Szeráfok szintje

[Laki]

* Renaviel *

- Hagyjalak pihenni? Lehet rád fér. Amúgy meg, hogy őszinte legyek. Én nem akarom tudni. Viccesebb így. Amit csak ő tud, azt csak ő kotyoghatja ki. Különben is, fél Anolgelisnek volt valamilyen kapcsolata azzal a hét őrülttel valamelyik korábbi életében. A másik fele meg legalább egyszer átállt már hozzájuk. Hát igen, lehet hogy ők voltak az elsők, de bőven nem az egyetlenek. Esküszöm, néha szégyellhetnénk magunkat, úgy forgatjuk a köpönyegünket. De előbb vagy utóbb úgyis megjárják. Mi vagyunk a jó fiúk, szóval a végén nekünk kell győzni, na meg Danu is mögöttünk áll.

- Mi nem vagyunk gonoszak. Még a bátyád sem. Mi csak a mérleg másik nyelve vagyunk. A szükséges rossz. Árnyék nélkül nincs fény, rossz nélkül nincs jó.
/Felnéztek a kereszten szenvedő alakra. Látjátok a szemében a könyörgést. A könyörgést egy gyors halálért, ami megszabadítja a kínjaitól./
- És áldozat nélkül nincs megváltás.
/Ránézel a férfira. Szikár, jóképű teremtés, római egyenruhában. Int s egy katona tétova léptekkel indul meg a szenvedő felé. Közben a tiszt aki eddig beszélt megfordul s téged is erre ösztökélve elindul vissza a közeli városba./
- Ha igazán gonosz lennék, akkor Ítéletnapig lógna ott.

/Mikor visszatérsz a jelenbe, Raziel hátát látod magad előtt ahogy távozni készül. És távozik is, ha te nem marasztalod./

[Renaviel]

* Vadászidény *

/Egy pillanatig kísértést érzek, hogy megállítsam őt. Azt akartam, hogy maradjon itt velem valaki, hogy ne hagyjanak egyedül az őrületemmel... a fejemben tomboló démoni erővel. De aztán erőt vettem magamon. Razielnek is meg volt a maga dolga, sokkal több annál, hogy engem pesztráljon. Nem lehettem olyan önző, hogy idebilincseljem az ágyam mellé a saját önző indokaim miatt.
Vettem tehát egy mély levegőt és figyeltem a távolodó hátat, habár a tudatom szélén még a római széles háta mocorgott. Zavartan ráncoltam a homlokom, ahogy eszembe idéztem az emlékképet. Káosz volt az egészben és féltem, hogyha megpiszkálom esetleg olyanra is ráakadhatok, amire nem vágyom...
Átfordultam tehát a túloldalamra a kanapén és az arcom a kárpitba fúrtam, mintha a látás elvesztése segítene. Próbáltam kiüríteni a tudatom, kizárni belőle minden zavaró körülményt, hogy a lelkeimet összekötő fonálon át eljuthassak a tudásig....

Minden lángokban állt körülöttünk, két másik testvéremmel azonban nem féltünk tőle. A lángoló rúnák a mi erőnket nagyították fel, amit Tőle kaptunk, hogy megfékezzük hazug gyermekét. Rájuk néztem, pillantásukban nem láttam tétovázást, hiszen tudtuk mi a küldetésünk.
- Jöjj elő! Mutasd meg fekélyes ábrázatodat! Az Ő nevében parancsolok neked és nevem igéje legyen az, ami béklyóba ver! A kezdetekkor születtem és a végzetekig bilincsed leszek! /harsogtam. Az ősi nyelv szavainak dörgedelemébe beleremegtek a falak, a barlang omladozott tudatunk súlya alatt.
A válasz azonban csak lágy női kacaj volt. Aztán elősétált, arcát fekete fátyollal takarta, de szépségébe még így is beleremegtek társaim. Aztán valami történt, a szemeikből fekete miazma bugyogott elő, ami belülről emésztette el őket, hogy alábuktak, mint törött szárnyú madarak. Nem moccantam, csak farkasszemet néztem a rémmel./
- Csatlakozz hozzám, és hatalmad nem ismer majd határt! Méltó vagy hozzá, hogy társam légy, hát jöjj! /búgta negédes hangon, a parfümének bódító illata pedig bevette magát az orromba./
- Neeeeeeeeeeeeemm!! /sikoltottam....

- Neeeem! /Ültem fel riadtan. zavartan néztem körbe, de a szobában már sötétség honolt. Azonban bármerre is néztem a falakon egy emlékfal lenyomatát láttam viszont..../


(195)

[Drun]

*Holtidő - Reaviel*


/Ahogy a falakat bámulod egyszerre ráz ki a hideg és nyugszol meg.
A múlt kavarog a lelkedben, az emlékek és az álom, lassan letisztul az elmédben.
Egyedül vagy a szobádban, mégis érzed a társaid közelségét, amiből tudhatod, hogy nem vagy egyedül.
Enyhe rosszullét az ami egyszerre taszít ki az ágyból, a mosdó felé, és egyben vissza is húz, hogy pihenj még.
Ennyi ellentét, és zavaros képek között mégis meghallod a halk kopogást az ajtódon./
- Reaviel! Iahmel vagyok. Bemehetek?

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

/Eltartott pár pillanatig, mire rájöttem, hogy hol vagyok, hogy az álom csupán álom volt... Pásztázó fénnyel pislogtam körbe lelkem sötét bugyraiban, de hála az égnek Abbadon most csendesen pihent valahol, azt a rusnya fejét nem dugta ki a fényre.
Aztán ahogy az álmok káosza enyészőben van a furcsa kettősség még mindig ott tanyázik a vállamon. Azonban a káosz közepette is szinte lángolva ég a szemem előtt a fal. Tudom, hogy hatalmas jelentősége van, hogy nagyon fontos... Az éjjeli szekrényemről felkapok egy papírt és a hagyományos tollal villámgyorsan felfirkantom a betűket, amiket láttam. Egy pár percig mélázva meredek a művemre, aztán tudatosul bennem, hogy valaki a nevemen szólított.
Megpróbálok kikelni az ágyból, de ahogy felülök, megszédülök. A hányinger visszatér, hullámokban csap át rajtam, de pár perc ücsörgés után már jobban érzem magam.
Teszek pár tétova lépést és kinyitom az ajtót. Kígyókként tekergőző tincseim fekete szalmakazla alól lesek az érkezőre, az elmém még túl ködös, hogy felidézzem az arcát. Valaha talán ismertem, talán emlékeznem kéne rá, de egyenlőre csak a kezemben szorongatott papírdarab a valóság, minden más túl ködös és idegen./
+ De nézzük a jó oldalát, legalább Abbadon nem b*szogat most. +
- Üdvözöllek Iahmel! Gyere be bátran. Ne haragudj a várakozásért, de kissé nyúzott vagyok ma, még nem teljesen épültem fel a sérülésemből. /mondtam sajnálkozva majd kitártam az ajtót, hogy bejöhessen.
Aztán visszasétáltam az ágyhoz, habár az ívet még egy részeg csavargó is megirigyelhette volna, ahogy odaámolyogtam. Amikor már szilárdan ültem akkor vettem jobban szemügyre a belépőt./
- Ne haragudj, nem tudlak megkínálni itt most semmivel. /mondtam sajnálkozva./ De esetleg segíthetek valamiben? Vagy Raziel küldött? /pillantok rá érdeklődve. Ezüstszín szemeimben csupán udvarias érdeklődés honol, a fejem túl fáradt bármi bonyolult eszmefuttatáshoz./

