Fősugárút

[Ry Fomor]

[2900. augusztus 2., hétfő]
*Előzmény*

/Ahogy kilép a Tanácsház nagykapuján, kabátjának gallérját arcába hajtja, majd a fal mellé húzódva ráérősen szemügyre veszi a forgalmat. Enyhe meglepettség ül ki arcára, majd miután ezúttal mélyebbeket szippant a levegőből, elismerő szemöldökemelintéssel díjazza a szaglása által közvetített információt. Miközben igyekszik láthatatlanná válni, de legalábbis figyelemre méltatlanként a járda szélén megmaradni, figyelme megakad egy-két szárnyakon közlekedő lényen (+angyalon?+), de aztán inkább az elsuhanó járműveket veszi szemügyre. Egy-egy elsuhanó járgány után végre sikeresen néz meg magának egy, az út szélére húzódó, futurisztikus közlekedési eszközt. Az abból kiszálló, elegáns öltözetű úr egy gombnyomással kicsinyíti apró makett méretűvé járművét, majd zsebre vágva azt belép a tárva nyitva álló kapukon.
Pár pillanatnyi meghökkent pislogás után végezetül az irodában látott, Spielberg filmjébe kívánkozó hologram felidézésével betájolja magát és ráérős, ám célratörő léptekkel megindul a Térkapu felé./

(32)

[Yamashita Taiki]

*Előzmény*
/A rendfenntartók rutinszerűen intézkednek, bár engem ez cseppet sem érdekel, inkább csak csendesen figyelem a hosszúkabáros fickót, meg a rendfenntartót aztán elindítanak minket, hogy egy a másik távolban lévő rendfenntartó által rendelt járműbe ültetnek be nem épp a legkedvesebb hangnemben./
- Áh. Csak maguk után.
/Mutatom kezemmel a rendfenntartóknak, akik ezt a kedves gesztusomat egy egyszerű lökéssel lereagálva betessékeltek engem is a repülő szerkezetbe. Szívem szerint az ajtóba ülnék, de kabátos barátocskánk befoglalja előlem ezt a helyet, így hát inkább a túlsó szélét választom a járműnek. Én is megrántom a vállamat, és kényelmesen elhelyezkedve két kezemet tarkómra téve dőlök hátra, miközben lábaimat kinyújtom amennyire csak tudom./
- Na indulhatnánk?
/Fordulok a rendfenntartók felé, és kérdezek rá kicsit komótosan, hátha sikerül jobban felidegesíteni őket, mint ahogy azt ők szeretnék./

(27)

[Serakris Valentius]

/Félszegen de kíváncsian léptem ki a boltocskából az áttetsző járdára. Az egész útszakasz meghatározhatatlan anyagból készült, ami a napsugarak esésétől függően hol ködszerű fátyolnak hol kristálytiszta brilliánsnak tűnt. Nem állhattam meg hogy le ne guggoljak és meg ne érintsem az elhaladó emberek vagy kitudja mik ellenére./
+ Hatalmas súlyt kell megtartania, de maga rendkívűl könnyű anyag kell legyen. Első saccra karbon nanocsöves aerogél. De itt még az sem lenne meglepő ha valami erőteres megoldás lenne, ki tudja.
/Próbáltam továbbhaladni, de látnivalóból itt annyi van, szinte úgy viselkedtem mint egy túrista, messziről kitűnhettem a tömegből. Figyeltem mindenre ami körülöttem volt/
+ Ezek a járgányok. Repülnek. Rotor nélkül. Úgy érzem magam, mint egy középkori aki az autómobilra csak annyit mondana "lovaskocsi lovak nélkül". Vajon hogyan működnek?
/Egy ekkor elsuhanó kreatúra fele kaptam a fejemet, a nap előtt repülve a tollas szárnyain átszűrődő fény halványan kirajzolta az alatta lévő csontozatot. Pár másodpercig tartott az egész, az emberi torzó viszont egyértelművé tette a lény mivoltát./
+Ikarosz. Az ember vágya a repülésre, a közvetlen repülésre, úgytűnik beteljesedett. Hogy érték ezt el?
/Hosszan legeltetem a szememet a furcsaságokon, nem ez az egyetlen. Testhezálló számomra igen műnek ható ruhákban flangálnak az ittlakók, bár van amelyik jól néz ki, egy-két elvetemült is akad, neonsárgán világító tetkók, mesterségesen hullámzó haj. Mintha valami karneválon lennék. És azok az apróságok, nem lehet nem észrevenni ahogy bámulom őket. Pixi, vagy hogy nevezték volna otthon./
+ Mint egy lepke és egy ember keresztezése. Hogy megsértődne ezen a gondolaton. Vajon intelligensek, egyáltalán meg tudnak sértődni?
/Mikor rájöttem, hogy lassan gyanúsan sokat pihentetem a szemem egy egy ilyen lényen, erőt vettem magamon, hogy visszaszorítsam a kíváncsiságot./
+ Hülyén festhetek kívülről.
/De a kíváncsiság helyébe az aggodalom lépett. Eddig egy pillanatig nem ötlött fel bennem, hogy nem vagyok biztonságban. Most viszont ennek is ideje volt./
+ Mik lehetnek itt a törvények? Elég erős lehet a transzhumanizmus, lehet engem nem is vennének emberszámba. Az is lehet hogy már mindenért fizetni kell, a létért is. Vagy van nálam valami illegális amiről nem is tudom hogy az.
/Voltak ennél fontosabb dolgok is./
+És innen hova tovább. Hogy fognak nekem hinni, hogyan jutok bármihez is? Vissza kéne jutni, de azt meg nem lehet. TUDOM hogy nem lehet. Az összes elmélet, ami megjósolta a féregjáratokat, vagy a fénysebesség közeli utazást egyszerüen lehetetlennek tartja az időben visszafele való haladást. Előre bárki juthat, de vissza nincs értelme, mert paradoxont okoz.
/Szörnyen hasított belém a gondolat hogy itt ragadtam./


(2)

[Caridwen]

*Serakris*

/Ahogy az aggodalom beléd mart, szinte azzal egy időben jutott el a füledig egy halk dalocska... A város zajában talán meg sem hallottad volna elsőre, de mégis volt benne valami olyan erőteljes és ismerős, ami magával ragadt... Olyan bájos, mégis rémisztő dal volt. Ha a hang irányába fordulsz, először egy izzó természetellenesen kék szempár villanására leszel figyelmes, aztán ahogy meglátod a lányt feltűnik, hogy téged néz ő is, azokkal a különös szemeivel, majd int feléd./
- Serakris, gyere ide! /mondja nyugodtan, de a hangja elér hozzád.



Csuklyát visel, ami alól kilóg néhány vörös tincse, a lábain pedig hosszú hártyaszerű anyagból alkotott cipőféleség van, illetve elsőre talán harisnyának is tűnhet, de valami olyan szilárd tartása van az anyagnak, amilyet eddig nem láttál, egy újabb furcsaság ebben a különös világban. Az gész megjelenése azonban még annál a divatnál is merészebb, amit eddig bármelyik furcsa punk-on láttál. Ismét int neked, az egyik kezét feléd nyújtja, a másikkal pedig elővesz valamit a háta mögül, amin amikor megcsillan a fény meglátod, hogy egy óra... pontosan olyan, mint a tiéd, ami a boltban még emlékszel hogy biztosan nálad volt..../

- Jöjj Serakris! Az idő véges... Már közelednek, és el akarnak vinni.... /a kezét továbbra is feléd nyújtva hagyja. Közben a tömegben kiszúrhatod, hogy két alak célzatosan a bolt felé tör utat, a varázslatosan furcsa és a kissé egyszerűbb lények is kitérnek az útjukból./

[Serakris Valentius]

