Alyara Nirois háza

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.12.06. 19:20

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Ősi hatalmú érzések kavarognak bennem, ahogy Joram apám visszaránt a földre. Zavarodott vagyok, reszketeg. Félek. Káosz van a fejemben és a testemben. Úgy érzem, mintha a lelkem, a szellemem és a testem, e Szentháromság felszakadna bennem, majd különválna. Hát ezt érdemlem? És ha igen: mivel érdemeltem ki? A pajzsom tova, s a képességeimtől megfosztottak - legalábbis ilyen érzés telepedik rám. Gyönge vagyok. Sebezhető.

Ravenre nézve próbálom összerakni újra magamat, szorosan karolok az angyalba, gyakorlatilag követelem, hogy a jelenben tartson, itt, a valóságban. Csak menekülnék. Megfordul a fejemben, hogy az itt kialakuló lassú pokol elől visszarohanok altmyrcai otthonomba - de azt a házat már nem nevezem otthonomnak. Segítség!/

- Raven, te ezt nem érted! /tekintek könyörgően az angyalra, és ha csak egy pillanatra is, de hallosan sebezhetőnek tűnök. Aztán összeszedem magam, rendezem vonásaim, és igyekszek én is belekapcsolódni a beszélgetésbe, amit társam, testvérem kezdeményezett. Remek vezető lenne belőle is./ Bízok benned /felelem a lánynak határozottan, s magabiztosan./ Legyen hát, maradjunk itt. De mindenki legyen készültségben! A fegyvereiket a konyhában találják, azon az ajtón mehetnek be. Engedélyezem, hogy visszavegyék őket.

/Az angyal szavait figyelmesen hallgatom, ám amikor Lynre célozgat, rosszallóan összevonom a szemöldököm./

- Ő még mindig a testvérem! /préselem a szavakat megbántottan, de igyekszem továbblépni ezen a helyzeten. Mármint azon, hogy Raven milyen véleménnyel van róla. Elvégre ő találkozott vele valamikor a napokban. Vagy mi. Szerencsére a lány azokat a kérdéseket teszi fel, amikre én is kíváncsi vagyok, így nem kell újfent energiát pocsékolnom a beszédre ezalatt./

- Hogy micsoda? /kérdezem érdeklődve Rytól, miután megosztja velünk a gondolatait./ Lehetséges, amit mondasz, a varázstárgyak nagy többsége rendelkezik úgynevezett "lélekkel". De nem tudom... nem mintha nem bíznék meg benned, Ry, + mert nem is +, de nem tartom jó ötletnek, hogy véráldozatot mutassak be egy mágikus tárgynak, ami ki tudja, hogy honnan érkezett hozzánk. Ha pedig goblin hozta, az még egy ok erre. Előtte meg szeretném vizsgálni, de azt hiszem, erre itt most nem lesz alkalmam.

/Linda látomására felélénkülök. Rólam szól. Arcomra ráfagy a mosoly, bizonytalanság és keserűség ül ki szemebe./

- Kecsegtető amit láttál, de nem hiszek benne. Nem áll módomban ilyen tettet végrehajtani. S bár önző dolognak tűnhet, de nem akarok élni már akkor, mikor a körülöttünk lévő világ pusztulásra van ítélve. Vagy legalábbis nem ebben a világban /mondom savanyúan, lemondóan. A látomást csak egy álomnak látom, egy szép ábrándnak.

Vera szavait feszülten hallgatom. Ostoba liba. Ostoba! Rám hozza a bajt, és fogadjunk, hogy hozzám fog védelemért is szaladgálni. Istenem! Miért sújtasz engem ezzel a társasággal?!

Továbbra is hallgatom a többiek bemutatkozását, történeteit, az eddig lezajlott eseményeket. Úgy tűnik, igazat mondanak. Hiszek nekik. Nincs logikai buktató a mondandójukban. Igaznak vélem szavaikat. Gryff szavait is.

Kicsit sok ez a sok információ, amit egyben le kell nyelnem. Sok az, hogy megint bajban vagyok, ráadásul ez a népes társaság is. Egy "Pillanat!" kíséretében elhagyom a nappalit, és felrohanok az emeletre, a hálószobámba. Így már pont lemaradok arról, hogy Linda meginog. Fönt, az emeleten letérdelek az ágyam elé. És azt hiszem, imádkozni kezdek:/

- Bárki, aki vigyázol rám! Isten, Ezüstsárkány, Danu... apám! Kérlek, könyörülj meg rajtam! Az őrangyalom vagy, segíts tehát biztonságban lennem! Kérlek, könyörgök, vigyél ez oda, ahol nem vár rám semmi veszély! S velem együtt röpítsd el a többieket is. Mindazokat, akik itt vannak velem a házban: az angyalt, a mágusokat, a vadászokat, s az alakváltót. Kérlek! Helyezz minket biztonságba egy titkos, ismeretlen helyen! Ahol a földi paradicsom és a boldogság nem álom többé! Segíts meg engem ha törődsz velem, ha szeretsz! Én szeretlek. Szeretem az Istennőimet, de téged, elveszett apám, mindennél jobban szeretlek. Ha kéred, a vérem adom érted! Csak ne hagyj elvesznem! Félek. Félek attól, ami odakint vár rám. Félek a felelősségtől, félek a bukástól. Józannak kell maradnom. De egyedül vezetnem lehetetlen. Nem vagyok elég erős. Gyere hozzám, vigyél el! Szeress Te is, apám!

/Suttogásom közepette magam sem tudom hogyan, de előhúzom zsebemből a kis koponyát. Aztán nézem, ahogy ujjacskámból vér fakad. Ha valami miatt késztetést érzek, hogy megtegyem, amit kell, hát vöröslő ujjbegyem a fekete tárgyra tapasztom, utánam az özönvíz. Ám ha nem irányít semmi, hát meggyógyítom a sebem, mintha mi sem történt volna./

(127)

Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Renaviel » 2012.12.07. 16:56

*Vadászidény*

/Feszült figyelemmel követem végig a többiek szavait, azonban a hazugság sötét illata nem csapja meg az orrom. Gryff szavai azonban így sem tetszenek, habár nem hazudik, de csak kerülgeti a témát... Valamiért az az érzésem sokkal többet tud, mint amennyit elmond, vagy egyszerűen csak imádja játszani a rejtélyes "menő" fickót. Minden esetre nem próbálkozom tovább a verbális ostorozásával, mert azt hiszem csak a számat koptatnám, hogyha megpróbálnék mást is kiszedni belőle... Viszont figyelni fogom az biztos és nem engedem a hátam mögé./
+ Rajtad tartom a szemem barátocskám... +
- Rendben értem, akkor nem is zavarom. Vigyázzon a védencére, nehogy megharagudjon a megbízója. /szúrok még oda egy kicsit, de nem játszom tovább a sértődött kisgyereket, inkább a többiek felé fordulok, akik jelentősen közlékenyebbek voltak, már-már gyanúsan hamar megnyíltak. Azonban nem éreztem hazugságot felőlük, így hittem a szavaik igazában. /
- Nos rendben köszönöm a segítségetek, habár sajnos azt hiszem nem lettünk ettől sem sokkal okosabbak... Azonban ha a múlt nem tartogat válaszokat, talán a jövőben majd megleljük őket. /mondom, csak hogy halljam a saját hangom. Közben már elindulok a fegyverekért és amikor Alya engedélyt ad rá, akkor saját kezűleg adom vissza őket a delikvenseknek. Jessnek még egy lágy kis mosolyt is küldök, majd hozzáteszem./
- Nos jó lenne, ha nálam gyanúsabb dolgokkal nem is találkoznánk... És ígérem majd igyekszem jó kislány lenni. /mondom mosolyogva ezüsttel szegett fehér szárnyaim szorosan a testemhez simítom, hogy ne akadjak bele senkibe. Miután visszaosztottam a fegyvereket kérdőn Alyára nézek. Mostmár tényleg nem tudom mihez kezdhetnék... Senki nem tud semmit, aki meg igen nem hajlandó elmondani. Azt hiszem innentől tényleg minden Alyán múlik.
Azonban amikor az alakváltó boszorkány felé fordulnék, mint egy zavart orkán úgy hagyja el a szobát./
- Merde... /egy szolid öntudatlan suttogás után a többiek felé fordulok, ezüstös tekintetembe egy pillanatra zavar ül ki, amit azonban elriaszt Linda megingása. Mivel mást nagyon nem tehetek odasietek hozzá, és ülő helyzetbe segítem, hogyha sikerül kissé magához téríteni./
- Látomásod volt? /kérdem lényegre törően. Hülyeségnek tartom megkérdezni, hogy jól van-e, mert aki elájul az többnyire nincs jól. Közben várom Alya visszatértét, ha már Gryff állítása szerint ő a válasz minden kérdésünkre./


(168)
Kép
Avatar
Renaviel
Szeráf
Szeráf
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.06.14. 15:36
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Ry Fomor » 2012.12.08. 17:55

