Eszmefuttatás az alakváltásról
Elküldve: 2013.06.09. 21:40
Felmerült bennem néhány kérdés az alakváltás mikéntjével kapcsolatban. Mivel a nagyja elborult, nem is igazán várok rá konkrét választ, csak érdekel hogy mi a népek véleménye.
Célom nem a kötekedés vagy akadékoskodás, csak kíváncsiságból teszem fel őket. Meg ha jobban belemegyünk a dolog mikéntjébe talán a játékon belüli résznek is hasznára válhat, ha mást nem, több lehetőség lesz egy probléma megoldására. (bár több inkább a szabályok kijátszásának tűnhet)
Első kérdés a részleges-alakváltás téma köré kapcsolódik. Az átalakult testrész az ember vagy az állat testméretéhez aránylik? Mert ha az emberéhez, akkor semmi különbség nincs aközött, ha egy ember a karját egy macska vagy egy tigris mellső lábává alakítja át. (A felépítés ugye azonos, csak a méret lenne különböző.) Ebben az esetben felmerülhet az a lehetőség, hogy az összes végtagunkat külön-külön alakítjuk át, így az eredmény akár egy ember méretű darázs is lehet.
Viszont ha a testrész az állat méreteit veszi fel, akkor a macska esetében elég csökevényes végtag lenne az eredmény. Ami egy fél láb átalakításakor még kényelmetlenebb lenne, hiszen az alakváltó egyik lába rövidebb lenne mint a másik. Arról nem is beszélve, hogy a legerősebb rigószárny sem tudna felemelni egy embert.
A másik ami felmerült bennem az emberi elme eltárolásának problémája. Mert az állatalakokat általában nem mentális adottságaik miatt választják, az átalakult forma agya lényegesen kisebb kapacitású mint az emberi agy. Az alakváltók mégis teljes tudatukban vannak. (nem úgy a vérfarkasok) Futhat persze az állat agya nagyobb hatásfokon, de nem valószínű, hogy egy patkány agya akár egy percig is bírná a terhelést. Én arra gondoltam, hogy ilyenkor az elme testen kívül tartózkodik, és onnan irányítja az állatot. (kérdés hogy ez lehetséges-e, de ott vannak például a lidércek, nekik sincs fizikai testük.) Ilyen helyzetben viszont védtelenebb, sérülékenyebb lehet az elme, mivel úgymond hiányzik a hardver. Sőt, akár a tudat testbe való visszaérkezését is meg lehetne akadályozni valamivel.
Ha valaki (érthető módon) úgy gondolja, hogy csak agymenésem volt, nyugodtan ignorálja a kérdéseket. Ja és nem akarok és most belekötni a rendszerbe, csupán érdeklődöm. (és sok szabadidőm van. )