(196)

[Drun]

*Holtidő - Reaviel*


/Amikor kinyitod az ajtót, egy félszeg mosollyal arcán, tekint rád Iahmel. Kezében egy tálca, fedővel, ami miatt először nem látod, hogy mit rejt./
- Ne haragudj, hogy zavarlak. Tudom, hogy nem vagy valami fitt, de úgy gondoltam, hogy pont ezért hozok neked egy kis ennivalót.
/Megemeli a tálcát, majd beljebb siet, miután engedélyt adtál neki./
- Ha tudok valamiben segíteni most, bátran szólj.
/Veti oda neked háttal, a válla felett./
- Igen, beszéltem egy keveset Raziellel, de igazából nem akarlak amiatt zavarni. Úgy gondolom, hogy jobb ha előbb kipihened magad.
/Térül fordul és máris a kezedben van egy gőzölgő tányér, finom illatokat árasztva.
Mosolya mostanra már nem erőltetett, se nem félszeg./

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

- Én nem.... nem úgy értettem! /szabadkoztam zavartan./ Mármint egyáltalán nem zavarsz, csak sajnálom, nem vagyok valami jó formában, így aztán jól jó társaság sem. /mosolyogtam bocsánatkérően, mialatt visszafészkeltem magam az ágyba.
Az étel remekül nézett ki a tálcán, már nyúltam is volna felé... amikor eszembe jutott az előbbi rosszullét, az a hányingerszerű borzadály...
+ Nah persze, az csak még tovább növelné a presztízsem, ha benyomnám itt a hozott kaját aztán visszahánynám a lábára... nagyon elegáns Raven, nagyon... +
Tehát vettem egy mély levegőt és a tálcát ami látványra valóban jól festett, a gyomrom azonban még mindig veszettül jelezte, hogy nem akar barátkozni ezzel a kulináris műalkotással, leraktam az egyik kis asztalkára./
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled, azonban most szerintem egy száraz pirítós sem maradna meg bennem. /sóhajtottam fel./
- Nos... igazából tudnál segíteni. Esetleg nem tudod, Gabriel visszatért már? És Michael merre jár? Vagy esetleg Éadromról van hír? Raziel azt mondta nyoma veszett.... Vagy esetleg Luciferről tudsz valamit? /bombáztam meg szegényt a kérdéseimmel.
Amire most az ételnél is jobban vágytam az a tudás, mert annak aztán tényleg hiányát szenvedtem jelen pillanatban. Aztán azonban még egy gondolat gyökeret vert bennem./
- Mármint mi miatt nem akarsz zavarni? Mond bátran, már vagyok annyira jól, hogy meg tudjam mondani mire van erőm, és mire nincs. Szívesen segítek ha tudok, de előbb el kell mondanod miben. /mosolyogtam rá barátságosan sötét tincseim kavalkádja alól, habár azt hiszem elég nyúzottnak tűnhettem./

(197)

[Drun]

*Holtidő - Renaviel*


/Egy apró fejbiccentéssel nyugtázza szavaid, és állapotod. Igazából először nem tudod, hova tenni ezt a reakciót, majd amikor feléd nyúl, hogy megfogja és két kezébe zárja kezeid, kicsit megijedsz. A gyomrod erre fel, s alá kezd el mozogni. Erre még az íncsiklandozó ételnek az illata is rátesz.
De még mielőtt elhúznád a kezed, hallod Iahmel halk szavait, ahogy a benne lévő erőt hívja elő. Kezeitek először halvány sárgás-fénybe kezdenek világítani, majd egyre erősebb lesz a fény. Szemet nem bántó, de intenzív. Ahogy egyre jobban terjed a nagysága, úgy lesz rajtad úrrá a nyugalom, és a jóllét. Gyomrod már nem émelyeg, és miután elveszi a kezét a tieidről, halkan fel is kordul, mintegy jelzésképp, hogy éhes./
- Gabriel éppen diplomáciai úton van. Michaelt soha nem tudom, hogy éppen hol van. Még akkor sem biztos, hogy itt tartózkodik, ha valaki ezt állítja.
/Egy halvány grimaszt látsz megjelenni arcán./
- Éadrom?
/Elmereng egy kicsit, mintha gondolkodna. Majd szomorkásan megingatja a fejét./
- Nem kedvesem, nem tudom, hogy hol van a testvérünk.
/Lucifer nevét halva, viszont egy enyhe bosszúságot látsz felfedezni a szemében és a fintor az arcán újra megjelenik./
- Luc éppen a konyhában okoz problémát.
/Válaszol egy nehézkes sóhajjal./
- Igazából tényleg nem akarlak zavarni.
/Kicsit fészkelődik a széken, amire leült./
- Szeretném, ha kitudnád magad pihenni. Nem csak fizikailag.
/Kedves mosolyt küld feléd, bár kicsit bátortalan./
- Ha itt nem érzed magad eléggé jól, az emlékek miatt. Vagy mert máshol szeretnél lenni. Esetleg egy kiadós pihentető kikapcsolódásra vágysz akkor azt is megértem. Sőt még jól is jönne.
/Enyhe zavar jelenik meg arcán. Tekintetében látod a bizonytalanságot is./
- Izé... Nemrég megnyílt, nagyon jó visszajelzésekkel, egy új kikapcsolódási lehetőségekkel rendelkező központ.
/Kezd neki bátortalanul Iahmel./
- Édenkert néven emlegetik.
/Megrebben a szárnya egy picit./
- Szeretnék elmenni oda. Kicsit kikapcsolódni, de egyedül nem szeretnék elmenni. Az állapotodra való tekintettel, arra gondoltam, hogy velem jöhetnél.
/Apró pír jelenik meg az arcán. Rájössz, hogy nem csak ennyi van a dologban, csak egyenlőre nem meri elmondani./

