Siurnvor - A Bázis

[Alyara Nirois]

Földalatti város, ahol mindenféle dolgok folynak. A technika ugyanúgy jelen van, mint a mágia. Csak azok tudnak róla, akik ismerik pontos helyzetét.

Bizonyos okok miatt kérlek titeket, hogy csak Mirával gyertek erre a helyre! Ha nem Mira kalauzol, eltévedsz, nem találhatod meg!

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Froeira Lullaby]

+Együtt maradhatunk. Még egy kicsikét legalább. Köszönöm. Jaj istenem, Melony, köszönöm! /gondoltam kitörő örömmel. Annyira reménykedtem benne, hogy nem választanak el Garientől, és tényleg nem. Legalábbis addig, amíg – feltételezem – az alapokat tanuljuk. Még jobban megszorítottam a kezét az örömteli hírre, és úgy örültem, hogy nem húzta el. Nehogy kínos helyzetbe hozzam magam, csendben vártam, mit mond még nekünk Melony. A világ minden kincséért rá nem pillantottam volna abban a helyzetben Garienre, csak mosolyogtam és fogtam a kezét.
Melony elégedettnek tűnt velünk, s ez hízelgő volt ugyan, de még mindig szúrt belül a tüske, amit a hazugsága okozott. Megértettem, hogy óvatosság volt csak, mégsem tetszett, ahogy a dolgot intézte. Nem szeretem, ha felkavarják az érzelmeimet. Sokáig azért mégsem puffoghattam magamban, elvégre neki köszönhettük ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy tanulhatunk./
+S már holnap megkezdődik az okításunk. Persze, minek várni. Csak olyan hirtelen jött ez az egész. Mi lesz, ha nem leszek elég ügyes? Garien már jól használja a képességét – ahogy azt a gyógyult bokám is mutatja –, de én… Azon a pár trükkön kívül, amit Alya mutatott, semmit sem tudok. Nemhogy halottakat éleszteni – de az legalább még odébb van.
/Kételkedtem a képességeimben, a hatalmamban. Az is megfordult a fejemben, hogy a tükör tévedett, hogy nem vagyok más, csak egy mezei boszorkány, minden különösebb tehetség nélkül. Attól féltem, hogy meg sem közelítem majd Garien tudását, s hogy még előbb elválasztanak tőle, hogy ha rájönnek, milyen haszontalan is vagyok, majd kitesznek innen és annyi a széles vállamnak, mehetek, amerre tudok.
Míg a jeges félelem a mellkasomba költözött, Garien még mindig fogta a kezemet – mintha érezte volna, hogy mennyire szükségem van a támaszára –, s Melony tovább vezetett minket a szálláshelyünk felé. Eleinte nem is figyeltem, merre megyünk, így csak arra eszméltem fel, hogy egy ajtókkal teli folyosón állunk. Az ajtókon nevek díszelegtek, a mieink is ott voltak, egymással szemközt. Már ez is megnyugtatott, nemhogy még az, ahogy Garien viszonyult a kialakult helyzethez. Csak bután mosolyogtam rá, mikor végigsimított az arcomon és azt bizonygatta, hogy nem fogom elveszíteni./
-Nem is engedem, hogy elfeledkezz rólam /mondtam, miközben ő elengedte a kezemet.
Tetszett az ötlet, hogy egy megadott időpontban találkozzunk mindig, bármi történjék is./ +De hát Bettivel is ebben állapodtunk meg. Vasárnaponként… /állapítottam meg szomorúan. Szerencsére Garien ekkor már Melonyval beszélt, s nem láthatta, mennyire elszomorodtam, nem akartam volna, hogy félre értse. Nekem is ő volt az egyetlen támaszom itt. A barátnőim elhagytak. Tudom, hogy azért, mert muszáj volt nekik, de attól még megmaradt az üresség a mellkasomban. S erre ez a fehérköpenyes mágus jelentette az egyedüli megoldást.
Ezen töprengve kisebb fáziskéséssel vettem csak észre, hogy kedves barátom immár előttem áll, s épphogy láttam a mozdulatot, ahogy megölel. Csak egy pillanatig tartott, mégis sokat jelentett nekem. Csak egyetlen, rövidke ölelés.
Elképzelésem sincs, hogy milyen arcot vághattam, de gyanítom, hogy elég butát. Ő az ajtóból még visszaszólt, hogy találkozzunk fél óra múlva./
-Rendben, akkor fél óra múlva a társalgóban /ismételtem, mikor végre észbe kaptam, hogy mondanom is kellene valamit.
Miután Garien elfoglalta a szobáját, kettesben maradtam Melonyval. Kissé feszengve megköszöntem a lehetőséget és közöltem, hogy én is – ahogy Garien említette – alkalmazkodom a helyi öltözködési szokásokhoz, ha vannak. A búcsúzás után befordultam az ajtón, amin az én nevem állt.
A szoba puritán volt és még nem túl otthonos, de gondoltam, hogy nyilván az én dolgom lesz majd barátságosabbá varázsolni a magam számára. Körbejártam a kis helyiségben, végigfuttattam a kezem a bútorokon. Benyitottam a fürdőszobába, s örömmel konstatáltam, hogy tényleg saját, külön bejáratú mosdóm van. Aggasztott volna, ha másképp alakul – enyhén szólva szégyenlős vagyok mások előtt.
Úgy terveztem, hogy fekszem egy kicsit, olvasok, pihenek, aztán majd rendbe szedem magam, és megyek vissza Garienhez. Ledobtam magamat és a könyvemet az ágyra, s háton fekve, felhúzott térdekkel olvasni készültem, de ahogy a fejem fölé tartottam a könyvet, a szemem a karkötőimre tévedt.
Nem telt még el ilyen hosszú idő úgy, hogy ne gondoltam volna arra, amit otthon hagytam. A honvágy és a bűntudat egyszerre tört rám. A hasamra fektettem Az ifjú Werther szenvedéseit, s a kezemet díszítő ékszereket kezdtem birizgálni. Egy rózsaszínűre festett fakarperecbe Alexandre véste bele a nevét, azt forgattam a kezeim között. Újra és újra végighúztam az ujjamat a nevén. A fejem megtelt emlékekkel, jelentéktelen apróságokkal.
Annyira hiányoztak! Mindennél jobban vágytam arra, hogy láthassam őket. Meg akartam beszélni Rossellaval az összes hihetetlen dolgot, ami itt történt velem. Mesélni akartam neki és a barátnőimnek – Yolande-nak, Giulie-nak, Ré-nek – az új barátaimról. Arról, hogy milyen Alya és Betti, hogy mennyire kedvesek és toleránsak velem, hogy mennyire megszerettem őket. Arról, hogy még Seath-et is hogy megkedveltem, és hogy milyen aranyosak Bettivel. Arról, hogy veszélyben vagyunk. Arról, hogy Garienbe botlottam, éppen amikor a leginkább szükségem volt egy barátra, és hogy mennyit jelent nekem, hogy mennyire megbízom benne, hogy fogta a kezemet és nem engedett el, hogy milyen volt, amikor megölelt.
Hogy milyen volt, amikor Alexandre megölelt – az jutott eszembe ekkor. Úgy hiányzik. Nem tudom, hogy csak ekkor kezdtek-e potyogni a könnyeim vagy folyamatosan, de már megállíthatatlan volt az áradat. Álomba sírtam magam.

