de aztán úgy tűnik, mint ha leesne neki valami./
- Oh igen, szerintem még nem mondta senki. Szóval Danunak eredetileg mi voltunk az első gyermekei, vagyis elvileg tán a másodikak, mindegy, és a sidhék utánunk születtek. Szóval amolyan kistestvérek. Mondhatni rokonok.
/Egy darabig mosolyogva hallgat, majd nevetésben tör ki és még félre is nyel nagy örömében./
- Gabrielt elcsábítani? Na azt látnom kell! Oh, komolyan mondom, még fizetnék is, csak hogy lássa egy olyan kislány hogy tekeri el a mi Gabrielünk fejét. De jah, végül is, akár vele is mehetnél, szerintem sok vizet nem zavarnál, bár ki tudja, lehet a sidhék nem örülnének túlságosan. Na várj, Gabriel azt mondja, hogy már elindult és ha nagyon akarsz vele beszélni, várd meg amíg visszajön. A barátodról meg hát sajnos nem tudok mit mondani. Nekem is csak a kezembe nyomták. Gondolom valamelyik kis település környékén találhatták, azt valaki lecsekkolta és így jutott el ide. Szóval bocsi, de nem tudok különösebben segíteni. De majd megkérek pár angyalt, hogy ha arra járnak nézzenek szét.
/Mikor felállsz és indulnál ő is feláll és szétteszi a kezét./
- Na jó, ha sietsz még elkaphatod Gabrielt talán a túloldalon. De én nem bíznék benne. Gabriel nem az a tökölős fajta.

[Renaviel]

*Vadászidény*

- Akkor tegyünk egy próbát. /mosolygok rá, habár ezzel leginkább a feszültségem próbálom palástolni.
Aztán figyelmesen hallgatom és mintha beugrana valami... Mintha újabb kirakósok pattannának helyére a puzzle-ban. Egyik pillanatban se kép, se hang, aztán hirtelen rémleni kezd... Mintha egy régi száműzetés, a születésünk, amikor mind csak lelkek voltunk... mintha valami ködös emlék bukkanna fel abból az időből. De csak fogom, bedobozolom hogy majd törődök vele, ha megfelelő lesz erre az idő./
- Oké, ezt megbeszéltük. Megígérem, hogyha véletlen szemtanúja lennék ilyesminek videóra veszem neked... mit szólsz? /vigyorgok. Nem tehetek róla, ha aggódok, akkor csak még lököttebb leszek, ami az alapot véve azért nem semmi... Jó, ez még tőlem is baromság volt, de ez van, ezt kell szeretni./
- Értem a valakinek a valakinek a valakije találta meg... De én azért bízok a te képességeidben Raz. Nagyon jó lenne, ha megtalálnád nekem ezt a valakit. /mosolyogtam rá. Soha nem árt, ha egy kicsit hizlaljuk valakinek az egóját, persze csak jó ügy érdekében. Aztán ha ő elhiszi, hogy meg tudja találni a helyet, ahol a medált találták, akkor gyakorlatilag már meg is találta...
+ A hit mindennél fontosabb! Nekem is hinnem kell a szerencsémben... +
Amikor föláll és meghallom a szavait boldogan ugrok a nyakába és nyomok egy puszit az arcára, persze gyorsan, aztán távolodok is el, hogy tudjon vezetni./
- Áh remek lenne! Nah akkor siessünk is! Merre indult? /kérdem, habár már menet közben.
A szárnyaimat szorosan magamhoz szorítom, mert valószínűleg szükségem lesz rájuk hamarosan, így nem akarom eltüntetni, viszont zavarnának a gyors gyaloglásban, ha széttárnám őket./