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

/Zavartan nézek rá, de ahogy a hatalom felébred, ahogy érzem a gyógyító mágia melegét köröttünk megnyugszom. A béke és teljesség érzése tölt el, ahogy átárad rajtam a gyógyír. A gyomrom megnyugszik, a testem ellazul. Már eléggé jól voltam, ezt a kis mostani incidens leszámítva. Inkább Abbadon követelőzése forgatta fel fenekestül a világom és küldött vissza a kórházi ágyba, de ezt inkább nem reklámoztam, volt ugyanis egy olyan sejtésem, hogy az a szuka sokaknak piszkálta a csőrét.
Azonban most a fizikai gyengeség végső nyomai is eltűntek rólam a másik angyal érintésével, és a démon se mocorgott a fejemben, szóval hogyha nem akarnám nem elkiabálni, még azt is mondhatnám, hogy jól éreztem magam... vagy valami hasonló.
+ Remek Gab... ha elég sokat lógsz a Királynővel, akkor esélyes, hogy soha nem jössz vissza... + futott át a gondolat a fejemen, ahogy hallgattam a nőt. Ezt közvetlenül az a furcsa álom követte... Nem tudtam hová tenni, de még most is beleborzongtam... az a kék szempár...
+ Koncentrálj Raven! Attól még hogy valakit Michnek hívnak, nem feltétlenül lesz Ő.... +
Apró sóhaj után összeszedtem annyira a gondolataimat, hogy megszólaljak./
- Nos éppenséggel sokkal jobban érzem magam, hála neked. /mosolygok rá./
- Lucifer? A Konyhában?? /bámulok döbbenten.
Egy részem szívesen elkísérné, a másiknak azonban információkra van szüksége. Megbeszéltem Gryffel, hogy kiderítem neki mi is a helyzet és van egy olyan gyanúm, hogy az a nyavalyás előbb-utóbb elő fog kerülni azzal a tenyérbemászó modorával és majd kéri tőlem az infókat....
Habár.... ha össze tudnám kötni a kellemeset a hasznossal talán még hasznomra válhatna a dolog.../
- Igazából szívesen elkísérnélek, nagyon érdekesnek hangzik a hely. Azonban van egy kis feladatom, illetve egy kutatómunkát végzek Raphaelnek. /mondtam be az első nevet, ami eszembe jutott. + Nah persze, mert az a barbár barom rád bízna bármit is...+/
- Ha esetleg menet közben el tudnád mondani nekem, hogy jelenleg kik azok akik most ezt a világot járják és ebben az életben ki kihez kötődik, nem érezném úgy, hogy elhanyagolom a munkámat... És Raphael se teremtene le, amiért nem készítem el időre a kapcsolati hálónk. /néztem rá bocsánatkérően./
+ Nos valaki egyszer azt mondta a legjobb hazugság az, ami a lehető legközelebb áll az igazsághoz. Ez csupán egy névnyire különbözik. +

(198)

[Drun]

*Holtidő -- Ravszi *


/Kedves mosolyt küld feléd./
- Igazán nincs mit. Bármikor szívesen segítek a testvéreimnek.
/Lucifer említésére tesz idegességében egy kézmozdulatot, amellyel kisöpri hosszú fürtjeit az arcából. Ekkor veszed észre, a csuklójának puha-belső részénél, egy tetoválásszerű karcolatot./
- Igen ott. Jelenleg a szakácsokat idegesíti azzal, hogy ott téblábol.
/Elfintorodik, majd egy szusszanással lezárja a témát./
- Raphael? Nem tudtam, hogy ez érdekli őt.
/Néz rád meglepetten. Majd látod rajta, hogy elmereng, a szemeinek fényei, mintha egy kicsit megváltozna. A kékes színe, mintha kezdene zöldülni.
Neked pedig ez időre egy múltbéli emlék idéződik fel benne, Iahmellel kapcsolatban, amikor még, szinte csak bontogattad szárnyaid.
Melletted állt, és támogatott téged, akkor is, amikor nem volt más melletted, csak Lucifer, és nem voltál más akkor, mint Abbadon./
- Ha nagyon fontos, akkor utána tudok nézni ennek. Bár azt nem tudom megígérni, hogy a teljesség hiánya nélkül tudok neked erről majd beszámolni. Azt a kérdésed, hogy ki-kivel áll most kapcsolatban, nem igazán értem.
/Néz rád szabadkozóan./

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

- Köszönöm. /mondom őszinte mosollyal./
- Őőőő nem is tudtam, hogy itt van... főleg, nem hogy a konyhában. /motyogom, csak mintegy magamnak. Nem igazán tudom mit kéne kezdenem ezzel az infóval, de inkább hagyom is elúszni, most nincs idő Luciferre, vagyis inkább nem vagyok felkészülve rá....
A meglepettségére én is csak megvonom a vállam, értetlenül mosolyogva./
- Nos én se tudtam, hogy érdekli az ilyesmi, egészen amíg meg nem kért rá. /nevettem fel./
- De tudod milyen akaratos.... nem igazán kérdezgettem meg zaklattam vele később, még a végén kidobna az ablakon. /fintorgok.
Aztán ismét felé fordulok kissé elgondolkozva./
- Talán nem fogalmaztam elég pontosan. Te is tudod minden porhüvelynek külön élete és emlékei, érzései és vágyai vannak... Régen talán a gyermeke vagy szeretője voltál valakinek, most azonban az ellensége vagy. Szerintem erről vannak feljegyzéseik régebbről is és valóban lenyűgöző hogy változnak ezek a kapcsolatok, hiába marad a lélek ugyan az... Azt szeretnék, ha ezt gyűjteném össze a mi korunkból. Hogy ki kinek, kije most, kit szeret és gyűlöl.... Afféle kapcsolati háló. Összevetve a régi korokkal szerintem igen érdekes statisztikákra akadhatnánk. /gondolkoztam el egy pillanatra. Igazából a dolog nem csak Gryff küldetése miatt érdekelt, jómagam is szerettem volna megtudni a dolgot, így meg csak összekötöttem a kellemeset a hasznossal./
- Így már érthetőbb mire gondolok? /nézek a másik angyalra érdeklődve. Ennél jobban tényleg nem tudtam körülírni a dolgot./
- Ha igen, részemről mehetünk oda, ahová szeretnél, én már jobban érzem magam, és csupán ennyi elvégzendő feladatom van, amúgy szabad vagyok.
/Vetek még egy pillantást a szobára, a zsebembe süllyesztem a papírt feltűnés nélkül, amire az álombeli jeleket rajzoltam. De amúgy próbálom hátra hagyni az emlékfoszlányokat és töredékeket, mert ha mindent próbálnék előhívni az hamar az őrületbe kergetne, úgy érzem..../
+ Az álmok rossz tanácsadók, most a jelenlegi életem kell élnem, a múlt nélkül... amíg nem emlékszem mindenre. +

(199)

[Drun]