Nem is vettem észre, hogy mennyire fáradt vagyok, amíg el nem szenderedtem az új ágyamon. Nem álmodtam semmit, csak emlékeztem. Régi, majdnem elfeledett dolgok keveredtek az új élményeimmel. Sokat forgolódhattam és dobálhattam magam, mire odáig fajult a dolog, hogy lebukfenceztem az ágyról.
Nem tudtam, mennyi idő telhetett el azóta, hogy beköltözhettem a szobába, s megijedtem, hogy lekéstem a megbeszélt találkozót Gariennel, szinte biztos voltam benne, hogy elszalasztottam. Felpattantam, s a könyvemet, ami velem együtt zuhant, visszadobtam az ágyra. Betrappoltam a fürdőbe, sebtében lezuhanyoztam és megpróbáltam kifésülni a hajamba frissen költözött szívós csomókat. Bedagadt szemeimmel nem sokat tudtam kezdeni, így csak remélhettem, hogy nem lesz túl feltűnő. Felkaptam a levetett ruháimat, s minthogy a tükörképem viszonylag elfogadhatónak ítéltem – az átöltözésről pedig már régen lemondtam –, elindultam Garien felkutatására.
Abban bíztam, hogy nem kések olyan sokat – bár magam sem hittem, hogy valóban így volna –, ezért a konyha/étkező/társalgó felé vettem az irányt. Ott kevésbé lett volna zavarba ejtő Gariennel találkozni, ilyen illetlen késedelem után, mintsem betörve a saját személyes terébe, a szobájában zavarni. A folyosó végében levő ajtó kilincsére téve a kezem, még elmormoltam egy utolsó „Kérlek, legyél itt!” fohászt, majd benyitottam./

(91)
*Javíts ki, ha tévedek, Mira, de azt hiszem ennyi. Ez a költözés-dolog kissé megzavart. ^^”
Amiért pedig ennyire sokat kellett várni rám, ilyen szép hosszú reagot kaptatok.*

[Mira]

*MET III/1 // Fro, Garien*

[2900. július 22.]

Melony még a folyosón feléd fordul, Garien:

- Nos, Merlin eléggé elfoglalt mostanság, de egy üzenetet biztosan el tudunk hozzá küldeni - mosolyog rád a hölgy. - Az iskolai egyenruhát pedig a holnapi reggelen fogjátok megtalálni a ruhásszekrényetekben. Bármilyen egyéb kérdésetek van, csak a nevemet kell kimondanotok, és azonnal jövök, viszont hogyha megbocsájtotok, most elmennék. - Még biccent egyet, aztán elviharzik, majd benyittok saját szobáitokba.

*Mivelhogy úgy látom, a mai napot együtt fogjátok eltölteni némi társalgással egybekötve, én most ki is szállnék a játékból. Természetesen figyelemmel kísérlek Titeket, hogyha szükségetek lenne rám, itt vagyok. De most válthattok néhány szabad kört.*

[Garien Seardur]

*MET III/1*

Az ölelés után furcsa arckifejezés ült ki Fiore orcájára, de nem tudtam eldönteni, hogy meglepetés, öröm, bánat, vagy mi más. Az biztos, hogy nem elégedetlenség, és ez teljesen megnyugtatott. Beleegyezett a találkába nagy örömömre, szóval elég jó hangulatban mentem a szobába, még akkor is, ha Merlin elfoglalt. + Ne türelmetlenkedj Garien, mindennek eljön az ideje! + Megfedem magam, és inkább az új otthonom felfedezésével kezdek el foglalkozni. Lekanyarítom a köpenyem és a szék karfájára hajtva helyezem le, de figyelek arra, nehogy bekoszolódjon. Igaz, nincs is kosz, de a valahogy úgy érzem, hogy túl tiszta ez a köpeny ahhoz, hogy látszatra is más színű foltok vegyék el tündöklő fényét. A szoba nem nagy, de egész lakájos és megvan minden, hogy kényelmesen érezhessem magam. Gondolom mindenkié egyforma, csak a belső részt rendezheti el magának mindenki a saját stílusához mérten. Gyorsan felfedezem a szobát, majd a ruhásszekrénybe be is akasztom a köpenyem, mégiscsak a megfelelő hely neki. Ráadásul vannak új ruhák is, megfelelő az ízlésemnek. Gondoltak rám, ezért nagyrészt fehér ruhák vannak, ki is választok egy szettet magamnak, majd elvonulok a fürdőbe. Gyorsan levetem az úttól poros, de szívemnek becses ruhákat, majd veszek egy forró zuhanyt. A múlt mocskát próbálom meg magamról lemosni, persze már nem nagyon kell, hiszen nagyon távol vagyok a bűneimtől. Ez annyira felzaklat, hogy néhány könnycsepp is táncot jár a vízsugárral, de hamar magamhoz térek és megfegyelmezem magam. Még egy picit ásztatom magam a fürdőben, amikor rájövök, hogy lassan le is telik a fél óra. Nagyjából 5-6 percem lehet a találkozásig, így kikászálódok a zuhany alól és megtörölközöm. A „régi” ruhámat betesz a ruhásszekrénybe, majd a hajam megfésülöm, felöltözöm és sietve távozok a szobámból. Nem zárom az ajtót, nincs mit elvenni tőlem, lépteim puhán csusszannak a kemény padlón. Lassan benyitok a közös helyiségbe, ahol vannak egy páran, de mindannyian ismeretlenek számomra.
- Üdvözlet, Garien vagyok. – finoman és nem túl mélyen meghajlok, majd kiválasztok egy kellemes sarkot, hiszen Fiore még nem érkezett meg. De, mivel még nincs itt, beszerzek két kancsó zöld-teát, hogy kellemesen eltölthessük a nekünk felajánlott perceket. Közben pedig lehunyom a szemeim, csak akkor nyílnak újra, ha valaki belép az ajtón. Késik, de nem zavar, hogy mennyit, biztos megvolt rá az oka. Egyébként is előbb-utóbb megérkezett volna. Finoman intek neki, és amikor odaér, kedvesen mosolygok rá.
- Szia, újból, kérsz teát? Hogy tetszik a szobád? Akad még kérdésed egyébként? Elég furák errefelé az emberek, de kezdem őket megszokni. Te hogy vagy ezzel? – Ömlesztem rá a témáimat, amik jelenleg foglalkoztatnak. Persze Fiore is foglalkoztat, a smaragdzöld szemek most is tökéletesen elbűvölőek. Kíváncsi lennék, hogy milyen volt régen, mielőtt még átkerült volna. Furcsán is áll, hogy ő nekromanta, sokkal jobb léleknek ismertem meg, persze ki tudja, hogy majd mire használja a tudományát. Úgyis tetteink mutatják meg, hogy kik vagyunk.