(188)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

- Hát, tegyél ha gondolod! De azért óvatosan. Fogalmazzunk úgy, hogy nem a legjobb a viszony a családban.
/Egy darabig jót nevet veled, aztán kicsit komolyabb arccal próbálja folytatni./
- Nem tudom, mit vársz tőlem, de tényleg nem hiszem, hogy sokkal közelebb tudlak vinni a barátodhoz. Legfeljebb annyit tehetek, hogy segítek kitanulni, hogyan tudsz beszélni más angyalokkal. Akkor talán megkérdezheted tőle hogy hol van.
/A nyakbaugrós puszi után csak pislog és kaján vigyor ül ki a képére./
- Tudtam hogy nem tudsz ellenállni nekem. De ezt most miért is kaptam?
/Szó szerinte kivágtattok az étkezőből egész az egyik teraszig, ahol Raziel megcsóválja a fejét./
- Áh, már nem éred utol. De talán várd meg amíg visszajön, vagy menj át a kapun, kevés mázlival megtalálhatod ha letudta az egyik udvart. Mondtam hogy nem tököl. Eh, azt hiszem ez egy sűrű nap lesz. Jobb lenne ha megkeresném Sophiát, és Sariel is beszélni akar velem. Na igen, nélkülem megáll az élet.
/Ezt olyan teátrális sóhajtással mondja, hogy nehéz megállni hogy ne nevess vagy sírj rajta./
- Na de mielőtt megint eltűnsz itt nekem, tegyünk össze egy kis "akció tervet". Szóval, amit szerintem kellene csinálnod. Eljössz velem, megtanulod ügyesen amit ajánlottam, már ha sikerül. Sajnos manapság kicsit, öhm.... meg van kopva a mi kis égi népünk. Én például idejét se tudom, mikor lestem be valaki szavai mögé és ha már szóba jött, ott van Sophia, amennyire tudom, még soha nem sikerült fegyvert teremtenie. De hát ez van, ha gondolod megpróbálhatjuk. Aztán ha visszajött Gabriel, elmész beszélni vele én meg megpróbálok valami irányt belőni, hogy a barátod merre lehet, de nem főznék hozzá nagy reményeket. Öhm... szóval merre nagylány?

[Renaviel]

*Vadászidény*

- Igenis főnök /tisztelgek mosolyogva. Valahogy elszáll belőlem minden feszültség ahogy ezzel a minden lében kanál androgün angyallal csevegek. Valahogy visszarepít azokba az időkbe, amikor még egyszerűen csak Raven voltam ennek minden buta kedvességével és ártatlan tudatlanságával. Erről persze megint eszembe jut, hogy valamilyen szinten kém vagyok, a saját fajtám árulója lettem, hogy bosszút állhassak...
Gyorsan megráztam a fejem, ahogy a parányi kígyókként tekergőző sötét tincsek lágyan végigsimítottak az arcomon sikerült rendeznem a gondolataimat, illetve az elmém egy mélyebb bugyrába száműztem őket, hogy majd ha végre nem lesz ekkora káosz az élet elővegyem őket és akkor merengjek rajtuk./
- Eh, hova a fenébe siet így Gabriel? Mintha démonok űznék... /motyogtam kissé ingerülten. Tényleg el akartam érni, jobb lett volna, ha tudok vele beszélni. Azonban amit Raziel felvetett az sem volt butaság, és legalább az egyik problémámat megoldotta volna.
Egy rövid ideig azért még tanácstalanul bámultam a messzeségbe, mintha megláthatnám Gabriel távolodó alakját és utána repülhetnék... ez persze nem történt meg. Így végül Raziel felé fordultam és biccentettem./
- Rendben, mindig örömmel tanul az ember. Azt hiszem alapból hasznos lesz, ráadásul Éadromot se ártana felkutatnom. Ha annak a kölyöknek bármi baja lett, esküszöm visszahozom, hogy fenéken billenthessem, amiért nem tud vigyázni magára... /sóhajtottam fel teátrálisan majd tettem egy lépést Raziel felé és könnyeden zsebre vágtam a kezeim./
- Nah az akció terved elfogadva főnök. Lássuk azt a leckét, aztán majd ha visszajön Gabriel, mostmár nem szeretném elmulasztani. Viszont ha nekiállok futni utána, tuti hogy folyton elkerülöm, amekkora szerencsém nekem van.... /forgattam a szemeimet. Nem hiába voltam én az, aki amint a 21. századba került, lebontotta a fél boltot. Azt hiszem amikor nem épp az orleansi szűzként vezettem csatába seregeket a balszerencse angyalaként funkcionáltam, csak ez az emlék még nem tért vissza./
- Nah menjünk Raz, magyarázd el, hogyan tudom elérni azt a szerencsétlent. /mosolyogtam rá. Nem voltam biztos benne, hogy ez a legjobb ötlet, de talán így is tudok tenni annak az ügynek az érdekében, amiért idejöttem./

(189)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

- Na lássuk csak. Az igazat megvallva nagyon egyszerű. Vagy megvan benned az adottság, vagy nem. Vagyis inkább, vagy felébredt már benned vagy még szunnyad. De amúgy tényleg egyszerű, nem nagy ördöngösség. Egyszerűen hallgass. Vagyis, halld meg őt. A jobbak néha úgy működnek mint egy régi rádió. Kinyitják elméjüket és mindent hallanak az éterben. Neked előbb kezdjük egyszerűen. A legkönnyebb, ha tényleg ki is mondod a dolgokat, úgyhogy valami egyszerűt üzenj. Jobb híján most én leszek a vevő fél, rendben? Csak átmegyek az ajtó túl oldalára. Csak gondolj rám és próbálj meg elérni. Aztán meglátjuk sikerül-e. De ne aggódj akkor se, ha nem jön össze. Nem sikerülhet minden mindenkinek. Még nekem se.
/ A végén kacsint egyet és fütyörészve hagy magadra a teraszon./

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Csak biccentettem neki egyet, de a komolyságom megtörte a megjegyzése és csak megcsóváltam a fejem nevetve./
- Eh Raz, te soha nem változol!
/De aztán csak néztem ahogy távozik, és mintha vitte volna magával az őt folyamatosan körbelengő jókedvet is. Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam arra koncentrálni, amit kért. Lehunytam a szemeim, próbáltam kizárni a külvilágot és szép lassan leereszkedtem a lényem mélyéig. Tisztában voltam a képességeimmel, a lángoló kard a rajta izzó angyalrúnákkal azonnal megjelent, csak a parancsomra várt, hogy életre hívhassam. A gyógyító erő is melegen hömpölygő folyamként áramlott köröttem, csak merítenem kellett volna belőle. Láttam a jelzőfényt is a távolban, ami felfedte nekem a szavakba rejtett hazugságot, de én most nem ezeket kerestem.
A lángkarddal estem neki a tudatom burkoló falaknak, próbálva áttörni rajtuk, rést keresni amit át beszivároghat a folytonos mormolás, a fajtársaim hangja, ami távoli tengermorajként tört meg a lelkem köré vont pajzsokon. Azonban a folytonos bugásba valami mélyebb sötétebb tónus vegyült. Úgy éreztem magam, mint a bányász, aki olyan rejtett tárnára talált, amit nem keresett. Egy pillanatra megdermedtem, a mágia is üveggé fagyott körülöttem, de már nem tudtam megállítani. A réseket valami belső erő feszítette szét, valami sötét hatalom szivárgott át a lelkem falán. Olyan volt mint egy megpiszkált szörnyeteg, akit felkeltettem a téli álmából, de már nem tudtam visszazárni a barlangba. Viharos sebességgel próbáltam visszarántani a pajzsaim, próbáltam helyre rakni mindent, de a mágiám úgy pergett le róla, ahogy a bestia lerázza magáról a fejére szórt homokot. Sőt nem is... A mágia amit ellene küldtem beleolvadt és egyre csak erősebb lett... Hiszen az ő mágiája volt, a mi mágiánk volt... És amikor a démon felemelkedett a mélyből belenézhettem a szemébe, a saját szemembe. Halott gyermekek utolsó sikolyát, megkínzott emberek agóniáját hallottam ki a nevetéséből, ahogy felém nyúlt. Káosz és pusztulás lengte körbe akár egy drága parfüm. Rémülten próbáltam menekülni, de nem volt hová, be voltunk börtönözve a lelkem tömlöcébe. Ő csak kacagott rajtam, a hangja végtelenül mély volt, füstös utóízt hagyott az ember fülében./
- Ne küzdj kedvesem, én képes vagyok arra amit akarsz... Együtt erősebbek vagyunk, de ezt te is tudod... /mosolyodott el. Emlékképek záporoztak rám, szörnyű kínzások és kegyetlenségek képei nyílnak véres rózsaként a fejemben. Felsikoltottam, a sok szörnyűség magamhoz térített. A földön térdeltem, körülöttem a padlón kék angyali és vérszín démonjelek izzottak a földön. Ismertem őket, ismertük őket..../
- Takaródj! /kiáltottam, de csak egy mély kacaj volt rá a válasz a saját torkomból. /
- Cssss cicukám, ne zavarj, Abaddon hazatért... /éreztem, ahogy mosolyra húzódik az ajkam, de olyan mosolyra, amilyen még soha nem ült rajta. Belekapaszkodtam a testvéreim emlékébe erőt merítettem belőle és egy hatalmas robbantással visszatuszkoltam a démont a mélybe. Mágia béklyókat fontam rá, és azokkal rántottam le a mélybe, ahogy egy tengeri szörny a csápjait ráfonja szerencsétlen áldozatára és az örök kárhozatba rántja. Csupán most én voltam aki lerántotta, mégis ő volt a szörny... Rázártam a ládát is és a tetejére ültem, de éreztem ahogy mozgolódik, ahogy gyűjti az erőt... Nekem azonban ezzel minden hatalmam elfogyott. Félájultan rogytam le a padlóra és csak annyira volt erőm, hogy egy halk suttogással segítséget kérjek, mielőtt a sötétség végleg magával ragadt volna./
- Raz, segíts... Abaddon... /suttogtam, majd átadtam magam a végtelen feketeségnek.../

