Mystical Future FRPG

Messze, távol a szárazföldtől, távol Necradit és Gsoht borzalmaitól, a főváros zsibongó forgatagától Negapan kontinensének legészakibb pontjától jó húsz mérföldre különleges, lebegő hegyek tarkítják a tájat: a Lebegő-hegység.

A fagyos, északi szél csontig hatoló hideget hoz, így a ki tudja honnan fakadó kis csermelyek, melyek később valamilyen csoda folytán folyókkal hálózzák be a hegységet, később fagyott vízesésként lógnak le a hatalmas sziklákról.

Kicsit beljebb haladva az elhagyott, titkoktól hemzsegő tájon az ember fia, lánya hatalmas völgybe érkezhet, melyet a szél nem érhet. Ezen szent helyet megmászva egy kéken fénylő, furcsa ragyogású éppen fagyott, avagy sem ominózus, gigászi vízeséshez érkezhet, amit valamely ősi, elfeledett nép egykoron ideirányíthatott.

És végül, a vízesés fölött egy kiálló sziklaperemen található az a pont, amelyet Reményfoknak neveznek az idelátogatók. A peremre egy óriási szikra van kötelekkel rögzítve, melyet magának a Reménynek neveznek. Senki sem tudja már, hogy mit ér a neve. És alig találni olyanokat, akik emlékszenek még azokra az időkre, amikor a Lebegő-hegység még élettel teli volt, és a jég helyett a tűz uralkodott.

[2900. augusztus 4., szerda]

Drystan egy testvéri mosoly kíséretében figyeli, amint csodálkozva szemügyre veszed a tájat. Még visszafordul, majd csalogatva megindul a kékes alakzat felé. Mikor előveszed a medált, az ugyanolyan, mint eddig, semmi furcsaságot, vagy változást nem tapasztalsz vele kapcsolatban. Kérdésedre a spárgával kapcsolatban a férfi egy kis kört ír le bal kezével a levegőben, mire a részecskék valahogy egy lánc körvonalát kezdik kirajzolni, hogy aztán pillanatokkal később csilingelve a férfi kezébe hulljanak. Egyszerű fémláncot teremtett, melyet azonnal át is nyújt Neked.

- Csak a fémekhez értek - vonja meg a vállát bocsánatféleképpen. - De most gyere, ideje meglátogatnunk az őseim menedékét. Nem véletlenül hoztalak pont ide. Innen erednek a gyökereim.

A csónak elhagyottan áll mögöttetek, azonnal dér telepszik testére. Drystan törtetően, megállíthatatlanul tör előre egészen addig, míg el nem érkezik egy befagyott, óriási folyóhoz, ami a kékes monumentum felől hozza vizét. Itt aztán felméri, hogy még egyben vagy-e. Hiába tűnt rövid távnak az eddigi séta, visszanézve hatalmas távolságot tettetek meg a csónaktól. És még rengeteg vár rátok, magasan, messze van még a fénylő, fagyott vízesés - ha oda tartotok.

[2900. augusztus 4., szerda]

A férfi megáll, feléd fordítja testét, majd kinyújtott jobbodat megrázva bemutatkozik:

- Drystan Octavus vagyok. Köszöntelek Lisim újfent. Legyél Lisim Nonus, énutánam. A tanítványom vagy. Megtisztelnél, ha csak időlegesen is, de elfogadnád ezt a vezetéknevet.

A férfi továbbhalad a befagyott folyó mentén. A távolban feltűnik egy romos, elkorhad és elporladt település hóval takart alakja. Az előtted lévő ember fájdalmasan ökölbe szorítja kezeit, a hidegtől vöröslő végtag fehéren kirajzolódik. Pár lépést tesztek, és máris beérkeztek a falucskába, ami egyenest a vízesés alatt található, felnézve több tíz méter magasan pulzál a vakító fény. A falu főútja végén egy tömzsi, emberfarakta lépcső indul felfele egyenest a vízesés forrásához, s a fényhez.

- Évtizedekkel ezelőtt ezeket a házakat élet töltötte meg. Már csak hamu és jég van itt. Miért...?

Csalódottan belerúg egy sziklatömbbe, majd lerogy rá, arcát kezébe temeti. Megáll az idő...

[2900. augusztus 4., szerda]

Kérdésedre a férfi jóízűen (vagy keserűen?) felnevet. Megrázza a fejét:

- Nem, nem, Lisim, én Altmyrcában születtem. Csak..., csak reménykedtem benne, hogy a letűnt korok nem múltak el. - Megvonja a vállát. - De hát úgy tűnik, mégis.

Feláll, kicsit nézelődik, főleg a vízesés irányába. Végül felcsillan a szeme, megtalálta a helyes irányt.

A csendes, borzongató völgyben a hegység más részeiről üvöltő szél visszhangja hallatszik, mintha egy ősi sárkány üvöltene valahol a messzeségben. Drystan fáradtan, de mégis elszántan törtet a főúton az ember által kifaragott lépcsősor felé.

- Valahol arrafelé van az ősi menedékhelyünk. Innen nem látszik, de a lépcső sok helyen elágazik. Az utak különféle barlangokba futnak. A hegy belsejében meleg otthonok voltak egykor. Ma már nem tudom, mit találunk ott. De egy próbát megér - magyaráz társad menet közben. Lassan kiértek a településről, és a lépcsőkhöz érkeztek.

Követed is. A lépcső nem magas, inkább az a probléma vele, hogy nagyon keskeny. Már az út elején is azon küszködsz, nehogy hátraess, elképzelni sem tudod, mi lesz magasabb régiókban. Hisz még alig távolodtatok el a talajtól, máris félelemtől reszketve tekintesz le az alattad tátongó mélységbe!

Drystanra valami különös csend ült, nem pillant hátra, de kisugárzásából halálos elszántságot vélsz felfedezni. Irigyled, amiért nem küzd tériszonnyal - vagy legalábbis nem látszik rajta.

Néhány tíz méter megmászása után a lépcsősor valóban szerteágazik, és ti letértek a főútról. Egy keskeny teraszon lépdeltek tovább, melyekről barlangok nyílnak. Elhaladtok három-négy bejárat előtt, mígnem társad megtorpan egy olyan járatnál, mely mellett egy villám vésete rajzolódik ki a sziklafalban.

- Hát itt vagyunk - szól, majd tenyerét rátapasztva a jelre, mormol valamit. Szavaira a villám kékesen felizzik, és csavargó minták indulnak el belőle szintén kékes fénnyel világítva. A minta a hely oldalán a barlang bejárata körül, majd a barlang bejáratán fut végig, aztán pedig látod, ahogy befelé kezd el kúszni bevilágítva ezzel a belső részeket. Bár a fény halvány, mégis örülsz, hogy nem vaksötétben kell belépnetek a barlangba - bár meg kell vallani, az még izgalmasabb lenne.

Drystan csak egy tudálékos mosolyt küld feléd, miközben belép a barlangba. A falon kékes fénnyel izzanak a jelek, előttetek halványan kirajzolódik a családi menedék: néhány ágy szétmállott takarókkal, egy porral borított kőtűzhely, és néhány szú járta, üres könyvespolc. Mindezek már a barlang mélyén vannak, odáig néhány métert azért meg kellett tennetek.

Társad összeráncolt homlokkal megáll a polc előtt. Valamit magyaráz, megfogja a fejét, ránéz újra a polcra. Valamin hezitál, valamin jártatja az agyát. Végül valahogy fogást talál a polcon, és egy nyögés kíséretében arrébb tolja.

A polc nem hullik szét, ellenben láthatóvá válik mögötte egy villám, ahhoz hasonlatos, amit odakint is láttatok.

- Nos, Lisim - mosolyog rád a férfi. - A tanítványom vagy. Ki kell tudnod nyitni ezt az átjárót. Parancsolj csak - lép félre mestered, majd sejtelmes arccal figyeli, mit művelsz.

*Lisim-biszim*

[2900. augusztus 4., szerda]

A férfi tekintetét végig magadon érzed, miközben a kis villámmal tevékenykedsz. Amikor ráfújsz, mintha minden tagodban valami meleg érzés szaladna végig, de ez csupán egyetlen egy pillanatig tart, és nem is vagy biztos benne, hogy megtörtént-e egyáltalán.

Azonban hiába próbálkozol.

Nem történik semmi.

*Édi Lisim*

Az a fránya villám meg sem mozdul, és az előző bizsergést sem érzed. Drystan türelmesen ácsorog mögötted, szinte nem is érzékeled.

Igen, bizony, nem történt semmit.

*Mielőtt még azt hinnéd, hogy szívatlak, el kell áruljam: van egy konkrét mód, amit kiötlöttem, amivel kinyithatod a kaput. A megfejtés a birtokodban van. Addig is ilyen kis kurtákat kapsz, próbálkozz csak. *

Nem, még mindig nem történik semmi. A villám ugyanolyan marad, ugyanúgy vigyorog rád a falról.

Drystan fölötted huncut, várakozó mosollyal áll, kezével kabátja gombjait piszkálgatja. Kérdésedre összeráncolja homlokát, és csendben felel:

- Próbálkozz csak. Lehet, rossz oldalról közelíted meg a dolgokat. Képes vagy rá, Lisim.

[2900. augusztus 4., szerda]

A férfi szélesen elmosolyodik, amikor kimondod a "Nonus" szót. A villámból parányi fénynyalábok kezdenek el kiszökni, hasonló mintát hozva létre, mint amit korábban a barlang szájánál láttál. Ellenben mintha egy embernagyságú háló jönne létre, s a háló mentén a szikla derengeni kezd - kékes átlátszó hártyává válik. Drystan szó nélkül átlép rajta. Mintha valami vízfal lenne köztetek most. Ha átlépsz a függönyön, enyhe bizsergésen kívül nem érzel semmi furcsát. Visszanézvén egy boltívet látsz, onnan jöttetek.

Előttetek pedig egy hatalmas barlang tárul fel. A falakat beborítják a kék hajszálrepedések, ahonnan fény is származik. Egy mélyvízű kristálytóban tükröződik a kékség, felerősítve így a világosságot. Úgy látszik, az idő érintetlenül hagyott itt mindent - mestered legnagyobb örömére. Gyorsan odasiet egy hatalmas könyvespolchoz, ami egy kőasztal mögött áll, majd leemel néhány könyvet, s lerakja őket az asztalra. Ellenőrzésképpen kinyitja őket, mosolyogva konstatálja, hogy minden rendben van velük.

- Következő lecke: a mágia szavait nem olvasod el az engedélyem nélkül. A saját érdekedben - mondja komoly arccal. - Egyébként pedig szabadon járhatsz. Csak a könyveket tiltom tőled. Engem is tiltottak. Ez így van rendjén.

- A következő időkben itt maradunk. Tökéletes hely lesz arra, hogy lefektessük a mágia alapjait. Aztán később talán megmásszuk a hegyet is. Odafönt nagyobb energiák mozognak.

/Két lépést hátrál, mikor sikerül elérnie amit akart. Legalábbis erre tippel a hirtelen változásokból, de be is bizonyosodik, amint mestere átlép a "kapun". A goblin örömmel követi a férfit. Ahogy beleveti magát az érdekes anyagba, kis bizsergés, majd máris a túloldalon találja magát./
- Szép hely. /Tűnődik, és a vízhez sétál, miközben mestere hozzá beszél. Mikor nyomatékosítja szavait, Lisim felé fordul, és biccent egyet, beleegyezését adva a dologba, miszerint nem fog kutakodni, csak azt tudja majd, amit elmondanak neki./

+ Legalább azt megtudtam, hogy itt is úgy működik a varázslat, mint a filmekben és mesékben - legalábbis vannak varázsszavak. +

- Rendben. /Körülnéz jobban a helyiségben. Most jön csak rá, hogy mennyire éhes és szomjas, rég nem evett, se nem ivott. Sőt, aludni se nagyon aludt, amióta ebben az új világban van./ Ebből lehet inni? /Mutat a tóra./ És valami ennivaló van? Régen ettem, nagyon éhes vagyok.

[2900. augusztus 4., szerda]

- Nyugodtan igyál belőle, csak vigyázz, kicsit hideg! - felel a férfi. - És hidd el, az éhséged is csillapodni fog tőle. Kóstold meg, meglátod! - mosolyog rád a mestered.

A parttól nem messze találsz kőtálakat, amik egészen a kezedbe passzolnak, és remekül tudod őket használni vízmerésre. Leereszkedvén a tóhoz tényleg azt tapasztalod, hogy annak szinte jeges a vize. Szerencsére goblinbőröd megvéd a hideg fájdalmától. Megkóstolván a vizet furcsa ízt tapasztalsz. Az anyag vízállagú, színtelen, szagtalan, de mintha a világ összes növényének az íze keveredne benne. Csak úgy tudod jellemezni: zöld íze van. Néhány kortytól teljesen tele vagy, mintha egy háromfogásos ebédet faltál volna be három-négy másodperc alatt.

Az étel a szemedre húzódik, még jobban elálmosodsz. Már épp állva elaludnál, amikor Drystan gyengéden odavezet egy kőágyhoz, amit kissé fagyott párnák borítanak. Egy érintéssel elpárologtatja a vizet, és Te befekhetsz a pihe-puha ágyba, a jó melegbe.

/Nagyokat kortyol a vízből de elég hamar eltelíti, így a kezében tartott kőtálat félre rakja. Fel akarna állni, de az álmosságtól megszédül, szerencsére mestere elkapja és az ágyhoz viszi. Elhomályosul előtte a világ, és mély álomba szenderül.

Álmában sárkányokkal küzd meg varázslat segítségével, villámokat szór, vihart fakaszt és hurrikánt támaszt; ártatlanokat védelmez meg a sárkány perszelő tüzétől egyszerű vízburok segítségével, és megmenti a király lányát, a király gyönyörű lányát a sárkány várának legmagasabb tornyában való megöregedéstől, és magányba való haláltól. Utóbbiért persze a lány kezét apja neki adja, de a hölgy - aki szépségén felül igen kellemes társaságnak is bizonyul - eltávolodik tőle, és visszautasítja, megszökik messzire, soha többé nem látja. A lány apja őt okolja, nem tudja, hogy időközben a kis zöld teremtés beleszeretett a lányba, és soha nem bántaná -legalábbis szándékosan-. Úgy látszik a szépségnek nem jó egy rút, zöld bőrű, alacsony kis lény, ez a lény pedig nem mutatta ki, nem tudta kimutatni, hogy mennyit jelent neki a leány, nem engedte, hogy belelásson a lelkébe, hogy tudja milyen belülről. Az apa őt hibáztatja, ezért máglya általi halálra ítéli a fiút, aki természetesen menekülőre fogja a mágiája segítségével, elhatározza, hogy megkeresi, és mindent jóvá tesz, megmutatja, hogy ki is ő valójában. De a hirtelen elébe lévő, magas, jóképű szőke lovag egy tőrt szúr egyenesen a szívébe...

Felriad álmából, és felül az ágyon. Körbenéz, ráeszmél, hogy még mindig a barlangban van. A hűvös levegő megtelíti tüdejét, ahogy körbenéz a termen, mesterét keresve./

[2900. augusztus 5., csütörtök]

Csurom vizesen ébredsz. Valami szörnyű borzalmat álmodhattál, de már nem tudod megmondani, hogy mi volt az. És talán jobb is, ha meg se próbálsz visszaemlékezni. Egy valami biztos csak: hogy mágiát használtál. Erre határozottan emlékszel.

Most veszed csak észre, hogy a tó a reggeli napfényben fürdik. Úgy látszik, van itt egy viszonylag nagyobb lyuk a sziklában, ahonnan minden gond nélkül bejuthat a fény. A szél is innen érkezik.

Drystan a könyvek fölött ücsörög, és egy almát rágcsál. Amikor látja, hogy mocorogsz, feltekint rád.

- Áh! Jó reggelt, goblinka! - mosolyog rád üdvösen, aztán összecsapja könyvet, és az almát rágcsálva felpattan az asztaltól. - Végezd el a reggeli teendőidet, aztán pedig próbáld meg összeszedni magad. Ma meg kell látnom benned a mágiát, különben fölösleges volt idehoznom téged. Izgatott vagy, mi?

/Hunyorog a víztükör felszínéről visszaverődő arany-csillogás miatt. Inkább továbbfordítja a fejét. A barlang falain ezüskékes és aranyszínű fények táncolna körbe-körbe. A kellemes, friss, hűvös levegő mélyen hatol a tüdejébe, ahogy feltápászkodik az ágyból. Nyújtózik egy nagyot, majd közelebb tipeg mesteréhez./
- Készen vagyok. /Ránt egyet vállán. Talán nem csak a külseje változott meg. Bár korábban is egy kissé lepukkant helyen élt, és bár fürödni nem tudott minden nap, a fogmosás legalább megvolt. Ám most semmi késztetést nem érez ilyen formaságokra. Elvégre egy goblin, bár ezt ő végig se gondolja - eszébe sem jutnak ezek, mint reggeli teendő./ Vagyis... talán ennék valamit. /Téved a szeme a mestere kezében lévő almára./

[2900. augusztus 5., csütörtök]

Drystan előhúz egy almát az egyik zsákból, amit csak most vettél észre az asztal lábánál. Odadobja neked, majd továbbeszi a sajátját. Dúdol valamit, egyre csak vár rád. Amikor végre befejezed az almát, csak vizsgál téged összeráncolt homlokkal.

- Hm, hm... - sóhajt. Látszik rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin. - Igen, talán az lesz a legegyszerűbb, igen, igen - motyog magában. Majd hangosan megszólal, neked intézve a szavait: - Meg kell kérjelek rá, hogyha nincs ellenedre, akkor menj be a tóba. Ússz, amilyen messzire csak tudsz. Ugye, tudsz úszni?