Rabraquat lakrésze

Rabraquat lakrésze

HozzászólásSzerző: Mira » 2013.06.06. 16:07

A levegő lordjának a szobájába lépve, ha tériszonyod van, akkor meg fogsz lepődni. Ugyanis a a padló átlátszónak tűnik és mintha az égből nézve látnád Uclysse Tündérdobjait. A levegő nagyon tiszta, mintha egy jó magas hegy tetején lennél és élveznéd a magaslati légkört. A kis előszobát két légelementál őrzi látszólag, azt nem tudni, hogy valóban Rabraquat szolgálatában állnak-e. Innen három tükörajtó nyílik, amelyek belülről átlátszóak, így nem lephetik meg az idegenek a lordot. Az egyik ajtó a személyes konyhába vezet, amiben mindent megtalálhatsz, ami a konyhaművészethez szükséges. A másik a hatalmas nappaliba, ahonnan szinte minden helyiségbe van átjárás, többek között a fürdőbe és a mosdóba is. A bútorok mind ultramodernek és Rabraquat kénye-kedve szerint mozognak, ha éppen úgy adódik. A hőmérséklet mindig ideális, ám a lakója tudja változtatni természetesen az akaratának megfelelően. A harmadik ajtó a vendégszobába nyílik, aminek régimódi XX. századi berendezése van, ámbátor a drágábbik fajtából vannak összeválogatva.

Előzmények, korábbi hozzászólások

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Rabraquat lakrésze

HozzászólásSzerző: Mira » 2013.06.06. 16:17

*MET III - Rabraquat* [2900. augusztus 22., vasárnap]

Az elementál és a Domb magával ragad. Miközben végigszáguldasz a termeken, az időt is megtöröd magad körül. A Domb ragyog körülötted, szeret, ölel, s suttog. Azt mondja, Danu bosszús, mert egy pióca szívja a vérét. Azt mondja, hogy hiába szabad és egészséges újra az istenség, mégis elhalványulhat a fénye, és elpusztulhat, ha egy vetélytársa akarja elfoglalni a helyét az égen. Azt mondja, hogy most elsősorban nem Ezüstsárkánytól és Vérkönnytől kell tartani. Hanem a Sarjtól.

A lakosztályodban érsz magadhoz. Előtted Hirig lenyomata áll, hallod, amint kimondja a szavakat: Rab biztos örülne, ha tudná, hogy itt vagy most Ieas! Aztán a képmás megremeg, és elolvad a levegőben.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Rabraquat lakrésze

HozzászólásSzerző: Rabraquat » 2013.06.07. 12:08

*MET III - Mira*

/Minden nagyszerű, a mi drága istennőnk boldog, Kryon be lett építve a rendszerbe akarata szerint. Talán kellettem oda, talán nem, de biztosan ez az Ő akarata volt, így legalább tudom, hogy ki fontos Danunak. Utazásom most sem furcsább, mint eddig, Az elementál és az én hatalmam már elég, hogy egybeolvadjak a saját elememmel. Szinte pillanatokon belül ott lehetnék bárhol, de ez a dombban máshogy van. Itt, lehet, hogy egy pillanat, odakint meg egy hét, vagy itt egy hét, ott egy pillanat, mikor milyen a kedve a Tündérdombnak. Érzem a szeretetét és támogatását továbbra is utazásom alatt, de érek mást is. Danu nem felhőtlenül boldog - persze, ha kérné bármikor elküldeném a felhőket -, a Sarj akadályozza a lehetőségeiket. + Csak tudnám ki a Sarj, Ieas? + Gondolom, hogy ő lehet, eddig mindig ő tett keresztbe. Mostanában nagyon nagy ellen hatalmak szabadulnak el, így hozná létre a természet az egyensúlyt? Nehogymá' Danu erősebb legyen, mint a betolakodók. Ebben a logikában csak a az a bökkenő, hogy a természet maga Danu. Nagy neheze megérkezem erről a "hosszú" útról, és végre ledobom magam a kanapéra. De csak egy pillanatig tart a nyugalmam, ugyanis megjelenik Hirig képe, kissé elmosódottan. Előttem áll, beszél, méghozzá egész véletlenül pont Ieasról./
- Köszi Hirig, és hol van az az itt? /Mondom csak magam elé, meg az eltűnő képnek, amit a tündér mellé rendelt elementál mutatott. +oké, tehát Hiriget kell megtalálni, mert Ieas biztosan figyeli, hogy ki keresi őt.+ Elementálokat hívok, hogy találják meg Hiriget, azok pedig parancs szerint felszívódnak. Magamhoz idézem a levegőt és egy üzenetet küldök Fionának./
- Hirig közelében van Ieas, tehát Merlinnek is ott kell lennie valahol, gondolom. Meglátom mit tehetek a tündérünkért, de a játszmába beszálltam. Meg kell állítani Ieast! /Üzenem könnyedén, majd hátradőlök a kanapén és bekapcsolom a tvt. Épp egy híradást látok valami ahol goblinokat tartóztatnak le a vadászok. Kapcsolgatom és egy sportadónál megállok és bámulni kezdem. remélhetőleg kitalálok valamit a félisten ellen, mire odaérek.../


(365)
"Ki vagy? Á, hagyd, nem érdekes!" - Rabraquat

Karizma 4p (max): A sidhek amúgy is lenyűgözik az embereket a világ felé mutatott bájukkal, de ez a képesség minél magasabb, a sidhe annál ügyesebben befolyásolja szavaival a halandókat. Már a természetfelettire is hathatsz.
Elementaritás 3p: Minden elemhez tartoznak úgynevezett elementálok, amik Danu energiájának tudatra ébredt apróbb mágiagócai, a velük való bánás az Elementaritás képesség. Közepes elementálokat hívhatsz, ők információkkal szolgálhatnak neked, megfigyelhetnek, segítenek, engedelmeskednek, kihallgatnak másokat.
Türelem 3p: A képesség birtokában képes vagy hosszabb-rövidebb ideig elviselni a vasat. Ennek a képességnek a hiányában akár a vér hordozta vastól is rosszul lehetsz, ha rád fröccsen, vagy nagy mennyiségben kiömlött valahol. Már minden következmény nélkül megérintheted a vasat, de erősen megfognod, tartogatnod nem tanácsos. A levegő már egyáltalán nem mérgező a számodra.
Avatar
Rabraquat
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 391
Csatlakozott: 2012.05.15. 08:40
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Garien Seardur, Jessie Ellwood, Oldman

Re: Rabraquat lakrésze

HozzászólásSzerző: Mira » 2013.06.21. 22:00

*MET III - Rabraquat* [2900. augusztus 22., vasárnap]

Ilyesfajta sportot még sosem láttál, bár ami azt illeti, nem lett volna ellenedre. Nagyot sóhajtasz. Bárcsak otthon is lett volna valami ilyesmi! Mekkorát néztek volna a mocsoklakók, hogyha meglátnak téged acélsárkányháton, amint éppen karikák között cikázol a többi versenyzővel, és azon ügyeskedsz, hogy minden karikát kikerüld, de a saját színűdbe beleköpj a szerkezettel. Na jó, igazából elég primitív játék, ettől a kortól valami jobbat vársz, de annyi biztos, hogy a mocsoklakók már így is a lábaid nyomából ennének.

Kicsit elbóbiskolsz a játékon. Arra ébredsz jó pár óra múlva, hogy a szellő lágyan simogatja arcod, majd hogyha magadhoz térsz, egy jól ismert régi farkascimbora alakját veszi fel: Fionáét, aki mellesleg épp valami nagy kerek asztalnál üldögél, de a többieket nem látod.

- Rabraquat is csatlakozik hozzánk. Előbb vagy utóbb, ezt nála soha sem lehet tudni. De az biztos, hogy beszáll a játszmára, és a jó hír, hogy a mi oldalunkon. Ha más nem is, jó szelünk biztos lesz - mondja az elementál a vigyorgó Fiona jókedvű hangján, aztán szertefoszlik. Közben egy másiktól megtudod, hogy Hirig egy fekete limuzinban van, és épp elhagyja H'Sekiratot, észak felé tart. Úgy érzékeled, hogy messze van innen, túl messze ahhoz, hogy egy-két percen belül utána tudj menni. Nem tudod, mennyire fog északra menni, de a helyzete folyamatosan változik.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Rabraquat lakrésze

HozzászólásSzerző: Rabraquat » 2013.06.24. 09:28

*MET III - Mira*

/Ez igen, tetszik. Ilyen nem volt, de határozottan kreatív ez a dolog. Olyan, mint a Harry Potterben az a izé, amikor dobálják azt a piros lasztit. Persze, lehetne jobb is egy kicsit, de hát ez van. Legalább a várakozás alatt nem unom halálra magam. Remélem eljut hozzájuk az üzenet. Úgy néz ki elaludtam, mert hirtelen kinyitom a szemeim és ott áll előttem a szemtelen kis farkas. + Még mindig jól néz ki a kicsike+ Rájövök, hogy ez csak egy kivetített mása, érdeklődve figyelek./
- A te édes.... még, hogy jó szelünk lesz. /Ingatom a fejem, de azért örülök, hogy eljutott az üzenetem hozzá. már csak az a kérdés, hogy kikkel beszélget. Közben megjön a hír Hirigről, indulnom kell./
- Még, hogy jó szelünk lesz. A nagyúr veletek van, csak nyerhettek. Majd jössz nekem egyel. /Üzenem mosolyogva, és már el is képzeltem azt az egyet, amivel jöhet. Igen, arra gondoltam./
- Folyamatosan jelentsétek a helyzetét, és tájékoztassatok /mondom az új elementálnak, majd elindulok a teleportkapuhoz./
- Megyek mucika /Küldök egy üzenetet Hirignek, majd a teleportkapunál máris bemondom az úti célt./
- Uclisse - H'Sekirat


(366)
"Ki vagy? Á, hagyd, nem érdekes!" - Rabraquat

Karizma 4p (max): A sidhek amúgy is lenyűgözik az embereket a világ felé mutatott bájukkal, de ez a képesség minél magasabb, a sidhe annál ügyesebben befolyásolja szavaival a halandókat. Már a természetfelettire is hathatsz.
Elementaritás 3p: Minden elemhez tartoznak úgynevezett elementálok, amik Danu energiájának tudatra ébredt apróbb mágiagócai, a velük való bánás az Elementaritás képesség. Közepes elementálokat hívhatsz, ők információkkal szolgálhatnak neked, megfigyelhetnek, segítenek, engedelmeskednek, kihallgatnak másokat.
Türelem 3p: A képesség birtokában képes vagy hosszabb-rövidebb ideig elviselni a vasat. Ennek a képességnek a hiányában akár a vér hordozta vastól is rosszul lehetsz, ha rád fröccsen, vagy nagy mennyiségben kiömlött valahol. Már minden következmény nélkül megérintheted a vasat, de erősen megfognod, tartogatnod nem tanácsos. A levegő már egyáltalán nem mérgező a számodra.
Avatar
Rabraquat
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 391
Csatlakozott: 2012.05.15. 08:40
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Garien Seardur, Jessie Ellwood, Oldman

Re: Rabraquat lakrésze

HozzászólásSzerző: Mira » 2013.06.26. 10:19

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee


Vissza: Szobák

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó