Nekromanták fellegvára

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Laila Finisse » 2014.02.22. 11:25

[2900. augusztus 21., szombat]

/Gyengéden engedem el szerelmem. Szívem boldogsággal teli, amiért igent mondott./ - Itt várok rád. Örökké várni foglak, ha kell... /mondom suttogásba halkulva, miközben távolodó alakját figyelem.

Amíg a nővér megérkezik, igyekszem eltölteni az időmet. Reggel van még, alig keltem fel, ideje ennem valamit. Megkérem Larvát, a kedves macskát, hogy kísérjen át az étkezőbe, hiszen még mindig nehezen igazodom ki a kastély termein. Jól bereggelizek, közben Larvával csevegek mindenféle helyi dolgokról udvariasan.

Amikor visszatérek a lakosztályomba, és még nincs ott a nővér, nekiállok ruhát válogatni. Mélyen beletúrom magam a ruhásszekrényembe, elámulok a felhalmozott mennyiségen, amit felhalmoztak ezekben a termekben. Nem is tudom, mennyi időt töltök itt, vagy perceket, vagy órákat. De végül megtalálom a tökéletes darabot, amit a téli időjárásnak megfelelően választok ki. Alig várom a szertartást, bár nem tudom, hogy mikor kerül rá sor. Mindenesetre remélem, hogy a ruhába még a jövőben kikerekedő pocakomra való tekintettel is beleférek./

(186)

Etium ille est fur, qui fidutiam hominum rapit.
Avatar
Laila Finisse
Ifjú vadász
Ifjú vadász
 
Hozzászólások: 78
Csatlakozott: 2012.04.08. 21:05
Tartózkodási hely: Necradit, Fellegvár
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Alyara, Mira, Eoryann, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Caridwen » 2014.03.01. 12:24

*Laila - [2900. augusztus 21 - szeptember 1.]*

/Larva elkísért az ebédlőbe és a társasága felderített, vagy talán csak a várt események ragyogták be a napod. Minden esetre kiadós, ízletes reggelid jó kedvben telt el. Úgy érezted minden ragyogó és fényes.
Mikor visszatértél a szobádba még nem volt ott senki. Hosszú órákig kutakodtál a szekrényben, a keresgélést csak az szakította meg, amikor a szolgálók néha hoznak neked egy kis harapnivalót. Larva végig ott volt veled, egy puffon terpeszkedve véleményezte a ruhakölteményeket, mesélt neked a híres szabókról, akiket ide hoztak, akik beleszerettek a halhatatlan tökéletesség túlvilági figuráiba és életüket arra áldozták, hogy még elragadóbbá tegyék ezt a helyet, ahol nincs napfény, csak a változatlan tökéletesség. Felajánlotta, hogyha érdekel elvisz téged a kastély egy olyan részébe, ahol ezeknek a halandóknak állítanak emléket, akik itt éltek, de soha nem akartak az örökkévalóság részévé válni, csak szerelmes imádattal csodálták azt.

Aztán estefelé, amikor behozták a vacsorád és Larvával csevegve elköltötted azt, az utolsó falat után határozottan kopogtak az ajtón, majd egy nő lépett be.
Kép

Magas volt karcsú, egész testét fekete pándél burkolta, ami mintha magába szívta volna a fényt, akárcsak hollófekete haja. Az egyetlen fény a két szeme volt rajta, amik természetellenes arany ragyogással izzottak. Kis biccentéssel üdvözölt téged, aztán mindenféle magyarázat nélkül odasétált. Végigsimított a homlokodon, ellenőrizte a pulzusod. Az első érintésével rettegés, hideg, halál és sötétség érzete suhant végig rajtad és olyan rosszul lettél, hogy majdnem ismét előtört a hányinger, de egy pillanat alatt tovatűnt az egész, mintha nem is lett volna. Larva még elmagyarázta neked, hogy a Fekete Nővéreket némasági fogadalom köti, de hatalmas mágusok, és biztonságban leszel vele. A nő pillantása után a macska távozott, kettesben hagyva téged az aranyszemű árnyékkal.
Az elkövetkező napok így teltek. A nő mindenhová árnyékként kísért, néha ellenőrizte a hogyléted, ami a kellemetlen jelenlétén kívül valóban jobb lett, mint eddig bármikor. A reggeli rosszullétek eltűntek, a rémálmoknak nyoma veszett, csupán arra riadtál néha fel, hogy ott ül az ágyad szélén, kezével a hasadon, amiből mély arany fény árad a testedbe. Ilyenkor a rémület kísértett ugyan, de fizikai rosszullétet többé nem éreztél.
A napok teltek-múltak, a nappalok és éjszakák egybe folytak, már majdnem el is feledted szerelmed arcát. Egy hete nem láttad, vagy talán már több ideje.. Larva sem került elő, illetve egyszer benézett, de a nő pillantása hamar elüldözte, legalábbis te így érezte. A hasad pedig rohamos gyorsasággal növekedésnek indult. Biztos voltál benne, hogy egy hét alatt mintha öt-hat hónapot növekedett volna a magzat. Illetve ez csak egy érzés volt, mert most mintha minden kapcsolatod megszakadt volna a gyermekkel. Néha álmodtál ugyan, aranyos ködben menekültél valaki elől, de minden olyan homályos volt, nem tudtad később visszaidézni a részleteket.

