*
Előzmény*
/Athos készségesen +Bár egy kicsit elhamarkodottan, hiszen egyáltalán nem mondtam igent a felkérésre... Noha nem kétséges, hogy elvállalom. Adott pillanatban mást úgysem tehetek, s számomra is szükséges végre valami esemény, ami kimozdít a tornyomból.+ vezet a többé-kevésbé megismert ösvényeken, míg végül a város addig csak távolról kezelt részébe érkezünk. A hely és a róla hallott rövid felvilágosítás - nekromanták gyűjtőhelye - baljós érzéssel tölt el, ugyanakkor megacélozom magamat. +Ha egy herceg "lelki párja'", akkor több furcsaságra is fel kell készülnöm, mint hogy a nekromanták között találom. Talán ő is egy közülük... Netán ő irányítja őket. Ki tudja?+
Rossz érzésemet elemezgetve-boncolgatva követem Athost, aki végül hosszas kanyargás után elvezet végre egy bizonyos ajtóhoz, amin az eddigiekkel ellentétben már nem lép át./
- Megérkeztünk. Az ajtó mögött várja a hölgy. /Mármár magamra hagyna, boldoguljak, ahogy tudjak alapon, azonban egy finom mosoly és egy hangsúlyos pillantás elegendő ahhoz, hogy megállítsam fordultában./
- Ha lennél olyan kedves és bejelentenél...
/Hogy gesztusa, amit félbeszakítottam, önnön tudatlanságából, avagy Valentina utasítására történt volna, különösebben nem érdekel. Számomra elegendő annyi, hogy enyhe zavart rajtakapottsággal az arcán hebeg valamit, majd pár könnyed, ám hangos, érkezésünket jelző koppanás után nyitja az ajtót, s belépve hangos szóval hirdeti kilétemet./
- Vérerdő Virága kisasszony, engedje meg, hogy bejelentsem Mesterem, Valentina asszony küldöttét, Arich del Contiago urat!
- Köszönöm. /Mormolom mellette elhaladtomban, miután bebocsáttatást kapok./ És Athos... /Fordulok vissza felé./ Kérlek, a továbbiakban ne felejtsd el használni a csengőt, amit még a mai nap felszereltetsz a Tüskémben.
/Szúrásom csendes, hisz elvégre csak kettőnkre tartozik, viszont pillantásom, amivel kísérem, már más számára is nyilvánvaló lehet, hiszen a fiú arcán újabb zavart fintor fut át. Nem időzök rajta sokáig, tekintetem máris a szobát uraló, különös díszítésű ruhában könyvet olvasó hölgynek szentelem.
Ismerős a látvány, mégis, egész két másodpercig nem is tudom hova tenni, de aztán ahogy gondosan arcomra igazított, udvarias mosolyom leolvad arcomról, kibukik belőlem a meghökkent kérdés:/
- Klára?
(136)