Altmyrcai Teleportkapu

[Nichen Forhana]

/Nem sokkal az után, hogy átlép a kapun és elválik Fionától, Nichenre árnyék borul. Ezen még nem lepődik meg, azt hiszi, csak felhő úszott a nap elé, mindjárt odébbáll, és megint kisüt a nap - ami ebben a hidegben úgysem jelent sokat. Amikor azonban egy gigantikus szárnyas hüllő ereszkedik le elé az útra, gondolkodás nélkül tesz hátrafelé két gyors lépést, és miközben igyekszik szemmel tartani a bestiát, fél szemmel búvóhely vagy fegyver után kutat. Szerencsére a lény, nevezzük sárkánynak, még idejében megszólal, és egyelőre békésnek bizonyul. Nichen kicsit nehezen érti a beszédét, de akkor is beszéd, ez a valami tehát minden bizonnyal intelligens.
Igyekszik uralkodni heves szívdobogásán, és viszonylag nyugodtan megszólalni./
- Állítólag... állítólag az vagyok. /feleli./ - De csak most jöttem, úgyhogy ha varázslatra vágysz, alighanem valaki mást kell keresned.
/Belül azért reméli, hogy a sárkány nem repül el azonnal - bár még mindig tart tőle, kíváncsi is rá, így, bármilyen furcsának is érzi, hogy olyasvalamivel beszélget, ami nem ember, kísérletet tesz a társalgás folytatására./
- Ha már így összefutottunk /mondja, hangjában még mindig egy kis feszültséggel, de már sokkal nyugodtabban, mint az előbb/ - nem tudod véletlenül, hol lehet itt szállást találni?

(21)

[Nymloth Dracarys]

*Nichen*

/Már-már megkönnyebbülnék, hogy ilyen könnyen találtam valakit, aki segíthet nekem, de persze kegyetlenebb ringyó annál a sors, hogy ilyen egyszerűen megoldódjanak a dolgok....
A torkomból elégedetlen morgás tör elő, ami elég bántó lehet az emberi fülnek, ahogy a hegyről aláhullok sziklák zörejével végigmorajlik a környezetemen. Ki is tárnám a szárnyaim, hogy tovább álljak, azonban a varázslólányka további kérdése meglep és megakaszt utamban./
+ Ez most valami vicc? Valóban tőlem akar útbaigazítást szerezni? +
/Zavartan ráncolnám össze a homlokon, már ha a tányérnyi hófehér pikkelyeken kivül lenne valami mimikai izmom az arcomon, de ezt valaki lehagyta a sárkánypofáról... Végül eszembe jut valami. A lány ugyan új, de mégis csak varázsló.... Talán még hasznát vehetem. Ezek a furcsa bogarak biztosan szívesebben beszélnek a saját fajtájukkal, mint egy magamfajtával.
Egy pillanatnyi gondolkodás után visszaváltoztam. A csontjaim ropogva törtem meg és hajoltak el, ahogy a hús leolvadt róluk... Amikor ismét szembenéztem a lánnyal már az emberi alakom viseltem. /

- Nem, még soha nem jártam a varázslók városában, tehát ebben nem tudok segíteni neked. Azonban én is oda tartok. Eltűnt néhány társam és őket szeretném felkutatni, úgy gondoltam ehhez varázslók mágikus praktikáit kérem segítségül. Esetleg nem tudod létezik ilyen varázslat? /tettem még egy próbát.
Majd ha már így az utamba sodorta a sors, úgy gondoltam adjunk egy pontot az illemnek is./
- Mellesleg a nevem Nymloth Dracarys, örvendek. /nyújtottam felé a kezemet kézfogásra, ametisztlila szemeimmel az arcát fürkészve./

(168)

[Nichen Forhana]

/Mire úgy-ahogy felfogná, hogy egy igazi, elő sárkánnyal beszélget (vagy épp most adtak be neki egy újabb adag erős nyugtatót egy hófehér kórteremben), újabb meglepetés következik: a lény csontropogtatva, időnként kifejezetten ijesztő hangok és mozdulatok kíséretében emberi alakot ölt. Így is vannak furcsa vonásai, a szeme például egészen lila, ilyen színű szivárványhártyát Nichen még életében nem látott - na de nem ez az első, mióta belépett abba az ártatlannak tűnő kis boltba, és ez még csak nem is a legfurcsább.../
+ Ez az én formám: idejövök, és elcserélem Fionát valakire, aki semmivel sem tud többet nálam... a helyről legalábbis.
/Kicsit zavarba hozza a varázslatra vonatkozó kérdés, nem szereti, ha olyasmiről kérdezik, amihez cseppet sem ért, és nem is igen van hozzászokva a dologhoz./
- Sajnos fogalmam sincs /ismeri be./ Egy nappal ezelőtt még... ezer évvel ezelőtt voltam, bármilyen képzavarosan is hangzik ez, és akkoriban lazán diliházba dugtak volna, ha azt mondom, hogy varázsló vagyok, és sárkányoktól kérek útbaigazítást némi teleportkapus utazgatás után.
/Megkockáztat egy mosolyt, és nem sokon múlik, hogy elnevesse magát. Hirtelen hihetetlenül komikusnak érzi a helyzetet.
Megszorítja a felé nyújtott kezet, és ő maga is bemutatkozik, most már komolyabb tétovázás nélkül kiejtve új nevét./
Nichen Forhana. Akkor... talán induljunk.
/Ezzel el ismét el is indul a város felé, remélve, hogy Nymloth vele tart./

(22)

[Nymloth Dracarys]

*Nichen*

/Enyhén felvonom az egyik hófehér szemöldököm a szavai hallatán./
+ Oh, nézzenek csak oda... úgy néz ki mi szerencsétlenek vonzzuk egymást... vagy az is lehet csak én botlok bele lépten-nyomon a múltlakókba... +
- Hmm nos hidd el megértem. Jómagam is a 21. században születtem, de már egy jó ideje itt élek. Hidd el, ebben a világban mindig fognak új meglepetések érni. Én már azt hittem ismerem ezt a helyet, de mindig meg tud lepni. /csóváltam meg kissé a fejemet.
Aztán figyelem ahogy megindul, egy pillanatig tétovázok, hogy kövessem-e, van-e értelme menni egy még nálam is kevesebbet tudó egyént, de végső soron ő varázsló, szóval csak jobban elfogadják itt, mint engem./
+ Hát, lesz, ami lesz, innen már nem fogok visszafordulni... +
- Örvendek Nichen. /biccentettem, aztán felzárkóztam mellé. A lépteim könnyedek voltak a testem kemény edzésekhez és kimerítő harcokhoz szokott, ez a kis séta semmi volt./
- Azt hiszem, ha ketten megyünk könnyebben boldogulunk. Én nem ismerem ezt a várost, de a világról már azért tudok egyet s mást. Te viszont varázsló vagy, szóval talán veled szívesebben szóba állnak a helyiek, mit gondolsz? Ha esetleg segítenél nekem keresni egy olyan varázslót, aki tud segíteni az ügyemben, akkor cserébe szívesen elkísérlek és vigyázok rád. /mondom a magam egyszerű stílusában. Harcos vagyok, csak ennyit tudok felajánlani.
Végigsimítottam a kardom markolatán, mint egy szerető testén és az arcomon halovány mosoly rémlett fel. Ha mindent meg lehetett volna oldani harccal boldog ember lennék, de így sajnos kénytelen vagyok olyan dolgokba is beleártani magam, amihez semmi tehetségem./
+ Fene az egészbe, akkor sem hagyhatom annyiban ezt az eltűnéssorozatot! +

(169)

*Ezer bocsánat a hosszú kihagyásért, kicsit káosz volt, és nem vettem észre, hogy írtál. *

[Garien Seardur]

Előzmény

*MET III - Mira*

- Igen, biztosan így lesz hölgyem. Akkor siessünk, nem szeretnék elkésni /Válaszolom, és felveszem a ritmust. Bár még a sok információtól hasogat a fejem, de a kis védelmezőm ért a dolgához, kezdem megszokni a jelenléteket, habár, azt nem mondanám, hogy a fájdalom már nincs jelen. Gondolom el kell még pár hónap, netán év, mire megszokom a szemem új képességét. Egyelőre nem tehetek mást, mint tanulok és próbálgatom a határaim feszegetni, persze nem túl nagy mértékben. + Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés a mágiámnak. Hát ez elég buta volt. + De azért mosolygok rajta egyet, miközben valami rúnateremféléhez érünk.
Felismerem a szavakat, amik már szinte "katalánul" szólalnak meg az elmémben, mégis a kiejtésükkor máshogy hangzanak. Ez olyannyira képzavar, hogy nem is firtatom tovább a jelenség magyarázatát, csak várom, hogy feltáruljon a kapu. Narehys eltűnik a megjelenő boltívszerűségben, én pedig utána megyek./
- Ez valami varázslatos! /körbenézek, és bár kissé kihaltnak tűnik az egész, az izzó mágia újra szemen csap, de most valamennyire fel vagyok készülve, így csak Narehys vállára teszem a kezem és úgy kapaszkodom meg benne. Néhány másodperc múlva már erőteljesen tűröm a hatást, és még egy mosolyt is csalok az arcomra.
- Most merre hölgyem? /Érdeklődöm az úticélunk és a leendő társaim holléte iránt egyszerre./

(124)

[Mira]

*MET III - Garien* [2900. augusztus 22.]

Sötétben érkeztek meg a városba, de az még így is elvarázsol. Szemeddel rengeteg mágiát érzékelsz, szinte szikrázik aranyszemed az éjszakában. Sötét van, de Narehys aurája beragyogja a környezetet. Érdekes, ezt is csak a különleges szemeddel látod.

- A Tanácsházán várakoznak a többiek, talán már le is feküdtek. Igyekszem gyorsan odajutni, ilyenkor már nem biztonságosak a külső kerületek. - És valóban, hogyha körülnézel, körülöttetek a türkizes pulzáláson felül vöröses izzásokat, árnyakat vélsz felfedezni. Azonban ezek a lények most még hallgatnak, ám végigkísérik az utatokat a sötétségben egészen az első kapu eléréséig.

A mágikus pajzs mint egy hatalmas buborék, úgy omlik rá Altyrcára, magad is láthatod, amint a szivárvány kavarog benne, és a Nap melegét árasztja magából. A sötétség teremtményei ide már nem képesek elsettenkedni. Kísérőd a kezébe vesz egy hasonló érmét, mint amit korábban adott neked, majd elmormog néhány szót. A pajzson egy kis rés keletkezik, ahol kényelmesen átfértek. Mikor már bent vagytok, Narehys visszafordul, és ugyanúgy befoltozza a sebet. Így haladtok folyamatosan át a városon, egészen be a szívéig, a Tanácsházáig.

*Ide írd még a következőt.*

[Garien Seardur]

*MET III - Mira*

/Tényleg lassan kiégnek a szemeim, legalábbis az egyik annyi mindennel találkozom itt. Fantasztikus egy város, nála már csak a kísérőm fantasztikusabb. Valami védelmi mezőfélét varázsolhat körénk, mert az újonnan meglátott gonosz lények nem akarnak minket bántani, de nem is hagynak figyelmen kívül./
- Narehys úrnő ez valami... fantasztikus, és örülök, hogy része lehetek. /Suttogom, mert úgy érzem nem lenne okos ötlet hangosan beszélni. Persze bízom én, az előttem fénylőben, és csak bólintok a figyelmeztetésére. Ha kell megszaporázom a lépteim, amíg egy szivárványszín gömbhöz nem érünk. Tökéletes, gyönyörű és hasznos is egyben.
A kísérőm megnyitja az utat befelé, majd be is zárja azt, a vörös fényű ellenség pedig nem követ tovább. Utunk egy csodálatos építményhez vezet, én pedig apró fejbólintással tisztelem meg az építők munkásságát, és a bent lakók hatalmát. A szívem hevesebben ver, nem tudom, hogy mire számíthatunk odabent, de bemegyünk./

(125)

[Mira]

Folytatás itt.

[Dylan Crayton]

Nymloth

Dylan Crayton figyelmesen hallgatta végig az utasításokat, majd biccentett.
- Természetesen a Valhalla létezéséről senkinek sem beszélek. Ismerem a titoktartást. Katona voltam - /mondta, majd a teleportációs eszköz aktiválása után már egy teleportkapu előtt is termett.
Tekintete körbejárta a területet. Figyelt, hátha megpillantja Nym-et. Nem kellett sokáig várnia, amikor a fehér hajú nőt meglátta a tömegben. Egy másik nővel sétált éppen. Dylan az utolérésükhöz szükséges tempóval indult el, majd hamarosan belépett Nymloth mellé./
- Örülök, hogy újra látlak Nym - /köszöntötte barátságos mosollyal az arcán, majd a másik nő felé biccentett egyet./
- Üdvözlöm, Dylan Crayton vagyok - /mutatkozott be, majd Nymloth felé fordult./
- Elnézést az eltűnésemért, de sűrgős dolgaim adódtak. Amelyekbe téged is szeretnélek bevonni - /mondta, majd felvette a lányok tempóját és türelmesen várta a reakciót./

