Elhagyatott kastély

[Arich]

/Cselekvésre felszólítván követem az előttem lévők jó példáját s egyetlen, energikus mozdulattal állok fel a székből, hogy egy oldallépéssel kikerülvén a marasztalni kívánó indák hatósugarából tündérkém derekára helyezett tenyérrel susogjak a fülébe:/
- Köszi drága, de attól tartok a srác nem az én ízlésem, ezen egyetlen cukormáz se segíthet. Amúgy mi is ez a kence? /Kérdezem, ahogy gyengéd mozdulattal átveszem tőle a tégelyt./ Valójában mindegy is. Jól jöhet majd még, kevéssé nyilvános helyzetben... /Engedem magam mellé kezemet, hogy a kérdéses miazmával telt tégelyt elsüllyesszem nadrágom üres zsebébe +Mi a fene, valami van a másikban... De csak szép sorjában.+ s egy könnyed csípőmozdulattal Hirig és a többiek közé kígyózok.
Magabiztos mosollyal mérem végig a kéretlenül is közbeszólókat, végül figyelmem a csinosabbik közbeszólón állapodik meg. Jól bevált rosszfiús, csábító mosolyt engedek meg magamnak, majd egy röpke torokköszörülés után szemébe pillantva meg is szólalok./
- Kedves... Linda, ugye? Örömmel tennék neked is kedvedre, úgyhogy részemről akár mehetünk is. Megkérem, mutasd azt a bizonyos szobát és a továbbiakban nem lesz okod panaszra. /Vállat vonva intek fejemmel a többiek felé s óvatos ragadozómozgással lépek egy szelídet felé./ Amíg a névnélküli többiek kipánikolják magukat, legalább élvezetesen tölthetjük el a rendelkezésünkre álló időt. /Kacsintok rá, majd kezeimet a körülöttem lévők két legcsinosabbika felé nyújtom ki./ A többieknek pedig élményekben gazdag további jó mulatást kívánnék...
/Teszem hozzá csendesen egy gyors pillantásra méltatva a fennmaradó embereket... és egyebeket./

(212)

[Kathleen Sirett]

- Kacsa?
/S valóban, valami hápog. Linda/Kath bal szemöldöke felszökik és a hang forrását keresi, amíg a verbálisan inzultált némber hozzá intézi szavait. Válasza csak egy leintés, ráér később is arisztokratikusan kitépni az arisztokrata nyelvét és feldugni az arisztokrata seggébe. A baromfi udvar hollétére nem derül fény, de a csípkelődés folytatódik. Kilátásba hozzák, hogy Reagen is kerüljön a menüre. Boszorkányunk fújtat egyet, mire néhány kóbor tincse az égbe emelkedik és ugyanúgy visszahuppan./
- Jólvanjóvan, visszavonom, senkit se pakoltassunk a menüre, még megárt nekik!
/Ugyan nem a legjobb békítő szöveg, de jobb, mint a semmi. Mielőtt még folytathatná, Arich fedőnevű pasas közéjük slisszan a susnyás-trónból. S hozzá kíván szólni. Ám legyen, a lány biccent, valóban az a neve. Aztán csak pislog, mint hal a szatyorban./
- Kedves Arich, azért már sokféleképpen kértek fel keringőre, de így még nem... Hol marad a csokor és a csoki? Vagy legalább egy vacsora?! Persze nem a jelenlévőkből, a kannibalizmus már kiment a divatból.
+ És egyébként is, mi ez az nem az én ízlésem? És én az lennék? Tán te is felebarátodból vacsorázol?
/Keze félúton megáll a levegőben, nem tudja, hogy most mi legyen. Közben persze figyelne még a feléjük sasszézó, menetközben szétpotyogókra, a hápogásra, a megmaradt - éhes - házigazdákra meg a csipet-csapat többi tagjára./
+ Ha így folytatjuk, nem marad belőlünk más, csak cifet-cafat...

(98)

[Caridwen]

*Karácsonyi lidércnyomás - Arich & Fenrir & Hirig & Riel & Rebel & Reagen & Kathleen*

- Kérem, nyugodjon meg mindenki! Minél kevésbé ellenállnak, hamarabb túl vannak az egészen! /magyarázza egy biztatónak szánt mosollyal a komornyik.
Aztán mind láthatjátok hogy a Kaszás eltűnik és a következő pillanatban Rebel előtt jelenik meg. Csontkezével feléd nyújtja a kaszát.
Ezzel nagyjából egy időben a húsfoszlányok, amelyeket az érkezik elhagytak mocorogni kezdenek, rázkódnak egy kicsit, aztán mintha kifejlenének... Fényes páncélú szkarabeuszbogarak egész hada lesz belőlük. A bogársereg ott köröz körülöttetek néha felfutva a falra, néhány az ajtónak esik neki....
Az egyik pedig berohan a körbe. Azt látjátok hogy egyenesen nekirohan Fenrirnek és egy másodperc alatt eltűnik a bőre alatt. Fenrir te egy éles szúrást érzel, aztán mintha nem is történt volna semmi...
Rebel ha megérinted a kaszát te úgy látod a többiekbe is belecsapódik egy-egy bogár és mind felordítanak, majd az arcuk elszürkül és zombiszerű ábrázattal néznek rád, hörgő morgásuk hátborzongató koncert.
De mindenféle közjátékról eltereli a figyelmet, hogy az ablakok betörnek és tíz cuki kiskacsa mosolyog le rátok a párkányról. Nagyjából olyan tenyérnyi méretűek. Nem moccannak, de az egyik eszeveszett hápogásba kezd, amint meglát titeket és hamarosan a társai is csatlakoznak hozzá.

[Renata Rebel Wood]

/A kaszás semmivé foszlik, de még körbepördülni sincs időm és már előttem áll. A meglepetéstől egy fél lépést hátrálok, hogy a következő pillanatban az izmaim túlfeszített rugóként lendítsenek a lény felé. A cél, hogy kibillentsem az egyensúlyából és földre vigyem. /+ Egy zsák csontnál biztosan erősebb vagyok./ A mozdulat azonban megakad, amikor a csonti támadás helyett felém nyújtja a kaszát. /+ Vattafák? Oké, nem vagyok egy túlművelt észkombájn, de mi a trükk?/ Pislogok pár másodpercet értetlenül, majd ugrásra készen – nem tudván, hogy ha felé nyúlok akkor vajon támad-e a csuklyás – a kaszáért nyúlok /+ Minden lehetőséget meg kell ragadni, a világot farkastörvények uralják./ A kaszát megfogtam, a csonti nem támad, ellenben velem, aki azzal a lendülettel, amivel megragadtam a mezőgazdasági szerszámot, tovább lépve vállal taszítanám meg a csuklyást, majd a fegyvert két kézre fogva lendíteném, hogy lesújtsak rá…

Ha a kaszás maradt dulakodni, akkor csak a szemem sarkából láthatom amint a bogarak támadásba lendülnek és először falkatársam, majd a többiek bőre alá is beférkőznek. Növekvő pulzusszámmal konstatálom, hogy fogolytársaim csatlakoztak a szétszórt testű társasághoz. /+ Franc! / Ha tudok, hátrálni kezdek a fal felé, a felém közeledő bogarakat legalább akkora vehemenciával taposva, mint amekkorával mindenki másra is támadok, aki felém indul. /+ Ki kell jutnom!/ A fal mellett felállított hatalmas fenyőfa mellé érve észreveszem a fa alatti fél méteres élhosszúságú dobozt. /+ Remélem lángszóró van benne! / fut át az agyamon, ám a következő pillanatban valami más, valami egészen elképesztő ötlet fogalmazódik meg bennem. Arichra nézek, majd újra a dobozra. /+ Na neeee, az nagyon beteg lenne… de mégis… végülis megoldhatom, hogy elférjen benne…

/Az üvegcsörömpölésre idegesen pördülök körbe újabb ellenségtől tartva, azonban „csak?!?!” kiskacsák érkeztek? /+ Mi a cirádás fistes-fostos atyaúristen folyik itt? / A hápogás azonban túlharsogja az egy levegővel előadott leghosszabb káromkodás kategóriában nevezhető rekord gyanús teljesítményem. /+ Oké, ablak. Vajon hányadikon vagyunk?/ Araszolnék tovább az ablak felé, hogy választ kaphassak a kérdésemre.

