Alyara Nirois háza

[Matt Hrowing]

*Alya*

/Követem a lány tekintetét, és észreveszem a mellkasomon díszelgő kitűzőt./
- Ó basszus, hogy ez még mindig rajtam van? /fakadok ki, és azonnal letéptem. / -És ezzel utaztam végig az egész városon, mint egy idióta! /kezembe temetem a fejem egy pillanatra, aztán a fenyegetésre felkapom a fejem. /
- Hölgyem biztos benne, hogy a nyílt utcán akar szénné égetni? Biztosan lenne egy két szemtanú, és bár nem tudok sokat az itteni igazságszolgáltatásról, biztos vagyok benne, hogy az emberek elevenen való elégetését nem veszik jó néven. A halottgyalázás pedig csak terhelő körülménynek lenne jó. Egyébként kíváncsi vagyok mit lehet meggyalázni egy rakás hamun. /válaszolom erőltetett könnyedséggel. Nem ez az első hogy halálos fenyegetést kapok, igaz, a perzselés új. Ettől függetlenül ragaszkodom a megszokott "tárgyalási" hangnemhez, azaz nem mutatom ki a félelmem./
- Meglehetősen sokan küldtek. Példának okáért a maga édesanyja is. Ugyanis én nyomoztam, maguk után, amikor a testvérével eltűntek Londonból. Ebből kifolyólag hivatali kötelességem volt önt keresni. Most, bár a szolgálati időmet átléptem úgy kilencszáz évvel, úgy gondoltam saját magamtól lezárom az ügyet. Ezért vagyok itt. /Figyelem az arcát, de a határozottságon kívül nem tudok leolvasni róla semmit. A lába között mászkáló sárkány határozottan meglep./ +Minek van ennek a lánynak szüksége egy pisztolyra?+ / A lány láthatólag még mindig nem elégedett a válaszommal, továbbra is követelőzően néz rám.
- A tartózkodási helyét egyébként Elvira Omegua adta meg nekem. /teszem hozzá az utolsó darab információmorzsát is, amire szüksége lehet./ - Nos, hogy döntött? Elevenen eléget, vagy angolhoz méltóan meginvitál egy teára?

(26)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

/Elvevetem magam, miközben nem veszi komolyan a szavaim. Fél évvel ezelőtt én sem tettem volna. Emlékeztet rá, hogy valóban nem tettem volna. Testtartásom oldódik kissé, kezeim megint leengedem oldalra, a testsúlyom már csak az egyik lábamon van, ettől féloldalasan, lazán állok. Miközben a nyomozásról beszél, elkerekednek a szemeim. Tudom, hogy igazad mond, mert kényszerítettem rá, de nem tudom elhinni, amit mond. Elszontyolodom, amikor felhozza anyámat. Még mindig nem emésztettem meg, hogy az édesanyám halott, így Jonathan most egy mély sebet tép fel. És ez jobban fáj, mint az, ami a bal karomon húzódik.

Elvira neve még inkább felkelti az érdeklődésemet. Eszembe jut a boszorkány. Elmosolyodom, és John végre egy őszinte mosolyt láthat az arcomon. Elvira volt az első tanácsházbeli, akivel találkoztam. Rafinált nőszemély. Vajon mivel vette rá ezt a fickót előttem, hogy eljöjjön hozzám?/

- Meséljen az anyámról! /sóhajtok végül, majd elállok az útból, hogy be tudjon jönni. Amint belép, az ajtó becsukódik a hátunk mögött./ Erre /szólok, és bevezetem a nappaliba./ Hozhatok valamit? Teát? /mosolygok kissé fanyar arccal az előbbi kérdésére utalva./ Egy hónapja nem jártam itthon, ezért természetes étekkel nem szolgálhatok. És finomabb bort is csak egyszer teremtettem eddig. /Magam elé nézek egy pillanatra, miközben leülök. Itt volt, az ablakomnál álltam, miközben a vizet változtattam át./ Jézus is csak ember volt... /motyogom magamnak./

- Mit akar tudni? Azt mondta, nyomoz. Ugye tudja, hogy nem mehet vissza? Senki sem mehet vissza a múltba...

(201)

[Matt Hrowing]

*Alya*

/Bemegyek a házba, ahol makulátlan tisztaság és farkasordító hideg uralkodik. Alyarát ez láthatóan nem zavarja, de én kezdek átfázni. /
- Nem probléma, ha nem veszem le a cipőmet? /kérdezem és az előszobában megvárom a választ, majd bemegyek.
- Sajnos nem tudtam igazán megismerni az anyját, de annyi hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nagyon szerette magát, és a nővérét. Miután eltűntek heteken át hívogatott, sokszor az éjszaka közepén. Be kell valljam, néha a világ végére kívántam, de haragudni nem tudtam rá. Úgy éreztem, hogy nem is a saját vesztesége fáj neki, hanem magukat félti. /egy levegővételnyi szünetet tartok, úgy érzem ez a rész egy kis magyarázatra szorul./ - Ez nem magától értetődő, tudja, nagyon sokszor éreztem úgy, hogy a hozzátartozók magukat sajnálják, nem az eltűntet. De az anyjában egy szemernyi önzés sem volt. Azt hiszem ennek köszönhető, hogy ennyire megszállottjává váltam az ügynek. Ami végül ide juttatott. /mutatok magam köré, keserű mosollyal az arcomon./ - Sajnos az anyja későbbi életéről nem tudok sokat mondani. / Azt nem teszem hozzá, hogy Mrs. Mystic vélhetőleg soha nem dolgozta fel teljesen a lányi elvesztését. Úgy érzem így is épp elég fájdalmat Alyarának./

-Igen, ha nem probléma. /válaszolok a teával kapcsolatos kérdésére, és nem kérdezek rá a teremtéssel kapcsolatos megjegyzésére. Rájöttem, hogy teljesen fölösleges rácsodálkoznom a dolgokra, úgysem leszek okosabb./
- Mit akarok tudni? Semmi különöset, de a későbbiekben esetleg rákérdezek a nővére hollétére is. /azt hiszem itt az ideje, hogy megmagyarázzam, hogy miért is kerestem fel./ - Abban a helyzetben vagyok, hogy az elejétől kezdve tudom, hogy miért vagyok itt. Magát és még néhány eltűntet kerestem, és így jutottam a bolthoz, azon át pedig ide. Ezek után úgy éreztem hogy kötelességem megtalálni, akiket követtem. Már nem is nyomozok, csak úgy érzem a saját múltamnak tartozom ennyivel. Nem tudom van e értelme, Elvira szerint nincs. / Sóhajtok egy nagyot és kibámulok az ablakon. / - Igen, már többen is mondták hogy nincs visszaút. + De vajon próbálták is?+

(27)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

- Ne, ne vegye le a cipőjét /nézek vissza a vállam fölött még az előszobában. Már a nappaliban üldögélve veszem csak észre, hogy a fiatalember fázik. Legyen ez az ár, amiért itt lehet velem. Furcsa érzés, hogy ő az első emberi lény, akivel a Szigetek után találkozom. Miközben a kanapén mocorgok, Tóbiás felkapaszkodik az ölembe, összetekeredik a lábaimon. Kedvesen simogatom, meleg levegővel dédelgetem, miközben Johnt hallgatom. Ügyelek rá, hogy a melegséget ő is érezze, de édeskevés legyen ahhoz, hogy élvezni is tudja.

Igyekszem nem odafigyelni rá, miközben anyámról beszél, de képtelen vagyok erre. Arcomon világosan látszik, hogy nagyon fáj az, amit a fiatalember mond. Tóbiás a vállam köré helyezem, közben kimegyek a konyhába. Felrakom a vizet főni. Anyu nagyon hiányzik, gyűlölöm érte ezt a férfit. Ezeket a sebeket nem szabad feltépni. Nem hagyom hogy lássa, ahogy elmorzsolok egy könnycseppet. A víz forró, amikor visszaindulok vele a nappaliba. A hátam mögött csészék és teafilterek lebegnek. Miközben visszaülök a helyemre, a porcelánok megtelnek, a filterek is a helyükre kerülnek./

- Cukor, citrom és tej nincs itthon /mondom bocsánatkérően. Felhúzom a térdemet - arra azért figyelek, hogy a vendég semmi olyat ne lásson a szoknya miatt, amit illetlenség lenne -, a forró bögrét a kezembe veszem. Meg sem érzem a hőt./ A nővéremről akar tudni? /kérdezem nevetve, kicsit gúnyosan./ Ne haragudjon, de Ön épp belekontárkodott az életembe, holott millió dolgom lenne; pofátlanul mesél a "szent küldetéséről", aminek már semmi értelme; próbálja azt a látszatot kelteni, hogy Ön egy jól szituált zsaru, holott ebben a században csak egy senki; és még engem is ki akar használni, hogy másokról információkat tudjon meg?! Legfőképp a saját testvéremről?! Ön szerint hagyom, hogy ekkora fájdalmat okozzon neki, mint amit nekem okozott egy pár perccel ezelőtt? /Mindezt rettenetesen halkan mondom, színtelen hangon. Elmosolyodom megint./ Tudja mit, hálásnak kéne lennie azért, amiért nem engedem oda, ahol a nővérem van. Mert azon nyomban meghalna. Tudom, hogy én sem vagyok egy mintaember, de ezt a közelmúlt eseményeinek köszönhetem. A testvérem viszont... az élete száznyolcvan fokos fordulatot vett. Azt javaslom, hogy sohase keresse meg. Mert még engem sem hiszem, hogy szívesen fogadna. Nem hogy egy... halandót. /Fogalmam sincs, hogy milyen fajba tartozik egy a férfi, de azt világosan látom, hogy se nem sidhe, se nem vámpír./ Hogyha csak nem angyal, semmi esélye bejutni oda, ahol most él. Él! /nevetek fel a saját viccemen./ Dehogy él. Halott.

- A múltjának nem tartozik semmivel sem. Mert a múltja már nem létezik. Felejtsen el mindent, amit eddig tudott vagy ismert. Ez a világ nem ugyanaz, mint kilencszáz évvel ezelőtt. S a törvényei sem lehetnek ugyanazok. Három éve vagyok itt, s ahonnan jöttem, nem számít. Alkalmazkodnom kellett. Itt mindenkinek alkalmazkodnia kell. Aki nem képes rá, elpusztul. Hogyha nem engedi el a kettőezres éveket, Ön is el fog, kedvesem /mondom, majd beleszürcsölök a teámba./

(202)

[Matt Hrowing]

*Alya*

/Megvárom amíg kihozza a teám, közben észreveszem, hogy mennyire mélyen érintette amit mondtam./ +Jó ég, hiába repked körülötte egy sárkány, meg egy teáskészlet, mégis csak egy lány, akinek hiányzik az anyja.+
/Eleinte csöndben hallgatom, hagyom had vezesse le rajtam a feszültségét. Főleg mert így utólag visszagondolva tényleg túl tapintatlanul adtam a tudtára, de istenem, szakmai ártalom.
+ Hogy senki lennék ebben a században? Miért, a XX.-ban talán voltam valaki?+ /mosolygok fájdalmasan. Még hallgatom egy ideig, ahogy a lány, aki akár a lányom is lehetne, hogyan magyaráz nekem az élet nehézségeiről.
Végre kifogy a mondanivalójából. Tudom, hogy nem kéne válaszolnom, és hogy az lenne a legokosabb dolog, ha felállnék és itt hagynám. De az emberek hajlamosak nem a legokosabb dolgokat cselekedni./
- Alkalmazkodnod kellett? Tényleg? / Észre sem veszem, hogy hirtelen tegezni kezdtem. Arcomon elnéző mosoly és olyan hangon beszélek vele, mintha a lányomat osztanám ki./ -Ki kell ábrándítsalak, ez nem a XXX. század sajátossága hanem a felnőttek világa. És felnőni bizony nem egyszerű, időutazás ide, vagy oda. / Beleharapok az ajkamba, és magamban tartok egy "anyuci szoknyájához" fűződő megjegyzést. Az már tényleg sok lenne./
- Hiszed vagy sem, már túl vagyok egy váláson. Pocsék volt, de a házasságomra még mindig mint életem legboldogabb éveire tekintek. Igen, vége van. És igen, hiányzik. De ha megpróbálnám elfelejteni semmivel sem érezném jobban magam, sőt. / Tartok egy kis szünetet, és kicsit szelídebben folytatom./ - Hidd el, attól mert megpróbálod elfelejteni honnan jöttél nem oldod meg a problémáidat. Mindig lesz egy rohadék, aki előhozza a régi emlékeket. / Az utolsó mondatot, csak azért teszem hozzá, hogy lássa, egy pillanatra nem gondolom, hogy feddhetetlen lennék. A lányomnál működött ez a módszer. Elhallgatok és várakozón nézek rá./ +No, mi lesz? Gondolkodsz egy kicsit, vagy megsértődsz és összerondítod hamuval a szép, tiszta padlót?+

(28)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

/A férfi szavaira elemelem a csészét a számtól és elmosolyodom./

- Itt nem a felnőtté válásról van szó, ahogy azt hiszed. /Szemrebbenés nélkül visszategezem./ Én már akkor is az voltam, amikor átkerültem. De a múltban... minden reális. Az ember nem szembesül olyan dolgokkal, mint teleportkapuk, sidhék, angyalok... vagy Merlin. Azt hiszen, ehhez nem felnőni kell - pont, hogy a gyermeki énünket kell elengednünk. Hiszen egy felnőtt ezeket a dolgokat nem képes ép ésszel befogadni /mondom könnyed, csevegő hangon./ Azt mondják, egy kisgyermek, egy csecsemő látja az angyalokat, olyan emlékeket hoz át az előző életéből, amik a felnőttek realitásába nem férhetnek bele. Ezért a gyerekek felcseperedvén elvesztik ezeket az emlékeiket és adottságukat, mert a szüleik kinevelik belőlük őket. Nekünk, itt, a harmincadik században az a dolgunk, hogy újra gyerekké váljunk, mert csak így tudjuk befogadni ezt a rengeteg információt. Aztán persze nyugodtan fel lehet nőni.

/Felhúzott térdeimet kinyújtóztatom, a csészét még mindig a kezemben nyugtatom. Másikkal a szoknyám redőit rendezgetem. Eszembe jut, hogy talán fűtenem kéne, végül is nem lennék jó vendéglátó, ha hagynám Johnt megfagyni. Felállok a kanapéról, és az azzal szemközt elhelyezkedő kandallóhoz libbenek, majd leguggolok. A teáscsészét közben lehelyezem a kávézóasztalra. A kandalló üres, de amint elképzelem az aprított fa illatát, tapintását, erezettségét, szép lassan kezdenek feltűnni a lábam előtt. Pár perc múlva már vígan lobog a tűz, meleget adva a helyiségnek./

- Az ember nem számít ilyesfajta hírekre /vonom meg a vállam, miközben a lángokat figyelem./ De ez már nem számít. Anyám helyett találkoztam az apámmal. Hosszú történet, de végül is értelmet adott az itt létemnek. És magyarázatot arra, hogy miért kerültem át a jelenbe. /Szándékosan használom a jelen kifejezést. Számomra ez már nem a jövő./ Tudom, hogy nehéz új célokat találni, és hogy nincs jogom ehhez - de egyetértek Elvirával. A nyomozásodnak nincs értelme, mert nem tudsz jelentést leadni, nincs kinek. A Tanácsházán pontosan tudják, hogy ki jött a múltból, és ha azonnal nem is értesülnek, az a pár hónap itt már nem számít. Neked pedig nem fognak adatokat kiadni. Másrészt pedig a régiekre is negatív hatással lehetsz az ilyesfajta hírekkel.

- Nem az én feladatom új célt keresni Neked. Bár ha értenél a mágiához, tudnék segíteni. A Sors úgy rendelte azonban, hogy más utakon járjunk /célzok arra, amit az előbb elmondtam./ A feleséged miatt pedig részvétem. Tudom, hogy nehéz dolog elválni valakitől. Engem is erre kényszerítettek /mondom halkan még mindig a lángokat bámulva./

(203)

[Matt Hrowing]

*Alya*

+Aha, felnőtt... a nagymamádhoz sem voltál képes odatalálni. + /Csak megvetően kifújom a levegőt, amint a gyermeki elme romlatlanságáról áradozik./ +Igen és úszni is tudnak, csak a szemét szülők kinevelik belőlük, hároméves korukra./
- Lehet hogy én látom túl egyszerűen a dolgot, de ha kinyitnak az orrod előtt egy térkaput, és angyalok mászkálnak az utcán, nem nagyon tehet mást az ember, mint elfogadni, hogy kifordult a világ. /Könnyegén beszélek, de közben magam is tudom, hogy még én sem birkóztam meg a feladattal. De vagy megszokom, vagy beülhetek a sarokba és motyoghatok magamnak, amíg el nem visznek a diliházba./
-Vegyük példának a kandallót. /használom ki, hogy nekiállt tüzet teremteni. / -Ösztönszerűen azt mondanám, hogy amit látok az lehetetlen, de mivel egy ideje rengeteg ilyen dologgal találkozok, és különben is a tűz kellemes meleget ad, nem fogok ellenkezni. Igaz, érteni sem fogom, de hogy őszinte legyek a transzformátor működéséét sem értem teljesen, mégsem hülyültem meg egy mobiltöltő látványától. /
- Az apáddal? Ő is átkerült? +Peches egy család ez.+
- Nem várom, hogy megértsd, de a nyomozást nem a jelentés miatt akarom folytatni. Tudom jól, hogy semmi értelme nincs. Valamiért mégis szeretném befejezni. Nevezd megszállottságnak, ha akarod. Ha találok magamnak valami mást, lehet hogy leállok, de addig is ez is több mint a semmi. De ha van valami ötleted, hogy mit kezdjek magammal, mond nyugodtan. /Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire nehéz ezt megérteni./ +Nem ez az egyetlen értelmetlen dolog, amit emberek csinálni szoktak. És ha én úgy érzem, hogy ettől nekem jobb lesz, akkor miért fáj az bárkinek?+
- De megfogadom a tanácsát, és legközelebb óvatosabb leszek, ha találkozok valakivel. A feleségem meg nem érdemes sajnálnia. / +Jesszus, ez a lány komoly szeretethiánnyal küzd.+ /gondolom, mikor látom mennyire elanyátlanodott a régi veszteségének emlékétől.+ /Nem tudok rajta kiigazodni. Egyszerre látok magam előtt egy magabiztos és erős nőt, és egy kislányt, akinek sürgősen egy anyai ölelésre lenne szüksége./
- Viszont ha már eleget beszéltünk az én marhaságaimról, megkérdezhetlek, miért fenyegettél meg úgy az ajtóban holott semmi rosszat nem mondtam?

(29)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

/Miközben Jonathan beszél felállok a tűz mellől, és visszaülök a kanapéra. Merengő hangon szólalok meg újra:/

- A világ nem fordult ki. Mindig is ilyen volt, csak mi nem vettük észre. Nem hinném, hogy kész voltunk erre a hihetetlen mértékű információáradatra. A huszonegyedik századi ember nem látott túl az orrán. Én sem tettem. De itt már kénytelenek vagyunk. /Amíg a kandallómról beszél, az arcát fürkészem./ Ezek után még mindig úgy véled, hogy vannak lehetetlen dolgok? Ugyan! Még az örök életet is kibulizták páran. Hogyha akarnám, én is kikönyöröghetném. De nem lenne egyelőre értelme. Másrészről meg... ne akarj mindenre magyarázatot találni. Mert a legtöbb esetben nincs magyarázat. Rekordidő alatt megszereztem a jogosítványomat, de a mágiát a mai napig nem értem. Csak érzem. Hogyha mindenképp válaszokat keresel a dolgok működésére, ösztönlénnyé kell válnod.

- Igen, az apám miatt vagyok itt /tárgyilagosan lezárom ezt a témát. Nem akarok erről Johnnal többet beszélni. Nem hinném, hogy bővebben rátartozna./

- Nem értem meg. De sokszor magamat sem. Azt csinálsz, amit akarsz. De ne lepődj meg, ha hasonló reakciókat kapsz másoktól. Én sem vagyok könnyű eset, de sok régihez képest egy leányálom. Tudod, én vagyok a kedves fajta. /Cinikus mosollyal nyugtázom a gondolatsort./ Nem adok tanácsot, ne haragudj. A negapani eseményekből egy jó fél éve kicsúsztam, fogalmam sincs, hogy mi zajlik a világban egy-két nagyon fontos szálon kívül. Így jelenleg kapcsolataim sincsenek. Nem tudok segíteni rajtad. Ha egy évvel hamarabb jössz, szívesen megtettem volna. De ma már nem áll érdekemben szó nélkül teljesíteni minden kérést.

/Utolsó kérdésére felhúzom a szemöldököm./

- Rossz volt az indok, rettentő átlátszó. Csak azért vagy életben, mert értek egy kicsit a hazugságvizsgálathoz! /nevetek fel jókedvűen visszagondolva a kinti helyzetre./ Megnyugodhatsz, már nem fenyeget effajta veszély. Látod, még be is gyújtottam Neked. És még egy jó szót sem szóltál! Virágot sem hoztál a ház úrnőjének... ejnye! /felnevetek megint, kicsit összehúzom magam./ Nem tudok mostanában az emberekkel bánni, nehéz új kapcsolatokat kötnöm /válaszolok végre komolyan a kérdésére./ Egyszerűbb lett volna bezárkózni és nem venni tudomást a világról. De hát az mindig megtalál engem! Nem tudok elmenekülni előle... még. /A Tizenegyedik városra gondolok, és végre őszintén mosolygok a fiatalemberre. A dédelgetett álmom egyre közelebb kerül hozzám. Minden egyes nappal. Lecsukom a szemem, meditálok egy pár pillanatig./

- Mióta vagy itt? /kérdezem végre barátságos hangon./

(204)

[Matt Hrowing]

*Alya*

- Dehogy hiszem. És félreértettél, a mobiltöltős példával épp azt akartam mondani, hogy remekül megvagyok bizonyos dolgok megértése nélkül is. Még ha van is magyarázat, néha boldogabb az ember nélküle. / Elégedetten mosolygok, azt hiszem közelednek a nézeteink. Most már nem kell figyelnem minden szavamra./
- Ne haragudj, de a jogsit még a legostobábbak is meg tudják szerezni. Nem kell érteni semmit, elég ha bemagolod az összes szabályt. Szóval ha legközelebb az eszedet akarod dicsérni, keress valami jobbat. Biztosan találsz. / Piszkálom egy kicsit, de semmi ellenségesség nincs a hangomban. /

- Rossz indok? Bocs, nem volt más. /egy pillanatra elvigyorodok a helyzet abszurditásán./ - Viszont ha kitaláltam volna valami "hihetőbb" okot és észreveszed a hazugságot, akkor már nem lennék itt, igaz? /kortyolok egy nagyot a teámból, hagyom had gondolkodjon a költői kérdésen.
- Ne haragudj, ha lesz rá alkalmam, majd pótlom a virágot. Főleg, hogy mostanra egészen belejöttél a házigazda szerepébe. /felé küldök egy bátorító mosolyt, aztán további tanácsokat osztogatok neki./ +Hiányzott egy ilyen beszélgetés.+
- Ha barátokat akarsz szerezni, akkor ne fenyegesd meg őket halálosan. Főleg ne az elő találkozás alkalmával, előbb adj nekik egy esélyt. És ha mégis meg akarsz ölni valakit... akkor azt ne mond meg nekik. A kutya vagy ugasson, vagy harapjon. Azt a pisztolyt a karodon meg takard el valamivel, mert egy derringernek az a lényege, hogy el lehet rejteni. +Különben sem áll jól.+

- Tegnap este érkeztem. Szerencsére elég hamar elvittek a tanácsházába, ahol találkoztam Elvirával. Segített egy rakás dologgal, például talált nekem szállást. És ő irányított ide hozzád is. Gondolom kapóra jöttem neki, mert eltűntél a szemük elől, és már jó ideje kerestek téged. / Figyelem az arcát, hátha elárul valamit, arról hogy miért is kellett megfigyelni./
- Ő is mondta, hogy eltűntél valahova... / Félbehagyom a mondatot, várakozóan rá nézek. /

(30)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

/Amikor leesik, hogy ő a vezetői engedélyről beszél, felkacagok. Jót mulatok rajta, végre ez a nevetés már igazán őszintének hangzik./

- Nem, nem, az én jogsim nem arra való, hogy gépeket vezessek vele. Ahhoz, hogy varázsolj szintén kell. Vannak dolgok, amit kénytelenek szabályozni még a mágia világában is, ha nem akarják, hogy minden napra jusson egy világvége.

- Valóban nem lennél itt. De akkor jogosan nem lennél. Tudod, nagyon sokan kajtatnak utánam, amióta eljöttem Altmyrcából. /Mivelhogy látom az arcán az értetlenséget, gyorsan hozzáteszem:/ Így hívják a mágiahasználók városát. Hogyha Fertőt hallasz emlegetni, az is ugyanez a hely. Itt minden városnak legalább két neve van. Visszatérve a gondolatmenethez: egy ügynökön szó nélkül megölnék. Mert előbb vagy utóbb ő is megtenné ezt velem.

- Ki mondta, hogy barátokat akarok szerezni? /húzom föl a szemöldököm értetlenül./ Ugyan, nem érek rá ilyenekre. Viszont ha már úgyis itt vagy, akkor talán segíthetnél. Nem, nem a derringer elrejtésében. Természetesen tudom, hogy hogyan kell hordani. De itt nincsenek olyan ruháim, amik a karomat is takarják. Csak szórakozásból vettem föl. Szóval segíthetnél. Rengeteg helyre kéne mennem, de nem tudok egyelőre egyszerre két helyen lenni. /Sejtelmesen elmosolyodom./ Bevallom, van egy célom, amit idővel szeretnék megvalósítani. Sok napnak, hónapnak kell eltelnie, mire komolyabb eredményt elérek, ez egy hosszú út. Negapanon nincs olyan hely, ahol a múltból jöttek könnyebben el tudnának boldogulni, részben a társadalom miatt. Szeretnék elmenni innen, és a Kontinens közelében ugyan, de egy független helyen létrehozni a saját városom. Mindezt azért mondom el Neked, mert Te is érintett vagy. És ez a célom publikus, cseppet sem titkolom. Olyan embereket várok oda, akik a saját útjukat szeretnék járni, és nem azt, amit a Tíz Város Szövetsége kijelöl nekik.

- Tegnap este? És máris itt vagy? Elvira jól végezte a munkáját. Mennyi időbe telt, míg az ujjai köré csavart? /kérdezem enyhe méreggel hangomban. Kedvelem Elvirát, de tisztában vagyok a képességeivel.../ Ugye tudod, hogy nem engedhetlek vissza hozzá? Bár az én hibám, hogy itt vagy. Gondolkodtam rajta, hogy mekkora mágiát hozzak létre a délelőtt, úgy látszik, nem kellett volna ekkorát. Vagy visszamehetsz, de akkor indulj most, mert így nem akarok többet mondani. Nem mintha lenne miről. /Elhallgatok./ Ami a közelmúltban történt velem, az csakis rám és a jelen lévőkre tartozik. Elvirának és a többi bábmesternek nem tartozok magyarázattal. Neked sem. Hogy miért hagytam el Altmyrcát, azt pedig pláne nem osztom meg velük - így Veled sem.

(205)

[Matt Hrowing]

*Alya*

- Na, erről fogalmam sem volt. De ez esetben gratulálok.

+Jogosan lennék halott, ha hazudtam volna? Ezt vagy nem gondoltad teljesen át, vagy komoly paranoiával küzdesz, kislány.+
- Öltél már? /szegezem neki a kérdést, semmitmondó hangon. Azt elhiszem, hogy megölne ha kellene, de hogy ezt olyan szenvtelenül tenné, ahogy beszél róla azt már nem./

+Ha valaki azt mondja, hogy nem ér rá barátokat szerezni, akkor nem képes rá, vagy fél.+ /Gondolkodok, hogy ezt is megmondjam e neki, aztán úgy döntök, miért ne? Eddig is mindig megmondtam a véleményem./ - Ostobaság. Az ember ugyanúgy belepusztul ha nincsenek barátai, mintha ügynökök kergetik keresztül a fél világon. +Hát nem lenne sokkal jobb, ha lenne kihez futnod a bajban?+

- A bevándorlók dolga mindenhol nehéz, a huszadik században is az volt. Szerintem attól, mert egy helyre pakolod őket, nem oldod meg a múltlakók problémáit, csak a szőnyeg alá söpröd őket. Persze ez csak az én véleményem, és nincs beleszólásom abba hogy mit csinálsz. Főleg, hogy te jobban ismered ezt a világot. + De kezdem azt hinni, hogy a XX. századot nem ismerted.+
- Akár szeretnék segíteni, akár nem, jelenleg komoly munka- és pénzhiányban szenvedek, szóval nem hiszem hogy ráérnék. / Szívesebben utazgatnék, mint hogy beálljak újra rendőrnek, de nem leszek a beosztottja. / - Elvirának nem kellett győzködnie. Úgy látom belekeveredtél a nagyok játszmájába, ami nem zavar, csak ne felejtsd el hogy a "kis senkiknek" is lehet saját akaratuk. Igaz, nem akarnak maguknak saját várost. Ne gondold, hogy nem vagyok vele tisztában, hogy Elvira besúgónak küldött, és azt kell mondjam, hogy valahol meg is értem. De nem fogok neki jelenteni. +Én így előzöm meg a világégést.+

- Hogy tervezed, hogy itt tartasz? /kérdezem kihívóan.

(31)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

/Nézem egy kicsit, miközben iszik. Gratulálását egy fejbólintással fogadom./

- Igen /felelem az ölésről szóló kérdésére színtelen, érzelemmentes, kissé talán fagyos hangon. Tárgyilagos vagyok. Arra a rengeteg emberre gondolok, akit otthagytam a múltban, és miattam halt meg. A fagyos hangulatot John gondolatmenete szakítja félbe./

- John... /sóhajtok fel./ Kérlek, ne adj nekem kapcsolati tanácsokat, hidd el, van kihez fordulnom, ha arra van szükségem, hogy nyaggassanak. /Mereven a szemébe nézve mondom ki a következőket:/ Vannak barátaim.

- Hogyha majd megismered a XXX. századot, és eleged van a bábmesterekből, azért én szívesen látlak a Tizenegyedikben /vonom meg a vállam a megjegyzésével nem törődve. Nem tudom neki elmagyarázni, hogy miért is kell elmennem innen. Hogy miért nem bírom tovább ezen a kontinensen. Nem próbálkozom hát tovább./

- Ha nem, hát nem. Ezt nem erőltetem. /Fanyar vigyorra húzom a számat./ Különben se tudnálak hivatalosan alkalmazni. Nincs mágiád. És alakváltónak sem tűnsz. Persze javíts ki, ha tévedek /vonom meg ismét a vállam. Közben elfogy a teám, a kanállal a bögre alját kapargatom. Kissé idegesítő ez a hang, mégis jólesik./ Nem tudom, hogy köszönettel tartozom-e a diszkréciódért, vagy sem. /Leteszem a csészét a kávézóasztalra./

- Megvannak a módszereim /kacagok fel, aztán nagyon hirtelen elkomorul az arcom, és egy gyilkos mered Johnra. Mindez csak egy pillanatig tart./

- Éhes vagy? /váltok gyorsan témát./ Mert én igen. Nagyon. Elugorhatnánk a piacra venni valamit, nincs itthon semmi. Polimetron izgalmas hely, még nálam is furább fazonok laknak itt. Meg persze a középkori hangulat fantasztikus! Meg talán a Pitypang Patikába is beugorhatnánk, fel kell töltenem a készleteimet.

+Miért is marasztalom? Hiszen mennem kéne, nem...? Fenrir...

(206)

[Matt Hrowing]

*Alya*

- Milyen volt?.../rezzenéstelenül nézek a szemébe./ +Megéri megismételni?+ / Elhatározom, hogy nem fogom békén hagyni a kérdésekkel, amíg meg nem ismerem a motivációit és a helyzetét. Nem akarok semmit sem kezdeni a megszerzett infókkal, egyszerűen csak érdekel. Szeretném tudni, mi minden történt ezzel a lánnyal, hogy idáig jutott. Továbbá szeretném, ha ő maga is helyre rakná magában ezeket a dolgokat. Ha hónapokon át a egyedül kóborolt, akkor nem árt, ha felhívom a figyelmet a tervei hibáira./

- Hol?Ő nem számít. / mutatok a tűz előtt szundikáló sárkányra. A kérdésről eszembe jutnak az én barátaim. Ők hol vannak? Rádöbbenek, hogy kettőnk közül én vagyok a magányosabb, csak még nem volt időm ezt átérezni./

- Ki tudja, talán majd meglátogatom, egyszer. Csak aztán nehogy egy másik bábmestert találjak ott. /vetem oda rosszindulatúan. Nem vagyok rá mérges, de hirtelen csak rá tudtam kivetíteni a csalódottságomat./ - Nem vagyok sem mágus, sem alakváltó. Vadász vagyok. Legalábbis ezt mondták. De eddig eggyel sem találkoztam rajtam kívül. /mogorván beszélek, a tüzet nézem./ - Nem tartozol köszönettel azért, mert nem vagyok egy gerinctelen spicli.

- Nem vagyok különösebben éhes, de.... Úgysincs választásom igaz? / erőltetetten rámosolygok, aztán megiszom a maradék teámat, és felkapom a kabátom./ - Egyébként meddig tervezel magad mellett tartani? Vagy hátralévő életemben árnyékként követlek, és beleszólok minden ügyedbe? /Kifejezetten tetszik, hogy kimozduljunk a házból, egyrészt mert elegem van abból hogy folyamatosan fenyeget, és kinn talán lesz lehetőségem meggyőzni arról hogy bízhat bennem. Magam sem tudom miért de szeretnék neki segíteni. Mondjuk azzal hogy visszarángatom a realitások talajára./

(32)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

/Tóbiás felé nézek, s ráébredek arra, mennyire hozzám nőtt. Visszafordulok Johnhoz, majd széttárom a karomat tenyereim az ég felé fordítva./

- Mindenhol /mosolygok sejtelmesen, közben a kezeimet tovább tárom./ Itt, a városban is rengeteg barátom van. /Valóban. Akkor miért is aggódom ennyire? Miért érzem magam ennyire nagy veszélyben? Miért is bujkálok? Elvégre Polimetron ténylegesen az otthonom, sokkal inkább az, mint Almyrca. Abban a pillanatban, hogy erre rádöbbenek, teljes nyugalom árad szét bennem, és ez meglátszik testtartásomon és viselkedésemen is. Merev tartásom ellazul, vállam leereszkedik. Szememben kialszik a félelem, John végre megláthatja azt az Alyarát, aki az egész Ieas-Merlin-Joram kalamajka előtt voltam.

- Én sosem leszek az, nem is voltam /mosolyodok el ismét, már az itteni, céhbeli tevékenységeimre gondolva. Nem veszem magamra John rosszindulatú megjegyzését. Amikor kijelenti, hogy vadász, köhintek egy kicsit zavartan. Eddig valóban nem tartottam őt potenciális ellenségnek, fenyegetésnek, de az, hogy vadász, mást fényt vet a dolgokra. Az viszont jó hír, hogy még nem találkozott vadászokkal - lehetőleg ne is tegye./ Ami az illeti, van választásod. Mindig van választás. De komolyra fordítva a szót: hogyha segítesz nekem egy dologban, nem foglak kényszeríteni semmire. Ami azt illeti... egyébként sem azért tenném, mert élvezem. Sajnos egy nagyon nagy zűrbe keveredtem, és nem tudom, hogyan mászhatnék ki belőle. A kérésem egyszerű: hogyha a Vadászoknak bármilyen terve van ellenem, értsd: elfogási, esetleg kivégzési parancs, s a többi, tájékoztass. Ennyi. Megígérem, hogy erőszakot az utánam küldött vadászok ellen nem fogok bevetni, csak végszükségben. /Elhallgatok./ John... /kezdem kissé fájdalmas arccal/ tudod Te egyáltalán, hogy ezek miket csinálnak? Hogyha egyszer eleged lesz belőle, látogass meg a városomban. Hogyha pedig olyan parancsot kapsz, amit semmi esetben sem akarsz teljesíteni, szintén keress meg. Ismerek egy olyan helyet, ahová senki sem mehet utánad, s talán ott a chipet is el tudják távolítani belőled.

- A döntés a Tiéd /nézek rá, miközben felemelkedem a kanapéról. Az üres csészéket és a kannát visszaküldöm a konyhába. Közben az emeletről lefelé hullámzik A köpönyegem, melynek krémszín anyaga a nappaliban állva teljesen beburkol. Látványosan felsóhajtok, amikor már rajtam van az anyag, melynek alja bordóba fordul.

Elindulok az előszoba felé. Még visszafordulok társamra, akinek ugyan először nem örültem, de a társaságát egyre inkább élvezem./

- Mehetünk akkor?

(207)

[Matt Hrowing]

*Alya*

- Hát jó. /lemondóan legyintek és nem zargatom tovább a barátaival. Annyit még megjegyzek magamban, hogy egy a közelben lévő barát most jobban jönne száz mindenhol levőnél, de a véleményem megtartom magamnak.

/A köhintést hamar összekapcsolom a vadászságommal, de úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna. Kezd elegem lenni abból, hogy valahányszor felmerül a fajom, mindenki furán reagál./ -Nem tudom, legfeljebb csak sejtem. Annyit tudok, biztosra, hogy valami rendfenntartó erő, de elég gyakran elvetik a sulykot, és emiatt nem valami népszerűek. /összegzem a vadászokról való tudásom./ -Van egy olyan érzésem, hogy valamit nem mondtak eddig el.

- Miért gondolod, hogy tudni fogok ilyesmikről? Különben is, szerintem inkább a vadászokat kéne figyelmeztetnem a veszélyre.

- Tudom hogy szerinted ostobaság, de részben még mindig brit állampolgárként tekintek rád, ebből kifolyólag a te pártodon állok. Ha kell még másban is segítelek, de... nem leszek sem az alkalmazottad, sem az alárendelted. /jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon./ - Ha kell valami, szólj de én döntöm el, hogy elvállalom-e. Ugyanez vonatkozik majd a jövőbeli munkaadóimra is legyen az vadász vagy akármi.
/Felállok, és én is az ajtó felé indulok. Közben elgondolkozok azon, hogy miért is ajánlottam fel a támogatásom ennek a lánynak. Azt tudom, hogy nem csak a múltja miatt, annál többről van szó. Talán azért mert neki van a leginkább szüksége a segítségemre./

-Csak utánad. A sárkányt is megsétáltatjuk? /ha kiérek a házból, körbepillantok a városon, és ha biztonságosabbnak nem is, valamiért barátságosabbnak találom.

(33)

[Alyara Nirois]

[2900. augusztus 31., kedd]

- Amint megtudják, hogy kapcsolatba kerültél velem, a fél kócerájt rám küldik majd /grimaszolok Johnnak már az előszobában./ Volt egy kis... összetűzésem pár vadásszal a közelmúltban. Mellesleg meg nem vagyok veszélyes, csak ha kényszerítenek rá. Megvan az okom rá, amiért ennyi galibát okozok.

/Kilépek a bejárati ajtón. A hideg engem nem csap meg, de John talán fázhat. Visszanézek a házba, Tóbiás vágyakozva közelebb húzódik a tűzhöz. Bólintok felé./

- A kis gyíkom nem akar mozdulni /válaszolok Johnnak. Már a kertkapunál járok./ Ne tekints rám úgy, mint angol állampolgára. Nem vagyok már az. Ez már nem lehet közös pont kettőnk életében. Alkalmazni meg nem foglak, mert nem hagyod. Marad tehát azt hiszem, ez. /Megvonva a vállam kitekintek az utcára a kertkapum mögül. Veszek egy mély levegőt, és kilépek a kiskapun. Minden ugyanolyan, mint eddig. Nyugodt, békés. Azért a biztonság kedvéért belekarolok Johnba. Felszisszenek, amikor a bekötött bal kezem hozzáér az övéhez./

- Mivel tudom, hogy honnan jössz, és tudom, hogy hová mész /utalok Elvirára és a vadászokra/, nem fogom elárulni Neked, hogy minek okán kerültem ide... így. Hogy miért nem fogok visszamenni Altmyrcába, és miért nem akarok kapcsolatba kerülni Elvirával és Merlinnel. Hogyha találkozol azokkal a vadászokkal, akiket én is megismertem, majd ők tájékoztatást adnak - ha megvan a megfelelő parancsuk. Mindegy. Ne beszéljünk erről többet.

/Mintegy végszóra megérkezünk a Patika elé. Útközben alig-alig találkoztunk valakivel, de közülük egy páran a fejüket biccentették felém, mint ahogyan én is feléjük. Most megállok az ajtó előtt, majd bekopogok. Emina Meatnit, a patikus hangját még kihallom az ajtó mögül, amikor belépek./

(208)

[Matt Hrowing]

*Alya*

/Csöndben követem, kint összehúzom a kabátom cipzárját és körbepillantok, ezúttal keresek is valamit. /
- Szerintem már most tudják. Nem hiszem hogy csak Elvirának tűnt volna fel a ma reggeli varázslatod. Ha valóban annyira érdekled őket, már ideküldtek valakit, aki mostanra már látott téged is engem is. Amely esetben engem is meg fognak keresni egy kihallgatás erejéig. / Még egyszer körbenézek, de senkit sem látok. Ami nem jelent semmit. /
-Biztosan van rá valami okod. /válaszolok kissé lenéző hangon./ - De amíg ezt az okot nem osztod meg velem, addig ne várd, hogy megértsem. + Addig az oknak a kamaszkori lázadást fogom tekinteni.+

/Óvatosan tartom a karját, és igyekszem minél távolabb maradni tőle. Már amennyire távol lehetek úgy hogy közben belém karol. Be kell vallanom magamnak, hogy már kifejezetten érdekel, hogy milyen munkát szánt nekem, de nem szeretném még a tudtára adni./
- Ne várd, hogy megértselek, ha nem adsz tisztességes magyarázatot. /kezd bosszantani, hogy nem avat bele semmibe. Nem várom, hogy megossza velem a jövőbeli terveit, de a múltat igazán elmondhatná./
- Biztos vagy benne, hogy a vadászok vagy Merlin ugyanazt mondanák, mint te? Még a végén ellened hangolnak.
/Zavartan mosolygok arra a néhány járókelőre, akik felismerik Alyarát. Nem tudom mit gondolhatnak rólam, de biztosan emlékezni fognak rám, ha valaki érdeklődni kezdene. /
- Olyan dolgokat azért kérdezhetek, amit elvileg mindenki tud? Például, hogy kicsoda Merlin? Mert gondolom nem ugyanaz a varázsló, aki Athúr-mondakörben szerepel.

(34)

[Alyara Nirois]

*Előzmény* [2900. augusztus 31., kedd]

- Etesd meg a sárkányodat! /hallom még a hátam mögül. Mit gondolt John, vajon miért megyek el olyan sietősen? Különben is Tóbiás az egyetlen okom, amiért hazamegyek, és nem egyből Fenrirékhez.

Félúton lelassítok, beburkolom magam a köpenyemmel. Ma már nagyon sokat varázsoltam, talán túlságosan sokat is, ezért jobb, ha a nap hátralévő részében az alakváltó ösztöneimre hagyatkozom - különben is még Polimetronban vagyok./

- Tóbiás! /szólok a kis társamnak, amikor belépek az ajtón. A gyík azonnal megjelentik a folyosó végén, szájában egy félig kirágott konzervdobozzal. Először nagyon megrémülök, elvégre a dobozzal könnyen megsebezheti magát, de amikor közelebb érek hozzá látom, hogy hál' Istennek semmi baja sincs. Éhes volt, feltalálta magát. Megsimogatom a halolajtól ragadó okos kis buksiját./ Lassan ideje indulni, barátom /tartom ki a kezemet, hogy felmásszon a vállamra. Az öcskös veszi az adást, pár pillanat múlva a köpenyem a szögre akasztom, vállamon immár a kis hüllő foglal helyet egy farmerkabáton, amit a krém színű anyag helyett vettem magamra. Fixáló pipa, a kis fegyver is a karomon, és igazából minden olyan, amit Joramtól kaptam, biztos helyen van. Polimetronban nem hagyok semmit, amire szükségem lenne. Legalábbis remélem.

Megindulok a teleportkapu felé, miután gondosan bezártam az ajtót - és egy mai utolsó varázslattal gondoskodtam arról, hogy senki se mehessen be rajtam kívül. Ott pedig természetesen kimondom a szokásos szavakat:/

- Polimetron - Bloosx

(215)