(190)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

/Talán csak percek telnek el, mielőtt magadhoz térnél. Raziel aggódó tekintetét látod magad felett, ahogy finoman paskolja az arcodat./
- Jól vagy? Mi történt? És miért emlegeted Abaddont? Ugye nincs itt! Mond kérlek, hogy nincs itt!
/A hangjából is süt az aggodalom és mint ha egy leheletnyi félelmet is felfedeznél a mélyén. A fejed még zsong és tompa vagy kissé, de a hideg így is végigszalad a gerinceden, mikor halk de annál félelmetesebb nevetést hallasz. Hogy honnan jöhet nem tudod, de olyan érzésed támad tőle, mint ha egyedül állnál egy sötét erdőben s tudnád hogy valami rád vadászik./
- Azt hiszem ez nem volt túl jó ötlet. Túl sok minden történt veled mostanában. Inkább hanyagoljuk egyenlőre a határaid feszegetését. Fel tudsz állni vagy vigyelek a gyógyítókhoz?

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Zihálva tértem magamhoz, mint akit rémálmában démonok üldöztek, és nagyjából ez takarta az igazságot is... Háborgó tudatom egy pillanatig meghasonult önmagával és a személyiségek úgy csápoltak, akár a megvadult rajongók egy koncerten... Csupán a díj, amiért harcoltak nem egy széttéphető ruhadarab volt, hanem a lelkem és testem uralma... Habár tény és való, erősen kételkedtem benne, hogy engem nem tudnának széttépni ennyire különböző valakik, akik valahogy mind én voltam.../
- Én... /mondtam. A hangon halk, gyenge és rekedtes volt, mintha végigordítottam volna egy éjszakát. Amikor kiejtette Abaddon nevét valami megrebbent bennem, éreztem, hogy a démon még ott lebeg a tudatom peremén és mint egy ragadozó, és csak arra vár mikor lankad az éberségem, hogy felfalhasson./
- Nem, most nincs itt. /válaszoltam végül nagy erőfeszítések árán. Még nem voltam biztos magamban és abban sem, hogy mit piszkáltam meg, és ez nem kevés rémülettel töltött el./
- Mindjárt meglátjuk. /motyogtam kurtán, majd megpróbáltam talpra állni... Hát nem túl nagy sikerrel. Körülbelül egy lepkefing erejével és egy újszülött őzgida kecsességével igyekeztem véghez vinni az akciót, aminek az lett a következménye, hogy úgy zuhantam vissza félig rogyasztott állásból, hogy szegény Razielbe kapaszkodtam magammal rántva őt, majd átzuhanva fölötte... Eddig azt hittem hülyeség az, amikor azt mondja valaki, hogy összegubancolódva gurult két ember, de most rájöttem, hogy lehetséges. És fájt.
Ezek után inkább nem moccantam meg, mostmár tényleg minden porcikám fájt és úgy éreztem magam, mint akinek minden porcikáját kivülről-belülről megdolgozták egy húsklopfolóval./
- Oké... azt hiszem jöjjenek a gyógyítók. /nyögtem ki végül egy utolsó erőfeszítéssel, de ennél több nem telt tőlem./
~ Ha hagynád én segítenék... ~
/fektemben is megdermedtem, sajgó gerincemen jeges hideg futott végig, ahogy a mély füstös női hang felbúgott az elmémben. Abaddon./