*Holtidő -- Rav*


/Bólint./
- De igen. Legalábbis legutóbb ott volt, és elhiheted nekem, hogy nem túl sok segítséget nyújtott nekünk.
/Bosszús pillantással néz az ételedre./
- Sőt, kifejezetten hátráltatott.
/Megrázza fejét, mintha ezzel letudná rázni magáról egyúttal a kellemetlenségeket és Lucifert magát is./
- De ne beszéljünk róla. Nem éppen a legjobb állapotban vagy, hogy igazán foglalkozhass vele.
/Megszorítja a picit a kézfejed./
- Még ráérsz vele foglalkozni.
/Barátságos mosolyába észre veszed az együttérzést, és egy halvány szomorúságot is./
- Ö mindig a saját feje után ment, nem érdekelték a vele tartók problémái sem. Hagyd őt most még egy kis ideig.
/Szemeiben meglepettséget látsz. Kicsit hátra dől ültében./
- Meglep, hogy pont Raphael az aki erről akar információt gyűjteni, mindazok után, hogy Ö volt az aki legjobban kiállt mellettünk. Azok mellett akik nem akarják, hogy a múltjukat feszegessék.
/Megvonja a vállát./
- Igazából, ez mindegy is, hogy most mit kar. Mivel sajnos erre nem túl sok esélyed van.
/Szomorkásan néz rád./
- A legegyszerűbb azoknak a testvéreinknek adatait össze gyűjteni, akik nemrég ébredtek fel, vagy jöttek át a huszonegyedik századból, hozzánk.
/Elnéz rólad, és lassan fel kell./
- De igazság szerint, őket is meghagynám a saját akaratuknak, hogy személyesen mondják el annak a személynek, akit méltónak találnak rá.
/Ablakodhoz sétál. Háttal áll neked egy kis ideig./
- Itt vagy például Te is. A múltból érkeztél, és még mindig nem nyerted vissza igazi Önmagad. Mennyire szeretnéd, hogy az életedben vájkáljanak, mikor még magad sem vagy igazán biztos benne, hogy kiben bízz meg, hogy ki az akinek megengednéd, hogy tudja mi történt veled.
/Kis szünetet tart, majd lassan vissza fordul feléd. Szemeiben szeretettel vegyes szomorúságot látsz./
- Mennyire örülnél, ha valaki megtudná, hogy a veled ide érkezett kis tündér hatalmas veszélybe kerülne, pusztán azért mert veled is kapcsolatban áll. Vagy épp most magát Tereusnak hívó, Taamael, aki mindenképp megmenteni próbálja kicsiny gyermekét, akit jelenleg senki sem érez ezen a világon. És mégis ezzel okozza neki a legnagyobb problémát.
/Vállat von./
- De hát, ilyen egy anyai szerető szív. Nem érdeklik a következmények. Csak biztonságban karja tudni Hiriget. Viszont jobb ha ezek az információk nem kerülnek mások kezébe. Te érintett vagy benne, ezért mondom el ezt. De mások életébe mindaddig ne akarj belemászni, míg ők nem tartanak rá méltónak.
/Vissza sétál hozzád./
- Sajnálom, hogy ebben nem tudok neked segíteni, de én sem akarom, hogy a múltamban mászkáljanak. Neked elmesélek mindent, ha szeretnéd. Előtted nincsenek titkaim, de még Raphaelnek sem osztanám meg életem minden titkát, hiába Ö a nagy Raphael.
/Megsimogatja a fejed, és ha hagyod a homlokodra is ad egy csókot./
- De te se foglalkozz ezzel most. Pihenned kell. Regenerálódnod.
/Mérhetetlen szeretettel tekint rád. Szavai megtelnek igazi melegséggel./
- Az a legfontosabb most, hogy te rendbe jöjj! Az, hogy mit akar az a bolond, ne vedd magadra. Pontosan tudom, hogy milyen bugris mostanában.
/Felkacag./
- Illetve, mindig is magának való volt.
/Kicsit elkomorodik, de még mindig gyengéd szeretettel csillognak rád szemei./
- Azóta ennyire elviselhetetlen a természete, hogy az a halandó lány kijátszotta az érzéseit.

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

- Nos el tudom képzelni. /mondom keserédes mosollyal. Az emlékek már szivárognak vissza, emlékszem a bátyámra, testvéremre, árulómra... Habár ez az emlékezés több fájdalmat, mint örömet ad. Legszívesebben eldobnám az érzelmeket, de tudom azzal magam hajítanám ki az ablakon, megtagadnám igaz valómat, ennyit pedig nem ért a fájdalom édes hiánya./
- Tudom milyen, ismerem, csupán meglepett, hogy itt van, főleg, hogy a konyhán. /mondtam csendesen./
- De igazad van, most ne Luciferről beszéljünk. /biccentettem. Az arcom semleges volt, mintha minden érzelmet kilúgoztak volna róla.
Aztán csöndesen hallgattam az angyalt, az arcom nem árult el semmit a fejemben kavargó gondolatokból.
+ Köszi Gryff, ez nem lesz egy könnyű menet... +
Rövid ideig gondolkoztam, miután befejezte a mondandóját, mire megszólaltam már nagyjából összeszedtem a gondolataim./
- Én nem gondoltam ezt ennyire drasztikus dolognak. Szerintem félreértettél ismét. Nem akarom ellopni mindenki magánéletét, nem akarok senki múltjában vájkálni. Egyszerűen afféle kapcsolati hálót kell csinálnom. Nem a múlt minden apró mozzanatát, minden fájdalmas emlékét akarom előszedni. Hidd el tudom, ez mekkora kín, jó magam sem szeretném minden mozzanatom, a múltam minden kesernyés részletét megosztani valakivel. Néhány nevet azonban, akikkel most kapcsolatban vagyok mindenféle vonakodás nélkül megadnék. Ők a jelenem, akikkel összebarátkoztam ebben az életben, akikre számítok. Ez nem okoz fájdalmat és nem is érezném tehernek, ezért is vállaltam el. Raphael pont annyira törött belül, mint bármelyikünk, de az új élet részben új kezdet. Persze mi magunkkal hordozzuk hosszú évezredek csalódásait és fájdalmát, de ebbe nem is akarok belenyúlni, nincs is jogom hozzá, de nem is ezt akarom. Ha ezt gondolod rólam, félreértettél teljesen. /mondtam csendesen./
- Csupán annyit kell összeírnom, mondjuk magamról, hogy Raziel nagy segítségem, bízom benne, aztán barátom még Éadrom, és kötődöm Ramielhez és Luciferhez, habár ezen kötelékek a múltban gyökereznek, de a jelenben is itt vannak. Ennyi. /vonok vállat.
A szívem kissé összefacsarodik amikor Hirigről beszél. Olyan régen volt már.... szinte egy másik élet az, amikor még nem egyesültem az angyallelkemmel. Azonban olyan élő és erős, a porhüvelyem lelke olyannyira szerette, mintha csak nővére lett volna, együtt jöttünk, együtt harcoltunk ezzel a világgal és ez egy elszakíthatatlanul erős kapocs lett. Rövid ideig mérlegelem a mondandóm, de végül komolyan belefúrom a pillantásom a másikéba, mialatt beszélek./
- Nem akarok ilyesmit tudni senkiről, ahogy az előbb említettem csupán egy felszínes hálót kell készítenem. Azonban ha felhoztad... honnan tudsz te erről? És ha ennyit tudsz Hirigről, tudod merre van? Hogy mi a baja? A sors elsodort mellőle, de féltem és hiányzik. Ha tudsz még valami fontosat kérlek mond el!
/Amikor megérint, a sugárzó pillantása összezavar. Automatikusan elhúzódok az érintéstől és még zavartabban nézek rá. Felrémlett egy emlék, de semmi több, nem ismerem ezt az angyalt, hiába olyan kedves velem./
- Köszönöm az aggodalmad, de szükségtelen, már jobban vagyok. A kutatást mellesleg nem tartom bugrisságnak, szerintem is hasznos lehet, de mondtam, ne hidd, hogy annyira mélyen akarnék áskálódni ahol fáj, éppen csak néhány felszíni információra van szükségem. Megköszönöm, ha ezeket te is elmondod, de mint említettem nem a legmélyebb titkokat akarom kihúzni senkiből. /csóváltam a fejem./

(200)

[Drun]

*Holtidő*


/Iahmell szinte már zavarba ejtően szelíden tekint rád./
- Meglehet, hogy te elmondanád, hogy kapcsolatban vagy velük, de lehet, hogy Ők nem.
/Megsimogatja arcod, közben megrebben a szárnya./
- Tudom, hogy mire gondoltál. De ha a mostani kapcsolatokat megakarod érteni, akkor a múltban is vájkálnod kell.
/Leül a székre, amit már kezdetben is használt./
- De vegyük alapul, hogy most az említett személyeket felsoroltad. Akkor Raphaelt, Hiriget, vagy Tereust miért hagytad ki?
/Kedvesen mosolyog, majd megingatja a fejét./
- Mindegy. Majd elmondod, hogy ha szeretnéd. Én tudok várni.
/Mintha ezek a szavak nem csak a mostani témára értené, de egyenlőre nem tudod hova tenni a dolgot. Csak egy érzés ami felötlött benned./
- Tudom, hogy utoljára hol volt. Tudom, hogy utoljára hol érzékelte a szellő Őt.
/Bólint./
- Engem a levegő angyalának hívtak még réges régen.
/Megint megrebbenek a szárnyai picit./
- Sok mindent meghallok, amit a szelek szárnyán visznek hírül.
/Eltekint rólad, ölében lévő kezeit vizsgálja./
- Sokan nem örülnek, a kis tündér felbukkanásának. Rengeteg problémát okoz a makacsságával.
/Feltekint rád, egy grimasszal vegyes mosollyal./
- De hát mit lehet várni, ha olyanok a szülei is?!
/Megint megrázza a fejét./
- Neked most pihenned kell, nem azzal foglalkozni, amin úgysem tudsz változtatni!
/Reménykedve tekint rád./
- Ígérem, ha eljössz velem és kipihened magad, segítek neked ebben a kutatómunkában is, és elmondom amit tudok, hogy mi van azzal a tündérrel is.

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

/Csak könnyeden megvonom a vállam, az ajkam halovány félmosolyra húzva./
- Nos szerintem ők is elmondanák. Nem vagyok egy olyan jelentős személy, hogy előny vagy hátrány legyen ismerni engem, egy angyal pedig miért titkolná el, ami nem válik kárára? Miért ne mondanák meg az igazat, ha valaki kérdezi a tudás tiszta romlatlan szomjával? /nézek fel ártatlan ezüstszínűen ragyogó szemekkel a másik angyalra. Valóban így gondolom, habár abban nem vagyok teljesen biztos Gryff mire akarja használni ezeket az információkat, de hiszek benne, hogy ártani nem tud vele, maximum megismer minket, de kárt nem okozhat nekünk ennyivel. Én viszont megtudom cserébe ki tört az életemre.
Amikor megérinti az arcom automatikusan elhúzódok. Nem mintha bajom lenne vele, csupán rosszul viselem az idegenek érintését, ő pedig nem a kedvesem, testvérem, vagy barátom, így tartsuk meg a kereteket./
- Ezzel nem értek egyet. Szerintem csupán a jelent is fel lehet deríteni, csak óvatosnak kell lenni, ennyi az egész. /vonok vállat./
- Nos ennek semmi köze nem volt semmihez, csupán nem voltam elég alapos. Raphaelt elfelejtettem, valamiért túl evidens volt, Tereussal pedig csak futólag találkoztam nem igen fűz hozzá sok szál, talán csak Hirig, akit pedig azért nem soroltam fel, mert az angyalokról volt szó. Ha az lenne a kérdés, hogy soroljak fel mindenkit, akivel valaha is kapcsolatba kerültem volna, hát megteszem, de az én kutatásom az angyalokra van korlátozva. /vonom meg ismét a vállam, aztán már befejezem, amikor rájövök, hogy rendkívül gyakran alkalmazom ezt a mozdulatot./
- Nos azt hiszem, akkor mostmár csak a felesleges köröket futjuk. Elvégre te is azt mondtad, ha elmentünk ahová szeretnél, akkor segítesz az információ szerzésben. Akkor pedig ne is ragozzuk tovább a dolgokat, menjünk arra a hiperszuper pihenőhelyre. /állók fel ruganyosan. A hajtincseim kicsiny fekete kígyókként táncolnak az arcom körül. Mosolyogva a másikra nézek felvidít a gondolat, hogy sikerült elintéznem a feladatom, illetve, hogy jobb esélyekkel indulok, mint eddig./
- Illetve előtte beugranék ruhát váltani, mert nem ebben szeretnék menni. /bökök a gönceimre./
- De utána részemről indulhatunk

(201)

[Drun]

*Holtidő -- 2900.08.10. -- Renaviel*


/Lassan megingatja a fejét./
- Nem az számít, hogy te jelentősnek véled e magad, hanem, hogy más miképp értékel téged.
/Kis szünetet tart, majd szelíden folytatja./
- Az számít, hogy másnak milyen fontos vagy. Ahogy te is evidensnek veszel dolgokat, vagy átsiklasz máson, akkor mások is ugyan így tehetnek majd. Így a listád sem lesz annyira pontos.
/Megvonja vállait, és szárnyát, majd lassan felkel./
- Egyél és öltözz át kedvedre! Megvárlak kint!
/Elindul az ajtó irányába, és ha nem marasztalod akkor távozik is./