*Caridwen*


/Bolyongásom céltalan volt az ismeretlen város zajos sugárútján. Az emberek és nem-emberek hangjainak nyüzsgése egybemosódott a járművek tompa zúgásával és a holo-reklámok szignáljaival, hogy egy hatalmas hömpölygő hullámzó kavalkádot hozzon létre, aminek se vége se hossza. Technológia ide vagy oda a zajt és a tömeget sosem szerettem. De ez a hullámzás hozta felém azt a különös dallamot. Nem tolakodott, csak finoman együttmozgott a számomra hirtelen duruzsolássá tompult városi hangokkal. Egy menedékként hatott a szörnyű kavalkádban, és figyeltem is hogy honnan jöhet. Észrevettem a különös szempárt, hideg volt, de megragadta a tekintetem. Egy furcsa teremtésé volt, vad és merész kinézete ellenére a lányban volt valami különös báj. És a nevemen szólított./
+Úgytűnik komolyan kellene vennem az azonosítótükröt, ha már más is így szólít.
/Közelebb léptem, lassan, kíváncsi voltam mi mondanivalója lehet nekem, és talán azt is megtuthatom ki is ez a Serakris. Gondolataim begyorsultak amint észrevettem nála az órámat./
+Ezt hogy csinálta?
/Nem egészen értettem hogy mit akarhat, de azt éreztem, hogy valami nincs rendjén. Újabb kérdések kavarogtak a fejemben, de már nem volt idő mindet végiggondolni. Amint meghallottam hogy "el akarnak vinni", a bolt felől szinte erre a hívószóra megjelent a nem éppen bizalomgerjesztő külsejű páros./
+Most nincs idő gondolkozni.
/Szükségem volt egy vezetőre ebben az új és fura világban, és még azt sem tudtam hogy miért akarhatnak engem elkapni ennyire. A lány szimpatikusnak tűnt, felötlött bennem hogy lehet benne sem kellene megbízni, akár az is lehet hogy ő akar elkapni. De most nincs más választásom, gyorsan kell dönteni. Mostmár siettem, és amint kartávolságba került megfogtam a lány kinyújtott kezét./
-Nagyon remélem hogy megbízhatok benned. Ki vagy, és azok ott kik?
/Kezdtem a gyors és rövid kérdésekkel. Reménykedtem benne hogy lesz lehetőség a hosszabbakat is feltenni./
-És hogy került hozzád az órám?
/Furcsán és illetlenül éreztem magam ebben a helyzetben, de legalább van valaki aki elmondhatja mi folyik itt./


(3)

[Caridwen]

*Serakris*

/Amint megfogod a kezét, csak elmosolyodik. Közelről még jobban látszik milyen különö is a szeme, innen már azt is ki tudod venni, hogy a szemének fehérje feketébe fordult az izzó nenonkék írisze körül. A keze egészen meleg, szinte már túlságosan is, a bőréből pedig szantálfa és valami különös kénes illat keveréke árad feléd.
Amikor már ott vagy lép egyet hátra téged is magával húzva és visszaolvadtok abba az árnyékba, ahonnan ő előlépett. Persze nem tűntök el, de a felületes szemlélőnek itt már nem szúrtok szemet. Amikor a két alak tovább halad előttetek és belevesznek a tömegbe a bolt felé vezető úton, a lány csak akkor szólal meg. A hangja meglepően mély ésfüstös kicsiny kecses alakjához képest./

- Az én nevem Morgana. Ők begyűjtök. Elviszik azokat, akik a múltból jöttek és beolvasztják a rendszerükbe... Eltitkolják, hogy kikké válhatnának és nem tudják mi a ti feladatotok. Nem szeretem a begyűjtöket. /szűkül résnyire különös pillantása, majd a második kérdésedre eloszlik a düh a szeméből és mosolyogva néz fel rád./

- Miféle óra? Ez itt az én órám kedves Serakris... Nézd csak meg, biztosan nálad van a sajátod... /mosolyog, majd megvárja amíg megnézed, amíg előveszed az órát, ami valóban ott van, ahová legutóbb elraktad./

- Úgy gondolom jobb lesz, ha elmegyünk valami biztonságosabb helyre, ahol nyugodtan felteheted a kérdéseidet. Ez itt nem éppen nyugalmas hely. De persze ha nem bízol bennem, mehetsz tovább a saját utadon múlt fia. /mondja nyugodtan végig farkasszemet nézve veled, mintha a szemeidből próbálná kiolvasni a választ./

[Serakris Valentius]

*Caridwen*


/Sosem voltam még törvényenkívüli, most valamiért mégis úgy éreztem mintha rosszban sántikálnék. A szökevénykedés nem kenyerem. Magával húzott, már készültem is rá, de arra nem hogy még a szeme színe is megváltozik. Egy pillanatig megrémültem, eddig is furcsa volt de most már-már démoni lett. Láttam elmenni az alakokat, nem vettek észre, és kicsit meg is könnyebbültem. Könnyebbséget jelentett az is mikor a hallgatás után újra megszólalt a lány. Próbáltam koncentrálni a szavaira, miközben kíváncsian vizslattam a szemeit./
-Nos üdvözletem Morgana, úgy tűnik nekem nem kell bemutatkoznom.
+Valamiért mindenki jobban tudja kivagyok csak én nem. Addig maradok az akinek hisznek, amíg ebből nem lesz komoly gond, és különben is tetszik az új nevem.
-Begyűjtők? Talán a kormány emberei? /Úgy hangozhattam mint valami összeesküvés elméletes, de ő is, ami sokkal jobban aggasztott./ -Ezekszerint nem csak én vagyok az egyetlen, és a kormány, vagy mifene tud erről. Ez valami titkos csillagkapu projekt? Mi ez a feladat amiről beszélsz?
/Megint elöntöttem egy kérdésrengeteggel, és ez nem csak a türelmetlenség hatása volt. Tudni akartam mi a helyzet, ha itt valamiféle szembenálló oldalak vannak nembiztos hogy állást akarnék foglalni, amíg nem halottam mindkét álláspontot./

/Belenyúltam a zsebembe, ahova raktam az órámat, végigkövettem a kis láncocskát majd könnyedén előhúztam a ketyegőt./
-És tényleg. Meglepő ez a hasonlóság.
/Mondtam mosolyogva, ahogy láttam hogy Morgana arca is mosolyra fordul. Lepattintottam az előlapot a gombbal, és hallgattam a megnyugtató metronóm kattogást. Mindig az idő szigorúságát és elevenségét juttatja eszembe, nincs más óra aminek ilyen hangja lenne./

-Talán tényleg nem itt kellene megbeszélnünk. De ha nem szükséges nem is mennék valami teljesen elhagyatott helyre. /Megdöbbent hogy milyen határozottsággal beszél, lehet hogy neki tiszta sor, de nekem nem ennyire./
-Biztos van egy olyan félreeső hely itt a városban amit nem tartanak szemmel. /Csak miután kimondtam gondoltam bele, hogy egy várost mennyiféleképpen megfigyelhetnek, és hogy ebben a korban már lehet minden be van poloskázva./
-Tényleg nem bízom benned, de ez azért van mert nemtudom kiben bízhatok, egy pár perce csöppentem csak ide. Barátságosan viselkedtél velem, ezért tartozom annyival hogy meghallgatlak, és ami azt illeti kíváncsi is vagyok. De lehet később úgy döntök elválnak útjaink, majd meglátjuk.

/Továbbra is az órámat markoltam, hála az ismerős hangoknak most jobban tudtam koncentrálni, és kritikusabban szemlélni a dolgokat. Most méginkább szükségem van erre ebben a világban./
-Nálad is ennyi az idő? Tudod, időt utaztam és... lehet az órám késik. Mondjuk pár száz évet.
/Mosolyodtam el, miközben e megszólalással próbáltam oldani a hangulatot./


(4)

[Caridwen]

*Serakris*

- Én is üdvözöllek. Nem valóban nem kell. Már nagyon régen megkaptam az utasítást, hogy jöjjek el érted amikor átlépsz a kapun Serakris Valentius.
/Amikor a begyűjtökről kérdezed kissé elsötétül a tekintete, de hamar összeszedi magát, és kis gondolkozás után válaszol is./

- Nos igen a kormány emberei ha úgy vesszük. Tudod ebben a korban az a szokás, hogy mindenki legyen beregisztrálva, hogy legyen benne a rendszerben, hogy tudjanak róla és ki tudja még mennyi minden... Ha szeretnéd elengedlek, de nem bízom bennük, ahogy a társaim sem. Egy prófécia szerint te közénk fogsz tartozni, így eljöttem, hogy felkínáljam neked a lehetőséget. Beállhatsz a gép alá és behódolhatsz nekik, de velünk is tarthatsz, ha szabadságra vágysz.... A választás a tied. /mondja komolyan végg foglyul ejtve a pillantásodat./

- Mellesleg nem, valóban nem te vagy az egyetlen. Három éve jönnek át folyamatosan emberek a 21. századból ide. Először egy ikerpár jött át, utánuk pedig igen sokak... Nem tömegek, de jelentős számban vannak olyanok, akik a te korodból jöttek. Ez nem valami projekt, senki nem tudja ki csinálja és hogyan... egyszerűen csak megtörténik, ti pedig eljöttök.

/A további szavaidat pedig türelmesen végighallgatja és amikor mindent elmondtál már, akkor csak komolyan biccent./
- Természetesen érthető a dolog, én nem is tudom elképzelni milyen lehet egy új világba csöppenni... Nos minden esetre próbálok rászolgálni a bizalmadra, és akkor majd később kiderül. Ha a szabadság mellett döntesz van egy hely, amit mi bérelünk itt a fővárosban, afféle menedék és főhadiszállás. Oda elmehetünk és akkor biztonságban válaszolok minden kérdésedre, meg persze bemutatlak a többieknek./

/ Az órádra nézve pedig csak ismét elmosolyodik, ami valahogy meglágyítja furcsa túlvilági tekintetét is./
- Nos igen, valóban késik egy keveset... Jelenleg 2900 augusztus 3.-a van, 15.47, ha pontosak akarunk lenni. /mosolyog a saját órájára pillantva./

[Serakris Valentius]

*Caridwen*


/Figyelmesen hallgatam Morgana szavait, miközben kezdett bennem összeállni valamilyen kép./
-Indulhatnánk, útközben is mesélhetsz ezekről a dolgokról.
/Szöszmötöltem picit az órával, az állítógombon volt az ujjam mikor rájöttem hogy a pontos időt mutatja./
-Ez furcsa, úgytűnik percben és órában nem csúsztam.
+Száz vagy kilencszáz év mitsem számít, emberléptékkel ugyanolyan távol van mindkettő. Rengeteg minden változhatott azóta.
/Becsuktam az órám és visszaraktam a zsebembe. A hosszú láncrész most szépen kilógott a bal mellzsebemből. Közben figyeltem, ha a lány megindulna egy irányba tudjam követni. Az agyam fogaskerekei viszont nem álltak le egy pillanatra sem./
+Vicces hogy egy mondatban említi a próféciát és a választás szabadságát.
-Tudod, én nem igazán hiszek a próféciákban. Kétségtelen hogy sokat tudtál rólam, meg hogy mikor és hol érkezem. Csakhogy én a szabad akarat híve vagyok, az alapján amit mondtál gondolom te is. De a választás szabadsága kizárja hogy előre megmondják mit teszel a jövőben. Még én sem tudom mit fogok tenni, ehhez át kell látnom mi folyik itt.
/Sóhajtok, valószínüleg már útközben vagyunk./
-Megnézhetem az órádat közelebbről? Esküszöm nem rontom el.
/Megint elmosolyodtam, és vártam a reakciót. Miközben nyúltam érte már ömlötek is belőlem a további kérdések/
-Szóval mi történt a világgal? Mi ez a rendszer amiről beszélsz? Mindenkit megfigyelnek, talán valami diktatúra van? Mi történik azokkal akiket beregisztrálnak?
+Otthon is voltak ilyenek, szabadságjogokért küzdők akik szerint a kormány elnyomja őket. Jobb esetben csak valami hippi bandával van dolgom. És azt sem bánnám ha mind ilyen csinos.


(5)

[Caridwen]

*Serakris*

- Rendben, akkor mehetünk is. /mondja elmosolyodva és szép lassan megindul. Egyszer megáll és hátra pillant, hogy követed-e, és ha igen folytatja tovább az útját. A különös harisnya amit visel, mintha hasonló anyagból lenne, mint a fősugárút, amin haladtok, csak vaalhogy hajlékony.. Ám amikor a lány lép, az utón különös motivumok villannak fel, habár alig néhány pillanatra.
Amikor beszélsz hozzá nem fordul meg, de ettől függetlenül a szavait tökéletesen hallod./
- Nos ez feletébb érdekes... Habár bevallom nem beszéltem eddig túl sok olyan emberrel, aki a múltból jött volna, de ezt nem árt megjegyezni... /mondja talán magának, talán egy kicsit neked.
Amikor azonban a proféciákról kezdesz el beszélni, akkor rövid időre megtorpan, majd feléd fordul. látosz valamit megcsillanni a különös szempárban, de nem ismered föl, milyen érzelem lehet az./

- Régen én sem hittem bennük. Aztán látnom kellett néhány beteljesülését... Habár abban biztos vagyok ezek sem kőbe vésett dolgok, mert sokat számít mit teszünk... Például van egy barátom, akiről megjósolták, hogy vadász lesz, ezért ő elment és vérfarkassá változtatta magát. A próféciák szerintem irányt adnak, azonban csak akkor válnak valóra, ha mi is úgy akarjuk, hogy beteljesüljenek. Eljöttem érted, mert megjósolták, hogy itt leszel. Elindulhattál volna a másik irányba is az úton, de te erre jöttél, így találkoztam veled. Hogy a jövőben hogy fogsz cselekedni az is tőled függ, de ha elmondanám, amit hallottam, az szerintem befolyásolná azt, amit tenni fogsz, illetve sokakat befolyásolna. Hogy téged megváltoztatna-e a jövő ismerete, azt csak akkor fogom tudni eldönteni, ha már jobban ismerlek... /mosolyodott el, majd egy kacisntás után visszafordult. És egy liftszerű aknához lépett. A kezével megérintette a sötét képernyőt, ami felizzott, majd a nyilakkal kiválasztotta, hogy lefelé akartok menni. Láttad, ahogy az erőtér szikrázása felizzik a liftaknában, majd a lány belépett és intett neked is, hogy kövesd.
Ha belépsz a világ meglódul, habár csak a szemeddel érzékeled a talpatok alatt mintha nem is mozdulna a világ, azonban pillanatok alatt a liftakna egy egészen új ösvényre nyílik. Nem messze tőletek régiesebb stílusú épületek magasodnak a szinte normális betonnak tűnő út mindkét oldalán. A lány a Topazz Hotel nevű épület felé indul el, habár előtte a kezedbe nyomja az óráját.
Kissé öregnek tűnik, mintha már sok év súlya koptatta volna el, de még mindig pontosan jár. Ha felnyitod az előlap belső felén egy ismerős idézetetet olvashatsz: "A kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától".
Közben a lány hátrafordul és várja, hogy kövesd. Ha odaértek a hotel elé, csak akkor szól hozzád./
- Nem, nincs diktatúra, vagy ilyesmi... illetve nem egészen úgy, ahogyan régen használták ezt a szót. Azonban minél fejletebb a megfigyelés és a technológia, annál jobban szeretik tudni a nagykutyák, hogy mit csinálnak az egyszerű emberek... De amint mgérkeztünk részletesen is elmagyarázom. Mellesleg hogy tetszik az óra? /mosolyog sejtelmesen megállva az ajtó előtt./

*A következőt már írhatod a hotelhez, ha akarod. *

[Emma Raine Shyama]

[2900. augusztus 4., szerda – Annantina nagyi boltjából]

+Kutya legyek, ha ezt értem.+
/Egyszerűen nyitott szájjal bámulja a környezetét, tiszta vissza a jövőbe. Hihetetlen, még sokadjára is, pedig már percek óta itt áll, de egyszerűen képtelen befogadni az agya a látványt, a sok információt. Még a felháborodottságot sem érti, ami az előző gondolat nyomán sarjadt benne. Jó, a Hold gyermeke, persze… Valaki nagyon sokat költött erre az átverésre, nem volt humoránál, nem értékelte a dolgot. Csak az ágyát akarta. A Mackó illatú párnát és takarót, egy kis eperfagyit, ami az Ő kedvence volt, és sírni, amit annyira utált mindig is.
Megcsóválta a fejét újra és újra, tekintete körbejárt, keresvén valakit, aki hajlandó lesz elárulni neki, mi ez a hely, és miért is van ő itt. Nem akarta ezt az egészet, most valahogy nem vágyott másra, csak egy kiadós önsajnálatra. Érthetetlen, hogy még gyászolni sem lehet nyugodtan. Dorothée miatt is aggódik, teljesen biztos benne, hogy barátnője már szétszedte a boltot, valamint kirángatta a rendőrséget az üzletbe, lévén eltűnt személyről van szó. Viszont a táskáján kívül mást nem fognak ott találni, a nagyin kívül pedig vélhetőleg senki sincs tisztában vele, hogy mi is a titok nyitja.
Elindul a vakvilágba, meg kell hagyni, a kilátás veszettül gyönyörű, kedve támadna vonyítani tőle./
- Hogy micsoda???
/Megrázza a fejét, teljesen biztos, hogy elment a maradék józan esze is, ilyen nem létezik. Fel fog ébredni, muszáj, ez egy téboly. Ez a legeslegrosszabb vicc a világon. Nem elég a tragédia, most még az érzékei is szórakoznak vele.
A cipője istentelenül szorít, jobb híján kibújik a dühítő magassarkú borzalomból, egyébként is gyűlöli őket. Őt aztán nem zavarja, hogy mezítláb van ezen a helyen, elvégre azt sem tudja, hol van. Amúgy is szentül meg van győződve róla, hogy csak álmodik, akkor meg teljesen mindegy, hogy hányan nézik komplett idiótának.
A fekete szoknya a vádlija közepéig ér, tökéletesen egyértelmű, hogy elszabták, mivel nem nőhet valaki egyik pillanatról a másikra 13 centit. Még derékban is bő, ha nem lenne csurom víz, tán le is csúszna. A fekete szövetkabát mondjuk még pont nem áll olyan irtózatosan idiótán rajta, de kényelmesnek nem mondaná, az is bő. Hogy lehet ilyen hülyeségeket álmodni?/
- Hahó? Valaki elmondaná, hol vagyok?
/Kiáltja el magát jobb híján, csöppet sem foglalkozva azzal, hogy valamiféle belső ösztön éppen csendre intené, elvégre ismeretlen terepen vannak, ki tudja hol… Őt azonban ez nem érdekli, csak szeretne hazajutni, de egyelőre azzal is megelégedne, ha kicsit többet tudna erről az álombeli helyről./

(2)

[Jóindulat]

*Emma Raine Shyama*

- H'Sekiratban. A XXX. században. /Hangzik fel egy mordulással egyenértékű hang válaszként Emma mögött alig karnyújtásnyira. Megperdülvén aztán egy, addig lezserül a falnak támaszkodó férfi lép arrébb megemelt kézzel, jelezvén, ő szólalt meg./
- Ha nem akarsz veszett kutya módjára elrohanni az orrod után, gyere velem. Túlesünk a kötelező procedúrán, aztán elviszlek a hozzád... /Beleszimatol a levegőbe, majd aztán helyesbít./ Hozzánk hasonlóak közé. Nos, hogy döntesz, kölyök?

[Emma Raine Shyama]

- Aha.
/Nem nevezhető épp meggyőzőnek a rövidke szó, viszont rögtön megfordul, lévén ki tudja, miféle alak ácsorog a háta mögött. Ráadásul úgy került mögé, hogy észre sem vette. Ez némi fejfájásra adhat okot, de betudja annak, hogy ebben az álomban semmi sem úgy alakul, ahogy azt ő szeretné.
Ja, és még morcosnak is tűnik a férfi a hangja alapján. Ha nem lenne darabokra cincálva a lelke, talán még az is felmerülne benne, hogy tulajdonképpen jóképű. Ő maga azonban közel sem nevezhető szalonképesnek a vizes ruházatával, arcára tapadt tincseivel, kisírt szemeivel, mégis meghúzódik a felszín alatt valami alig észrevehető, gyengén pislákoló fenyegetés, mit talán csak az vesz észre, aki tudja, mit kell keresnie. Még ő maga sincs igazán tudatában annak, hogy mire képes, nem úgy a benne lakozó éjszín bundás gyönyörűség./
- Eszemben sem volt.
/Morran fel ezúttal ő, ez a kutya dolog egyre gyanúsabb, valami itt nagyon nem stimmel. Jobbat azonban nem tud, minthogy kövesse ezt az idegent, akaratán kívül valahogy szimpatizál vele, meg mégiscsak segíteni akar. Vagy ki tudja… addig azonban nem derül ki, míg nem megy vele./
- Milyen kötelező procedúrán kell túlesni?
/Szaladnak a magasba szépen ívelt szemöldökei, bármi is legyen az említett folyamat, nem hangzik éppenséggel kellemesnek. A szimatolást látván meghökken, de akaratlanul is kivált belőle egy hasonló válaszreakciót, bár az eszével hadakozik az állatias megnyilvánulás ellen, így épp csak megrezzen az orrcimpája./
- Nem mondod, hogy tényleg vérfarkas vagyok?
/Az ominózus szónál még le is halkítja a hangját, elvégre, ha ez így van, nem biztos, hogy tudnia kell bárki másnak is. Talán ostoba kérdésnek hangzik, de az ismeretlen vélhetően már találkozott hozzá hasonló szerencsétlennel, akinek jelen pillanatban éppen gőze sincs az égvilágon semmiről./
- Megyek.
/Bólint végül, bár a kölyök megszólítás megtépázza némileg az idegrendszerét, de nem kezd el kardoskodni, amíg nincsenek meg hozzá a megfelelő eszközei. Nyilván erősebb a másik./
- Hogy hívnak?
/S már indul is, amerre a másik vérfarkas vezeti, jobb ötlete jelenleg nincs, de ha már fajtársak, akkor vélhetőleg nem ártani akar./

(3)

[Jóindulat]

*Emma Raine Shyama*

- Zound vagyok, /Válaszol egy biccentést követően, majd miközben határozottan megindul az egyik irányba, menet közben magyarázni kezd./ hozzád hasonlóan szintén vérfarkas. Bár én itt, ebben a korban születtem. Igen, jól hallottad. Ez egy másik kor, másik világ, amibe érdemes minél előbb belerázódnod, különben mész a süllyesztőbe. A mi fajtánk nem arról híres, hogy az életképteleneket annyira istápolná. Árt a falkának.
Szóval igen. Tényleg vérfarkas vagy. A hold gyermeke, emberfarkas, félállat... /Ez utóbbi szóra csak ingerülten elhúzza a száját, de aztán folytatja/ Sokféleképpen nevezik a fajtánkat, de igazából egyik sem képes teljesen leírni a mibenlétünket. De azt hiszem, majd rájösz magad is.
/Kis ideig magába mélyedve mereng, láthatóan keresi a módját, hogy a lehető legjobban összefoglalja a tudnivalókat, végül aztán ismét megszólal./
- A kötelező procedúra pedig... Nos, a Tanács úgy határozott, hogy meglehetősen sokan jöttök a bolton keresztül a múltból, és a béke érdekében nem engedhetjük meg, hogy mindenféle regisztráció nélkül rohangáljatok. Tudod, most a Tíz város szövetségében vagyunk, ahol szigorú törvények tiltják, nehogy az átlag népeknek bármi hátránya származzon abból a tényből, hogy a varázslények köztük kóborolnak. Szóval ha jót akarsz, uralkodsz magadon, mert a vadabbik feledért minden esetben felelsz, nincs magyarázkodás meg szabadkozás. Nem szeretném, ha időnek előtte megtapasztalnád, milyen érzés, ha a helyi rendfenntartók vesznek kezelésbe. /Lélegzetvételnyi szünetet tart, majd oldalt pillantva félmosolyra húzza a száját./
- Remélem követhető vagyok. Esetleg van kérdésed?