(39)

[Nymloth Dracarys]

*Dylan - innen - 2900.08.20.*

/A varázslólányka nem győz meg, valahogyan olyan elesettnek és gyengének tűnik, de azért reménykedek benne, hogy némi előnyt jelent majd a mágusoknál már az is, hogy egy fajtársukkal mutatkozom. Ugyan úgy tűnik a lány semmit sem konyít a mágiához, így az eredeti terveim szerint ellenőrizni nem fogja tudni a varázslókat, de már a kis eredmény is eredmény.
Ehhez hasonló gondolatokba burkolózva sétáltam a mágikus fertő felé, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Egy pillanatra lefagytam, majd sarkon perdültem, mint akit mérges kígyó csípett meg.
Hatalmas tágra nyílt ametisztlila szemekkel bámultam Dylanre, mintha csak egy kísértetet látnék... és annyira nem is vagyok biztos benne, hogy távol lőttem a valóságtól. Ahogy feleszméltem az első sokkból a hatalmas szemek dühös kis csíkokká szűkültek.
Eszem ágában sem volt sétálni tovább a varázsváros felé, most sokkal jobban lekötött az előttem álló fickó. A mesterem szavai alól felütötte a fejét a régi énem, a minden lében kanál agresszív bajkeverő, és egy pillanatra szabad kézzel tört és zúzott./
- Elnézést? Azért valamit igazán szólhattál volna nekem is! Ott maradtam egyedül és eltűntél te is, mintha a föld nyelt volna el! Már kezdtem azért aggódni, hogy mindannyiotokat valamilyen ellenségem, esetleg a sárkányok nyeltek el! Erre neked akadt egy kis dolgod.... /ejtettem ki maró gúnnyal az utolsó szavakat.
Közben végig szemben álltam vele, mialatt a szóáradatot a fejére olvastam és az ujjammal böködtem a mellkasát minden egyes felkiáltójelnek külön nyomatékot adva ezzel.
Mire végeztem a mondandómmal és a viszontlátás dühvel vegyes öröme lecsengett, szép lassan kezdtem kijózanodni és észhez térni. Egy mély lélegzetvétel után rendben raktam a gondolataim és elzártam vissza mélyre az idegbeteg énemet./
- Ne haragudj Nichen, de azt hiszem most mégsem tartok veled. Menj csak tovább, majd egyszer remélem még találkozunk, de nekem most dolgom van. /szóltam oda a lánykának, akinek zavart láttam, az arcán, de végül távozott.
Amikor már messzebb járt karba fontam a kezeim és a megszokott hűvös, semlegesen pillantásommal néztem fel Dylanre./
- Nos halljam a magyarázatot. Mi volt olyan halaszthatatlan, hogy egy szó nélkül eltűntél? És mégis mibe szeretnél engem is bevonni?
/Tartottam egy kis hatásszünetet majd még hozzá tettem./
- És ajánlom, hogy nagyon jó magyarázat legyen! /mondtam nyomatékosan a pillantásom az övébe fúrva. Még mindig haragudtam kicsit, amiért a szívbajt hozva rám eltűnt, de kíváncsi is voltam mi történt vele./

(170)

[Dylan Crayton]

Nymloth

/Dylan Crayton kíváncsi tekintettel hallgatta végig Nymloth "szidását". Az alakváltó türelmesen, nyugodtan figyelte miképp is adja ki magából a lány az ideges szavakat. Jó ideig csak csendben figyelt. Nem akarta megszakítani a Nym ajkait elhagyó szóáradatot. Miután az alakváltónő befejezte mondanivalóját, Dylan oly mélyen nézett ametiszt lila szemeibe mint még talán soha. Majd végül átvette a szót és beszélni kezdett./
- Először is. Köszönöm kérdésed jól vagyok. Hiányoztál - /szólt, majd néhány pillanat múlva folytatta:/
- Tudom, hogy hibát követtem el amikor nem szóltam, hogy elmegyek. De nem volt se időm, se lehetőségem. Azonnal mennem kellett. Bár tudtalak volna értesíteni. Sajnálom - /mondta komor tekintettel./
- Nem mondhatok sokat. Megvan kötve a kezem. A lényeg, hogy olyan lehetőséget kaptam, amellyel végre úgy érzem hasznos lehet az új életem. De ehhez rád is szükségem van. Információkat kaptam egy mesterről, aki olyan tanok tudója, amelyek nagyban segíthetik az itteni életünket. Lehetőséget kaptunk rá. Igen. Te is és én is. Hogy megismerkedjünk vele és átadja nekünk a tudását. Ha hajlandó vagy elkísérni, akkor olyan kiképzésben lehet részünk amely túlmutat azon, amit eddig ismertünk. Bízz bennem. Sajnos a közelmúlt eseményeiről nem beszélhetek, de talán egy nap tudomást szerzel róla. Hajlandó vagy csatlakozni hozzám? - /nézett kérdőn a lányra./

(40)

[Nymloth Dracarys]

*Dylan - 2900.08.20.*

/Ha még mindig az idegbeteg énem lenne elől, most akkor is elnémulna. Csak néztem Dylanre. Mindig is komoly volt és felelősségteljesnek tűnt, ezért is döbbentett meg annyira, hogy egy szó nélkül eltűnt. Most azonban még a szokásosnál is komolyabbnak látszott valahogy.
Kissé összeszűkülnek a szemeim, amiért még ő tesz megjegyzést, hogy nem üdvözöltem, de valahol mélyen a merészségéért kap egy piros pontot, kevesen mernek feleselni a sárkánnyal.
Igazából nem mond semmi újat, vagy normális magyarázatot, mégis hamar enyhül a haragom. Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz, de amikor megbizonyosodok róla, hogy igaz volt a feltevésem, valahogy elszáll a düh. Talán túl hosszú ideig voltam gyűlölködő, kötözködő ember, a mesteremnek hála ez már a múlté./
- Nos Dylan, ez nem túl sok... Mármint azt mondod valakik elküldenek valahová egy mesterhez, hogy valamit tanuljunk? Szívesen veled tartok, ha szükség van rám, de azt hiszem neked is érdemes lenne ennél azért többet tudni a dologról.
/Kis szünetet tartok elgondolkozva nézek magam elé./
- Ha biztos vagy benne, hogy ez nem csőbe húzás, mehetünk, elhiszem neked, hogy megbízhatók, legyenek akárkik is, de kérlek gondold végig újra! Biztos vagy benne, hogy olyan emberek parancsa után akarsz menni, akikről még csak nem is beszélhetsz? Mármint ne haragudj, de elég lehetetlenül hangzik ez az egész... /pillantok fel rá összevont szemöldökkel.
/Karba font kézzel meredek magam elé egy darabig, aztán még hozzá teszem./
- Veled tartok, de ennél többet kell tudnom. Ha téged eltüntettek, miért ne tüntetnének el mindkettőnket? Vagy nem is tudom... érted mire gondolok? /pillantok rá kérdőn./

(171)

[Dylan Crayton]

Nymloth

/Dylan Crayton érdeklődve hallgatta Nymloth reakcióját. Az alakváltó tűnődve állt a sárkánynővel szemben, miközben mindvégig a fehér hajú nő ametiszt lila szemeit fürkészte. Dylan pontosan tudta, hogy Nym mennyire is jó gondolkozású és odafigyel a részletekre. Kedvelte a lányt. Talán jobban is mint kellett volna, de mellette úgy érte igazán él./
- Sajnálom, hogy nem mondhatok többet, de esküt tettem és nem szeghetem meg. A megbízhatóságuk egyenlőre szilárd lábakon áll. Minden rendben volt az elmúlt időben. Olyan dolgokat tudtam meg, amelyek sok mindent megvilágítottak. Egy nap talán megtudod miről van szó, de addig is, arra kérlek, bízz meg bennem. Nem tennék olyan lépést, amellyel veszélybe sodorhatlak. Melletted igazán erősnek és boldognak érzem magam ebben az új világban. Te vagy a kapaszkodó. Ha te nem lennél mellettem, talán már elvesztem volna - /mondta Dylan lágyan mosolyogva, majd kezét a kardjára tette./
- Mit szólnál, ha elmennénk valahova vacsorázni. Hiányoztál az elmúlt időben. Érdekel mi történt veled. Mindent hallani szeretnék. És a szavamat adom, hogy kárpótollak amiért én nem mesélhetek - /ajánlotta fel, majd felnézett az égre és eltűnődött, hogy vajon mi lesz a folytatása annak, ha elmennek a mesterhez.
Vajon tényleg fel tudja készíteni őt a Valhalla-ba való visszatérésre és a csapatba való csatlakozásra. Úgy érezte, hogy ha sikerrel jár a kiképzése és megfelel a vizsgán, azzal az élete egy újabb értelmet nyer. Remélte, hogy hamarosan Nymloth is megtudhatja az igazságot és nem kell többé titkolózni a sárkánynő előtt./
- Bocsánat elgondolkoztam az elmúlt időn és a lehetséges jövőbeli eseményeken. Ami az eltüntetést illeti. Nem kell aggódnod. Szó nélkül nem visznek el. Engem is értesítettek, de arra már nem volt időm, hogy szóljak neked. Még egyszer elnézést kérek és ígérem, hogy legközelebb mindenképpen szólok, ha el kell mennem - /mondta és tényleg látszódott rajta, hogy bánja a dolgot./

(41)

[Nymloth Dracarys]

*Dylan - 2900.08.20.*

/Mire Dylan úgy igazából nekibátorodik a beszédnek, addigra már kellően lehiggadok. A szellem visszakerül a palackba és már teljesen logikusan és normálisan tudok gondolkozni. A szavaira csak egy biccentéssel felek, de végül úgy döntök ennél azért talán egy picit többet érdekel a dolog./
- Nos rendben. Azt hiszem, nem éltél még le ebben a században olyan túlságosan sok időt, de azért meg tudod ítélni kiben érdemes bízni és kiben nem. Szóval rendben, ha ezek a titokzatos idegenek számodra megbízhatóak, akkor hiszek neked. Habár kikötném, hogy bízni senkiben nem fogok, aki nem szolgált rá, de neked hiszek.
/A mondandója végére kissé zavartan összevonom a szemöldököm./
- Nos azért nem hiszem, hogy ilyen drámai lenne a helyzet. Segítettem ugyan, de talpra esett gyerek vagy te, azt hiszem boldogultál volna egyedül is. /vonok vállat.
Aztán kissé felenged a tartásom./
- Persze együnk, úgyis meg tudnék enni egy borjút egészben, és tényleg. /mosolyodok el kissé./ Főleg mivel nem kellett mágusokkal beszélnem, hogy megtalálják nekem az elveszett lelkeket, így azt hiszem lett egy kis időm. Vegyünk valamit, habár mesélni nem igazán tudok, semmi érdekes nem történt velem. /vonok vállat megint.
Aztán figyelve hallgatom végig és komolyan biccentek, amikor befejezte./
- Rendben van, aztán így is legyen a dolog! Már kezdtem azt hinni, hogy el vagyok átkozva, amiért valami erő mindenkit eltüntet a közelemben. De megnyugodtam, hogy csak valami szupertitkos anonim szervezet az. /vonok vállat./
- De csak vicceltem, bocsánatkérés elfogadva, irány kajálni. /mondom könnyedebben, aztán a jól berögzült módon alakot váltok. A bőröm alól előtörnek a hófehér pikkelyek, csontok törnek és forrnak össze újra és hamarosan már félelmetes magasságból nézek le a férfira./
- Nos mehetünk haza? /kérdem mélyen morajló dörgő hangon./

(172)

[Dylan Crayton]

