Tank
Elküldve: 2012.10.28. 00:15Karakter régi neve: Simon Tamás
Karakter új neve: Tank
Kora: 25
Nem: Férfi
Születési hely: Magyarország, Budapest
Születési időpont: 1987.05.20
Fátyolos város: Bagdad
Faj: Vadász
Magyarországon születettem 1987-ben. Szüleimtől a Tamás nevet kaptam. Apám rendőr, anyám a HEIM PÁL kórházban nővér. Nagyszüleimet nem ismertem, mert meghaltak mielőtt megszülettem. Testvérem János, aki nálam tíz évvel idősebb, pedig katonának készült. Szüleim elég maradiak voltak, így nem nagyon találtuk meg a közös hangot (Érdeklődési körünk nem egyezett vacsoránknál, 1-1 "milyen volt napod" kérdés tevődött fel. Erre is csak egy rövid válasszal válaszoltam mindig, illetve suliból haza jövet, "hogy ment a suli", ezeket a kérdéseket is nagyrészt anyukám tette fel. Apa bár szeretett minket, inkább a munkájának élt. Bátyámmal annál inkább megtaláltam a közös hangot, kiskoromban nehéz volt a barátkozás, egészen a katona karrierem kezdetéig. Utána a katonai társaimmal szoros kapcsolatot sikerült kialakítanom így igazai barátságot kötődtek de addig az egyetlen ember, akivel tudtam játszani és beszélgetni, az a bátyám volt. Hiába volt közöttük tíz év mindig szakított rám időt ha tehette. Vele nőttem fel, ő volt az akire mindig számíthattam, ő lett a példaképem. Arra vágytam, hogy olyan legyek mint ő. Ezért is, az általános iskola elvégzése után, katonai iskolába iratkoztam. Mikor én beiratkoztam, a bátyám már végzett, és hivatalos katonaként tengette napjait, így egyre kevesebbet volt rám ideje. Az iskolában a jegyeim jók voltak. Amikor végre eljutottam az érettségiig, amit nagyobb nehézségek nélkül sikerült teljesíteni, végre beállhattam a seregbe 2005-ben. Míg én tizedesi katonai rangommal a kiképzés keménységét és fáradságát tapasztaltam, bátyámat - aki már elérte Törzsőrmesteri rendfokozatot - kivezényelték Irakba. Pár hónap múltán, miután már elsajátítottam némi katonai ismeretet jött egy levél, miszerint testvéremre és osztagára rajtaütöttek. Az osztag fele életét vesztette, másik fele pedig eltűnt. Reménykedtem benne, hogy testvérem még életben van, így elhatároztam, hogy amint van rá lehetőség - tehát megszereztem a kellő tapasztalatot -, jelentkezem a NATO szolgálatába, Irakba. Azonban félév elteltével értesítettek, hogy egy Al-Kaida nevű terrorszervezet elfogta és kivégezte videó demonstrációval a testvéremet. A hír mélyen lesújtott és azonnali bosszúvágyat ébresztett bennem. Hetekig enni és aludni sem tudtam tőle, csak azon járt az eszem, hogy miért pont vele történt ilyen. Halálát hallani is igen fájdalmas volt szívemnek, de az, hogy nem dicsőséggel a fronton harcolva esett el, hanem kivégezte egy sebhelyes fél szemű terrorista, csak még inkább tetőzte bosszúvágyamat . Szüleim a hír hallatán gyászba zuhantak. Látva őket és a fájdalmat amit a terroristák okoztak, elhatároztam, hogy életemet a bátyám gyilkosainak felkutatásával fogom tölteni, még akkor is, ha ehhez az egész Al-Kaidát fel is kell számolnom. Időközben elértem az Őrmesteri rendfokozatot. Pár évvel később pedig, a NATO engedélyezte a szolgálatom megkezdését Irakban. Szüleim először vissza akartak fogni, hogy nehogy véletlenül úgy járjak, mint a testvérem, de nem hallgattam rájuk. Miután szüleimtől elbúcsúztam, egyenesen a reptér felé vettem az irányt, ahol a többi magyar katonával kiutaztunk Irakba. A bázis Bagdadtól pár kilométerre volt kialakítva. Irakban töltöttem több mint kilenc hónapot. Ez alatt az idő alatt szoros viszonyt építettem ki katonatársaimmal, hisz minden nap egymás mellett vállt vállnak vetve harcoltunk a terroristák ellen. Sok társamat vesztettem el ez alatt az idő alatt, mégis tudtam, hogy haláluk nem hiábavaló. Az egyik dolog amivel nagyon nehezen tudtam megbirkózni, az az ott élő gyermekek és családok szenvedése volt. Ők ártatlanok voltak, nem tehettek semmiről, még is éheztek és sokan életüket is vesztették a harcok alatt. A háború vége felé hazahívtak minden ott szolgáló magyar katonát, annak ellenére, hogy én úgy éreztem nem sikerült bátyám halálát megtorolnom. Hiába sikerült megmenteni sok ártatlan családot, illetve sikerült terroristákkal végezni, mindez nem hozta őt vissza, és még gyilkosát sem sikerült kézre kerítenem.
Belépés a fátyolba
A szolgálatból hazaérkezve, pár hónappal később véget ért a háború. Bajtársaimmal szoros kapcsolatot tartottunk itthon is, illetve a testvérem osztagában szolgáló életben maradt katonákkal is megismerkedtem. Testvéremet és a többi elesett katonát is hősként tiszteltük. Bár ismertük az arcát bátyám gyilkosának, azóta sem sikerült kézre keríteni. Bármit megtettünk volna, hogy elkapjuk, de azt sem tudtuk, hogy egyáltalán túl élte-e a háborút. Azt tudtuk, hogy az ott szolgáló rendfenntartó katonák a gyilkos képével rendelkeznek, és ha látják, akkor azonnal jelenteniük kell. Szerencsére néhányat még ismertünk közülük így megkértük őket, hogy szóljanak nekünk is, ha látják, amolyan katona összetartásból, „becsületből”. Teltek, múltak a hónapok mikor egyik nap összeültünk tízen, a bátyám régi osztagában szolgáló ex-katonák és az én legközelebbi bajtársaim. Ugyanis az egyik rendfenntartó katona értesített minket, hogy kilencvenkilenc százalékos valószínűséggel látták Bagdadban a célszemélyt. Ez nekünk elég is volt, kaptunk a lehetőségen kérdés nélkül és elhatároztuk, hogy mi magunk fogjuk kézre keríteni, nem várunk arra, hogy az ott állomásozó katonák szem elöl veszítsék. Már annyira fűtött minket a bosszúvágy, hogy nem érdekelt minket az, ha esetleg téves az információ. Nem törődve a következményekkel, el is indultunk Bagdad felé. De előtte szerencsére az egyik katona társunknak voltak orosz kapcsolatai, így sikerült felfegyverkeznünk és kijutnunk Bagdadba. kapcsolatunk információja alapján a célszemélyt Bagdad nevű városban látták utoljára. A városban a terrorista vélhető tartózkodási helyére csendben behatoltunk, de az üres volt. Társaim szerint azonnal vissza vonulót kellet volna fújnunk de én azt mondtam, hogy tartsuk minden áron elfoglalva az épületet, és ha a célszemély ide jön, mi majd végzünk vele. Utólag visszagondolva az önfejűségem és a bosszúvágyam hozta ezt a hibás döntést. Az épületet mint képzett katonák minden oldalról biztosítottuk: Hátsó ajtót egy claymore (mozgás érzékelős akna) elhelyezésével, illetve két géppuska állást is létrehoztunk a második szint ablakaiban. Az egyik a ház első bejáratára nézett, a másik ház hátsó részére. A géppuskák (M249 light machine gun - könnyű gépfegyver) gondosan el voltak takarva, és azonnal használhatóak voltak az ablakok kinyitása után. A hátsó és első ablakok is függönnyel fedettek voltak kettő-kettő ember állt az ablakokban, egy a függöny mögött nézte a bejáratott a másik a géppuskánál kuporodott készenlétbe. Minden katona felvette a pozícióját és vártuk a célszemély érkezését. A környékbeliek a behatolásnál sajnos észrevettek minket, és futótűzként terjedt a hírünk az alatt a pár óra alatt, amit ott töltöttünk. Amikor a célpontunk megneszelte, hogy ott vagyunk, habozás nélkül támadást indított ellenünk. Egyszer csak a második szint hátsó ablakán lévő őrszemünket egy orvlövész megsebesítette. Gyorsan elhúztuk az ablak közléből, de ekkor egy "jóindulatú" RPG rakéta csapódott be a ház falába, végezve több társunkkal és tönkre téve a hátsó géppuska állásunkat. A tüzet azonnal viszonozni kezdtük, de ekkor már késő volt, gránátok hullottak be az ablakokon, az alsó és felső szinten egyaránt. Ennek láttán sürgősen elhagytuk az épületet már akinek sikerült. Az emeleten lévők néhányan az ablakon ugrottak ki, mások pedig földszinten lévők ablakon és ajtón menekültek. A földről feltápászkodva egy régiség boltot vettünk észre, és ott próbáltunk új pozíciót felvenni, így hátrálni kezdtünk, zárótüzet leadva magunk mögött. Csak hárman jutottunk be a boltba élve. A két társam feltartotta az ellenséget, amíg én a hátsó kijáratot kerestem, de sajnos a golyók által létrehozott füstfellegben alig láttam és a bolt közepén el is találták a lábamat. Egyensúlyomat elvesztve, hogy ne esek el, próbáltam egy szekrénybe kapaszkodni, de csak magamra rántani sikerült, és ezzel elájultam. Amikor felébredtem lábamat nem tudtam mozdítani, és nem voltam elég erős, hogy leemeljem magamról a szekrényt. Próbáltam kihúzni magamat alóla egy fátyolszerű dolog segítségével, de nem volt elég erős arra, hogy megtartson, így azt is csak lerántani sikerült. Azonban a fátyol egy kis makettvárost takart, ezt látva ismét elvesztettem az eszméletemet. Amikor felkeltem, a bolton ütött golyónyomok, az engem eltalált golyó ütötte seb a lábamon, illetve a szekrény is eltűnt, nem volt már rajtam. Szétnéztem, de nem leltem társaimat sem. Így egy kérdés mászkált gondolataimban: +Mi történt velem?+
A fátylat átlépve egy 1911-es colt volt a kezében három tárral.
Külső tulajdonságok:
Katonához méltóan edzett férfi test amely több éves kiképzésről és edzésről árulkodik, haja rövid szőkés barna, 180 cm magas és 75kg, szeme kékeszöld mint a tenger rossz napjain.
Új tulajdonságok: Haja holló feketévé változik (más egyéb nem változik).
Belső tulajdonságok: A rengeteg vérengzést és pusztítást látva a halál nem csal könnycseppeket szemében, az évek alatt megtanult hideg fejjel gyilkolni, azonban önfejűsége határtalan mindig megy a saját feje után nem törődve a következményekkel.
Kedvencek: A nap végi jó hideg sörhöz és pizzához nincs hozzá fogható számára, illetve egy csetepaténak sosem mondana ellent.
Életcélja:
Régi: Bátya halálát megbosszulni
Új : Túlélni és alkalmazkodni az új körülményekhez.
Egyéb: -
Max 5p
- Kiemelkedő tulajdonság (közelharc) 1p
- Kiemelkedő tulajdonság (testi erő) 1p
- Beszerzés – Lőfegyverek 1p
Maradék: 2
Főkarakter: -
Rólam: Tomi vagyok 18 éves. Ez az első ilyen fórum ahova regisztrálok ezelőtt még nem én írtam a történeteket csak játszottam bennük. Van tapasztalatom MMORPG-ben pl: Word of Warcraft, Guild Wars 1-2 stb.
)
