Angyalkert

[Alyara Nirois]

Aranylaknak van egy belső udvara, egy csodálatos kis kert, ahol burjánzanak a virágok, a levegőben pedig édes illatok terjengenek.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Caridwen]

*Előzmény - Tereus - 2900. augusztus 22.*

/Amíg még a ragyogás magával ragad hallod Danu hangját, ahogy elsorolja a neveket.../
- A pokol hercegeinek is nevezik őket egyes mítoszokban.... Ashmodeus, Mammon, Belzebub, Leviathan, Belphegor... és Legion. /ölel körbe a hang, majd az egész eloszlik és a kertben térsz magadhoz.
A virágok között a földön fekszel és valami egészen különös béke ül a lelkeden. Ahogy fölállsz észreveszed, hogy sok minden változott. Ruhaként csak egy egyszerű hófehér vászontunikát viselsz, meztelen talpad alatt pedig lágyan dőlnek el a fűszálak.
Az első azonban amit észreveszek hogy a szívedből egy karnyi vastag ezüstfonál indul ki és egyenesen halad előre az egyik ösvényen. Ha megérinted érzed a kellemes meleget, ami a fonalból árad, habár a kezed áthatolhat rajta./

[Tereus]

/Igyekszem megjegyezni a neveket, amiket hallok, de mivel nem tudok egyenlőre arcokat térsítani hozzájuk, nem tudom, hogy pontosan kicsodák is valójában.
Hagyom, hogy a fény körbeöleljen, és kicsit át is adom magam a hatalmának. Mintha egy finom és puha tejszerű valamiben lebegnék.
Mindezek után élvezem az új környezetem adta békét is./
+ Szép! Majdnem olyan, mintha Hilary csinálta volna! +
/Elmosolyodom, majd inkább a virágok helyett a fényszálat követem, rendezett mimikával./


{201}

[Caridwen]

*Tereus - 2900. augusztus 22.*

/A szálat követve rövid séta után a gyönyörű virágok között eljutsz egy kicsiny tisztásra.
Háromszögletű és minden csúcsában egy-egy 1X1 m-es kút áll, bennük ezüst-lila anyag hullámzik. Az oldalukra ősi jelek vannak vésve, időtlenek, rájuk nézve mégis ismered a jelentésük.

Múlt, jelen, jövő. Ez áll a három kúton, amiket összeköt az ezüstfonál egy háromszöget formázva.
Valami lágy dallam szól a tisztáson, de elsőre nem ismered, fel, pedig mintha ezerszer hallottad volna... Olyan mint egy fiatal nő bánatos hangja... Ismerős, mégis idegen./

[Tereus]

/Lassan emelem végig tekintetem a kis tisztáson, minden apró részletét látni akarom, ha becsukom a szemem. Mély levegőt veszek, hogy a kellemes virágillat betöltse testem. Néhány pillanatig csak fülelek, és nem moccanok meg. A kutakat csak onnan távolról szemlélem meg egyenlőre.
Várakozásom, nem abból fakad, hogy tétovázok, vagy sem, pusztán tudom, hogy van időm, hogy mindent kiélvezzek. Nem leszek kevesebb, akkor sem ha hosszú ideig itt maradok.
Az öltözetem, nem az én ízlésemnek megfelelő, de most ez sem zavar.
Határozott léptekkel a háromszög közepébe megyek, majd leülök ott, a bokámra. Kezeimet a combomra helyezem, még szárnyaimat magam mögött összezárom, mint a pillangók ha leszállnak egy virágra, de bármelyik percben felreppennének onnan. Behunyom a szemem és kitekintek magam köré, mint ahogy azt anno tanultam, az iaido edzések alatt. Vagy talán még annál is korábban!/


{202}

[Caridwen]

*Tereus - 2900. augusztus 22.*

/Ahogy ott ülsz a földön a dallam egyre erőteljesebb lesz és már felismered... Átrepít a korokon világok és életek ezernyi emlékét hozza magával. Mintha egy kaleidoszkópba tekintenél, olyan az egész. El-elkapsz részleteket a múltadból, de hiányos az egész, mintha még képtelen lennél arra, hogy kirakd a játékot.
Egészen egy csatáig jutsz, hatalmas küzdelemig. Felismered Michaelt, a ragyogó glória nem lehet másé, ami körötte ragyog az oldalán Raphael és a többiek. Ott vagy velük a lázadók ellen mentek, akik megtagadták Danut. A lángoló fegyverek éteri tüze szinte vérszomjasan szikrázik. Már látod is őket a távolban heten vannak, Lucifer rémisztően gyönyörű alakja vezeti őket....
Aztán az emlék szertefoszlik, ahogy a dallam elhalkul és nem lesz kalauzod többé. Csak a kutak maradnak a kávájuk felül sejtelmes csalogató fény árad, mintha hívnának magukhoz./

[Tereus]

/A látomás után, felkelek és a Múlt kútjához lépek. Leküzdve a késztetést, hogy a Jövőt lássam meg. Jelen pillanatban, jobban érdekel, hogy ki voltam. Csak így tudok előrelépni, a Jelenbe!
A kút pereme fölé hajolok, és két oldalt megtámasztom magam, nehogy bele essek./
- Tükröm, tükröm...
/Kezdek neki egy régi mese szövegébe, de mivel a helyzet a komolyságot követeli meg, és nem a viccelődést, ezért nem fejezem be a mondatot.
Várom, hogy szemem elé táruljon, aminek szabad./


{203}

[Caridwen]

*Tereus - 2900. augusztus 22.*

/Amikor a perem fölé hajolsz az ezüstlila higanyszerűen sima felszínű folyadék hullámokat vet, majd egy pillanat múlva csápok nyúlnak feléd és ellenállhatatlan erővel rántanak le a mélybe... Nincs menekvés, hamarosan belecsobbansz a kútba és a folyadék érintésére mintha felrobbanna az elméd. Érzed, hogy a szívedből kinőtt ezüstfonal megrándul és egy ősi tudat sikolt fel a túloldalán.
Érzed ahogy angyallelked felébred Danu kebelén és éteri arcát feléd fordítja. Egy pillanatra találkozik a tekinteted az övében pedig évezredek bölcsessége ül.
Kitárja hatalmas szárnyait és csap vele néhányat. Danu lelkének ezüstös anyaga még finom permetként hullik róla. Belekapaszkodik a veled összekötő ezüstfonálba és megindul feléd. Közben te is zuhansz, egyre lejjebb és lejjebb süllyedsz a kútban, egyenesen a mélyből felfelé kapaszkodó lélek felé. És mialatt zuhansz emlékek pörögnek le a szemed előtt...
A legutolsó életedtől indul az egész... Egy kislányt látsz, a karodban tartod a gyermeked, a leányodat... a nevét suttogod, amikor az orvos elveszi a karjaidból... Hilary... aztán magával ragad a halál sötét érintése...
Tovább folynak az emlékek, mind őrült sebességgel pereg el a szemed előtt. Némelyik megragad, egy középkori kocsma, egy lovagi ütközet... egy csatamén veszett kapálása ahogy a te tested is beleremeg a harci lázba...
Légiók, Róma... viking hajók... aztán papírlámpások és cseresznyevirágok... a hófehér szirmok a földre hullnak....
És te is leérsz, illetve ő ér föl... de nincs ahol ő kezdődik és nincs olyan, ahol te. Belenézel a mindennél gyönyörűen nemtelen arcba és elönt a megnyugvás, olyan, mintha egy eltört részedet illesztették volna a helyére. Feléd nyújtja kecses anyagtalan kezét a benneteket összekötő ezüstfonal pedig a végletekig megfeszül. Érzed ahogy a föld remeg fölötted, ahogy a kutak magukba omlanak, ahogy a múlt, a jelen és a jövő egy szikrázó csóvává sűrűsödik és glóriaként ragyog az angyallelked feje fölött. De ő nem moccan, habár a félelmetes erő tomboló viharként remeg körülötte. Csak kinyúl feléd, de tiéd a döntés, hogy megfogd-e a kezét./

[Tereus]

/Ahogy érzem a roppant nagy erőt, nem is állok neki ellent, hagyom, hogy magával ragadjon. Amennyire tudom, kitárom az elmém, hogy szabadjára járja át a múlt, de mégse roppanjon bele a testem.
Sodródom az árral, a múlt hullámai, hol felkapnak, hol alámerítenek az emlékek tengerébe. Próbálom meglátni benne önmagam. Ki voltam, mit tettem és miért.
Kinyújtom mindkét kezem, és magamhoz húzom, de én is haladok felé. Egy ölelő mozdulattal fogadom magamba. Mintha egy törékeny gyermek, egy kedves szerető lenne./


{204}

[Caridwen]

*Tereus - 2900. augusztus 22.*

/Az angyali lélek, a félelmetes mágia csak a beleegyezésedre várt. Amint magadhoz engedted úgy pattant be, mint üveg a keretébe. Érezted, ahogy teljesség válsz, eddig talán fel sem tűnt a hiány, de most érezted, hogy helyére kerül minden.
Egy ezüstös robbanás közepette mintha felrobbant volna a világ, amikor egyesültél az angyallelkeddel. A két személyiség őrült táncban olvadt egybe, elveszett hogy hol kezdődik ő és hol végződsz te. Egyek voltatok már az idők végezete óta...

A kertben ébredtél, körötted a virágok édes illata, de valami megváltozott. A kutak eltűntek, illetve benned éltek tovább, te voltál a múlt, a jelen és a jövő, csak rajtad állt mit teszel. De a tudatodba máris szivárogtak be az emlékek, habár csak szépen lassan, mert a félelmetes tudás talán belülről feszítene szét, ha egyszerre szakadna a nyakadba./

[Tereus]

/Hosszúnak tűnő percekig csak fekszem a fűben, és élvezem a környeztetem adta nyugalmat. Muszáj, mert bennem tombolnak az érzések, az emlékek, a éteri energia és önmagam./
- Soha nem volt még ilyen buliban részem!
/Mosolyodom el, majd szépen lassan felkelek. Először csak felülök, majd felállok és kinyújtóztatom végtagjaim./
- Jól esne most egy falat kaja, meg egy jó erős fekete.
/Motyogom magam elé, majd ahogy körbenézek, hogy megtaláljam a megfelelő irányt, hogy távozzak, ki nyúlok elmémen keresztül, hogy elérhessem azt aki legelőször eszembe jutott, hogy talán még mindig kapar utánam valahol./
+ Hello Öcsi! Merre vagy? +
/Érdeklődöm Aftieltől, a megszokott úton, ahogy eddig tettem, ha messze volt a másik angyal./


{205}

[Caridwen]

*Tereus - 2900. augusztus 22.*

/Hosszú ideig mintha nem találna gazdára hangod, aztán megpendül egy húr és érzed hogy célba talál az üzenet./
- Itthon vagyok... hazajöttem... /jön a bizonytalan válasz. Majd felrebeg előtted egy kép, a Karok házának alsó szintjéről.
Furcsamód még soha nem jártál ott, mégis ismerős./

- Más vagy Ta... Tereus, vagy csak én érzem rosszul? /jön még az óvatos tapogatózás, majd még egy finom kérdés./
- Hazajössz te is? /kérdi még, de ezt már tényleg nagyon bizonytalanul./

[Tereus]

/Valahogy, most úgy érzem, hogy a türelem velem egyenértékű. Mintha én lennék ez a fogalom./
+ Még mindig az a lepukkadt kis lyuk az otthonod? +
/Kérdezek vissza, ahogy elindulok a lakások felé. Óvatosan kikerülöm a virágokat, majd szárnyra kelek és úgy folytatom az utam./
+ Ugyan az vagyok, aki voltam! +
/Válaszolom a kérdésre, kis idő múlva. Mikor már elérem a kert kapuját./
+ Haza?! Hiszen itthon vagyok! +
/Megállok egy pillanatra, és vissza fordulok a kert felé./
+ Kérsz virágot? +
/Kérdezem kicsit most én is zavartan./


{206}

[Caridwen]

*Tereus - 2900. augusztus 22*

- Nem az számít hogy néz ki... Az otthonod az, ahol vár rád valaki, ahová van értelmed hazatérni. /üzeni csendesen és nagyon komolyan.
Még mindig érződik benne egy kis félsz, mintha aggódna mikor támadod meg ismét, de minden egyes szóval egyre magabiztosabb lesz./

- Akkor jó. Nem szeretném, hogy sokat változz, jó vagy ahogy vagy. Még ha néha kicsit keményfejű is. /nincs a szavaiban irónia, csak valami végtelen nyugalom. Mintha már több százszor játszotta volna el ezt./

- Igen érzem hogy közelben vagy. De ha idejönnél nagyon örülnék, szeretnék beszélni veled, ha van egy kis időd. És van itt még valaki, aki rád vár. /teszi még hozzá.
Aztán egy idegen gondolat férkőzött be a kapcsolatba, de ő is legalább annyira odatartozott, mint ti./

- Ha hozol virágot kérek én is öcsi. /üzente Ramiel./

[Legion]

* Előzmény: Főhadiszállás*

/Nagy ívben kerülve közelítettem meg az angyalok városát. Még az utolsó pillanatban is visszakozhattam volna, de valamiért mégse tettem. Végül magasra szálltam, olyan magasra ahol már mi is csak ritkán repülünk. Sötét színű ruhám a sötét égbolttal a hátam mögött elrejtett a kíváncsi szemek elől, bár kétlem, hogy bárki lenne az Égi városban, aki sűrűn meresztené szemét a csillagok felé. Átvágtam a város felett és egészen addig nem ereszkedtem lejjebb, amíg meg nem pillantottam célomat. Nem is tudom, hogy miért ezt a helyet választottam, de valahogy vonzott magához. Mint ha a lelkem mélyén tudnám, hogy hol keressem.

Az Aranylak fölött ereszkedni kezdtem és végül a belső udvar, az Angyalkert fölött állapodtam meg a tetőzet egy kiugró peremén. A lábam alatt letekinthettem a gyönyörű kertre és hamarosan azt is láthattam, aki miatt ide jöttem.
Sarielt könnyedén megismertem, bár ebben az életben még nem találkoztunk, de számtalan élet emlékei tudatták velem, hogy igen is Ő az. A két másik angyalt, akikkel beszélgetett viszont nem ismertem fel. Ez talán a legrosszabb része állandó újjászületésünknek. Ismerjük társainkat és mégis ismeretlenek. A lent lévőket is ismertem, vagyis éreztem hogy ismerem, de se nevet se egy emléket nem tudtam egyikőjükhöz se fűzni. Talán majd egyszer.
Hosszan néztem, ahogy a kertben sétálva, meg-megállva beszélgetnek. Messze voltak így a szavaikat nem hallottam, de az Ő látványa elég volt, hogy eonok után is megdobogtassa a szívemet. Különös, mert aki eddig voltam, nem is ismerte a lányt, sőt, mást szeretett, mégis, sajátjának, sajátunknak, sajátomnak ismerte el az érzést. Megráztam a fejem, valamiért nekem mindig is kissé nehézkes volt az átállás az életek között. Rossz szokásom, hogy nem "Én"-ként utalok magamra, hanem "Mi"-ként. Igen, a nevem Légió, mert sokan vagyunk... hányszor is nevetett ezen Mammon.
Észre se vettem, mikor távozott a két angyal, csak arra figyeltem fel, hogy Sariel lenn áll a kert közepén és meredten néz felfelé. Engem nézett, éreztem. Láttam, vagy csak látni akartam, hogy remeg a keze, remeg a válla, mint ha sírás környékezné. Bár nála erősebb lelket talán soha nem ismertem. Akkor régen se hagyta, hogy igazán sírni lássam. A szája viszont mozgott, szavakat formált. Kérlelt talán, hogy térjek vissza hozzá vagy épp átkokkal szórt, nem tudom. Én csak némán álltam és éreztem, ahogy minden pillanattal egyre inkább összeszorul a jeges marok amely a szívemet szorongatta. /
- Bocsáss meg!
/Némán formáltam a szavakat majd elfordítottam a tekintetemet. Reméltem, hogy ha van még helyem a szívében, még így is, akkor egyszer visszatalál hozzám, de én nem maradhatok itt. Bukott vagyok az égiek között, nem élhetek felhőik között. Ellöktem magam a párkányról és a legrövidebb úton elhagytam a várost. Eleinte szinte vakon repülök, majd néhány megálló után "elvesztem" magam a semmiben. Jó néhány napot egy kisvárosban töltök, messze mindentől. Nekik én egyszerű utazó, turista vagyok. Mit zavarja őket, hogy nagyjából az egyetlen vendég vagyok a hotelben. Majd mikor már kellően túlestem az időleges önmarcangoláson és már a többiek is ösztökélnek, újra útra kelek. A legközelebbi nagyváros felé veszem az irányt./

* Folytatás: Polimetron, Tollas róka fogadó, augusztus 18. *

(198)