(72)

[Froeira Lullaby]

-Üdv! /köszöntem, s intettem egyet úgy általánosságban. Nem igazán mertem ránézni a szobában leledző vadidegen arcokra, de valahogy meg kellett találnom Garient, így kénytelen voltam végül körülnézni. Ahogy megtaláltam a tekintetemmel, azon nyomban odasiettem hozzá. Úgy tűnt, épp pihent, amikor megérkeztem, de jöttemre mintha felélénkült volna. Ezt be is bizonyította, mikor letelepedtem vele szemben, s mielőtt még bocsánatkérések özönét zúdítottam volna rá, ő volt az, aki kérdésekkel árasztott el. Ezzel a hirtelen lendülettel annyira meglepett, hogy először alig tudtam megszólalni./
-Öhm, szia! Bocsánat a késésért, remélem nem kellett sokat várnod rám! /fejeztem ki végül sajnálatomat./ -És igen, kérek teát, köszönöm. Ugyan a teákkal nem vagyok olyan szoros viszonyban, mint a kakaóval, de egy jó zöldteának nem lehet ellenállni /mondtam szégyenlősen mosolyogva, s bele is kortyoltam a magam adagjába, hogy szétválasszam a kiszáradtságtól össze-összetapadó ajkaimat./
-Ami a szobámat illeti… Tetszik, kellemes. Nem kimondottan otthonos, de kényelmes. Majd kiötlök valamit, amitől jobban a magaménak érezhetem. /Máris azon kezdtem gondolkozni, hogy mit csinálhatnék vele. Feltehetőleg nem festhetjük újra, s pénzem sem volt annyi, hogy csecsebecséket, s egyéb megkülönböztető dolgokat vásároljak bele./ -Talán majd pont a varázserőnkkel kell kicsinosítanunk a lakrészünket. Láttam már ilyet. /Hiába volt meg a napi önsajnálat adagom, nem tudtam nem gondolni Alyarára és arra, hogy mi lehet vele. Rettenetesen féltettem. Kissé talán túl sok szomorúság vegyült a mosolyba, amit Garienre vetettem. Nem szerettem volna, hogy kellemetlenül érezze magát az én szerencsétlenségem miatt, ezért inkább derűsen igyekeztem folytatni./
-A te szobád milyen? Feltételezem, hogy szabványszobák vannak, de hátha mégsem. /Az járt a fejemben, hogy régen, a múltban milyen szobája lehetett. Most valószínűleg az övé is üres – mármint mentes a lakója egyediségétől –, de a szoba sokat elárul a tulajdonosától./
-Az embereket még nem igazán sikerült tisztességesen tanulmányoznom. Azok páran, akikkel itt eddig találkoztunk, meglehetősen furcsák voltak, igen, de többnyire kedvesek, és ez bíztató. H’Sekiratban is felettébb barátságos alakokkal hozott össze a sors. Talán a jövő ebből a szempontból is pozitív változást hozott: az emberek egyszerűen jobbak lettek – persze most is akadnak rosszabb természetűek, s annak is oka van, hogy most egy búvóhelyen vagyunk… Azt hiszem, itt meg is bukott az elméletem /mondtam kínosan mosolyogva, a tarkómat vakarva. Hála az égnek, volt még kérdése, aminek a megválaszolásával témát válthattam./
-Nem szeretnék faggatózni, és ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem kell, de… Emlékszem, amikor találkoztunk, azt mondtad, hogy Barcelonából jöttél és, hogy a Merlinnel való álmod rántott ki egy sötét korszakból. Nem kell arról beszélnünk, hogy milyen életed volt. Én sem vagyok biztos benne, hogy most képes lennék akár a sajátomról komolyabb idegösszeroppanás nélkül mesélni /mondtam idegesen tördelve a kezem, s a tekintetem a maradék teámra szegezve./
-De arra kíváncsi lennék, hogy: milyen Barcelona? Milyen Spanyolország? Még sosem jártam ott, és úgy fest, már nem is fogok. /Kéztördelésem már odáig fajult, hogy hangosan ropogtak az ujjaim. Úgy éreztem, hogy a feszültség szinte tapintható körülöttem./
-Tudod mit? Inkább hagyjuk is az egészet. Bocsánat, tényleg nem akartam a múltadban vájkálni. Nem kérhetlek arra, hogy az elhagyott otthonodról mesélj, ez igazán tapintatlan dolog volt tőlem.

(92)

[Garien Seardur]

/Fiore is megérkezett végre a mag teljes valójában, szinte csak rám koncentrálva. teljesen érthető, vadidegen arcok között próbálunk hasonlóak lenni, de nulla háttérismerettel. vagyis nem nullával, de elég közel hozzá. Persze Ő nagyon udvarias, köszön is mindenkinek, majd nekem is, miután üdvözlöm őt. Sőt rögtön elnézést is kér, hogy késett. Bár úgy vélem, hogy szerintem belefért, de az udvariasság az diktálja, hogy ezt tudtára is adjam./
- Nem, dehogy, és addig legalább elkészült a tea. Egyáltalán nem késtél, nem vagyunk időhöz kötve. /nyugtatom meg Fiorét, aki eközben kortyol is a teáról. gyorsan rá is kérdezek, hogy hogyan tetszik a szobája, de nincs elragadtatva tőle, biztos jobbhoz szokott. Mondjuk tény, hogy nem egy Hotel Rey Juan Carlos, de ahol eddig laktam annál sokkal barátságosabb./
- Igen? Az izgalmas lehetett. Megnéztem volna én is, hogyan csinálják. De majd még biztos lesz rá alkalom és… remélem, segítesz majd nekem. /mondom szokásos kedves hangnememben. Tényleg nagyon kedves lány, nem szeretném elveszíteni, még akkor sem, ha halottidéző. Legalábbis a nekromanciát a mi korunkban is ezzel a szóval asszociálták./
- Nos, az enyém sem egy luxusszálló, de nekem bőven megfelel. Nem vágyok többre jelenleg. /Azt nem teszem hozzá, hogy valószínűleg később sem, mert ezt még nem tudhatom. De úgy gondolom a sok minden után, már nem akarok magamnak semmi olyat, ami más boldogulásának megfelelne, szóval nem lesz luxusvillám, még akkor sem, ha lehetne. Kedvesen és megértően mosolygok, mikor a saját teóriáját dönti meg./
- És remélhetőleg nem mi vagyunk a rosszfiúk. De nem, biztosan nem. Ha te és én ide tartozunk, csak jó oldalon lehetünk. Én csak egy angyallal találkoztam eddig, ő elég – hogy is fogalmazzak szépen – esetlen volt, de a lelke melegséget sugárzott. Meggyógyítottam, de szinte azonnal ide is kerültem, azóta meg csak veled vagyok, kedves Fiore. Persze te nem ide tartozol, mármint rosszul fogalmaztam, ne haragudj. Ide tartozol most már, ahogy én is, de nem idevalósiak vagyunk. Azt hiszem ez szép mentés volt, igaz? /Elmosolyodom és belekortyolok a teába. Igazán zamatos, és nagyon élénken lehet érezni a teafű tulajdonságait. Aztán csak eljött az a pillanat is, hogy rákérdezzen a múltamra. Meg is rándult a szám széle egy pillanatra, nagyon nem szívesen mesélnék róla. De hála Merlinnek – hallottam itt ilyeneket is szoktak mondani! – ügyesen megfogalmazta, hogy nem kell elmondanom, ha nem akarom./
- Nagyon kedves vagy hozzám. Tudod, te leszel az első, akinek mesélni fogok arról az időről. Megígérem. De most nincs erőm hozzá, remélem nem haragszol meg miatta. /Szemeimben megrendülés, mert tényleg nagyon csúnya dolgok voltak, de azóta minden rendben. Még ha van belőlem valami Pedróból, az is csak ideköt, inkább most már Garien vagyok. garien Seardur, a gyógyító. De szépen is hangzik!/
- Nos, igen, valószínűleg nem látjuk már soha. Ez elszomorító, mert Barcelona nagyon szép és lüktető város. Ott van például a Szent Család katedrális, a Rambla, a Tibidabo, Monstserrat, mind-mind gyönyörű hely. Volt. Sajnálom, hogy otthagytam ebbőla szempontból és akkor még a Focicsapatról… de ez bizonyára téged, mint lányt nem érdekel. /Fejezem be gyorsan, hiszen valószínűleg nem érdekelheti a Barca. Az utóbbi időben már én sem jutottam ki a meccseikre, pedig most nagyon jók voltak. Meglepődöm, mikor arra kér, hogy inkább hagyjuk a dolgot./
- Ugyan, nagyon is tapintatos voltál. Azért vannak szép emlékeim, Barcelona maga a csoda. Ne kérj elnézést, nincs miért. Majd ha már jól kikérdeztél, én is érdeklődöm a te Rómádról. Sajnos én sem voltam ott, pedig nagyon érdekelt volna…