[Emma Raine Shyama]

*Jóindulat*

- Én Emma… vagy Raine. Még nem döntöttem el, melyik tetszik jobban.
/Nem kérdezte ugyan senki, de nem feltétlenül mellékes az információ. Ezt kivéve azonban csak csendesen figyel, és hallgatja a Zound nevezetűt. Valahogy túlságosan valóságos kezd lenni minden, ő viszont nem hajlandó egyelőre eltávolodni a feltételezésétől, miszerint ez csak egy álom. Mindig is szeretett vérfarkas szerepben tetszelegni a különböző játékokban, és ha léteznének ilyen természetfeletti fajok, akkor mindenképpen ez lenne, de biztos az agyára ment a sok képzeletbeli karakter. A temetés meg vélhetőleg átmenetileg kiiktatta a józan eszét.
Nem marad le Zound mögött, és érezhetően figyeli is a férfit, arcának minden rezdülését, mintha el akarna csípni egy komisz oldalpillantást, egy csibészes mosolyt, amik bizony átverésre utalhatnak. Nem díjazza, hogy nem észlel ilyesmit./
+Most valahogy nem bánnám ezt a süllyesztő dolgot.+
/Harag éled a lelkében, ő pedig nem tudja mire vélni hirtelen, illetve kicsit boncolgatván a témát, arra jut, ha már vérfarkasról van szó, akkor bizonyára a fenevad odabenn nem ért egyet az előbbi gondolatával. Nem túl meglepő, de azért hagy gondoljon már azt, amit akar…/
- Ez úgy hangzik, mint a chipbeültetés a kutyáknak.
/Szúrja közbe, láthatólag nem tudja miként kellene kezelnie ezt a regisztráció dolgot, mint ahogy semmi mást sem a XXX. Században. Nagyon-nagyon furcsa./
- Uralkodom magamon.
/Ezt talán szokatlan magabiztossággal jelentette ki, még ő is meglepődött egy kicsit rajta. Már hogy a bánatba uralkodna magán, ha azt sem tudja, hogy kell? Valamiért mégis biztos volt benne, hogy igaz szavak hagyták el ajkait./
- Ami azt illeti, akad…
/Gondolkodik el, majd már bele is vág a kérdésáradatba, így nagy hirtelen azt sem tudja, melyiket tegye fel először./
- Vissza lehet menni?
/Ő a maga részéről jelenleg ezt érzi a legfontosabb kérdésnek, bár van egy olyan érzése, hogy erre nincsen esély. Akármilyen választ is kap, azért még jönnek a kérdések, mert ha már itt van, akkor szeretne megtudni pár dolgot./
- Csak egy falka van, vagy van több is? Gondolom akkor más, hogy is mondtad… varázslények is vannak még. Mifélék?
/Egyelőre beéri ennyivel, de közben már keresgél is egyéb megválaszolandó dolog után, a gondolkodás legalább eltereli a figyelmét az odaát történtekről./

(4)

[Jóindulat]

*Emma Raine Shyama*

/Zound csendesen megrázza a fejét. Valahogy ebben a mozdulatban több véglegesség sűrűsödik össze, mint magában a szóban, amivel megválaszolja a visszatérésre vonatkozó kérdést./
- Nem. Egyáltalán nem lehet visszamenni. Sőt, arról sem hallottam, hogy valaki, aki kijött belőle, valaha is visszatért volna a bolthoz. Csak próbáld ki... /Áll meg a járda közepén./ Hol van a bolt? /Int hátra széles mozdulattal, s mintha az irány határozatlansága uralkodna el, Emma kissé zavartan konstatálhatja, bizony nem tud egyértelműen felelni. Érzi, tudja, honnan jöttek, de hogy a bolt pontosan hol is található... Zavarát látva kísérője felkuncog./
- Na látod. Erről beszéltem. Egyébként a falka kérdése kissé bonyolultabb. Ha szigorúan vesszük, minden törvénytisztelő vérfarkas tartozik egy nagy falkához, ennek a vezetője, az Ulfric, Fehéragyar, amit ő mond, azzal senki nem tud sokáig vitatkozni. Ezen belül található több, kisebb falka is, mint például az enyém, az Ösvényeken vezetők falkája. Ebben természetesen az adott falkavezér szava a döntő. Szóval olyasmi, mint a nagycsaládon belül a kis, konkrét család. Az egyes falkák tagjai engedelmeskednek a vezetőiknek, azok pedig az Ulfricnak. Nagyjából így néz ki a közösségünk.
- A varázslények kérdése... Mindig elfelejtem, hogy a ti korotok még a Rejtőzés kora... Vagyis amikor mindenki, aki eltért az átlag halandótól, elrejtette a valódi lényegét. Vagyis ők, mi vagyunk a varázslények. Farkasok, vámpírok, sidhe, varázsló... Legfeljebb csak kivételes alkalmakkor és csak a kiválasztottaknak mutatták meg magukat. De szerencsére ez már bőven a múlté. Ha jól saccolok, nagyjából olyan ötszáz éve mindenki szabadon járhat. Már csak az egyezményre kell figyelni, hogy azt betartsuk. Más fajú, különösképpen a halandók megtámadása kifejezetten tilos. Ennyi a leglényegesebb törvény, amit a saját érdekedben jól jegyezz meg. Ha itt történik ilyen... Nos, a helyi erők nem sokat tétováznak, ha a rend fenntartásáról van szó.

[Emma Raine Shyama]

*Jóindulat*

/Szavak sem kellenének már, a fejrázás meglehetősen érzékletesen adja meg a választ. Mély sóhaj szakad fel mellkasából, egyelőre túlságosan kilátástalannak tartja ezt az egész új helyzetet. A szívébe maró fájdalom az első olyan érzet, minek hatására úgy érzi, ez mégsem álom. Egyszerűen semmi sem töltheti el ilyen végtelen csalódottsággal és ürességgel, mint ez a hír. Kabátja zsebébe nyúlva szorulnak ujjai a kis szoborra. Sem így, sem úgy nem láthatja őket újra, marad hát neki a gyász. Egyedül Dorothée az, akinek a hiányát nem fogja túl jól viselni, tudta jól, hogy barátnője képes volna kirángatni ebből is, mint már megannyi egyéb kellemetlen történésből./
- Én… nem tudom.
/Vonta össze a szemöldökét, jól láthatóan pontosan oda nézett, ahonnan kijött percekkel ezelőtt, mégsem látja, amit látnia kellene ott. Most, hogy így visszagondol, abban is biztos, hogy egyszer sem pillantott vissza. Ez nagyon-nagyon fura./
- Fehéragyar? Van egy ilyen című film… azaz, ezek szerint volt… nagyon szerettem.
/Nem mintha ez lényeges információmorzsa lenne, de kicsit csapong most minden értelemben. Fogalma sincs, mihez kezdjen azután, ha ez a regisztráció megtörtént. Ezt az új világot vajon miként fogja megszokni?/
- Értem. Én akkor most része vagyok valamelyiknek, vagy tennem kell valamit ahhoz, hogy bekerüljek egy kisebb falkába?
/Ez iránt bizonyosan nem a régi énje érdeklődik, sokkal inkább a dolgokat jóval tisztábban látó farkas, aki tisztában van vele, hogy falka nélkül, egyedül elveszett./
- Ha már nálunk is voltak ilyen lényeg, akkor elég jól sikerült a rejtőzködés.
/Nagyon érdekes ebbe belegondolni. Vajon ismert valaha ilyen varázslényt? Mi történhetett, hogy mostanra már nem kell titkolniuk a kilétüket? Többen lennének, mint az emberek? Vajon van erre könyvtár, ahol utána tudna nézni az elmúlt évszázadoknak?/
- Ezt az egyezményt valahol el lehet olvasni?
/Fűzi közbe, elvégre ha ilyen kiemelt szerepet kapott a dolog, nem ártana kicsit tüzetesebben átnézni a dolgokat. Igaz, senkit sem áll szándékában bántani, de nem tudja, hogy miként vélekedik erről a kérdésről a fekete bundás. Az is lehet, hogy ő sem egy vérmes jószág, de erre nem merne fogadni./
- Értem, remélhetőleg nem kell majd tartanom tőlük.
/Bár, egy röpke gondolat erejéig megfordul a fejében, hogy így legalább könnyen lezárhatná sorsának fonalát, de a szíve mélyén tudja, hogy nem gondolja komolyan. Nem, ő élni akart, legyen az bármilyen nehéz is, hogyha majd valóban eléri a vég, akkor úgy találkozhasson újra a szeretteivel, hogy helyettük is élt./