(191)

[Laki]

* Vadászidény - Renaviel *

- Felszedtél néhány dekácskát?
/ Kérdezi félig mosolyogva miközben felnyalábol a földről. Nem mint ha nagyon megszakadna alattad, de azért nem vagy súlytalan még te se. Becipel téged és egy széles folyosón lefektet egy kanapéra. Egy közelben felbukkanó angyalt leint majd rövid beszélgetés után elküldi, hogy kerítsen neked egy gyógyítót. Egy időre így egyedül maradtok./
- Na jó, mesélj, mi történt. Hogy került elő így hirtelen Abaddon neve? Egyre furcsább nekem ez az egész, túl sok minden történik mostanában. Az egész világ a feje tetejére állt. Már csak az hiányzik, hogy megint tele legyünk démonokkal és bukottakkal. Megint nyakunkba kapjuk az a hét eszementet és szaladgálhatunk utánuk hogy maradjon valami a világból. Bocsika, nem fecsegek, mondd te, hogy mi történt, amíg ideér valaki.

[Renaviel]

*Vadászidény*

/Raziel bolondozása mosolyt csal az arcomra, habár az aggodalmat nem tudja elnyomni, de alapvetően nem vagyok az a világfájdalmas Szenvedő Szűz Mária, szóval viszonylag egyszerű felvidítani engem, persze csak akkor, ha nem érzem a démon kíváncsi fülelését a tudatom peremén./
- Cöhh kösz Raziel, azt hiszem adrogünként se kerültél közelebb ahhoz, hogy tudd mit szeret hallani egy nő! /nevetek fel, habár nem teljesen őszinte a dolog. Viszont nagyon örülök, hogy bevisz a csipkelődés ellenére is, mert biztos vagyok benne, hogyha a saját virgácsaimat kéne terhelnem, akkor úgy zuhannék össze, mint vajaspiskóta a forró júliusi napon.
A kanapén fekve már egy picit jobban érzem magam, mintha a helyzetváltozás egy picit messzebb űzte volna a démont, de ennek ellenére nem vagyok biztos benne, mennyit jó elmondani. Nah nem mintha gondom lenne Raziellel, a maga furcsa módján rendes kölyök volt, de akkor is.../
- Hát... /vettem egy mély levegőt, aztán kicsit bevezettem a dolgot./
- Nos az előbb azt hiszem egy kicsit túl mélyre ástam a lelkemben és valami olyasmibe ütköztem, amivel az angyallelkem visszaszerzése óta még nem találkoztam... /pillantottam rá, hogy vajon veszi-e a lapot.
Aztán úgy gondoltam még egy picit kerülgessük a forró kását, mert jobb mint azonnal beleülni./
- Te emlékszel az előző életeidre? /szegeztem neki a kérdést, de ezüstszín pillantásom nem árult el többet, mert a teljes káosz volt az, ami a fejemben uralkodott, ezt pedig nem hagyhattam, hogy beszivárogjon a tekintetembe./

(192)

[Laki]

* Vadászidény *

- Hát na, mindig volt jobb dolgom, mint a lányok után szaladgálni. A test tudod hogy nem számít, nah persze. Áh, kár hogy mostanában olyan vékonyka a felhozatal. De beszéljünk akkor komolyan.
/Odaül melléd és mélyen a szemedbe néz./
- Szóval, Abbadon mocorog? Jobb lenne ha megpróbálnád lenn tartani. Így is vannak pletykák arról, hogy a Bukottak közül néhányan visszatértek. Lucifer egyedül is egy kész káosz, még ha éppen nem is akarja romba dönteni a világot. De ha a pajtásai is előkerülnek, akkor aztán kő kövön nem marad.
/Nagyot sóhajt./
- Hú, az előző életeimre. Emlékszem sok mindenre, de teljesen, minden apró részletre, szerintem senki nem emlékszik. Nekem is vannak hiányos foltok. Sokáig tart, amíg minden emlék visszatér és sajnos mire ez megtörténne, általában egy másik életben találjuk magunkat. Nem mint ha olyan gyorsan megöregednénk, de azért előbb-utóbb valamilyen végzet mindenkit elér, főleg ha halandó porhüvelyben élünk. De persze, néha veszélyes emlékezni. Nem voltunk mind szentek korábban. Szinte mindenki követett el hibákat és ez rányomja a bélyegét a lelkünkre. De van valami, amire konkrétan kíváncsi vagy?

[Renaviel]

* Vadászidény *

/Enyhe iróniával elmosolyodok./
- Köszi Raz, te aztán baromi nagy segítség vagy! /Aztán csak felsóhajtok és próbálom kicsit összeszedni magam, elvégre az senkin nem segít, ha átmegyek hisztis libába, csak agyf*szt kapok magamtól./
- Oké, hidd el nekem, nem lennék túl boldog, ha valaki megint átvenné a testem felett az uralmat... tudod nem ez a fétisem, szóval inkább kihagynám. Viszont ha valami szuper meditációs segédletet nyújtanál hozzá ahelyett, hogy "csináljad kislány", akkor egy életre leköteleznél.
/Oké oké, vessetek meg érte, de megint átmentem cinikusba a végére. Kicsit nem tesz jót a lelki békémnek, hogy egy démon próbál előtörni belőlem, méghozzá egy ritkamocskos rohadék.../
~ Én is szeretlek cicukám... ~
/Enyhe libabőr futott végig rajtam, ahogy a füstös hang belülről karistolta az agyam, de próbáltam minél kevésbé odafigyelni rá./
- Nos nem, semmi konkrét... mármint... szóval nem fontos. Viszont ezekről a Bukottakról regélhetnél nekem kis figyelemelterelőnek. Így most hirtelen nem ugrik be túl sok részlet, max egy kilencszáz évvel ezelőtti hittanóra lanyha maradványai. /vonok vállat./
- Amúgy én is emlékszem erre-arra... csak azért kérdeztem. /bámultam a távolba, ahogy néhány kép, néhány emlék beugrott... Nem voltak túl szépek. Sőt, olyanok voltak, mint egy rossz horrorfilm és egy... nem, nem gondolok erre.
A figyelmem ismét Raziel felé fordítottam, muszáj volt elterelnem a figyelmem./
- Szóval mesélsz nekem róluk? Mármint a Bukottakról? Vagy bármi érdekes pletykáról? Ha lehet kihagynám az Abbadon műsort... kéne valami figyelemelterelő gyerekcsatorna, a fejemben forgatott öhh izé helyett. /néztem rá félig szánalmas-szerencsétlen félig esdeklően./

(193)

[Laki]

* Renaviel *

- Húha, hát sajnos nincs semmilyen "szuper meditációs" trükköm. De ha a lelked és az akaratod erős, akkor minden rendben lesz. Tudom nem nagy segítsége, de majd belejössz. Azt hiszem, ez egyfajta büntetés, hogy folyamatosan küzdenünk kell a sötét oldalunkkal.
/Egy kicsit elgondolkozik és mint ha felvenné a mesemondó nagyapó tartását./
- Mindenre én se emlékszem már róluk, de nem egy gyerekmese. Minden esetre, a Bukottak, nos ők is testvéreink. A maguk módján. Így, nagy betűvel hetet szoktunk illetni. Már ha éppen Lucifer velük van. Na ő a fő kavarógép! Állítólag, ők heten voltak azok, akik először testet öltöttek. Még abban az időben, amikor az emberiség még fiatal volt. Úgy tartják, az volt az első árulásuk, de újakat is elkövettek. Az igazi nagy szakadás persze akkor következett, mikor végleg elhagytak minket és Danut. Azóta inkább démonok mint sem angyalok, s hatalmukat az emberekből nyerik. Ez igen veszélyessé teszi őket. Ha jól emlékszem, Lucifer, Mammon, Asmodeus, Belphegore, Belzebub, Légió és Leviathan a hét. Persze most Lucifer elvileg jókisfiú és a hétből tudtommal legfeljebb 3-4 létezik. A többiek remélhetőleg még mindig várják a halandó felük újjászületését. Szóval nem kell most nagyon félni. De az biztos, hogy ha az egész csapat együtt van, olyankor komoly világégések vannak. Azért érdekes, soha nem tudtam megérteni, hogy ők miért árulják el Danut újra és újra. Mindegyikünkkel megesik, hogy átállunk a másik oldalra, egyszer-kétszer. De ők mindig megteszik. Ami külön rossz fényt vet azokra, akik kötődnek hozzájuk. Főleg manapság... hát igen, sajnos már mi se vagyunk a régiek. Ott van mondjuk Sariel, aki magának Lucifernek a húga. És nem csak úgy képletesen szólva, hanem úgy igazán. Amennyire csak a mi fajtánk között lehet "vérségi" kötelékről szólni. Nem mellesleg, állítólag Légió szeretője volt, néhányszor. Vagy ott van Gabriel, pontosan már nem emlékszem, de ő is közel állt állítólag egy-kettőhöz. Vagy ott van Sophia, akivel találkoztál nemrég, ha igaz amit réges régen hallottam, Mammon vagy Légió lánya. Bár ha az utóbbi igaz, akkor nem ártana megkérdezni ki az anyja. Áh, bármennyire is utálnom kéne őket, mégis csak voltak a testvéreim és barátaim. Még emlékszem arra, milyen jóban voltunk Belzebubbal. Michael, ő és én sok időt töltöttünk együtt, régen. De a nagyfőnök már senkivel nem tölt sok időt. Legfeljebb magával.

