Fősugárút

[Caridwen]

*Folytatás Valhallában*

[Drun]

*Eddy Shooter*

/Amikor már a kocsiban ültök, szólal meg újra. Az ajtók lassan lezárulnak, és a műszerfal halvány fénybe felvilágít, amikor a kezét a kormány helyére teszi./
- Nem szívesen adnám kis a kezeimből a kocsimat, de ha gondolója Mr. Eddy, vehetünk önnek is egyet.
/Halk pittyegésszerű hangot hallasz, ami jelzi, hogy a kocsiba beépített lejátszó készen áll, a zene folytatására.
Jippin kényelemesen hátradől, a sétapálcáját maga mellé helyezi az ajtón lévő tartójába, majd a műszerfalból előjövő kormányt, könnyed kezeléssel irányítani kezdi a talaj felett lebegő szerkezetet./
- Mesélne az otthonáról? Honnan érkezett közénk?
/Teszi fel a kérdéseket, ahogy lassan, de dinamikusan bele vezet a város forgatagába./
- Mikor érkezett hozzánk pontosan? Mik a tervei, most, hogy kizökkent a saját hétköznapi életéből és egy önnek teljesen idegen közegbe került?

[Eddy Shooter]

- Nem hiszem, hogy lenne rá pénzem. Sőt. Azt se tudom van e egyáltalán valamim. Nem mellesleg a motorokat valahogy jobban kedvelem, habár az autó biztonságosabb.
/Mondom neki kicsit lelombozva. Kérdésére nagyot sóhajtok./
- Az otthonom... Lássuk csak. Tömören összefoglalva, Magyarországról kerültem ide, Budapestről. 2012-ből. Kedveltem, bár nem mindig találtam a helyemet. A családom tagjai rendesek, kedvesek. Bátyámmal akadt néha egy két nézet eltérésünk, de legtöbbször nem is beszéltünk egymással. Barátaim nagyon kedvesek és megbízhatóak voltak, igaz akadt köztük egy aki kilógott a sorból és ő úgy kivált, kirekesztette magát a többiek közül, de elfogadtam. Viszont van egy-két téma, amit nem szíven osztok meg másokkal.
/Mondom el neki a történetem./
+Mért is beszélek neki erről??? Hiszen nem is ismerem... Jó senkit se ismerek... Ezen tovább lépek.+
- Hmm, tervek. Egyelőre szeretnél beilleszkedni a társadalomba és szeretnék a fajtársaimat megkeresni és csatlakozni hozzájuk, vagy megkérni őket, hogy segítsenek nekem beilleszkedni és munkát találni esetleg képezni. Na meg természetesen szeretném megismerni a várost is majd.
/Vázolom fel előtte az elkövetkezendő terveimet./
- Van még kérdésed? Nyugodtan tegezhetsz!
/Mondom neki egy mosoly kíséretében./




{47}

[Drun]

*Folytatás a Tanácsháznál*

[Nymloth Dracarys]

*Dylan*
[2900. augusztus 8. - Előzmény pár nappal korábban.]

/Ezernyi gondolat kavargott a fejemben, ahogy ott ácsorogtam a bolttal szembeni ház árnyékában. Eszembe jutott a pillanat, amikor én rohantam ki abból a boltból zavarodottan, nah meg persze tigris alakban. Az emlék hatására halovány mosoly ült ki sápadt ajkamra. Most is ezért küldtek ide. Persze a dolog még hamarabb kezdődött...
Visszaemlékeztem, amikor magamhoz tértem a farkasok táborában. Először aggódni kezdtem, de barátságosak voltak, két másik farkast is kiszabadítottunk, Fekete Hold pedig majd kiugrott a bőréből, amiért viszontláthatja Éji Gyilkost. Viszont Fenrir és Zair nem voltak sehol. Tappancs engem kérdezgetett, hogy mi is történt, de fogalmam sem volt. Így elindultam megkeresni a fiúkat és jól fejbe verni őket, amiért othagytak az erdőben. Illetve reménykedtem, hogy fejbe vághatom őket, nem pedig valami gond volt, azért tűntek el... Habár elképzelni sem tudom ki vitte volna el őket, aki engem ott hagyott... Ez baromi logikátlan lépés lett volna a vadászok részéről, főleg, hogy a kiszabadított emberkéket is ott hagyták.
Minden esetre elbúcsuztam újdonsült farkascimboráimtól megbeszélve hogy szólunk egymásnak ha megtaláljuk az elveszett báránykákat, plusz azt is megígértették velem hogy egyszer eljövök egy farkaspartíra. Tudom ez nagy megtiszteltetés, de fene tudja lesz-e kedvem ahhoz az őrülethez.
Minden esetre végre nyugodt körülmények között látogathattam el Polimetronba. Most volt egy kis időm nézelődni, amíg lábadoztam és egy kicsi keleties kinézetű alakváltó fel is ajánlott nekem egy munkát. Kaptam nála szállást, cserébe a fegyverüzletében kellett segítenem a vevőknek, meg pakolászni és hasonlók. Tökéletes meló volt és lett végre szállásom is. Ráadásul Juanji folyton beszélt így a korképem is színesedett kicsit. Tegnap este aztán Juanji közölte, hogy keresnek valakit, aki majd eljönne egy múltbeli alakváltóért a városba és amikor megtudták, hogy én is a múltból jöttem, akkor megkért rá, hogy elvállalnám-e. Mivel a keresésben megakadtam és kellett egy kis változatosság, így rábólintottam.
Így kerültem most ide, ezért várakozok az árnyékba figyelve a boltot... és nyílt is az ajtó. Megindultam arra és már láttam is a fickót a bolt üvegén át. A fegyvereim soha nem raktam le amióta a mesteremtől megkaptam őket, így a katana és a wakizashi most is a tokjában pihent az oldalamon. Szerencsére volt már normális ruhám, illetve a futrisztikus félig páncélzat félig samurai ruha nem a hagyományos értelemben volt normális, hanem úgy, hogy nem végre a harcban szanaszét szakadt rongyokat hordtam. Most leginkább valami sci-fiből előlépett utcai szamurájnak tűntem, de nekem jó volt így. Megálltam nem olyan messze az ajtótól és intettem a fickónak, hogy jöjjön ki, én egyszerűen nem mehettem be, nem tudtam. Ha felfogta a jelzést és kijött akkor teljesen nyugodt hangon köszöntöttem.
- Üdvözöllek, a nevem Nymloth Dracarys, te pedig a XXX. századba kerültél. /itt el is csendesedtem, soha nem volt szokásom a felesleges locsogás. Lila szemeimben ott csillogott az érdeklődés, de vártam, hogy ő kérdezzen, én majd csak akkor válaszolok, ha tudom mire kell. Az össze-vissza fecsegést meghagyom a plázacicáknak./

(110)

[Dylan Crayton]

