Mystical Future FRPG

Hatalmas, az ókori diadalívekre emlékeztető hieroglifákkal díszített boltív, ami a Lebegő-hegység sziklái között tör az ég, Amon birodalma felé. A felé vezető utat kosfejű jégszfinxek övezik, élettelen szemük néha meg-megrezdül az elhagyatott vidéken. Baljóslatú, feszültséggel teli hely ez, ahol érezni lehet egy ősi szellem évszázadok-évezredek óta tartó mély szunnyadását.

/A hideg úgy csap meg, mintha ájulás után leöntenének egy vödör hideg vízzel. A hideg szép lassan beszivárog a ruhánk alá, ami egyelőre bírja a támadást, remélem kitart addig, amíg oda nem érünk. A torkomat kéretlenül hűti a fagyos idő, és a komor sötétség sem villanyoz fel. Ez van, ezt kell szeretni, és még ez nem is a neheze gondolom. Bevárom az egész csapatot, majd csatlakozom a vezetőhöz. Én sajnos sokkal lassabban taposom a havat, mint a farkas, de igyekszem, hogy ne maradjak le. Már csak azért imádkozom, hogy ne nyúljon túl hosszúra a sétánk./

*MET III - Fiona, Garien és Tereus* [2900. augusztus 23., kora hajnali órák]

Kaellia nyomait követve a szfinxek mellett haladtok el. Fölétek magasodik a Lebegő-hegység, mint két tenyér a havat, úgy fog közre Titeket. Utatok a felkelő nap felé vezet - ám csak sejteni tudjátok a nap helyét, hiszen az ég felé törő sziklák közé nem süt be a fénye, s az ég is szürke még. A farkast szemlátomás ez nem zavarja, szikár alakja biztosan közeledik a völgy szája felé.

Fiona, hogyha utol szeretnéd érni a társnődet, megteheted. Megáll, és bevár Téged. A közelében kevésbé fagyos a levegő, és ahogy beleszagolsz a légbe, az illatába valami más is keveredik, mintha egy másik farkas is lenne mellette. Garien, ezt Te is érzékeled, bár Te nem a melegséget látod, hanem Kaellia kissé elmosódott auráját, ami időnként hatalmasra növekszik, mintha még egy lélek tartozna hozzá. Tereus, Danu szolgálója és a múltad révén Te is érzékelsz még egy esszenciát a nő közelében, akiről biztosan meg tudod mondani, hogy nem lidérc.

- A legsötétebb éjszakán is tudunk tájékozódni - mutat az ég felé, miközben továbbra is halad, szavait Fionának címezve. - A farkas mindig tudja, melyik irányban halad, hiszen a Hold mozgását is úgy ismeri, mint a tenyerét.

Laurent ezüstös derengése lassan egybeolvad a szürkeséggel, hiszen ahogy az idő telik, egyre jobban kivilágosodik. Mindannyian a saját problémáitokkal, leginkább a hideggel vagytok elfoglalva. Hogyha létezik a pokol tüze, akkor az annyira forró, mint amennyire ez a táj fagyos. A tagjaitok nagyon hamar átfagynak, vacoktok a hidegtől.

Nem tudjátok megmondani, mennyi időbe telik, míg elérkeztek a völgy bejáratához, még mindig szürkület van a hegyormok között. Ám amikor kiléptek a Hegység peremére, nyílt puszta tárul a szemetek elé. Időbe telik, míg realizáljátok, hogy ez a pusztaság a befagyott óceán alattatok, és hogy a szárazföld és a víz között jelentős a távolság.

- Ez fél évszázada nem így nézett ki... - mormol magában a sidhe. - Kaellia, azt hiszem, szólnunk kell a révésznek. - A farkas csak bólint egyet. A sidhe folytatja: - Addig is, hogy ne fagyjunk meg, parancsoljanak. Házi recept. - Szétoszt köztetek néhány szelet süteményt. Nem tudjátok megmondani, hogy pontosan miből készült, de az íze finom, gyümölcsös. Amikor elkezditek rágni, máris érzitek, hogy a tagjaitok kissé felmelegednek. Közben Kaellia mellől elszökik a meleg, és eliramlik a Lebegő-hegység csúcsa felé. Mindannyian tudjátok, hogy a révészért ment.

/A helyzet az, hogy hideg van. Nagyon hideg, én pedig elég nehezen bírom, révén nyári és mediterrán gyerek vagyok. Illetve voltam, lehet, hogy ez már ebben a testben is számít. De mi van, ha igen, mi van, ha az agyam ezen része, még mindig jobban érzékeny lenne a hidegre és ezt az érzést továbbítja a tagjaimba.
De úgy látom, nem vagyok egyedül a problémámmal, ahogy végigtekintek a többieken, látom, hogy mindenki szenved. És látom, hogy egy lélekdarab (?) van csatlakozva egyikünkhöz. Nem foglalkozom túlságosan vele, jobban érdekel a hideg, ami mindjárt ráfagyaszt a talajra. Megérkezünk és közlik, hogy itt egy tenger volt.
+ Most már csak egy fagyott tenger. + Nem éppen túl elmés megállapítás, gondolom, miközben beleharapok a felkínált süteménybe. A melegség csodálatos érzése tölt el nyomban, ahogy kezdek felmelegedni a süteménytől. Jóízűen megeszem az adagomat, és mindjárt mosolyogva állok az egész kalandhoz. Az utolsó falatotokból török egyet Laurentnek és odanyújtom neki. A maradékot jóízűen elfogyasztom és várom, hogy megérkezzen a titokzatos révész./

*MET III - Fiona, Garien és Tereus* [2900. augusztus 23., hajnali órák]

A nap első sugarai arannyá színezik az előttetek elterülő jégtengert. A fény sajnos nem ad meleget, így tovább fagyoskodtok a szirten. A sidhe mellettetek türelmetlenül járkál, egészen a maga dolgával van elfoglalva.

Egy jó fél órát vártok még Kaelliára. Egy repülő csónakkal érkezik, melyet egy fiatal férfi irányít. Mindketten pipáznak, mikor megáll előttetek a peremen a csónak, épp azon veszekednek, hogy melyik a finomabb dohány. Fiona, neked a révész dohánya túlságosan fűszeres, túl erős illatú, megszédülsz tőle. Hirtelen ezt csak feltételezett gyermekáldásoddal tudod magyarázni.

- Drystan Octavus, szolgálatukra! - hajol meg előttetek a férfi a csónakban állva. Vidám, gyerekes mosoly bujkál a szája csücskében, mintha az itteni borzalmas hideg egyáltalán nem vehetné kedvét. Hangja, megjelenése kellemes. - Hogyha jól értesültem bájos hölgyemtől - tekint a farkas felé -, a Ködfátyol felé igyekeznek. Jöjjenek kérem, csak szép sorban! - Rionynn szó nélkül nyújtja a kezét Drystan felé, aki besegíti a sidhét a csónakba. A kis hajócskában egyébként mindannyian elfértek, még ha annyira nem is kényelmesen.

- Ismerem ezeket a vizeket - meséli miközben már az Óceán fölött suhantok. - A gyermekkorom nagy részét itt töltöttem. Persze a villámvadászatnál semmi sem mókásabb, de hajót reptetni is élvezetes! - magyarázza lelkesen. Jókedve megmelenget Titeket, társaságában gyorsan telik az idő.

/A maga nemében gyönyörű, amit látunk. Ha nem lenne ennyire hideg – még a melegen tartó sütemény ellenére is minimum hűvös van -, tökéletesen lehetne élvezni a kilátást. Talán kellene egy kis kunyhó ide, ahol forró teát és meleg helyet kívánnak az ideérkező turistáknak. Ki tudja, hogy kik juthatnak el ide, a varázslat világában? Én is jobban élvezném az egészet egy panorámaablakon át, a melegben teát szürcsölgetve. Egy jó fél óra elteltével viszont megérkezik a révészünk, aki talán el fog vinni minket egy melegebb helyre.
A révészünkhöz érek és kezet nyújtok neki, meleg barátságos mosollyal fogadom érkezését./
- Mi is örülünk érkezésének Octavus úr. Az én nevem Garien. /Mutatkozok be illendően, halványan meghajolva felé. A füstös illat, ami körüllengi a férfit igazán megbolondítja az amúgy metsző, aromátlan tájat. Mikor megengedik, hogy helyet foglaljunk Fiona mellé, vagy vele szembe helyezkedek el – attól függően, hogy mikor nem látom rajta a nemtetszését -, Laurent pedig a vállamra telepedik. Talán a farkashölggyel illő lenne megismerkedni, mert az angyal túlságosan távolságtartó, és rideg./
- Ön honnan érkezett Fiona? Már, ha nem zavarom túlságosan. /Kedvesen, már atyaian mosolygok rá, ami a fiatal képemen elég furcsán hathat./
- Én Pedro voltam, Barcelonában laktam. Vajon van itt még foci? Egy jó meccset megnéznék. /Elmélkedem. De akár egy kosár, vagy hoki meccsben is benn lennék. Hol vannak már az akkori hősök? Szomorú, hogy valószínűleg semmi sem maradt belőlük. Iniesta és a többiek, már csak mi emlékezünk rátok! Béke poraitokra!
Elmélyülten tanulmányozom a tájat, megfeledkezem a farkaslányról, ha nem szól hozzám. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tudok segíteni, de mindent meg fogok tenni. Megsimítom Laurent selymes szőrét, és halvány vigyorral követem az alattunk elsuhanó tájat./