/Kissé feszélyezetten hagyja, hogy élő pajzsa oldalára kerüljön, mikor Raven kérdésére sorban egymás után mindenki felvázolja, mi történt vele./
- Tehát túlnyomó többségében időutazók vagyunk, akik egy bolton keresztül érkeztek. /Foglalja össze az elhangzottakat./ Mitől vagy olyan fontos /fordul tekintetével Linda felé/ hogy lényegében teljesen ismeretlenül egy helyi hivatásost rendeljenek ki melléd, ráadásul jóformán a nulladik pillanattól? A /rövid habozás után szinte félénken kiböki/ látomás miatt?
/A visszaosztásra kerülő fegyvereket sóvár, ám alapos pillantással követi. +A múltutazó Ogre a régi jó M9re esküszik. Amerikai hadsereg? Ahhoz túl agresszívnek meg könnyen megvehetőenk tűnik. Talán valami szabadúszó, esetleg ex-zöldsapkás kolléga. A nő meg... Valami új konstrukciójú pisztolya van. Esetleg+ villan be Kirk kapitány és csapatának képe +új technológia? Valami energiafegyver lenne? Netán mikrohullámú pisztoly? Mostanra biztosan kifejlesztettek hozzá valami megbízható technológiát. Ebben az esetben viszont a tálca is felesleg. Jó fejben tartani.+
Elmélkedéséből Alyara elviharzása és Linda megingása riasztja fel. Reflexből kap jobbjával a lány után, azonban a rejtve tartott tálca és a kabát zsebe eléggé akadályozzák ahhoz, hogy mindössze aligsikert érjen el. Ujjai csak a lány ruhaujját tudják megmarkolni, ami csak arra elegendő, hogy a lány ne üsse meg magát... nagyon, ahogy a földre hanyatlik. Szerencsére Raven már ott is terem, így már ketten aggódhatnak érte./
- Ha ezzel jár egy látomás, baromira nem irigylem érte. /Mormogja az angyalnak Linda mellé guggolva, ahogy ujjai rutinból a lány pulzusát keresik./

(51)
"Ha bepánikol, halott a katona."
Avatar
Ry Fomor
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 94
Csatlakozott: 2012.08.30. 14:31
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Jóindulat

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Kathleen Sirett » 2012.12.09. 14:39

*Vadászidény*

/Mindenki sorra kerül a történetük elmondásával, és a dolog kezd egyre furcsább lenni. Annak még lenen valami értelme, ha valaha a múltban ismerték volna egymást, de akkor is hiba a történetben, hogy Jessie meg Gryff honnan tudták, hogy mikor fognak érkezni. A éjhajú lány buksijában száguldoznak az összeesküvés elméletek és még az is eszébe ötlik, hogy direkt kergették be őt aznap a régiségboltba az esős Londonban. Leginkább az nem tetszik neki, hogy a középpontban van. Feltűnőnek lenni sosem jó, de jelenleg ő az egyetlen aki furcsa látomásokat él át. Alyara szavaira széttárja karjait, ő csak azt mondta, amit látott és átélt./
-Nem tudom miért láttam azt, amit. Vagy miért pont te voltál ott. Ma érkeztem ebbe a jövőbe, nem is hallottam rólad... Szóval nem lehet véletlen ez a látomás. Valamit biztosan jelent.
/Vonja le a következtetéseket. Amíg a többiek visszakapják fegyvereiket, Ry mellett marad./
-Ha én azt tudnám! Egyáltalán, honnan tudták, hogy amint átkerülünk ide a Polimetronba, rögtön látomásom lesz? Amikor összeszedtek a Tanácsházán, még totál normálisnak éreztem magam.
/Megrázza fekete tincseit és felsóhajt, még pármásodpercig békésen álldogálna tovább Ry mellett, ha az élet - sors? végzet? Danu? - nem úgy hozná, hogy a kép kikapcsoljon előtte. Belepislog a számára pillanatnyi feketeségbe és a következő pillanatban már egy szobában áll. Előtte öltönyös pasas és egy aprócska gyermek. Linda száján fintor fut végig, sosem volt szív-ügye a család téma. Ettől függetlenül igyekszik minden egyes részletet az emlékezetébe vésni. A férfi arcát, mosolyát, a szobát és a gyermeket, majd a kiságyat is, ahol a másik baba fekszik.
A külső szemlélődőnek a lány meginog, de félig talpon marad, ugyanis már ketten is elkapják. Amint a feneke valami talajt vagy ülőalkalmatosságot ér, még egy kicsit bámul maga elé, amíg Ry a pulzusát nézi, majd felnéz az angyalra./
-Azt hiszem igen...
/Válaszol Raven kérdésére. Kezdi már unni ezeket, így amint a feje kitisztul, hangot is ad véleményének./
-Abba a jó....
/S folytatja tovább, válogatott kedveskedésekkel a látomásoknak és az ájulás-szerű állapotoknak, meg a felsőbb hatalomnak, akitől ezeket használati utasítás nélkül kapja. Amint a végére és felszusszant./
-Papírt, ceruzát kérek! Vagy bármit, amire lehet rajzolni...
/A kért eszközök megkapása után valami asztalfélét is keres, ahová leülhet. A lapot maga elé teszi. keze pedig gyorsan dolgozni kezd. Az új test nem felejtette el a régi gyakorlatokat, ujjai képesek ugyanúgy megrajzolni a vonalakat és követni az íveket, ahogyan azt Linda elgondolja. Alig egy perc múlva kész a vázlat a kisággyal és a férfival. Ezután a leglényegesebbnek tartott részletre kezd el koncentrálni, a pasas arcára. A félmosollyal együtt kezdi el kidolgozni, és ha van még ideje Alyara visszaérkezéséig, akkor a test többi részét is alaposabban felvázolja. Amint kész a rajz körbe pillant./
-Ismerős valakinek?

(25)
Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg. (Fodor Ákos)


Kép
Avatar
Kathleen Sirett
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 171
Csatlakozott: 2012.09.22. 14:47
Tartózkodási hely: Az üveghegyen túl
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Azeriel Sahaana Saendar

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.12.09. 15:47

*Vadászidény;Laki
[2900 augusztus 4. délután]

/A meséket hallgatva a kép nem lett tisztább szinte semmivel se./
+ Itt mi vagyunk a tudatlan gyalogok az élet sakktábláján. De Griff aki tud is valamit, még mindig rémuszokban beszél. Így nem fogunk előbbre jutni.
/Miközben igyekeztem megjegyezni a lehető legtöbb információt, szinte észre se vettem, hogy Alyara elhagyta a helységet, csak Linda ismételt megingására szakadtam ki a gondolataim világából.
A kérdést amit fel akartam volna tenni, az angyal már feltette helyettem, így nekem meg se kellett szólalnom. Jobbnak tartottam ha a háttérből figyelek.
Mikor Linda papírt kért én csak kémleltem a környezetem, hátha látok valahol.
Mikor megpillantottam néhány lapot és tollat az íróasztalon./
+ Még van ilyesmi ebben a korban. Remek.
/Felkaptam hát egy tollat és egy papírt, majd odanyújtottam Lindának aki serényen rajzolni kezdett. Linda megmutatta a művét ami egy férfit ábrázolt miközben egy kiságy mellett állt. A kidolgozott férfi arc azonban amit mellé rajzolt nekem nem tűnt ismerősnek./
- Még sosem láttam.
/Mondtam, majd a többiek arcát figyeltem, hátha valaki felismeri az arcvonásokat./

(93)
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Jessie Ellwood » 2012.12.10. 09:46

*Vadászidény*


/A scanner semmi újat nem mutat, viszont az időnk fogyni kezd, nem tudom, hogy megosszam-e még az információt, gondolkodom még rajta egy kicsit. A Raven nevű angyal úgy dönt - talán nem csak saját hatáskörében -, hogy visszaadja a fegyvereket, sőt még egy kedves kis mosollyal is megajándékoz. + Uram, tudom, hogy szeretsz, de nem lehetne egy férfiangyal? + Visszamosolygok rá, közben jegyzem Gryff beszámolóját is. Az, hogy Hisztérika Nirois megint kiakad valamin, már nem lep meg, lehet, hogy én is így viselkednék, ha ennyi baromság érne. Csak én már szétlőttem volna a házat./
- Ó ebben biztos vagyok angyalom. /Ha már úgy hozza a sors, még válaszolok is neki. Úgy tűnik, hogy jobb lenne, ha Linda inkább feküdne a földön, akkor nem érné meglepetés minden utcasarkon. Viszont kezd aggasztani a dolog, szóval megosztom az én információmat az egybegyűltekkel. Vagyis inkább Gryffel, mivel ő van tisztában a miértekkel, mi a hogyanokkal sem./
- Két óránk van. Vagyis inkább 1 óra 50 percünk, bár mi legyen addig. Reméljük, hogy Linda látomásából ez ki fog derülni. Kezdek ideges lenni, és az senkinek sem lesz jó. Riggs, nézzük meg, hogy mit lehet tenni a védelem érdekében, bár mondjuk akkora ez a hodály, hogy képtelenség az egészet bevédeni. Persze csak ha van rá kedved nagyfiú. /Rákacsintok, mert egyelőre annyit tudok róla, hogy kezelhetetlen, szóval nem akarom, hogy azzal menjen el az idő, hogy ellenszegül a kéréseimnek, vagy a parancsaimnak. Ha jön jön, ha marad, meg haljon éhen. Azért még Gryffre rápillantok kérdően, hátha mond valamit a titoknagyúr, de aztán csak vállat vonok./
- Maguk meg találják ki, hogy mitől kell megvédeni Nirois kisasszonyt. /vetem oda a többieknek, majd a fegyverem visszavétele után, felmérem, hogy mit lehet kezdeni a házban, annak érdekében, hgogy legalább egy szobát bevédhessünk és legyen menekülési útvonalunk is./


(22)
Avatar
Jessie Ellwood
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 84
Csatlakozott: 2012.09.20. 11:19
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Rabraquat, Garien Seardur, Oldman

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Riggs O'Conell » 2012.12.10. 13:28