/Dylan Crayton a boltból figyelt kifelé, és hirtelen egy furcsa, szamuráj ruhához hasonlító öltözékben lévő nőt látott meg ahogy neki int, hogy jöjjön ki a boltból. Az alakváltó aggodalmasan nyitotta ki újra az ajtót, és lassan kilépett az utcára. Tekintete csodálkozva járt körbe. A város látványa gyönyörű volt. De nem csak a város volt szép, hanem a rá váró nő is. Furcsa öltözéke ellenére Dylan nagyon csinosnak és szimpatikusnak találta. Lassan haladt felé, figyelve, hogy véletlenül se menjen neki senkinek, bár ez nem volt könnyű a sok csodálatos dolgot látva. Ahogy a nő elé ért az üdvözölte őt, és bemutatkozva elmondta, hogy jó kilenc századdal a sajátja utánra került. A hallottak megdöbbentették a férfit. Eleinte nem bírt megszólalni, bár legbelül sejtette, hogy a jövőbe került, de titkon inkább azon reménykedett, hogy egy másik bolygóra és, hogy még létezik az a világ amit ismert./
- Üdvözöllek, Dylan Crayton vagyok. Legalábbis a bolti tükör ezt állította. Mégis hogy kerültem ide, miért, és mik ezek a fizikai meg képességbeli változások. Mi történt? - /tette fel sorban a kérdéseket.
A hangjában egyszerre csengett aggodalom, kíváncsiság, és vágy, hogy minél többet tudjon. Világ életében érdekelték az új dolgok, de mivel nem tudott megbarátkozni a tudomány bizonyos területeivel, így nem lett belőle tudós. Maradt a jó katona lehetőségnél, bár sokáig fontolgatta, hogy orvos lesz, és így fogja segíteni a társadalmat. Tekintetével megkereste a nő szemét és belenézett. Elég jól értett az emberi reakciók elemzéséhez, és látta, hogy talán jó kezekbe került, aki segíthet neki megismerni ezt az új és lenyűgőző világot. Miután kicsit helyretette gondolatait, újra megszólalt./
- Elnézést az előbbi kérdésáradatért, de még mindig nem fogtam fel ezt az egészet. Sajnálom - /jegyezte meg, majd türelmet és nyugalmat erőltetve magára várta, hogy a nő elmondja amit tudnia kell./

(2)

[Nymloth Dracarys]

*Dylan*

/Megnyugtató volt, hogy a férfi értette a jelzést és nem is viselkedett úgy, mint valami futóbolond. Ahogy visszaemlékszem a saját tombolásomra sokkal jobban viselte nálam a dolgot. Mármint nem változott át és kezdett el rohangálni fel-alá a Fősugárúton.
A szabadkozására csak legyintettem./
- Kérdezz bátran Dylan, azért küldtek, hogy megválaszoljam a kérdéseid. Szóval ezért nem kell bocsánatot kérned. /mondtam nyugodtan, majd kis szünet után nekiállok, hogy választ is adjak. Nem sietek, elvégre részemről ráérek, mára úgyis szabadnapot kaptam a főnöktől, hogy az új alakváltót kísérgessem. Habár bevallom érdekelt vajon honnan tudják, hogy jön, de végül egyszerűen elhessegettem a dolgot. Én mindig a jó katona voltam, aki végre hajtja a parancsokat, nem pedig az, aki megkérdőjelezi az élet nagy kérdéseit./
- Nos ha minden igaz a bolt afféle időgépként funkcionál. Amikor beléptél a 21. századbeli boltba átrepített ide a 30.-ba. A pontos működését én sem ismerem, de nem hiszem, hogy túl sokan lennének, akik képletekkel alátámasztva megmagyaráznák neked. A változások pedig szintén az időutazás következményei. A többség aki ide érkezik egészen új külsőt kap és sokan új fajba is kerülünk. Ebben a világban ugyanis teljesen valós, ami a 21. században mese volt. Vannak vámpírok, vérfarkasok, tündérek és minden ami a boldogsághoz kell. Te alakváltó vagy, ahogy én is. Polimetronból a fővárosunkból küldtek eléd, hogy nehogy elkavarodj.
/Itt ismét megálltam egy illanatra, hogy hagyjam, dah eméssze meg a történteket. Elvégre nem siettünk sehová, ha már kilencszáz évet átugrott ő is, nem hiszem, hogy ez a pár perc zavarni fogja.
Miután egy kicsit vártam még hozzátettem./
- Ha bármi kérdésed van még, tedd fel bátran, aztán majd elkísérlek regisztrálni és később Polimetronba is, ha megfelel. /továbbra sem voltam túl intenzív, de amióta elnyomtam magamban a robbanékonyságot, azóta ez a nyugalom ült a nyakamon, de jobb volt így, komolyabbá tett amióta nem csak kontárként harcoltam, hanem valódi tudással./

(111)

[Dylan Crayton]

/Dylan Crayton örömmel vette tudomásul, hogy a nő megérti idegességét, és hirtelen történő kérdés rohamát./
- Köszönöm - /válaszolta neki most már megeresztve egy mosolyt is.
Érdeklődve hallgatta végig a nő magyarázatát. Már az a tény is furcsa volt, hogy a jövőbe kerülve új külsőt kapnak az érkezők, de ami már a hab volt a tortán, az a más fajba történő kerülés címén érkezett. Tovább hallgatta a nőt, és figyelt. Mikor ő befejezte a regisztrációval meg a fővárosba menetellel, akkor Dylan átvette a szót./
- Ezek szerint akkor ami nálunk misztika és fantázia, az itt élő és valós. Nem semmi. Lenyűgöző. Ami az időutazást illeti. Katona vagyok nem tudós, így hiába magyaráznák képletekkel, bármennyire is érdekelnek az új dolgok abból nem sokat értenék - /mondta már bátrabban./
- Szóval alakváltó vagyok. Akkor ezért láttam magam sasként és tigrisként a boltban. Furcsa volt, de jó. Mennyi időbe telik míg az emberek hozzászoknak az itteni élethez és az új képességekhez? - /érdeklődött miközben barátságosan a nő szemét fürkészte.
Dylan miközben várt a feleletekre körülnézett, és alaposabban megszemlélte a járókelőket, persze nem zavaró mértékben. A ruháik érdekesek voltak, de a férfit a náluk lévő eszközök sokkal jobban érdekelték./
- Látom, hogy a technológiai szint tényleg évszázadokkal jár előrébb, mint a rendes időnkben. Tudsz egy kicsit mesélni azon eszközökről, amelyeket a civil emberek használnak a mindennapos életükben? - /kérdezte az alakváltó, miközben türelmesen várta a nő feleletét, akire állandóan visszatért a tekintete. A ruha ami rajta volt, kiemelte szépségét. Alig volt itt pár perce, de most se felejtkezett el a másik nem képviselőiről, akik ahogy látta ebben a világban sokkal csinosabbak, mint múltbéli társaik. Legalábbis az eddig látottak alapján erre következtetett. Főleg mivel a tekintete jó sokat időzött újdonsült ismerőse arcán./
- Szerintem lassan induljunk el. Jobb szeretek séta közben beszélgetni - /jegyezte meg./

(3)