[Renaviel]

* Vadászidény *

- Értem, hát akkor majd igyekszem. /mondtam enyhe iróniával, de igazából nem nagyon vártam mást. Túl szép is lenne, ha valami csodaszer, amit bekapnék, aztán elmúlna az egész démonhisztéria. Noh de ez van, akkor marad a kisasszony lent és majd vigyázok rá.
Aztán ahogy beszélni kezdett valami egészen furcsa dolog történt... a mese életre kelt... arcok villantak fel a múltból, mosolyok, sötét szárnyak csapása kavarta fel az elmém tavát, az emlékek pedig megzavart halakként jöttek a felszínre...

A cigaretta halvány fénnyel parázslott kezemben, minden egyes szívásnál éreztem, ahogy elbódít a füstje. Már messzebbről éreztem a jelenlétét, de egészen addig mozdulatlanul cigiztem, amíg meg nem érintette a vállam. Akkor néztem fel a gyönyörű arcba álmos nemtörődömséggel./
- Mi az Sar? /pillantottam végig rajta. Az erős sminktől sokkal fiatalabbnak tűnt, pedig a porhüvelye már vagy 20 is lehetett, tiszta vénség! Szívtam még egyet a cigiből, miután beküldtem a nővérkém, aztán mentem, hogy megcsináljam, amit a bátyus kért. Mire beértem Sariel persze már nem a nagyokost adta, hanem kb eltűnt Légió meg a fal között .... Nah zsír, imádom őket... Vettem egy mély levegőt, majd átsétáltam a szobán, mint aki nem lát semmit, de azért tüntetően vágtam be az ajtót.

Kék szemek, sötét haj... a körmeim a bőrébe vájnak , ahogy a mágia és a vágy végigfut rajtam... elolvadok és eltűnök, egy pillanatig el is feledem, miért vagyok itt, hogy miért jöttem... amikor megcsókol nincs múlt, jelen, a vér semmivé lesz, a kötöttségeim feloszlanak./
- Szeretlek kislány... /suttogja a fülembe, mire úgy térek magamhoz, mint akit villámcsapás ért. Nemnem, ez így k*rvára nem lesz jó... a bátyus ki fog akadni... mármint ezt akarta, csak a pisztoly visszafelé is elsült... basszus... Hozzá bújtam egy pillanatra, majd olyan halkan suttogtam, hogy én sem értettem teljesen./
- Én is téged Mich....
+B*ssza meg...+

Pislogtam párat, mire kissé tisztult a tekintetem és a fókuszomba ismét Raz arca került egy nagyon kék szempár helyett. Kis ideig azt sem tudtam hol vagyok, még L.A. büdös-szmogos, mégis oly édes levegőjét éreztem az orromban.../
- Huh... /ennyit sikerült kinyögnöm./
- Én, izé... egy kicsit minden annyira zavaros Raz, bocs. Akartál beszélni azzal a lánnyal Sophi, vagy ki nem? Talán ő csak tudja, ki az apja anyja, nem? Hátha akkor kiderül valami. Mert én kezdek kicsit belezavarodni ki voltam, meg ilyenek... /néztem segélykérően Razielre./

(194)