(5)

[Fiona Freefall]

*Előzmény: Kávéház*
*Emma Raine Shyama*

/A Kávéházból kilépve felkaptam a fejemet. Valami ismerős illat csapta meg orromat, s csak miután Lomposkától kérdeztem, ki meg mi lehet, kaptam meg a választ: imádott pasim nemrégiben a közelben járt! Gyors terepszemle után aztán már fel is ismertem járását, ahogy egy ismeretlen csajszi mellett baktatva nagyban magyaráz valamit. Lomposka vicsorogva ugrott volna az ismeretlennek, de méltóságteljes és roppant fejlett emberi elmémmel tudtam, nem a kiscsaj a hibás, ha hímem letéved a közösnek megjelölt ösvényről. Miután előrelátóan dzsekimet hátizsákomba gyömöszöltem, vadabbik énem feltörekvő energiáit és külsejét kölcsönvéve óvatosan közelebb osontam, így még hallhattam, hogy a páromnak kijelölt pasi mit is mond./
- Egyelőre még nem tartozol falkához, mindenesetre megelőlegezem a bizalmat, és úgy kezellek, mint az Ulfric szavára hallgató testvért. Mint minden, a boltból átkerült fajtársat.
/Lehet, hogy a mosoly, amivel kísérte, vagy Lomposka türelmetlensége volt az oka, de nagyjából eddig bírtam. Röpke lendületvétel után már zuhantam is Zoundom hátára, éppencsak szolidan belekapaszkodva. Persze, jó hírére nem cáfolt rá, már gurult is előre, hogy lehajítson magáról, így kisvártatva már teljesen kiszőrösödve, kaffogva a földön hentergőztünk. Elhiszem, hogy első látványra ijesztő lehetett, ahogy egyik pillanatról a másikra letámadtam a fickót, de rövidesen felismert, így csak könnyebb karcolásokat szereztem be... Igaz, rajta is díszelgett pár vércsík, mire lefogott./
- Szia, drágám. /Vigyorogtam egészen csak kicsit hörögve alulról az arcába, miközben konszolidáltabb alakra váltva megembereltem magamat. Pasim kis ideig közelről bámulta a tekintetemet, de aztán kapcsolt és miután a másik csajra pillantva ellenőrizte, hogy onnan sem fenyegeti veszély, ő is visszavette normál alakját. Így legalább valamivel több levegő jutott a tüdőmbe./
- Szia /viszonozta üdvözlésemet bizalmas, csendes hangon, majd hivatalos hangerőre váltva a csajszihoz szólt./ Emma, bemutatom Fionát. Hozzád hasonlóan ő is múltbéli. /Miután lekászálódott rólam, kezét nyújtva felsegített./ Nem mellesleg a párom.

(202)

[Emma Raine Shyama]

*Fiona Freefall*

/Bólintott, egyebet nem tehetett, de Zound szavai nyomán hamar adta magát egy másik kérdés. Ha már itt van, akkor szeretné a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből, legalább akkor elfoglalja magát, és talán nem fog minden másodpercben a szeretteire gondolni./
- Mit kell tennem, hogy falkához tartozzak?
/Talán nem meglepő az érdeklődés, épp eleget olvasott a farkasokról és a vérfarkasokról ahhoz, hogy tudja, falka nélkül mit sem érnek. A magányos farkas könnyű préda, számára pedig a magány volt az utolsó, amire most szüksége volt. Gondolatainak komorsága csak még sötétebbé válik, ha egyedül marad.
Választ azonban már nem kapott, hiszen az információáradatot megszakította egy farkas. Valahogy sokkalta érzékenyebb volt a külvilág változásaira, nem is értette, emberként sokkal nagyobb lett volna a reakcióideje. Most azonban gyorsan arrébb lépett, kikerülve a „harcmezőről”. Csupán pár pillanatig érezte a késztetést a változásra, de szerencsére képes volt visszafogni magát. Túlságosan új arc ő még itt ahhoz, hogy bármiféle ilyesmibe beleavatkozzon, talán nem is volt rá szükség. Feltételezései szerint ugyanis Zound erős farkas volt, noha ez nem jelentette azt, hogy a másik farkas nem az.
Rövidesen igazolást nyertek elgondolásai, a férfi kerekedett felül, bár nem tűnt olyan véresen komoly küzdelemnek a dolog./
+Ohh.+
/Esett is le neki a tantusz a megszólítás után. Ezek szerint az előbbi inkább valamiféle játék volt, neki aztán mindegy, amíg nem őt akarja vércsíkokkal telerajzolni valaki. Felvont szemöldökkel meredt a rá pillantó farkasra, nem is értve, miért lehetne ő bármekkora fenyegetés is egy erősebb hímnek. Mindenesetre egy pillanatig sem tett semmi fenyegetőt, eszében sem volt idejekorán kihúzni a gyufát. Meg aztán, kár is lenne tagadnia, hogy a drágám megszólítás megviselte. Az arcára ugyan nem ülnek ki a szomorúság jelei, de bármit megadna érte, ha a férje még élne, itt lehetne vele, s ő is mondhatná neki, hogy drágám…/
- Szia!
/Nem tudja, miként működnek a tiszteletkörök ebben a világban, de valahogy nem tűnik egy kézfogást szívlelő egyénnek a másik nő, úgyhogy csak biccent egyet. Őszintén, az előbbi után nem is biztos, hogy érdemes vele jóban lenni. Egy kis csihi-puhi bármikor? Háááát… Mindenesetre nem ítélkezik előre, neki a plusz ponthoz jelenleg annyi is elég, hogy vérfarka Fiona is./
- Elég különös módon fejezitek ki.
/Talán, ha nem Ő körülötte járnának a gondolataim, a mosoly árnya játszadozna ajkaimon, bár gúny még így sincs a szavaiban, inkább csak egy egyszerű megállapítás kerekedik belőle./
- Ugye nem kell, hogy mindenkinek legyen párja?
/Ilyesmit biztos nem kérdeznek túl sokan, ő sem szándékozta feltenni, egyszerűen csak kicsúszott a száján. Holt biztos benne, hogy legépel minden hímnemű egyedet, aki megpróbál kikezdeni vele. Senkinek nem fogja hagyni, hogy átvegye a számára tökéletes férfi helyét./

(6)

[Fiona Freefall]

- Helló. /Villantottam legbűbájosabb mosolyomat a csajszi felé és jónevelten kezet nyújtottam. Aztán félbeszakítva a mozdulatot +A kiscsaj nagyon kimért, akárcsak Philo zrikásabb része. Miért mindig az ilyeneket fogom ki?+/ inkább hátradobtam arcomba rázódott sörényemet, mintha mindig is ez lett volna a szándékom. Újra-visszadizájnolt frizurával vigyorogtam végül biztatóan rá./ Nyugi, előbb vagy utóbb belerázódsz a farkaslétbe, ne aggódj. /Még arra is tellett, hogy lelkesedést suvasszak a hangomba, elvégre nem kell, hogy lelombozzuk az újoncokat. Aztán nem bírtam tovább, egy egészen enyhe birtokló mozdulattal átkaroltam hímem derekát, és hagytam, hagy beszélgessen legújabb huginkkal, miközben én a karjai alól fürkésztem a csajt./
- Nos /kezdte ő roppant bölcsen, időt nyerve, hogy átgondolja, mit is akar mondani/ egyáltalán nem muszáj a párválasztás. Főként, hogy a fajtánk dacára vérmes természetének... De ezt majd úgyis megtapasztalod... Szóval egyáltalán nem vagyunk csapodár természetűek. Mint az általad ismert, állat, a farkas, mi is kitartunk a választottunk mellett.
- És szükség esetén el is marjuk mellőle, ha valaki közeledni próbál hozzá. /Vigyorom, amivel kísértem a közbenyögést, negédes, akárcsak hangom, de éreztem, hogy tekintetem keményen villan. Meglehet, szívem csücske is észrevett belőle valamit, mert kaptam pár privát, furcsálkodó pillantást, de nem érdekelt. Gondoltam, jobb, ha tisztában van a kiscsaj a játékszabályokkal. Még mielőtt muszáj lennék szétkapni őkelmét./
- Nos, hát igen. /Mosolyodott el rajtakapott-beismerően végül Zoundom, majd magyarázólag hozzátette./ Tudod, a farkas alapvetően territoriális lény. Megvédi azt, ami az övé. Ezért, van az, ha valaki fajtánkbéli érkezik a boltból, az egészen biztosan a kezünk alá kerül. /+Csak én éreztem úgy, hogy ez kétértelmű megjegyzés volt?!+ futott át az agyamon, de aztán elhessegettem a gondolatot. Mindössze csak a csaj reakcióit figyeltem a korábbinál is élesebben./ Az Ulfric utasítása, hogy az érkezők alapvetően falkatársak. Szóval különös dolgod nincsen, mindössze eljönni velem Bloosxbe a regisztráció után.
/Rezdülésemet, amivel erre a megjegyzésre felkaptam fejemet, észrevehette, mert rám nézett./
- Tényleg, te még nem is vagy regisztrálva.
- Nem bizony. Mi ez, valami új baromság? /Néztem rá meglepetten, majd kérdőn felvonva szemöldökömet Emmára pillogtam. Végül vissza Zoundra, aki beletörődően megvonta a vállát./
- Tudod, a Tanács döntött így, nekünk alkalmazkodnunk kell.
- Pff. /Fejeztem ki véleményemet az egészről, végül elfogadtam. Ha törvény, hát törvény. Be kell tartani./ Akkor essünk túl rajta, aztán haladjunk tovább. /Szólamlottam fel és közben igyekeztem nem rágondolni, milyen más egyéb dolgom lenne, aminek a teljesítésével viszont baromira nem haladok egy hajszálnyit sem./
- Tudod, aki eddig a múltból jött át, mind azzal kezdte, hogy mi meg hol voltam odahaza. Te pedig rögtön azt kérded, hogyan tudsz itt túlélni. Határozottan szimpatikus vagy nekem. /Szóltam Emmának, miután szépen lassan elindult hármasunk. Akár békülési üzenetnek is vehetően felkuncogtam./ Bár végülis, tesó vagy, meg sem kellene lepődnöm.

(203)

[Emma Raine Shyama]

*Fiona Freefall*

- Kénytelen leszek.
/Nem akart túlságosan elbizakodottnak hangzani, de jól tudta, hogy ha valamit nagyon akar, azt képes lesz megtenni. Jelenleg nagyon is bele szeretett volna temetkezni valamibe, hogy kivakarja magát az önsajnálat feneketlen bugyrából. Itt ugyanis érzései szerint ennyi erővel egy céltáblát is festhetne magára a mostani lelkiállapotában.
Nem volt nehéz észrevennie a birtokló mozdulatot, nem mintha bármit is tett volna, ami aggodalomra adhatott volna okot. Akkor sem érdekelné szexuális értelemben Zound, ha fizetnének érte, és ez természetesen nem azt jelenti, hogy a férfi rosszul nézne ki./
- Értem.
/Bólintott a hallottakra, majd a vigyorgó Fionára esett a pillantása, mély sóhaj szakadt fel ajkaiból, s megcsóválta a fejét. Ő lélekben még az az átlagos, szürke, seszínű hajú, kissé kerekded nőszemély volt, eszébe sem jutott, hogy bárki szemet vethetne rá, az meg pláne nem, hogy ő akarja bárkivel összeszűrni a levet./
- Remélem körbepisilni nem akarod.
/Jegyzi meg, állva Fiona tekintetét, nem foglalkoztatja a közel sem burkolt fenyegetőzés, ő tudja, hogy a párja halott, más pedig a közelébe sem érhet. Ezt azonban jobbnak látja nem megosztani senkivel, akit csupán két perce ismer. Talán majd egyszer. Meglehet, itt másként működnek a dolgok, de ő világ életében szentül meg volt győződve arról, hogy mindenki életében csak egy Nagy Ő van. Meglelte, majd elvesztette.
Az epés megjegyzés után azonban mintegy feloldani kívánván az élesedő szituációt, ajkaira erőltet egy nem túl meggyőző mosolyt, viszont a próbálkozás mindenképpen díjazandó. Igaz, az is lehet, hogy nekiugrik a nő, no de hát akkor legalább kipróbálhatja azt a pofátlan dögöt odabenn.
Ha kicsit kevésbé figyelne a környezetére, tán még akkor is érezné a lyukat, amit Fiona tekintete éget az arcára. Fogalma sincs, milyen egyéb módon adhatná még tudtára, hogy nem fáj a foga Zoundra. Ő semmiféle mögöttes tartalmat nem észlel a férfi szavaiban, így hát a némileg feszült helyzethez képest nyugodt vonásokkal hallgatja a tőle jóval tájékozottabbat./
- Gondolom ez a Bloosx akkor a farkasok területe.
/Most először látható valami lelkesedésféle a szikrázó kék lélektükrök mélyén, valami, aminek köze van az élethez, nem csupán komor árnyak töltik meg. Hosszú még az út, de a benne élő másikkal nehéz vitatkozni, ő pedig legszívesebben farok csóválva rohanna fel, s alá./
- Remek, akkor nem csak én esek át ezen a bizalomgerjesztő procedúrán.
/Máris jobb egy fokkal, őszintén szólva nem szívesen megy, ha kell, akkor kell, de inkább menne fogorvoshoz, pedig azokat is nagyon rühelli.
Érdeklődve hallgatja Fiona hozzá címzett, ezúttal már jóval pozitívabb töltetet hordozó mondandóját./
+Feleség és anya. De már egyik sem vagyok.+
/Nem képes azonban kimondani a súlyos szavakat, de talán jobb is, itt most nincs helyük./
- Úgysem mehetek vissza, fölösleges azon agyalnom, mi volt ott, ha nem kaphatom vissza.
/Vonta meg a vállát, majd rásandított a nőre./
- Amint nem akarod kettéharapni a torkom, te is szimpatikus leszel.
/Húzódott lassan mosolyra a szája, mintegy viszonozva az eddigi fricskákat, közben azért haladt is, elvégre a regisztráción szeretett volna mihamarabb túl lenni./
- Mióta vagy itt? Hogy bírod? Milyennek találod?
/Kérdezi végül, az eddigiek alapján Fiona nem fog kertelni, és kendőzetlenül elé tárja majd a véleményét. Már ha képes annyira olvasni a jelekből, mint amennyire hiszi magáról./

(7)

[Caridwen]

*Emma - Időfolyam*

/Épp kedélyesen beszélgetve haladtok, amikor hirtelen a tömegből három alak tör utat felétek. Kettő fekete páncélt visel, ami második bőrként simul rájuk, a harmadik pedig egy viszonylag magasabb megtermett férfi. Ahogy közelebb ér Emma rajtad valami furcsa nyugtalanság vesz erőt... Minél tovább figyeled annál ismerősebb, a járása... a szintén futurisztikus páncélba bújtatott medveszerű alakja... Amikor a kék szemek pillantása találkozik a tieddel felismered legyen bármekkora képtelenség is, hogy itt van... Theodore...
Ő azonban a két másik farkashoz lép először és megvillant egy igazolványt az orruk előtt./

- Üdvözletem, a Tíz Város Szövetségének Rendfenntartó erői küldtek minket, hogy vegyük át a hölgy kíséretét. Az önök feladata itt véget ért, Shyama kisasszony innentől a mi biztosításunk alatt áll. /mondja a szívfájdítóan ismerős hang, de közben nem néz rád, mintha fel sem ismerne./

- Tehát ha lenne olyan kedves hölgyem, kövessen minket. /néz végre rád, a két katona rezzenéstelenül áll a két oldalán. Ha a két másik farkas megvizsgálta az igazolványát, ami fedhetetlent, akkor biccent nekik, majd a két katona beáll melléd és két oldalról kísérnek a férfi megy elől./

*Elnézést Fiona, de elrabolom a hölgyet. *

[Emma Raine Shyama]

*Caridwen - Időfolyam*

/Valami nem stimmel, érzi, ahogy az apró szőrszálak az égnek merednek a karján, furcsán nyugtalanná válik, szabályosan liftezik a gyomra, s pillanatokon belül már tudja is, miért. Az idő mintha megállna, őrületesen hosszúnak tűnik az a pár szívdobbanás, amíg nem észlel semmi mást. Csak Őt látja./
+Lehetetlen.+
/Ezer közül is. Szokták mondani, s mennyire igaz. A szíve belefacsarodik a látványba, a könnyek pedig egyből utat törnek maguknak, elhomályosítva kék lélektükreit, de kicsordulni még képtelenek. Próbálja magára eröltetni ama gondolatot, hogy a férfi valójában nem lehet az ő Mackója, de képtelen rá, hisz a szíve annyira szeretné, hogy igaz legyen.
Meg sem bír moccanni, a lábai egyszerűen túlságosan remegnek hozzá. Csak Őt bírja nézni, ha akarná sem tudná elfordítani a fejét./
+Shyama kisasszony…+
/Ezt hallani olyan, mint egy jól irányzott, istenes pofon, kijózanító hatása viszont egy csepp sincs, csupán a szíve sajdul bele. Milyen istenek képesek ilyen módon játszani a darabokra hullott szívével? Aljas, mocskos dolog. Az jelenleg le sem esik neki, hogy ha Ő lenne az, még csak fel sem ismerné, hiszen nem is hasonlít egykori önmagára./
- Miért kell nekem biztosítás?
/Kérdi halk, rekedt hangon, tipikusan a sírás előtt állók hanghordozása ez, nem nehéz beazonosítani senkinek. Nem is foglalkozik azzal, hogy most valami picsogó libának nézik majd. Senki sincs tisztában azzal, mennyire felborították most nehezen megszerzett lélekjelenlétét. A kérdés azonban mégsem erről árulkodik. Az érzései és a szavai abszolút nincsenek szinkronban, vannak helyzetek, amikor bizonyos kérdések nem megengedettek. Talán lesz esélye beszélni ezzel a fickóval, és megtudni, kicsoda, micsoda, de leginkább az érdekelte, hogy vajon a lelke is hasonlít-e… Ha igen, akkor elveszett./
- De... még nem regisztáltam.
/Nem mintha annyira akarna, de úgy tűnt, hogy ez azért egy lényeges dolog, nem akarja, hogy gondja származzon belőle. Azonban, ha nem zavartatja emiatt magát senki, akkor ő megy a katonákkal, hevesen dobogó szíve kíséri lépteinek ütemét. Ezzel a férfival bárhová elmenne, addig legalábbis, amíg ki nem derül róla egy, s más./
- Köszönök mindent, majd valahogy eljutok Bloosxba.
/Pillant vissza Zoundra és Fionára, az esze azt súgja, jobb lenne, ha velük maradna, míg a szíve hevesen tiltakozik a gondolat ellen. Jelenleg az utóbbi lényegesen hangsúlyosabb, túl friss még a seb ahhoz, hogy hagyja csak úgy kisiklani a markából az események ezen fonalát./

(8)

[Caridwen]

*Emma - Időfolyam*

/A férfi hátrapillant rád a válla fölött, az oly ismerős kék pillantás hosszasan pásztázza az arcod, mielőtt válaszolna./
- Ne aggódjon kisasszony, ez csak afféle elővigyázatosság. Ők az én embereim és mindig mellettem vannak. Mellesleg a nevem Theodore ezredes. /mondja nyugodtan, majd vissza is fordul tovább pásztázva az utat és mintha észre sem venné, hogy mennyi megválaszolatlan kérdést hagyott benned.

A két katona megáll egy pillanatra, majd tovább indulnak, de szép lassan lekanyarodtok a fősugárútról egy kicsiny kihalt mellékutcába. Itt nincs semmi élet, olyan elhagyatott az egész, mint a filmekben, ahol megkéselik szegény áldozatuk a gyilkosok.
Theodore feléd nyújtja a kezét, majd biccent az egyik katonának./

- Kérem ne aggódjon kisasszony, most teleportálni fogunk, aztán ha megérkezünk bemutatom a csapat többi tagjának is és a főnököm elmagyaráz önöknek mindenkit. /A fogása biztos, ahogy megérint ezernyi régi emlék rohan meg. Aztán egy fehér villanás és úgy érzed apró darabokra szakadsz, hogy valahol egészen messze áll majd össze egésszé.../

[Emma Raine Shyama]

*Caridwen - Időfolyam*

/Választ természetesen nem kap, egy fikarcnyit sem, de a forró kását azt aztán rendesen kerülgetik. El is húzza a száját, úgy tűnik, a grimaszolás ugyanúgy megy neki, mint azelőtt./
- Aham…
/Kezd felmenni benne a pumpa, ami most jó, hagyná magát a farkasban felhorgadó tehetetlen dühnek, most szeretné, mi több, akarja. Jól jönne, ha a nála lényegesen hevesebb természetű farkas uralhatná a helyzetet, talán kivakarva magukat a szószból, amibe kerültek. Bár nem követett el semmit, így nem is igazán érti a dolgot… Ez egészen addig a végletekig hervasztó pillanatig tart, amíg meg nem hallja a férfi nevét. Néma segélykiáltás az, ahogy a zsebében pihenő fából készült szoborra kulcsolódnak ujjai, mintha erőt meríthetne belőle, vagy megsúghatná, hogy ez csak valami hihetetlenül kegyetlen tréfa… A helyzet az, hogy úgy érzi, mindjárt kidobja a taccsot, pedig alig evett valamit az elmúlt héten. Ez így nem lesz jó.
Érzelmeinek rohamos változását már ő maga sem tudja követni. Ez régen is így volt. Mindig is ő volt az egyetlen ember, aki el tudta érni nála, hogy a legkomorabb hangulatból az egekig szárnyaljon, s néha fordítva is. Csakis Ő./
+Theodore… Istenem…+
/Képtelen nem ellágyulni. Ostobaság, az esze tudja, ám hiába kardoskodik a sebzett szív ellen. Nem számít a félreeső hely, az sem érdekelne, ha ez az idegen, aki szakasztott olyan, s még úgy is hívnák, kitépné a hevesen verdeső szívét bordáinak ketrecéből. Nem, még örülne is neki. Tőle bárminek örülne.
Az a felé nyújtott kéz, az egész mozdulat, annyira szeretné, vágyik rá, mint talán még soha semmire. Egyetlen kósza könnycsepp csupán, mi kíséri a darabos, bátortalan karlendítést, majd ujjainak lágy rebbenését, ahogy az ismerős tenyérbe simulnak./
+Hogy lehet ez?+
/Nem férnek el már a józanész diktálta gondolatok az elméjében, helyette ott van az összes emlék, minden szép pillanat. A találkozás, az a csibészes mosoly, az első igazi randi, a csók, a szerelem, az a pillanat, amikor rájössz, hogy igen, Ő az, akivel biztosan le tudnád élni az életed. Amikor megkéri a kezed, s hevesen dobogó szívvel, könnyes szemmel mondasz igent… Az esküvő, majd mikor megtudjátok, hogy egy csepp életet sikerült összehoznotok együtt.
Istentelenül fáj.
Fogalma sincs, mit mondott neki az ezredes, a gondolatai túlságosan messze szárnyaltak, épp ezért nem is tudja eldönteni, hogy a lelke fájdalma az, mi megrohanja, vagy a fehér villanásnak köszönhető a testét tépő kín. A sikoly azonban bennakad, tudja, hogy azt a kezet fogja, ami átsegíti bármin, legalábbis a képzettársítás nagyon is működik. Nem lehet nagyobb baja annál, ami már így is van. A test kínja sosem érhet fel a lélek szenvedéséhez./

(9)