Aztán amikor már azt hitted, ennek a lassan rémálomba illő helyzetnek soha nem lesz vége egy levél várt az asztalodon egyik reggel. Ha felbontottad Max üzenetét olvashattad benne, hogy még ma délután hazatér. Nem volt benne más, csupán az érkezésének híre, se bocsánatkérés amiért eddig elvolt, se magyarázat, de valahogy neked ennyi bőven elég volt, a szíved szabaduló madárként repesett a boldogságtól, amire még a mögötte álló sötét alak sem tudott árnyékot vetni.
Kép
Avatar
Caridwen
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
 
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:41
Tartózkodási hely: Abyss

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Laila Finisse » 2014.03.02. 10:17

[2900. szeptember 1., szerda]

/Amikor először megláttam a Fekete Nővért, a hideg futkosott a hátamon. Egy bő hét múlva még mindig ezt érzem, amikor meglátom, de lassan kezdem megszokni a jelenlétét. Az, hogy ezzel azt eredményezi, hogy elvagyok vágva a gyermekemtől, nagyon megvisel. Úgy élem meg ezeket a napokat, mint egy nő, akinek egy műanyag van a hasában. Nem pedig egy új élet.

Larva jelenléte megnyugtatna, de őt is elküldte a Nővér. Ezért gyűlölöm őt, gyűlölöm azt a vizslató, aranyfény szemét, halk lépéseit lábam nyomán, gyűlölöm azt a szigort, ami a tekintetéből árad. És gyűlölöm, amiért segít nekem. Amikor hozzámér, és én is aranyos fényben ragyogok, csak valami bizarr hálával tudok felé közeledni, amiért megóv a démonoktól és a pokol kapujától. A terhességem, aminek örömöt kéne hoznia nekem, kezd teherré válni a Nővér jelenléte miatt, s egyre inkább örülök, hogy hamarosan vége lesz. A baba túl van a növekedése felén, ha ilyen ütemben fejlődik, egy hét múlva meglátja a napvilágot. Illetve itt inkább az itteni sötétséget.

Ahogy a napok telnek, és Max még mindig nem kerül elő, a kedvem egyre inkább romlik. Az ételt nem kívánom, egyedül inni iszok rengeteget. Mintha a bennem gyűlő poklot és forróságot akarnám eloltani vele. Sokat gondolok Rosmertára, s az ő terhességére.... vajon neki is ilyen volt? Mellé is küldtek egy Nővért, hogy árnyékként osonjon utána?

Hogy elüssem az időt, állandóan olvasok. Próbálom pillérezni az elmém, leginkább a történelmet illetően. Szeretnék művelt nővé válni, aki méltó Maxhoz. Larva idegenvezetését elfogadom, de nem köt le annyira, mint ezek a könyvek.

A mai nap sem telik el másként. Ám amikor megpillantom a levelet, remegő kezekkel kezdem felbontani, s örömkönnyek szöknek a szemembe, amikor a szerelmem értesít a közeledtéről. Már egészen azt hittem, hogy elfelejtkezett rólam. És hogy itt hagy ezzel a borzalmas nővel örökre.

Boldogságomban kirohanok az erkélyre, s onnan figyelem a tájat, ami a szemem előtt változik át: a téli képet felváltja a meleg. Először nem is hiszek a szememnek, úgy vélem, megint a Nővér szórakozik velem, ám egy óra után csodálkozva figyelem még mindig, ahogy a nyár beszökik a Mocsárba./

(187)

Etium ille est fur, qui fidutiam hominum rapit.
Avatar
Laila Finisse
Ifjú vadász
Ifjú vadász
 
Hozzászólások: 78
Csatlakozott: 2012.04.08. 21:05
Tartózkodási hely: Necradit, Fellegvár
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Alyara, Mira, Eoryann, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Caridwen » 2014.04.17. 18:24

*Laila - 2900. szeptember 1.*

/Ahogy ott álltál az erkélyen és figyelted a beszökő nyarat, ami a hely sötét komorságát eltüntetni nem tudta, de enyhíteni igen, egy kéz nehezedik a válladra. Mintha csak össze lennének kötve a gyermek megmoccan benned, erőszakosan, mintha csak abban a pillanatban ki akarna jönni.
A fájdalom beléd hasít, el is esnél, ha Max nem kapna el, akihez a kéz tartozott. Az illata, a jelenléte megnyugtat, de a fájdalom égetőbb, mint valaha. Az az átkozott nő is ott terem megérint, ami enyhít kicsit a kínon, de elmulasztani nem tudja. Aztán mintha ott se lennél Max felé fordul és a maga színtelen-szenvtelen hangján szól hozzá./
- Pont a megfelelő időben érkezett Herceg, a szülés bármelyik pillanatban megindulhat. Engedelmével értesítem a nővéreimet a ceremóniához.
- Rendben, menj és készíts elő mindent! Én a szentélybe viszem Virágot. /mondja a nőéhez hasonló semleges hangon Max. Erre a sötét asszony távozik is, Max pedig felemel téged, a figyelmét feléd fordítja./
- Úgy örülök, hogy látlak kedvesem! Ne aggódj, minden rendbe lesz, vigyázok rád! /mondja elbájolóan. Azonban egy pillanatra most nem hiszel neki. A szeme sarkában mintha harag és aggodalom gyülekezne, a tartása mintha távolságtartóbb lenne az eddiginél.
Aztán a lágy csókra amit az arcodra hint minden kétely megszűnik, minden fájdalom elmúlik, az érintése mintha mindent megoldana./
- Gyere kedvesem, hamarosan vége mindennek.
Kép
Avatar
Caridwen
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
 