*Vadászidény*

/ Nem fog jól kijönni ezzel a Gryff gyerekkel. Már épp emelné a kezét az újabb jobb egyeneshez amikor vissza kapja a fegyverét. Nagyon erős a kísértés hogy adott szava ellenére most itt, azonnal lelője ezt az ipsét, de nem, tartja magát ahoz amit mond. Becsületből. Ellép az ürgétől, s mindent megtesz hogy másfelé koncentrálja gondolatait, különben mindjárt nekimegy....
Kat újabb ájulása segít ebben. Érthetetlen ez az állandó föld fogás. /
+Kezdődő epilepszia...+
/ Hallott már ilyesmiről, ezek a " rohamok " nem jelentenek semmi jót. Jessnek biccent, és elindul a konyha felé. Bár továbbra sem tiszta előtte hogy mitől kéne megvédeniük a házat. Így pedig azért nem egyszerű felkészülni...
Az M9-est az övébe dugja, majd még az ajtóból hátra szól. /
-Enyém ez az oldal. / Tehát nem csak a konyhát nézi meg, hanem minden szobát ami az ő " oldalán " van. Azzal már megy is. Nem tudja a jövő házi asszonya mi féle remekre szabott konyhai szuper gépeket használ, de bízik benne hogy késeket azért találni fog. Módszeresen átkutatja a fiókokat, polcokat, szekrényeket szúró vágó eszközök után. Ha lehet 7 és 15 cm közötti pengehosszra megy, az már csak külön hab lenne a tortán ha sikerülne olyasmit találni ami penge súlyozású, vagyis dobásra is alkalmas lenne. Ha talál, igyekszik legalább 3 kést begyűjteni. Ezen kívül ott van még a kutatási listán a bornyitó is. Kiválóan alkalmas ököltőrnek ( kocsmai tapasztalat a 80'-as évekből ), esetleg egy üveg bort, whiskyt. Elsősorban az alkohol miatt. Másodrészt az üvegért ami megint csak jó közelharci célokra. Ha talál olyan piát ami erősebb 60 foknál, azt is begyűjti, mert azt még gyújtani is lehet. Ha talál aranyat, ezüstöt, bármilyen formában, magához veszi. A felhalmozott készletet ( már ha lesz) az asztalra pakolja és belecsavarja egy terítő félébe a szállítás végett. Aztán sorra járja a további szobákat is, melyek az ő " oldalára " esnek. A szisztéma hasonló, elsősorban fegyverre, vagy fegyvernek használható tárgyra vadászik, ( nagyon kreatívan kutat, igyekszik mindent felmérni és megvizsgálni, hátha ráakad valami gyöngyszemre - esetleg egy vadászpuska, sörétes puska - valami régi elöl töltős díszfegyver ) másodsorban aranyra, ezüstre, ékszerre, alkoholra, értékes holmira. Ha lehet nem az ablakok előtt sétafikál, megelőzendő hogy egy orvlövész zárja le a karrierjét. Alaposan felméri a terepet, minden lehetséges forgatókönyvet végigjátszva a fejében. ( Persze 21. századi támadókhoz igazítva, hiszen ő még arról sem tud hogy ebben a világban léteznek vámpírok - vérfarkasok - tündérek ) Ha végzett, és mindent begyűjtött, mindent átnézett, ami használható belecsavarja az asztalterítőbe és visszatér a többiekhez az előszobába. /

(24)
Kép
Avatar
Riggs O'Conell
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: 2012.09.17. 22:11
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Laki » 2012.12.14. 14:21

* Vadászidény *

* Alyara, Raven, Ry, Kat, Vera, Jessie , Riggs *



* Alyara: Ahogy a véred a koponyához ér, úgy érzed mint ha körülötted mindent kizárna egy áthatolhatatlan fal. A külvilág hangjai, színei mind eltompulnak. De érzel és látsz is egy áttetsző kezet a tiéden. Ugyanolyat amivel apád megérintett, ugyanazt a kezet, de most szinte anyagtalan. Ellenben a koponya igen is valóságos ahogy felizzanak a szemei és beszélni kezd:

"Törj egy szilánkot az éj urának mosolyából s tépd le a a változások leplét,
Meríts a tündék vörös patakjából s holt élő hamvai ne szórd szét,
A világot mutassák ezek, de a pihén hulló égi áldás vezessen a poklokig.
Onnan kit felemelnél, vérét folyasd a világ közepébe s szólítsd nevén felkelén ellenei ellen."

Miután végigmondta a kis mondandóját kihuny a szemében az izzás és ugyanolyan élettelen lesz mint azelőtt. Ellenben a világ, mint ha csak hirtelen áttörnéd a falat zúdul a nyakadba. A hangok s színek egy pillanat alatt visszatérnek, de továbbra is érzed, ha nem is látod, atyád jelenlétét. Illetve, ha majd visszatérsz és megnézed Linda rajzát, felismerheted rajta apádat, bár mikor te találkoztál vele nem öltönyben volt.


* Riggs: A konyha remekül fel van szerelve, nem egy olyan kést is találsz ami egészen XXI.századinak tűnik. Üvegeket viszont már nem fogsz találni. A többi szobában is hasonló a helyzet, üveget szinte egyáltalán nem találsz, és értékeket is legfeljebb ezüstöt és egy-két olyan apróságot, aminek nem igazán tudod felbecsülni a jelenkori értékét. Fegyver egyáltalán nincs.
- Imádkoztál ma már?

A bitófán is csak addig nehéz, amíg hozzá nem szokik az ember.

M.A.G.U.S. utolsó szavak:
"Oh, hogy Ranagol verné beléd azt a kosfejes kékerest! - Dagoneth, kráni száműzött, miután a harmadjára és utoljára érték utol a Birodalom fejvadászai."

"Ember tervez, Darton perverz. - Lucius, Darton pap, midőn dwoon papok karóba készültek húzni majd máglyára vetni."

Frags: Vera Rider
Avatar
Laki
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 456
Csatlakozott: 2012.09.24. 13:14
További karakterek: Fenrir, Legion, Himura Kaoru, Murgen

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.12.16. 22:35

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Imám közben a külvilág elhagy: egy fal ékelődik közénk. S ő itt van. Csalódott vagyok, mert nem afféle dolog történik, amire számítottam, csalódott vagyok, mert még mindig Polimetronban tartózkodok, nem pedig egy biztonságos, távoli helyen, ahol semmi baj nem érhet. Ugyanakkor örülök, hogy a koponya rejtélye megoldódott, bár undorítóan morbid módon. Mégis miféle ördögi hatalom kívánhatja a vérem?

Apám keze nyugszik a koponyán, mely monológját próbálom egy dallamhoz kötni, hogy jobban megjegyezhessem a szöveget. Remélem, hogy nagyjából sikerül megjegyeznem a rémítő versikét, ami véráldozatokról és hamvakról szól.

Amikor kipukkad a buborék, a koponyát visszateszem a zsebembe, majd felállok az ágyam mellől. Merengve indulok le a földszintre a többiekhez, dúdolva a dallamot, melyhez a szöveget kötöttem./

+ "Törj egy szilánkot az éj urának mosolyából s tépd le a a változások leplét," Az éj ura most a sidhe uralkodót jelöli? Esetleg egy vámpírt, Nosferatot? Nem értem ezt a sort.

"Meríts a tündék vörös patakjából s holt élő hamvai(t?) ne szórd szét," A tünde lehet sidhe és tündér is. A vörös patak világos, az vért jelent. A holt élő hamvai vámpírra utalhat.

"A világot mutassák ezek, de a pihén hulló égi áldás vezessen a poklokig." Tehát a tündérvér, a vámpírhamu és az éj urának mosolya, vagy talán a lepel, szóval ezek összessége fogják megmutatni a helyes irányt, de végül is egy angyal fog elvezetni a pokolig. Remek. Ravent el kell rángatnom egészen a pokol kapujába. Örülni fog neki nagyon.

"Onnan kit felemelnél, vérét folyasd a világ közepébe s szólítsd nevén felkelén ellenei ellen." Joramra céloz ez a sor? És hol van a világ közepe? Egy pillanat, ha nekem a pokolhoz kell lemennem, és ott Joramot felemelnem...

/Leérkezvén a többiek csak azt láthatják, hogy Linda rajzára meredek, s közben ismét pánikolok./

- Egy démont kell kiszabadítanunk. Egy démon az apám!! /sikítom néma ajkakkal. Döbbent vagyok, ahogy felismerem Joramot Linda rajzán./ Ő az /mondom már hangosan./ A férfi, aki állandóan kísért. Az apámnak nevezi magát. S én hol hiszek neki, hol pedig menekülnék előle. Mert ő egy a pokol lakói közül. Legalábbis azt hiszem... Ő a kulcs, illetve pontosabban én. Megoldottam a koponya rejtélyét. El is éneklem Nektek, így jobban meg tudtam jegyezni:

"Törj egy szilánkot az éj urának mosolyából s tépd le a a változások leplét,
Meríts a tündék vörös patakjából s holt élő hamvai(t?) ne szórd szét,
A világot mutassák ezek, de a pihén hulló égi áldás vezessen a poklokig.
Onnan kit felemelnél, vérét folyasd a világ közepébe s szólítsd nevén felkelén ellenei ellen."

Számomra az éj urának mosolya, a változások leple, és a világ közepe az, ami nem áll össze. Ötletek esetleg? Nem tudom, hogy jó ötlet-e belevágni a dolgokba. Nem akarok feltámasztani egy démont. Ki tudja, mi történne akkor...?