(73)

*összevissza szégyellem magam a késedelemért *

[Mira]

*MET III - Garien*

[2900. július 22.]

Melony váratlanul bedugja a fejét az ajtón beszélgetésetek közepette:

- Garien! - kiált szinte feléd ideges arccal - egy hölgy van itt, azt mondja, keres. A neve Narehys Yerden. Kijönnél, kérlek?

Ha kimész, Melony a szobádhoz vezet sietős léptekkel, majd beterel az ajtódon. Odabent Narehys ül az ágyadon, idegesen rágcsálja vörös ajkát, közben pedig a hajával játszik.

- Na végre! - mosolyog Rád. - Nem számítottam volna rá, hogy ilyen hamar találkozunk megint, de fontos híreket kaptam. Azonnal mennünk kell.

- Asszonyom, a fiú még nem mehet el! Még az alapképzését sem kezdtük el! - riad meg Melony.

Narehys felvonja tökéletes szemöldökét, és látványosan nagyot sóhajt.

- Hát akkor mi legyen? Meddig tart az oktatás? - kérdezi még a lánytól, majd feléd fordul: - Tanítanám én is útközben, drága Garien, de a mágiánk erősen különbözik egymástól. Sajnálom, hogy csak így iderontottam... De az utóbbi napokban fény derült arra, hogy eltűnt valami igencsak fontos dolog. És félünk, hogy hamarosan rátalálnak a Bázisra is... Bár elméletileg lehetetlen, ám a pikkelyes népekben nem lehet megbízni...

*Fro inaktívsága miatt innentől elszeparálva lesztek, hátha így tud pörögni egy kicsit a játékod. *

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Kellemes beszélgetésünket Melony érkezése szakítja meg, aki nagyon fel van pörögve, talán még ideges is. Összenézek Fiorével, hogy mi lelte a hölgyet. A szavai nem hagynak érintetlenül, azonnal felpattanok, talán a kötelességtudat. Megfogom Fiore kezét és egy kézcsókkal hálálom meg, hogy velem van ilyen különleges körülmények között is./
- Jövök, amint tudok Fiore kedves. /Kedvesen elmosolyodom, majd Melonyhez zárkózom. Ő pedig egészen elvezet a szobámig. + Vajon mi olyan sürgős, amihez én is kellek? + teszem fel az első kérdést, ami az eszembe jut. Meglepetésemre a korábban már látott hölgy, Narehys várakozik, elég idegesen. Legalábbis a hajával való játék, most nem az unaloműzésre utal. Meghajolok neki, ahogy felismer engem, és én is őt./
- Szép napot Narehys kisasszony! /Nagy örömmel fogadom a látványát, hiszen kevés olyan valaki van, akit akár ismerősként üdvözölhetek. Természetesen Fiore a legfontosabb közülük. Meglep, hogy azonnal mennünk kell, csak valahogy mindig ott motoszkál a fejemben, hogy miért kellek én. Biztos, hogy vannak nálam ügyesebb és jobb gyógyítók is./
- Ha halaszthatatlan az ügy és a jelenlétem szükséges, akkor indulhatunk is. /Biccentek, majd eszembe jut a legfontosabb személy ezen a világon, legalábbis mióta tudom, hogy ez az új otthonom./
- Froreira is velünk tart? /Kérdezem, szándékosan az itteni nevét használva, hiszen csak ezt ismerhetik a régit. Közben a két hölgy eszmecserét tart az én taníttatásomról, és igazuk is van ebben. Megjegyzem magamnak, hogy a "pikkelyes népekben nem lehet megbízni"./
- Nem tudom, mi, hogyan működik. De ha ennyire fontos, akkor ráér a tanulás, nem igaz? /Kérdezem, majd Narehyre nézek, hogy indulhatunk akár./

(74)

[Mira]

*MET III - Garien*

[2900. július 22.]

A két hölgy összemosolyog.

- Nagyon figyelemre méltó a lelkesedése - szólal meg végül Narehys -, mindazonáltal a legfontosabb, hogy megtanulja használni a képességét, máskülönben nem tud segíteni nekem. Melony, esetleg lehetséges lenne, hogy már ma nekikezdjenek?

- Talán... - felel elgondolkodva a lány. - Van egy módszer, de még így is szükségünk van egy szűk egy hónapra.

- Az is megteszi! - derül fel a szőke tűzbűvölő arca. - Megvan még az az érme, Garien? - fordul ismét feléd. - Ha igen, kérem jelezze nekem azon keresztül, amikor vége van a taníttatásának. Számítok magára - lehel egy csókot az arcodra, aztán Melonyval még összenézve kiront a szobádból. A parfümje még egy ideig belengi a helységet.