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:41
Tartózkodási hely: Abyss

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Laila Finisse » 2014.05.18. 19:17

[2900. szeptember 1., szerda]

/Kapkodom a levegőt, a fájdalom még szerelmem áldott kezeiben sem múlik el. Hozzádörgölődzöm, ahogyan visz, majd elkezdek sírni. Nem is tudom, hogy a fájdalomtól, a Nővér által keltett feszültségtől, vagy a boldogságtól, amiért Max újra itt van. A kezemet végig a hasamra szorítom, próbálom a bennem lévő izét kordában tartani. Már nem tekintek rá úgy, mint a szeretett gyermekemre. Mert egy gyerek nem okoz ilyen fájdalmat az anyjának.

A műanyag a hasamban egyre inkább készül kitörni, s én már nem tudom visszatartani a sikításokat, amiket a fájdalom okoz. A fellegvár termeit betölti velőtrázó hangom, s érzékelem, amint a lábam között elfolyik valami – talán a magzatvíz, ám én olyan forrónak és égetőnek érzem, mintha a pokol lángjai ömlöttek volna ki belőlem.

Nem tudom már követni, hogy hol vagyok, nem tudom követni, hogy kik vannak körülöttem. Már csak a fájdalom az, ami magához ölel, miközben a körmeimet a hasamba vájva ordibálok a létező összes istennek – kegyelemért./

(188)

Etium ille est fur, qui fidutiam hominum rapit.
Avatar
Laila Finisse
Ifjú vadász
Ifjú vadász
 
Hozzászólások: 78
Csatlakozott: 2012.04.08. 21:05
Tartózkodási hely: Necradit, Fellegvár
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Alyara, Mira, Eoryann, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Caridwen » 2014.07.08. 15:26

*Laila - 2900. szeptember 1.*

/A fájdalmad egy pillanatra szertezúzza egy ismerős kacaj. Azonban olyan ez, akár egy ellentűz. Felperzsel benned mindent iszonyatos kínnal, így a szülés fájdalma szinte teljesen eltűnik, csak a kacaj marad, majd az a gyöngyözően édes, mégis mérgező hang.../
~ Az istenek nem vigyáznak rád leány... Danunak nem kellesz, gyermekem gondjaira bízott. Hagyta, hogy felhasználjanak, majd eldobjanak, mint egy törött játékot! Az istened nem óv meg téged, mert nem érdekled! Gondolkozz el ezen kedvesem... ha tudod már mit kell tenned, hogy ezen változtass, keress meg. ~ hallod Vérkönny búgását a fejedben, aztán visszatér a világ, a kín, ami a nő hangja után, valahogy majdhogynem édes.

Egy oltáron fekszel, sötét teremben, csak a falakra és padlóra vésett szimbólumok túlvilági zöldes ragyogása ad valami gyengécske fényt... Aztán a görcs hullámokban támad. Max messzebb áll tőled, arcán soha nem látott hideg ragadozómosoly trónol, ahogy téged figyel. A sötét asszony munkálkodik körülötted, némán terelget, hol hatalommal hol egy-egy rövid parancsszóval.
Amikor már azt hiszed véged, nem bírod ezt az órák, vagy talán csak percek óta tartó végtelen szenvedést... halk sírásra figyelsz fel. Illetve egyetlen akaratos ordítás, aztán mindennek vége. Fáradt vagy kín és mágia zsibong még a testedben, de már mind távozóban van. Szemedet takaró ködös függönyön át látsz egy vörös villanást....
Kép

Vérkönny odalép a sötét asszonyhoz, aki átadja neki a sipákoló sápadt gyermeket. A nő már nem olyan, mint amikor legutóbb láttad, a gyermek helyébe egy sötéten gyönyörű sidheszerűen tökéletes asszony került, azonban a hatalom mindent elárul, tudod ki ő, olyan biztosan mint semmit ezen a világon. Max odalép mellé és megfogja a kezét. A nő bőre felragyog, a sidhek hófehér holdfénytüzével, aztán megcsókolja a csecsemőt. Egy pillanatra mintha megfagyna a világ, mint a vihar kitörése előtti utolsó pillanatban, úgy várakozik a mindenség, aztán bénító mágiahullám söpör végig a szobán... azt látod hogy a csecsemő növekedni kezd, mintha egy gyorsított felvételen néznéd az életet.... egy perc sem telik bele és Vérkönny leteszi a karjaiból Maxot, illetve mégsem őt.
Valami hangot hallathattál, mert ebben a pillanatban az ikrek feléd fordulnak. Annyira tökéletesen egyformák, mintha nem különálló személyek, hanem a tükörkép két fele lennének. Most a szemeik tüze is azonos, a vörös és a zöld is megvetően pillant rád. Végül Max szól oda a fekete asszonynak./
- Többé nincs szükségünk rá, dobd ki. /közli hidegen. A fekete nő moccan és hamarosan a vállára kap, akár egy zsákot. A fájdalom nyoma és a kimerültség még túl erős, még szóval se tudsz ellenkezni... Azonban látsz már mindent. Látod, ahogy Vérkönny gúnyosan kacsint, majd búcsúcsókot dob feléd. Látod az ikrek közömbös pillantását, ahogy a nő kivisz a szobából és még valami feltűnik, mielőtt elnyelne az ájulás sötétje.... nem érzel semmit, a szerelem, az epekedő vágy és csodálat, amit Max iránt éreztél semmivé lett, minden rajongás eltűnt, mintha egy fátylat vettek volna le rólad.

Egy szemétdombon ébredsz föléd magasodik egy mohos kőfal. A távolban tornyokat látsz, még messzebb a tüskék égnek törő csúcsait. Valahol a várfaltól messzebb lehetsz, de az esti félhomály, ami ezt a várost örökké uralja és a kimerült fájdalom nem a legjobb segítség. A fejed azonban hosszú idő óta először tiszta, és ott a bűzben, tetemek és szemét közepette elkezdesz emlékezni mindenre, ami átkerülésed óta történt..../
Kép
Avatar
Caridwen
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
 
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:41
Tartózkodási hely: Abyss

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Laila Finisse » 2014.07.24. 10:43

[???]

/A fájdalmaim Vérkönny szavaira még inkább fokozódnak, az istennő mérgezett sziszegése a szívemig hatol. A tomboló káosz között remegek a zöldellő fények között, egyszerre érzem magam kicsinek és elveszettnek; rettenetesen egyedül vagyok.

Az a férfi, aki előttem áll, nem a szerelmem. Az arca az övé, de a szeme halálra rémiszt, s teljesen idegen. Azt hiszem, a fájdalom ébreszt rá, hogy Max valóban egy fenevad. A Fenevad. A vörös villanás felébreszt egy régi emléket. Eddig a fájdalomtól sikoltoztam, most a nyakamhoz kapva a félelem tör fel belőlem. Elborít a vörös köd, teljes testemben remegek, mígnem meghallom a gyermekem sírását./

- Adjátok ide, kérem, kérem! /nyöszörgök, és erőtlen karomat nyújtom a kisbabám felé. Szeretem őt teljes szívemből./ Ne, ne! /kiáltom halkan, amikor Vérkönny megjelenik, és az ő karjaiba helyezik a babámat. A mágia irdatlan tömeget képez körülöttünk, és mire feleszmélek a gyerekem helyén egy Démon áll. Megkövülten nézem az ikreket.

Még egyszer meghalok, amikor Max elutasít. Az érthetetlenség és a fájdalom mély álomba taszít, még sírni sincs erőm. A bennem dúló viharok új érzelmeket keltetnek fel bennem, míg másokat végleg kioltanak./


---

/Nem tudom, hol vagyok. Az első gondolatom, hogy a pokolban. Megcsap a bűz, okádni kezdek. Kinyitom a szemem, elborzadok. Ürességet érzek, de közben mégis tudom: a helyszín remekül reprezentálja a lelkem állapotát. Mocskosan, fáradtan, éhesen bolyongok Necradit falain kívül, keresve a teleportkaput. Emberibb helyre kell jutnom. Nem foglalkozok most semmivel a menetelésen kívül, úgy érzem: nem szabad gondolkodnom. Mindenem fáj, de így a fájdalom elviselhető./

- Necradit – H'Sekirat /suttogom végül, amikor megtalálom a kaput. Elhagyom, itt hagyom az emlékeimet./

(189)

Etium ille est fur, qui fidutiam hominum rapit.
Avatar
Laila Finisse
Ifjú vadász
Ifjú vadász
 
Hozzászólások: 78
Csatlakozott: 2012.04.08. 21:05
Tartózkodási hely: Necradit, Fellegvár
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Alyara, Mira, Eoryann, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Eoryann Qaeriss » 2014.07.29. 22:00

*Előzmény -- Tessa* [2900. augusztus 30.]

/Utunk néma, csendes. Valami baljós árny kúszik felénk, ahogy előre haladunk, ám én ezt a kellemetlen érzést Tessa fényességének tulajdonítom. Úgy döntök: a küldetésünkön hagyom, hogy ő vezessen, én továbbra is egy csendes társ leszek az éjszakában. Igyekszek megfigyelni, megfelelni. És persze a Valhallának megtenni, amit meg kell. Még mindig nem tudom, hogy mit mondhatok el a hölgynek, és mit nem - bár valószínűleg semmit.

A fölöttünk tornyosuló fellegvár ijesztő foltot hagy a holdtalan égen, realizálom: nem a hideg miatt reszketek. Futva megérintem Atandar gyűrűjét, s lenyugtatom magam. Biztonságban vagyok. Nálam vannak a tündéreim, és természetesen a szerelmem is bármelyik pillanatban kész utánam jönni, ha úgy óhajtom./

- A főkapukon, társnőm? /pillantok Tessára kérdőn. Hagyom, hogy ő menjen előre. Elvégre én csak eddig mutattam az utat. Innentől a ragyogó hölgyeményen múlik, hogy merre is tovább.../

(58)

Tik-tak.
Avatar
Eoryann Qaeriss
Varázstalan
Varázstalan
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.09.22. 10:55
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Alyara, Mira, Laila, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Tessa T'Ziczmesa » 2014.07.31. 13:09

*Eoryann - 2900. augusztus 30.*

/Amikor megláttam a horizonton a sötét árnyat különös érzések borítottak el. Egyszerre éreztem rémületet, ahogy a fényem reszket a sötétségben, azonban volt valami más is... A vérem, az ereimben száguldozó rubin mintha életre kelt volna. Éreztem ahogy felszikrázik, ahogy szólít valakit... Olyan érzés volt, amit eddig nem ismertem, nem tudtam róla, hogy lehetséges ilyen és most mégis.../
- Igen, a főkapun. /mondtam. A hangomból olyan nyugalom áradt, ami a szívemből hiányzott. Az ősi nemes sidhe maszkja volt ez, nem az anyáé, aki a gyermekéhez jött. Nem tudtam mi vár ránk, de nem is igazán érdekelt, én csak Őket akartam látni.
Aztán mintha csak furcsa kicsavart imámra felet volna a világ, ahogy áthaladtunk a kapu boltíve alatt a világra homályos függöny borult, majd egy lágy, mégis füstösen kemény hang édes dallama búgott fel mögülünk./
- Nézzenek csak oda! Nem hittem volna, hogy Danu szent gyermekei megtisztelnek jelenlétükkel egy ilyen vén gonosz rókát.... /villámgyorsan fordultam meg hogy megdermedjek. Eoryann mögött alig pár lépésre ott állt Ő. Olyan volt, amilyenre emlékeztem, habár napszítta barna bőre sápadtabb volt, mint a téli hó, szemei vörösen szikráztak mégis Ő volt. Nem bírtam... a vérem a fülemben dobolt, a lelkem rabmadárként vergődött és legyőzte a másikat, ami eggyé olvadt vele. A sidhe hölgy a mélyre bukott, az szemembe pedig könnyek ültek ki és mielőtt gondolkodhattam volna Max karjaiba ugrottam. Éreztem, hogy az acélkemény izmok megdermednek az ölelésemben, ahogy döbbenten áll. Amikor belenéztem a vörös szempár, amiből eddig hideg fölény sütött most enyhe zavart sugárzott, azonban az egész csupán egy pillanatig tartott. Aztán a felemás mosoly és a fensőbbség visszatért./
- Nos gyönyörűséges hölgy azt hiszem itt valami félreértés van, ha egy ilyen csodás szépséget megízleltem volna, akkor arra biztosan emlékeznék... Vagy talán még nem találkoztunk és csak a hírem hozta ide ezt a két ragyogó tündért, hogy engem szolgáljanak? /nézett rám, majd Eora mosolyogva. A gúnyos hang, a távolságtartó hidegség magamhoz térített, ez nem az én ártatlan művészlelkű fiam volt... azonban a maszk alatt, valahol mélyen, mégis éreztem valamit. A lelkünk mintha összekapcsolódott volna és abban a pillanatban ismét feltűnt a zavar az arcán és felém fordult a gyönyörű arc, a saját egzotikus vonásaimmal feldúsított tökéletes európai elegancia./
- Ki vagy te?
- Tudod jól ki vagyok Milian, még ha nem is akarod elhinni... /suttogtam kissé rekedten. A hangom még nekem is idegenen csengett, a dallamos csengettyűs sidhe dalolás, idegen volt ahogy a fiam végre ismét a karjaimba tartottam. Erre ő elhúzódott lépett egyet hátra és harag villant az arcán./
- Nem! megkérdezem még egyszer és utoljára! Ha hazudni mersz nekem, itt helyben darabokra téplek a barátoddal együtt hazug sidhe! Ki vagy te?
- Anita Tlazolteotl, és a sidhe nem hazudik Milian. /suttogtam. A fiam erre olyan mozdulatlanná vált, hogy azt hittem teljesen elhagyta a halál utáni élet is. Olyan lett, akár egy gyönyörű hófehér szobor./
- Hazug! /sziszegte jó egy perc csend után./ Őrök, vigyétek ezt a két csalót a tömlöcbe és ha bármivel próbálkoznak abban a pillanatban öljétek meg őket! /suttogta, de a hangja mégis betöltötte a mindenséget. Egy szempillantás se telt bele és az egész udvart elárasztották a vámpírok. Vörös szemükből vérszomj sütött ránk, de én csak Milian szemét láttam, a harag csatázott benne a hitetlenséggel./
- Ne tégy semmit. /suttogtam a mellettem álló Eoryannak és reméltem így is tesz. Tudtam, hogy a fiam meg fog ismerni, csupán időre volt szüksége. Azonban ha nem adjuk meg neki, annak szörnyű következményei lehetnek.... Hagytam, hogy a vámpírok sziszegve elkapják a karomat és csak reménykedtem benne, hogy a másik sidhe is így fog tenni.../


(215)
Kép
Avatar
Tessa T'Ziczmesa
Ébredt
Ébredt
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:04
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Eoryann Qaeriss » 2014.07.31. 16:46

*Előzmény -- Tessa* [2900. augusztus 30.]

/Ez az édes hang... istenem, hogy mennyire utálom ezeket a felfuvalkodott hólyagokat! Vén róka? Drágám, a fellegvárad és a "tudásod" sohasem fog felérni Danu szent gyermekeiéhez. Belefúrom a tekintetem a férfi smaragdjaiba. Azonban mielőtt megszólalhatnék egy szappanoperába illő jelenetben találom magam./

+ Tessa, mégis mit művelsz? /követem döbbenten a jelenetet, persze az arcomon semmi sem látszik. A nő összevissza hablatyol, mintha nem is én lennék az őrült a családban. Tessa nem tudja ma éjszaka meggyőzni ezt a vámpírt... miről is? Teljesen összezavarodtam, nem tudom követni a jelenetet.

A következő pillanatban vámpírok tucatjai bukkannak fel. Egy szemforgatás keretében összefűzöm mellkasom előtt kezeim. "És persze lehetőleg minél kevesebben tudjanak az ottlétükről" idézem fel magamban Raizelior szavait. Köszönöm, Tessa.

Nem tiltakozom, amikor elvezetnek, az ösztöneim megsúgják, hogy bármennyire is szeretnék Tessa ellen cselekedni, jobb, ha nem teszem. Ugyanakkor nem hagyom, hogy hozzám érjenek, faggyal védekezem. Készséges vagyok vonulás és engedelmesség terén, de a büszkeségemből egy fikarcnyit sem engedek./

- Tárgyalni jöttünk, drágám, nem azért, hogy foglyok legyünk... /sziszegem a nőnek gyilkos hangon, miközben elvezetnek minket./

(59)

Tik-tak.
Avatar
Eoryann Qaeriss
Varázstalan
Varázstalan
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.09.22. 10:55
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Alyara, Mira, Laila, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Tessa T'Ziczmesa » 2014.08.21. 16:08

*Eoryann - 2900. augusztus 30.*

/A rövid kis közjáték segített visszaszerezni a józanságom egy kis részét, habár továbbra is úgy éreztem magam, mint egy szürreális álomban. Milian túlságosan is olyan volt, mint régen, ez az emlék pedig szétszaggatta azt az amúgy se túl egységes patchwork személyiséget, aki voltam.

Miközben a vámpírok elvezettek minket Eoryann szavai eljutottak hozzám, ami kicsit magamhoz térített. A sidhe szavak, a sidhe varázs... ez valami ismerős volt, valami otthonos a káoszként tomboló viharban./
- Ne aggódj, ez is a terv része. /mondtam felsőbbségesen, mintha valóban így lett volna. Az igazat megvallva fogalmam sem volt mi lesz a következő lépésem. Azonban az a néhány szó elég volt hozzá, hogy visszaillesszem az arrogancia maszkját és előadjam a nagyhercegnőt a fajtársamnak.
A szemem sarkából még vetettem egy futó pillantást a fiamra, ahogy tűnődve teljesen mozdulatlanul nézte ahogy elvezetnek minket, majd sarkon fordult és eltűnt.

Az egész kastélyon végigcipeltek minket, egyre több és több vámpír maradozott le a végére már csak páran kísértek minket, mégis úgy éreztem nem lenne jó ötlet kitörni ennek a helynek a szívében. Végül egy cella előtt véget ért az utunk. Büdös, koszos és undorító volt, persze még ennél is lehetett volna rosszabb, de ez nem tudott lelkesíteni.
Ránk zárták az ajtót, amiben éreztem a mágia szikrázását, aztán távoztak. Én pedig szembe fordultam a társnőmmel, hogy végighallgassam a hamarosan a fejemre zúduló litániát, amit úgy éreztem nem fogok megúszni./


(216)
Kép
Avatar
Tessa T'Ziczmesa
Ébredt
Ébredt
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:04
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Eoryann Qaeriss » 2014.09.22. 14:58

[2900. augusztus 30.]

/A vámpír csőcselék lassan elhagy minket. Azt, hogy mindez Tessa tervének része a nőre hagyom, nem teszek megjegyzéseket. Továbbra sem kedvelem ezt a sidhét, és mérges vagyok rá az előbbi közjáték miatt, s amiatt is, mert világosan kérték, hogy ne keltsünk feltűnést, mégis a ragyogó tűzruhájában érkezett, s azonnal jelenetet rendezett, amint megérkeztünk a Fellegvárba.

A dühömből Tessa mégsem kap semmit. Talán az öreg, a beteg, az átkozott Eoryann most őrjöngene. De Danu veszélyben van, s fiatal énemnek nincs ideje ilyen ostoba érzelem nyilvánításra. A mocsok, a bűz, és egyáltalán a környezet ellenére nem érzem rosszul magam. Biztonságban vagyok, amíg még szerelmem gyűrűje ragyog ujjamon, amíg még kis zsoldosaim köpönyegem zsebeiben rejtőznek./

- Úgy látom, sok időnk van beszélgetni /mosolygok végül társnőmre, miután helyet foglaltam a szénában./ Kérlek, ismertesd hát velem a terved, nehogy megint ily kellemetlen helyzetben találjam magam. /Kicsit mocorgok, próbálok helyezkedni./ Mellesleg szólj, ha némi erősítésre van szükséged. Bár a zár mágikus, nem hiszem, hogy kicsiny barátaimnak problémát okozna. /Néhány percig csöndben vagyok, próbálok valamit leolvasni Tessa arcáról - de már ő is oly tökéletes sidhe lett, hogy semmit sem látok háromszín szemében./ Esetleg megkérdezhetem /nézek rá teljesen másmilyen, csöndes kifejezéssel/, hogy az a vámpír, a herceg... miért mondtad neki azt a furcsa nevet? Mi történt?

+ Zavar, hogy nem tudok erről, s hogy nem értem ezt a relációt./

- Anita Tlazolteotl volt egykor a neved?

(60)

Tik-tak.
Avatar
Eoryann Qaeriss
Varázstalan
Varázstalan
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.09.22. 10:55
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Alyara, Mira, Laila, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Tessa T'Ziczmesa » 2014.11.10. 14:45

*Eoryann - 2900. augusztus 30.*

/Kis motozással nyertem időt magamnak. Vér és lángszínben szikrázó szoknyám magam alá fésülve elegánsan helyet foglaltam az egyik priccsen, mintha a kopottas kényelmetlen fekhely a Dombok egyik fényűző csarnokának kanapéja lett volna. A ruhám vöröse éles kontrasztban volt az egész itteni szürke világgal, de nem bántam erőt merítettem a lángokból, a hatalmamból, a tűzből.
Mire elhelyezkedtem már készen volt a válaszom, ami maga volt az akkor megfont tervem is. Nem akartam semmit megosztani Eoryannel, nem kedveltem és nem bíztam benne, de most nem ez számított, úgy éreztem ha itt van velem megérdemli, hogy tudja az igazat. Nem megbecsülésből, vagy barátságosságból, pusztán a hideg udvariasságból osztottam meg vele, de a végeredmény ugyan az volt./
- Nos valóban sok időnk van és azt hiszem úgy illik, hogy bővebben válaszoljak neked. Talán egy kérdéssel kezdeném. Biztosan felmerült benned, hogy miért én, igaz? Ugyan Danu útjai kifürkészhetetlenek, de akkor is, ki vagyok én, hogy egy ilyen küldetésre én legyek a legalkalmasabb? Nem vagyok a legnagyobb hatalmak közül való, akinek ereje térdre kényszerítené a vámpírokat, akkor mégis miért én, miért eme egyszerű sidhe? /a szavaimban ott csengett a szónok álszerénysége. Azoknak a látszólagos alárendeltsége, akik igazából a maguk hatalmasságától eltelve megingathatatlanok azon hitükben, hogy valójában milyen hatalmasak is./
- A válasz az, hogy van valami olyanom, ami senki másnak nincs. Nem a mágikus hatalom, habár a mágia mindenben ott lakozik, a szülő gyermek kapcsolatban is... /egy rövid hatásszünet erejéig vörös-rezes-gyémánt pillantásom az övébe fúrtam, majd kimondtam./
- Maximiliam herceg a fiam. Én szültem és neveltem fel a 21. században. Az átkerülésem után valamikor vámpírrá tehették és most évszázadok eltelte után ez a kisfiú, aki az én emlékezetemben él, még mindig itt van és hatalmasabb mint valaha. Olyan hatalmas, aki a segíthet véghezvinni a céljainkat. Ugyan rég nem láttam, de ismerem milyen ember volt, és tudom, hogy segíteni fog nekem. Nem első szóra és egyszerűen, de tudom, hogy meggyőzhető arról, hogy információkkal és minden mással szolgáljon, amire szükségünk van.
/Fejeztem be csendesen. A hangomban ott volt egy őszinte lágyság, ahogy visszaemlékeztem az emberi életemre, vágyaimra, a múltra, ami elmúlt és mégis ismét körbevett engem./
- Nem akarok kimenni innen, ha megszöknénk az nem segítene, beszélnem kell a fiammal, hogy meg tudjam oldani ezt. Meg akarom várni amíg visszatér, mert tudom, hogy vissza fog. Nekem ez a tervem, ezért küldtek, ezért jöttem. /mondtam valóban őszintén, talán érezhette a hangomon is, habár hihette tettetésnek is, nem számított igazán, most valóban nem hazudtam neki./


(217)
Kép
Avatar
Tessa T'Ziczmesa
Ébredt
Ébredt
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:04
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Eoryann Qaeriss » 2015.01.16. 12:02

[2900. augusztus 30.]

/Tessa története teljesen letaglóz. Szemem kikerekedik, légzésem megáll egy pillanatra./

- Maximiliam... a fiad? /kérdezem döbbenten. Magamban elkezdem számolni, hogy vajon mennyi esély van erre? A szám elképesztően kicsi./ Danu útjai valóban kifürkészhetetlenek. És meg kell állapítanunk: remek a humorérzéke az Istennőnek.

/Ültemben kezeim egymásba helyezem az ölemben./

- Ezek után nem az a kérdéses, hogy Te mit keresel itt, kedves. Hanem az, hogy én mit csinálok itt? Jelen pillanatban Danu a legfontosabb - ezt mindketten tudjuk -, és én nem akarlak akadályozni a Maximiliammal kapcsolatos tervedben - majd végül sikeredben. Ezért hát megkérdem: mit óhajtasz tőlem? Világosan látszik, hogy a küldetésünk jelen pillanatban nem rajtam múlik. /Aranyszemem Tessára emelem. Sokáig bámulom./ Amíg itt várunk, Vérkönny erősödik. Cselekednünk - cselekedned kell. Sajnos a herceg türelmét ilyen sürgető körülmények között nem érdemelhetjük ki. El kell érnünk, hogy beszéljen veled, amilyen gyorsan csak lehet. Remélem, hogy halott szívét képes leszel feléleszteni anyai gondoskodásoddal.

(61)

Tik-tak.
Avatar
Eoryann Qaeriss
Varázstalan
Varázstalan
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.09.22. 10:55
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Jelenkori karakter
További karakterek: Alyara, Mira, Laila, Neferadynee

Re: Nekromanták fellegvára

HozzászólásSzerző: Tessa T'Ziczmesa » 2015.04.03. 13:46

*Eoryann - 2900. augusztus 30. - szeptember 1.*

/Rövid ideig gondolkoztam látva a másik sidhe döbbenetét és hallgatva szavait. Igaza volt, azonban csak egy válaszom volt számára./
- Nem tudom miért vagy itt. Az Istennő útjai kifürkészhetetlenek és azt hiszem csak néha részesülünk azon szerencsében, hogy egy-egy lopott pillantást vethetünk terveinek hatalmas fátylára. Nem tudom mi az oka annak, hogy minket küldött ide, de abban biztosan hiszek, hogy létezik ez az ok, még ha mi nem is látjuk jelenleg.
/Egy rövid pillanatig gondolkoztam, majd elszántan néztem vissza a másik sidhére, mint aki biztos benne mit csinál, pedig ez egyáltalán nem volt így. A belsőmben életek harcoltak egymással, személyiségek tépték szét a másikat és készültek valami végső leszámolásra. Az arcom azonban rendezett volt, hűvös udvari maszk, elrejtve a mögötte tomboló vihart./
- Tisztában vagyok vele, hogy az időnk kevés, azonban van amire muszáj időt hagyni. Ha lerohanjuk és rá akarom erőltetni magam, azzal mindent elronthatunk. Ez most egy olyan lépés, amihez muszáj az idő. Mert vagy most várunk egy keveset, vagy örökre elveszik az esélyünk. Hagyjuk meg a fiamnak ezt az éjszakát és ha holnap nem jön értünk, akkor cselekszünk, azonban ennyi időre szükség van ahhoz, hogy végiggondolja, ennyi időt szükséges hagynunk. /mondtam ellentmondást nem tűrően. Aztán hogy feloldjam szavaim élét még hozzátettem./
- Egyet értesz? Egy éjszakára szükség van. /Nagyon reméltem hogy egyet fog érteni és nem tesz semmi butaságot, amivel megcáfolná, hogy Danu választásának bölcsességét.
Azzal ha beleegyezett be is fészkeltem magam egy priccsre, nem törődve a kényelmetlenséggel és próbáltam aludni egy keveset. Azonban nem meglepő módon egy pillanatra sem tudtam elaludni, talán csak valahol a mezsgyéjén járkáltam az álomnak és az ébrenlétnek, újra és újra átélve a találkozást, analizálva minden szavunkat, a fiam reakcióit. S talán végül mégis magával ragadt az álom.

Lánccsikorgás, kövön súrlódó kő. Felültem a bőröm felragyogott ahogy a mágiám védelmező palásként borult körém.... aztán kihunyt. Ott álltak, mint két tojás, egyedül a zöld és vörös szemekben ragyogó érzelmekből tudtam megkülönböztetni őket./
- Max, Tony.... /mosolyogtam rájuk bizonytalanul, azonban a szívem repesett az örömtől. Vetettem egy oldalpillantást a másik sidhere, és nagyon reméltem a pillantásom kellően azt sugallja, hogy maradjon csendben és most ne mozduljon. A két fiam pillantása ugyanis mintha egy ragadozóé lett volna, éhesen, éppen csak kicsit bizonytalanul mértek végig minket. Olyan magabiztossággal álltam föl, amit a szívem mélyén nem teljesen éreztem magaménak. Majd odaléptem az izzó zöld szemű ikerhez./
- Nos Milian, akkor lehetne szó arról hogy beszéljünk néhány szót? Rég nem találkoztunk és azt hiszem bőven lenne mit bepótolnunk. /majd a dühös vörös szemű fiúra is rámosolyogtam./
- Te pedig merre csellengtél eddig Any? /a dühös ráncok döbbenté változtak egy pillanatra, majd a két pillantás összekapcsolódott és visszafordult felém. Max vette át a szót, ahogy az általában lenni szokott./
- Igen, mindenképpen beszélnünk kéne. Nem hiszünk neked, de túl sokat tudsz és tudni akarjuk honnan került ennyi tudás a sidhek birtokába. Most pedig gyere velem, de ne próbálkozz semmivel! Addig Anthony itt marad és vigyáz a társadra. /éppen mondtam volna hogy Eoryann nem a társam igazán, de ez felesleges sőt butaság lett volna, csak vetettem rá egy aggodalmas pillantást, aztán vörös szoknyák suhogása közepette megindultam a fiam után. Any vörös szemeinek perzselő tüze elkísért, amíg be nem fordultunk egy sarkon és már nem láttam rá a tömlöcünkre.
+ Remélem nem lesz semmi gond, Any szeméből valami idegen vadság sütött. +


(218)
Kép
Avatar
Tessa T'Ziczmesa
Ébredt
Ébredt
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:04
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Előző

Vissza: Tüskéken kívül

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó