Fősugárút

[Alida Near]

[2900. augusztus 18.]

/Kiléptem a kivilágított utcára. Azaz lépni akartam volna, de ehelyett inkább egyenesen leestem a küszöbről az átlátszó járdára. Hát meresztettem is a szemem rendesen, amint láttam, hogy nem látom, amin állok. A város fényei átragyogtak az utakon, melyek a sötétedő égbolt előtt csillagösvényként fénylettek. Olyan járművek, melyeket elképzelni sem tudtam volna. Fantasztikus volt, és egyben félelmetes is./
+ Miféle világba jutottam? +
/Kérdeztem magamban. Most már egész biztos lettem benne, hogy nem álmodok, hiszen ilyesmit álmomban sem tudnék elképzelni. Az pedig még inkább meggyőzött, hogy körülöttem mindenféle csodabogarak mászkáltak, a szárnyas emberektől az apró, zöld lényekig mindenféle előfordult közöttük. Voltak emberibbek, és kevésbé emberiek, de mindben volt valami apró rendellenesség. Az egyiknek hegyes volt a füle, a másiknak a foga, a harmadiknak a szarva.
Én a falhoz lapultam, úgy lopakodtam odébb, nehogy valaki véletlenül el találjon taposni. A boltba nem akartam visszamenni, hiszen jó okom volt rá, hogy eljöjjek. Valamit tennem kellett, ott nem maradhattam.
Nem tudtam pontosan, mit keresek. Elindultam egy irányba. Ha normális méretemben lettem volna, megszólítok egy járókelőt, és megkérdezem tőle, hol is vagyok, de így ez nem mertem megtenni, hacsak nem egy hozzám hasonló méretű tündérkéről lett volna szó./
+ De hiszen nekem vannak szárnyim.+ /Jutott eszembe./ + Akár repülhetnék is! + /Nagyon megörültem ennek a felismerésnek, és rögtön megrebegtettem a szárnyimat, de nem sikerült felemelkednem. Egyszerűen nem sikerült. Nem értettem ehhez. Be kellett látnom, hogy mint minden mást, ezt is meg kell tanulnom./
+ Hiszen én még csak néhány órája vagyok tündér. +
/Maradnom kellett a sétálásnál. Ezen az ismeretlen helyen, ismeretlen lények között. Távol a családomtól, a barátaimtól, és minden ismert dologtól, egy idegen világban./

(3)

[Caridwen]

*Chrisotoph - 2900. augusztus 30.*

- Ez csak természetes, örülök, ha tudok segíteni. /mondja továbbra is ugyan abban az udvarias hangnemben./
- Majd keresünk önnek valamilyen térképet, hogy a teaház nyugalmában tanulmányozhassa kissé világunkat, hátha úgy könnyebben rálel a hölgyre, akit oly epedve kutat. /mosolyog rád továbbra is azzal a mindentudó mosolyával.

A kezének egy könnyed intésére a fölöttetek elsüvítő légmobilok egyike ereszkedni kezd és valami, legjobb tudásod szerint taxiféleség száll le mellétek. A sofőr egészen emberformájú, semmi különöset nem veszel észre rajta, amíg kísérőd előadja neki az útvonalat, meg hogy pontosan melyik teaházba akartok menni.

Aztán odalép az egyik ajtóhoz kinyitja és int neked./
- Jöjjön, szálljon be és már mehetünk is. /mosolyog.
Ha beszállsz a taxi hamarosan megindul és nemsokára oda is értek a teaházhoz, ellenkező esetben megvárja a kérdéseid és válaszol rájuk./

[Chrisotoph]

*Caridwen - 2900. augusztus 30.*

/Szavaira bizonytalan köszönettel bólintok; és bár megpróbálok mosolyogni mellé, attól tartok, a kísérlet csak annyira sikerül, amennyire a mögötte álló szándék őszinte volt. Érdeklődve figyelem, ahogy intésére szinte azonnal egy égi jármű válaszol, amely még többé-kevésbé szokványos megjelenéssel is bír - eltekintve a kerekek teljes hiányától, melyek az égi utakon persze kevés szereppel bírhattak. Egy pillanatra ugyan elgondolkozom hogy ha én (vagy akár bárki más ebben a kifordult mesevilágban) intett volna hasonlóan a felettünk elsuhanó járművek irányába, vajon új ismerősömhöz hasonlóan gyors választ kaptunk volna a sofőrök egyikétől, vagy a lelkes taxis is - akár a látszólagos tudatlanság, a színlelt meglepetés - csupán egy kellék ebben a játékban, amelyben ismeretlen segítőm ha nem is osztja, de ismeri a lapokat?

De a kétségeknek itt, most nincs helye. Bizonytalan hogy mennyi ideig várhat rám Anna, bárhol is legyen; ez a tea pedig válaszok ígéretével bír (ha mással talán nem is), és jelenleg kevés dologra van nagyobb szükségem mint válaszokra. Még egy utolsó pillantást vetek a furcsa népekkel zsúfolt fény-utcára, amely ebben a pillanatban abszurd módon egyfajta biztonság érzését tűnik nyújtani; de az ajtó nyílik, én pedig egy mosoly árnyékával az ajkamon megköszönöm az udvariasságát, és beszállok a meglepően valóságosnak tűnő beltérbe. Megérintem Anna levelét, de nem veszem elő; kísérőm szintén beszállt a taxiba, és bár pillanatnyilag úgy tűnik nem sok ügyet vet rám, nem hiszem hogy a szeme sarkából nem figyelné, nem ismerné minden mozdulatomat. A taxi finom lökéssel elindul, és a járókelők, a fényes út, és a bolt, ahonnan érkeztem távolodni kezd. A bolt képével kapcsolatban újra az az érzés fog el, mintha már láttam volna valahol; de ahogy eltűnik a szemem elől, elfelejtkezem róla, és az ablakon kibámulva egyre csak a jövőn tűnődöm. Fel sem tűnik milyen gyorsan elérjük úticélunkat./

(7+többszörösen figyelmeztetve lettem hogy adjak hozzá 30-at, szóval 30 = 37)

[Reagen Weltz]

*Augusztus 29. hajnali egy körül*

/ Annak ellenére, hogy már jócskán besötétedett, az úton cseppet sem csökkent a forgalom. Prágában ilyenkor már alig járnak az autók, aminek köszönhetően jóval kevesebb ember szédül az autók elé a szórakozóhelyek közelében, mint amennyi megérdemelné. De itt csupán a járdán fogyatkozott meg a tömeg, az autósokat mintha nem is érdekelné az éjszaka. Elindulok arra, amerre a városközpontot sejtem, remélhetőleg előbb utóbb belebotlok egy liftbe, ami lejjebb visz a városban. Egy tíz perces séta után találok is egyet, de a kék tábla alatt nem azt találom, amit vártam. Nem tudom melyik elmeroggyant várostervezőnek jutott eszébe hogy, egy normális lift helyett egy üvegcsőben kéne lebonyolítani a fel-le utazást, de lenne felé egy két keresetlen szavam. Bár van egy sejtésem, hogy ugyanarról az illetőről van szó, aki az úttestet is plexiből tervezte. Egy ideig csak állok a cső előtt, mint egy hülye, de miután elsuhan előttem néhány gyalogos a csőben, és egyik sem tűnik kifejezetten rémültnek, behunyom a szemem, és beleugrok a csőbe. Kis idő kinyitom az egyik szemem és leküzdöm a kényszert, hogy egy rókával gazdagítsam a cső forgalmát./ +Azért érdekelne, mi lenne a sorsa. Előbb utóbb csak összeszedné valaki, ha más nem egy pórul járt utas.
/Előttem megjelenik egy hologram rajta néhány számmal, én meg megnyomom a kettest. Hülye ötlet volt, a zuhanás közben az kívánom, bárcsak lépcsővel mentem volna, nem érdekel, hogy vagy száz méternyi a szintkülönbség./ +Mi van, ha meghibásodik valami?/ gondolom, de nem kellett volna. A maradék néhány másodpercet páni félelemben töltöm és amint megállok, úgy vetem magam ki a liftből, mintha kergetnének. Aminek köszönhetően majdnem elbotlok a saját lábamban, de sikerül megkapaszkodnom egy oszlopban. Egy percig csak szorítom az oszlopot, és örülök, hogy szilárd talaj van a lábam alatt. Ha itt kell élnem a továbbiakban, nem árt, ha találok valami alternatív útvonalat, mert nem hiszem, hogy ezt valaha is meg tudnám szokni.
Nagy nehezen összeszedem magam, és megpróbálok rájönni hol vagyok. Teljesen esélytelenül persze, de eltart egy ideig, mire erre rájövök. Jobb híján célba veszek egy közelben álldogáló alakot és megindulok felé. A fickó valami klubb előtt áll, mérete alapján biztonságőr lehet. Sejtésem beigazolódik, mert amint a közelébe érek karját összefonja a mellén és az ajtó elé áll, úgy hogy egyértelművé tegye: Én oda ugyan be nem megyek./
- Hé, merre van innen a második kerület?/ kérdezem. A gorillának valami baja lehetett a hangsúlyommal, mert kis gondolkodás után így válaszol:/
- Végigmész azon az utcán, aztán jobbra fordulsz, aztán… felfordulsz. /mondja szemét vigyorral az arcán, én meg egy ideig csak bambán állok. Elképesztő, hogy ilyen szar poénok ennyi éven át képesek voltak fennmaradni./ +A jó dolgok eltűntek, de az ilyen baromságok azok megmaradtak. Jellemző./ morgom magamnak, aztán hátat fordítok a biztonságinak, de még hátraszólok neki. /
-Dögölj meg…/ Csak percekkel később, amikor már messze járok, jövök rá, hogy nekem tulajdonképpen az út szélén kéne feküdnöm egy komoly agyrázkódással./

(47)

[Riel]

/Séta közben veszem észre, hogy megváltoztam. Megállok az egyik épület ablaka előtt és végigmérem magam. Elkerekedett szemekkel meredek új külsőmre. A hajam fekete, a szemeim iszonyatosan sötétek - talán feketék? -, ráadásul plusz testrészem van. Nem is éreztem, de hogy nem lehet két ekkora dolgot?! Szárnyaim vannak, szárnyaim! Nagyok, fehér tollak borítják és ahogy beléjük markolok, végigfut gerincemen a borzongás.
Fogalmam sincs, mi van. Abban reménykedem, hogy ez csak egy rossz vicc. Lassan kezdek pánikba esni, furák az emberek, ez a világ, s lassan én magam is. Naivan abban reménykedem, ez csak egy rossz vicc, vagy egy álom, amiből ha kinyitom a szemem, felébredek. Apropó! Megdörzsölöm őket, hátha segít valamit, azonban semmi hatása. Ugyanaz fogad. Magamat látom, csupán ijedt arcom miatt változik meg a kép./
- Undorító vagyok! /Elbírálom magam és szapora léptekkel elsietek innen. Nem akarok egy ilyen idegen helyen csörtetni! Mikor jutok haza?/

*A kávéházhoz!*

(2)

[Aurnia]

[2900. augusztus 30.]

/Megyek, de fogalmam sincs, hogy merre. Lépdelek előre, mintha tudnám merre tartok és közben tekintetemmel a terepet pásztázom. Aprók és nagyok, szárnyasok, szőrösek, pikkelyesek, megnyomorodott, eltorzult alakok, álomszép nők és férfiak... A valóság ezernyi színes üvegcsempén megtörve és eltorzulva nevet az arcomba. Bennem a bizonytalanság és a rémület egyre nő. /+ Nyugalom, nyugalom. Senki nem vetette rád magát, senki még csak be se szólt. Oké, megnéznek, persze, hogy megnéznek, hisz szemrevaló vagy, ebben a ruhában pedig elég feltűnő is. Ez csak egy karnevál, nem is lehet más. Jelmezbál, színes maskarák és maskarába öltöztem én is. Nem lehet más, valahogy egy felvonulásba csöppentem, csak épp fogalmam sincs hogy./ Magabiztosságot erőltetek magamra, lassan és mélyeket lélegzem, bár legszívesebben rohannék. /+ Velem nem történhet meg, hogy kihagyjanak az emlékeim. De vajon önmagam vagyok? Vajon nem valami rút betegség? Mérgezés? Alzheimer? Hallucináció? Emlékezetkiesés? ... Áhhh, ezek sehova se vezető gondolatok, ráérek a történteken gondolkodni ha már a szállodában ülök egy kád forró, olajoktól illatos vízben. ... Meg kell találnom a szállodát és.../ és fogalmam sincs, hogy hogyan csináljam. /+ Nem, a szálloda megvan, én vesztem el./ Megtorpanok és megfordulok, tekintetem az utat pásztázza, amit eddig megtettem. Figyeltem, igyekeztem minden részletet az emlékezetembe vésni, de hirtelen mégse tudom, hogy mennyit jöttem, hol lehet a bolt. /+ A régiségbolt egyáltalán valóságos volt?/ Homlokom ráncba szalad, arcomon kétségbeesés suhan át. /+ A francba! Nem állhatok neki kérdezősködni, de ki kell derítenem, hogy hol vagyok./ Mintha csak gondolatomra érkezne a válasz helyeslő röfögést hallok, közelebbről, mint szeretném. /+ Egy vaddisznó?! A város közepén? Mi a franc? Kutyából, macskából és madarakból is elég sok van itt, nem beszélve a groteszk maszkok alá rejtőző és hatalmas szárnyakat viselő emberekről. De egy vaddisznó?!/ Rosszallóan megcsóválom a fejem és határozott léptekkel indulok tovább, amerre eredetileg mentem. /+ Az utak vezetnek valahová. Talán meglátok egy ismerős üzletet, keresztutat, az Eiffel tornyot, egy metrómegállót, valamit, ami segíthet hazatalálni./ Célirányosan keresgélve lépdelek tovább, mígnem meglátok egy Kávéházat. /+ Ez is jó lesz! Hátha odabent üldögélve elcsípek valami beszélgetést és kiderül, hogy miféle karneválba csöppentem...

(2)

*Folytatás a Kávéházban.*

[Mira]

*Előzmény // Babak & Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

A férfi gúnyosan felnevet, amikor felhozod a fizetséget, Babak. A cigarettáját közben már elszívta, a csikket elpöccinti.

- Már hogy ne lenne! De nekem az nem éri meg. Különben sem értek a sidhe mágiához. - Miközben még hahotázik egy kicsit, feltartja a jobb kezét elérek. Hologramos igazolványkép tárul a szemetek elé. Hivatalosnak tűnik, bár egy szót sem értetek abból, amiről szól. Nem azért, mert nem tudtok olvasni. Azért, mert olyan címeket és rangokat jelöl, amikről még életetekben nem hallottatok. Közben teljesen felmér Titeket. - Kettő. Egy hármas és egy kilences. A kilencesnél fegyver van. Erősítést kérek. ... Vettem.

Pár másodperc múlva egy helikopter áll meg fölöttetek a levegőben, különös fény vetül rátok. A következő pillanatban Karllal együtt az utastérben vagytok. A meleg jólesik átfagyott tagjaitoknak.

- Ez így egyszerűbb lesz, azt hiszem. Kivéve, ha emberrablásnak hiszik - mosolyog a fiatalember, majd helyet foglal az egyik utasülésen. Nektek is int, hogy üljetek le. Érdekes, egyáltalán nem hallatszik be ide a gép erős hangja. Az utcán sem volt hangos, port is alig kavart. - Tehát, XXX. század, H'Sekirat. Nehéz elmagyarázni, hogy hogyan és miért kerültek ide, valójában mi se tudjuk. A bolt egyfajta időgépként működik, minden átlépő egy makettről számolt be. Az első eset úgy három éve történt, amikor egy ikerpár, bizonyos Heather és Georgina Mystic egyszer csak megjelentek itt teljesen új testtel - és ezáltal fajjal -, mint amivel eddig rendelkeztek. A hivatalos intézkedések megkezdődtek, bár amint látják, a rendszer most sem tökéletes. Igyekszünk segítséget nyújtani az átlépőknek, kezdve azzal, hogy hivatalos polgárokká tesszük őket. Ezért megyünk most regisztrálni. Önnek - John, ezt mondta? - különösen fontos ez, hiszen vadászként egy hierarchikus rendszerbe kell majd beilleszkednie, ahol mindig tudni fogják, hol van és mit csinál. Legyen szó hivatalos megbízásról, vagy magánakcióról.

- Kérem, bármi kérdésük van, tegyék fel most. Inkább én válaszolok rá, minthogy az Angyaltól kelljen ezeket végighallgatniuk. - Az angyal szónál elfintorodik, szinte már préseli. Látszik rajta, hogy ki nem állhatja ezt a személyt.

[Babak Abaye]

/Minő öröm, hogy számára viccesen hangzik a rablás gondolata és annak ellenére, hogy a "társam" ez a bizonyos Jonathan, aki látszólag járatos az ilyen ügyekben nem nyugtatott meg, hisz akár emberrablás is lehetne, már nem vagyok annyira ideges./ + Egyébként mit is számít, hiszen már úgyis elvagyok rabolva a saját világomból nem? Furcsák ezek a számok kilences és hármas illetve hogy az egyiknél fegyver van - ez bizonyára nem én leszek - emellett mit ért azon, hogy sidhe meg mágia.
- Nézze mondanám, hogy így már értem, de nem volna igaz. Kérdésem pedig annyi van, akár az égen a csillag, hogy példákat soroljak: mik ezek a számok, mi az, hogy sidhe meg mágia és miféle fajok? Valakiből véletlen kutya lett miközben átjött? /Ezen egy kicsit elmosolyodok, mert valljuk be őszintén, ha ez igaz, akkor én még szerencsésnek mondhatom magam./
- Emellett pedig azt állítja, hogy van pénzem holott én biztos vagyok benne, hogy nálam nincsen. /Odafordulok Jonathanhoz/
- Maga egyébként honnan érkezett? Követett engem, mikor beléptem abba a boltba? Oh most jövök rá, hogy be sem mutatkoztam, milyen illetlen is vagyok, a nevem Babak. + Határozottan emlékszem, hogy Attilát akartam mondani, no sebaj megint megpróbálkozom.
- De nyugodtam szólíthat Abaye-nek is. + Hát ez most sem jött össze... Mi van velem? Valami agyi elváltozást okozott volna az időugrás? Még egy lehetőségem van, hisz három a magyar igazság
- Régen Attilának hívtak. + Végre sikerült. /Kezet nyújtok, mind neki, mind Karlnak és Karl felé fordulva megkérdem az előbbi gondolatom./
- Valami agyi elváltozást okozhat-e az időugrás? /Majd az egyik sebemből elővarázsolok egy pakli kártyát és elkezdem megkeverni, ahogy mindig szoktam, ha kissé feszült vagyok. Tizenhárom darabra szétszedem majd összepörgetem a megfelelőket, egyiket a másikba zsonglőrködöm./

(3)

[Matt Hrowing]

*Mira & Babak, Előzményihol*

/Tisztában vagyok vele, hogy a holoigazolvány valódiságát nem tudom megállapítani, de azért igyekszem minél több információt leolvasni róla. ha mást nem legalább a Karlt foglalkoztató szervezet nevét.
- Ha feszélyezi a fegyverem, szívesen átadom maguknak. / A revolvert előveszem a zsebemből és odanyújtom Karlnak, úgy hogy még véletlenül se tekinthesse fenyegetőnek a mozdulatot./ -Különben sem hiszem, hogy van rá engedélyem.

/A helikopterben helyet foglalok, majd figyelmesen hallgatom Karlt. A Mystic lányok nevének említésére felkapom a fejem. Rendkívül elégedett vagyok magammal. Én, Jonathan Riley a Scotland Yard felügyelője téren és időn át nyomára bukkantam a furcsa körülmények között eltűnt lányoknak. Az ügy még távolról sincs megoldva ugyan, de legalább nyomon vagyok.
Majd valamikor rá kell kérdezzek a többi eltűntre is, de előbb végezzünk a regisztrációval, aztán majd egy alkalmasabb pillanatban körbeérdeklődöm./

-Miért állítja hogy vadász lennék? Jobb szeretem ha rendőrként utalnak rám. / Azt hogy egyszer már egy tükör is vadásznak nevezett, nem teszem hozzá./

(3)

*Bocs, kicsit összecsaptam a végét. de már fél lábbal kint voltam a lakásból*

[Mira]

*Előzmény // Babak & Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

A hologramos jelvényen a "TVSZ" van feltüntetve, mint hivatalos szervezet, aminek Karl dolgozik. A férfi megkaparintva Matt pisztolyát kiveszi belőle a tárakat, és szétmorzsolja őket a kezében. Aztán feláll, megnyom egy gombot az utastéren belül, mire egy kis fiók jön ki a falból. A fegyver ebben kap helyet.

- A sidhe és a vadász nem egyezik meg az emberrel. Mindketten mágikus lények, csak a vadászok ezt nem hajlandóak bevallani - kezd el magyarázni, miután helyet foglalt a székében. - A varázslények már az idők kezdete óta körülvesznek minket, ám felfedni magukat csak 2555-ben tették. Azóta nincsenek ilyesfajta titkok a Földön. Babak, Ön egy arany sidhe, Jonathan, Ön pedig vadász. Hogy ez mit jelent, azt maguknak kell felfedezni és megérteni. A későbbiekben úgyis kénytelenek lesznek elboldogulni az új... adottságaikkal.

Ismét megérint a falon valamit, mire az utastérben kialszanak a fények, és egy háromdimenziós holotérkép jelenik meg a levegőben.

- Ez itt Negapan, a Föld jelenleg ismert kontinense. Ezen kívül a mágia olyan mértékű pusztításokat végez, hogy nem mehetünk messze a határoktól. H'Sekiratban vagyunk, a Tíz Város Szövetségének fővárosában - mutat rá a városra. - Ez itt Uclysse, ez pedig Vhinudrat - tekint jelentőségteljesen Babakra, majd Mattre. - Két teljesen különböző világ. Javaslom, hogy mielőtt ellátogatnak az otthonukba, mindenképpen gondolkozzanak el azon, hogy valóban megéri-e. Általában megváltoztatja a Régi embereket.

- Agyi elváltozást természetesen okozhat egy effajta trauma, bevallom, Önök kifejezetten jól bírják ép ésszel. Talán túlságosan is. - Merően végigmér Titeket. - A legutóbbi fruska, akit regisztráltatnom kellett, az alakváltók csatornáiban végezte, nem fogta fel, hogy egy új test és egy új élet milyen felelősséggel és adottságokkal jár. Bár nem bánom. Nehéz eset volt. És olyan nyugodtan viselkedett, mint Ön, Jonathan.

[Babak Abaye]

+ Furcsa, olybá tűnik mintha egyesek meg se hallanák mit mondok, de ehhez már kissé hozzá szoktam. / Közben kitekintek a helikopterből az alattunk elterülő városra, még mindig mesésen néz ki. Az ujjaim között szüntelenül forgatom a kártyákat a jól megszokott rend szerint. Egyébként jól sejtettem a mellettem ülő tag tényleg járatos lehet emberrablási ügyekben, ha rendőr és persze nála volt a fegyver is. Értem én, hogy nem szokott hozzá, hogy kérdezik, de azért válaszolhatna. És a helyi segítségünkkel se jutottam előrébb, mintha csak egyre több kérdés generálódna.../
- Nézze lehet, hogy ez csak számomra tűnik bonyolult feladatnak, de hogyan lehet megérteni azokat az adottságaimat, amikről nem is tudom, hogy lenniük kéne? Illetve értem én, hogy arany sidhe, de ez mit jelent? Jó elfogadom, hogy nem vagyok ember, de ennek ellenére nem lettem okosabb... /Eközben alaposan megnézem a térképet és rágódom azon, amit mondott, hogy ott az "otthonom". Azon tűnődöm mit is akarok kezdeni magammal. Megváltoztat minket, ha odamegyünk ezt úgy mondja mintha eddig nem történt volna változás./
- Érdeklődnék még, hogy milyen az a város, ahol az "otthonom" van, mert így relatíve nehéz eldönteni, hogy mit is akar az ember ha semmit sem tud róla. Mellesleg szívesen fogadok ötleteket, ha tudna javasolni valami állás lehetőséget egy ifjú bűvész számára. És ha lenne valaki ebben a mágikus világban ért ehhez van rá lehetőség, hogy tőle tanuljon az ember?
+ Haj-aj bajban vagyok ki kéne találnom magamnak valami jó életcélt, mert anélkül értelmetlenül fogok itt bolyongani. /Odafordulok Jonathanhoz./
- Ha maga rendőr, akkor ha szabad érdeklődnöm miért követett engem egészen eddig, mert valljuk be őszintén nem tartom valószínűnek, hogy Budapest utcáin véletlenül abba az elhagyatott boltba tévedt be, amibe én annak előtte beléptem. És emlékeim szerint az utcában nem volt senki, csak én. Emellett kevés ennyire elhagyatott bolt van és nem találtam semmit, ami egy rendőrt manapság egy kicsit is izgathatna vagyis engem keresett kérdem én: miért?

(4)

*Bocsi a késésért összecsúsztak a dolgok, remélem jó lett, mert siettem vele, hogy minél hamarabb meglegyen*

[Matt Hrowing]

/Elismerően bólintok, mikor Karl saját kezűleg megsemmisíti a töltényeket, annak ellenére hogy túlzásnak tartom ezt az intézkedést.
- Rendben, hogy magamnak kell felfedeznem, hogy kis is vagyok, de egy kis segítséget azért kapunk ugye? /szólok közbe, hogy felvezessem a következő kérdésemet, ami igazán érdekel./ - Azzal hogy vadásszá változtam, miféle kötelezettségek járnak? Említette, hogy egy komoly hierarchiába kell beilleszkednem és úgy beszél erről a Vhinduratról, mintha már eldöntött dolog lenne, hogy ott fogok lakni. Mi van akkor hogyha másak az elképzeléseim, és máshogy képzelem el az itteni életemet? Nem akarok lázadni a rendszer ellen, de ez nekem túl szigorúnak tűnik. + Elhiszem, hogy ritka az ilyesmi, de nekem van egy szilárd elképzelésem arról, hogy mihez kezdek.+ / Nem örülnék neki, ha amiatt kéne félretenni az újraindult nyomozást, mert egy hivatalnok más szerepet szán nekem a társadalomban.
Végigtekintek magamon, aztán Babakon. Semmi olyat nem találok a külsőnkön, ami arra utalna, hogy nem vagyunk egyszerű emberek. Babak füle furcsa egy kicsit, de a cilinder miatt nem tudom rendesen szemügyre venni. A biztonság kedvéért megtapogatom a saját fülem, de semmi különöset nem észlelek. Mindenesetre nem gondolom, hogy reális oka legyen annak, hogy ilyen komoly itt a faji megkülönböztetés. Persze lehet hogy megvan az oka, egyszerűen csak nem láttunk eleget.
+Tényleg, miért vagyok ennyire nyugodt?+ /teszem fel magamnak a kérdést Karl enyhe fenyegetésnek is beillő megjegyzése után. Végiggondolom a jelenlegi helyzetem, és én is arra jutok, hogy sokkal rémültebben, de legalább meglepettebben kellene viselkednem./ +Időt utaztam. A jövőben vagyok, varázslényekkel körülvéve.+ /mondom ki magamban, de rémületet nem, csak zavart érzek. Nem igazán tudok belegondolni a következményekbe, úgy tűnik az agyam nem lenne képes megbirkózni az újdonságokkal. Mintha valamiféle sokkot kaptam volna./ + Lehet hogy ezért foglalkoztatnak most annyira a Mystic lányok. Keresem őket, mint csatatéren a katona a leszakadt karját.+ / Ha Kerl megjegyzésének célja az volt, hogy elgondolkozzak, akkor sikerrel járt. Csöndben üldögélek, és próbálom analizálni a gondolataimat./
- Hmm? Nem, nem Budapestről jövök. Az valahol a kontinensen van, igaz? Egyébként téved, a bolt, amibe beléptem igenis tartogat titkokat. /válaszolok szórakozottan Babaknak. Közben egy évekkel korábban lezajlott beszélgetést próbálok felidézni, amit a sérülésem után folytattam a terápián. /

(4)

[Mira]

*Babak & Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

Karl hosszas töprengés után szólal meg ismét:

- Az általánosan elfogadott Genezis szerint egy tudat nélküli hatamasság teremtette meg a Földet. Nevezzük őt Istennek, Istennőnek, Energiának, vagy ahogy mindenki teszi: Danunak. Danu a Föld maga, az élet megalkotója. A Feyek - ezen belül is a Sidhék, a Tündérek és a Goblinok - és az Angyalok az ő gyermekei. Ezért szokták egyesek a Sidhéket Danu Testének, míg az Angyalokat Danu Lelkének nevezni.

Amikor kiejti a száján a Danu nevet, a szíven hevesebben dobban, Babak. A lelked mélyén valami feléled, amiről magad sem tudnád megmondani, hogy mi az. Egyelőre csak egy kellemes melegségnek élet meg a jelenséget. Valahogy érzed, hogy a Tündérdombok felkeresése után ez a melegség sokkal nagyobb lesz.

- Miután a Feyek és az Angyalok benépesítették a Földet, és megjelentek az emberek, a mítosz szerint váratlanul egy menekülőkkel teli aszteroida csapódott be a bolygóra. Egy phaetoni testvérpár és annak családja elkezdett az itt lévő emberekkel szaporodni, és így újabb fajok jöttek létre, többek között a Vadászok is - bár néhányan a neander-völgyi embert emlegetik az ősüknek. Ki tudja, hogy ebből mennyi igaz, ám az bizonyos, hogy az Angyaloknak és a Sidhéknek különös kapcsolatuk van Danuval, illetve az is, hogy Ezüstsárkány és Vérkönny valóban a Földön vannak. Mindezt azért mondtam el, hogy megértsék, mi folyik maguk körül, hátha így közelebb kerülnek a megoldáshoz.

- Nézzék, azt, hogy mivel jár Sidhének, vagy Vadásznak lenni, nem tudhatom. Ebben nem tudok tanácsot adni, és bevallom, nem is szeretnék. Különben sincs rá erre idő. Nnathe már vár Önökre, állással kapcsolatban is ő tud valamit mondani, illetve a későbbi terveikről is őt tájékoztassák. Az én dolgom itt bevégeztetett.

És valóban, a helikopter hangtalanul leszáll a központi torony kijelölt helyére. Kék fény villan, a következő percben már mindhárman a platón álltok, alattatok elterül a fagyosan szikrázó város.

- Köszöntöm Önöket a Tíz Város Szövetségének szívében, a Tanácsházán - mondja színpadiasan a férfi. Eközben mögöttetek megnyílik az üvegfal, s egy nő sziluettje rajzolódik ki előttetek. Mélybarna, hullámos haja leér egészen a derekáig, szürke tekintete komolyságot és nyugalmat áraszt. Különös aura vonja be, amit Ti talán mágikusnak neveznétek. Sötétkék, szinte már fekete ruhát visel, amivel hogyha nem ragyogna még éjszaka is a város, beleolvadna a sötétségbe; nyakában aranymedál lóg, mely a ruha kivágásának köszönhetően a dekoltázsára irányítja a figyelmet.

Amikor meglátja Karlt, biccent felé, felétek a kezét nyújtja. Elviraként mutatkozik be bársonyos, kissé mély hangján.

- Jöjjenek, elvezetem Önöket Laspalhoz. Az a szerencséjük, hogy sosem alszik. Tudják, ilyenkor már lejár a mi munkaidőnk is. Már csak páran lézengünk a Tanácsházán. De hát mi lehet tenni! Mindig olyan sok a munka! - panaszkodik, miközben kalauzol a központi épületben. Tudjátok, hogy nélküle eltévednétek. Rengeteg ajtó, lépcső, lift, gomb, kijelző és teleportkapu árulkodik az épület bonyolultságáról és összetettségéről. Lefelé haladtok, ebben vagytok csak biztosak.

Körülbelül egy tízperces út után megérkeztek egy hófehér ajtóhoz, mely előtt Elvira megáll. Kezével beüt néhány kódot az ajtó melletti kijelzőbe, mire a hófehér szárnyak kinyílnak, és feltárul előttetek Nnathe Laspal irodája.

[Matt Hrowing]

*Mira* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

*Előzmény*

/Lenyűgözve figyelem amint Elvira, mintha mi sem lenne természetesebb, átbájolja az öltözetünket. Megtapogatom a saját kabátomat és megállapítom, hogy remek minőségű darab./ +Kíváncsi vagyok, van e olyan mágiahasználó, aki ruhakereskedést nyitott. Elvira nyilván azon is felháborodna, ha megemlíteném neki a mágiának ilyen irányú felhasználását, de biztos van néhány varázsló, akinek lazábbak az elvei.+ / Megköszönöm a kabátot, de több szót nem ejtek a ruhákról.

- Ne gondolja, hogy ha találkoznék Lindával, letartóztatnám. Csak szeretem befejezni amit elkezdtem. ha most feladnám a keresést, azzal értelmét vesztené az idekerülésem. Nem akarok tőlük semmit, csak megtalálni őket ennyi az egész.
+ Hogyan értessem meg vele, hogy miért fontos ez nekem? Mit mondjak, hogy csak bizonyítási vágyból keresem őket? Mondjam, hogy nem akarom újrakezdeni az életem egy új őrsön, mintha az életem elmúlt negyven éve meg sem történt volna?+ /hallgatok egy ideig, keresek valami olyan indokot, ami ő is megérthet./ - Ha megtalálom őket, lehet hogy érdekelné őket mi történt a múltban. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy többüknek még a hozzátartozóival is beszéltem. Lehet, hogy Mr Robinson szívesen hallana egy pár szót a barátnőjéről, vagy hogy milyen kétségbeesetten kereste az egyik páciense. +Istenem, milyen távolinak tűnik, holott egy napja sincs, hogy beszéltem azzal a dilis vénasszonnyal.+

/Az autóban benn kellemes meleg van ezért leveszem a kabátom. Ha megkérném rá, Elvira biztos levarázsolná rólam, de nem szeretném ezzel zavarni. Különben sem szoktam még meg, hogy a ruháim ide-oda mozogjanak rajtam./
- Mondja, az ön lakásához megyünk? Mert ha igen, ma még élek a vendégszeretetével, de tovább nem akarok gondot okozni. Majd keresek valami ideiglenes szállást. /hallgatok egy kicsit, majd megint megszólalok/ - Nem akarok tolakodó lenni, de megkérdezhetem, hogy van e családja?

(10)

[Mira]

*Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

Az autó hangtalanul robog a város fényei között, miközben elkezd esni a hó. Lefelé ereszkedtek a különböző hidak és utak szövevényes hálóin keresztül, a fénylő épületek elmosódó csíkoknak látszanak az éjszakában.

Melletted Elvira nem figyel oda a városképre, milliószor láthatta már. Helyette Téged fixíroz, a keze kicsit türelmetlenül dobol a taxi hófehér bőrülésén.

- Nézze, nem akarom lebeszélni a küldetéséről, de nem látom értelmét annak, hogy ennyire ragaszkodjon hozzá. Sokaknak - mint ahogy bizonyára Önnek is - egy lüktető sebet jelent az átlépés pillanata, s az eltemetett múlt fájdalmait nem jó felidézni. Nem, ne próbáljon nekem terápiával magyarázkodni, egy ilyen lehetetlen helyzetben még ez sem segít. Mindenkinek magának kell megtalálnia azt az utat, ami a jelenbe szoktatja és elfogadtatja vele, hogy nincs visszaút. Másrészt nem kételkedem a szaktudásában, de egy múltlakót megtalálni olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. Meglátja majd, hogy hány személyről nincs semmiféle adatunk a regisztráció elmaradása miatt. Az új külsőről sem szabad megfeledkeznünk. Szerencsére van egy-két ember, akiről tudunk egyet, s mást, azonban ezt beszéljük meg később, hosszú napom volt. Ahogy Önnek is.

Személyes kérdéseidre elmosolyodik.

- Nem, nem hozzám megyünk. Egy helyes kis anyóhoz viszem, aki egy családias panziót üzemeltet. - Pár perc hallgatás után hozzáteszi: - Van.

[Matt Hrowing]

*Mira* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

/Nem próbálkozom, tovább, hogy megértessem vele, miért akarom folytatni a nyomozást. Úgysem értené meg, és én is kifogytam az érvekből. De egy pillanatra sem fordul meg a fejemben annak a lehetősége, hogy feladjam a nyomozást. / +Azt mondja, esélyem sincs? Nem kizárt, de azért még megpróbálom. Ha valóban lehetetlen vállalkozás, majd rájövök magamtól. értelmetlen időpazarlás lenne? Lehet, de amíg csak a saját időmet pazarlom, addig nem köthet bele. Tudom, hogy az egésznek semmi gyakorlati haszna, de attól még végig akarom csinálni. Én így dolgozom fel az átkerülést, ahelyett hogy a szőnyeg alá söpörném. Nem akarok megbékélni. Még nem.+
- A friss sebet fertőtleníteni kell, bármennyire is fájdalmas. Ha csak letakarjuk, elfertőződhet a kötés alatt. /mondom neki nyugodt hangon, aztán az ablak felé fordulok és nézem a várost. Nem akarom tovább folytatni a vitát. Majd talán holnap. /

-Akkor azt hiszem a továbbiakban is itt szállok meg, amíg nem találok végleges lakhelyet. Megbízom a maga döntésében.
/Az egyszavas válasz nyilvánvalóvá teszi számomra, hogy nem akar személyes életéről beszélni. Nem is faggatózom tovább. Egy ideig még gondolkozok azon, hogy miről tudnánk beszélgetni, aztán úgy döntök jobb nem erőltetni a dolgot./

(11)

[Mira]

Matt, folytatás itt.

[Payne Sodmactire]

*Bravo - Előzmény - 2900. augusztus 30.*

/Miután a kis halandó állítólagos farkasjelöltet leszállítottam a papus küszöbéig, fénysebességgel húztam haza Farkasfalvából. Szerencsére sikerült elkerülnöm a találkozást Sámánasszony mostohaanyámmal, aki szerintem még mindig nem heverte ki a nőiességén esett azon csorbát, hogy apa mielőtt megtalálta volna A TÁRSÁT, csupa nyálas nagybetűvel, azelőtt csináld egy kis porontyot anyámnak is.
De csak hogy igazságos legyen a dolog, én se hevertem ki őt. Hiányzott az erdő illata, a farkasok vonyítása a teliholdas éjszakán. Mit tehet ilyenkor az ember lánya? Hát a legjobb barátjával bulizik. Értsd bezárkóztam a fővárosi kis lukamba és mocsokrészegre ittam magam. A szerkesztőm persze rájött a turpisságra. Esküszöm annak a szemétnek jobb szimata van, mint nekem, pedig az én érzékeim alapból felfokozottabb állapotban működnek.
A szemét tehát bejött, elvette egyetlen szerelmem a whiskyt és a könnyed kis szintetikus cuccaim is kitakarította, aztán elvitt a szerkesztőségbe. Oly sokadszorra megint megfenyegetett, hogy kidob a laptól, ha nem állok le a különböző tudatmódosító cuccokkal, én pedig szokás szerint tettem rá magasról. Persze amikor leültetett a csevegő holocomputerem elé, akkor azért jókislányként beszélgettem vele és dolgoztam a cikkeken, még úgy is, hogy a nyomás majd szétvetette a koponyámat. Az egyetlen előnyöm az volt, hogy az erős fény legalább nem bántott másnapos állapotban, elvégre semmilyen fény soha nem bántott.
Tehát diktáltam, hallgattam a javításokat, dolgoztam na. Három napig megállás nélkül, csak néha gömbölyödtem össze a székemben és szundítottam egyet, elvégre ez a hely is pont olyan jó, mint bármelyik másik. Én aki az alsó szinteken nőttem fel, nem voltam túl válogatós. Aztán a harmadik nap végén átküldettem a géppel a cikkeim a főnök gépére, felkaptam a napszemcsim, meg a vállamra kanyarítottam a bőrkabátom, aztán se szó, se beszéd elindultam hazafelé.
Egész jó hangulatban sétálgattam a fősugárúton, a jól végzett munka öröme, meg hogy egy darabig most békén fog hagyni az a zsizsik egészen ellazított. Fél füllel odafigyeltem az emberek szívverésére, hogy ne rohanjak neki senkinek, de igazából csak mentem, amerre a lábam vitt. Úgy ismertem ezt a várost, mint a tenyeremet. Ráadásul a fekete bőrtop, meg a hanyagul a vállamra vetett bőrkabát nem takarta el a bőrömet díszítő méretes bandatetoválásokat. Aki pedig erre járt, az hallott már az alsóbb szintek bandáiról. Elkerültek hát, mint a pestisest.
Így történt, hogy elkalandoztak a gondolataim, apám filóztam, meg a farkasokon, és csak rohantam bele a nagyvilágba, illetve egy szilárd felsőtestbe. Lepattantam, ahogy illik és habár az esést már ügyesen tompítottam, így is elég szerencsétlenül mélyre kerültem.
Egy pillanat alatt talpon voltam utána és az érzékeim bekapcsoltak, visszajelentkeztem ebbe a világba. És legjobb védekezés a támadás alapon ingerült arccal a fickó felé fordultam./
- Mit állsz ott, mint egy sóbálvány cimbora?! Nem mondták még, hogy a fősugárutat közlekedésre találták ki? /kérdeztem ingerülten. Kisimítottam néhány narancsvörös tincset az arcomból, ekkor éreztem, hogy a napszemüvegem valahol az út porában végezhette./
+ Egyszerűen csodálatos! Esélytelen, hogy megtaláljam... +
/Mély ingerült levegőt vettem, egyrészt hogy csillapodjak, másrészt, hogy hátha az illat elárul valamit. A fickó azonban nem volt ismerős, soha nem találkoztunk még eddig, sőt valami egészen különös idegen aroma lengte körbe, amit még soha nem éreztem azelőtt. Ott volt a vér és erőszak szaga, de valami más is, amire nem tudtam rájönni.... Ez meglepett és kíváncsivá tett, az újságíró hamar előbújt belőlem. Kissé farkasos mozdulattal biccentettem oldalra a fejem és különös világtalan borostyánszín pillantásom a szívverésének irányába fordítottam. Megszoktam, hogy ez még a kevésbé riasztó az emberek számára. Már a következő kérdésen törtem a fejem, de még megvártam mit reagál az elsőre./

(55)

[Bravo]

/Finoman fogalmazva is lassú, ütemes léptekkel haladtam a... fogalmam nem volt, hogy tulajdonképpen hol. Felhőkarcolók, de eddig azt hittem, bármilyen építészmérnök egy hétre eladná magát szexrabszolgának valami hájas hong-kongi üzletembernek, ha ilyenhez csak hasonlót tervezhetne egyszer az életben. Repülő autók, furcsa ruházat, meg úgy általában is, ez valahogy istentelenül nem olyan mint az a Mogadishu, amit eleddig ismertem, pedig már vagy fél éve itt meresztem a seggemet. Több mint furcsa. Az agyam kétségbeesetten zakatolt, hogy valamiképpen felvegye a dolog ritmusát, bármi, akármi kis szikrát felfogjak mindabból, ami történik. Vagy legalább lássak bármit, ami kocsmára hasonlít, most csak nyolc liter hideg vörösbor segíthet rajtam. Részegen minden elviselhetőbb. Még ez is...
Tépelődő gondolataimat egy hirtelen belém rohanó járókelő zavarta meg, aki gyönyörű íven ült le a feszes kis hátsójára. Jómagam szerencsémre csak pár lépést tántorogtam előre. Jó alakú és arcra is csinos kis nő volt, nálam pár centivel magasabb, de jó pár kilóval nehezebb. Pár nagyobb tetko, bőrszerelés, tipikus lepattant utcai punk két tablettás boros koncert között. Tök mindegy végül is. Barátságtalan szavak, amire legfeljebb csak vállat bírtam vonni, miközben azon filozgattam, tulajdonképpen mi olyan fura ebben a nőben. Biccentettem felé egy rövidet /
- A sugárutak általában arra valók - recsegtem szűkszavúan. - De ekkora sugárutat még a büdös életben nem láttam, főleg nem Mogadishuban. El nem bírom képzelni, mikor építették meg ezt azok a bozótlakók...
+ Lassan azért kezdett összeállni a kép, mi is olyan furcsa benne. A tekintete. A testtartása figyelemről árulkodik, de a szeme nem keresi az enyémet, kicsit felfelé néz. Kb a szemöldökömre. Érdekes... +
- Mindenesetre ha csak rohansz az orrod után és nem használod a szemeid angyalbogár, ne csodálkozz az ilyesmin - vágtam vissza, miközben lehajoltam és felvettem a napszemüvegét. Felé nyújtottam: - Ezt meg elhagytad. Vegyél valami kevésbé sötétet, ha nem látsz benne, vakegér.
/ Körbe néztem mégegyszer az utcán, aztán csak egy fáradt sóhajt eresztettem meg /
- Nem igaz, hogy egy ekkora betondzsungel közepén semmire sincs kiírva egy kocsma felirat... - zsörtölődtem.
/ Mivel nem nyúlt érte, jobb híján kinyúltam és a tenyerébe nyomtam a napszemüvegét. Na ebből se ürült ki még a tegnapi esti bulin beszedett drogéria... /

(2)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

+ Hogy mi a Nagyszellem haragja? +
/Kicsit zavartan ráncoltam a szemöldököm, aztán pár pillanat alatt megvilágosodtam. Az agyam még pörgött a melótól, habár voltak olyan cuccaim, amik még ennél is jobban felpörgettek, de még mindig az írás volt az egyik legjobb, ezért is nem hagytam fel vele a fenébe. Meg mert valamivel a piára való pénzt is meg kellett keresni./
- Mogadishu mi? Nos úgy néz ki mostanság vonzom a fajtátokat, micsoda szerencse. /mondtam nem enyhe iróniával. Persze nem voltam biztos a dologban, ahhoz azért még kevés múltlakóval vetett össze a balsors, de jelen esetben erősen ilyen szaga volt a dolognak.
Egy apró sóhaj után úgy gondoltam jófej leszek, persze ez még a második megmozdulása előtt volt./
- Tudod cicám, H'Sekiratban vagy, a harmincadik században. Gondolom egy lepukkant boltból jöttél, aztán huss és pöcc a mi szemetgyönyörködtető fővárosunkban találtad magad. Hát üdv a harmincadik században fiam. /mondtam könnyeden megvonva bőrbe burkolt vállam.
Utána ahogy hallgattam kicsit elkapott az agyfasz. Mármint elég jól kezeltem a dolgot, de azért néha fel tudtak húzni a f*szságaikkal az emberek, különösen, ha éppen jófej voltam, legalábbis a saját meglátásom szerint. Illetve oké, én mentem neki, de nah, ha valaki az út közepén mereszti a seggét mi a fenét csináljak??
Amikor az illata közelebbről jön, hallom, ahogy mozdul kissé megfeszülök, de ahogy a jól ismert szemüveg a kezembe végzi nem tudom, hogy örüljek-e, vagy leharapjam a fejét. Enyhe pír robban rá az arcomra, ahogy elönti az agyam a vér és nem tudok tenni ellene semmit./
- A kevésbé sötét szemüvegben sem látnék, de azért köszi a tanácsot. A szemem miatt meg ne aggódj, bőven van mit használnom helyette, és ha mélabús borjúk nem állnak az utamba, akkor jól is szokott működni a dolog. /mondtam kissé felpaprikázva. Közben visszaraktam a napszemüveget, ha én nem látom, legalább ő se lássa a szeme alapon.
Aztán még néhány mély lélegzet után kissé lehiggadtam, főleg a kocsma emlegetésére./
- Beton? Cicám, ez az egész kriolitüvegből van, betont max a legalsóbb szinteken találsz. Kocsmát meg aki keres, az mindig talál, az univerzum ezen törvénye ebben a században is igaz. Gyere meghívlak egyre békepipa gyanánt, amiért lökhárítónak használtalak. Plusz gondolom, ha most jöttél, úgy le vagy égve, mint a templom egere. /Ezzel meg is indultam a kedvenc kis törzshelyem felé, persze immáron jó kis ívbe kikerülve a figurát, meg mindenki mást is. Néhány lépés után visszafordultam felé és kissé felvont szemöldökkel hozzátettem./
- Nah jössz vagy sem cicám? Ne aggódj nem adlak el a szervkereskedőknek, egy ideje már nem velük bandázok. Persze mehetsz egyedül is piát keresni, ha utána természetben akarsz fizetni érte, mert hidd el a jó szimatú vakegérnek, érzem, hogy egy vasad sincs. /ezzel mintegy végszóként mentem is tovább, ő dönti el, hogy jön-e vagy sem, én inni fogok mindenképp, rángatni meg nem fogok senkit./

(56)

[Bravo]

+ Hát enyhén leálltak az agykerekeim, ahogy a nőt hallgattam. XXX. század? Kriptonitüveg? Na jó, akkor mégsem szívott magába a Superman képregény, a kriptonitot nem bírja a csávó. Vagy kriolit vagy mi. Úgy is lehet mondani, de annak már tényleg semmi értelme. Fáradtan megvakartam a tarkóm és igyekeztem valami értelmeset válaszolni az ilyen helyzetekre tartogatott szakszavaim közül +
- Öööhm... ahaaa... - nyögtem.
+ Soha többé nem veszek füvet a rakparton. Mi a búbánatot kevernek ezek a niggerek bele?! Na azt mondja... +
- Huss és pöcc? A szemüveges hülyegyerek a seprűn még mindig nem ment ki a divatból? - morogtam. - Na oké. H'Sekirath. De szép neve van... A második sör után hogy mondjátok ki? Mindegy, másodlagos probléma. Azt hiszem, ha lehet hinni egy kommunikatív tükörnek, akkor rossz városban vagyok. Nekem valami Vhinduratban kéne lennem szerinte...
+ Igyekeztem összeszedettebben figyelmezni immár a lány szavaira. Szóval tényleg vak? Kínos. De minden jel szerint jól elboldogul. Mondjuk a legtöbb látássérült hihetetlenül fejlett érzékszervekkel rendelkezik minden más téren, annyira nem kell félteni nyilván. Meg nem is az én dolgom. Vigyorra húzódtak repesztépte ajkaim +
- Angyalbögyörő, az univerzumban néhány dolog tényleg változatlan. Az a krimó, ahová valakit beengednek felsőruházat nélkül, merthogy az én zubbonyom odaát ragadt, na ott mindig van lehetőség inni. Mindig akar valaki szkanderezni, verekedni, dartsozni, vagy valami - rántottam a vállamon megint egyet. - Amúgy az én nevem Seb... khmm... Bravo. Hívj Bravonak.
+ Ezt a Jack Archert még biza szokni kell. Az ingyenpiára viszont még sosem mondtam nemet és biza nem ma fogom elkezdeni, ezt nagyjából biztosra mertem mondani, márpedig most erősen konvergált a nullához azon dolgok száma, amit én biztosra mertem venni. Bólintottam egyet marha feleslegesen, aztán szóban is kifejeztem +
- Naná, ha még csináltok valami vörösbor jellegűt, arra Bravo bácsi mindig vevő szokott lenni - feleltem. - Te vezetsz, mehetünk.
+Na hiszen... Vak vezet világtalant. Amúgy a rendesen felnyesett nyelvvel bíró hölgyemény eddig első látásra szimpatikusnak volt mondható, amihez nagyban hozzájárult, hogy meghívott szlopálni. Igaz, hogy eléggé paraszt, de hát egy punktól többet nem is szoktam válni. A meghívás, az meghívás. "Jöjj fel ma hozzám, jöjj fel ma hozzám, nem lesz itthon anyám, disznót vág a tanyán". Felzárkóztam a kiscsaj mellé és igyekeztem tartani a tempót hosszú lábaival, ami egész jól ment, míg egy kis csapatra való, zöld bőrű, kicsi, hájas, vagy éppen sovány, bibircsókos, változó végtagszámú, idáig bűzlő valami robogott el az utca túloldalán. Hülyén pislogtam, majd elnevettem magam +
- Látom, a Halloween még mindig divat... Minden hülyegyerek kis szörnynek öltözik ma? - kuncogtam. - Tényleg vannak állandó dolgok.

(3)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

+ Szemüveges hülyegyerek? +
/Aztán rájövök, hogy rossz szokásom szerint megint az időszámításunk előtti filmekből idézgetek, amit a szerkesztőm nem csíp túlzottan, de pici koromban túl sokat hallgattam rongyosra. Marrok mindig hozott nekem párat, hogy ne unatkozzak és együtt néztük, illetve hallgattuk őket. Azt hiszem azokat az estéket szerettem a legjobban a gyerekkoromból, vagyis talán összesen ezen része nevezhető gyerekkornak./
- Hát ha itt nősz fel, bekötött szemmel, az asztalon táncolva, két üveg gwar után, akár visszafelé is kimondod. /vonok vállat ismét. A Vhinduratos részre viszont egy pillanatra megtorpanok. Ha nem figyel nagyon talán észre sem veheti azt a pillanatnyi bizonytalanságot, amíg kiestem a ritmusból és egy pillanatra harckészültségbe feszültek az izmaim./
+ Csórikám még nem tud róla, hogy lőporszagú fenegyerekké sorolta a bolt... hát ennek tényleg kell egy pia, szegény úgyis szarul fog élni.+
Minden esetre úgy ítélem meg, még azért megtartom ivócimborának, mielőtt átcsapna hibbant gyilkológépbe, mert határozottan jobb társaságban inni, mint egyedül, amíg meg nem kezd el izmoskodni, felőlem akár a tündérkeresztanya is lehet, soha nem voltam oda ezért az utáljuk a vadászokat dologér... egy valakit gyűlöltem csak teljes szívből, az ő illatát soha nem feledem, és ha egyszer megtalálom, kegyetlenebbül fogom levadászni, mint amire a vadászok egész elcseszett városa képes lenne. De mással nekem nincs gondom. Amíg valaki nem cseszeget én se lépek a tyúkszemére.
Aztán vigyorogva fordultam a fickó felé, láthatta magát a napszemüvegem sötét lencséiben./
- Szkanderozni? Babám, édeskevés vagy te a goblinokhoz, ők uralják a terepet és laposra préselnek. Ha meg bunyózni akarsz nem ajánlanám, a te érdekedben. /jutott eszembe, hogy a varázslények, hogyan reagálnának egy kötözködő vadászra... és csórikám, még csak nem is tudja magáról... Egy pillanatig méláztam, hogy elmondjam-e neki a dolgot, de úgy gondoltam jobb, ha előtte még egy kicsit nyomjuk az előjátékot, nem kell azonnal a dolgok közepébe vágni./
- Hát örvendek Bravo, én Payne vagyok. /érintem két ujjam a homlokomhoz hanyag tisztelgés gyanánt./
- Mellesleg mi az a zubbony? /dobom be még a témát, hogy eltereljem a figyelmem a vadászos dologról. Közben már a kisebb sodrású mellékutakra kerülünk, közeledve a helyemhez.
A szörnyes érthetetlen dologra csak még jobban ráncolom a homlokom, aztán amikor rájövök mit akar, már tényleg megsajnálom csórikámat./
- Őőő figyelj cica, fogalmam sincs, hogy mi a sidhefüle az a halottvén, de hagyd, hogy eláruljak egy szakmai titkot. Azok a "kölykök" nem szörnynek vannak öltözve. /egy apró szippantás a levegőbe azonnal betolta a goblinbűzt az orromba./
- Azok ott goblinok. Ha jól rémlik, a ti századotokban csak mesének tartották a varázslényeket. Hát, nem azok. Tudod mucikám, tündérek, vámpírok, vérfarkasok, alakváltók, sellők, meg az összes cucc létezik. Üdv ismét a 30. században bubikám! /veregettem vállba barátságosan, majd folytattam az utam a kocsma felé./

(57)

[Bravo]

+ Végül is hihető, aki itt nő fel, megszokhatta. Elvégre aki Maha Nakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Ayutthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udom Ratchaniwet Mahasathan Amon Phiman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanu Kamprasitban nőtt fel, az is tudja. Tudta. Az én koromban. Mit aggódok? Közel ezer évesen, sosem gondoltam volna, hogy így fogom magam tartani még. Hiába, a szesz konzervál. Legyintettem a szavaira +
- Makaótól Gibraltárig egy rakat lebujban, késdobálóban és egyéb közintézményben szkanderoztam, nem csak a muszkli számít, a technika is - feleltem alig-alig odafigyelve. - Van, hogy lenyomtak, van hogy győzök, de azért plusszal szoktam kiszállni - vigyorodtam el végül.
+ Goblinok? Na, érdekes neveket tudnak választani a helyi bandák. Bah! Legalább valami Pokolkutyák, vagy Halálos Szentek, vagy valami hasonlóan elcsépelt ökörség, de nem... Goblinok. Behalok helyben... +
- Üdv neked is Payne - feleltem és hanyagul viszonoztam a tisztelgést. - Zubbony? Egyfajta kabátszerűség. Az én koromban még ilyet hordtak a katonák, megkülönböztet a civilektől meg az ellenségtől, jobban tudod kire kell lőni. Akin nem olyan van, mint rajtad. Az egyszeri baka számára jobb leegyszerűsíteni a dolgokat - villantottam meg a fogaim. - Merthogy katona voltam. Vagyis, valami afféle - zártam ezt rövidre.
+ Mikor a Halloweent nem ismerte, akkor még nem gyanakodtam különösebben semmire. Elvégre változnak az idők, ha nem Halottak Napja, akkor meg bizonyára farsang van. Olyan mindegy... Még pár szóban válaszoltam is +
- A Halloween az amolyan ünnep - recsegtem. - Vallási ünnep, mikor a halottainkra emlékezünk. Vagyis emlékeztünk na. De nehéz ezt megszokni. A kiskölykök beöltöztek mindenféle ijesztőnek szánt muris jelmezbe. Tudod, ilyen vámpír, farkasember, meg egyéb Grimm szökevények, amikkel anyám ijesztgetett, ha nem bírt velem. Aztán házról házra jártak, kaptak csokit meg cukrot, meg miegyebet. A fogorvosok imádták - röhögtem el magam.
+ Aztán valahogy a nevetési ingerem kissé elhalt Payne szavait hallgatva. MI VAN???!! Azok az undorító, gennyes kis... ezek tényleg goblinok?! Nem bírtam tovább menni, a jobbom kétségbeesetten keresett valami kapaszkodót a mellettem lévő anti-Superman falon. Megpróbáltam feldolgozni az információt újra és újra. Nem ment. Újra és újra nem ment. Úgy éreztem itt helyben megtébolyodok. Kriptonit felhőkarcolók? Oké. Repülő kocsik? Mond már. Időutazás? Legyen. Hülye ruhák? Az meg nem is újdonság. De hogy megelevenedjen a Disney összes?! Ez azért mégiscsak... khmm... Túlzás. Undorodó pillantással mértem fel újra azokat a dögöket a túloldalon és megráztam a fejemet. +
- Nincs olyan szerencsém, hogy csak szívass, mi? - recsegtem. - Az Istenit... Óóóókkkééé... Eszerint kerítenem kell egy karót, egy füzér foghagymát, valami ezüstfegyvert, meg... Fene. Csak a vámpíros meg vérfarkasos sztorik ugranak be... Öhh... Gondolom, mármint így ránézésre, a gyerekkori meséim egy részét azért kidobhatom az ablakon, nem minden meselénnyel kell verekedni. Jól átgondoltan... Messze van az a kocsma? Egyre inkább kéne egy pofa sör...
+ Csendben lépdeltem Payne mellett, még mindig a hallottakat emésztgetve. Mi a nyavalyát keresek én itt? Mi ez a rémálom? Önkéntelenül jobban vizslattam immár a járókelőket. Hegyes fül az egyiken, ilyen kis gennygócok minden második utcasarkon. Hová kerültem?! Csak lassan tudott a zavar és a döbbenet ködfátylán át valamilyen értelmes dolog átszivárogni az agyamba, csendesen és most már kifejezetten megilletődötten kérdeztem a tetovált csajt +
- Mondhatni nem voltál hülyére döbbenve, hogy valaki csak úgy áttaknyol a te világodba 2011-ből... Ez itt ennyire mindennapos? - hüledeztem finoman.

(4)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

/Fejben szorgosan jegyzetelek, az összes új nevet, kifejezést, meg ákombákomon próbálom fejbe vésni, elvégre később talán még hasznos lehet. Az információ hatalom, ezt már kis pisis koromban is megtanultam. A dologban sokat segített az is, hogy alapvetően elég jó memóriával rendelkeztem, amikor éppen nem volt eltompítva mindenféle cuccokkal. Habár a kacifántosabb neveket még így is fel kellett mondanom magamnak párszor, hogy megragadjanak./
- Nos igen, de ha a partnered fél kézzel emel meg egy kisebb légtaxit, akkor a technika azért másodlagos lesz. /vigyorgok a nem létező bajszom alatt.
Utána meg jegyzetelés megint, lassan már le kell kérnem majd a holojegyzeteim a főszerverről, ha a piálás alatt is ennyi múltszázadi cuccot fog elregélni. Nem mintha bántam volna, azért mentem újságírónak, mert szerettem történeteket írni, de hallgatni még jobban./
- Hát bocs cimbi, a dolog teljesen komoly volt. /kap egy újabb barátságos hátbaveregetést./
- Amúgy ne aggódj, már mindjárt ott vagyunk, kísérő piával meg gondolom azért emészthetőbbek lesznek a dolgok. /somolygok. Egészen amíg meg nem hallom a fokhagymás dolgot, azon őszintén felkacagok./
- Hát cicám, szólj mielőtt nekimész egy vámpírnak fokhagymával, mert azt látnom kell! Habár nem hagynám, hogy darabokra cincáljanak azok a mocskos dögök, de látnom kéne az arcukat, amikor bebüdösíted őket. /mondtam kaján vigyorral. Ahogy elképzeltem a dolgot... Vagy egy percig nem bírtam abbahagyni a röhögést, habár a végére a kacagás már csak halk kuncogássá szelídült.
Az ezüstös dolgot nagyvonalúan figyelmen kívül hagytam, amíg nem nyomja az arcomba én se harapom le az övét./
- Amúgy nem tudom milyen mesék ugranak be, de azért mindenféle dolog errefelé sincs. Nah de várj, mindjárt csinálok neked egy szummázást. /aztán szépen egyesével az ujjaimon elkezdtem számolgatni századunk mutánskertjét./
- Tehát vérfarkas, vámpír, alakváltó, angyal, sidhe, tündér, goblin, mágus, sellő, lidérc. Legalábbis részemről ennyi varázslény az, amit már láttam. Vannak állítólag sárkányok, griffek is, de olyanba még nem futottam bele. /pecsételtem meg a jól begyakorolt vállvonással. Jah és igen, a vadászokat direkt kihagytam, ők nem számítottam varázslénynek nálam.
Aztán amíg az utolsó utcán is befordultunk még kifejtettem az utolsó kérdését. A csendesebb hangvétele meglepett, habár nem csodálkoztam rajta, nem is tudom én hogy bírtam volna megemészteni ekkora változást./
- Hát ja. /aztán úgy döntök ennél azért bővebb magyarázatra szorul a dolog./ Vagyis annyira azért nem hétköznapi. Az egész bevándorlás úgy három éve kezdődött két kiscsajjal, valami Alamirka, meg Kiverin, vagy hasonló. Kezdetben senki nem hitt nekik, hogy a 21. századból jött, de aztán egyre többen és többen érkeztek. Mind valami Annus nagyi boltját emlegettek, valami régiségkereskedést, meg fátylat, és ehhez hasonló cuccok. Aztán a társadalom elfogadta a dolgot, segítséget adtak nekik, regisztráltatták őket, munkát kaptak, ideiglenes lakást, meg mindenféle szupercuki dolgot. Mellesleg pont kb egy hete kísérgettem egy múltbelit a főszerkesztőm kérésére, sztori reményében, azért is nem olyan idegen a dolog nekem. Nem te vagy az első múltlakóm. /kacsintottam rá kaján vigyorral, aztán azonban újra előre, mert megéreztem a törzshelyem semmivel össze nem téveszthető alkohol és erőszak illatát./
- Íme a 30. század legvendégmarasztalóbb helye fiacskám. Itt a legolcsóbb és legjobb a pia. Angyali bájak, ezt a nevet jegyezd meg. /mondtam nagyon színpadiasan. Aztán közelebb lépve megveregettem az ajtóban strázsáló két és fél méter magas goblin acélkemény felkarját./
- Hali Grkir, bemennénk a haverommal.
- Rég láttalak kislány. /morrantotta a goblin, majd a hegymorajként doboló szívével együtt arrébb vonszolta a testét az ajtóból. Én meg hátrapillantottam Bravora, aztán ha jött, ha nem, be is mentem./

(58)

[Bravo]

+ Fájdalmas kínvigyorral a képemen igyekeztem megemészteni Payne szavait. Valahogy elment a kedvem a szkandertől. Meg az élettől is egy kissé ezen információkat hallgatva. Kezdett egy kissé sok lenni a jóból. Fél kézzel emelt légitaxi, goblinok, meselények... Nem ilyen lovat akartam. Vagy legalább a lónak nem ezt a részét... +
- Egyetértek, kelleni fog az a pia - bólintottam elkínzottan.
+ Megvártam, amíg kiröhögi magát, igaz nem annyira udvariasságból, ez már inkább a sarokba szorított ragadozó túlélési ösztöne volt. Ha én ezt akár csak egy napig ki akarom húzni, akkor információra van szükségem első körben, márpedig a tetovált fruska volt erre egyelőre az egyetlen médium. Jelentősen visszafogtam tehát az amúgy emeletes pofámat, felvetésére unottan feleltem +
- Esélyesebb, hogy késsel ugranék neki. A legendák szerint szenteltvíz, kereszt, karó, fokhagyma kell, de én bízom a bejáratott módszerekben. Ha valamilyen lénynek, akárminek, folytonossági hiány lép fel a teste, meg a feje között, az eddigi tapasztalataim szerint elpatkol - fejtegettem. - A másik lehetőség, hogy én döglök meg, de az 18 éves korom óta benne van a pakliban - kuncogtam.
+ Végighallgattam a helyi élővilág sommás felsorolását, mégpedig igen figyelmesen. Sok újdonságot nem tartalmazott kölyökkorom meséihez képest. Csak újdonságot tartalmazott egy normális élethez meg világhoz képest. Nyögve masszíroztam meg a halántékomat, kezdett visszajönni a fejfájásom, ami anno még a boltban tört rám az ájulásom után. Azért lereagáltam természetesen Payne szavait. +
- Ismerős - feleltem. - Mondom én, mesék világa. Benne voltak a Grimm összesben. Kivéve a sidhek, ilyesmiről nem hallottam, de a többi áll. Szóval ne lepődjek meg, ha a sarki cukrászdában randizik Drakula gróf és Ariell, a kis hableány - összegeztem. - Majd igyekszem túltenni magam az ilyen élményeken komolyabb infarktus nélkül.
/ Szerencsére hamar elértük immár az ízlésemnek megfelelően beharangozott kocsmát, ami Angyali Bájak névre hallgatott. Na most vagy kupi is, vagy elbaltázott a névválasztás, de ez nem igazán zavar, ha van boruk. Vagy sörük. Vagy tőlem akár tiszta szeszük, csak ártson. /
- Jól hangzik. Ha van pia és bagó, még a végén törzsvendég leszek - feleltem a lánynak.
/ Payne ez után az ajtóban álló kolosszussal társalgott el kedélyesen, ahogy régi cimborák között szokás. Nem tehetek róla, nekem valahogy idegenül hatott a látvány. Már a szépség és a szörnyeteg sem volt gyerekkori kedvencem, de ez az... izé... így testközelből, élőben... Ezt soha a büdös életben nem fogom megszokni. Végezetül én inkább csak biccentettem egyet a fickónak, egyrészt a nevét úgyse bírnám egy hallás alapján visszamondani, másrészt, ha nem muszáj, inkább ne kommunikáljunk. Még azt se tudom, nem fertőző-e ez az izé, amitől ilyen lett szerencsétlen. Inkább követtem a lányt a krimóba egyre inkább kiszáradt torokkal. /

(5)