(67)

[Reagen Weltz]

/A vigyor továbbra sem tűnik el az arcomról, már csak azért sem mert a Lindaként bemutatkozott nő is bekapcsolódott a szóváltásba. Méghozzá az én oldalamon. közben próbálok rájönni, hogy mégis mi a fenéért tartja magát ilyen nagyra ez a nőszemély. Semmi nem jut az eszembe./
- Én egy senki vagyok, az rendben van, de akkor ki vagy te? Bár tőlem akár az angol királynő is lehetsz, attól még ugyanolyan idegesítő leszel.
/Értetlenül nézek amikor a nő átnyújt egy tégelyt Arichnak. / +Bepácol? Mármint szó szerint? Mégis mikor jött szokásba ez a baromság, mint konfliktuskezelés?+ / Erre eszembe jut, hogy az én zsebemben is van valami, aminek nem kéne ott lennie. Előhalászom a valamit, és meglepetten veszem észre, hogy egy nagyjából ugyanolyan tégelyt tartok a kezemben, mint amilyet Arich tart a kezében. Kinyitom, bele is szagolok, de nem leszek okosabb. Csak azt tudom hogy mit kéne vele tennem, de már a belegondolni is nevetséges./ +Mondjuk nem lenne különösebben ellenemre, de kizárt hogy összejöjjön.

-Fel sem merül bennük, hogy nem akarunk túl lenni a megevésen? /kérdezem a körülöttem állóktól.
Bár ezt az egész mizériát eddig nem vettem komolyan, amikor Fernirbe bemászik az egyik bogár átértékelem a helyzetet és a továbbiakban próbálok minél távolabb kerülni ezektől a nyavalyás bogaraktól. Aztán körbenézek, hátha találok valamit amit hozzávághatok a minket vacsorára invitáló társasághoz. Egy székláb remek lenne, de az indáktól sajnos hozzáférhetetlenek. Aztán ránézek a kör közepén álló koponyákból emelt halomra. Öszintén szólva semmi kedvem megfogni, de nincs nagyon alternatíva. Aztán hirtelen nagy lendülettel belerúgok a halomba, közben azt hajtogatom magamban, hogy ezt még rohadtul meg fogom bánni.
Ha nem történik semmi, kissé bizonytalanul magamhoz veszek egy koponyát és alkalmas célpont után nézek. Végül a hozzám egész közel álló kaszást nézem ki magamnak, és teljes erőből a fejéhez vágom a koponyát.
(64)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

/Nem méltatom válaszra a vigyorgó hülyét, inkább Arichot nézem./
+ Ezt nem hiszem el, már megint lop. A kleptomániás mindenedet! +
/Végül megvonom magamban a vállam. Hiszen az a tégely nem az én szabadulásom záloga, hanem a nekem felelő senkinek. Így annyira nem is hat meg igazán a dolog. Ha sikerül innen kijutnia vagy sem, már nem rajtam múlik. Legalábbis nem érint, hogy mi lesz vele.
Hátat fordítok a társaságnak, és Arichal ellentétben, én nem a díszes társaság felé veszem az irányt, hanem a szép ki karácsonyfát mímelő koponyarakás felé./
+ Igazán hangulatos. Otthon is felfogok állítani egy ilyent. Már csak azt kell eldöntenem, hogy kiknek a koponyáiból legyen a rakás. +
/Gondolataimba merülve, csak szemem sarkából látom a vérkacsát érkezését./
+ A nyúl színvonalasabb lett volna! +
/Tartásom kimért, és teljesen eltérő a többi jelenlévőtől, bármennyire is egyenesen állnak, bennük nincs meg az a plusz, ami egy uralkodónak megadatik./
- Arich, ne feledd el a teázgatás közben sem, hogy tartozol nekem!
/Vetem a vállam felett hátra, megint csak hideg hangon. Csak, hogy tudja, nem vagyunk annyira jóban, hogy most csak így szó, se beszéd, megint lelépjen./


{+5}

[Fenrir]

- Megkeresni? Simán. Enyém a combja. Ezért minimum jár neki egy széttépés.
/Helyeselek Rebelnek aztán már nézem is hogy merre tovább./
- De ja, valami gebasz van. Nekem már nem kell, hogy teljesen eldurranjon az agyam, de valamiért most nem tudok alakot váltani, és ez baj.
/Az ismeretlen lány megszólalásán egy kicsit el kell gondolkodnom. Rég óta vagyok itt, és régen se szerettem a horror filmeket./
- Freddy? Remélem nem.... de amúgy gőzöm nincs hol vagyunk. Bárhol is legyünk, minél hamarabb szabadulunk, annál jobb.
/Mikor megérkezik a "díszes" társaság, egy pillanatra legszívesebben telehánynám a szobát. Láttam már húzós dolgokat, de a darabokra hulló zombik már kicsit sok nekem is./
- Mi a telibevert jó édes any******.
/Még az amúgy simán idegesítő fellengzős nagyzolása az egyik delikvensnek is elsiklik a figyelmem alatt, ahogy az egymást csócsáló élőholtakat nézem./
- Láttam már pár elfuserált dolgot, de ti aztán tényleg a pelenka sz**osabbik oldalát kaptátok.
/Úgy fest, azért néhányan még jelen vannak, bár a hatból ketten már szinte csak magukkal foglalkoznak. Ez is egy megoldás, de azért na...
Rábökök a hangját hirtelen megtaláló kölyökre *Riel*./
- Hé, nyugi! Még nem ettek meg minket. De igazad van, ne egymást marjuk azzal nem vagyunk előrébb. Ötlet hova? Most nem biztos hogy az ablak a legjobb kijárat.
/Az idegesítően nagyzoló nő "Múltlakó" megszólalásába ennyi gyűlöletet és maró gúnyt belesűríteni, igazi tehetség kelhetett./
- Múltlakó? Na kapd be. Hogy én hogy utálom ezt a szót. Jobban mint a széteső félben lévő ...... Bazz!
/Egy istenverte szkarabeusz száguld nekem és szalad a bőröm alá. Amilyen gyorsan a kezem bírja, tépem szét a nadrágot és kapom a lábamhoz. Ha kell, puszta kézzel vájom ki a bőröm alól a dögöt. A vérkiskacsák már nem is nagyon érdekelnek./
- Az istenit! Tűnjünk innen!