- Micsoda fazon! - ámuldozik a kis boszorka melletted. - Na jó. Mehetünk akkor tanulni? - kérdezi vigyorogva. - Még a mesteredet be sem mutattam Neked.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Figyelem, ahogy akét hölgy úgy beszélget rólam, mintha ott sem lennénk. Egyáltalán nem dühít, hiszen az én jövőmről van szó, inkább érdekes ez a helyzet. Régen biztosan beleszóltam volna, de a nagy nyugalom, ami idekerülésem óta megszállt, ezt nem igényli. Rájöttem, hogy sokkal jobb nekem így, nem kell mindentől félni, ami ismeretlen, vagy rettegni, hogy melyik sarkon csaplak le. Nem mondom, ez itt is előfordulhat.
- Természetesen, mindig magamnál hordom /Felelek a kérdésre és a bizonyítékot bemutatván, előveszem a zsebemből és a kinyújtott tenyeremben Nerahys felé nyújtom. De ő már előtte megbízik bennem, és rögtön ezután elhagyja a helyiséget./
- Igen, elég titokzatos teremtés. Igen, mehetünk, igazán kíváncsi vagyok erre az egészre! /Mondom mosolyogva, és utat mutatok Melonynak, hogy előreengedem. Ha pedig elindul, máris követem őt./

(75)
*level up*

[Mira]

*MET III - Garien*

[2900. július 22.]

Melony kivezet Téged a hálórészlegből, és leszalad a lépcsőn. Kiérkeztek az előszobába. A hálótermekkel szemközti ajtót nyitja ki, ahonnan a kiszűrődő fény egy csíkból hamarosan ajtóméretűvé válik, s Neked hunyorognod kell, hogy láss valamennyit odabentről. Egy hosszú, kivilágított boltíves csarnok-folyosón álltok, ahonnan hatalmas terekbe juthat el az ember. Mintha egy rég látott törpe-tárnába merészkedtél volna. Társad kitartóan vezet a visszhangzó folyosón. Senkivel se találkoztok. Végül, úgy jó tízperc séta után megáll egy dísztelen ajtó előtt. Időközben is voltak ajtók errefelé, de mindegyik gazdagon faragott, aranyozott volt.

- Egy Aeralria nevű nő fog a továbbiakban foglalkozni Veled, Garien. Mindent el fog mondani, ami a taníttatásoddal kapcsolatos, illetve a mágiával. Arra kérlek, hogy bánj vele tisztelettudóan - bár úgy vélem, ezzel nem lesz probléma - mosolyodik el -, mert a hölgy sokkal, de sokkal idősebb annál, mint amennyinek látszik. Megkérlek továbbá arra, hogy ne hánytorgasd a múltját, sok fájdalmat élt már meg. Én most elbúcsúzom tőled. Sok sikert! - villant Rád még egy mosolyt, aztán elfordul, és megindul visszafele. Mielőtt észrevennéd, már el is tűnt szem elől.

Ha megérinted az ajtót, az azonnal kinyílik. Odabentről napfény áramlik ki keveredve az itteni világossággal. Madárcsicsergést hallasz és friss, erdei illat csapja meg az orrod. Belépve egy katedrális ősi boltozata alatt találod magad, mely katedrális oszlopai élő fák, s a mennyezet belevesz az égboltba.

A katedrális méretei hatalmasak, szinte egy egész erdőbe csöppentél. Az ajtó egy tisztásra nyílik egy furcsa sziklából, amelybe a keretet vájták. A tisztáson Aeralria várakozik Rád, szomorkás smaragdjait a szemedbe fúrva. A sápatag napfény mintha a ruhája mögül tündökölne. Lenyűgöz hatalma és tudása.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Melony nem sokat teketóriázik, máris előresiet. Meg kell szaporáznom a lépteimet, ha nem akarok lemaradni, annyira nekiindult. + Hova ez a sietség? Nem tanulni megyünk? + A gondolataimra vélhetően nem fogok választ kapni, de lehet, hogy csak sok dolga van a lánykának. Megértem ezt is, és rövidesen beérem, mert lelassít, nekem pedig fény szúrja a szemeim, ezért aztán kicsit hozzászoktatom a hirtelen jött világossághoz. Furcsa, de egy hatalmas barlangszerű dologba érkezünk, mindenféle egyéb járatok mellett haladunk el, amiket gyönyörű ajtók őriznek. Mi mégis egy dísztelen egyszerű ajtónál állunk meg. + Az Indiana Jones-ban is a kehely egy egyszerű fakupa volt a többihez képest, ez valami érdekes hely lesz./
- Értem, tehát Aeralria. Köszön, hogy elkísértél, sok sikert a dolgodhoz! /Kedvesen mosolygok rá, ahogy nemrégiben még Fiorére. Meg kell valljam, hogy hiányzik a lány, bármennyire is csak kevés időt nem vagyunk együtt. Nem szeretném elveszíteni, sokat jelent nekem. De most más a feladatom, ahhoz, hogy Merlin segítségére lehessek majd, meg kell tennem az első lépéseket, ahogy egy kisgyermeknek is meg kell tanulnia mászni, mielőtt járni kezd. hozzáérek az ajtóhoz, ami rögvest kinyílik. Egy tisztásra érkezem, ahogy átlépek a kapun, és egy nagyon furcsa fiatal nővel találom szemben magam. Igaz felkészítettek, hogy idősebb, mint amennyinek látszik, de ezt így nehéz elhinni elsőre. De mivel bízom Melonyban is, ezért aztán mikor már elég közel vagyok, meghajolok a hölgy felé és köszöntöm./
- Napsugaras szép napot Aeralria! Azt mondták, hogy ön lesz a tanítóm, ami megtisztelő számomra. A nevem Garien Seardur. /Bizalmas lágy mosolyt röptetek felé, remélem elsőre elég lesz ennyi. Nem kezdek el kérdezősködni, nem vagyok az a kapkodó idegbeteg típus már. Kivárom, amíg ő szólít meg engem a bemutatkozásom után. Viszont kicsit hevesebben kezd el verni a szívem, azt hiszem izgulok egy kicsit. Kíváncsi vagyok a tanításra.../

(76)

[Mira]

*MET III - Garien*

[2900. július 22.]

A nő elmosolyodik szavaidra, aztán pedig csendesen megjegyzi fátyolos hangon:

- Tudom, hogy ki vagy. Én adtam Neked feleszín szemet. És most megtanítom, hogyan használd. - Körbemutat a termen, miközben a kis állatkája leröpül a válláról, és megtelepedik a fűben. - Ez itt egy szent hely. Egy olyan istenség temploma, akit gyakran emlegetnek, mégis rég elfelejtették már a valódi nevét. Gyere, kövess! - int, aztán elindul a tisztáson, be a fák közé. Magad körül látod a robusztus oszlopokat, érzed a természet illatát. A fák között egy ösvényt látsz, ami egy ágakból összefonódott rózsaablakhoz vezet. Az ablak alatt egy kőasztal: az oltár látszik. A hölgy megáll az asztal előtt, melyen kényelmesen elfeküdhetne akár ő maga is. Továbbra is mosolyog.

- Én Syseneaya, vagyis Ezüstsárkány unokája, és Merlin testvére vagyok. A nagyanyám felemelkedése után természetes volt, hogy a papnője legyek. Ez itt az otthonom, amit a leszármazottaim, a mágiahasználók biztosítottak nekem. Szeretek egyedül lenni, de ugyanakkor figyelni a világ utolsó lélegzeteire. Ezért vagyok most itt, és nem pedig valahol máshol. Az elkövetkezőkben megtanítalak fájdalmat és szenvedést látni, megtanítalak arra, hogyan használd az erődet. Szorít az idő, ezért az alapokat csak gyorsan fogom tudni elmagyarázni. Az alapok után pedig elaltatlak, és átléptetlek egy olyan univerzumba, ahol nem létezik az idő. Én is odamegyek. A testünk közben itt fog nyugodni, az oltáron. Fájdalommentes lesz, ezt megígérem, de amikor visszajövünk, a testünk elgyengült és kimerült lesz, s menten visszatérnek a fizikai szükségleteink is. Készen állsz hát, fiam?

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Meglepnek a finom hölgy első, hozzám idézett szavai. +Ő adta volna nekem a felemás szemeket? És mi végre? + De, nem teketóriázik sokat, máris követnem kell őt. Nagyszerű ez a környezet, de, hogy hogy él meg itt a víz alatt ez az egész... Nem értem, elvileg lehetetlen. Persze elvileg a varázslás is lehetetlen, meg az időutazás is, nem beszélve az időutazással kevert fajváltással.../
- Miért adtad nekem a felemás szemeket? Mire jók? Azt mondták veszély fenyeget minket. Bocsáss meg, ha túl sokat kérdezek, de nagyon új nekem ez a világ, hölgyem. /Mosolya válaszra talál, a beszédem a már magaménak érzett tisztelettudó hanglejtés, amibe most elég sok kíváncsiság vegyül. Egy oltárhoz és egy ablakhoz visz, számomra ismeretlenek./
- Készen hölgyem, habár - ahogy mifelénk mondták anno - egy kukkot sem értek finoman csengő szavaidból. De te vagy a tanító, tehát a amit mondasz, késznek veszem, ezért kezdhetjük is. /Valójában nem értettem, hogy miről beszél, átlépünk másik dimenzióba, megtanítja az erőmet használni? Már tudom használni, vagy van más erőm is? Nemsokára kiderül!/

(77)

[Mira]

*MET III - Garien*

[2900. július 22.]

- Azért adtam, hogy könnyebben lásd a valót. Sikerült is. Hiszen hűen kiálltál a hited mellet, nem? Ezért szenvedtél olyan sokat. - Mosolyogva megérinti a vállad. - Büszke vagyok Rád. Sok keserűségen mentél keresztül a múltban, de látod, most itt vagy, és minden értelmet fog nyerni. A veszély pedig sok felől érkezhet, hiszen minden ember magában hordozza a pusztítás képességét. A legnagyobb ellensége mindenkinek itt van - mutat a fejére. - Mindazonáltal azt hiszem, mégis egy Ieas nevű ember képzi a legnagyobb veszélyforrást jelen pillanatban. Nem foglalkozom a külvilág dolgaival, ezért nem tudok sokat mondani róla. Nem ismerem. De tudom, hogy meg akarja találni a városunkat. Hogy miért, arról fogalmam sincs. Nem is akarom tudni. Sajnálom, tudom, milyen nehéz most eligazodnod nálunk. A megértésben nem tudok segíteni. Szép lassan, fokozatosan kell túljutnod az új világgal való érthetetlenségeden.

- Nos, de térjünk át az alapokra. A mágusok energiáját önmagukból nyerik, de a csillagok azok, amik segítenek nekik feltöltődni. Így, hogyha elfáradsz, érdemes kiállnod a szabad ég alá. A csillagok segítenek neked összegyűjteni az energiát, egyfajta prizmaként működnek. A leghatásosabbak éjszaka, hiszen akkor jobban látszódnak. A szabad akaratod segítségével is feltöltheted magad energiával, de az jóval nehezebb, alig-alig sikerül még a legnagyobb ivadékoknak - illetve bocsánat, mágiahasználóknak. Nagyon fontos, hogy nem szabad olyan mágiát használnod, amire nem futja az energiádból, ugyanis meghalhatsz. A varázslatok kimerítőek, és hogyha csak egy szót is rosszul ejtesz, ha egy mozdulatot is rosszul hajtasz végre, borsos árat kell fizetned. Ezért kell tisztában lenned a képességeiddel, és ezért fogok segíteni abban, hogy pontosan tudjuk, mire vagy képes.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

- Köszönöm, hogy segítettél nekem és igyekezni fogok, hogy megértsem ezt az új világot. Viszonylag könnyen el tudom fogadni, hiszen, ahogy mondtad, eleget szenvedtem. Itt egyelőre nincs ilyen gondom, jól érzem magam és minden új érzés, tapasztalat, ami megérint, csak erősebbé és boldogabbá tesz. /Kellemes mosollyal mondom végig a mondandómat, a lényeg benne van. Örülök, hogy ide kerültem és nem gumiszobába, annak meg pláne, hogy nem néznek örültnek, hiszen, ahogy elnéztem majdhogynem én nézek ki a legnormálisabbnak itt. Mégis kicsit furcsának tartom az egészet, hogy miért éppen én? Mert megálmodtam? De miért? Semmi különleges nem volt bennem akkor, és ha jól értelmeztem a gyógyító mágia itt sem olyan ritka. + Na, de nem gond, hallgassuk tovább a tanítót, hiszen azért vagyunk itt. +/
- Értem. tehát a csillagok visszaadják az erőmet, és akár nappal is, csak akkor nehezebben, mint éjjel, amikor látszanak. Állítólag egy sötét kút mélyén,. ha felnézel, nappal is láthatod a csillagokat. Csak, hát ugye ritkán van az embernél egy sötét kút... /Kicsit viccelődöm, majd jegyzem az információkat Ieasról, amit korábban mondott el. Nem ismerős a neve nekem sem, de ez mondjuk annyira nem meglepő./
- Tehát akkor óvatosan bánjak a mágiával, rendben. Mi a következő lépés? Én gyógyító vagyok, és már kétszer sikerült enyhe sebeket begyógyítanom. Szinte magától jött, hogy mit kell csinálnom, de jó lenne, ha némi utat is mutatna valaki. /Itt jelentőségteljesen a nőre nézek és várom a következő feladatot./

(78)

[Mira]

*MET III - Garien*

[2900. július 22.]

A hölgy mosolyogva hallgat végig, miközben folyamatosan bólogat.

- Hogyha jól tudom, először egy nyaki sebet, másodszor pedig egy kificamodott bokát gyógyítottál még. Lehet, hogy jóval több van benned, sőt, én biztos vagyok benne, ezért meg kell próbálnunk elérni a képességeid határát. Ahhoz, hogy semmi baj se történhessen, el kell utaznunk a már korábban említett világba. Megkérnélek tehát, hogy feküdj fel ide - mutat a kőoltárra. Ő maga is lefekszik, és lehunyja a szemét. Olyan, mintha maga Csipkerózsika feküdne előtted.

Az asztal nem túl kényelmes, ugyanakkor meglepően meleg. Nem éget, ahhoz közel sincsen, de a kő általában jéghideg szokott lenni, legalábbis tapasztalataid szerint.

Mikor mindketten már az oltáron hevertek, a nő lágy, dallamos énekbe kezd. Nem érted a dalt, de érzed, amint a lelked mélyéig hatol, és beburkolja a tudatodat. Jó érzés, melengető, simogató. A lelked és a tested különös táncot jár, már nem egy vagy, hanem kettő. Aztán érzed, amint valahol a messzeségben kinyílik egy kapu, ahová a tudatod bebocsájtást nyer, de a tested képtelen megmozdulni.

Így kerülsz hát át Ezüstsárkány keblére. Itt minden olyan, mint a valóságban, érzed a tested, de tudod, hogy ez nem a valódi, nem a fizikai. Ugyanakkor ki tudod nyitni a szemed, és a látványtól elakad a lélegzeted (ha egyáltalán van ezen a helyen lélegzeted).

Felhők közt álltok, a lábatok körül felhő kavarog. Az asztal is a felhők közül bukkan ki. Alattatok hatalmas állatok úsznak a levegőben, s mindent beragyog a lemenő nap fénye. A távolban feltűnik egy hajó, de tudod, hogy nem fogsz felszállni a tatjára sohasem.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Figyelem a gyönyörű hölgyet, aki nagyon kedvesen beszél, mégis nagyon okítólag hatnak a szavai. Egy ilyen mentort mindenki csak kívánhatna magának. Megdöbbentő, ahogy mindent tud az eddigi gyógyításaimról, nem tudom, hogy honnan tudja az információit. Persze ez egy mágikus világ, megszokhattam volna már, hogy itt minden furcsaság természetes./
- Tökéletesek az információ, hölgyem. /Mondom kedvesen, miközben a képességeim ecseteli, sőt arra hívja fel a figyelmem, hogy nagy erők tulajdonosa vagyok. Ebben én még nem vagyok biztos, de olyan meggyőző az előadása, hogy nem érzem azt, hogy ellenkeznem kellene./
- Rendben, akkor tehát utazunk. /El is indulok az oltár felé, majd felfekszem az utasításainak megfelelően az oltárra. Mellém fekszik és énekelni kezd, valami őrjítően gyönyörű dallamot. talán még nem is hallottam ilyen szépet, és ahogy ő is, én is lehunyom a szememet. Kicsit megijedek, mert mozdulatlanná dermedek hirtelen, azonnal kinyitom a szemeimet, majd el is ámulok a következő minutumban. Valami csodálatos helyre érkeztünk, érzem az Ezüstsárkányt, noha nem tudom, hogy mi az, csak annyit, hogy valahogy nagyon kötődök hozzá, ráadásul jó értelemben./
- Ez valami csodálatos. /Halkan ejtem ki a szavaimat, és megnézem magamnak a mentorom, reménykedve abban… Nos, bármiben, csak legyen velem ő is, hogy megtapasztalja ezt a csodát./
- kezdhetjük, csak jó sokáig tartson, mert ez a hely… Nekem való. / Kinyújtom a kezem és a felhőkbe mártom, hihetetlen jó érzés ez az egész./

(79)

[Mira]

*MET III - Garien*

[Időn kívül]

A hölgy ott van veled. Más ruhában van, öregebbnek, és fiatalabbnak hat, folyamatosan változik, de mégis állandó. Magadon is ugyanezt érzed, de egyáltalán nem zavar, sőt, kellemes érzés. Mintha puszta energiából lennétek.

Aeralria földig érő hosszú haja szoros fonatban omlik alá, testéhez simuló, részletes, bonyolult mintájú aranyköntösében úgy néz ki, mintha istennő lenne, s metsző tekintetében mintha maga az idő kavarogna.

- A "sokáig" fogalma itt nem létezik, fiam - mondja enyhe mosollyal ajkain. - Gyere ide mellém! - utasít, aztán a felhőkből életre hív egy férfi és egy női testet. - Gyenge gyomor ide, vagy oda, ezen túl kell esnünk, Garien - mondja éles hangon, aztán felhasítja mindkettő mellkasát. A testek arcain fájdalomnak nyoma sincs, látszik rajtuk, hogy csak élő húsként vannak itt. A gőzölgő vér kiömlik a nyílásokon, aztán eltűnik a felhőpamacsok közt. A mellkas szétnyitása után láthatóvá vállnak a belső szervek. A fekvő szobrokon Aeralria részletesen elmagyarázza, melyik szerv hol található, megmutatja a nő és a férfi közötti alapvető anatómiai különbségeket, majd követeli, hogy pontosan mondj vissza mindent pontosan úgy, ahogy ő mondta.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Ki vagyok én, hogy ilyen megtiszteltetés ért? Nem értem, hogy Pedróban mit láttak Merlinék, de Garien igyekszik meghálálni majd. Nézem a hölgyet és magamat is, én tiszta fehér ruhában vagyok, mégis, mintha más lennék, illetve másból lennék. Furcsa ez a lét, ráadásul máris megtudom, hogy itt nincs idő, vagy nem telik az idő, attól függ, hogy hogyan képzeljük. +Ha sokáig nézem a hölgy gyönyörűséges szemeit, el fogok veszni a kavargó időben.+ Állapítom meg, ezért inkább nézem a furcsa tájat, de nem sok időm van, mert „érkezik” hamarosan két ember./
- Hogy mi van a… Te jó ég! /Nézem, ahogy felhasítja őket és bevallom, elfog az undor. Biztos szükséges, nem merek ellent mondani, bár ez a reality show szerű előadásmód nem nekem való, de tény, hogy így minden kézzelfogható. Visszaemlékezem, hogy amikor gyógyítottam mi történt és most már el is tudom képzelni, hogy mi zajlódott le az angyal és Fiore testében. Szorgalmasan figyelek, és próbálom legyőzni, a fel-felbukkanó hányingeremet. Lassan mindent megértek, mert valahogy itt máshogy fog az agyam is. Nem tudom, hogy hogyan lehetséges ez, de sokkal jobb, mint évekig tanulni. Bár ki tudja, lehet, hogy évekig itt vagyunk, csak nem vettem észre./
- Mi a következő lépés? /Fordulok kedvesen a nő felé, és igyekszem nem nézni a testeket, akiknek a fájdalom egy szikrája sem jelenik meg az arcukon./

(80)

[Mira]

*MET III - Garien*

[Időn kívül]

- Most, hogy már tudod, mi is van egy ember testében, vizsgáljuk meg a végtagokat, és a fejet is - mondja komolyan, aztán fogja szépen a férfikart, és elkezd rajta ismét mutogatni. Figyelmeztet a fontosabb erekre és idegcsomókra, megmutatja a szalagok működését. A lábnál is megteszi ugyanezt, hangsúlyt fektetve a térdre. A fejen és a nyakon megmutatja a legfontosabb ereket, és elmutogatja a koponya felnyitása nélkül, hogy melyik központ hol található az agyban. Aztán elmagyarázza, hogy hogyan is néz ki a szem, az orr, végül a száj, és a nyelő-, és légcső útjáról is beszámol. Utána pedig ismét megköveteli, hogy mindent mondj vissza utána.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Az okítás folytatódik, én pedig nagy nehezen legyűröm az undoromat és próbálom megjegyezni a mondottakat. Figyelmesen nézelődöm, és úgy tűnik valahogy most (vagy az itt is számít?) jobban megy a gondolkodás, és a tapasztalatok feltérképezése. Mindent újra végigcsinálok, ahogy a mentorom mutat és mond, segítséget kérek tőle, amint elakadok, de ez csak kétszer fordul elő. Szerintem elsőre pont jó, még talán sok is, vagy több, mint amennyit elvárhatunk mástól. Persze, ha itt nem telik az idő (van valami ilyen fura érzésem), akkor akár évekig is ellehetünk itt, és mire visszatérek a valós időben csak órák teltek el. Később is lehetne ide jönni elmélkedni, vagy akár fejleszteni magamat./
- Ide bármikor visszatérhetek? Kívül esik az időn? /Kérdezem, miközben az idegpontokat mondom vissza. Már egész sokat tanultam, szerintem már Fiore bokáját is sokkal jobban tudtam volna rendbetenni. Igen, ő hiányzik csak innen. Remélem, hogy hamarosan viszontláthatom./

(81)

[Mira]

*MET III - Garien*

[Időn kívül]

A nő elgondolkodva megrázza a fejét a kérdésedre, miután végeztetek a testekkel, és eltüntette azokat.

- Nem lesz rá szükségünk, és különben is rengeteg energiát emészt fel, amíg eljuttatom ide magunkat. Az már más, hogy mennyire sok kellemetlenséggel jár. Majd ha visszatérünk Danu síkjába, majd meglátod, milyen szörnyű lesz újra börtönbe lenni. Mert itt szabadok vagyunk, látod? Itt minden puszta energiából van, még mi is. A test nem nevezhető annak. És ahogy már mondtam, nagyon kimerültek, éhesek és gyengék leszünk. Összességben elmondhatom: nem feltétlen fogunk ide visszatérni. Nem hiszem, hogy szükségünk lenne rá. Fiore miatt pedig ne szontyolodj el. Minden rendben lesz vele is. Jól be fog illeszkedni, és mivelhogy az ő útját is van, aki figyelemmel kísérje, biztonságban lesz - mondja végül megnyugtatóan a gondolataidra. Biztos vagy benne, hogy nem mondtad ki őket.

- Most, hogy már ismered az alapvető anatómiát, lássuk, megbirkózol-e a faji különbségekkel is - mutat előre egy meztelen alakra, aki körülbelül harminc-negyven méterre áll tőletek. A férfi kicsit kapkodva veszi a levegőt. Mellkasa, válla széles. Ahogy lassan közeledik felétek, a napfényben meg-megcsillan a bőre. - Hova tartozhat ez a fiatalember, Garien? - kérdezi a nő titokzatosan, és nem is enged oda hozzá, hogy minél távolabbról gyakoroljatok.

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Nos, meglepően hatékony a tanárom, és a szavai újabb utakat nyitnak meg az elmémben, amit a XXI. századi gondolatvilágom alapból elutasított volna. Furcsa, hogy most energia vagyok, olyan, mint annak idején a Stargate sorozat Ősei, akik olyan magas szintre emelkedtek, hogy tiszta energiává váltak. Most, hogy jobban megismertem dolgokat, hajlamos vagyok elhinni, hogy nem véletlenül pattantak ki ezek a gondolataik a forgatókönyvírók agyából. Meglep viszont, hogy beleolvas a gondolataimba, amit nem is tudok szó nélkül hagyni, bár egyáltalán nem bántó stílusba./
- Olvas a gondolataimban? Nem semmi, nem gondoltam volna, hogy ilyet is lehet. nem fogok annyira aggódni érte, köszönöm, hogy megnyugtat. /Válaszolok neki kedvesen, ahogy csak az új énem képes. Pedro valószínűleg kiakadt volna és nagyon ideges fejjel kiabálna. De ő egyre csak halványodik bennem, szerencsére./
- Talán Sidhe? /Nézek a széles vállú férfire, szerencsére kicsit tájékozódtam már a fajok iránt, de sokat nem tudok róluk, csak némelyik megjelenését. Remélem, hogy jól gondoltam, nemsokára kiderül. De igazából az sem baj ha nem, majd a mentorom kijavít, én pedig szívom magamba a tudást./

(82)

*Elnézést, nem vettem észre, hogy írtál :s*

[Mira]

*MET III - Garien*

[Időn kívül]

- Csak amikor nem tudod megvédeni őket - felel. - A későbbiekben, hogyha visszatérsz hozzám, megmutatom majd azt is, hogyan borítsd be őket gyémántburkolattal, hogy senki sem férhessen hozzájuk. Ne haragudj, amiért a privát szférádba olvastam. Nem lett volna illendő, de itt még nehezebb elkülönítenem a beszédet és a gondolatot, hiszen a lelkünk összeér.

Hallgatva a feleletedet elmosolyodik, majd odalép mögéd, és az egyik kezével eltakarja a kék szemedet. Az aranysárgán keresztül fantasztikus dologra leszel figyelmes. A csillogás felerősödik, a férfi mellkasa nagyobbnak tűnik, látod, ahogy belélegzi az oxigéndús levegőt. Ahogy jobban hunyorogsz, felismerheted a csillogás okát: a férfi egész testét apró pikkelyek borítják. A nyakánál megfigyelheted a kopoltyúi nyomát. Amint felfogtál mindent, Aeralria a kék szemed hagyja szabadon. A csillogás elhalványul, nem is látszik, mint ahogy az alak kopoltyúnyílásai sem, a nagyobb tüdővel egyetemben. Egy átlagos halandónak találnád így.

- Érted már, hogy miért kaptál aranysárga szemet, Garien? - duruzsol a füledbe. - Vele nem csak nézel, hanem látsz is. Meg tudod különböztetni a dolgokat egymástól. Ő itt egy sellő volt. Nézzük, kitalálod-e a következő fajt!

Egy nő lép ki a felhők közül a sellő mellé. Kék szemed nem lát semmit, ellenben az arany felfedi a nő állatias oldalát: szeme megnyúlt, hajába tollak vegyülnek, lába kissé pikkelyes, szája csőrszerű. Leghatározottabban mégis különös színű szemeire figyelsz fel: azok ragyogó aranyszínként pulzálnak, de nem úgy, mint a saját szemed. Azok a szemek szinte már világítanak.

*Semmi baj. *