Fősugárút

[Addeus Axcylius]

*Drun -- 2900. augusztus 25. *

/ Adya szomorú ábrázatát először egyáltalán nem érti Addeus. Olyan élettel telinek tűnik ez a nő és olyan különös. Amikor közli, hogy még egyetlen Múltból érkező sem tért vissza, akkor már letisztul az egész előtte. Szinte felfoghatatlan számára, hogyan lehet egy teljesen idegen nőben ennyi empátia és jóérzés. /
- Híí. Akkor... attól tartok, hogy itt ragadtam. Szegény anyámék, halálra fogják aggódni magukat. Hííí.
/ A lány kacagása, valahol Addeus szíve mélyén melengető lepelként születik eme világra. A férfi jól érzi magát a lány társaságában, amikor az belé karol, mégis megrémül. Nem adja jelét rémületének, mondjuk arcáról nehezen is lehetne leolvasni bármit is. Persze nem azért rémül meg, mert a nő valami félelmetes dolgot tett volna. csak még az életében nem karolt belé, egyetlen nő sem. Ez a különös érzés, ahogy Adya személyes terébe kerül... furcsa. Elsőre és másodjára is, olyan különös érzést szül Addeusban, amely számára még oly idegen. Senki se tudná pontosan jellemezni, hogy micsoda feszültséget él át Addeus, ahogy lassan elindulnak így, kettesben. Annyiszor látott már párokat sétálni parkban, vagy az utcán. Neki, azonban még sosem volt része ilyesmiben. Furcsán érzi magát, végül azonban úrrá lesz saját magán és ahelyett, hogy hagyja magát kételyek közé sodródni, inkább informálódni kezd. Miközben sétálnak, Addeus kérdésekkel próbálja saját bizonytalanságát legyőzni. Mielőtt azonban kérdezhetne, a lány felajánlja, hogy tegeződjenek. Ebben nem lehet semmi rossz. /
- Híí. Rendben, tegeződjünk. Hííí. Szólíts nyugodtan Addeusnak. Örülök, hogy megismerhettelek.
/ Mondja a férfi, egy mosoly közepette, amely még mindig nem sikerül számára, hiszen eleve halva született próbálkozás, de a lány lassan talán hozzá szokik. Bár, úgy tűnhetett, hogy egész végig nem is zavarta a tény, hogy a férfi, akibe belekarolt nem kimondottan egy leányálom. /
- Hííí. Teljesen más ez a város, mint az, ahonnét jöttem.
/ Mondja már pár perccel később, amikor már hosszabb távot megtettek. Addeus kihasználja a ehetőséget, hogy alaposan megfigyeljen mindent. Közben a kérdésein gondolkodik, mert abból bizony van neki. ha kérdésekben mérnék a gazdagságot, akkor gazdag ember lenne. /
- Hííí. Összegezzük tehát. Adott egy bolt, amelyből olyanok jönnek ki, akik a Múltból érkeztek. Híí. Ez azt jelenti, hogy már több ilyen személynek is kell itt tartózkodnia. Hííí. Előbb-utóbb feltűnik a helyi városvezetésnek, hogy dagad a lakosság, de nem születés által. Hííí. Feltételezem vannak, akik bele is őrülnek a dologba?
/ Miközben várja Adya válaszát, közben agyal és már egy teljesen más dolgon jár az esze. /
+ Város vezetés. Te marha, ha itt mindenki ilyen barátságos, talán városházán vagy nevezzék bárminek is ebben az időben, de biztosan kell, hogy értesüljenek az ilyesmiről. Ahogyan, minden bizonnyal foglalkoznak is az ilyen ügyekkel, mint az enyém. +
/ Adya felé fordul és testbeszéde már kevesebb zavarról árulkodik. Inkább a lelkesedés látszik rajta úrrá lenni. /
- Hííí. Menjünk a Városházára! Hííí. Ha tényleg itt kell maradjak, akkor tudniuk kell róla, hogy a városban vagyok. Híí. Sőt, a többi érkezőről is tudniuk kell. Biztos van valaki, aki foglalkozik az üggyel. Hííí. Talán segíthetnek!
/ Miközben a városháza felé veszik az irányt, legalábbis Addeus reméli, hogy titokzatos segítője, aki ilyen barátságos vele, arrafelé vezeti, további kérdéseket tesz fel. /
- Hííí. Melyik kontinensen található H'Sekirat? Híí. Mi törtét az Európai Unióval? Híí.
/ Néhány pillanat múlva végül Addeus magáról a lányról kérdez. /
- Híí. Adya, nem fogják furcsállni, hogy csak így sétálunk? Híí. Tudod, a huszonegyedik században, a párok sétálgattak így.

(5)

[Drun]

*Ad Ax -- 2900 augusztus 25.*


/Együttérző mosolyt küld feléd, ahogy haladtok figyelmesen hallgatja szavaid./
- Részemről a szerencse Addeus!
/Bólint egy aprót is, mikor újra üdvözlitek egymást./
- Mesélnél a Te otthonodról? Láttam pár múltbéli tárgyat, és holoképet, festményt, de mégsem ugyan az, ha azt egy olyan személytől hallja valaki, aki meg is élte.
/Amikor szólsz, hogy szeretnél az itteni városházába, először egy két pillanatig csak pislog. Majd látod a szemében, hogy kigyullad az az apró szikra, a fény, hogy mire gondolsz./
- Mi tanácsháznak hívjuk, a "városházát", itt H'Sikratban. Tudod, van alapja annak amit mondtál.
/Irányt váltotok, és egy szép parkon keresztül haladva alig fertályórán belül elértek egy nagyon szépen kivitelezett épülethez, ahol, rengeteg ember és lény közlekedik ki és be./
- Már nincsen olyan, hogy melyik kontinens. Ugyanis, Negapan egyetlen nagy kontinens mostanra már. Az általad kérdezett Unióról fogalmam sincs, hogy mi történt, mert nem tudom mi az.
/Mondja szabadkozva./
- Ne haragudj, de nem vagyok valami jó a történelemben! Az egy ország, birodalom a te idődből?


*Folytatás a Tanácsháznál.*

[Theraxin]

[2900 augusztus 25, szerda 19:24] *Remélem, hogy jó az idő.*

/Körbenéz, majd elkezd nevetni magában. A táj modernsége és változatossága kezdi megbontani az elméjét, szépen érzi, ahogy feldarabolódik a tudata és meghal. A túl sok furcsaság szépen szétrágja az elméjét, elnyeli a tudattalan és az őrület./
-Mit csodálkozom, ha 30 óráig nem alszik az ember, milyen komolyabb teljesítményt vár az elméjétől! Még nem bomlott meg. Várjunk, az őrültek sem ezzel szokták magukat nyugtatni? Jó, rosszabbul vagyok, mint hittem.
/Lenéz és szinte megszakad a szíve a a látványtól, miszerint a semmi tetején áll és alatta egy kilométeres város fekszik./
-Most én hogy tudom magam fent tartani? Lebegek? Nem, van a talpam alatt szilárd "talaj". Vajon mennyit bír?
/Elkezd egyre nagyobbakat ugrálni, a végén még dobbant rajta egy hatalmasat, hátha, azonban egyből ezután megfagy az ereiben a vér, megmerevedik és a pupillája is összeszűkül. A gondolat, ami megölte a lelkesedését, újra átfut a fején./
+Ha ez most beszakad, én üvöltve halok meg egy olyan földön, amit nem ismerek.+
/A merevsége fokozatosan kezd elmúlni, remegése megy át./
Áhh, úgy is csak álmodom. Le kéne feküdjek valahova. Végülis, mivel ez csak egy álom, ezért mindegy, hogy befekszek a sikátorba. És aludnom kell, hátha felkelek vagy bármi. Ez nekem így sok volt most lelkileg. De biztos talajt akarok a lábam alatt, nem egy ilyen cybernyalábot.
/Midőn összeszedte magát, elindul az úton egyenesen lefele, most már nem néz sehova, nem akarja tovább terhelni az elméjét még több információval. A vibrálás néha kikezdi az elméjét, mire leér már háromszor akart félrelépni az útról. Figyelmetlenségében meg sem nézte a kávéházat valamint azt sem, hogy már túl is haladt./
+Már a negyedik alkalom, amikor végeznék magammal. Az ötödik. A vibráció bántja a szemem. Érjek már le, aludnom kell!

(2)

[Renata Rebel Wood]

Előzmény: Annantina nagyi boltja

*Neferadynee* [2900. augusztus 22.]

/Azon, hogy a lány divattervező, nem lepődök meg. A „nyomi” hallatán azonban felszalad a szemöldököm. Látványosan végigmérem és elfintorodom, de szóval nem reagálok rá, inkább elmondom, amit az ideérkezésemről tudok. Valakinek el kell mondanom, annyira abszurd. Mikor befejezem, ő is elmondja az ő verzióját./
- Ennek így semmi értelme! Ha elraboltak minket, akkor hol vannak az elrablóink? Na és hol vagyunk mi? / Vonom össze a szemöldököm, bár a sebeimben üvöltő fájdalomtól elég nehéz gondolkodni, így végül fel is adom a konspirálást és csak legyintek./
- Teszek rá, mi történt! Tök mindegy, hol vagyok. /vonok vállat./ Viking megvan, rajta kívül pedig senkim és semmim nincs.

/Nem értem miért hajtogatja Nora, hogy eddig nem bírta használni a karját, hisz láthatólag kutya baja. A kézfogása sem volt gyenge, nem volt benne semmi furcsa, vagy beteges./
+ Ha sajnáltatni akarja magát, akkor velem melléfogott. + /Kitárom az ajtót, mire fölnevet./
+ Mi van? Nehogy nekem behisztizz kisanyám, mert itt hagylak!+ /Nézek rá igencsak furcsálkodó és némileg ingerült tekintettel./
- Na, azért próbálkozz meg azzal az akadályfutással, nem tűnsz te annyira nyominak! /biztatom az ajtóban állva. Nézem, ahogy a kerekeket tekerve átvergődik a romokon. Határozottan úgy érzem, hogy tolószék nélkül könnyebben boldogulna, de nyilván le van bénulva a lába és nem a poén kedvéért ül a taligában. Bár a lábai se tűnnek se csökevényesnek, se elsorvadtnak. Ami azt illeti tök egészségesnek tűnik, csak épp kerekesszékkel rodeózik.
Mikor kiér, engedem az ajtót becsukódni./
- Hát, ha tényleg most először gurultál magadtól, akkor tök jól nyomod! /vigyorodok el elismerően, de mintha meg se hallaná, csak bámul be a boltba, ahonnan kijöttünk./
+ Lehet, hogy tényleg ekkora spirituális élmény volt neki ez a két méter?+ /billentem oldalra a fejem./
- Nézd, neked kerék kell, nekem meg nem ártana egy kézmosás és némi fájdalomcsillapító, úgyhogy léceljünk, okés? /Hajolok be a látóterébe a tolószék háttámlájában megkapaszkodva. Egyre rosszabbul érzem magam és nagyon jól esne csak úgy ülni egy árnyékos helyen és agonizálni némi fájdalomcsillapító jótékony kábulatában./
+ Meg kéne találni a helyi arcokat is!+
- Amúgy mitől bénult le a lábad? Túl jó voltál és elintézett a konkurencia? /kérdezem. Jobb dolgom úgy sincs, mint a csajszival beszélgetni. Azt még magamnak is nehezemre esik bevallani, hogy ez a furcsa, ismeretlen hely és érkezésünk tisztázatlan körülményei megijesztenek. Ami azt illeti örülök, hogy nem vagyok egyedül, még akkor is, ha a társam épp egy tolószékes nyafka divattervező.

Mikor elindulunk végre nem bánnám, ha nem kéne tolnom, hisz a kezeim borzalmasan fájnak, járni is alig van erőm, de ha valóban segítségre szorul, akkor nem fogom otthagyni, már csak azért sem, hogy lássam az emberek arcán a döbbenetet: A punk tolja a jókislány!/

(5)

[Neferadynee]

*Rebel (és Murgen?) // Előzmény* [2900. augusztus 22.]

- Nem hiszem, hogy elraboltak volna minket /mondom még a boltban. Bár arra tényleg baromi kíváncsi vagyok, hogy hova a túróba kerültünk. Felnézek a lányra és a patkányra. Szerencsére nem vagyok egyedül. Kicsit furcsa társaságom van, de legalább van. Helen kezéért azért továbbra is aggódok. A székem várhat, neki kéne valami orvost találni. Látom rajta, hogy fáj a sebe. És elég csúnyán is néz ki. Kigurulok./

- Köszönöm! /mosolygok rá pirongatva, miután feleszméltem. Azt hiszem, ez az első dicsérő szó, amit életemben kaptam. Szavaira csak bólintok, igen, mennünk kéne. De nem tudom, hogy merre. Lassan kezdek bepánikolni. Kérdésére először felvonom a szemöldököm, aztán elvigyorodom. Tetszik, ahogy beszél. Olyan más, mint amit megszoktam. Egyenlőként kezel./

- Kiskorom óta tolószékes vagyok /mondom, de többet nem vagyok hajlandó erről beszélni, hiába kérdez. Nem vagyok jó társaság. Nem szeretek beszélni, bár sokkal könnyebben megy, mint odahaza. Inkább csak nézelődök. Teljesen random kiválasztok egy irányt, és arrafelé kezdek gurulni - már amennyiben gurulásnak lehet nevezni azt a nevetséges döcögést, amit félkerékkel tudok produkálni.

Rengeteg fura fazon mászkál az utcán, mégis mi vagyunk a legfurábbak. De nem néznek meg. Ránk se hederítenek. Ellenben én! Én csak iszom a látványt. A legjobban akkor lepődök meg, amikor egy szárnyas alak elszáguld mellettünk./

- Ez nem lehet valóság... /motyogom az orrom alatt. Aztán végre elérkezik a megváltás: a távolban megcsillan a fény egy furcsa tévészerű vetítőn, amelyik fölé hatalmas betűkkel ki van világítva: TÉRKÉP./ Hál' Isten! /sóhajtok fel megkönnyebbülve./ Gyorsan keressünk Neked egy patikát, vagy valami orvost, mielőtt elvérzel itt nekem! /vigyorgok a nőre./

(5)

[Renata Rebel Wood]

*Neferadynee* [2900. augusztus 22.]

/Nora szavaira megvonom a vállam. Én sem hiszem, hogy elraboltak minket./

- Ó, hát az… gáz. /Akad el a szavam. Hitetlenkedő szemeket meresztek rá, még a válaszom is megkésik egy kicsit meglepettségemben. Nem hittem volna, hogy aki gyerekkora óta tolószékben ül, az nézhet ki így, ilyen egészségesnek.

Nora végül nekiindul, én meg mellette lépdelek. A felemás kerekű tolószék persze folyton kanyarodni akar. Olykor oda-odanyúlok egyenesbe fordítani a szerkezetet, de figyelmem nagyja a környezetemé. Pislogni is elfelejtek, úgy bámulom azt a rengeteg ismeretlen dolgot és lényt, ami körülvesz. Egy időre még a rendőr-paranoiámat is elfelejtem annyira lenyűgöz a látvány./
- Odas! Mi a fene? Feltalálták az időgépet? /bámulok meg illetlenül egy futurisztikus kütyüt babráló fiatal srácot.
A szárnyas alak láttán tátva marad a szám. Nora szavai bizonyítják, hogy nem hallucinálok és nem káprázott a szemem./
- Berosálok! Ez nagyon állat! Héj, csajszipajti! Állati baró helyre keveredtünk! /pördülök meg párszor kitárt karokkal magam körül./
- Jeeeah! Wooo-húúúú! Királyság! /Ujjongok hangosan nem törődve a furcsa járókelők furcsa pillantásaival. A pörgés azonban megszédít, így tántorogva állok meg egy üzlet előtt, véres tenyérlenyomatot hagyva a kirakatüvegen. Úgy érzem, mintha tényleg lett volna valami a szétzúzott tükrön (talán a tisztítószer?) amire allergiás lehetek. Dühít a gyengeségem./
- Ha ez nem a valóság, akkor együtt szívtunk be. /vigyorgok társnőmre, majd ellököm magam az üvegtől, hogy folytassuk utunkat az új világban. Igazából nem izgat, hogy merre megyünk, hagyom, hogy a lány szabja meg az irányt és a tempót./
- Térkép, király. /Nyugtázom Nora hálaadását. Odaballagok vele a színes képernyőhöz, de igazából nem izgat a dolog. Sokkal érdekesebb céltalanul bandukolva felfedezni a várost. Bár, ami a kötszert illeti…/
- Patika. /jelentem ki határozottan/ Orvos engem nem macerál. Se biztosításom, se pénzem és hidd el nekem, elég tré meglépni tőlük.
/Azt, hogy a patikában nem áll szándékomban fizetni, már nem kötöm a jókislány orrára./

(6)

[Azeriel]

/Sietős léptekkel, szinte futva halad az úton, semerre sem nézve. Talán ha odanézne, akkor se venné észre, hogy nem otthon van. A világ körülötte teljesen megváltozott, de a kevés változást is nehezen viselő Rita még véletlenül sem engedi, hogy egy ilyen hatalmas valamit észrevegyen. Csak megy és megy, emlékezetből. A következő sarkon fordul, ám a sarok még nincs a helyén, helyette valakinek ütközik neki./
- Bocsánat!
/Hebegi zavartan és továbbmegy. Most egy tereptárgy a következő akadály, ám emez nem mozdul arrébb, így a lány megint elesik. Kezeit arca elé kapja, így viszonylag kevés horzsolással megússza a végtagjain a műveletet. Magában szitkozódva ülő helyzetbe tolja magát és végre körülnéz. Egy hosszú pillanatig nem jut levegő a tüdejébe a látványtól. Nem otthon van, a jól megszokott osztrák fővárosban, a szeretett macskaköves utcákon. Amikor az éltető levegő újra áramlani kezd tüdejébe, csak megrázza a fejét./
- Álom... Ez csak álom! Nem valóság!
/Motyogja maga elé. Felhúzza lehorzsolt térdeit és átkarolja őket, az sem érdekli, hogy a rajta lévő fehér, csipkés ruha koszos lesz és felcsúszik rajta. A mellette elhaladó alakok megbámulják. Az egyre több furcsa és ijesztő idegentől egyre rémültebb és ijedtebb lesz, de nem moccan. Képtelen mozdulni.../

(2)

[Caridwen]

*Azeriel - 2900. augusztus 20.*

/A rémület jeges fogaival a lelked legmélyéig hatol, elkeveredve a zavar mérgével szinte végleg megbénít téged. Aztán azonban egy pihekönnyű érintést érzel a válladon. Annyira apró és finom, hogy nem is lennél biztos benne, hogyha az érintésből nem áradna valami végtelen nyugalom és béke. Mintha valami tiszta fehér fényként sugárzó orvosság áramlana végig rajtad, ami elűzné a félelmet. A zavart is próbálja elcsitítani, de leginkább csak annyit tehet, hogy eláraszt és ellazítja az idegeid, érzed ahogy szép lassan megnyugszol.
Így már fel tudsz nézni a nőre, aki parányi karcsú kezét a válladon nyugtatja. Aranyszőke fürtjei glóriaként övezik szoborszerűen tökéletes arcát, a fellegkék szempárból pedig ugyan az a béke és nyugalom sugárzik, ami az érintése nyomán is elöntött téged. Amikor lágyan elmosolyodik szinte öntudatlanul te is vele mosolyogsz./
- Azeriel? Nagyon örülök, hogy épségben megérkeztél kedvesem. Az én nevem Sariel, azért jöttem, hogy segítsek neked. Biztos vagyok benne, hogy nagyon megrémültél, de hidd el nekem nincs félnivalód. Sok új dolog ér most, amik talán rémítőnek tűnnek, de mi melletted állunk húgom, és ha hajlandó vagy meghallgatni engem, én választ adok minden kérdésedre.
/Aztán egy pillanatra körbenéz a tekintete összeszűkül ahogy a tömeget pásztázza és mintha egy pillanatra egy tetoválást látnál felrémleni az arcán, de az egész hamar tovatűnik, mintha ott sem lett volna. Amikor visszafordul feléd a mosolya ismét békét sugároz és ahogy végigsimít az arcodon minden apróbb zúzódásod egy pillanat alatt összeforr./
- De velem kell jönnöd húgom, nem jó itt ücsörögni a fősugárút közepén, még a végén valaki véletlen kárt tesz benned. Velem tartasz? /áll fel és nyújtja feléd a kezét. Így szemügyre veheted milyen apró és babaszerű a nő annyira ártalmatlannak és törékenynek tűnik, hogy el sem tudod képzelni hogy születhet ilyen különös teremtmény. Ezen kívül más különösen nem veszel észre rajta, habár mintha halovány fényaura venné körül a testét, de ez lehet az utcai fények játéka is./

[Azeriel]

*Caridwen - 2900. augusztus 20.*


/Ha nem sírta ki volna magát az elmúlt években apja halálakor, talán már könnyek csorognának az arcán. Ám lehet bármennyire rémült, zavart vagy ijedt, érje bármekkora fizikai fájdalom, nem képes sírni. Nem moccanva, szemét szorosan lehunyva várja, hogy felébredjen, visszatérjen oda, ahova tartozik, ám ekkor valami mintha megérinteni. Megrezzen, de felhúzott vállát lassan elkezdni leengedni. Maga sem tudná megmagyarázni miért és hogyan, de az eddig rajta uralkodó félelem csökkenni kezd és mintha kezdene megnyugodni. Lassan, vontatott mozdulatokkal pillant a vállán fekvő kézre, majd annak gazdájára. A gyönyörű, szőke nő mosolya láttán halványan ő is elmosolyodik./
+ Azeriel? A tükrön is ezt olvastam... De hát az én nevem Rita! +
/Az első mondatokra csak összeráncolja a homlokát a lány, ám figyelmét elvonja a a nő arca. Csak egy pillanatra, de mintha feltűnne rajta egy tetoválás, aztán huss, már nincs is ott. A korábban érzett nyugalmát némi bizalmatlanság kezdi felváltani, de amint a másik újra ránéz, ez elillan. Újra nyugodt és végre képes mozogni./
- Hová akarsz vinni?
/Kérdez vissza, miközben elfogadja a segítőkezet. Amint talpra áll, végigpillant magát és csak ekkor veszi észre, hogy lehorzsolt térdein és karján újra ép a bőr. Az újabb furcsaságot felírja a listára és most Sarielt veszi szemügyre. Ha egy nagydarab, vállas, pisztolyos pasi lenne, egész biztos már elrohant volna, de a nő egyáltalán nem tűnik veszélyesnek, és ugyanúgy hívta őt, akár a tükör./
+ Ha csak álom, majd úgyis felébredek. +
/Amint választ kap előző kérdésére, már fel is teszi a következőt./
- És mi ez a hely? Hol vagyok?

(3)

[Caridwen]

*Azeriel - 2900. augusztus 20.*

/A nő arcán még fényesebben ragyog fel a mosoly, amikor elfogadod a kinyújtott kezet és azonnal válaszol is./
- Biztonságos helyre húgom. Van itt egy kellemes kávéház, ott nyugodtan elbeszélgethetünk és azt hiszem egy forró csokoládé, esetleg egy kávé jót tenne a hangulatodnak is. A meleg ital a szívet is átmelegíti kissé. Habár azt hiszem a válaszaim így is nehezebb lesz megemészteni, de a nyugodt környezet szerintem segít majd.
/Aztán ha engeded megfogja a kezed és vezetni kezd. Apró és törékeny termete ellenére a tömeg mintha szétnyílna előtte, az emberek szinte ösztönösen térnek ki az útjából és nyitnak utat nektek. Mehet közben válaszol is neked, szinte nem is nézi az utat, csak könnyeden lépdel, a járása olyan, mintha táncolna./

- Nos először is, el fogok mondani neked mindent, amire kíváncsi vagy, viszont ehhez az kell, hogy higgy nekem Azeriel. Ez itt a Föld továbbra is, azonban a 30. századba kerültél. A bolt ahová beléptél egy afféle időutazó létesítmény. A 21. századból áthoz olyan embereket, akiknek a sorsa a 30. században teljesedik ki. Te is egy kiválasztott vagy, ebben a században kell élned. A világ sokat változott, de ezeket részletesen elmesélem, hogyha érdekel és hajlandó vagy meghallgatni engem. /vet rád egy aggodalmas pillantást.
Továbbra is fogja a kezed és az érintése békét és nyugalmat sugároz próbálva dacolni azzal, amit érzel. Ahogy vezet a Fősugárúton te magad is láthatod a sok furcsa lényt, a repülő autókat. A sci-fi és fantasy különös szerelemgyermekének minden aspektusát megszemlélheted az utatok során. Bármennyire is hihetetlennek tűnik az egész a környezetetek Sariel szavait igazolják./

[Neferadynee]

*Rebel és Murgen* [2900. augusztus 22.]

/Megvonom a vállam./

- Már megtanultam élni ezzel a... nehézséggel /mondom, aztán a kirohanásaira csak egy szemforgatással felelek. De nem bírom ki. Muszáj elvigyorodnom nekem is. Olyan szürreális itt minden, hogy egy pillanatra elgondolkozom azon, mi van, ha tényleg bedrogoztak minket? Szép lenne... Az a sok gyógyszer már így is drogként hat rám. Ez nem normális.

A térképet bogarászva bólintok a megjegyzésére, aztán elkezdek patikát keresni. Meglepő módon még mindig a kígyós jelképet használják, tehát könnyen kiválasztom az érinthetős képernyőn a jelképet. Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor a közelben felvillan a patika jele. Néhány utcára innen van egy.

Szó nélkül megindulok arra fele. Nem volt nehéz megjegyezni az utat. Egy utca jobbra, utána egyenesen, majd kell keresni egy arra merőleges utcát, és már ott is vagyunk.

Evickélek a székkel, inkább csak akadályoz, mint segítene. De azért nagyon igyekszem gyors lenni, nem akarom, hogy a társam elvérezzen, vagy meghaljon vérmérgezésben, vagy mit tudom én. Kitartóan haladok tovább. Hogyha rátámaszkodik a székre, nem akadályozom meg benne. Ellenben neki kell majd lemosnia róla a vért, az ő piszka.

Menet közben bámészkodom, aztán lefékezek egy motorbolt előtt egy pillanatra. Igen, visszafele mindenképpen be kell térnünk ide, hogy megszereltessem a kerekesszékemet./

(6)

[Azeriel]

*Caridwen - 2900. augusztus 20.*


/A kávéházötletére bólint egyet. Mindenképp jobb, mint a betonon üldögélni és a másiknak igaza van, egy nagy bögre forró ital mindig jót tesz és segít megnyugodni. Bátortalan léptekkel halad a nővel, a kézfogást sem ellenzi. Nem érti hogyan és miért, de Sariel érintése olyasféle békét és nyugalmat sugároz, amilyen egy anyai ölelés lehetne. A lány sosem tapasztalhatta meg utóbbit, és most kétségbeesetten kapaszkodik ebbe a belé áradó nyugalomba./
- A jövőben lennék?
/Kérdez vissza gondolkodás nélkül. Miközben haladnak, újra körbepillant. Sosem volt különösebben rajongója a sci-finek, így inkább félve, mint csodálkozva kezdi el vizslatni a környéket. A házak, az autók, az emberek, mind annyira más, mint amihez a szeme szokott. Az arcok többsége emberi, de néhol feltűnik neki egy-egy hegyes fül, sosem látott szemszín, szárnyak... Nem akarja, de kénytelen elhinni, hogy hol is van./
- Várj, azt mondtad kiválasztott? Miért lennék kiválasztott? Nincs bennem semmi különleges, amiért kiválasztott lehetnék.
/A félelem és zavartság hátrébb húzódik, most már tudni és érteni akarja, hol van és miért./

(4)

[Murgen]

* Rebel & Nefi *

/Kilépek az ajtón. Nagy levegő, lefagyott tüdő, deresedő szárnyak. Legalábbis érzésre. Belső zsebembe süllyesztem az "órát". Neki köröm, nekem a tenyerembe is alig fér./
- Bakker, hogy üssek el öt órát?
/Kabát összehúzva, gallér fel és zsebbe kéz, a lúzer bennem tettre kész. Neki is vágok hát a nagyvilágnak, bár egyenlőre a járda is megteszi. Délutáni napfény a szememben, kezem lendül hogy takarjam. Lottóznom kéne olyan ma a mázlim. Pillanatra állok meg és vetődök is hátra ahogy méretes küllők szántanak végig ott, ahol az előbb álltam. Halkan nyekkenek és melegebb éghajlatra kívánom az ülvejárót./
- Hogy szakadna rád a ......
/Feltápászkodok. Leporolom magam./
- Bakker húgi, legközelebb figyelj hol száguldozol. Majdnem matricaként végeztem. Amúgy is, mi a tökömet keresel te tolószékben?
+ Tolószék? He?
- Na állj! Honnan a kettőhúszból van ilyen oldschool drótszamarad? Itt még a csavar is antigrav, akkor te miért ócska alumíniumon ücsörögsz? És ki ez a Pochahontas veled?

(19)

[Renata Rebel Wood]

*Neferadynee és Murgen* [2900. augusztus 22.]

/Nézem, ahogy Nora az érintőképernyős térképet faggatja. A felvillanó kígyó szimbólum láttán elfintorodom./
- Makacs vagy te nő. /- jegyzem meg, de nem tiltakozom az általa választott útirány ellen. Ugyanolyan jó jobbra is, mint balra. Nem győzöm tekergetni a nyakam a nézelődésben. Furcsa egy hely, annyi biztos, de eddig nem rossz. Jó lenne találni egy csapot, hogy kimoshassam az égő, fájdalmasan lüktető sebeim./ +Hogy a túróba fájhat ennyire néhány karcolás?!+
/A nyiklő-nyakló felemás kerekű tolókocsit olykor kicsit megtaszítom, hogy asszimetriája tehetetlenségében ne ütközzön nekem, de többet törődöm a látnivalókkal, mint az útitársammal. Lenyűgöz ez az új, ismeretlen, felfedezésre váró hely. Fogalmam sincs hol vagyok és hogy kerültem ide, de annyira nem is izgat. Klassz ez a hely és ez egyelőre bőven elég nekem.

Három lépés késéssel veszem észre, hogy Nora megállt. Kíváncsian fordulok vissza és valami igazán nagyon furcsát veszek észre. Nevezetesen, hogy egy kisméretű szárnyas G.I. Joe osztja az észt a lánynak./
+Oké, persze itt minden hipermodern és high-tech, de ez a beszélő baba? Hát ez oltári!+ /Leguggolok a tolószék elé, úgy nézek még mindig lefelé a kis szárnyas lényre, aki láthatóan észre se vesz engem, tovább nyomja a rizsát társnőmnek./ + Pocahontas?!+ /Azt hiszem mégis eljutott a tudatáig a jelenlétem./
- Te nevezel engem Pocahontasnak, te Disney-mesehős találkozóról szökött miniatűr Pán Péter? Tán ha repülnél az édes kis csili-vili szárnyaiddal nem kéne tojnod, hogy átkerekezik rajtad a pajtim! Vagy arra már nem futja az aksidból? /vágok vissza a srác sértegetésére, egy cseppet sem zavartatva magam amiatt, hogy egy játékbabával szájalok./

(7)

[Caridwen]

*Azeriel - 2900. augusztus 20.*

/Kedvesen rád mosolyogsz amikor végül megszólalsz. Semmi lenézés, vagy negatív érzelem nincs az arcán, csak puszta jószándék./
- Igen, ez itt a jövő, a 30. század, ha pontosak akarunk lenni, ma 2900. augusztus 20.-át írunk. /mondja készségesen.
Aztán kicsit meglepődve megáll, amikor meghallja a további szavaid, de elindul végül újra miközben nyugodtan magyarázz./
- Ne butáskodj, mindenki különleges! Minden élet egyedi és különleges. Habár persze jelen esetben nem erre utaltam, de higgy nekem különleges vagy. Én nem tartozom a jövőlátók közé, hogy tudjam pontosan miben áll a feladatod, miért hozott át Danu ebbe a világba, de annyi biztos, hogy nem ok nélkül tette. Ki lettél tehát te is választva, ez volt az oka, hogy beléptél a boltba és ide kerültél. Jelenleg én csak annyit tudok, hogy angyal vagy, akárcsak én, ezért is küldtek eléd, hogy segítsek neked megszokni ezt a világot....

/Ahogy mosolyogva hátrafordult feléd, megláthattál egy férfit a tömegben, aki titeket nézett. Ahogy Sariel feléd fordult megláttad ahogy rugaszkodik és egy emberi szem számára követhetetlenül gyors mozdulat után egy izzó fegyver termett a kezében, kitárva szárnyait azzal ugrott felétek. Mielőtt egy szót is kiejthettél volna elkapta a hozzá képest parányi nő torkát és a lángoló pengét a bársonyos bőrhöz szorította.
Amikor magához rántotta a nőt az kénytelen volt elengedni téged és a gyors helyváltoztatás következtében ismét a földön kötöttél ki, illetve pontosabban fenéken landolva. A férfit láthatóan te nem érdekelted, minden figyelmét Sariel felé fordította./
- Add át a pecsétet ringyó, vagy visszaküldelek az Istennődhöz! /sziszegte szó szerint. Láthattad kivillanni a villás nyelvét pengeéles fogai közül./

[Azeriel]

*Caridwen - 2900. augusztus 20.*

/Csodálkozva vonja fel a szemöldökét a dátum hallatán. Nehezen hiszi el, hogy ilyen sokat "ugrott" az időben. Meg úgy ez az egész szituáció is hihetetlen. De itt van, lélegzik, gondolkodik, érez, nem álmodik. Amikor elesett, még a horzsolások is fájtak. El kellett fogadnia./
- Angyalok? Mármint fehér szárnyakkal?
/Sosem volt túl vallásos, vagy jártas egyéb mitológiákban, de azért egy angyalt még el tud képzelni. Bár a másik nő a kinézetével valóban hasonlít egy angyalra, de hogy ő maga? Ugyan. Ráadásul szárnya sincs - legalábbis nem látja és tud róla, hogy lenne./
- És...
/Nem tudja befejezni az újabb kérdését. Sariel ismét felé fordul, de a lány tekintete másfelé tévedt el. Egy férfire, aki aztán a következő pillanatban emberfeletti módon felugrott. Olyan gyors volt, hogy Azeriel se szólni, se sikítani nem tudott. Mire képest volt felfogni, mi történt, már megint a fenekén volt a földön. Sariel a szárnyas idegen a torkánál fogva tartotta és fegyvert nyomott neki./
- Ne! Engedd el!
/Kiáltott fel a lány, feltolva magát a földről. Ő sem tudta, honnan volt ez a hirtelen jött "bátorság", hogy legalább megszólalni tudjon. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy ahogy felkelt, előtűntek a szárnyai. Az eddig láthatatlan, fehér-arany szárnyak most ott trónoltak a hátán. Azeriel - egy pillanatra megfeledkezve a világról - ösztönösen fordult a tengelye körül, nem is fogta fel elsőre, hogy azok rajta vannak, nemcsak mögötte. A kelekótya mozdulat következtében valószínű, hogy fejbe, vagy legalábbis a válla környékén meglökte az idegent.../

(5)

[Caridwen]

*Azeriel - 2900. augusztus 20.*

/Minden szinte egyszerre történik, az események mintha eggyé mosódnának, nem is tudod eldönteni mi jött mi után, vagy minek lett a következménye valami más...
Ahogy döbbenten kölyökkutyát játszva kergetted a saját szárnyaid azokkal arcon vágtad véletlenül a férfit, aki teljes figyelmét Sarielre fordította, téged észre sem véve, így nem tudott elég hamar elhajolni és ezért kissé megtántorodott és hátrébb lépett a csapástól, elvesztve az egyensúlyát. Ennyi pont elég volt. Egy vakító fényvillanás töltötte meg a levegőt elvegyülve valami haragosan zengő szózattal, ami neked is bevette magát a füledbe. Láttad, hogy többen térdre rogynak a kezük a fülükre szorítva, amikor a fény kihuny. Te is elestél ismét, egyrészt mivel a szárnyaid megjelenése és azok hajszolása kibillentett az egyensúlyodból, a végső ütést mégis a dörgedelmesen aláhulló szózat mérte rátok.
A szárnyas férfi is a földön fetrengett a testén rúnák izzottak, pont olyanok, amik az előtted álló nő testén. Az arcában felismerted Sarielét, mégis mintha a fényvillanás alatt teljesen más emberré lett volna. Határozottan magasabb lett, majd két méter magas, hosszú haját valami láthatatlan vihar dobálta az arca körül, amit angyaljelek és egy tetoválás borított be. A szemei valami belső tűztől izzottak, kék ragyogásuk szinte lézerfényként vetült a földön fetrengő férfire. A kardja ott hevert mellette, de nem tudott érte nyúlni, láthatóan fájdalmai voltak.
Sariel megindult és odasétált hozzá. A kezét a férfi homlokára helyezte, mire az megdermedt, majd eleresztette magát, mint aki elájult, vagy talán meghalt. Aztán a nő megfordult, a hátán három pár aranyosan ragyogó szárny pihent, amiken szintén jelek izzottak. Odasétált hozzád és feléd nyúlt, ahogy először segített fel, amikor elestél./
- Nem maradhatunk itt húgom! Mennünk kell most azonnal, mielőtt még többen jönnek... Ezt sikerült megfékeznem, hála neked, de nem vagyok benne biztos hogy a következő is egyedül fog támadni... /pásztázta végig a ragyogó pillantás ismét az utcát, ahol a fejüket fogó térdelő emberek fölött jó messze el lehetett látni./
- Képes vagy lábra állni? És repülni? Muszáj lesz mennünk! /mondta enyhe aggodalommal. A hangjából még mindig hatalom sütött, de már nem volt olyan félelmetes és mintha minden pillanattal egyre kisebb és kisebb lett volna. A testét borító jelek is egyre halványabb fénnyel izzottak./

[Azeriel]

*Caridwen - 2900. augusztus 20.*

/A második fordulat után ráeszmél, hogy azok a valamik nem mögötte, hanem bizony rajta vannak! Ekkor végre azt is észleli, hogy eddig ringlispílt játszott, és továbbra is a jövőben van, valamint az idegen továbbra is Sariel torkát szorongatja. Vagy mégsem? A következő pillanatban, mintha egy hatalmas villám vakítaná el. Kezeit szeme elé kapja, és közben ismét a járdán köt ki. Lassan már meg se lepődik, hogy megint a földre került. A vakító villanást szinte azonnal követi valami mennydörgés-szerű. A lány a kezeit szeméről átcsúsztatta füleire, és így legalább látta is, hogy mi történik.
Csodálattal figyelte Sarielt. A nemrég még apró, törékeny nőnek látszott, most erőteljes volt, hatalmas és félelmetes. A támadójához sétált. Azeriel mást várt, nem csak egy érintést, de mégis hatásosabb volt, a férfi többet nem moccant./
- Ez mi... ki volt?
/Nyögte halkan a lány, miközben elfogadta a segítő kezet. Lábra állni nem volt vészes, bár nem érezte magát teljesen biztosnak, hiszen a hátán lévő nagy valami kicsit bezavart az egyensúlyába./
- Repülni? Hogyan? Mármint ezekkel?
/Bök hátra a fehér-arany szárnyaira. Elképzelése sincs, hogyan kell őket kezelni. valóban hozzá vannak nőve? Olyanok, mint egy végtag? Csak rá kell gondolnia, akarnia kell és menni fog? És még vagy ezernyi kérdés kering most a fejében. Abban viszont egyetért a másikkal, jobb ha mennek./

(6)

[Neferadynee]

*Rebel és Murgen* [2900. augusztus 22.]

/Helenre mosolygok a megjegyzése hallatán, elkönyvelem magamban, hogy ez a véleménye. Nem lepődöm meg rajta, valahogy a szabadság - még ha effajta szabadság is - kihozza belőlem azt, aki valóban vagyok. Vagy akinek mindig is gondoltam magam.

Céltudatosan közelítem meg a helyszínt, mígnem egy hangot hallok nem messze tőlem. De senki sincs a közelemben, egyedül a téli, csípős szél süvít a fülembe. Most fogom fel, mennyire fázom. Fejemmel forgolódok, és kell néhány másodperc, míg azonosítom a hang forrását: egy... hát, legjobb ismeretem szerint egy tündér az. Ráadásul egy macsó tündér. A szemem hatalmasra nyitom, hápogok egy kicsit. Szükségem van további tíz másodpercre, hogy felfogjam: valóban egy mesebeli lény van az orrom előtt. És beszél hozzám./

- Jé, Te tudsz beszélni?? Nahát, elnézést kérek, kicsi tündér! /hajolok le hozzá úgy, mint egy gyermekhez./ Azt hittem, csak a gyerekeknek jelentek meg. Vagy ha felnőtteknek is, nekem nem. Én ugyanis nem hiszek a tündérekben. /Nemhogy nem beszél hozzám, de egyenesen olyan szavakat használ, amitől teljesen összezavarodom. Végül levonom a kellő következtetést:/ Kérlek szépen, ne beszélj nekem tündérül, nem értek így. Mellesleg ha már az vagy, nem tartozik a feladataid közé, hogy nyomon kövesd az életünk? Nagyon is tudhatnád, miért vagyok tolószékben /pirítom le a szárnyast. Ám ő csak tovább halandzsál anyanyelvén. Várjunk csak! Pocahontas! Ezt ismerem! Felkacagok Helen viszontválaszára, aztán elhalkulok, és inkább csak továbbkuncogok az egész szituáción./ Kedves tündér! Tudom, hogy ez nem Sohaország, de a tündérek talán még itt is csodákra képesek. Látod, a társam keze megsérült /mutatok rá "Pocahontas" kezére úgy, mintha egy gyereknek magyaráznék./ Meg tudnád gyógyítani, kérlek? Hogyha megteszed, akkor kimondom, hogy hiszek a tündérekben.

/Megragadom a kis kabátját, és felemelve megrázom Helen sebei fölött, és figyelem, hátha szór némi tündérport a vérzésre. Ha nem jön be, akkor az ölembe ültetem, és akár akarja, akár nem, a továbbiakban már ott kell maradnia, hacsak nem akar "matricává" válni, hiszen megindulok a székkel a patika felé./

(7)

[Caridwen]

*Azeriel - 2900. augusztus 20.*

/Amikor a támadót említed, a tavaszi égboltot idéző szempár az őszi viharok színét ölti és vet egy pillantást a földön heverő lényre. Nem rád néz, hanem arra a valamire, miközben válaszol neked./
- Talán a mi volt a pontosabb. Ez itt egy démon, de azok közül is csak egy cseléd, alacsonyabb rangú, igazából csak egy szolga. /mondta megvetéssel, habár még így is volt valami könnyed elegancia minden egyes szavában.
Aztán talpra segít és ismét érzed, ahogy a meleg beburkol és az apró horzsolásaid begyógyulnak. Majd a szavaid hallatán hiába ült eddig harag az arcán, most elmosolyodik./
- Hát szárnyak nélkül csak kevesen tudnak repülni húgom. Tehát igen, azokkal, pont erre lettek kitalálva. /Aztán egy pillanatra elgondolkozik, mielőtt folytatná./
- Habár azt hiszem még soha nem használtad őket... Hmmm talán tudok segíteni, persze csak ha megengeded. /néz rád kérdőn, majd ha hagyod finoman megfogja az arcod és a homlokát a tiedhez illeszti. Egy pillanatra mintha megrázna az áram, majd viharos gyorsasággal képek és érzések rohannak át rajtad. Nem a tiedek, mégis azoknak tűnnek, miután beveszik magukat a fejedbe. Egy angyal emlékei, ahogy megtanult repülni, az érzés, ahogy a szárnyaid mozgatni kell, ahogy elrugaszkodhatsz, hogy az ég felé törj.../
- Parancsolj, remélem ez használ. /lép kissé hátrébb. Mostmár ismét az a parányi babaszerű nő, aki először felsegített. Két pár szárnya semmivé lesz, de a maradék lágyan kavarja fel a levegőt ahogy elrugaszkodik, majd néhány méterre a Fősugárút fölött int neked, hogy kövesd. Az emlékek ott mocorognak, csupán rajtad áll, hogy mered-e használni őket.
Ha sikeresen felemelkedsz és követed lassan megindul, hogy tudd tartani a tempót, majd a kocsik és épületek között manőverezve egyre magasabbra és magasabbra emelkedik egészen amíg át el nem értek egy békés keleties hangulatú parkhoz./

[Murgen]

* Pochahontas és az Ülvejáró, vagyis Rebel és Nefi *

/Pochahontas lő, gól.../
- Eh, még bejáratósak. De különben is, ne Pán Péterezz, te nézel ki úgy, mint aki egy rocker drogos maszti-álmából lépett ki. Ő meg mit hápog mint egy kiskacsa? Cukorborsó, használd a szavaid! Beszélni???
/Hatalmasra nyílik a szemem, majd fél centisre./
- Még szép hogy tudok beszélni! Miért ne tudnék?
+ Kicsi?!
/Bal szemem tikkel kicsit ezen./
+ Miért pont én lettem húsz centis?
- Nem hiszel a tündérekben? Majdnem elgázoltál egyet! Mit gondolsz mi vagyok? Egy elfuserált pillangó?
/A maradék szövegén csak tátom a számat. Vagy debil a hölgyemény vagy engem néz annak./
+ Tündérül? Angol vazze!
- He? Hogy mi van?
/De válasz helyett már a levegőben is vagyok. Még kapálózni sincs időm, máris a szakadt csaj fölött lóbálnak. Én pedig szépen zöldülök./
- Oh, ba'...meg....
/Majd egy tündér méretű rókával hálálom meg a gondoskodást. Tündérpor nincs, csak kockára vágott répa. Egyenest a sebbe, ha nincs mázlija. Ha a másik lány ölébe kerülök, a következő adagot ő kapja. Az élet fair.

(20)

[Renata Rebel Wood]

*Neferadynee és Murgen* [2900. augusztus 22.]

/A kistermetű macho háborog, Nora hápog én meg természetesen rögtön visszavágok a sértegetésre. Nem félénk a fiú, kész válasszal támad vissza, ám ha sértésnek is szánta a szavait, én bóknak véve őket elvigyorodom. Szájam csak szélesebbre húzódik a Cukorborsó hallatán. Most Norán a sor, hogy visszavágjon, ám ő valami olyan képtelenséget hebeg-habog össze, hogy azt lehetetlen pókerarccal végighallgatni. Először csak az egyik szemöldököm vonom fel, majd a szemeim kikerekednek, végül lemondóan szorítom arcomra véres bal kezem Pocahontashoz méltó harci festést rögtönözve arcomra. A csaj vagy hibbant, vagy annak akar látszani, de amit előad, az nagyon gáz.
Mikor felkapja és felém lóbálja szerencsétlen játékbabát, reflexből pattannék is fel/ +nehogy már hozzám vágja ezt az izét+ /de megszédülve huppanok a fenekemre, fájós kezeimmel tompítva a puffanást. Éles fájdalom jelzi, hogy pár szilánk ismét mélyebbre fúródott. Viking méltatlankodva cincog a fülembe, miközben éles karmaival a vállamba kapaszkodik, de nincs időm az újabb horzsolások miatt bosszankodnom, a következő pillanatban a térdemre és a mellényemre már kapom is a valódi tündérrókát.
- Meg vagy huzatva?! Mit lóbálod ezt az... /a mondat közepén megakadok és a hányásra pislogva életemben először nem azon gondolkodom, hogy miért van minden hányásban répa, hanem valami egészen más üt szöget a fejembe. A Nora kezei között vergődő apró fickóra nézek tágra nyílt szemekkel:/ te élsz?! Héj! Te élsz! /ismétlem meg, miközben talpra kecmergek és figyelem a Nora ölét is megtisztelő legénykét./
- Nora, épp ember... izé tündérrablást követsz el. Jobb lesz, ha leteszed! /figyelmeztetem a lányt, aki kéretlenül magával ráncigálná a srácot. Amit nagyon nem tudok elviselni, az a szabadság otromba megnyirbálása, így akármi is ez a fickó itt, tűrhetetlen, hogy fogoly legyen./
- Na figyuzz csak, haver. Merre lógnak azok a bizonyos drogos rockerek? /teszem fel a még a patikánál is fontosabb kérdést a zöldülő fejű kis szárnyasnak./

(8)

[Azeriel]

*Caridwen - 2900. augusztus 20.*

/A démon szó hallatán felnyög, ez az ő idejében sem jelentett túl sok jót. Még egyszer rápillant a földön fekvőre. Nem tölti egy nyugalommal, hogy amaz már nem moccan. Ráadásul még jöhetnek! Ha eddig nem fázott a télies időben, a viszonylag könnyed ruhájában és kis kardigánjában, hát most borzongani kezd./
- Még soha nem is láttam őket! Szóval, azt hiszem jól jönne egy kis segítség.
/Összerezzen, amikor Sariel megfogja az arcát, de nem mozdul. Hagyja, hogy a homlokuk összeérjen. Némán tűri a rázúduló érzéseket és emlékeket, de azok olyan gyorsan jönnek, hogy ideje sincs felfogni őket. Amint Sariel elengedi, kicsit hátrébb lép, és megmozdítja szárnyait./
- Köszönöm.
/Biccent aprót, majd csak tátott szájjal figyeli, ahogy a másik a levegőbe emelkedik. Azeriel sóhajt, majd lehunyja szemét. A kapott emlékek olyanok, mintha az övéi lennének. A repülés, akár a biciklizés, ha egyszer megtanultad és képes vagy rá, nem felejted el. Sosem tette még, azonban úgy érzi, mégis meg fogja tudni csinálni. Nagy levegőt vesz, kicsit behajlítja a térdét, majd elrúgja magát a levegőbe. A szárnyai először nem úgy mozdulnak, ahogy ő akarja és egy pillanatig úgy tűnik, visszaesik, ám végül megtalálja a mozdulatot és fenn marad a levegőben. Óvatos szárnycsapásokkal emelkedik fel Sarielhez./
- Azt hiszem, menni fog.
/Szerencsére lassan haladnak, így képes követni a másikat. Igyekszik előre nézni, de tekintetét vonzza a mélység, az alattuk elterülő város hatalmassága és nyüzsgése. Alattuk a látkép folyamatosan változik, hol sűrűbben, hol ritkásabban állnak az épületek, amíg egy parkhoz érnek./

(7)

[Legion]

* Augusztus 20. - néhány perccel Sariel és Azeriel távozása után *

/Gyorsan és magasan szálltam. Még maga Rabraquat is megirigyelte volna a tempót amit H'Sekiratig diktáltam. Ruháimon vékony dérréteg képződött, arcomat kósza jégkristályok metszették fel. H'Sekirat fölött szállva egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy az éteren keresztül kinyúljak Sariel felé, de csak hogy az irányát meghatározzam. Tényleges kapcsolatot nem kockáztattam meg. Így is sikerült leszűkítenem a helyét és hamarosan le is ereszkedtem egy sikátorban. Testemet kimerültnek éreztem ám lelkem fénye hevesen izzott. Levettem a táskámat és a sikátor bejáratánál a földre ejtettem, mielőtt kiléptem volna. Néhány bámészkodó már vissza merészkedett, de még bőséggel láttam nyomait a kis ütközetnek, ami nemrég itt zajlott. Bár ezek a nyomok inkább csak számomra voltak láthatóak, egyszerű halandó csak a földön fekvő alakot láthatta. Közelebb lépek hozzá s lépésről lépésre erősödik bennem a harag. Három lépésnyire tőle már nem fékezem magam, hagyom hogy átmosson az embereken, hagyom hogy érezzék, hogy én vagyok a forrása. A többség szerencsére úgy reagál ahogy remélem és inkább tovább áll.
Lehajolok és félre húzom az egyik bőrlebernyeges szárnyat, majd vállánál fogva megfordítom az alakot./
- Ébredj démon!
/És mint ha csak a parancsomra, de lassan kinyitja szemét. Megragadom a torkát és felemelem. Még kába és gyenge a küzdelemtől melynek részese volt, így meglepően könnyen boldogulok vele./
- Szerencsés napod van démon! Megkímélem az életed, de cserében elviszel egy üzenetet az úrnődnek. Mondd meg neki, hogy most rossz emberrel rúgta össze a port. Légió visszatért és eljön érte. Békéljen meg a teremtőjével! Most pedig kotródj vissza a sötét verembe ahonnan előmásztál!
/Egy mozdulattal több méternyire röpítem. Milyen kellemes is, amikor több tucatnyi ember haragja táplál és erősít. Ritka kellemes alkalom. Hátat fordítok a földön heverő démonnak és egy pillanatra újra kinyúlok Sariel felé./
+ Megvagy kedvesem.
/Nem érintem meg, elég ha tudom hol állapodik meg. Ám még ekkor se hagyom figyelmem lankadni, így azt is észre veszem, mikor a démon feltápászkodik s szitkokat szórva felém rohan. Féloldalt fordulok és így a testem takarásában nem láthatja, ahogy jobb kezem ökölbe szorul s ujjaim közül égi fény szüremlik át. Látszik, hogy bár csak komoly erőfeszítések árán, de képes újra fegyvert idézni kezébe. Rám rohan, lendületből akar ketté hasítani a vállamtól az ágyékomig. Legalábbis a csapása iránya ezt sugallja. De gyenge és lassú. Ilyen állapotban egy gyermek is könnyedén legyőzné. Bal kezem könnyedén megállítja csapását, ujjaim ráfonódnak a kardot markoló ökölre és megtörik lendületét. /
- Dicséretes, hogy még ilyen állapotban is meg tudtad idézni fegyvered. Becsülöm, hogy inkább a küzdelmet választottad. Ég veled!
/Szinte kínzóan lassúnak tűnhet a szemében, ahogy felé fordulok. Nagyjából egy magasak vagyunk, sőt, talán néhány centiméterrel még fölé is magasodik jelen porhüvelyemnek. Látom a szemében a félelmet, ahogy az enyém igaz valóm fényével felizzik s hátamon megjelennek izzó éteri szárnyaim. Nem anyagiasulnak, egyrészt fölösleges, másrészt ruhám se engedi, de leginkább azért, mert nem akaratlagosan szólítottam őket, csak a felgyülemlő hatalom mutatta meg ezen formájukat. Jobbomat felemelem és a mellkasával egy vonalban szétnyitom ujjaimat. A mágia egy szívdobbanás töredéke alatt áthatol testén és hosszan túlnyúlik rajta. Néhány pillanatig hagyom, hogy az éteri fény, ez a tiszta energia átjárja testét és kiégesse lelkét. Végül eleresztem, ő pedig ernyedten, akár egy rongybaba hull a földre. Szeme élettelen, testén égett peremű lyuk tátong. Még látom, ahogy az éter hullámai magukkal sodorják füstszerű lelkének foszlányait. Szemeim izzása abba marad és szárnyaim is újra alámerülnek a végtelen mágikus hullámokban./
- Micsoda pazarlás. Ilyen bátor szívet.
/A városlakók kezdtek magukhoz térni s úgy tűnt, valaki erre küldte a rendfenntartásért felelős szerveket is. Nem terveztem megvárni őket. Visszaléptem a sikátorba, felvettem a táskámat és ahogy érkeztem ugyanúgy távoztam is. Némi szerencsével senki nem foglalkozott azzal, hogy megjegyezze az arcom és lencsevégre se kaptak. Viszont legalább tudtam, hogy Sarielt hol keressem./


* Folytatás a Sakura Parkban *

(214)

[Neferadynee]

*Rebel és Murgen* [2900. augusztus 22.]

/Nagyon meglepődök a kis tündérke gorombaságán. Aztán konstatálom, hogy nem igazán úgy működnek itt a tündérek, ahogy a mesében. Például sosem képzeltem volna, hogy ilyen trugyi képes kijönni belőlük./

- Eeeee, fúj! /mondom undorodva, amikor kapok az ölembe egy adagot./ Jaj, ne hülyéskedj már Helen, nem rabolok el senkit, csak megkönnyítem a tündérke számára az utazást. Meg ahogy látom, neki Daedalont kell szerezni. /Fújok egyet./ Remélem, a drogok alatt a gyógyszereket érted! /meresztem szigorúan a szemem társnőmre, bár gondolom nem érek el vele lelkiismeret furdalást. Kár./ Úgy érzem, kaptunk egy második lehetőséget az élettől, nem kéne elfuserálni. Tiszta lappal indíthatunk /intézem szavaim még felé, aztán az ölemben döcögő tündérre pillantok./ Elnézést a korábbiakért. Azt hittem, álmodom. Még sosem láttam olyat, mint Te... Meg... meg olyan nagy szárnyas alakokat sem láttam még. És az ott. Az ott egy gepárd? Csak így szabadon? Jézusom, hova az Isten nyilába kerültünk?

/Megint leköt a környezetem, és kicsit elbambulok. A kerék közben folyamatosan jár, Helen ballag mellettem. És végre megtaláljuk a patikát, amely Ellenméreg néven hirdette magát./

(8)