[Nymloth Dracarys]

*Dylan*

/Ezt a katona dolgot örömmel hallom. Megnyugtató, hogy nem valami sztárocskát, vagy valami nagyokos magát istennek tartó tudóspalántát varrtak a nyakamba. Kissé tartottam tőle hogy újdonsült öruralmam megingott volna, ha valaki felhúzza az agyam. Ilyenkor a régi orosz szokások néha visszaszivárogtak és hajlamos voltak a cáratyuska hátsó felébe elküldeni az olyan illetőket, akik ezt váltották ki belőlem... csak éppen katanával terelgettem a jónépet afenébe./
- Igen, mágikus lények, varázslat, meg minden vacak, ami kell. Mellesleg milyen katona? Merrefelé szolgáltál? /pillantok rá először igazi érdeklődéssel. Ez a téma már olyasmi, ami tényleg érdekel.
Mialatt az állati alakjairól beszél csak biccentek./
- Igen, akkor a sas és a tigris az állatialakod. Kedved szerint tudod változtatni, csak egy kis koncentrációt igényel, de nem olyan nehéz. Ráadásul néha önkéntelenül is jön, főleg amíg még nem kontrollálod olyan jól a képességeidet. De amúgy szerintem nagyon felszabadító, mármint fölvenni egy állat alakját, repülni... de majd meglátod te is. /egy halovány mosoly kiült az ajkamra ahogy eszembe jutott, amint hatalmas szárnyaimmal hasítom az eget, alattam pedig lángokban áll a föld, ahogy a bíborszín tűz mindent elemészt./
- Mellesleg ez mindenkinél változó. Én nem vagyok itt olyan hosszú ideje, de már nagyjából tudom mi hogyan van. Ahhoz viszont hogy teljesen beilleszkedjünk szerintem sokkal több idő kell, habár ez egyénenként változó szerintem. /vonom meg könnyeden a vállam./
- Nos bevallom ehhez nem igazán értek. Nem szeretem ezeket a nyakatekert kütyüket. Nekem elég a két kard meg a két kéz, más eszköz nem kell. /vonok vállat. / De majd Polimetronban szerintem találsz olyat, aki fel tud világosítani a technikai részletekben. /teszem még hozzá, majd az utolsó mondatára biccentek./
- Rendben, részemről mehetünk. Akkor akár el is indulhatunk a Tanácsházára regisztrálni. /biccentek és meg is indulok az adott irányba. Az emberek azért nyitnak nekem egy kis utat, a két karddal elég feltűnő vagyok, de nem igazán zavar, úgysem szeretem, ha mindenki nekem jön meg hozzám ér. Talán kicsit antiszociális vagyok... vagy egyszerűen csak normális, ennyi./

(112)

[Dylan Crayton]

/Dylan Crayton türelmesen várta az események folytatását. Nymloth kérdésére elmosolyodott./
- Haditengerészet, különleges egység. Osztagvezető voltam, aztán kirendeltek Irakba, ahol egy bevetési egységet kellett vezetnem. Sajnos alig három hete egy akna miatt majdnem elveszítettem az egyik lábam. És bár megtudták menteni, nem térhettem vissza a terepre. Az íróasztal mögé akartak bevágni, ahol szép lassan elfelejtődtem volna, ahelyett, hogy a világot tettem volna jobbá. De úgy tűnik az új világba kerülés és az új test megadta a lehetőséget arra, hogy újra rendes és teljes életet éljek. Valamilyen szinten hiányzik a régi életem, de most, hogy rádöbbentem milyen csodálatos lehetőséget kaptam, örülök, hogy ide kerültem - /válaszolta.
Dylan elindult Nymloth után az utcán. Az emberek kissé félre húzódtak előlük, amely egyáltalán nem lepte meg a férfit. A két fegyver alakváltó társa oldalán eléggé nagy jelzés volt arra, hogy nem jó ötlet belekötni a szépségbe. Dylan szinte itta a nő szavait. Érdekelte minden amit erről a világról tudott mondani az újoncnak./
- Érdekes napoknak nézek azt hiszem elébe. Remélem hamar megtanulom kontrollálni. Bár eddig úgy láttam és sokan azt mondták, hogy hatalmas türelmem és akaratom van. Reméljük ez jelen helyzetben is így lesz, vagy érdekes helyzetekbe kerülhetek - /jegyezte meg miközben közel, de azért az intim szférán kívül haladt a nő mellett./
- Amúgy csak kíváncsiságból. Nem tudom mennyire számít itt illetlenségnek megkérdezni mivé tudsz változni, de ha nem baj megérdeklődném mi az állatod - /kérdezte, és tekintetéből tényleg a kíváncsiságot lehetett kiolvasni./
- Katona létemre túl sokat kérdezek, de az utóbbi időben állandóan ki voltam szolgálva és szolgáltatva. Most pedig mindent tudni akarok, hogy újra talpra álljak és ne kelljen mások segítsége ahhoz, hogy élhessek - /mondta mentegetőzés képen./

(4)

[Nymloth Dracarys]

*Dylan*

/Egy elismerő füttyentést kap válaszul a szavaira. Tudom, másnak az számít hogy néz ki vagy beszél valaki, de én részemről a harci tudást szoktam elismeréssel figyelni. Fenrirt is akkor kezdtem el tisztelni, amikor láttam, hogy ért a harchoz. Tehát ez abszolút jópont volt az jfiúnak. Kezdett egyre szinpatikusabb lenni. Eddig úgy álltam hozzá, hogy csak vészeljem át ezt a napot, de már nem is idegesített annyira ez a felvigyázóság./
- Nos az szép, minden elismerésem. /mondtam őszintén.
Aztán a továbbiakra egy rövid elmélkedés után válaszolok./
- Igen, én is valahogy így voltam ezzel... Habár szép lassan kezdtem ezt az életet élvezni, mármint sokkal jobban, mint a régit. Ne érts félre, de ez az egész néha olyan, mint egy csodás álom. A régi világban egyszerű emberek voltunk, legalábbis én. Ez a világ sok olyanra megtanított, amit a 21. században soha nem tanultam volna meg. Örülök, hogy már most élvezed, mondjuk ha helyre rakta a lábad, akkor egy pozitívum már van. /mosolyodtam el kissé.
Közben figyeltem az utat is, mert annyira azért nem ismertem még ezt a várost, de reménykedtem benne, hogy nem nagyon lehet eltévedni. Juanji elmagyarázta az utat én meg tartottam magam annyira ügyesnek, hogy megtaláltam a Tanácsházát, amit állítólag eltéveszteni nehezebb, mint megtalálni./
- Szerintem nem lesz vele gondod. Kis gyakorlás és menni fog. Az önuralom pedig biztos segít.
+ Nos igen, kezdetben nekem főleg ez hiányzott.... +
/Amikor az állatomról kérdez csak megvonom a vállam. Nem hallottam még róla, hogy illetlenség lenne és mivel nem szoktam tiltakozni, így el is mondom neki./
- Nos sárkány, sárkánnyá tudok átváltozni. /mondom mintha csak az időjárásról csevegnék, nem arról, hogy egy 50 tonnás tűzokádó szörnnyé tudok alakulni bármelyik pillanatban./
- Igazán semmi gond, a katonáknak nem kell némának lenniük szerintem. Habár soha nem voltam katona, de a mesterem azt tanította a jó kérdések feltétele legalább olyan fontos, minthogy tudjuk hogyan védjük meg magunk az ellenségtől. Aki védett fizikálisan az elveszhet a szavak csatájában, ha ezt a képességét hagyja elkorcsosulni. Tehát a kérdések hasznosak. /mondom teljesen komolyan. Talán más ezért butának gondolna, de én komolyan gondolom amit a mester tanított.
Közben már meg is látom a Tanácsházát, hamarosan oda fogunk érni, így már teljesen Dylanre koncentráltam, hogy nem kellett az irányon gondolkoznom./

(113)

[Dylan Crayton]

/Dylan Crayton eléggé meglepődött Nymloth füttyentésére, mire leesett neki, hogy miért is jelezte elismerését a nő és ezt szavai is megerősítették./
- Csak azt tettem, amit kellett. Az életem volt a katonaság és a béke védelme. Már gyereknek elhatároztam, hogy mindent elkövetek, ami csak tőlem telik, hogy a legjobban védhessem a világ békéjét. Nem csak a hazám volt a fontos, hanem az, hogy mindenhol béke legyen, és az emberek megtanulják elfogadni egymást, akármilyen különbségek is legyenek a népek között. Sajnos ezek csak álmok. Sosem lesz béke, mert valamelyik ország mindig harcolni fog - /mondta, miközben Nymloth mellett haladva figyelte az utat./
+ Egész normális ez a nő. Van egy olyan érzésem, hogy megtaláltam az első barátot ebben az idő terén távoli világban + /töprengett Dylan, miközben érdeklődve hallgatta a nő elbeszélését arról, hogy miképp vélekedik erről a világról./
- Van egy olyan érzésem, hogy nekem nem lesz nehéz megkedvelni ezt a világot. A régiben az életemnek azzal a sérüléssel úgymond vége szakadt. Valami úton-módon kaptam egy második lehetőséget, és mindent elkövetek, hogy éljek is vele. És hála az új világ vezetőinek, egy remek idegenvezetőt kaptam, aki bevezethet ebbe az életbe és ráadásul még feltűnően csinos is. Remek napom van ma, ahogy látom. Pedig mikor reggel felkeltem, azt hittem már csak rosszabb lehet az életem. Tévedtem - /mondta, sejtelmes mosollyal az arcán az utolsó mondatai közben./
- Remélhetőleg igazad lesz, és hamar megtanulom. Nem szeretem, ha valamilyen adottságom nem tudom irányítani. Ez egy csodálatos ajándék. Csak tudnod kell hogy használd helyesen - /jegyezte meg kis szünet után.
Mikor Dylan meghallotta, hogy Nymloth sárkánnyá tud átváltozni rajta volt a sor az elismerő füttyentés terén./
- Ígérd meg, hogy egyszer megmutatod, kérlek. Ezt látnom kell - /mondta nagy mosoly kíséretében.
A nő beszédről, kérdésekről és kommunikációról szóló szavaira elgondolkozva csendben maradt egy kicsit. Tudta, hogy a mellette sétáló alakváltónak igaza van, és elgondolkozott azokon a régi kollégáin, akik szó nélkül, némán mentek a parancsok és feladatok után. Nem gondolkoztak, nem kérdeztek, csak tették a dolgukat, mint a jó katonák./
- A mesterednek nagyon is igaza volt. Beszéd és kérdések nélkül a gondolatok is üressé válnak, és elveszünk a monoton egyhangúság tengerében, ahonnét nehéz visszatérni. Alapjáraton eléggé beszédes ember vagyok, de azért odafigyelek rá, hogy ne legyek mások terhére. Csupán ezért szabadkozom - /magyarázta, miközben meglátta a nagy épületet előttük./
- Gondolom oda megyünk - /intett fejével a Tanácsházának sejtett épület felé.

(5)

[Nichen Forhana]

/Amint kilép a boltból, Nichen lába a földbe gyökerezik. Nem is a föld a megfelelő szó, hiszen, úgy tűnik, egy átlátszó, több emelet magasan húzódó szupersztrádán áll egy sci-fibe illő város kellős közepén. Alatta is, felette is több szint húzódik, az épületek között pedig furcsábbnál furcsább lények és járművek nyüzsögnek. A helynek köze sincs ahhoz a Budapesthez, amit ő alig negyed órája elhagyott (vagy elveszített), egyetlen ismerős részletet sem talál. Még a szagok is egészen mások...
Tanácstalanul körülnéz, merre is induljon. Körülötte további boltok sorakoznak, ezekkel valószínűleg nem sokra megy így pénz nélkül - vagy ha van is pénze, az biztosan forint, és aligha használható ebben a világban./
+ Vagyis ebben az időben /javítja ki magát gondolatban, visszaemlékezve a kijelzőn látott dátumra.
Az egyetlen esélyének az tűnik, hogy megkérdezzen egy járókelőt, merre talál valami szállást, és hol van ez az ő városa, Altmyrca, ahol talán könnyebben találna magának lakóhelyet, és egyáltalán, mi ez az egész, mit keres ő a XXX. században. Csakhogy mindenki más olyan magabiztosan jár-kel körülötte, hogy nem tudja, hogyan érdeklődhetne anélkül, hogy komplett idiótának néznék. Így hát egyelőre csak áll egy helyben, alig egy lépésnyire a régiségbolt ajtajától, és próbál magától rájönni, amire csak tud./
+ Ne légy nevetséges /korholja magát./ + Attól nem leszel okosabb, hogy itt ácsorogsz. Gyerünk, indulás.
/Csakhogy a lába egyelőre nem engedelmeskedik - nehéz is lenne engedelmeskedni egy olyan utasításnak, amit az agya nem is igazán adott ki. Egyelőre leköti a nézelődés. Lenyűgözi a látvány, és bár megijeszti a tudat, hogy újra kell tanulnia az életet, többé-kevésbé elfelejtve minden praktikus tudást, amit óvodás kora óta szedett össze, tudásszomja lassacskán felülkerekedik, arra ösztönözve, hogy minél gyorsabban, minél tökéletesebben megismerje a jövőt - ami most már valójában a jelen./

(2)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 09.]

/Kirobogok a boltból, de odakint azonnal lecövekelek./
- Na.... -/Kezdeném a szokásos zsörtölődést, de áll mellettem egy hölgy, így elharapom a mondatot. Gyönyörködöm a tájban és közben továbbra is azon töprengek hogy../
+Mi a fene folyik itt?+
/Végül a legegyszerűbb megoldást választom, megkérdezem a mellettem álló hölgyet, hátha okosabb nálam./
- Elnézést kisasszony. De tudja rettenetesen eltévedtem és azt hiszem a fejemet is bevertem, mert az előbb egy tükör határozottan állította nekem, hogy én a huszonegyedik századból elutaztam 2900-ba.
/ Persze látom a várost magam körül és lenyűgöz a látvány, de gyanítom, hogy úgy bevertem a fejem, hogy még ezt a békés stockholmi kertvárost is valami űbermodern gigapolisznak látom./


(2)

[Fiona Freefall]

/Hogy Emmát lenyúlja három vadidegen, hűdeilletékes pasi, kábé olyan szinten hagyott hidegen, mint mikor anno szövetségi akcióba tenyereltünk... Vagy legalábbis előkerültek a nagyonigazolványos-napszemüveges szupernyomozók. Annyi apró különbséggel, hogy jelen esetben nem kellett azon cidriznem, elveszik-e a jelvényemet, ha sokat pattogok. Szóval szolid szőrösödéssel kísért morgással válaszoltam a pasik szövegére, kb olyas formában, mint mikor teszem azt Hilton kisasszony négylábú divatkiegészítőjétől el akarja valaki venni az ebédről maradt csirkecsontot. Csak hát lényegesen több volt mögötte az éppen duzzadásnak induló izomerő. Szerencsére lovagom csendes figyelmeztetésére észbe kaptam és valami kellőképp hangosan elmormogott gondolattal kedveskedtem az akció ötletgazdáját világra hozó nőnemű izének. Füstölgésem aztán bosszankodássá szelídült, miután eltávoztak, szóval ráértem hímemmel foglalkozni. Aki valami újonnan felszedett karperecbe beszélt./
- Átvették a legújabb kölyköt, visszaállok őrségbe. Igyatok meg még egy üdítőt, ha jól tippelek, lesz rá időtök.
/Szemöldökömet felvonva kérdőn pillogtam egyetlenemre, mire ő rám mosolygott./
- Tudod, a falka. Az Ösvényeken vezetők. Muszáj koordinálni őket.
- Ahha. /Igyekeztem minden epésségemet ebbe az egyetlen megjegyzésbe sűríteni, ami egyrészt szólt a töketlen kissrácoknak (meg persze az idegesítő csajnak) meg a bebukott kétszemélyes andalgásnak./ Akkor hagylak is akciózni. Szóval merre is regisztrálok? Tanácsház?
/Elégedetten nyugtáztam, hogy a pasi tekintetének villanása elárulta, fogta az adást. Szóval sietett is korrigálni./
- Egyáltalán nem kell annyira rohannod. Visszakísérhetnél egy darabon.
- Persze, csak rángatsz egy kicsit, mi? Azt hittem, azon már túl vagyunk.
- Ó. Úgy gondolod, annyi nekem elég volt? /Kacsintott rám, de aztán komolyra váltott./ Pusztán csak arról van szó, hogy ha túlzottan közel kerülsz, én sem fogom megtalálni a boltot. Tudod, ahonnan mindenféle múltból szalajtott előkerül.
- Oké nagyfiú, csak szólj, hogy meddig mehetek el. /Vigyorogtam rá, majd közelbújva hozzá egy-két megbotránkozó pillantást kiváltó vadsággal adtam szolid (oké, fogalmazzunk úgy, semmi erkölcsrendészeti törvényt nem sértő) módon tudtára, igenis várom már azt a bizonyos, újabb ismétlést. Mikor aztán szégyenlősebbik és erősebbik felem kutakodó kezeimet lefogva megálljt parancsolt, vigyorogva megindultam nagyjából arrafelé, amerről jöttünk. Ahol aztán belefutottunk Csonttörőbe, aki utánam eredt a Kávéházból./
- De elfutottál, csak nem megijedtél? /Vigyorogta-vicsorogta felém, de aztán Zound jelenlétét tudatosítva észbekapott./ Agyar azt mondta, vigyázzak rád, de ha nem vársz meg, nem tudom garantálni a biztonságodat.
- És most mit vársz? Sajnáljalak, mert egy suhanc képes és leráz? /Vágtam a pofázmányába csípősen, hogy véletlen se kelljen végignéznem, ahogy pasim meg a másik izomhegy egymásnak esik. A meglepődését kihasználva királynői sikkel kerültem meg és indultam tovább, uralkodói kézmozdulattal legyintve felé./
- Igyál meg még egy üdítőt, ha jól tippelek, lesz rá időd. /Vetettem még neki oda, mire Zoundom csendesen elvigyorodott, ahogy észrevette a szöveglopást./
+Odaér, felfogja, reagál...+
/Fordultam meg, és kábé csípőmagasságban előrenyomtam a kibiztosított Golyózsibbasztót./
- Én a helyedben meggondolnám...
/Néztem rezzenéstelen pillantással az elborult fejjel, mozdulat közben megakadva álldogáló pasi arcába./
- Légy jó fiú és tényleg igyál meg egy üdítőt. Vagy kettőt. De hagyj egy kicsit magánéletezni, oké? Majd jelentkezek a Kávéházban, ha lerendeztem a pasimmal közös, privát dolgomat. Addig pihenj és relaxálj, rendben?
Most már tényleg mehetünk. /Fordultam végül csak csendben figyelő Zoundomhoz./
- Néha még én is tartok tőled. /Mosolyogta, miután magára hagytuk az elkámpicsorodott képű izomhegyet. Szolid vállvonással nyugtáztam a dolgot, és kis ideig elgondolkodva sétáltam mellette. Tényleg súlyos voltam néha, de ha egyszer ez kell a népnek.../
- Maradj itt a sarkon innen, ha nem nagy kérés. /Fordult végül hozzám, én meg engedelmes, jókislány módjára megálltam. Na jó, csak az orromat meg a fülemet hegyeztem, így hallhattam, hogy odalép valakihez./

*Nichen, Kryon, csatlakozok*

- Nem, nem tévedtél. Tényleg utaztál az időben. Azazhogy... /Kb alapos szemrevételezésnyi szünetet tartott, de aztán folytatta./ Utaztatok, ha jól tippelek. Gyertek velem, Zound vagyok. Menet közben mindent megbeszélhetünk.
+Ezek szerint legalább ketten vannak, a kis pihenőről meg szó se lehet. Marha jó.+ /Bosszankodtam magamban egy sort, majd legangyalibb mosolyomat felvéve, farkasmaszkom pedig levetve fordultam az érkezők felé./
- Helló mind, Fiona vagyok. Ne akadjatok ki, de ez tényleg az, aminek látszik. Üdv a XXX. században, sorstársak!