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

/Egy pillanatra elgondolkoztam a mondandóján, de végül csak könnyeden megvontam a vállam. Oly sokadszorra ma./
- Nos igen, ebben egyet kell értenem veled, de én azért szeretném megpróbálni. Már a félsiker is több, mintha semmit sem tenne az ember. A kudarcnál és a félbehagyott munkánál nincsen rosszabb. /mondom őszintén.
Úgy érezném elbuktam, ha meg sem próbálnám. Így legalább, ha nem is lesz soha tökéletes és teljes a kutatásom, azt legalább elmondhatom, hogy én megtettem minden tőlem telhetőt. Nekem elég lesz ennyi. Remélhetőleg Gryffnek is.
Aztán elmosolyodtam, ahogy lezártam magamban ezt a dolgot, kellemesen bizsergető elégedettséggel, amiért egy dolgot legalább kipipáltam a listámról./
- Rendben, hamarosan jövök vissza. Kint találkozunk. /biccentek, majd fütyörészve távozok. Kifelé menet a köntösöm ujja beakadt egy sarokba állított könyvkupacba és az egész a földre borult. Zavartan hajoltam le érte magammal rántva a lámpát is az asztalkáról. Fájósan dörzsöltem a kezem, ahol a világító objektum szoros barátságba lépett vele, majd sóhajtva pakoltam vissza a könyveket.
+ Hát ez szép, úgy néz ki kezdek visszatérni a régi önmagamhoz annak minden előnyével, de főleg hátrányával. +
Legszívesebben felnevetnék, de végül nem teszem. A kedvem jó, amíg a könyveket visszadobálom az asztalra majd visszasietek a szobámba. Rövid kutakodás után egyszerű fekete farmert vettem fel, hosszú combközépig érő fekete csizmákkal, felülre pedig egy egyszerű ezüstszürke inget vettem, rá pedig az új kedvenc bőrdzsekim, felkészülve, hátha hűvösebb lesz. Tettem még néhány hamvában holt próbálkozást, hogy lófarokba fogjam a veszett kígyókként tekergőző sötét tincseim, de rövid idő feladtam a harcot és hagytam a kis szörnyetegeket kedvükre tekergőzni.
Maximum tíz-tizenöt perc elteltével vissza is tértem a szoba elé, indulásra készen. Ha a másik angyal ott volt, akkor mosolyogva intettem neki./
- Haho! Nos részemről indulhatunk. /mondtam könnyeden zsebre vágva a kezeim, féloldalas mosollyal. Ezüstszín szemeimben kalandvágy égett, valahogy remek volt a kedvem. Talán mert nyomát se éreztem Abbaddonnak már egy ideje./

(202)

[Drun]

*Holtidő -- 2900. augusztus 10. -- Renaviel*


/Iahmell kint vár rád. Nem zavar meg a készülődésedben.
Viszont miközben a könyveket pakolod vissza az asztalra, felrémlik egy emlékkép, vele kapcsolatban. Tudod, hogy nem volt képes használni évezredekkel ezelőtt a hatalmának azon részét, mely ahhoz kell, hogy másokat meggyógyítson, mert ahogy hátat fordított Danunak, elvesztette ezt a hatalmát. Ekkor te az Istennőt követted. Mégis ekkor kezdődött el igazán a kapcsolatotok. Egy a fáraók időszakában újjászületett testvéreteket akarta megmenteni a kivégzésről, mert az nem tudta kezelni a felszínre jövő erejét, emlékeit, és emiatt halálra korbácsolták. Gyógyítani próbálta, de nem sikerült neki. A segítségeden köszönhetően nem halt meg a testvéretek porhüvelye.
Odakint éppen beszélget valakivel, de az illetőt nem látod először, mert takarásban van, egy fehér-márvány oszloptól. Igazából nem is beszélgetnek, hanem halkan vitatkoznak. Nem érted tisztán, hogy pontosan miről, vagy kiről van szó, de nagyon nem azonos véleményen van a két fél. Amikor meghallja, hogy hozzá szólsz, csendben mard, és feléd fordul./
- Szia! Persze. Részemről is.
/Egy erőltetett mosolyt küld feléd. Igazából nem neked szól az erőltetés, hanem a hangulatához. A másik alaknak csak a sziluettjét látod, hogy távozik. Hosszú térdig érő sötétbarna-fekete haja, és hófehér, ezüstösen csillanó három-pár szárnyainak vége, az amit látsz. Ruhája egy egyszerű fekete farmer, és egy fekete háromnegyedes ujjú-póló, melynek a szárnyak tövében ki van alakítva egy-egy kényelmes kivágás. Bal csuklóján még látsz egy fekete borszíjon, megcsillanni ezüstös feliratot. Tenet./
- Nagyon csinos vagy.
/Dicséri meg, megjelenésed./
- Ha gondolod, mehetünk is a kapuhoz. Egy hete adták át, az oda vezető átjárót. A peremvidékre meg nem megy autópálya, hogy onnan tovább lehessen hajózni.
/Megrebben egy picit a szárnya./
- Gondolom nem akarsz repülni addig.

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

/Zavartan vonom össze a szemöldököm amikor meghallom a vitát, illetve inkább érzem a levegőben a feszültséget, minthogy hallanék is bármit, de vihar előtti csendként üli meg a levegőt a háborús hangulat. Haragosan nézek a fickóra, nem tetszik ez az egész, habár nem tudom megmagyarázni miért, de kellemetlen érzésem van az angyalok vitájától, habár az is lehet, hogy csak a nemrég felrémlő emlékkép hatása zavar meg. Még mindig szokatlan érzés, amikor egy-egy emlékfoszlány felrémlik, néha évezredek távlatából, de olyan tiszták és valósak, hogy nem tudok nem hinni nekik./
- Mi történt? /kérdezem aggodalmas arccal néhány keszekusza tincset kisimítva az arcomból ezüstös pillantásommal a távozó alakot kísérve./
- Ki ő és mi gondja volt veled? /kérdeztem határozottan, aztán észre kaptam és kissé enyhülékenyebben folytattam./
- Mármint persze nem az én dolgom, csak elég viharosnak tűnt a hangulat....
/A bókra meg csak zavartan pislogok párat, aztán csak megvonom a vállam./
- Hát izé köszi, habár csak felvettem, amit találtam.
/Aztán ismét homlokráncolásba kezdek, amikor eljut a tudatomig amit mond./
- Nos.... Be kell vallanom, nincs túl jó kapcsolatom a teleportkapukkal. Hajlamosabb felsőbb erők megszállni ha ott vagyok, a kapuk meg bekrepálni.... szóval ha bárhogy máshogy lehetne nem szívesen mennék úgy. Illetve ha szavad adod, hogy nem fog felrobbanni, vagy elnyelni, akkor mehetünk, de azért szívesebben mennék bárhogy máshogy.... Mellesleg milyen autópálya? Úgy tudtam nincsenek ilyenek mostanság a városon kívül, nem? És tényleg a Peremvidékre megyünk? Onnan kell menni arra a wellness helyre ahová szeretnél menni? Mellesleg minek a hajó, nem repülhetünk? /érdeklődök kíváncsian. Szeretek minél többet megtudni erről a világról, az új otthonomról./

(203)

[Drun]

*Holtidő -- 2900. augusztus 10. Kedd -- Renaviel*


/Gyengéd mosollyal néz téged./
- Nem fontos!
/Legyint, egy félmosollyal az arcán./
- Hogy kicsoda Ő? A fivérem, Asrael.
/Gyöngyöző kacagással reagál szavaidra. Hosszan és érzelemmel telin./
- Miért kell hajó? Pont azért, hogy ne kelljen megerőltetned magad! A hajózás is annak a része már, hogy pihenj és kikapcsolódj! Tudod mi az a pihenés?
/Kuncogva, csillogó szemekkel néz rád./
- Igen, a peremvidékről indulhat hajó az Édenkerthez. De mivel oda nem vezet autópálya, ezért gondoltam, hogy addig is a kapuval közlekedünk, mert egyébként a városokat összeköti egy-egy ilyen rész. Akárcsak a vasúti pályák. Nem mindenki szereti a kapukat használni, vagy egyik városban hátra hagyni az autóját, vagy a motorját, ha mégis át akar menni a másik városba.
/Beléd karol./
- Megtudom ígérni, hogy nem fog felrobbanni a kapu! Sem akkor, mikor oda érünk, sem az alatt, míg használjuk, sem az után, hogy a túlsó oldalán kijutunk!
/Megsimítja gyengéden az arcod./
- De ha nem szeretnél azzal menni, akkor elfogadom, és hajlandó vagyok engedményt tenni, arra az időre, míg oda érünk az Édenkertbe.

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

- Aham, a fivéred. /mondom kissé ironikusan. Enyhe dac és sértettség érződik a hangomban, leginkább egy olyan gyerek nyafogása, aki rajta kapta a szüleit, hogy valami fontosról beszélnek, de azok közlik vele, hogy kicsi még, nem az ő ügye. Jelenleg pont így éreztem magam. Valamiért az az érzés motoszkált bennem, hogy fontosat láttam, valami jelentősnek voltam tanúja, de Iahmell látszólag képtelen érett felnőttként kezelni, inkább úgy érzem magam mellette mint egy buta kisgyerek, ez pedig nagyon nem tetszett.
Tekergőző gorgóhajam sötét függönye mögül villámló ezüstszín szemekkel néztem rá./
- Kérlek Iahmell, vegyél komolyan! Nem vagyok egy gyenge kislány, akire vigyázni kell, vagy egy törött baba, akit egy fürdővel kéne összerakni! Az összes wellnessnél többet segítene, ha elmondanál nekem mindent amit kérdezek. /mondtam kissé lehiggadva a végére.
Amikor megérint, meg taszigál, már nem is reagálok. Kissé merev vagyok és még inkább zavart, de ennél többet nem teszek, esetleg a szemöldökráncolásomból sejtheti, hogy valami nagyon nem stimmel nálam./
- Kezdésnek annyit, hogy ki vagy te pontosan? És miért akarsz ennyire segíteni? Ne érts félre, kedves, meg minden, de alig emlékszem rád, néhány képen kívül. Miért akarsz hát ennyire vigyázni rám, és segíteni, hogy kipihenjem a vélt fáradalmaimat?
/Karba font kézzel eltávolodtam tőle és nekitámaszkodtam a falnak./
- Amint erre adsz nekem egy értékelhető választ és nem kezelsz gyerekként, felőlem mehetünk is, akár sugárhajtású csatahernyóval is, ha azt szeretnéd. /mondtam durcásan bámulva rá.
És minden szavam komolyan is gondoltam. Nah nem a csatahernyót, hanem, hogy nem moccanok, amíg nem mondja el mi közünk van nekünk egymáshoz./
+ Paranoiás lennék? Én? Soooooohaaaaa... de ha az ember lányában egy ősi istenféle tartott nyári kempingezést egy jó darabig, akkor logikus távolságtartással viseltetik a világ felé. +

(204)

[Drun]

*Holtidő -- 2900. augusztus 10. Kedd -- Renaviel*


/Meglepettség csillan a szemében./
- Én teljesen komolyan veszlek!
/Mondja szabadkozó hangon./
- Valóban nem vagy gyerek. Legalábbis a saját mércéd szerint! Számomra viszont, mindig az maradsz! Főleg olyankor, amikor frissen ébredsz fel!
/Hangszíne akárcsak a tiéd, megbántottságot tükröz./
- Ha mindent nekem kell elmondanom, akkor mi marad neked? Mindig kíváncsi természetű voltál, és szeretted magad megtalálni a saját szád íze szerinti igazságot! Ha én elmondanám az enyémet, akkor azt úgysem fogadnád el.
/Amikor érzi, hogy nem akarod az érintését elenged./
- Iahmell vagyok. Az, hogy a múltban mi kötött össze minket, most jelenleg nem számít! Legalábbis, én így gondolom, hogy ahhoz, hogy közös életünk, jövőnk legyen, az a moston múlik. Azon, hogy mi miképp fogunk kijönni egymással ebben az életben.
/Kissé félre billenti a fejét. Szomorú tekintettel néz rá./
- Igaz, hogy a múlt miatt akarok segíteni neked! De ez személyes, valószínűleg egyoldalú érzések miatt van. A múltban az esetek túlnyomó részében, jó volt a kapcsolatunk. Voltak vitáink, és hosszabb, rövidebb mosolyszüneteink barátságunk fénykorában is. Ez abból adódik, hogy nem vagyunk ugyan olyanok.
/Hátra teszi a kezét, pár lépéssel előrébb megy. Hosszú hajába belekap a friss szél./
- Tudom, hogy mindig megviselt a múltban az, amikor felébredtél, és elkezdtél emlékezni.
/Könnyed vállvonását nem tudod hova tenni, mert hangjában nem a könnyedség és a blazírtság az ami érződik./
- Szeretném ha tudnád, hogy melletted állok. Most végre egy oldalon is vagyunk. Nem úgy mint a múltban.
/Egy halk kuncogásszerű hangot hallat./
- Igen. A múltban, mindig a másik oldalon álltunk.
/Elhallgat és egy ideig a gyorsan haladó felhőket nézi./
- Két okból szeretném most, hogy velem gyere az Édenkertbe. Az egyiket már hallottad számtalanszor a mai nap. Szeretném ha kipihennéd magad.
/Vissza fordul feléd. Tekintetében gyengédség, amivel egész eddig tekintett rád, ott motoszkál, de a szomorúság is. Arcán halvány mosoly./
- A másik ok, hogy nem akarok Asraellel menni, néhány furcsa dolog után, amikor itt vagy.