(128)

Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Renaviel » 2012.12.17. 00:44

*Vadászidény*

/Megpróbálok keríteni a lánynak papírt amikor kér, majd amikor elkészült a rajzzal csak nézek bután. Nem igazán ismerős a férfi. Habár... Nem, nem hiszem, hogy valaha életemben láttam volna.
Csak a képet bámulom, mivel nem igazán tudom mi mást tehetnék ebben a teljesen őrült szituációban... Illetve mit is mondtam, őrült? Hát ha azt hittem volna ezt az elmebajt nem lehet fokozni, akkor csalódnom kell... Amikor Alya megjelenik az állam a padlón koppan.
Persze előtte még Jessre is vetek egy döbbent pillantást, éppen rákérdeznék, hogy mégis mi a fenére van 1 óránk és 50 percünk, de Alya megérkezése erőteljesen kerékbe töri az összes gondolatomat.../
+ HOGY MICSODA?!? +
/Minden szőrszál égnek áll a tarkómon, ahogy végighallgatom a verset és a társnőm mondandóját. Néhány dolog értelmet nyer, míg mások még mélyebb homályba burkolóznak./
+ Szóval akkor nem a sötét Királynőt éreztem, hanem az apjukat... De ha az apjuk démon... nem... +
/Odamegyek Alyához és megnyugtatóan átkarolom a vállát, a jelenlétemmel is biztosítva, hogy mellette állok. Legszívesebben elvinném innen messze ebből az őrületből a démoni lények bűvköréből, de az én szegényes hatalmam sajnos kevés ehhez. Még mindig nem bízom a többiekben és az sem tetszik annyira, hogy Alya ilyen borzasztó nyíltan elmondott nekik mindent, habár persze elvileg segíteni jöttek, de engem nem igazán győzött meg se Gryff tiltakozása, se pedig a többiek gyanús tudatlansága...
De ha már Alya belekezdett nem volt visszaút, akkor mondtam én is amit tudtam, hátha végre eljutunk egyről a kettőre./
- Nem tudom Alya, szerintem ebből ne vedd biztosra, hogy démon, elég ködös az egész. Ráadásul éreztem a jelenlétét, azt hitted a nővéred hatalma az, de akkor azt hiszem az apád volt az, akit éreztem. Szerintem inkább a sidhekhez vagy a vámpírokhoz van köze... Amennyire meg tudtam határozni nagyon hasonlított a testvéred hatalmára. Mellesleg honnan veszed, hogy apádat kell feltámasztanod? Talán valakit kell elhoznod neki... De talán könnyebb lenne képet alkotnunk róla, hogyha elmesélnéd mik voltak ezek a "zaklatások" amikor találkoztál vele. /nézek komolyan Alyára.
Aztán amikor kicsit már összeszedtem a gondolataim még Jess felé is odafordulok, habár nem távolodok el Alyától./
- És Jess, akkor ha lennél kedves kifejthetnéd mi ez az 1 óra 50 perc dolog... Ki mondta ezt neked? /Itt vetek egy oldalpillantást Gryff felé is, kezd egyre inkább felhúzni a fickó titkolózása./


(169)
Kép
Avatar
Renaviel
Szeráf
Szeráf
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.06.14. 15:36
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Ry Fomor » 2012.12.17. 13:18

/Amíg mindenki mással van elfoglalva, a csődület szélén maradva csendesen leteszi az addig rejtegetett tálcát. +Jobban hátráltat, mint használ. Ráadásul sok értelme nincs is.+ Linda rajzára néz, majd gyors memorizálást követően megcsóválja a fejét./
- Nem, én sem láttam ezt a pofát. Vagy csak nem emlékszek rá. /Teszi hozzá halvány félmosollyal. +Vagyis nem, biztosan nem láttam. Akkor emlékeznék rá.+/ Más esetleg? /Pillant körbe, de mindenhonnan csak tagadást hall./ Mit láttál? /Fordul végül Linda felé./ Mi történt a látomásban?
/Kérdezi még, de Alyara érkezése megzavarja a társalgást. Szemöldökét felhúzva, kissé hitetlenkedve hallgatja az elhangzó információkat./
- Látomások, verses utasítások... Idiótább ez a világ, mint képzeltem. /Mormogja magának, aztán pillanatnyi gondolkodás után hangosan kimondva beleteszi részét a megfejtésbe./
- Lehet, hogy rosszul asszociálok, de az éj ura a hold. Aki teszem azt, volt már éjszakai bevetésen, az tudja. /Pillant a rögtönzött batyuval visszatérő Ogre felé. A továbbiakban maga elé meredve hangosan gondolkodik./ A mosolya a holdfény, ennek kézzel fogható verziója pedig az ezüst. Vagyis ezüstszilánkra, netán ezüst karóra, vagy tőrre utalhat az első sor. A változások leple nekem túl homályos. Számomra a legnagyobb változás a bolt volt, de nem tudom, mostanában mit takarhat ez a kifejezés. A többi a nyilvánvalón túl teljes homály, de nem hiszem, hogy ténylegesen egy démonra utalna a vers. /Végre felpillant, majd kezeit széttárva vállat von./ Persze, nem vagyok otthon a témában, de úgy érzem, inkább afféle halottidéző eljárás lehet ez. Bár a végkicsengése inkább valami magasztosabb, netán isteni /gyors pillantás Raven felé/ célú akármire utal. Szóval ez valami prófécia lenne? /Néz Alyarára./ Mint Nostradamus, meg az idióta versikéi?

(52)
"Ha bepánikol, halott a katona."
Avatar
Ry Fomor
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 94
Csatlakozott: 2012.08.30. 14:31
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Jóindulat

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Kathleen Sirett » 2012.12.17. 13:56

*Vadászidény*

/Riggs és Jessie felfedező útra mennek, Alyara továbbra is távol marad, a megmaradtak közül senki sem ismeri fel a férfit. Linda a ceruza végével megvakargatja füle tövét és felsóhajt. Ezzel most nem kerültek előbbre. Épp kezdené lerajzolni a látomás többi részét, de Ry megelőzi egy kérdéssel. Leteszi a ceruzát és a férfira pillant./
-Láttam...
/Mondatát Alyara érkezése megakasztja, aki kissé pánikolni kezd. Az ok egyszerű, a férfi az apja. Vagy legalábbis annak mondja magát. Ezen a lány szemöldöke felvonódik, és amint adódik szusszanatnyi csend, közbe szól./
-Láttam két kisbabát is.
+Bár nem tudom, ez fontos-e, de nem árt, ha tudják...+
/A vers hallatán ő is merengeni kezd a sorokon, de gondolata megakad, lefékez és inkább tolatni kezd az érkező Riggs láttán. Nem tudja mire vélni a nagy melákot a nagy batyuval./
+Mi van, már is jön a Mikulás?+
/Értetlenkedik magában egy keveset, utána igyekszik újra bekapcsolódni az ötletelésbe a verset illetően. Ry szavaira bólogat, számára is inkább a Hold az éj ura, viszont tőr helyett inkább egy ezüstkardot képzel el./
-A változás leple... A lepel lehet egy fátyol, ami a boltban is volt, de az is lehet, hogy nem egy kézzelfogható takaróra utal, hanem például ködre.
/A világ közepén hümmög egy keveset./
-Lehet ezt szó szerint kell venni és akkor lefelé, vagy a földbe kell folyatni.
/A Nostradamusos dologra csak vállat von, inkább újra a rajzához fordul és tovább firkálgat rajta, remélve, valami értelmes majd az eszébe jut./

(26)
Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg. (Fodor Ákos)


Kép
Avatar
Kathleen Sirett
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 171
Csatlakozott: 2012.09.22. 14:47
Tartózkodási hely: Az üveghegyen túl
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Azeriel Sahaana Saendar

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.12.17. 17:04

*Vadászidény;Laki
[2900 augusztus 4. délután]

/Az események ismét felgyorsultak. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi és hogy történik. A Jessie úgy döntött bebiztosítják a házat. Riggs kis idő múlva egy batyuval tért vissza. A nagy termetéhez csak a szakáll hiányzott volna és már mikulásnak is lehetett volna nevezni./
+Még nincs karácsony.
/Amikor meg láttam a késeket benne helyesbítettem magamban./
+Na, ilyen ajándékra meg pláne nem vágynék.
/A rajzot nem ismerte fel senki se a szobában lévők közül, de ez megváltozott mikor Alyara is csatlakozott hozzánk. Az arckifejezése és a szavai megrémítettek, de ezt arcomon igyekeztem minél kevésbé mutatni.
A versikét már rögtön mindenki elemezni is kezdte, mely folyamathoz én is hozzászóltam./
+ Egy rejtvény. Remek, eddig úgyis unatkoztunk.
/Mondtam magamnak a szarkazmust./
- Nem rossz gondolat az ezüst Ry, de szerintem nem ezüstöt takar az "éj urának mosolya." Nekem elsőre a hold jut róla eszembe. Mikor fogyatkozik, olyan az alakja akár egy mosolynak, a szilánkja pedig egy darabka holdkőzet lehetne. A múltban sem volt lehetetlen beszerezni, így szerintem a jelenben is menne. De előbb ki kéne próbálni az ezüstös variációt is, mert lehet, hogy a ti ötletetek bizonyul jobbnak.
- A változások leplére nekem is a boltban lévő fátyol jut eszembe, de az is lehet, hogy ez csak egy metafóra.
- A "tündék vörös patakja" megint több értelmű nekem. Lehet az egy tünde vére is, de lehet csak egy egyszerű patak is, melyből alkonyatkor vagy napkeltekor kell vizet meríteni, mert akkor vörös fényben játszik a víz. Bár az egy óra ötven perc alapján inkább az első verzió tűnik reálisnak.
- A holt élő hamvairól a vámpírok jutnak eszembe, de "a hamvait ne szórd szét" rész kissé ködös, bár a többi része is az ennek a rejtélynek.
- A pihén hulló égi áldásról, nekem egy angyal jut az eszembe, ez esetben Ravennek is nagy szerepe lesz ennek a talánynak a megoldásában, bár a poklok nem hangzanak túl biztatóan.
- Az utolsó mondatban pedig ötletem sincs kinek a véréről van szó. A világ közepe pedig szintén több esélyes.
Először is: Lehet a földrajzi koordináták szerint Nepagan kontinens közepe.
Második: Esetleg a föld alatt valahol, ahol láva folyik. Ha ezt a lehetőséget nézzük akkor viszont ez a tündérdomboknál lehet mivel tündék vörös patakjáról van szó. Ez esetben az első két tippem lenne helytelen.
A harmadik ötletem: Az pedig H'sekirat lenne. A változások leple rész miatt, és mert az a főváros is.
- Ez az ügy egyre bonyolultabb.
/Már a saját felvetéseimbe is belezavarodtam. Túl sok volt a lehetőség és oly kevés a idő. Valami nagyon készül, és engem nagyon zavart a tudatlanság és gondoltam a többieket is.
+ De valamit lépni kell, vagy kifutunk az időből, bár nem tudom mire maradt 1 óra 50 percünk, de sejtem, hogy nem a négy órai teára gondolt ezzel a kijelentésével Jessie.

(94)
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Jessie Ellwood » 2012.12.18. 09:04

*Vadászidény*

/Minden rendben valónak tűnik, egyelőre semmi gond. Nem tudom, hogy mire van még szűk két óránk, de talán Gryff felel erre. Persze mire megkérdezném, sikítva jön a házigazdánk és valami verset énekel. + De ráérünk baromságokat dalolni. + A nagyfiú pedig még nem tért vissza, remélem, hogy nem ült le holofilmet nézni. Hallgatom az elemzéseket, de nekem egyik verzióhoz sem fűlik a fogom, Uram bocsássa meg./
- Jelezném, hogy a boltban nincs semmiféle fátyol. Lehet, hogy a múltban volt, de a mostaniban nincs. /Adok egy kis segítséget, a gyanús fickóval értek egyet a Holddal kapcsolatban. Bár gőzöm sincs, hogy a holdfényt, hogy töri le, de sok mindent láttam már a fertőzöttektől. + Ezüst? Elég elrugaszkodott. A pokol viszont egyáltalán nem tetszik. + Továbbra is figyelem szkennerem és a szemeimmel is pásztázom, amit lehet. Az angyal kérdése húz vissza a valóságba./
- Csak így Jess? Na, jó. Nem tudom, hogy mire van ennyi időnk, csak kaptam egy üzenetet. /Állítom az igazságnak megfelelően, az, hogy van pár ötletem, megint más lapra tartozik./


(23)
Avatar
Jessie Ellwood
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 84
Csatlakozott: 2012.09.20. 11:19
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Rabraquat, Garien Seardur, Oldman

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Riggs O'Conell » 2012.12.18. 10:28

*Vadászidény*

/ Alaposan felszerelkezik, az ezüst készletet egy kisebb abroszba csavarja, majd elsüllyeszti a medvetermetére szabott dzseki egyik nagyobb belső zsebében. A késeket az asztalon lévő abroszba csavarja, míg a bornyitót rutinos mozdulattal ( mintha csak ököltőr lenne ) a nadrágszíján helyezi el oldalt. Csinált már ilyesmit, ez látszik minden mozdulatán. Átbattyog a konyhán. Mondjuk az fura hogy nincs alkohol, meg üvegek...Elhúzza a száját. Méretes, sárga, bagótól bűzlő köpet csattan a kövön. /
+ Pia nélkül élni...undorító +
/ Belöki az ajtót és a csapat utolsó tagjaként visszaérkezik a rajzolgató-találgató-verselgető csapathoz. /
-Tartasz alkoholt a házban? / Alyarára pillant, hisz ő a házigazda. Bízik benne hogy talán az emeleten azért akad valami.../
-Ezt találtam / Azzal a legközelebbi asztalra teszi az abroszt és kiteríti, láthatóvá téve a benne lévő késeket. Kettőt az övébe tűz ( a bornyitóval ellentétes oldalon ) míg a harmadik, kisebb darabot ( amiről úgy saccolja hogy dobásra is alkalmas lehet ) baljában tartva kezdi forgatni, mérlegelve a súlyát.../
-Ez a hely túl nagy, és a tűzerőnk minimális. / Adja le a jelentést Jessenek /
-Persze fogalmam sincs mi ellen akarnánk védeni, így nehéz megmondani..../ Nekidől a falnak, továbbra is baljában tartva a kést. A többi penge az asztalon marad. Mindenki saját belátása szerint dönthet hogy vesz e belőle. /

(25)
Kép
Avatar
Riggs O'Conell
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: 2012.09.17. 22:11
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Laki » 2012.12.19. 00:30

* Vadászidény *

* Alyara, Raven, Ry, Kat, Vera, Jessie , Riggs *

/Gryff felhúzott szemöldökkel néz rá a képre majd a pánik-közeli hangulatban lévő Alyarára, majd kimegy a konyhába és egy pohár vízzel tér onnan vissza hamarosan, amit Alyara kezébe is nyom./
- Nirois kisasszony, ezt igya meg és nyugodjon meg egy kicsit. Talán nincs olyan nagy gond mint elsőnek gondolja. Ha ezt a versikét a koponyából kapta, akkor talán nem szó szerint kell értelmezni, hanem egy rejtvényként. Akkor viszont nem darabjaiban, hanem egymással összefüggő egészekként kellene megpróbálni a megfejtést. Példának okáért, az hogy a pokolból kell valakit felemelni, nem feltétlenül jelent démont. A klasszikus elképzelés szerint a pokolban számtalan halandó lelke is szenved, lehet valaki ilyenről van szó. Ellenben egyet értek, hogy is hívják, Fomor igaz? Szóval, egyet értek Fomor úrral, ez nekem is úgy hangzik mint egy halottidézés vagy valamiféle prófécia. Ez utóbbi esetben viszont ha nem mi, valaki át véghez viszi majd. És kérem, őszintén szólva én se tudok annyival többet mint eme díszes társaság gondolja. Azt viszont tudom, hogy ha Jessie baba szerint fogytán az időnk, akkor tényleg fogytán, viszont nem ártana még az előtt megoldani ezt a kis rejtvényt mielőtt kereket oldunk. És mellesleg régen rossz ötlet, hogy ezt a helyet bárkivel szemben is meg tudnánk védeni. Az itt lévők hatalma és tudása közel nem elég ilyesmihez.
/Azzal kicsit félre is vonul és szemlátomást nagyon mélyen gondolkozik, motyog magába./
- Imádkoztál ma már?

A bitófán is csak addig nehéz, amíg hozzá nem szokik az ember.

M.A.G.U.S. utolsó szavak:
"Oh, hogy Ranagol verné beléd azt a kosfejes kékerest! - Dagoneth, kráni száműzött, miután a harmadjára és utoljára érték utol a Birodalom fejvadászai."

"Ember tervez, Darton perverz. - Lucius, Darton pap, midőn dwoon papok karóba készültek húzni majd máglyára vetni."

Frags: Vera Rider
Avatar
Laki
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 456
Csatlakozott: 2012.09.24. 13:14
További karakterek: Fenrir, Legion, Himura Kaoru, Murgen

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.12.20. 20:42

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Raven ölelő karjaiból kibontakozva elfogadom a Gryff által átnyújtott poharat, és lassan elkezdem kortyolgatni a vizet, közben pedig kicsit átgondolom a helyzetet. Szememmel Riggs akcióját figyelem, elidőzök az ezüstkéseimen. El is felejtettem, hogy még evőeszközöket is tartok a házban. Persze, sok minden van itt, a középkori kis kunyhócskám tökéletesen, kompletten fel van szerelve, de fél év, az fél év. S én nem itt éltem, nem is barangoltam még gondolataimban sem ezen a helyen.

Kicsit hevesebben markolom meg a kezemben tartott üvegpoharat, és bámulom, ahogy a benne lévő víz szép lassan sárgássá változik. Whisky. Meghúzom. Érzem, ahogy az alkohol lemarja a torkom, köhögnöm kell tőle. Ugyanakkor a meleg szétárad a tagjaimban, magától a gondolattól, hogy alkoholizálok, jobb kedvem lesz. A maradékot, vagyis a félig tele lévő poharat átnyújtom Riggsnek, de az árpa-, illetve malátapárlat helyett ismét csak vizet találhatunk benne./

- Az akció végén ígérem, megjutalmazlak olyan szeszes itallal, amilyet csak kívánsz, de úgy vélem, jelen helyzetben a harcosoknak józannak kell maradniuk /vigyorgok a megtermett férfira, de vonásaim hamar megremegnek./ Mellesleg nekem se ma kéne elkezdenem alkoholistává válni /jelentem ki az orrom alatt, tehát akik messzebb állnak tőlem, ezt a megjegyzést már nem hallhatják./

- Nos /kezdem ismét némi merengés után./ Hogyha emlékeim nem csalnak, Joram, az apám a mára virradó éjszakán keresett fel engem álmomban. Nem is tudom, valóságos volt, de mégse, álom volt, de mégse. Sok mindent állított, sok mindent ígért, és őáltala tudtam elhagyni a börtönömet is. Jelen pillanatig sem tudom, hogyan találhatott rám, amikor minden szem elől rejtve voltam, remélem, erre a kérdésre hamarosan választ kapok. Aztán Bloosx-ban találkoztam Ravennel, akivel végül itt kötöttünk ki. Itt, Polimetronban éreztem újfent e férfi jelentétét, pontosan úgy, ahogy Te is, Raven. Én tudtam, hogy ő van itt, s nem Lyn, ahogy Te gondoltad /fordulok ekkortájt az agyal felé, majd ismét mindenkihez intézem szavaim:/ Most pedig, amikor egyedül voltam, a koponyán nyugtatta ő is a kezeit, de ezek a kezek nem voltak valóságosak, mintha egy átlátszó hártyán keresztül látszódtak volna, mintha csak szellemkezek lettek volna. Ezért gondolom azt, hogy őérte kell lemennünk a pokolba. Kell hozzá ezüst, tündérvér és egy vámpír hamva, illetve egy angyal tolla, vagy pedig az útmutatása. Legalábbis az elmondottak alapján én így értelmezem ezt a rébuszt.

/Linda szavaira fájdalmas mosoly ül ki az arcomra./

- A két baba szerintem mi lehettünk. Hogyha egy ikerpárt láttál világoskék szemekkel, és fekete hajjal, akkor azok mi voltunk Heatherrel - akarom mondani Lynnel.

/Gryff és Ry szavain én is újra elgondolkozom. Végtelenül tanácstalan vagyok. Nem szoktam hozzá, hogy ilyesfajta rejtvényeket oldjak meg, eddig mindig pontos, érthető utasításokat kaptam feletteseimtől. Nagyot sóhajtok./

- Tehát idéznünk kell? A többiek is így gondolják? Mert ha igen, és hogyha a pokolból kell megidéznünk valakit, akkor az már fekete mágia. Tehát lehet, hogy fel kéne keresnünk egy idézőt. Még szerencse, hogy ismerek egy párat... De nem biztos, hogy erre elegendő lesz 1 óra és 50 perc.

(129)

Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Renaviel » 2012.12.21. 18:07

*Vadászidény*


/Mélyen a gondolataimba burkolózok az előző szavaim után. A többiek ötleteléseit meghallgatom ugyan, de ezalatt az én fejemben is ezerrel forognak a kis kerekek. Előző életek, régi emlékek, mostani tapasztalatok... Minden kavarog és ebből a káoszból végül szép lassan felemelkedik egy lény, az én megfejtésem. Talán hibás, néhol erősen toldásra szorul, de úgy döntök a csapat káoszának, a mindenki ide-oda mászkálnak talán adna valami keretet, valamiféle formát.../
- Nos van egy átfogó javaslatom, habár a variációk végtelenek, de azt hiszem ahogy Gryff is említette egészben van értelme, mert hiába fejtjük meg a felét, az csak olyan mint egy fél ember, soha nem les életképes... Sok olyat is fogok mondani, amit már említettetek, de engedjétek meg nekem, hogy hangosan gondolkozva megpróbáljam összerakni.
/vettem egy mély levegőt majd belevágtam, közben igyekeztem mindenkinek elkapni a pillantását, vagy legalábbis úgy beszélni, hogy mind hallják./
- Nos kezdjük ott, hogy azzal én is egyet értek a vers valamiféle idézés, viszont nem hiszem, hogy egy külsős embert kéne keresned ahhoz Alya, hogy elvégezze... Sőt határozottan óvnálak ettől. A vers hozzád szól, azt hiszem neked kell végrehajtanod. Úgy hiszem megjelöli a helyet és az időt is, emellett az idézés alkotóelemeit, amiket össze kell hozzá gyűjteni... Véleményem szerint a világ közepe jelen esetben Anolgelis közelében lehet, mert ha egy körbe foglaljuk a kontinenst a középpont nagyjából oda jön ki, és mivel már utalás is van a versben az angyalok... ami véleményem szerint egyáltalán nem rám utal, elvégre nekem semmi közöm Alya apjához, így szerintem még nagyobb esély van rá, hogy ennek az idézésnek ott kell megtörténnie... /itt hirtelen eszembe jut egy emlék és megborzongok.../
- Sőt ismerek is egy nagy hatalmú helyet, ahol már történt egy idézés, persze ez nem jelent semmit, de úgy gondolom nyomnak jó, amin elindulhatunk. Aztán az időpont. Egyet értek Ryvel, az Éj Ura valószínűleg a Hold, habár én női princípiumként gondolok rá többnyire, de ez igazán apróság. Az idő pedig mindenképp az éjszaka, amikor fent van már a Hold... legalábbis szerintem. /ki is lesek az ablakon, hogy megnézzem vajon besötétedett-e már, vagy hogy helytálló-e az elképzelésem és a holdfelkelte bekövetkezik annyi időn belül, amennyi rendelkezésünkre áll.
Végül pedig a legkényesebb kérdések következtek, de már nem volt több hátra, mint menni előre, tehát nem hagyhattam abba pont itt./
- Végül pedig maguk a szertartás hozzávalói... A tündérvér szerintem egyértelmű és én a sidhekre gondolnék, mivel az erő amit éreztem nagyon hasonlított a testvéredére Alya, aki pedig tudtommal sidhe... és igen, vámpír is, ha jól emlékszem. Felmerült bennem a kérdés, az apátok vajon mi? Lehet, hogy ő is olyan, akár a testvéred? Sidhe és vámpír? Vagy talán még több? Sokan azt mondták nekünk a boltban nem hiába válunk azzá mi, akik a múltból jöttünk, mint amivé... Lehet, hogy az apátok egy sidhe-vámpír-alakváltó-varázsló lenne? Tudom ez így nagyon merész elképzelés, de azt hiszem teljes mértékben nem zárhatjuk ki a dolgot... Emlékszel valami, bármire is vele kapcsolatban?
/Itt ismét tartottam egy rövid szünetet, majd rátértem a nem elhanyagolható maradékra./
- Végül pedig a változások leple... Szerintem ez teljesen más, mint amerre elindultatok. Én úgy gondolom erre a rébuszra magában a főszereplőben találjuk meg a választ... Elvégre mi is Alya? Alakváltó... Szerintem a letépni a változások leplét azt takarja, hogy alakot kell váltani a szertartás közben, vagy már átváltozva kell elvégeznie a szertartást... Persze én is csak sötétben tapogatózok, szóval ha bárkinek van jobb ötlete mondja, csupán próbálom egésszé illeszteni a kirakóst.
/Ezüst pillantásom Alyára szegeztem, mialatt összefoglaltam a dolgokat./
- Tehát véleményem szerint az két órán belül szükséged lesz sidhe-vérre, vámpír hamura, szikrázó holdfényre, az anolgelisi szentélyre és egy átváltozásra... És hogy miért? Véleményem szerint apádat valaki száműzte a pokolba, ahonnan csak az erejének kivetülését tudja elküldeni hozzád, a véred útján talál rád, a vér útján, ami összeköt benneteket. Azért nem jelent meg neked soha rendesen, mert nem is tudna... Most azonban megtalálta az utat, hogyan térjen vissza, de ehhez szüksége van rád, és talán ránk is, hogy segítsünk neked... A kérdés csupán az, te mit akarsz Alya? Ne sértődj meg kérlek, de azok alapján, amit eddig tapasztaltam apád közelebb áll a nővéred jelleméhez, mint a tiédhez... Nem tudom milyen sötét erő lenne az, ami elszabadulna, ha valóban visszahoznád erre a világra őt. Persze lehet, hogy tévedek, de nekem az az érzésem apád nem azért akar visszatérni, hogy délutáni teázást tartson az óvodásoknak... Nem foglak megakadályozni, mert a barátomnak tartalak, és nagy esély van rá, hogy tévedek, de annyit kérek tőled gondolkozz el ezen! Gondolkozz el azon, milyen befolyással volt már rád az apád, pedig még csupán a mágiája szökött ki pokoli börtönéből hozzád! Kérlek gondolkozz el rajta, hogy akarsz-e te is olyan sötét lelkű lénnyé válni mint ők! Tudom kegyetlen, hogy ilyet mondok, hiszen ők a családod, de van olyan kötelék, ami erősebb a vérnél... A szeretet és a testvériség fontosabb, hogyha a vér a gonoszra csábít...
/Odaléptem hozzá, de nem érintettem meg, szemtől szembe fúrtam szikrázó ezüst pillantásom a smaragdszínbe./
- Talán nem is az a kérdés hogyan hajtsuk végre ezt a szertartást... a kérdés az, végre kell-e hajtanunk. Részemről nem vagyok hajlandó erre a világra szólítani a gonoszt, de még segédkezni sem fogok ebben még egyszer... Tudtom nélkül segítettem a leányt, de nem fogom tudatosan segíteni az Atyát! /A hangom tisztán és magabiztosan csengett, pedig féltem, féltem attól, ami következik./
- Kérlek Alya egy pillanatra ragyogtasd fel lelked fényét és lépj ki atyád árnyékából, hogy tisztán láss! Mérlegelj és dönts! Én tudod, hogy mindenben támogatlak, de az ördöggel nem fogok szövetségre lépni. Én az Ő fényét közvetítem, azért élek, hogy gyógyítsak és alkossak, egyedül a pusztítás az, amit el kell pusztítanom... /Itt végre elhallgattam. Talán túl sokat beszéltem, de úgy éreztem nem volt hiába. Ezüstként szikrázó pillantásom végighordoztam a társaságon és vártam az ő véleményüket, akár a versről, akár arról, hogy hajlandóak-e asszisztálni egy ilyen démoni rituáléban... persze nem voltam biztos benne ördögi-e, de túl erős volt a gyanú.../


(170)
Kép
Avatar
Renaviel
Szeráf
Szeráf
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.06.14. 15:36
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Ry Fomor » 2012.12.21. 20:33

/A többiek ötleteit rezzenéstelen fapofával hallgatja, Gryff és Raven is mindössze egy kimért bólintást kap tőle, mikor megszólítják. +A meglátásaimat elmondtam, a döntést úgysem én hozom meg. Ismerős a helyzet...+/
- Mi a tököm az a sidhe? /Kérdezi oldalt suttogva a firkálgató Lindát, de annak reakcióját látva inkább feladja és torkát megköszörülve szót kér./ Sok minden még a vers értelménél is homályosabb számomra, de ha jól értelmezem az elhangzottakat, egy ikerpárról van szó /pillant Alyarára/, akik mindketten átkerültek. Mi a helyzet a testvéreddel? Ő ha jól értem, tünde is, meg vámpír is, ráadásul a hamvait sem kell szétszórni... Szóval miért ne vennénk fel vele a kapcsolatot? Hátha ő is kapott valami üzenetet, már ha tényleg az apátokról van szó. Esetleg ő ismer valami rítust, vagy jövendölést, amire emlékeztet ez a mostani.
Egyébként pedig, ha úgy véled, hasznodra lehetek, rám számíthatsz. Valamit valamiért, nemde?
/Kacsint a mosoly halvány gúnyával arcán, majd figyelme inkább az asztal felé terelődik./ Ugye megengeded? /Teszi fel a költői kérdést Alyarának, majd közelebb lépve kiszemel magának pár kiskést, amik kellően hegyesnek és élesnek tűnnek, majd egy rugalmas pengéjű, hosszabb, ám vékony filézőkést./
- Apropó... /Pillant a Jessie nevű nő felé, s miközben a kiszemelt pengéket ruhájába rejti: a filézőkést hátra az övébe, jobbja felé igazított markolattal, a két kiskés egyikét a másik oldalra, a másikat pedig bakancsába jobb kéz felől, hogy nadrágja ráncai rejtsék a kikandikáló markolatot, folytatja a megkezdett gondolatot./ Nem kötekedésképp kérdem, de honnan veszed, hogy annyi az annyi? Tudod, szimplán csak érdeklődök, igyekszek tájékozódni az új világban. /Kezeit felemelve, arcára mosolyt varázsolva biztosítja a másikat kérdésének agressziómentességéről./

(53)
"Ha bepánikol, halott a katona."
Avatar
Ry Fomor
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 94
Csatlakozott: 2012.08.30. 14:31
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Jóindulat

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Kathleen Sirett » 2012.12.22. 19:07

*Vadászidény*

/Az ötletelés folytatódik, mindenki mondja a maga észrevételét és hozzáfűznivalóját, és Alyara előadja eddigi történetét. A kérdésre, miszerint egy ikerpárt látott-e, csak megingatja a fejét./
-Nem tudom, ennyire nem láttam a gyerekeket. A férfire figyeltem inkább.
/Az idézés és maga a szertartás eléggé frusztrálja. Sosem volt túlságosan vallásos, de ettől függetlenül zavarja a tény, hogy ilyesmire készülnek./
-Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én időmben, ez az egész csak Halloweenkor volt mókás... Egyáltalán, Alyara apját hol démonnak, hol vámpírnak - tényleg vannak vámpírok? - néha pedig valami sidhének mondjátok. Ha már meg akarjuk idézni, nem ártana tudni, hogy akkor mi is ő. Tudom, rajtam nem sok múlik, és csak közvetítem ezeket a látomásokat, amiknek még mindig nem tudom mi az értelme, és miért szólnak rólad Alyara...
/A vörös hajú lányra pillant, majd az angyalra. Látja, hogy Raven nagy hatással van házigazdájukra, és valamennyire egyet is ért vele, de azért kíváncsi, mi sülhet még ki ebből. Most már az is nyugtalanítja, mi lesz 1 óra 50 perc múlva. Linda ekkor leteszi a ceruzát és a zsebébe túr, előhalászva onnan az öngyújtót. Megforgatja az ujjai között, miközben a saját fegyverén mereng. A gondolataiból Ry suttogása rángatja ki./
-Honnan a manóból tudjam? Valami mágikus lény lehet.
/Válaszolja halkan, majd felkel és ő is Riggs kipakolt bazárához sétál. Homlokráncolva végigpillant a kínálaton, valami aprót keresve, amivel dobhat, és egy nagyobbat, amit közvetlen önvédelemre használhat. Eltöltött néhány évet az utcán, és muszáj volt megvédenie magát, ezzel nem lesz gondja. Végül kiválaszt három rövid kést. Ebből egyet a bokacsizmájába rejt, a másik kettőt a kapucnis pulóver zsebébe rejti és kicsit panaszosan felsóhajt./
-Az én igazi játékszerem a tűz, nem a kések.

(27)
Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg. (Fodor Ákos)


Kép
Avatar
Kathleen Sirett
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 171
Csatlakozott: 2012.09.22. 14:47
Tartózkodási hely: Az üveghegyen túl
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Azeriel Sahaana Saendar

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.12.22. 21:42

*Vadászidény;Laki
[2900 augusztus 4. délután]

/Miközben hallgattam a többiek szavait, igyekeztem megjegyezni minden lehetséges variációt és magamban mérlegelni a helyzetet. Egy kis időre becsuktam a szemem, hogy tisztábban "láthassam" a lehetőségeinket. A szavak és a gondolatok mint egy örvény kavarogtak bennem.
Raven szavaira azonban rögtön felkaptam a fejem./
+ Fekete mágia? Idézés? Sötét erők? Vámpír, Sidhe, alakváltó, varázsló keverék? Mibe keveredek megint.
- Rajtad áll a döntés Alyara. Csak te döntheted el, hogy megidézzük -e apádat. Az én segítségemre is számíthatsz, de tudd ha pusztításba kezd, a mi kötelességünk lesz megállítani őt.
/Alig mertem belegondolni, milyen következményekkel járhat ez a szertartás./
+ Oké, Alyara visszakapja az apját, de mi lesz ezután? Egyenlőre jobb is ha nem tudom. Minden esetre éber maradok. Főleg, hogy engem még üldöznek is. Fúúú. De sok minden ez egyszerre.
/Mély lélegzetet vettem, majd kifújtam a levegőt, így próbáltam megszabadítani magamat minden feszültségtől. Bár a kétely és az enyhe félsz nem tűnt el belőlem, de kicsit sikerült lenyugodnom./
/Mikor társaim eltettek néhány kést, haboztam egy pillanatra, de aztán én is elvettem két kisebb kést melyeket a csizmáim száraiba csúsztattam, majd egy rugós kést is, melyet a zsebembe rejtettem./
- Ha harcról van szó, én a karmokkal jobban bánok, mint a késekkel , de azért nem árt felkészülni minden eshetőségre. Arra is ha nem tudnék alakot váltani.
/Az utolsó mondatot már csak magam elé suttogtam, így csak az hallhatta aki közvetlenül mellettem állt./
+ Nem akarok védtelen maradni, ha találkoznánk egy varázslóval, aki emberi alakban tud tartani. Tanultam a Karllal való találkozásból... Mindenre fel kell készülni.
- Akkor, mi legyen?
/Tettem fel a kérdést, ami mindannyiunk számára sorsdöntő lehetett./

(95)
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Jessie Ellwood » 2012.12.23. 12:17

*Vadászidény*

/Nem tudok minden szóra figyelni, mert leköt az, hogy ha valami újat látok, azonnal lelőjem. Hagyom őket, hogy járassák az agytekervényeiket, és meglep, hogy a régieknek is van eszük, még akkor is, ha az információik némileg hiányosak./
- A sidhe nagy hatalmú fennhéjazó népség. Két udvaruk van, az egyik a hányingerkeltő arany sidhek, akiknek akkora az egójuk, hogy ha meglátod beszakad a föld, a feketék, meg csak szimplán gonoszak, és mindenféle népekkel keverednek. Akár találhatsz közöttük zsiráffejű, lótestű, polipkarú egyedet is, ha nincs szerencséd. Régen istenként tisztelték őket, mert egyesek hatalma tényleg nagy. Ha azt mondom, hogy mondjuk... /itt egy kicsit elgondolkodom/ ...Aphodite, elhiheted, hogy egy sidhe volt egykoron. Hogy él-e még azt nem tudom, de remélem nem. /Szélesen elvigyorodok, ezzel is kifejezve, hogy mennyire szeretem őket. Remélem ezzel Fomort is kielégítettem, és csak mosolygok, amikor elteszik a késeket. +Ezek ellen kevés lesz pajtikáim, inkább imádkozzatok.+ Persze hangosan nem mondom ki a véleményemet, nehogy a kedvüket szegjem. A vers elemzésébe továbbra sem kapcsolódom be, nem az én asztalom, viszont a számláló folyamatosan pörög visszafelé. Nagyon jó kérdés, hogy mire van ennyi időnk? A lehetséges idézésre, vagy hogy eltűnjünk innen? Ki fog derülni, úgy gondolom. Fomor próbálkozása elég szánalmas, csak fújok egyet az orromból a válasz előtt./
- Ó, hát persze, hogy csak érdeklődsz. Gőzöm sincs, hogy mi lesz 1:40 múlva, az információt, pedig kaptam 20 perccel ezelőtt, ahogy azt már elmondtam. Tudod, a technika fejlődött egy keveset pár száz év alatt. /megvonom a vállaimat, nagyjából ennyi az, amit tudniuk kell. Azt meg nem kell tudniuk, hogy én sem tudom, hogy mi van, beharapott ajkakkal figyelem Gryffet, aki biztosan többet tud az ügyről. Még azt is el tudom képzelni, hogy a tábornokot ő bízta meg, túlságosan magabiztos a madárka. Remélem előbb-utóbb énekelni fog.


(24)
Avatar
Jessie Ellwood
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 84
Csatlakozott: 2012.09.20. 11:19
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Rabraquat, Garien Seardur, Oldman

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Riggs O'Conell » 2012.12.23. 15:40

*Vadászidény*

/ Igyekszik minden apró részletet elraktározni az elméjében, mind a versről, mind a kis csapat tagjairól. Ry a kések terén mutatott választás alapján vagy ért ahoz amit csinál, vagy csak úgy akar kinézni mint aki ért hozzá. Nehéz megmondani. Talán az előbbi, talán az utóbbi, még elválik. Kath esetében ugyanez a helyzet. Harc közben sokkal többet látni az ember igazi értékéből./
+Kiderül.+
/ Ahogy hallja egész hamar. Most már alig másfél óra lehet hátra, az nem sok idő. Ehez az egész idézés dologhoz nem ért túlságosan, nagyon nem is érdekli a kérdés. Viszont a lányka átváltoztatós trükkje figyelemre méltó. /
-Pénzel jutalmazz, és veled vagyok. / Morran halvány mosollyal, s megvárja Alyara válaszát. Ez nem az ő bulija, különösebben nem érdekli a jó - rossz, ikerpár halandzsa, de ha fizetnek érte, és ölhet is, akkor akár még érdekelheti is az egész. Minden azon múlik mi lesz a válasz.
A továbbiakban a kinti havazást figyeli, nem teljesen érti ezt az időjárást. Viszont felteszi azt a kérdést ami jelen pillanatban számára sokkal fontosabbnak látszik mint a verselemzés. /
-Ki a vezér? / Körbepillant a 4 esélyesen. Alyara, Raven, Gryff, Jesse. /
-Legjobb lenne ezt eldönteni, mielőtt bárhova elindulunk.


(26)
Kép
Avatar
Riggs O'Conell
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: 2012.09.17. 22:11
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.12.25. 22:19

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Raven szavaira megborzongok./

- Barátném, én nem vagyok képes az idézésre. Még sohasem csináltam, és nincs meg hozzá a tehetségem sem. Azonban igencsak komoly témákat kezdünk el boncolgatni, és úgy érzem, erre még nem vagyok kész. Kérlek, próbáljátok meg átérezni a helyzetem! Fél évig rostokoltam egy házban, közben pedig alig tudtam követni a külvilág mozzanatait. És amikor már végre kezdtem megbékélni a helyzetemmel, egy lélek a pokolból - mert már biztos vagyok benne, hogy Joram onnan próbál meg kiszabadulni - felkeres engem álmomban, azt állítja, hogy az apám, és visszaadja a szabadságomat. Az extrákról már ne is beszéljünk.

/Becsukom a szemem, és hagyom, hogy a többiek olyan borzalmakat képzeljenek el, amilyet csak akarnak. Természetesen a hatalomról elmélkedek. Az ígért hatalmamról. Az enyémről. Félelmetes irányba kezd alakulni az életem, és én egyszerre örülök neki, és vágyok rá, másrészt viszont halálosan rettegek tőle. És bár az erővel én fogok rendelkezni, tehát azt teszek vele, amit csak akarok, mégsem akarom megkockáztatni, hogy a világ összeomoljon. Nem tudok Joramról semmit, fogalmam sincs, hogy mire képes - bár hogyha Merlin varázslatait csak úgy felül tudta írni egyetlen szavával, akkor van is mitől tartanunk.

Bizonytalan vagyok, és a bizonytalanság kiül az arcomra is. De meg kell acéloznom magam. Ezt most el kell döntenem. El kell döntenem, hogy véget vetek-e a világnak, vagy meghagyom ilyennek. Nincs mese. El kell magyaráznom a többieknek is a helyzetet. Már tudom, mit akarok. Hűha... Nagy levegőt veszek, feszengve beszélek./

- Jaj, Istenem, hol is kezdjem. Nem akarom, hogy megbélyegezzetek a döntésem miatt. És kérlek, ne győzködjetek a továbbiakban. Aki nem ért velem egyet, nyugodtan elmehet, nem kell segítenie. Azt hiszem, már tudjátok, hogyan döntöttem. Igen. /A hangom végre határozott. Egyre lelkesebben beszélek./ Ki fogom ezt az embert hozni onnan. A pokolból. És hogy miért? Ennek egyszerű oka van: önző vagyok. Nem mondtam el mindent: amikor először felkeresett az apám, ígért nekem valamit cserébe. Kinyitotta a szemem, megvilágosodtam általa. Lehet, hogy újra báb lettem, és most Joram mozgat, de az egyességünket vérrel pecsételtük meg /ekkor felmutatom a rubintvörös kövű gyűrűt az ujjamon, így a többieknek leeshet, hogy az én vérem lüktet benne/, ezért kötelessége, hogy megadja nekem is a fizetségemet. Igen, lehet, hogy egy vérszomjas, halálos, ősi ellenséget fogok a fenti világba hozni, de ez a föld már így is szennyezett. Hát pusztuljon csak el. A kapott hatalmam pedig arra fogom fordítani, hogy egy új világba vezessem azokat, akik el akarják hagyni ezt a férgek rágta förtelmet. Nem fogom senkitől se megtagadni a segítséget. Engem ez a kontinens, ez a föld már nem érdekel. Hagyom, hadd omoljon össze az intrikák és hatalmi harcok súlya alatt. Csak el, el innen! - ez megy csak az agyamban. És íme, ez hát a megfelelő pillanat rá. Ez a tökéletes lehetőség.

- Ha fizetség kell, hogy velem maradjatok, ez ne okozzon fennakadást. Mennyit akartok? Megkapjátok! Ha biztonságra vágytok, vagy Ti is menekülni akartok, hát azért kell itt maradnotok. Mert ezt a biztonságot csak Joram által nyerhetjük el. Mert Joram lesz az én forrásom is. Látjátok? Ezért vagyok önző. Mert mások javait akarom szolgálni, de előtte meg kell szereznem nekem is a saját energiámat. Csak így tudok segíteni. Csak így tudok életeket megoltalmazni. Linda, csak így válhat a látomásod valóra, amelyben a lépteim mögött meggyógyul a táj! Ugye, most már értetek engem? Segítetek nekem, hogy aztán képes legyek véghezvinni a legnagyobb Jót? Kérlek! Szükségem van támaszra, baráti támogatásra! Ugye nem vettek meg engem? Ugye nem hagytok el?

- Ugye, velem maradtok?

(130)

Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Alyara Nirois háza

HozzászólásSzerző: Renaviel » 2012.12.26. 02:06

*Vadászidény*

+ Könnyek... +
/Megérintem az arcom, a nedvesség elsőre meglep. Ahogy hallgatom Alyát a szívem sajdul bele. A fájdalom olyan elemi, hogy először azt hiszem letaglóz, másodszorra úgy gondolom nem tudok így élni tovább. Azonban már nincs mi köntörfalazni, ki kell mondanom./
- Nem. /Egy szó és mégis benne van minden. De nem állok meg itt, ha el is megyek, a szemét takaró fátylat is magammal viszem... Talán pont ez a fátyol az, amire szüksége lesz az idézéshez./
- Sajnálom Alya, de nem látsz tisztán! Remélem és szívből kívánom neked, hogy megvilágosodsz, mielőtt már túl késő lenne! Ez az egész történet annyi sebből vérzik, hogy alapvetően halálra van ítélve. Az apád... az apa akire vágysz a saját céljaihoz akar felhasználni, talán ahhoz, hogy elpusztítsd a világot... Oh milyen ismerős ez! Úgy tűnik múljanak el évszázadok, változzanak a testek vagy arcok, de a vér nem válik vízzé! Pont olyan vagy, akár a nővéred... És ha ilyen lesz az apátok is, hát én nem akarok abban a világban élni, amit ti hoztok el! /tudom kemények a szavaim, de ezüstszín szememben elszántság csillog./
- Ne érts félre Alya, nem gyűlöllek, csupán szánlak. Szánlak, amiért a valakihez tartozás vágya úgy elvakít, hogy még azt sem látod a vér sötét mételye megfertőzi a lelked tisztaságát... Én nem ilyennek ismertelek meg. Azt hittem más vagy mint a nővéred... Engem ugyanis ő használt bábnak, a tervéhez, hogy elpusztítsa a világot! Hogy megöljön mindenkit, aki nem Danu gyermeke... Köztük téged is. /kegyetlen dolog volt, de tudnia kellett./
- Szerinted ez a soha nem ismert apa mennyit hezitálna, ha az útjába kerülnél?
/Csak megcsóváltam a fejem, szememből tehetetlen könnyek sarjadtak./
- Pusztuljon el minden, hogy új világ fakadjon? Te hallod magad Alya? Egy Új Világrend? Holokauszt? Nem rémlik neked, hogy milyen magasztos eszmék érdekében milyen sötét dolgokat tettek már emberek?!?
/Csak megráztam a fejem, a szívemben már harag tombolt, könnyeim is inkább az elkeseredettség, mint a szánalom könnyei voltak. Ránéztem erre a még tiszta lányra, és a vonásai egy pillanatra átalakultak előttem... Fekete hajat láttam, sötétet, akár a lelke és háromszín szemeket.../
- De nem számít, az én szavaim úgysem érnek semmit! Talán túl későn érkeztem, ismét túl későn érkeztem... Hagyjatok elmenni! Nem leszek segítőtök abban, hogy a Gonosz ölébe taszítsátok ezt a világot! /sziszegtem és dühömnek árja sisteregve izzott fel köröttem./
- Azzal takargatjátok magatokat, hogy jót cselekszetek... Pedig csak nem akarjátok látni, hogy kilóg a lábatok a takaró alól! Ebben nincs jó! Hagyjatok elmennem... Ha már megakadályozni ismét nem tudom, legalább nem adom el a lelkem, nem szolgálom a Sötétséget... /folytattam. Fekete hajtincseim dühödt kobrákként tekeregtek az arcom körül. És ezzel el is indultam kifelé. Büszkén, vágyva valami megoldásra, ami nem jött el... Ha bárki megpróbált megállítani a lángoló pallos tekergő tűzkígyókat eregetve jelent meg a kezemben és hajlandó voltam használni is. A gonosz szolgái nem barátaim többé. Ha hagyták elhagytam a házat, elhagytam egy újabb megrontott helyszínt, ahová az Ellene áskálódó sötétség berágta magát./


(171)
Kép
Avatar
Renaviel
Szeráf
Szeráf
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.06.14. 15:36
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

ElőzőKövetkező

Vissza: Házak

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó