Mystical Future FRPG

Általános
Karakter régi neve: Mészáros Attila

Karakter új neve: Babak Abaye

Kora: 20

Nem: Férfi

Születési hely: Magyarország, Budapest

Születési időpont: 1992.dec.28.

Fátyolos város: Budapest

Faj: Sidhe

Előtörténet
Amikor beszélgetni kezdek valakivel, akkor gyakorta megesik, hogy előkerül a legnehezebben megválaszolható kérdés: ki vagy te valójában? És ekkor realizálom, hogy csupán én ismerem az illetőt, és fordítva még csak nem is emlékszik rám. Talán azért van ez, mert nem szeretek magamról mesélni, inkább meghallgatom a másik, részben azért, mert én sem tudom a választ arra, hogy ki vagyok és így nem mondok semmi olyat, amiben nem vagyok biztos. Gyakorta blöffölök valamit magamról és már terelem is a témát. De talán most ideje volna szembenéznem magammal, elvégre 20 év alatt csak benő már az ember feje lágya.
Gyerekkorom olyan volt, akár egy áldás, szerető szülők, nagyszülők és testvér. Mintha egy mese világ elevenedett volna meg. Természetesen ezt akkor még nem érzékeltem annyira. Csupán az tűnt fel, hogy az iskolatársaim mindig panaszkodtak, hogy így nem engedik, ezt tiltják a szülei... Nekem ezzel ellentétben sosem volt ilyen típusú problémám. Az iskolában alsóban kinéztek, mert... Valójában nem tudom miért talán a hobbim miatt. Azt el is felejtettem: egészen kiskorom óta foglalkoztatnak az illúziók, a bűvészet. A legkönnyebben megtanulható trükkök talán a kártyatrükkök, és nem is igényel sok felszerelést csupán 52 lap francia kártyát. Mindig volt nálam egy és unalmamban néha még az órán is szórakoztattam magam a trükkökkel, mert sosem voltam benne biztos, hogy működik-e. A rengeteg gyakorlás meghozta a gyümölcsét, ez az egyik Ki mit tud?-on derült ki a számomra, mikor azt megnyertem. Aztán iskolát váltottam, mert a kiközösítést egyszerűen nem bírtam tovább, túlságosan vágytam arra, hogy ha valakivel beszélgetni kezdek az ne zavarjon el vagy nézzen le, hanem kezeljen egyenrangúként.
Az új iskolában balszerencsémre nem voltam szimpatikus a legerősebb osztálytársamnak, így újra a osztálytársadalom szélére kerültem. Mázli, hogy azért találtam magamnak egy pár hasonló sorsú társat, de mindig is nehezen megnyíló típus voltam, bár ez a felszínen nem látszik. Ez azt jelenti, hogy nagyon könnyen barátkozom, kifejezetten szociális, de a valódi arcomat mélyen elrejtem, mert még nem találtam senkit, aki megérdemelné, hogy kitárulkozzam. Ezen a nehéz időszakon a családom támogatása juttatott át, a húgom szinte őrült módon szeret és ez mindig tartotta bennem a lelket, hogy nem énvelem van a baj, csupán nem a megfelelő társaságba jutottam. Persze a hobbimról nem mondtam le bármennyire is sok volt a feladat az iskolában. Többnyire persze működött az „órán figyelek és mindent megjegyzek„ tanulási metódus, és a tanárok szerették is, amikor azt hallják vissza, amit elmondtak. Sajnos néha ez kevés volt, de nem annyira törődtem vele, a hobbim foglalkoztatott.
12 évesen a szüleim hosszú unszolásának hatására jelentkeztem egy bűvész versenyre. Mint kiderült ez a Kelet-Közép Európai Nemzetközi Bűvész Verseny volt. Kicsit meg voltam illetődve, mert sosem hittem, hogy valaha eljuthatok ilyen helyre erre itt állok tizenévesen a versenyzők között. A junior kategóriában 9. helyen végeztem, amire nagyon büszke voltam. A verseny után odajött hozzám egy őszes úr, a zsűriből ő volt a magyar tag. Szerintem vagy 100 éves volt, de később kiderült, hogy „csak” 80. Először bemutatkozott – a neve meghökkentett, mert nem sok embert hívnak Murphy-nek – utána megkérdezte, hogy ki a mesterem. Én pedig illedelmesen válaszoltam, hogy a magam mestere vagyok. Mire fölajánlotta, hogy tanít engem. Én azonnal elfogadtam, hisz ez azt jelentette, hogy egy valódi bűvésztől tanulhatok. Egy olyan valakitől akivé válni akarok. Egy egész évnyi fáradságos munka után kiderült, hogy csak a kártyához van érzékem, olyan mintha hozzá teremtettek volna. Ezalatt persze nem hanyagolhattam el az iskolát és a családomat sem, bár egy ilyen időbeosztást betartani eleinte képtelenségnek tűnt.
Ugyan így telt a következő évem is: kis család, kis iskola, és rengeteg új trükk, illúzió elsajátítása. Igaz a mester mindig mondogatta: „Akkor leszel igazán nagy bűvésszé, ha majd saját trükkjeid lesznek.” Ennek ellenére én beértem a többiektől való tanulással egyenlőre. Ahogy az interneten nézegettem a különböző furfangos varázslatokat rátaláltam egy kanadai srác videójára, aki kártyákat dobált. Vagyis inkább különböző tárgyakba állította bele őket, miközben 30 métereket repült a kártya anélkül, hogy észre lehetett venni. Ennek az volt az oka, hogy megfelelő szögből nézve a repülő kártyalap nem látszik, csak ha tudod hol kell keresni, de akkor is nagyon éles szem kell hozzá. És így született meg az ötlet a saját trükkjeimhez, ezzel a röptetéses technikával fogok csodát előállítani. Már csak azt kellett kitalálni, hogy hogyan. Meg persze azt kellett megtanulni, hogyan kell röptetni a kártyákat. Eleinte dobni tanultam meg, aztán miután néha nekem is beleállt a fába, akkor neki fogtam a röptetés gyakorlásának. Ezt persze amennyire tudtam próbáltam eltitkolni a mester elől, mert szerettem volna meglepni vele. Mindeközben az iskola nyűgjét is vittem a hátamon. A húgom és a családom segítsége nélkül képtelen lettem volna ehhez, volt néha, hogy a húgom írta a házit, anyukám pedig a beadandót. Ők is sejtették, hogy mi az igazán fontos számomra. Igaz, hogy azt azért megígértették velem, hogy leérettségizem és még fakultációt is köteles vagyok választani.
Kb. két évig sikerült is a titkolózásom a mester előtt, akkor az Európa Bajnokságon előkaptam az akkori tudásom legjavát. A zsűrit és a mester is egyaránt lenyűgöztem. A 'lebegő kártyák' nevű mutatványom szenzációt aratott, de sajnos csak a második helyhez volt elég. Azért mert, ahogy a zsűri fogalmazott: „Ha csupán egy dologhoz értesz, akkor nem érdemelheted meg az első díjat, hiába vagy te a legjobb.” Ezen persze teljesen kiakadtam, de nem tehettem semmit. A mester próbált szólni az érdekemben, de leintették. Nekem azt mondta, hogy amit csináltam, az több mint első hely volt, és ha szeretném folytathatjuk a tanulást, de ő már nem tud újat mutatni és a kártyákhoz sem ért már annyira, mint én, de szívesen támogat továbbra is. Én teljesen meglepődtem, mert ilyen dicséretet még sosem kaptam még. Biztosítottam a mester, hogy még járni fogok hozzá, ha nem is annyira sűrűn, mint eddig. Ekkor volt a fakultáció választás is, és hiába választottam a számomra legkönnyebb tantárgyat, a kémiát így is rengeteg időmet felemésztette. Nekem pedig készülnöm kellett a két év múlva megrendezendő Világ Bajnokságra.


Az érettségi éve maga volt a pokol számomra: egyszerre kellett leérettségiznem illetve felkészülnöm a Világ Bajnokságra. Az érettségin valahogy átcsúsztam májusban, és így ledobva magamról ezt a súlyt napi 10-15 órában gyakoroltam. A nagyimtól kaptam a sikeres érettségiért cserébe az csodálatos hosszú kabátszerű köpenyt, amit ő varrt nekem. Egyszerre volt meleg és szellőző is, ezt részben csak később tudtam meg nyáron csak azt tapasztaltam, hogy nincs benne melegem, télen tűnt fel, mennyire melegít. Ez egy varázslatos köpeny volt, ami köré építettem a saját fellépő ruhámat: cilinder, sétapálca, fehér ing, fekete nadrág és persze az elengedhetetlen köpeny. Egy 19.századi finom nemeshez tudnám hasonlítani magam benne. Éppen a kiutazás előtti nap kaptam a hírt, hogy a verseny elmarad, mert a zsűriket szállító gép lezuhant és szerencsére mindenki túlélte, súlyos sérülésekkel kórházban kezelik őket. A verseny új időpontját 2012.dec.6-ára tűzték ki, ami nekem plusz egy év tökéletesítést jelentett.
Eljött a verseny napja a családom, akik végigsegítettek eddigi utamon ott ültek a nézőtéren és árgus szemekkel figyelték minden mozdulatomat, ahogy mindenki más is a teremben. A számomat, mely az utolsó volt elképesztő vastaps jutalmazta. Én pedig elégedetten és fürödve a közönség szeretetében álltam a színpadon és a többiekkel együtt vártuk a zsűri döntését. Az elnök felállt, és megkezdte a beszédét. Hosszan beszélt minden előadásról, jókat és rosszakat egyaránt említett. Amikor az enyémhez ért a következőket mondta: „Hosszú évek óta vagyok a zsűri elnöke, és én még olyat sosem láttam, hogy valaki egyféle műsorszámmal jöjjön ide, ma megtapasztaltam mire lehet képes valaki, csupán 52 darab lappal. És még én állítottam ennek a fiúnak 3 éve, hogy egy dolog tudása nem elegendő a győzelemhez. De igenis elég!” Csak dübörgött a taps, én meg hosszú-hosszú perceken át nem fogtam fel mi történt. És aztán leesett: nyertem. Nem lehet szavakba önteni azt az érzést, ezt át kell élni. Az üdvrivalgások közepette egy kérdést tett fel a még az elnök: „Hova rejtetted a szélgépet?” Mire és csak annyit feleltem: „A maguk elméjébe.” Az estéből még arra emlékszem, hogy a mester odajött hozzám és megszorította a kezem, miközben azt mondta: „Téged fiam innentől már csak az győzhet le kártyázás terén, aki képes lenne tényleg a semmiből lapokat előhúzni, de még szerencse, hogy ez lehetetlen, különben mehetsz nyugdíjba...” Többi részére nem emlékszem az estének, és az utána következő napok is homályosak. Annyi bizonyos, hogy sosem voltam még ennyire boldog.
Karácsonykor, amikor miután lenyugodtak a kedélyek realizáltam, mit hagytam ki a gimnázium alatt: a valódi kapcsolt megteremtését. Hisz látásból ismertem mindenkit, de közelről senkit sem volt néhány barátom, de igazán egyikükkel sem tartottam a kapcsolatot. És most értem meg annyira, hogy átérezzem ennek a veszteségnek a jelentőségét, de talán még nem késő. Van egy lány, aki építészmérnöknek ment, és imádta a modelleket és még a trükkjeim is lenyűgözték. Igen őt kéne megkeresnem. Illene valami ajándékot is vennem neki, hisz elvégre karácsony van. Felhívom telefonon és megbeszélünk egy találkozót az Oktogonnál. Pont akkor van a születésnapom, milyen jó kis ajándék lenne nekem, ha összejönne. Még tavaly megígértem a húgomnak, hogy elviszem aznap operában így estére beszélünk meg egy időpontot.


Belépés a fátyolba: Maga az opera fantasztikus, természetesen a fellépő ruhámba mentem, hisz az olyan mintha oda tervezték volna. Kicsit furán néznek rám az emberek és a húgom minden tiltakozása ellenére hoztam magammal 2 pakli kártyát. Miután vége lett elköszönök tőle és az Oktogon felé veszem az irányt. Sajnos nem találtam semmi jó ajándékot, így üres kézzel pedig nem szívesen megyek, ezért befordulok az első utcán hátha találok valamit. Elhaladok egy fura nevű bolt mellett: Anna nagyi boltja. A kirakatban különféle antik vázák és egyéb régiségeket látok, így visszalépek az ajtóhoz, hátha itt találok valami szép régiséget. Az ajtó hangos, éles nyikorgással nyílik ki. Senki sem látok a boltban, de nem is számítottam nagy vásárló tömegre, annak azért örültem volna, ha egy eladó segítene eligazodni a polcok között, habár azt sem tudom mit keresek. Végigjárom a boltot, amikor a háttérben megpillantok egy makettet, egy valódi remekmű, barokknak tűnik, de a függönytől nem látom rendesen. Odalépek és elhúzom, hogy jobban lássam. Végig simítanám a tökéletesen csiszolt fát, de abban a pillanatban elsötétül minden.

Magammal hoztam a ruházatom és a 2 pakli kártyát.

Jellemzők
Külső tulajdonságok:

• Magas volt 190 cm. Haja ébenfekete, és hosszú, ami állandóan a szemébe lóg, bőre fehérebb az átlagnál. Szeme, mint a korom.
• Most is kb. 190 cm, testalkata szálkás. Haja rövid és szőkés barna, bőrszíne nem változik. Szeme kék, kívülről befelé egyre sötétedik minden gyűrű, és valahogy mindig másnak néz ki a fénytörés miatt a sávok mérete. Kívül égszínkék, középen olyan mint a nyílt óceán, belül pedig egészen mélykék.

Belső tulajdonságok: Egy nyugodt, békés természetű, türelmes ember, akit nehéz kihozni a sodrából. Alapvetően igényli a társaságot, barátokra vágyik. Az egyik gyengéje a kíváncsisága, mely kielégíthetetlen. Néhányan nehezen viselik, hogy állandóan kérdez. Ha valamit a fejébe vesz, akkor arról nehéz lebeszélni, bár érvekkel meggyőzhető. A hibáit felismeri és szívesen változtatna rajta

Kedvencek:

• Szín: sárga
• Étel: répa
• Ital: tea
• Tantárgy: kémia
• Növény: tölgy
• Állat: bivaly

Életcélja: Célja, hogy ő legyen minden idők legnagyobb "mágusa". Szeretne találni magának igaz barátokat, egy valódi társat. Ki szeretné elégíteni a kíváncsiságát, sajnos sejti, hogy ez lehetetlen, de azért próbálkozni szabad, nem?

Egyéb: Tökéletesen bánik a kártyákkal, kiváló bűvész

Képességek
Kiemelkedő tulajdonságok:

• Kártya "reptetés": 0p
• Kártya trükkök: 1p

Illúzió
Türelem: 2p
Karizma: 1p

Felhasználó
Főkarakter:-

Rólam: Egy békés, kíváncsi, mindenre elszánt, ám sajnos néha iszonyatosan lusta játékos vagyok, aki reméli, hogy egy remek közösségbe csöppent bele. Barátaimmal több világ megalkotásán munkálkodom, és remélem egyszer elkészülnek, bár erre nem sok esélyt látok.

Meghívott: Alyara Nirois

Hát először is üdv nálunk, örülök, hogy sikerült idecsábítanom Téged (is).

Először magáról az előtörténetről szólnék pár szót. Kérlek, olvasd át még legalább kétszer, és javítsd ki a szóismétléseket, logikai hibákat, vesszőhibákat (!!!), stb. Ami a legnagyobb problémának látszik, az az igeidők helyes használata. Tetszik, hogy tizennyolc éves korodig múlt időben írsz, és hogy aztán később jelen időben. Viszont hogyha egy folyamatosságot szeretnél kifejezni, vagy egy pillanatot, teljesen mindegy, ha jelen időben írsz, annak is jelenben kell lennie. Nagyon zavaró ez a sok ugrálás. Szóval vagy jelen, vagy múlt egy adott bekezdésen belül, kérlek döntsd el.

Másrészről a koncepcióval is van némi problémám. Szerintem ugyanis nem reális, hogy egy tizenöt éves gyerek ilyen mélyen értsen a kovácsoláshoz (az íjászat rendben van, végül is, ha van tehetsége, akkor miért ne értetne?). Vagy legalábbis ilyen gyorsan képes legyen megművelni az acélt mindamellett, hogy közben iskolába jár, stb. Apropó, iskola. Hogyan is kerültél az egyetemre? Én úgy vettem ki, hogy épp lent vagy, gyakorolsz, edzel, erre hopp, máris egyetem. Nem tettél említést róla, hogy szeretnél tovább tanulni, sokkal inkább úgy tűnt, hogy a fegyvereknek szenteled az életed.

Harmadrészt: fegyvert nem szeretünk, ha átvisznek a jövőbe. Nem tudom, hogy hányszor engedtük eddig. Ám ha erre rábólintanak mások, akkor én is engedek.

Javítsd a dolgokat, és utána, kérlek, jelezd.

Mira

Nnah, több vétóznivalót is találtam.

Kiemelkedő tulajdonság két pont nem lesz fiatal karakternek. Esetleg talán Polgár lányoknak a sakktudása, de őket kb 0tól direkt erre edzették.

Szárvágóhasználatot csak úgy magadnak játszásiból, igazi ellenfél (gyakorlópartner) nélkül nem fogod tudni felfejleszteni 1es szintre, mindenképpen kell hozzá hozzáértő oktató. Ahogy sufniban sem fogsz titániumot gyártani, hogy abból spéci eszközöd legyen. Nem szuperhősöket, reális karaktereket várunk. Másrészt a spéci cuccot hogy cipeled mindenhova magaddal anélkül, h egy esetleges rendbontás-önvédelem-igazoltatás után ne kobozzák el a yardok?

Apropó, a karakter.
Azon kívül, hogy kiváló tanuló, ért az íjászathoz meg a szárvágóhoz, ráadásul hobbikovács nem sok mindent tudtunk meg a karakterről.

Ok, az überfontos szülők letojják, nagyszülők nevelik, kényeztetik. De mit tanul, mi motiválja a tanulásban azon túl, hogy meg tudja csinálni? Milyen barátai vannak? Mit lehet tudni a testvéréről, ő milyen szerepet tölt be a karakter életében?

És ezt csak így első lélegzetre, a vesszőhibákról, idő- és számbeli eltérésekről (egyszer jelen, egyszer múlt, saját szemszög vagy külső) nem beszélek, ha még egyszer átolvasod az írást, szvsz észreveszed őket.

Bocs ha nyers voltam, de tisztán csak Jóindulatból szóltam.

*Alyara hozzászólása után szerkesztve: fegyvert eddig emlékeim szerint csak vadászoknak engedtünk. A többivel egyet értek.

Én is itt vagyok némi megjegyzésem nekem is van, az előttem szólóakhoz hozzátéve.

Szóval nekem a dédpapa is nagyon tápos (értsd nagyon sokrétű a tudása). Amellett, hogy jó kovács, jó íjász, jó íjkészítő, remek tanító is. Kicsit írhatnál róla, hogy miként tett szert ezekre a tudásra, nem annyira emberi. Főleg az életkorára lennék kíváncsi. (bár van benne koncepció, ha a dédapa mágikus lény *_*, és persze nem vér szerinti dédapa)

A másik, hogy te egy nyár alatt nem tanulsz meg kovácsolni, de még kettő alatt sem, bármennyire jó vagy. Egy ember nem lehet mindenben jó, vagy ha igen (amit nem erőltetnék) az látszódjon is meg, de ne a hobbijainál kizárólag. Egy versenyre sem vittek el, se tanulmányi, se íjász, stb-re kicsit indokolatlannak érzem ezt a fajta tudást. Na jó, nagyon.

Fejlesztitek a szerepjátékot, íjászkodsz, szárvágózol, kovácsolsz, iskolába jársz, meg még ki tudja mit teszel. Én javasolnék valamit eldobni ezekből (akár többet is).
2p-s tulajdonságokat sem nagyon szoktunk elfogadni. A te tudásod a _leírásod alapján_ 0p max, ugyanis annyi mindennel foglalkozol, hogy kizárt hogy ennyire tökélyre fejleszd bármennyire is

0p: Előtörténet alapján jó vagy valamiben. Ezt a karakter elfogadáskor határozzák meg a moderátorok hogy meg kapod-e, de mindenképpen fel kell tüntetned a Képességek résznél a lapon.
1p: Kiemelkedő a teljesítményed, mágia nélkül nagyon nehezen lehet felülmúlni az adott területen.
2p: Egyszerűen csodálatos vagy az adott tulajdonságodban, mágia segítségével is alig tudnak fölülmúlni, szinte lehetetlen.

Az 1p az mondjuk egy 3x-os olimpiai bajnok íjász szvsz, a 2p meg minden idők köcsögfával és egy damillal lövő csukottszemmel bármiteltalálok embere. Szóval szerintem max az 1p-t hozhatod ki, ha egy kicsit többet gyakorolsz (mondjuk sokkal és mást nem csinálsz. Tehát állandóan íjászkodsz, és nagyon tehetséges vagy, versenyeket nyersz, mondjuk EB-t, VB-t, stb Persze nem muszáj, de ki az aki nem indulna el ilyen tudással? Ráadásul a versenyben sok a zavaró tényező, az izgalom, stb, tehát anélkül, hogy ezeket kiküszöbölné valaki szvsz nem lehet jó íjász.)

A húgodról sem írtál eddig semmit, se kapcsolati, se semmi szinten.

Apropó, miért volt fontos, hogy eltört az íj? Gazdagok vagytok vesztek másikat, vagy olyat, ami nem törik el.

Hirtelen most ennyi, és nem bántásiból, csak tényleg jó lenne, ha egy kicsit összeszedettebb lenne a karakter. Én nem bánom, ha olimpiai bajnok íjász lesz, de akkor mást ne csináljon, mert ahhoz munka kell.^^

Oldman

Megpróbálok mindenkire reagálni, és javítani azt, amiben biztos vagyok. Remélem a helyesírásom már jobb ezúttal, bár az órákon is ezzel van a baj...

Bevallom őszintén magának a karakternek célja az, hogy egyszerű és jellegtelen legyen, ezért nem látszik belőle semmi, ezért nincs valódi élete, csak a hobbijai és a tanulás.
A dédpapa egykor kovácsmester volt, így ahhoz ért. Magát az íjat nem feltétlenül ő készíti, és íjászkodni megtanulni annyit jelent, mint végeláthatatlan gyakorlás. Korára vonatkozva 87 évesen hal meg. Visszatérve a íjászkodáshoz, sok tapasztalatom annyira nincsen e téren, de annyit tudok, hogy én mezei ember aki évente ritkán fog íjat a kezébe tavaly egy hetet csak ezzel töltöttem és utána 25m hibátlanul lőttem. Persze, ha az ember nem gyakorol akkor ez a tudás gyorsan eltűnik. A kovácsoláshoz még kevésbé értek, de nem állítom, hogy a karakter remekműveket készít a normális kovácsokhoz képest, csupán az addig üsd a vasat, amíg izzik mondást alkalmazza és ezt egy szakember keze alatt meg lehet tanulni 3 hónap alatt.
A tanulás tekintetében nincs motivációja egyszerűen kötelező, miután vége a napnak megy haza és csinálja amit szeret. Csak az egyetemhez van némi motivációja a dédapja által.
A barátairól azért tudunk meg keveset, mert a karakternek nem ez a prioritása, a világ, amivel foglalkoznak, azért nem készül el, mert nem csinálják. Annó jó volt a társaság szüksége volt rá, de aztán elszakadtak, hogy miért? A karakternek nem volt ideje rájuk, nem tudott egyszerre mindenkivel foglalkozni. Ugyan ez vonatkozik a testvérére is, akit csak eleinte vesz észre meg utána, hogy észhez tér egy kicsit, a köztes időtartam alatt azért nem látjuk, mert a karakter maga sem akarja észre venni, nem fontos annyira neki.
A versenyekre akkor van értelme elmenni, ha van rá az embernek motivációja, ha felesleges időpazarlásnak látja, akkor semmi. Ő nem akar senki felé bizonyítani. Az iskolában visszamondja, amit a tanár elvár és kész nem óhajt vele többet foglalkozni. Az íjászatot, kovácsolást pedig pusztán a tudás öröméért végzi.
Az íj eltörése azért fontos, mert egy valódi fa íjról van szó, amit nem lehet kapni. Persze lehet pótolni karbonszálas, vagy üvegszálas modern íjakkal, de akkor is az eredeti a legjobb, mellesleg teljesen máshogy kell velük lőni.
Titánt pedig "könnyű" gyártani a sufniban, ha vegyésznek készülsz és elegendő pénzed van és nem spéci eszköz készül belőle, hanem talán a legegyszerűbb mezőgazdasági szerszám, amihez ha van öntő mintád, akkor nagyon nem is kell rajta alakítani. Az utcán pedig ha lehet járkálni egy ásóval vagy kapával, akkor ezzel is (törvényi szinten) és nem látszik egy titánon, hogy az nem acél, hanem más.

A pontozást javítottam remélem, így egy kicsit jobb

Nah, remek, akkor kéretik ezeket beépíteni az előtörténetbe, vagy a személyiség leírásába, stb., stb. Osztán majd akkor megint véleményt formálunk.

A pontozás számomra rendben van, a fegyvert továbbra sem engedem. Válassz valami mást.

Igen az fegyvert tényleg elfeledtem javítom, amint van rá jó ötletem. Egyébként ezek, amiket ide írtam benne vannak, csak nincsenek ennyire kimondva, csupán utalva rá, illetve elhallgattatva, azt ami nem lényeges, hisz egy karakter hogy máshogy írja le azt, hogy nem érdekli a külvilág, minthogy nem foglalkozik vele. A személyiségbe bele lehet gyömöszölni ezt, úgyhogy rajta leszek. Ennek ellenére, hogy újfent keresem a kifogásokat, neki látok a munkának, remélem több sikerrel, mit első alkalommal

Inkább látod, most az a probléma, hogy nekünk, olvasóknak ez nem esik le, ezért fontos, (kell) leírni ezeket a történetben, megmagyarázva, hogy a karakternek ez miért nem fontos, miért fontos, stb.

A koncepció számomra még mindig nem elfogadható, de legalább már alakul.

Na akkor ide bemásolom, amiket írtunk a chaten, hogy meglegyen.

"ne akarj titánium cuccot gyártani. pont. de akár felkiáltójel (!) is lehet" - Jóindulat
"amúgy meg minek áthozni bármit is, ha a jövőben is le tudod gyártani?" - Oldman
"oldman kérdését én úgy nyomatékosítanám, hogy ne akarj magadnak olyan háttértudást, amivel ilyeneket akár a sufniban összedobhatsz" - Jóindulat
"faíjat gond nélkül veszel, ha van lóvéd. annyi hagyományőrző rohangál kis hazánkban, hogy tényleg csak pénz kérdése" - Jóindulat
"amúgy az sincs leírva, hogy vegyésznek készülsz" - Oldman
"felőlem csinálhatsz titánt, de a titános fegyvert NEM VIHETED át a jövőbe. " - Miranyuszi

Ám ha minden lépését magyarázom a karakternek, akkor könnyedén eltűnik a történek és magyarázatok halmazává válik, és az aranyközépúthoz vezető út nagyon göröngyös... A koncepció melyik része sántít a legjobban?

"egyébként a karakterrel az a legnagyobb bajom, hogy azt sugallja, egy íjász-közelharcos tündét akarsz hozni, és ehhez sorolsz be mindent az előtörténetben
semmi mellékvágány, semmi keresem az utamat
tudsz íjat, pengét készíteni, megszerezted rá a képzettséget is, lényegében nincsen más, úgyhogy jöhet az időugrás"
JI

"feküdjön rá az íjászatra, meg mondjuk csináljon a dédpapa neki egy jó szárvágót, azt azzal is gyakoroljon
emellett lehet jó élete
vagy akármilyen"
Oldman

Neki láttam a karakter átdolgozásának, és mire készlet elment tőle a kedvem, úgyhogy kidobtam az egészet és írtam valami teljesen mást, ami szerintem sokkal reálisabb. Legalábbis remélem.

A helyesírásom tudom, hogy pocsék, remélem ebben már mindent sikerült kijavítanom, ha nem akkor szóljatok, mert ehhez egyáltalán nem értek...

Remélem nem csináltam ezzel túl sok galibát nektek, mert azokért előre is bocs.

Én még mindig finomítanék egy kicsit a karakteren egyéb hobbik/elfoglaltság terén, de összességében elégedett vagyok a változásokkal. Részemről elfogadva. Még egy hasonló bejegyzés és mehetsz Adatlapot gyártani.

Nos a hosszas véleményezések után üdvözöllek én is az oldalon!
Csak egyetlen dolog van, ami szemen ütött "hiába választottam a számomra legkönnyebb tantárgyat, a kémiát", hát szerencsés flótás, csak ennyit fűznék hozzá... xD
Amúgy néhol ugyan valóban lehetne még egy-egy motivációt finomítani, de alapvető gond nincs a sztorival, szóval elfogadlak, adatalap készítés után tied a porond.
ui.: A sidhehez írd oda, hogy milyen sidhe, mert be lettél szépen narancssárgítva, de én nem találkoztam vele, hogy pártot választottál volna melyik udvarhoz tartozol.