Északi Reményfok
Messze, távol a szárazföldtől, távol Necradit és Gsoht borzalmaitól, a főváros zsibongó forgatagától Negapan kontinensének legészakibb pontjától jó húsz mérföldre különleges, lebegő hegyek tarkítják a tájat: a Lebegő-hegység.

A fagyos, északi szél csontig hatoló hideget hoz, így a ki tudja honnan fakadó kis csermelyek, melyek később valamilyen csoda folytán folyókkal hálózzák be a hegységet, később fagyott vízesésként lógnak le a hatalmas sziklákról.
Kicsit beljebb haladva az elhagyott, titkoktól hemzsegő tájon az ember fia, lánya hatalmas völgybe érkezhet, melyet a szél nem érhet. Ezen szent helyet megmászva egy kéken fénylő, furcsa ragyogású éppen fagyott, avagy sem ominózus, gigászi vízeséshez érkezhet, amit valamely ősi, elfeledett nép egykoron ideirányíthatott.

És végül, a vízesés fölött egy kiálló sziklaperemen található az a pont, amelyet Reményfoknak neveznek az idelátogatók. A peremre egy óriási szikra van kötelekkel rögzítve, melyet magának a Reménynek neveznek. Senki sem tudja már, hogy mit ér a neve. És alig találni olyanokat, akik emlékszenek még azokra az időkre, amikor a Lebegő-hegység még élettel teli volt, és a jég helyett a tűz uralkodott.