Nymloth

/Érdeklődő tekintettel hallgattam Nymloth szavait. Majd mosolyogva válaszoltam neki./
- Valóban nem éltem még sokat ebben a világban, de a múltban is ugyanúgy tudni kellett kiben bízhatsz. Katonaként remek emberismerő voltam - /válaszoltam, majd megcsóváltam a fejem és kezem végigsimította a kardom./
- Lehet, hogy boldogultam volna, de ha nem vagy akkor ki tudja hol laknék és mit csinálnék. Úgyhogy köszönöm - /ezzel lezártnak tekintettem a témát, majd tűnődve figyeltem a lányt./
- Ígérem többé nem okozok ilyen problémát. Mindig értesítelek, ha valami ügy hosszabb időre elszólít - /jegyeztem meg./
- Ami a borjút illeti én is éhes vagyok - /döbbentett rá korduló hasam./ - No igen. Szép nagy szád van - /néztem fel a sárkányra nagy mosollyal a számon, majd pillanatokkal később már változtam én is szirti sas alakomba.
Ahogy a tollak kinőttek, összementem és a csontjaim átváltoztak a megfelelő formára és méretre, ruháim és felszerelésem pedig elmentődött a tárolóban felszálltam és Nym szeme elé repültem. Egy pillanatra elmélyedtem az ametisztlila szemekben, majd egy ügyes szaltóval száguldani kezdtem.Pontosan tudtam, hogy Nym-nek csupán pillanatokba telik utolérni, de őrültem, hogy újra repülhetek és hogy végre megint Nymloth közelében lehetek./

(42)

[Mira]

*Iryn -- Előzmény* [2900. szeptember 1., szerda]

Még látod a tündér mosolygó arcát, mielőtt elnyel, s elvakít a kékség. Nem érted, mi történik körülötted: egyszerre sehol, mégis mindenhol vagy. Egy pillanat múlva a fény elhalványul, és tudod: nem a fővárosban vagy.

A látvány meghökkentő. A Fertő szöges ellentéte H'Sekiratnak. Míg a főváros fényes, ragyogó, s logikusan, már-már túlságosan is precízen megtervezett, addig Altmyrca a káosz melegágya. Különbnél különb házak, épületek sorakoznak egymás mellett hol egymásra borulva, hol pedig hatalmas területeket hagyva ki. Így, első pillantásra semmilyen logikát sem vélsz felfedezni a városban.

A kapu a mágiahasználók városának szélén található, két ház között megbújva. Kékes fénye elhalványul a Fertő színektől pompázó mágikus izzása mellett.

[Iryn Stailo]

*Mira*
[2900. Szeptember. 1. Szerda]

/Emlékszem még Ageine kedves arcára, aztán eltűnik minden. Majd pár másodperc múlva újra megjelenik egy város, nyílván egy másik város, képe a szemeim előtt. Furcsa egy kicsit, H’Sekiratot már nagyjából megszoktam, de ez az új egy kicsit furcsa még számomra. Bár az pozitív dolog, hogy itt nem kell hunyorognom, hogy lássak is valamit.
Kitámolygok a teleportkapuból, ahol egyébként másodpercenként jön vagy megy egy-egy jövőbeli, és egy kis padra ülök le. Egy darabig gondolkozom az eddig történt eseményeken, majd udvariasan kérek egy írószert, egy varázslénytől, aki leült mellém a padra, hogy írjak néhány sort a naplómba.

A nap már jócskán az ég közepén ül, mikor ismét megpihenek egy, a teleportkapuhoz közeli helyen. Jólesett kicsit sétálni, kiszellőztetni a fejem. A város nem igazán fogott meg, sőt már a visszautazáson is gondolkodni kezdtem, de egyelőre maradok, meglátjuk, mi történik még velem.
Leülök a fűbe és figyelem a jövőbelieket, amint ide-oda járkálnak a különleges házak között./

Folytatás: Alvinius & Maaris étterem

(8.)

[Mira]

*Iryn* [2900. szeptember 1., szerda]

A varázslény átnyújt egy lúdtollat, ami érdekes módon tinta nélkül is működik - érintésed nyomán ében szöveg marad a papíron. Mire visszaadnád neki az íróeszközt, már csak hűlt helyét találod.

Alapvetően nagy a forgalom itt is, bár semmi a fővároséhoz képest. Hétköznap van, dél elmúlt, egy-kettő óra fele járhat az idő. A mágiahasználók kisebb kifőzdékbe, vagy puccos éttermekbe vonulnak át ebédelni. Igazából Te is éhes vagy, talán érdemes lenne benézned valahova. Bár kérdéses, hogy mivel fizethetnél...

Elképzelésed sincs, hogy mi van itt, lehet egyébként is körbenézhetnél. Elvégre talpraesett egy lány vagy, nem? Bár így, iratok nélkül... Csupán egy levél van nálad, és az sem biztosíték semmire. Talán keresned kéne egy olyan helyet, ahol ebben segíthetnek.

*Kicsit hiányos még Altmyrca, szóval írj majd pm-et, hogy merre mennél, és akkor készítek hozzá helyszínt. *