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

/Csak figyelem ezt a különös angyalt és egy részem megsajnálja, vagy legalábbis valami afféle. Valóban zavart vagyok, útját vesztett és bizalmatlan. Ahogy ez végigsuhan a fejemen hiányzik a régi énem. Az angyallelkem óda, az új világ óta oly sokat változtam, olyan más lettem, mint aki régen voltam, vagy talán sohasem. Hol van a régi Raven? A könnyed, mindig mosolygó bajkeverő kislány? Meghalt a gyermekkorommal együtt... de én nem akarom megölni. Nem akarom hagyni, hogy ez a világ megtörjön, mert soha nem veszítek!
Oké, felajánlom, hogy teljesen követhetetlen vagyok, de most jutottam döntésre. Végighallgatom a másik angyal szavait, aztán odalépek, gyorsan barátain megölelem bocsánatkérésképpen, aztán kivágom a nagy monológot./
- Nah szóval, ezt örömmel hallom, mert habár, hogy most valóban gyerek vagyok, ez a porhüvely még nagykorú sincs, annak ellenére azért felnőtt is vagyok, de tudod te mi a szitu. Mellesleg valóban szeretem magam kideríteni a dolgokat, de ha tudom már azt, amit te, akkor eggyel több nézőpontból láttam egy kérdést, ami nemhogy ellenkezik azzal, hogy magam derítem ki, csak még segít benne. /mosolygok rá cinkosan./ Tehát persze hogy nem fogadnám el a magaménak, de a tiednek igen, így kíváncsi is vagyok rá, de ráér elmondanod, ha késznek érzed magad rá. /vonok vállat nagyvonalúan./
- Oké, vágom, hogy nem számít a múlt, mert a jelenben élünk, meg blablabla... viszont a múlt miatt viselkedsz úgy ahogy, tehát ellentmondásba kerültél saját magaddal drága cimborám. Akkor most kezdjünk vagy tiszta lappal, akkor meg próbálj meg nem úgy kezelni, mint egy ezer éves cimbit, amivel mellesleg nincs bajom, de akkor meg sztorizd el a történetünket, és akkor nekem se lesz ennyire fura az egész. Rajtad áll, csak válassz egyet és ahhoz tartsd magad, ez a váltogatás az őrjítő. Ha meg a jelenben élünk, akkor örülök, hogy megismertelek, kezdhetjük is a közös bandázást, hogy majd legyen mire hivatkozni. /mosolygok rá./
- Hmmm nah látod, ezek érdekes infók voltak. Emlékszem a múltra már itt-ott, habár ez néha nem túl kellemes. /húzom el a szám, ahogy felrémlik előttem Abbaddon kacaja, a sötét láng a lelkem mélyén, ami most szerencsére nyugiban van./
- Nos oké, aha. Hát akkor rendben rejtélyes lovag uram, vettem, néha kis titkolózás, menő múlt, családi viszályok, démon-angyal pacsizás, meg minden sötét mesébe illő titok. Ezután ránk fér az a nyaralás, a többi titkot meg majd úgyis kihúzom belőled útközben. /közlöm angyali mosollyal, azzal részemről útra is indulok, vagyis ha megy követem, még a teleportkapus undorom is legyőzöm, ha muszáj, de ha most is felrobban, többet a közelükbe nem megyek az hotziher!/

(205)

[Drun]

*Holtidő -- 2900. augusztus 10. Kedd -- Renaviel*


/Iahmell kedves mosolya még akkor is ott leng szeneid előtt, amikor már becsukod a szemed, és ő háttal áll neked.
Lassan halad a kapu felé. Lágy, dallamos hangja halkan ér hozzád el a szél szárnyán./
- Biztos vagyok benne, hogy megtalálod a kulcsot, ami a múlthoz vezet.
/Bevillan egy emlékkép, ahogy haladtok.

Hatalmas kétszárnyú kőkapu előtt álltok. Látod szemed sarkából őt is, és érzel valakit még a hátatok mögött. Tudod, ha megfordulnál elvesztenéd az emlékképet, de nincs is mitől tartanod, azt is tudod, hogy megbízhatsz abban az illetőben.
~ Szerinted oda kell a kulcs?
Kérdi tőled Iahmell. Most nem az a fiatalos nőalak amit magára öltött. Most inkább egy domináns férfi porhüvelyét használja. Az érzés, mely az ajtó kinyitásával kapcsolatban érzel, kettős. Ellentétes. Tudod, hogy ha kinyitod ezt az ajtót, akkor sokatoknak vesztét okoznátok azzal, amit odabent találtok meg. De mégis, az igazság az ami odabent van!
Hallod saját hangod.
~ Nem tudom. Ez az írásképp más mint amire én számítottam. Talán nem is tudom kinyitni rendesen.
Meglepett tekintettel fordul feléd Iahmell.
~ Ha veszélyes rád nézve akkor hagyjuk, majd vissza jövünk később. Most sürget az idő, ha nem vagy benne biztos, akkor hagyjuk!
Hallod a gerinceden végigfutó mély bariton hangot. Mint az édes szeretőé aki nem fejezte be a cirógatásod.

Érzed Iahmell kezét a válladon./
- Renaviel? Jól vagy?
/A kapu előtt lévő felhő mezőknél álltok. Itt még szilárd a felhő, de egy lépéssel arrébb, már nem./

[Renaviel]

*Holtidő - 2900. augusztus 10.*

+ A kulcsot....
/A gondolat-káosz nyakon önt, megdermedek és megzavarodok. Ugyan már egészen kezdek hozzászokni, hogy olyan vagyok, mint egy nagyhatáskörű adóvevő antenna, ami látszólag kedve szerint kapcsolgatja ki-be az adást. Csupán azzal a különbséggel, hogy ez az adás, a múltam több ezer éves emlékeinek kaotikus műsora, az a fránya adóvevő pedig az angyallelkem, aki rezonál, kever, átformál... aki megélt ezer életet amit a testem elviselni is képtelen lenne.
Néha segítenek az emlékek megérteni valami, máskor teljesen összezavarnak. Nah most az utóbbi történt. Kicsit úgy éreztem magam, mint tinikoromban, amikor életemben először baromi részegre ittam magam és elvileg lefeküdtem az egyik haverommal. Nem emlékeztem rá igazán, hogy megtörtént, csak képeim voltak, meg a srác fura reakciói... nah most pont ugyan ezt éreztem, csak még évezredeken átnyúló bizarrsággal nyakon öntve a dolgot./
+ Mégis ki a halál vagy te öregem?!
- Jah persze, hogy a viharba ne lennék... /motyogom az orrom alatt, aztán csak egy sóhajjal megcsóválom a fejem./
- Mindegy hagyjuk, csak elkalandoztam. Lássuk robban-e. /mondom félig viccelődve, aztán lelépek a felhőmező széléről és zuhanórepülésben kitárva a szárnyaim belesuhanok a teleportkapuba kimondva a megfelelő szavakat mielőtt a mágikus fény darabokra cincálná a testem, hogy a semmi egy tökéletesen üres pillanata után összeálljak valahol ismét, ugyan annyi kétellyel és tollal a hátamon./

(203)