(+3)

[Riel]

- Még hogy... ön segíteni? /vonom fel szemöldököm az öntelt nő szavaira/ - Én úgy látom, hogy jelenleg a fejét csak arra tudja használni, hogy olyan tárgyalást folytasson mással, ami egyrészt nem ide tartozna, másrészt senki nem kíváncsi rá /jegyzem meg komoran, ezután a kaszásra pillantok, aki mintha épp eltűnne. Eközben a földre hullott hulla darabok mozogni kezdenek. Megdörzsölöm egypárszor a szemem/ +Biztosan csak beképzelem! Ugyan, lehetetlen, hogy néhány húscafat hirtelen megmoccanjon, nem igaz?+ /Újra rájuk pillantok, de be kell látnom, hogy nem hallucinálok. A helyzet komolyabbra fordul, mint eddig. Most már a gusztustalan zombie-k mellett – akiktől egyébként már émelyeg a gyomrom – szkarabeusz hadsereget is kapunk. Ahányan vannak, annyi irányba mennek. Undorító látvány, most nagyra értékelném a múltbéli rovar irtókat is, amiket régen hamar a szemetesbe hajítottam azzal az indokkal, hogy nem hatásosak és pénzkidobás volt megvenni.
Megnyugtat, hogy hirtelen hozzám szól egy mély hang. A mély hanghoz egy olyan férfi arca társul, akin látszik, hogy szintén elege van a jelenlegi helyzetből. *Fenrir* Na jó, ki nem készült még ki?! Azt hiszem ez alól csak az a nő a kivétel./
- Ez igaz. Szerintem még van mód a kijutásra azon az ajtón keresztül, amin ez a „remek társaság” betrappolt /mutatok abba az irányba, ahol van, de amikor meglátom a rajta tanyázó bogarakat, enyhén libabőrös leszek. Ezután egy hamar a jelenlegi beszélgetőpartner bőre alá mászik. Megpróbálom kitárni a szárnyaimat, és felröppenni, hogy megússzam a bebogarazást, meg hogy körbenézzek. / +Igaza van a fickónak! El kell tűnnünk innen, minél előbb! Minél tovább maradunk itt, a helyzet annál rosszabb lesz!+ /gondolom magamban keserűen, majd ha sikerül a levegőbe jutnom, körbekémlelek, ha meg nem, keresünk más lehetőséget. Annyi biztos, hogy a kezem ismét csak a bal zsebemre téved, egy ujjam pedig a benne lévő cetlire.
A „múltlakó” megjegyzést nem veszem magamra - noha bosszantó -, és a hirtelen jött kacsákkal sem törődök. Van jobb dolgom is, minthogy néhány bizarr, állatkertből szabadult példánnyal foglalkozzam./

(13)

[Arich]

- Ohó, drága. /Mosolygok Lindára, mint macska a vert helyzetben lévő egérre./ Ezek szerint csak a felkérés módja ellen van kifogásod. Ezt észben tartom, később pedig majd visszatérhetünk a kérdésre. /Kacsintok rá, majd kissé felé hajolva fűzöm még hozzá:/ Személy szerint én sokkal inkább kifogásoltam volna az említett helyiség hiányát, de ez már legyen az én gondom.

/Behízelgő, joviális mosolyom viszont elenyészik, ahogy a Hiriget verbálisan támadó csürhe felé fordulván érzem, arcom hullamerevvé fagy, szemeimbe pedig vöröslő tűz költözik. Kissé tán még agyaraim is kivillannak, ahogy fenyegetésre-figyelmeztetésre nyitom ajkaimat, azonban megszólalni már nincs időm, a bogársereggé avanzsálódó apró húsdarabkák belém fojtják a szót, s ha mindez nem lenne elég, az ablakok is berobbannak, hogy igazi, rémálomba való szörnykacsák üljenek fel a párkányokra. Hagyom hát a csürhét, helyettük inkább tündérem közelségébe, a terem közepén heverő koponyarakáshoz hátrálok, így még a hangos zaj ellenére is hallom hűvös figyelmeztetését. Ezúttal egy minden bájtól és élettől mentes, igazi, halott vámpírpillantással jutalmazom, ahogy azonban megszólalok, hangom nyomán arcomba is visszatér az élet./

- A tartozásaimat észben tartom, drága, a mi ügyünket viszont majd később megtárgyaljuk. Előbb fel kell ébrednünk, vagy legalábbis kijutni erről a helyről. /Kezemet szinte táncra hívóan nyújtom felé, miközben fejemmel az ablakok felé intek./ Bár attól tartok, távozásunk nem lesz annyira uralkodói, mint az lenyűgöző személyedhez illene, de a jelen helyzet kezd egy kissé túllépni minden ésszerű keretet.

(214)

[Caridwen]

*Karácsonyi lidércnyomás - Arich & Fenrir & Hirig & Riel & Rebel & Reagen & Kathleen*

/Rebel amint átveszed a kaszát lesújthatsz vele, látod amint a nyomán a kaszás egy magas sikoly kíséretében semmivé lesz. A többiek azt veszik észre, hogy amint Rebel átveszi a kaszát a nyelén át mintha belehömpölyögne a kaszás és az árnyékszerű foszladozó köntös a farkasnő körül jelenik meg, mintha átvette volna a helyét. Rebel te közben észreveszel a bogártámadás nyomán zombivá változott társaság nyaka körül egy ezüstösen ragyogó fonalat, ami mintha hívogatna lágy fényes pulzálásával....
Amúgy az ablakok olyan 2 méter magasan vannak tehát fel lehet jutni odáig, de nem lehet helyből kiugrani rajtuk. Ráadásul a kacsák rendületlenül beterítik a párkányt. Az ablak nagyjából egy méter magas és a terem teljes hosszát beborítja.

Reagen a koponyahalmot nem tudod szétverni, ha belerúgsz mintha betonfalba rúgnál, a lábad egészen elzsibbad tőle./
Az evéssel kapcsolatos megszólalásod után a szellemnő ismét ott terem melletted és valami fagyos hideget érzel a nyakadon amikor rád csimpaszkodik./
- Nem kell velük menni, gyere és teázz velem örökké! /suttogja a füledbe, majd csókot lehet az arcodra, mire szúró fájdalmat érzel mindenhol, ahol megérint. Ha elhúzódsz vagy messzebb mész, észreveheted, hogy megfagyott az arcod ott ahol megcsókolt, a durva fagyási sérülés pedig brutálisan fáj, ráadásul amikor már nincs melletted, akkor is terjed....

Hirig amikor a koponyahalmot figyeled arra leszel figyelmes, hogy a fényló koponya elmosolyodik, majd mély rekedt hangon megszólal.
- Gyere ide.... és vigyél minket haza.... /suttogja a legfelső aztán furcsa kánonban az összes neked.
És közben azt is észreveheted, hogy a foszladozó társaság hatalmas szemekkel bámul és feléd indulnak el, néha vétve egy pillantást a többiekre, de egyértelműen feléd mennek.

Fenrir amíg nem bántottad látszólag nem történik semmi, de amint hozzáérsz a lábadhoz és próbálod kikaparni a bogarat, ugyanis egy szemvillanás alatt olyan mélyre ásta magát, hogy nem tudod elkapni, akkor mintha önálló életre kelne a lábad.... olyan mint az átváltozás, de mégse. A bőröd felszíne megkeményedik ott ahol kaparod, a véres sebeken mintha varr képződne, ami ezüstös kitinné szilárdul és bárhogy kaparod nem tudod átszakítani. Közben valami tompa bizsergést érzel, ami a lábadból indulva halad egyre felfelé.../

- Oh, arra jöhet velünk bátran, az az ajtó pont a konyhához visz! Köszönöm, ön igen kedves, hogy vállalkozott az önkéntességre! /lép oda hozzád Riel a komornyik forma fazon elkapva a karodat./
- Jöjjön csak fiatalember. /indul meg veled a fentebb említett ajtó felé. A másik kettő Hirig felé indult és mindenki mással van elfoglalva, szóval csak ketten indultok arrafelé./

Aztán mind figyelmesek lehettek rá, hogy a kacsák hangos vijjogásba kezdenek, ha bárki közelít az ablakokhoz, de ha nem is mentek arra, kettő lereppen a párkányról, az egyik a viszonylag közel álló Kath nyakát kapja el. Kath te egy pillanatra vörösen izzó fájdalmat érzel, majd ahogy a kacsa tovább reppen egy pillanatig semmit... Aztán furcsa zsibbadást, a hátad izzó kín, ahogy hozzáérsz a tollak egyesével törnek utat kifelé, ahogy a véres fekete szárnyak előjönnek a testedből. A lábad megbicsaklik, elesel, ahogy eltörnek a csontok és visszahajlanak, amilyen egy madár lába.... átváltozol egy furcsa lénnyé, de ahogy fekszel a padlón a zsibbadástól még kábán a tudatodba beszivárog az éhség, a friss vér után... Az egész átváltozás pár pillanat alatt megy végre.
A másik kacsa Arich feléd indul..../

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

/A jégkék szemű farkas morgására csak egy lesújtó pillantást adok./
- Én nem így emlékszem a Múltlakókra. Bennük volt valami tartás, de benned... csak a félelem bűzét érzem. Fiona forogna a szégyentől, ha látna téged. Nem is vagy méltó arra, hogy farkasnak nevezd magad.
/Kecses mozdulattal intek a másik farkasra, aki mostanra már a fejét is használni kezdte./
- Nézd csak meg a fajtársad. Ő már nem pánikol és rájött, hogy a belső fenevadatok nem fog segíteni. Végre használja az eszét!
/Az angyalka felé tekintek ezután./
- Ha nagyon tudni akarod Kopaszcsirkém, a szabadulásod záloga az én kezemben van. Hiába szállsz el, csak én tudom, hogyan jutsz ki innen.
/Vonom meg a vállam./
- De ahogy a halandó, úgy látom te sem kérsz a segítségemből. Miért ne foglalkozhatnék a saját dolgommal, ilyen szánalmas bagázson kívül?!
/Nem is fecsérlem rájuk tovább az időm. A koponyának intézem a szavaim./
- Mond csak Szépségem. Hol van számodra az otthon? Ha a Sötétség és az Ocsmányság Birodalmában, a Holdfényes Udvarban, akkor nincs mitől félned. Ott leszel!
/Arich szavaira felpillantok a koponya-karácsonyfáról./
- Rendben. Foglalkozzunk az itteni szerencsétlen bagázzsal. Még ha tetszik is ez az álom.
/Belekarolok Arichba./
- Kezd elegem lenni abból, hogy folyton én segítek másokon.
/Suttogom enyhén nyafogva a nyakába./
- Nem tudom miért, de ha jól látom, kispécizett téged az egyik cuki kis kacsa. Engem meg a zombi és a dagi akar bekebelezni.
/Kelletlenül sóhajtok./


{+6}

[Renata Rebel Wood]

/Akciómra nem számított a vén csont, s sikoltva lesz az enyészet utána múlté is. Győzelmem felbátorít, úgy látszik, hogy amíg a többiek szájat tépnek, én legalább javíthatok a helyzetünkön… illetve csak a sajátomon, mert fogolytársaim kissé bogarassá váltak idő közben, így magamra maradtam. A zombitársaság láthatóan magával van elfoglalva, köztem és az ablak között csak a vérkacsák állnak, ám mégis hezitálok. /+ Baromság, ők semmit sem tettek értem, nem is ismerem őket, fordított helyzetben pedig egész biztos magasról tennének rám./ Még egy lépést teszek az ablak felé. /+ De Fenrir? Ő haver, nem hagyhatom csak úgy itt a falkatársam./ Megtorpanok, figyelmem szerencsétlenül járt vérfarkasra fordítom, aki őrülten próbálja feltépni a bőrét ott, ahol a bogár belé mászott. /+ Talán még van remény, talán még visszafordítható a kór. Megmenthetem!/ Tekintetem a fényeket elnyelő különös acélkaromra siklik, tenyerem rászorul a nyelére, s a fegyver mintha válaszolna, bár lehet, hogy a pulzálás, amit a kasza nyelét szorító tenyerem érez, nem más, mint saját megvadult szívem lüktetése. /+ Igen! Rohamra!/
- Ááááááááááááá! /tör fel a torkomból a felszabadító harci kiáltás, amint rohamra indulok a kínos helyzetben vergődő társaság, s közöttük pontosan Fenrir felé…

A valóság lassított felvétellé válik, amint tekintetem újra fogolytársaimra fut.
Egy lépés. Az indáktól szabadult, bogarak által megszállt, zombivá lett társaság tagjainak nyaka körül felragyogó fényes, pulzáló fonalak megbűvölnek. Valami bizseregni kezd koponyám hátuljában, valami furcsa, erős késztetés rezonál végig a testemen. /+ Baromság! Csak mert kasza van nálam, még nem kell nyakra mennem!/
Újabb lépés. A koponyámban a bizsergés kaparászássá erősödik. /+ Nem menthetem meg őket, elvesztek! Nekik a pusztulás megváltás./
Már csak egy lépés választ el Fenrirtől. Kezemben lendül a fegyver. Szemem sarkában Arich alakja villan. Újra eszembe jut a doboz a fa alatt és a bizonyosság, hogy annak az alaknak a dobozban a helye és már eszközöm is van, amivel megoldhatom, hogy beleférjen. S ebben a pillanatban, az arisztokrata felé induló vérkacsát megelőzve elrobbanok Fenrir mellett, hogy lesújtsak Arichra lelkemben a teljes bizonyossággal, hogy ennek így kell történnie, ez így helyes, máshogy nem is lehetne.

(69)

[Kathleen Sirett]

/Még bambábban bámul a pasasra, aki még ilyen horrorfilmes körülmények között is képes _arra_ gondolni. A keringőt nem mondja le, ahhoz túl döbbent, és egyébként is, boszorkányunk lassan már ott tart, ha felcsendülne a Thriller, sikítófrászban törne ki. A dal helyett a leszakadozott cafatok életre kelnek, ez is elég némi sikkantáshoz. Most már valóban átkutatja zsebeit, hátha mégiscsak akad nála valami. Zsebkés, kisbicska, machete, vadászíj, ágyú, esetleg egy kommandós osztag. Továbbra is csak két valami akad a kezébe. Ellenben amint tenyerére veszi őket, tudja, mit is kellene tennie./
+ Szóval így szabadulhatnánk? Vagy legalább ők? +
/Mire feleszmél a szemlélődésből, kitört a a kacsapokalipszis és bogarak kezdtek hemzsegni mindenütt./
+ Kell lennie megoldásnak! Mindig van kiút! Lássuk csak... +
/Előbb a cetlire vet egy alaposabb pillantást, de nem érti a szöveget. A magokkal se jut előrébb, viszont amikor felpillant, hogy legalább két delikvens szabadulását, úgy tűnik már késő. Renata kaszássá avanzsálódott, Rielt meg lassan elviszik vacsorára. Előrébb lép feléjük, de még mielőtt megszólalhatna, valami vijjog. Majd fájdalom. Eddig sosem érzett zsibbadás, és még több kín. A boszorkány padlót fog. Kezében szorosan tartja a magokat és a cetlit, nem ereszti, bármennyire is vergődik. Amikor a fájdalom megszűnik, még a padlón marad. Úgy érzi magát kissé, mint amikor a látomásokból próbált feleszmélni, de mégis más./
+ Hmmm... Úúúgy, de úúúgy szürcsölnék valamit... Fiiinooom, meeeleeeg valamit... +
/Ha tud, akkor elkezd feltápászkodni. El is felejtette, mit is akart tenni a "kacsattak" előtt. Most viszont nagyon is tudja, hogy legszívesebben rácuppanna egy csinos kis verőérre.../

(99)

[Reagen Weltz]

/Artikulálatlanul felüvöltök fájdalmamban és távolabb sántikálok a koponyahalomtól. Néhány lépés megtétele után megpróbálom mozgatni a lábujjaimat, mert nem tartom kizártnak hogy voltam olyan tehetséges és eltörtem az egyiket. Eközben igyekszem nem tudomást venni a felém irányuló kárörvendő pillantásokról./ +Mi a fenéért kell összeragasztani egy koponyahalmot? Egyáltalán mi motivál bárkit is arra, hogy koponyákkal díszítse a nappaliját? +
/Visszapillantok a koponyahalomra, látom amint az idegesítő nőszemély leguggol mellé és beszélni kezd a halommal. Vállat vonok. Végül is, amit én csináltam annak se volt sokkal több értelme. Most legalább nem ordibál és nem fenyegetőzik összevissza./ +Kíváncsi vagyok mit szólna, ha tudná hogy én tudom erről a helyről kijuttatni. De egyenlőre még hagyom had bénázzon, majd ha kisebb lesz az arca talán segítek neki. / Ekkor rájövök, hogy mire lett volna jó az a bepácolós marhaság. Tudom hogyan kéne kijutnom, de nincs időm örülni a felfedezésnek.

Libabőrös lesz a hátam amikor az a szenilis szellemnéni a nyakamba kapaszkodik. Nem merek lepillantani, de biztosra veszem hogy a karja belelóg a nyakamba. Megpróbálok arrébb menni, de teljesen sikertelenül, a szellemet lehetetlen levakarni. A nyanya suttog valamit arról hogy maradjak vele örökre, meg hasonló marhaságokról. Már-már rábólintok, gondolván, hogy a jelenleginél sokkal rosszabb úgysem lehet, de ekkor az úgy érzem mintha valaki egy marék havat nyomott volna az arcomnak. Egy marék rettenetesen hideg havat, ami az istennek sem akar elolvadni. Kétségbeesetten hadonászok és menekülni kezdek a szellemtől, de a hideg nem enyhül. Sőt, csak rosszabb lesz, lassan már nem is érzem a hideget, csak a nyers fájdalmat, ami már az egész fejemre kiterjed. Elered a könnyem, én pedig megtapasztalom milyen érzés, amikor az ember arcára ráfagy a víz. Borzalmas.
Megdörzsölöm az arcom a kezemmel, de csak annyit érek el hogy a kezem is átfagy. Elkezdek sétálni valamelyik irányba hátha találok valami meleget, de alig fogom fel a körülöttem folyó dolgokat. A kacsák és egyéb izék elől is csak akkor térek ki, ha már karnyújtásnyira távolságba kerülnek, addig mintha észre sem venném őket.
Ki akarok innen jutni, de a leghalványabb fogalmam sincs mit kéne csináljak. Megfelejtkezzem az Arich zsebében lapuló tégelyről is. A gondolataimat megbénítja a rettegés, hogy mikor éri el a hideg a légcsövemet, mikor fagy belém az élet a szó legszorosabb értelmében. Minden egyes lélegzetvételt igyekszem olyan mélyre beszívni, mintha az utolsó lenne, de egyre erősebben didergek és nem tudom rendben tartani a légzésemet. A fogaimról nem is beszélve, olyan erősen koccannak egymáshoz hogy azon sem lepődnék meg, ha eltörnének.
Megpillantok egy földön kuporgó alakot, ha nem veszem észre, valószínűleg keresztülesem rajta. *Kathleen* Követem a példáját és tőle egy olyan másfél méterre lekucorodom, felhúzom a lábam és didergek. Közben a rémülettel küzdve próbálom rávenni az agyamat, hogy találjon ki valamit a fagyhalál elkerülése érdekében./

(66)

[Arich]

- Nagyon úgy tűnik, tündérem. /Fintorgok egy biccentést követően helybenhagyólag Hirig szavaira./ Az ízlésedet később vitatnám meg. /Mormogom még, miközben tekintetemmel a felém tartó, kis, sárga kis förmedvényt követem./ Most egyelőre annyi a terv, hogy nagy lendület, bakot tartok, te pedig... /Kezdem vázolni az elkövetkezendő pillanatokra szánt mozdulatsort, azonban egy velőtrázó csatakiáltás megakasztja mondandómat.

A felénk lendülő, fegyvert lóbáló alakot azonosítani sincsen érkezésem, érzékszerveim csak egyetlen dolgot közvetítenek felőle: +Támadó!+ Cselekszem hát, a hozzám bújó Hiriget megtaszítom, hogy ne akadályozzon, s magam pedig egy gondolattal csavarodok az árnyéksíkra... Vagy legalábbis csavarodnék. Sajnos, a sík elérhetetlen számomra, de a főiskolás évek rutinjától és az ideát szerzett villámreflexek áldásától magától mozduló testem megmenti bőröm épségét a gonosz mód szisszenő pengétől: mély elhajlás, oldallépés, s aztán már lendületet véve mozdulok is vissza, hogy könnyednek tűnő taszajtással segítsem tovább a felém lendülő köpenyes... csajt. +Vagy a csaj testében a haláli fickót.+/

- Nincs velem dolgod, széles vigyorú. /Morrantom felé harci vörösre váltó tekintettel, ahogy a következő lépésemmel teret nyerek, azonban ekkor pillanatra lefagyok, ahogy tudatosul bennem, hogyan, miként is tudnám kijuttatni a leányzót ebből a lidércnyomásos őrületből. Megrázni sincsen ideje a vérszomjas ötletnek, az addig gyilkos vigyorral várakozó, kis sárga ocsmányság ezt a pillanatot választja, hogy Lindába maró társát követve engem kóstoljon meg. Jól időzítve a mozdulatot, ingerült pofonnal söpröm félre a felém röppenő próbálkozását, majd kaszapengétől felfeslett zakómban, fejcsóválva Hirigre pillantok.

Elmés megjegyzésre azonban már nem futja, Linda meglehetősen hátborzongató ábrázattal emelkedik fel, ráadásul ott van még a pengével hadonászó haláli kisasszony is... Helyezkedek hát, hogy utóbbi helyettem inkább az előbbivel foglalkozhasson.

+Arra pedig már végképp gondolni sem tudok, hogy drága tündérem mihez kezd a kevéssé csinos hullafélékkel, amíg engem ezen hölgyek foglalnak le...+/

(215)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

/Hagyom, hogy fecsegjen a kiszökésről az ablakon keresztül, majd megingatom a fejem./
- Nekem nem tetszik az öltet.
/Vonom meg kecsesen a vállam, mintegy szabadkozón./
- Arich, ez csak egy álom. Mégsem engedhetem meg magamnak, ezt a fajta nyegleséget.
/Eközben a környezetünkben igencsak megváltozott pár dolog, amire kénytelen vagyok felfigyelni. Nem különösebben hatnak meg a látottak. Így hát inkább vissza fordulok, notórius tolvajom felé./
- Ha megengeded Arich ezt vissza veszem, mert amint látom kezdenek elszabadulni a józan ész határától a Gyerekek!
/Elveszem a tégelyt a zsebéből, ahova tette nemrég, amiben az a kenőcs van, amivel ha bekeni magát -tudomásom szerint- a szemtelen halandó, aki éppen kiakadt, mert egy kicsit megfagyott./
- When...
/Sóhajtom félhangosan, ahogy eszembe jut Lidércem, és a jelenet, amikor megakart ölni, hasonló fagyasztással. Majd egy jól irányzott mozdulattal fejbe vágom az éppen depiző fiút./
- Pácold be magad.
/Adom ki az parancsnak is beillő utasítást. Majd elindulok a festmények felé, ahol élő lánggal világítják be a termet a lámpások./


{+7}

[Fenrir]

/Sajnos, nem sajnos, de nincs időm azzal foglalkozni, hogy a nagyképű nőszemélynek visszaszóljak. Amúgy se erősségem a szájkarate. De most fontosabb dolgom is van annál, mint hogy nyakon vágjam. És azt se ismerem akit emleget.
A bogár nyomán megváltozó lábam miatt viszont meghül az ereimben a vér./
+ Csak ne így!
/A bizsergés számomra egy dolgot jelent. Bármi is okozza ezt, elindult felfelé.
Felpillantok, és Rebelt látom felém száguldani a hatalmas kaszával, amit az imént zsákmányolt. Csak egy lábat rendesen használva, kissé ügyetlenre sikerül a félre vetődésem. És utólag fölöslegesnek is bizonyul, nem engem célzott.
Meg kell hagyni a bájgúnár elég gyors, és Rebel se egy profi kaszaművész. Már ha még ő irányítja mozdulatait. Nekem viszont szabadulnom kell a bogár átkától. Féltérdre emelkedek miközben a combom felső részére szorítom a kezem./
-Csavargó! Hozd azt a sz**t.
/Ha sikerül felkeltenem a figyelmét, csak akkor folytatom./
- Vágd le a lábam, aztán tűnjünk a fenébe!

(+4)

[Renata Rebel Wood]

/Az ormótlan fegyver lendül, ám a beteges sápadtságú hispán zombi-arisztokratának már csak a hűlt helyét arathatom, s hogy kudarcélményem fokozódjon, áldozatom hirtelen támadóként taszít rajtam nem kívánt pályára állítva./ + A rohadt életbe! Mért nem vasvillája van a Halálnak? Vagy traktorja… / a ranchen legalább ezekkel volt már dolgom. /
- Halott vagy! / üvöltöm ádázul, tekintetem előtt táncol a férfi nyaka körüli ezüstös fonál… ám van még valami, beteges és őrült, de biztosan tudom, hogy kiút ebből a tébolyból… /
- Egyféleképp juthatsz ki, Bájgúnár! Darabokban, abban a dobozban!/ intek a kezemben tartott kaszával széles mozdulattal a fenyőfa felé! Ahogy kimondom, már tudom, hogy elég vérszomjasan hangzott - pláne az előző kudarc hajtotta kitörés után - pedig igaz. Annyira abszurd, hogy csak színigaz lehet. /+ Oké, de mi a fenét keres a kezemben a kasza? Nincs Halloween. Egyáltalán mi a fenét akarok? Azon kívül, hogy levágom a pasas fejét, feldarabolom, levágom a fejét, betömöm a dobozba, majd levágom a fejét… / Fenrir szavai zökkentenek vissza a valóság(?!)-ba. Az oszladozó, saját húsát tépő test látványa sokkol, a kétségbeesett kéréstől hirtelen tör rám az émelygés, elvégre csavargó vagyok, nem hentes. /+ Küzd, még így is, hogy elérte a vég. Küzdeni is fog utolsó leheletéig, de mégis mit remél? Attól, hogy levágom a lábát, még a teste többi része ugyanúgy rohad…/ teszek egy tétova lépést a férfi felé. A nyaka körül táncoló ezüstös fonál fogva tartja a tekintetem, a tarkómban újra felerősödik a bizsergés, mintha a távolból ezernyi hang skandálná, hogy „Sújts le! Sújts le!” /+ Hiszen a tudata a sajátja! Nem ölhetem meg! A teste… talán mégis meggyógyulhat?/ A távoli skandálás erősödik, ahogy eddigi életem összes bad tripje az agyamnak feszül. Nem tudom meddig tart a néma küzdelem, ahogy azzal sem vagyok tisztában, hogy kivel küzdök… /+ Vagy inkább mivel? Megőrültem?/
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem! /üvöltésem végigpattog a falak között, miközben a kaszát a gravitációra hagyva kezeim a fejem két oldalára szorítva térdre esek. Minden porcikám üvölt a változás kínjáért, az ősi düh erejéért, az igazi lényemért, de nem jön a változás csontroppantó kínja, nem kapom meg saját karmaim az idegen, ormótlan hideg penge helyett. Kissé lecsillapodva, ám korántsem megnyugodva, zihálva emelem tekintetem Fenrirre./
- Segítek. /nyögöm, s összeszorított fogakkal próbálok feltápászkodni, s a Halál kisbicskáját újra kézbe véve lépnék falkatársamhoz.
- Ha te elég bátor vagy ezt kérni, én se leszek gyáva megtenni. /mondom halkan, de eltökélten, legfőképp saját magam biztatására. Émelyít a tudat, hogy egy barát kéri ezt tőlem.

(72)

[Kathleen Sirett]

/Senki se törődik vele, talán némileg futólag pillantanak rá, akkor is csak elborzadnak. A fél-madár-ember lény bizonytalanul próbálgatja lábait, vajon tud-e egyensúlyozni velük és haladni valamerre. Valamerre, merre is? Igen, igen, éhes, nem is, szomjazik! Hogy milyen szomjas! ÉS pontosan tudja mire vágyik. Vörös, szaftos csemegére. Amint biztosnak érzi a talaj maga alatt, a legközelebb lévő felé vetődik, ami jelen esetben a padlón heverő Reagen. A tollas lény a kiskacsáktól ellesett vijjogással vetődik a férfira, annak is a nyaktájékára. Élvezettel veti magát a puha bőrre, de azzal nem számolt, hogy áldozata hidegebb éghajlatokat hordoz magán. Hörögve kezd visszahúzódni a fagyos arctól, esetlenül törölgetve saját pofiját, tollait./
+ Túúúúl hideg! Hideghideghideg!! Meleg kell!! +
/Sebaj, akad még bőven gyanútlan áldozat. Feltápászkodik két lábra és hegyesebbé vált fogait megvillantva a hasonló mosollyal rendelkező Arichra pillant, de sokkal jobban érdekli az izgága Rebel. Őt fincsibbnek titulálja, és amúgy is tetszik neki, hogy rohangál, ezért botladozva, kissé szétfelé csúszó lábakkal utána ered. Olyan, akár egy részeges baromfi, a madárlábak következtében alig halad, szóval könnyű utolérni, vagy kitérni előle. Mire utolérni Rebelt, kiszemelt áldozata fülsüketítő üvöltésbe kezd./
- Hjíííííí!
/Vijjog válaszul, de már elfelé kacsázva. Akad még vacsorának való, így célba veszi az amúgy is kajának szánt srácot /Rielt/. Nehogy ne jusson neki pár korty finomka vércsöpp! Sőt, az egész nekijár! Ő látta meg már jóval előbb!! Szárnyait széttárva, véres, fekete halál módjára lendül neki a komornyik és az angyal párosának, elsőkörben valószínűleg csak elsodorva őket. Ha a komornyik mégsem borulna, akkor rajta egy pillanatra megtámaszkodva vetődik tovább Rielre./

(100)

[Riel]

/Dühös vagyok magamra azért, amiért megemlítettem az ajtót. Nagyon meglepődök, mikor egy hideg, oszladozó lény keze lassan hozzám ér, lassan felkarol és magával rángat oda. A hangja számomra recsegő, a varjú károgást juttatja eszembe./ +Nem, azok hozzá képest úgy dalolnak, mint egy fülemüle.+ /Idegesen próbálok rájönni arra, mitévő legyek. Agyam minden fogaskereke úgy zakatolt idáig, mint egy gyorsan haladó tehervonaté, ami siet, hogy a célba juttassa rakományát, de most olyan, mintha megakadt volna egy működése, és emiatt az egész rendszer kezdene leállni/cserben hagyni. Elég idegesítő. A helyzet is. Minden. /
- Engem ugyan nem visz sehová! /horkanok fel. Makacsul megtorpanok, és rángatózni kezdek bízva abban, hogy elenged. Ha ez nem lenne elég, akkor a lábaimat is használom. Megrúgom ott, ahol érem csak azért, hogy minél messzebb kerüljön tőlem – de csak legvégső esetben.
Sokadszorra próbálom megakadályozni, hogy az ajtón túlra vigyenek, mikor éles vijjogás csapja meg a fülem. Elkerekedett szemekkel, dermedten állva fürkészem a sötét csúfságot, ami egy pillanat alatt leterít./ +Úgy álltam, mint egy faszent... Ez egyre rosszabb! Látszik, hogy új a világ nekem, de lassan tényleg meg kéne szoknom hogy ilyen, és ehhez hasonló fura szerzetekkel van tele. Arról már ne is beszéljünk hogy a bizarr „játéktérnél” egy hullaház is barátságosabb.+ /Szitkozódva a zsebeimbe nyúlok – már amennyire ebben a helyzetben lehetséges –, hogy előszedjem azt a cetlit, amit ott éreztem nemrég. Lehet semmi értelmes nincs rajta holmi „kedves” üzenetnél a játék „vezetőjétől”, azonban az is előfordulhat, hogy most veszem majd a legnagyobb hasznát./
- Előbb az ágról szakadt, most meg te? Örülnék, ha mást szemelnél ki prédának, például az az arisztokrata! /jut eszembe a nő, akiről elég határozott véleményem alakult ki. /

(15)

[Caridwen]

*Karácsonyi lidércnyomás - Arich & Fenrir & Hirig & Riel & Rebel & Reagen & Kathleen*

- Valaha ott éltünk... de már rég lekerültünk ide a mélységbe a fenékre... a tenger legmélyebb mélyére... /suttogják a koponyák neked Hirig./ Vigyél minket a szárazföldre, haza a víz birodalmából... /susogják, ezalatt azonban odaér hozzád a furcsa trió és feléd nyúlkálnak szép lassan cafatokat hagyva el magukból.

Rebel kardok csattanása és idegen nyelvű kiáltások csendülnek fel a füledben hirtelen, és ismeretlen szavak, már rég kihalt, vagy soha nem is élt nyelveken, utolsó szavak végtelen litániája... gyerekek hangja, férfiak hangján, asszonyok hangján...
Amikor ott hagyod az egyik prédád és Fenrirhez lépsz hirtelen azt veszed észre, hogy nem is rothad mindenhol, sőt élesen elválik a fertőzött egyre feketedő gennytől tocsogó résztől a lába amit szorongat, mert azon a hús és és hibátlan, a "gyógyulás" pedig egyre terjed fölfelé, talán helyre jön valamitől?

Kathkacsahattyú sikerrel viszi végre akcióját, egy törött lábú lecsapó keselyűt megszégyenítő piruettel érkezik a duó nyakába, illetve temeti maga alá a komornyikot és pont eléri a hozzá hasonló másik szárnyast. Egy harapás és meg is van, eltalálod a nyaki verőeret, a forró nektár pedig kiapadhatatlanul szánkázik le a torkodon az utolsó tollpihédig megborzongatva téged.

Reagen a hideg egyre gyorsabban terjed a felső sérülések már szinte nem is fájnak, a fájdalom olyannyira önállósult, hogy már csak azt veszed észre egy csomó őrjöngő kín vagy. Nehezen moccansz, mintha lassan jégszoborrá válnál. Egy vérmadár a nyakadra csoffad, amitől mintha kissé enyhülne a fagy, aztán visszatér... és érkezik a Hirig által hozzád vágott csomagocska is. A kezeid még mozognak át tudod venni, de érzed, hogy a hideg megindul befelé is...

Arich a káosz közepén egy kicsit senki nem foglalkozik veled. Vagy egy pillanatod, amíg szemügyre veheted a helyszínt, a furcsa farkaspárost, az iszogató kacsát, a Hirig felé kapdosó szétesős arcokat, a szederjes színnel vonagló Reagent, és ebben a pillanatban egy kislány kacagása üti meg a füled. Majd egy jól ismert hang búgja lágyan a füledbe./
- Én a helyedben azok az ajtón távoznék sürgősen, amelyiken a kis játszópajtásaitok bejöttek... /dorombolja a füledbe Vérkönny. Ha körbenézel nem látod őt sehol, de mintha vörös villanást vettél volna észre a szemed sarkából.

Fenrir a fájdalom vörös ködén át azt veszed észre, hogy az árnycsuklyába bújtatott kaszás Rebel feléd lendül, azonban amikor odaér megáll, mintha hezitálna egy pillanatra... A lábad azonban nem vár, a kitin már beborítja az egészet, ám a fájdalom már áthalad a kezed alatt, egy pillanat alatt átszökken a lábadból a hasadba, olyan görcsös kín, hogy az átváltozás szinte hiányzik ahhoz képest. És az egész lüktető hullámokká egyesül, amik a gyomrodból indulnak ki és végigvibrálnak az egész testeden... Aztán egy pillanatra abbamarad az egész, elmúlik minden, egyedül a kitinnel borított lábad a tanúja, hogy valami volt itt. Aztán a hasfalad egy pillanatra megmoccan, mintha valami hosszúkás belülről nekinyomakodna, de aztán ismét semmit nem érzel.

Riel a szavaid nem jutnak el a furcsa madárember lényhez, aki rád vetette magát. Egy pillanat múlva már a nyakadon van. Szúró fájdalmat érzel, aztán dermedtséget, majd a dermedtségből a fájdalom kelt fel, érzed hogy változni kezdesz, a lábaid eltörnek és kicsavarodnak, a szárnyaid feketébe fordulnak. Minden egyes újabb kiszívott vércseppel egyre távolabb kerül az aki valaha voltál és az alagút végén amerre tartasz el az igaz valódtól egy valami vár a vértelen vörösen perzselő vérszomj..../

[Arich]

/Csendes félmosollyal nyugtázom Hirig hozzám intézett szavait, ahogy felmutatja a tőlem visszavett tégelyt. +És még azon volt kiakadva, hogy a földre hajított ékszerét felvettem... Mi akkor a zseblopás?+/
- Ajándékot visszavenni... /Dünnyögök fejcsóválva bajuszkám alatt, aztán ismét mozgásba lendülnek az események.

A kaszás lányzó/
- Halott vagy! /felkiáltását biccentéssel nyugtázom, majd egy /
- Határeset, drágám, határeset. /magabiztos mosollyal kísért mondattal replikázok. További szavaira viszont bosszankodó gondolatot küldök házigazdánk felé +Roppant gonosz dolog, kettőnk közül csak egyikünk távozhat a szabályok szerint?+ aztán mire választ fogalmaznék, a hölgy elrebben mellettem, bogárformává avanzsáló +Hogy is volt Kafka férgével?+ ismerősén igyekezvén segíteni. Nem tartóztatom, mindössze egy óvatos oldallépéssel biztosítom, véletlen se akadályozzam útját.
A Lindából lett madár-lénnyel szemezek még egy sort, de aztán nyilván úgy ítéli, túl nagy falat lennék, neki pedig még igencsak ott a tojáshéj a fenekén. Más célpontot keres hát, én pedig ott maradok lényegében tennivaló és társaság híján.
Miután Hirig fölényes gesztussal és hasonlóan úrias paranccsal megválik tégelyünktől, hátat fordítva a felfordulásnak megindul a falak felé, újdonsült, szétszórt rajongói pedig a nyomában. Már mozdulnék, hogy hős lovag módjára lehengereljem díszkíséretét, azonban a pillanatnyi pihenést rég hallott, ismerős kacaj s utána az az édes hang szakítja félbe./
- Istennőm! /Szökik ki sóhajom, s nem tehetek róla, mosoly ül ki arcomra./ +Már azt hittem, kósza gondolatra sem méltatod alázatos gyermekedet, de ennél örömtelibb jelét nem is adhattad volna figyelmednek!+ /Küldöm felé csendes ujjongásomat, aztán az említett ajtóra siklik figyelmem. Újabb pillantást vetek a körülöttem kavargó káoszra, aztán pedig magamban vállat vonok./
+Senkihez nem köt semmi, meg különben is... Csak egy álom. Felébrednek ők is... Idővel.+
/A felkínálkozott lehetőséget kihasználva termek az ajtónál, s ahogy heves mozdulattal kinyitom, magamban azon mantrázok, hogy a mögötte lévő út Úrnőm birodalmába... vagy éppen az ébredésbe vezessen./

(216)

[Reagen Weltz]

/Fázok. Nagyon. Hiába próbálom összeszedni magamat, kudarcot vallok, továbbra sem tudok másra gondolni, mint hogy iszonyatosan hideg van, és hogy legyen már vége. Akárhogy. Ha valóban olyan forró üstökkel teli katlan, ahogy egyesek leírják, akkor most a legnagyobb örömmel mennék a pokolba. A körülöttem rohangáló, hadonászó emberek elveszették a jelentőségüket és látszólag ők sem törődnek velem. Aztán a koponyámnak csapódik egy doboz, ezért kénytelen vagyok félbehagyni a halálra fagyást. Óvatosan megtapogatom a fejemhez és repedéseket keresek. Nem tudom kitől hallottam történeteket olyan hegymászókról, akiknek lefagyott, aztán letörött a lába, neki köszönhetően most alig merek megmozdulni./
+Nincs elég bajom, így is? Épp nagyban haldoklom, mi a halálnak kell még mindenféle tégelyeket hozzám vágni? Tégely?.../ Végre eszembe jut, hogy hol is vagyok tulajdonképpen, és hogy ki kéne jutnom innen. És hogy ennek az egésznek volt valami köze a tégelyhez. Nagy nehezen rászánom magam a cselekvésre és nekiállok hogy megkeressem a tégelyt, ami közben elgurult valahova. Erre nem rámveti magát valami tollas förmedvény? Belenyomja az arcát a nyakamba, aztán gyorsan meggondolja magát, és elszalad. Értetlenül és dideregve nézek utána./ +Mi lehet olyan vonzó a nyakamban, hogy mindenki ennyire ráindult? És ha már csókolgatják, miért kísértetek és izék normális nők helyett?+
Félreteszem a nyakam körüli dilemmát, és folytatom a tégely keresését. Már kevésbé vagyok óvatos, ha az előbb nem törtem ripityára, most se fogok. Rövidesen meg is találom a tégelyt az egyik szék lába mellett. Az indák vagy elvesztették az érdeklődésük irántam, vagy rühellik a hideget, mert nem akadékoskodnak, amikor a tégelyért nyúlok.
Nyitnám ki, de eszembe jut a másik tégely, ami a zsebemben van./
+Az a nő hatalmas egy gyökér, de minek álljak bosszút rajta? Előbb utóbb úgyis kap egy nagy pofont az élettől a nagy arcára. Az nem az én dolgom. + /Benyúlok a zsebembe aztán a tekintetemmel megkeresem a nőt. Az épp egy nagy rakás húscafat elől hátrál.
-Hé, fenséges hölgyemény! Szerintem tudod mire kell használni. /kiáltok oda neki és felé hajítom a tégelyt. Az átrepül a mászkáló hullák között, de a kezemnek már sok volt a megerőltetés. Valami elszakad benne és erőtlenül lehanyatlik az oldalamra. Felkiáltok a fájdalomtól és átkozom a saját hülyeségemet. Újult erővel rám tör a fagy, én pedig kétségbeesetten próbálom kinyitni a nekem szánt tégelyt, de fél kézzel nem boldogulok. Kicsúszik dermedt kezeim közül, és leesik a lábam elé. Nem tudom, hogy képes e egy doboz kárörvendően nézni, de ha igen, akkor ez most azt ezt teszi. Bénázok még egy ideig a fedővel, teljesen eredménytelenül. Jobb híján körbenézek, keresek valakit aki segíthet.
-Valaki ki tudná nyitni nekem ezt a tégelyt. Nekem nem megy. /lehelem alig hallhatóan. A jelek szerint a hangszálaim is kezdenek befagyni./

(67)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*Mélysötétbugyorban*


/Halvány mosolyt küldök a kis totemoszlopnak is beillő karácsonyfa csontkollekciónak./
- Ha van mód arra, hogy haza vigyelek egy álomból...
/Könnyedén megvonom a vállam./
- De mivel ez csak egy álom, így azt tudom megígérni Neked, hogy amikor felébredek, megkereslek odaát!
/Ezzel zárom mondandóm a koponyának.
Arichnak nem kommentálom a mondandóját, hiszen megint csak egy félre értésből szülte buta gondolatnak adott hangot. Azon, amit Renata mond a vámpírkámnak, és ő miképp replikázik, viszont még én is mosolygok egy sort jóízűen./
+ Látom a humorod azért nem vesztetted el teljesen. +
/Abban a pillanatban amikor meghallom a fohászkodását, lehervad arcomról a jókedv és megint csak a haragot érzem Arich irányába. Méghozzá tiszta szívből./
+ Az a Kurva meg fog dögleni, szóval jobb ha elfelejted őt! +
/Éppen ekkor veszem kezembe a fáklyát, amivel most legszívesebben felégetném. De nem csak őt, hanem mindenkit.
Feldúlt hangulatom nem látszik arcomon, és piromán gondolataimat is mellőzi a vissza dobott tégely, amit szabad kezemmel kapok el./
+ Ez most ugye csak egy vicc?! +
/Kuncogok egy sort az orrom alatt, miközben a foszladozók felé legyintem újonnan szerzett fegyverem./
- Vajon a tűz akkor is éget, ha egy álomban vagyunk?
/Kérdezem tőlük költőien. Határozott mozdulatokkal próbálom magamtól távol tartani a kis kompániát, miközben haladok a félkezű és bunkó halandó felé./
- Jaj, eléggé ügyefogyott vagy Csöppségem.


{+8}

[Kathleen Sirett]

/Kathkacsahattyú fedőnevű lény, talán egy egészen új faj legelső példánya a kis társaság szeme láttára próbálgatja ki, milyen vérmes ragadozóvá válhat egy napon majd. A név alapján felmenői közt sejthetnénk látszólag békés, valójában jampec szárnyasokat, nos, tévednénk. Ama bizonyos ősei kispolgárok voltak egész létükben, és ha tudnánk, hogy eme leszármazottjuk mire vetemedett, száműznék a tyúkólba. Esélyes, hogy a kis tollaskákat egyenként elszopogatná, tekintve milyen vehemenciával cuppant rá Riel nyakára. Az éles fogacskák könnyedén szakítják át a bőrt és az édes nedű csak csorog és csorog belőle./
+ Miért nem mondta eddig senki, hogy ez a vámpír lét nem is rossz?! +
/Percek óta első értelmes gondolatától alaposan meg is döbben. Elhúzódik Rieltől, aki amúgy is hamarosan hasonló sorsra kerül, mint ő maga. Tollai még itt-ott rezegnek az előbbi mámoros élménytől, de az emberi tudat kezd tisztulni./
+ Ajjaj... +
/Esetlen körbefordulás keretében megszemléli újonnan nőtt szárnyait, már amennyire tudja, és madár-lábaira is vet egy pillantást. Utóbbitól a sikítófrász kezdi kerülgetni./
+ Milyen elcseszett hely ez? Remélem csak álmodom... Milyen elcseszett egy álom ez! +
/Szabadulni kell, és persze a menekülés gondolatára az is eszébe ötlik, hogy mit is tervezett a kiskacsa-támadás előtt. Még mindig a kezében szorongatja a cetlik és a magokat. Igaz, kicsit véresek lettek, de sebaj. Amíg Riel is átesik az átváltozós fázison és amíg észnél van, elkacsázik a Renata-Fenris pároshoz./
- Magok. Találj önkéntest, aki megeszi. Kiburjánzik. Ha eszel belőle, vége a bulinak.
/Röviden, tömören, mert túlságosan is fincsinek tűnik a nő fehér nyakacskája, kasza ide vagy oda. Amint végigmondta, szárnyaival egyensúlyozgatva visszatotyog Rielhez. Ha még nem ért véget az átváltozása, akkor a nemrégiben letarolt komornyikot kezdi terrorizálni, fenyegető hattyúféle sziszegéssel és hegyes fogacskáinak mutogatásával./

(101)