(204)

[Nichen Forhana]

/Próbálja megnézni, hány szint van még alatta és fölötte, és próbálja kitalálni, mennyien élhetnek a városban. Még mindig nem nagyon hiszi, hogy alig egy perc alatt majdnem ezer évet ugrott, nem is beszélve a kilométerekről, amik az évekhez társulnak, de mivel képtelen felébredni, úgy dönt, kiélvezi az álmot, megjegyzi, amit tud, és ha még ébren is tetszik neki az ötlet, esetleg ír belőle egy regényt. A sci-fi úgyis neki való műfaj lenne, hiszen ahhoz kell csak igazán tudni, hogy kitalálja, mit hoz a jövő.
Éppen azon töpreng, két vagy három szintet lát maga fölött, amikor valaki megszólítja. Odanézve egy húsz év körüli pasast lát, abból a fajtából, amit a tizenéves, a húszat éppen ostromló lányok jó pasinak szoktak mondani. Nichen azonban már csitrikorában is inkább az észt részesítette előnyben a csili-vili külső felett, az ehhez hasonló fiúkat pedig már akkor is túl csináltnak érezte. Persze, nézzen ki valahogy az ember fia... de nála a "valahogy" valami egész mást jelent. Így hát arca is, hangja is halálosan nyugodt, amikor válaszol, szokása szerint nem árul el semmilyen érzelmet./
- Ami az eltévedést és a fejbeverést illeti, az nekem is sikerült /mondja./ Vagy, esetleg, arról is lehet szó, hogy tényleg ott és akkor vagyunk, ahol és amikor az a vacak írta. Vaaaagy ott van az a lehetőség, hogy téged is csak álmodlak, miközben eszméletlenül fekszem egy budai régiségbolt padlóján.
/Mire mindezt végigmondja, újabb szereplő érkezik a helyszínre. Állítása szerint ez a valóság - az időutazás, a XXX. század. Nichen hajlamos nem hinni neki, de egy hangocska az agyában azt sutyorogja, hogy talán ideje lenne elfogadni a tényeket. Ha álom, úgyis felébred - ha nem, akkor meg kár lenne ellenkezni./
- Én állítólag Nichen vagyok. /Kezet nyújt, bár közben eszébe jut, hogy a kézfogás mostanra talán kiment a divatból, és lehet, hogy éppen bolondot csinál magából.
A kérésnek engedelmeskedve követi Zoundot. Bár semmi sem indokolja, hogy megbízzon egy idegenben, még ez is eggyel jobb esélynek tűnik, mint egyedül nekivágni a világnak... és ha jobban belegondol, Nichennek be kell látnia, hogy már ez is épp elég ok a bizalomra. Egyelőre legalábbis./

(3)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 09.]

+ Szép hölgy. Szebb mint Dex barátnője.
/Villan át az agyamon miközben megtudom beszélgetőpartneremtől, hogy ő is pont olyan tanácstalan mint én. Az utolsó nekem címzett mondatáról eszembe jut a "lepke álmodik engem, vagy én álmodom a lepkét" című történet és elmosolyodom. Aztán máris megjelenik egy férfi, aki közli velem, hogy nem tévedtem el. /
+Hát márpedig már akkor sem tudtam hol vagyok, mikor még minden normális volt körülöttem. Most meg végképp fogalmam sincs merre vagyok. Ergo: Eltévedtem.
/Szögezem le magamban a dolgot mialatt a férfi szemrevételezi a hölgyet és engem is. /
+Na igen, a hölgyön van mit szemrevételezni.+
/Magamban kajánul elvigyorodom, miközben komoly képpel hallgatom önjelölt vezetőnket./
+ Értem. Szóval ez a város itt elvileg igazi.
/Gondolom magamban, miközben Nichen bemutatkozik./
+ Hát nincs más hátra mint előre, és jöjjön aminek jönnie kell. +
/Mintegy az új világ felé tett gesztusként, a tükör által rám aggatott néven mutatkozom be, miközben szintén kezet nyújtok mindkettejüknek egymás után./
- Kryon Vorm. Ha tényleg elmagyarázod mi folyik itt, azt megköszönöm. Őszintén szólva még mindig nehezemre esik eldönteni, hogy beszívtam e vagy csak tök részeg vagyok. -/Mondom mosolyogva a férfinak./- Oké, nem zárom ki, hogy tényleg neked van igazad, de azért még a többi lehetőséget is megfontolom. Mindenesetre vezess, s én követlek.
/Aztán jön egy újabb hölgy, de ő már valamivel tájékozottabb lehet itt mint Nichen és én, mert határozottan állítja, hogy tényleg időt utaztunk, mintha csak hallotta volna amit az imént a férfinek mondtam. Viszont megüti a fülem egy szó Fiona beszédéből így miután kezet nyújtok és bemutatkozom neki is, kérdezek./
- Sorstársak? Ezek szerint te is beleájultál valami város makettjébe egy régiségboltban, majd egy tükörtől kaptál új személyazonosságot?
/A hangom nem kihívó, inkább reménykedek, hogy valóban egy újabb sorstárssal találkoztam Nichen mellett.


(3)

[Fiona Freefall]

+Hát igen. Nem nagyon szakadtak szanaszét az örömtől az újonnan jöttek, de hát emlékeim szerint anno én is meg voltam zavarodva kissé. Na jó, viszonylag gyorsan feltaláltam magam, de hát mit is várhatunk egy igazi, talpraesett vérfarkas csajtól? Szóval no para, beletanulnak még ők is.+ /Nyugtatgattam magam, ahogy végigmértem az érkezőket a kötelező és illedelmes mancsolás közepette. Mindenesetre nagyon nem tetszett a pillantás, amivel kedvenc hímem végigmérte az újonnan érkezett hölgyeményt, szóval miután hasonlóan alapos, tanulmányozó pillantásban részesítettem a Kryon nevezetű múltbéli pasit +Hagy egye csak a fene, sosem árt az egy kapcsolat frissentartásához.+, gyorsan lekoptattam Zoundomat./
- Figyu, rám bízhatod a srácokat, gyorsan elcaplatunk a Tanácsházba, meg lezavarjuk a regisztrációs mókát. Aztán ha letelt a szolgálat, este várlak a vízesésnél. A kaját te hozod, a többit meg bízd csak rám. /Kacsintottam rá, majd egy szokás szerint minden korlátot nélkülöző csókkal búcsúztam tőle./

- Natehát. /Kezdtem bele a tájékoztatóba, miután magára hagytuk epedő lovagomat./ Még egyszer: az a bolt kicseszett veletek, megajándékozott, lehetőséget adott, stbstb. Egyéni ízlés kérdése. Engem speciel New Yorkból dobott ide, miközben egy majmot kergettem, aki le akarta nyúlni a tatyómat.
De a lényeg a lényeg: mindannyian átugrottunk vagy ezer évet, új testben, új személyazonossággal ébredtünk. Ha szerencsétek volt, akkor nem valami elcseszett génállományt kaptatok, de készüljetek fel pár furcsaságra. /Látványosan felpillantottam, ahol éppen egy angyal szárnyalt egyik szintről a másikra./ Például az a szabvány ember, úgymint a homo sapiens sapiens +Fú, de művelt vagyok!+ igencsak háttérbe szorult. Több, nem emberi faj is lófrál szanaszét, mindegyik hatalmas közös vonása, hogy a mi korunkban meglapultak és csak valamikor az elmúlt párszáz évben léptek ki a nyilvánosság elé. Szóval így ránézésre mindketten emberek maradtatok, de ez nem jelent sokat. Megmondanátok-e például, hogy én vérfarkas vagyok?

(205)

[Nichen Forhana]

+ Ejj, de jó dolga van valakinek /gondolja, miközben Zoundék búcsúzkodnak. Unaloműzés gyanánt utánaszámol, mikor volt része ilyesmiben, majd inkább félúton abbahagyja a számolást, azzal az ereménnyel, hogy "nem mostanában"./
- New Yorkból? /kapja fel a fejét./ - Ezek szerint ugyanide jut mindenki, bárhol is téved be a boltba... ami ezek szerint mindenhol jelen van?
/Kezd úgy festeni, hogy sokkal jobban fel kell rúgnia az eddigi világnézetét, mint gondolta. Persze, ha már felrúgja, csinálja rendesen. Ha már lúd...
Ez az érzés csak tovább erősödik, amikor Fiona mintegy mellesleg közli: vérfarkas, ha nem is látszik rajta./
- Én személy szerint tényleg nem mondanám meg. De azt sem állítanám, hogy szakértő vagyok a témában /teszi hozzá némi öngúnnyal./ Honnan fogjuk tudni, ha mi sem vagyunk szimpla halandók? Az alapján, amit eddig elmondtál, úgy tűnik, nem is kicsi az esélye, hogy így van...

(4)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 09.]

/Nem kerüli el a figyelemem, ahogy a pasi végig mustrálja Nichent és az sem, ahogy Fiona végig mustrál engem. Miért ne alapon hasonló tanulmányozásnak vetem alá nőnemű kalauzunkat. Aztán jön egy csók és nekem leesik, hogy itt és most egy amolyan féltékennyé tevősdinek lettem részese. Nem igazán izgat a dolog, inkább csak mulattat./
+Ezek szerint az emberek szűk ezer év után sem hagytak fel a kisded játékokkal.+
+Hogy kicseszett e velem azt a bolt vagy megajándékozott e azt még nem tudom, de tartok tőle, hogy elég hamar rá fogok jönni.+
/A New Yorkos résznél én is felkapom a fejem, de ez semmi ahhoz képest, amikor Fiona pillantását követve meglátom az angyalt./
+ Te jó szagú atyaúristen +
/Elképedve bámulok a lényre de közben valami csoda folytán azt is felfogom amit kalauznőnk mond. Az elképedve bámulás hamar átváltozik egy "Öcsém de királyul néznek ki azok a szárnyak." nézéssé. Egészen addig figyelemmel kísérem az angyalt, amíg teljesen el nem jut az agyamig, hogy manapság már nem az emberek viszik a prímet, hanem mások. Az, hogy léteznek más értelmes fajok az emberen kívül, nem zavar még csak meg sem lep. Már egészen kicsi korom óta hiszek az ufókban. De hogy ezek az egyéb értelmes lények kiszorították a vezető szerepből az embert a Földön az meglep. Az hogy talán én sem vagyok már ember, mellbe vág. Mikor pedig új barátunk közli, hogy ő vérfarkas, az végképp kiforgat engem az én eddigi életszemléletemből./
+Na jó. Akkor tegyünk úgy, mintha kétség sem férhetne hozzá, hogy ez itt a valóság. Ez esetben a családtagjaim mostanra halottak.+
/Ez a gondolat megrendít és megrémít egyszerre. Gyászolom a szeretteimet és közben félek mert tök egyedül vagyok. Semmi okom nincs megbízni ebben a két nőben, de arra sem tudok okot, hogy miért ne bízzak meg bennük, így eldöntöm, hogy sodródom az árral. Komoran állok miközben a két nő beszélget. Hallgatom őket miközben próbálom feldolgozni a gyászt./
- Tehát mindenki akit ismertem és szerettem, halott. -/Egyszerre reménykedő kérdés és kategorikus kijelentés ez, egy kérdés amire maga a kérdés a válasz. A hangom ugyan olyan komor mint én. Körbenézek a városon és tudatosul bennem, hogy mostantól ezen a helyen kell boldogulnom./
+ Talán mégsem itt kell, boldogulnom!! +
- Van bármiféle visszaút? -/ Kérdezem mohón, úgy kapaszkodva eme utolsó szalmaszálba, mintha az életem függne tőle. Bizonyos értelemben tényleg az életem függ tőle./


(4)

[Fiona Freefall]

/A két átkerült közül határozottan a Nichen nevezetű csaj tűnt normálisabbnak. Egy pasi ne nyavalyogjon, éljen a lehetőségekkel, nemde? Szóval nőtársam felé fordultam, rávillantottam egy teljesen agyarmentes mosolyt, majd megrántottam a vállamat./
- Dunsztom sincs. Gondolom, majdcsak megérzitek. Az tuti, hogy nekem könnyű dolgom volt, a farkasom gyorsan kinyilvánította a létezését. Aztán volt egy alakváltó srác, ő is elég gyorsan rájött, miféle. Tudod... /Kis szünetet tartva rápillantottam a mellettünk sétáló srácra és korrigáltam./ Tudjátok, ösztön szinten működnek bizonyos dolgok. Legalábbis gondolom. Az én esetemben erről volt szó, mással meg nem nagyon dumáltam ilyesmiről, akivel meg igen, az nem nagyon cidrizett ettől az egész új élettől, meg a vele járó új képességektől. Na jó, kivéve talán egyet. /Jutott eszembe Philo./ De neki meg kettéhasadt a személyisége, szóval szerintem nem az az ideális megoldás.
/Szolidan hátbavágtam Kryon nevezetű bús lovagunkat és rávigyorogtam./
- Szóval ne strapáld magad azon, hogy mi múlt el. Most itt vagy, és szokj hozzá a gondolathoz. Ugyanis az a rossz hírem, hogy nem lehet visszamenni. Egyáltalán nem, pedig ha jól tudom, egy pár éve már jönnek ki népek a boltból. Vagyis nyilván többen is próbálkoztak már vele. Szóval fel a fejjel, bátran előre, meg az összes többi hasonló. /Ezúttal tényleg kedvesen mosolyogtam rá. Elvégre lelkiekben megrendült hímek támogatása is a nők feladata. Vagy mi./ De tényleg. Rájösz majd, hogy miféle vagy, aztán onnantól már leköt, hogy mik a lehetőségeid, meg a képességeid. Szóval ne parázz, ha van egy kis eszed, találsz magadnak célt, amiért érdemes maradnod és folytatnod az egészet.

(206)

[Nichen Forhana]

/Agya úgynevezett racionális védőrendszere jó ideig blokkolja az angyal látványát, és a felismerést, hogy ez bizony komolyan egy angyal. Kryon már többé-kevésbé túl van a csodálkozáson, mire ő is gondolkozni kezd. Vajon hogyan tudnak az angyalok a levegőben maradni? Üreges csontjaik lennének, mint a madaraknak? De akkor is: túl nagyok, és a testük formája...
Az rángatja vissza a földre, amikor Kryon megjegyzi, hogy mindenki, akit szeretett, halott. Szegény. Milyen kellemetlen, ha valaki nem vigyáz eléggé az érzelmeivel, és hagyja, hogy felülkerekedjenek a józan eszén. Neki, Nichennek aztán nem fog hiányozni a kaotikus családja, évek óta alig beszélt velük, ha nem volt vészhelyzet, leginkább csak karácsonykor és születésnapokon, mégsem hiányolta őket. Ezek után ezerévnyi távolság már igazán nem számít./
- Az életben többnyire nincs visszaút /mormogja./
- Hát jó, akkor majd meglátjuk, mi lesz /von vállat. Megkönnyebbülten látja-hallja, hogy Fiona pátyolgatja Kryont, neki most nem lenne rá energiája, pszichológus-diploma ide vagy oda. Amúgy sem együttérzésből választotta ezt a szakmát, inkább csak azért, hogy megtudja, hogyan működnek az emberek./
+ Na, most aztán azt is megtudhatom, hogyan működik az összes többi, nem emberi lény.
- Az lenne ott a Tanácsház, amit az előbb emlegettél? /mutat egy méretes építményre a város közepe felé. Kíváncsisága immár teljes mértékben felülkerekedett első ijedtségén, egyelőre legalábbis úgy érzi. Ez pedig jó jel, elvégre az esze eddig még mindene átsegítette.../

(5)

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.09]

/Mindketten vigasztalni próbálnak, és próbálják elérni, hogy lépjek túl a dolgon. Épp most vesztettem el a családom és ez eléggé lesújtott. /
+ De ha úgy nézem akkor nem haltak meg. Most is léteznek valahol egy másik idősíkon. A mi idővonalunkon ugyan már a csontjaik is elporladtak, de előtte volt egy teljes életük, amiből én ugyan kimaradtam, de attól ők még szerettek engem. +
/Ez a gondolatmenet megnyugtat és ha legyőzni nem is, de elnapolni mindenképp segít a gyászt, hogy majd alkalmas időben rendezzem a gondolataim. Visszamosolygok a lányokra./
- Végül is igazatok van. Lesz még időm a múlton filózni, most viszont az lényeg ami itt és most van. Célnak meg már az is cél, hogy keresek magamnak egy célt és közben felfedezem magamnak ezt a huszonkilencedik századot.
/Mire mondandóm végére érek, addigra teljesen eltűnik az előbbi komorságom és visszatér a jól megszokott életvidám énem. A Nichen által mutatott épületet én is megnézem./
+ Hát ha ez a tanácsház, akkor itt elég sok tanács lehet eltárolva+
/Elvigyorodom de aztán eljut a tudatomig Fiona egyik korábbi mondatának értelme./
- Szóval évek óta potyognak ide az emberek? Még is van ennek bármiféle általad is ismert értelme?
/Kérdezem kíváncsian./


(5)

[Fiona Freefall]

+Ezt most aztán jól megaszondtad+ /Summáztam magamban a pasi gagyogását./ +Méghogy cél, hogy célt keress? Ez teljesen zakkant.+ /Kifelé természetesen teljesen jópofa és megértő voltam, legalábbis remélem, hogy ezt sikerült sugározni, mielőtt Nichen felé fordultam volna./
- Jól tippelsz, elvileg már nem sok kell és ott is vagyunk. Nem egy nagy cucc, bár lehet hogy csak az én ízlésemnek roskatag egy kicsit. Elvileg ott gyűlésezik a népek tanácsa, vagy hogy hívják az itteni fő döntéshozó testületet, azért Tanácsház. Aztán persze, hogy valamelyik nagyonretro pofa akarta Tanácsházának nevezni, csak valahol megsérült egy bizonyos adatbázis, a továbbiakban meg nem vették maguknak a fáradságot, hogy kijavítsák. Nem ez lenne az első ilyen eset a történelemben... /Zártam volna le a mondandómat, de aztán rájöttem, hogy halvány lilám sincs, történt-e már ilyes, úgyhogy gyorsan kiegészítettem. +Nehogymár tévedésen kapjanak ezek a zöldfülűek! Oda lenne a nimbuszom!+/ ...gondolom.
/Hogy véletlen se lehessen levágni esetlegesen rakoncátlankodó mimikámról gondolataimat, Kryon újabb kérdésével foglalkozva inkább felé fordultam./
- Eddig semmi egyértelmű. Csupa-csupa pletyka, meg suttogás, egyik húzósabb, mint a másik. Olyat is hallottam, hogy mi vagyunk a világ megmentői, afféle mágikus szuperizék, de az is terjeng, hogy valamiféle sötét, démoni hóbelevanc intézte el, hogy idekerüljünk. Szerintem még az se kizárt, hogy teljesen véletlen a dolog. Bár, ha józanul nézzük, nem túl nagy a valószínűsége. Már ha érted mire gondolok. /Vigyorodtam el, világosan kifejezve, most az előbb egy poént eresztettem el, amit érdemes értékelni./ Személy szerint egyébként az talán a legreálisabb, hogy valaki valamiért úgy intézte, jöjjünk ide. De hogy miért, vagy hogy kiről van szó, elfelejtette velünk közölni. Vagy csak olyan jól beilleszkedtünk, hogy nem talál minket. /Vállat vontam (továbbra is vigyorogva és kedélyesen!) és kissér rágyorsítottam. +Még sok jópofizás és hányingert kapok. Tudjuk le végre a macerálgatást, aztán nyomás tovább, dolga van itt mindenkinek!+/

(207)

[Nichen Forhana]

/Kryon szerencsére túllép búbánatán, és egyelőre talán hajlandó a jelenre koncentrálni, ha nem is túl határozott azzal kapcsolatban, hogy mit is akar ettől az új élettől. Rendben, új neki a helyzet, de hogy valaki ennyire céltalanul bolyongjon a világban... Nichen számára érthetetlen, hogyan lehetséges az, hogy a férfinak nincs egyetlen célja sem, amit magával hozhatna ide, pontosabban: mostanra.
Ügyes pszichológus módjára érzékeli Fiona zavarát a történelemmel kapcsolatban, és csevegő, most éppen cseppet sem fölényes hangon megjegyzi:/
- Valóban nem ez lenne az első eset... Így eshetett meg, hogy a szülővárosomban máig van Vörös Hadsereg útja. Azaz máig már talán nincs. Amikor eljöttem, még volt.
- Ezek szerint az ittlétünk célját épp úgy a mi dolgunk kitalálni, mint azt, mifélék lettünk /összegzi később a választ, amit Fiona Kryonnak adott, a maga visszafogott módján viszonozva a lány mosolyát is./ - Attól aztán nem kell tartanunk, hogy nem lesz mit kideríteni.
/Ez újabb tanulással és felfedezéssel eltölthető időt jelent, ami újabb mínusz szabadidőt jelent, ami újabb mínuszt jelent a kínos és értelmetlen gondolatok terén is. Nem lesz olyan rossz ez az idő ezzel a nagy változással, addig semmiképp, amíg van mit kideríteni. Márpedig az több mint valószínű, hogy még jó ideig lesz./

(6)