Karakter régi neve: Lewis Stark
Karakter új neve: Niriel
Kora: 35
Nem: Régen férfi, most nő
Születési hely: Detroit, Michigan
Születési időpont: 1977.04.23
Fátyolos város: Lansing, Michigan
Faj: Angyal
A jómódú Stark család elsőszülött fia vagyok. Legalábbis így kezdeném a bemutatkozást, ha tehetném. A valóságban hatodik gyerek voltam, a legszegényebb családok egyikéből. Sajnos gyerekkoromról nem beszélhetek egyszerű fekete-fehér sztoriként, mivel feketeként nem kevés bántás ért. Általános iskolába a legrosszabb putriba jártam, amit csak találni lehetett a városban, és ennek köszönhetően sajnos nagyon hamar belekerültem a rasszizmus ördögi körébe. Világ életemben békés gyerek voltam és sosem értettem, hogy miért akartak megverni azok, akik ellen semmit sem vétettem. Ám talán iskolám helyzete volt az, amely később arra ösztökélt, hogy merjek nagyot álmodni. Békefenntartó akartam lenni. Valaki, aki rendet rak és megszünteti a szimplán bőrszín miatti csatározásokat. Szüleim teljes mértékben támogatták ezen ötletemet annak ellenére is, hogy egyik bátyámat, aki katona volt bevetés közben ölték meg. Így hát onnantól fogva sok mindent ennek a célnak az elérése érdekében tettem.
Hála annak, hogy ugyan nem színötös, de azért egész jó tanuló voltam, felvettek egy viszonylag jobb nevű középiskolába és ekkoriban az életkörülményeink is elkezdtek javulni. Apám, aki addig egyszerű autószerelőként dolgozott saját műhelyt nyitott és szakértelmének hála csak úgy záporoztak a kuncsaftok. Annyian voltak, hogy iskola után gyakran még nekem is be kellett segítenem. Ezen kívül testvéreim is úgymond kirepültek a fészekből, hogy saját maguk szálljanak szembe az élet nehézségeivel.
Új iskolámban már nem volt oly vészes a rasszizmus, mint a korábbiban, de nem feledtem a célomat.
A baj végzős koromban következett be, mikor is a világ szinte lélegzetvételnyi idő alatt törölte ki családom nagy részét a létezésből. Éppen az évente megrendezett családi karácsonyozásra tartottak, mikor valami ismeretlen ok miatt lezuhant a repülőgépük. Csak anyám és én éltük túl, mivel mi – hála a később kezdődő karácsonyi szünetemnek – egy nappal később mentünk volna.
Eme borzalmas tragédia után kénytelen voltam szüneteltetni álmaim megvalósítását, mert anyám varrónői fizetéséből nem tudott volna megélni, amíg én rendőrnek tanulok. Így hát barátainkra támaszkodtunk addig a pár hónapig, amíg végeztem az iskolával, aztán átvettem apám autószerelő bizniszét és pár évig szüneteltettem, ám sosem feledtem álmaimat.
Mivel nap közben dolgoztam, már csak esténként jutott időm edzeni, hogy a lehetőleg nem olyan távoli jövőben sikerüljön a fizikai felmérőm. Az egyik ilyen esti edzésem során ismertem meg Clarat. Beszélgetni kezdtünk, majd megbeszéltünk egy találkozót, aztán következett a többi. Végül alig egy évre rá megkértem a kezét, ő pedig igent mondott.
Nem sokkal az esküvőnk után találtam rá a krav magára, mely egy igen érdekes és hasznos küzdősportnak tűnt, valamint kipróbálás után meg is tetszett, így gyakori vendéggé váltam az edzéseiken.
Újabb másfél évre rá – hála feleségem keresetének – végre bizton állíthattam, hogy van annyi tartalék pénzünk amennyiből ők megélnek, amíg én tanulok.
Végül anyám és feleségem támogatásával sikerült elvégeznem az iskolát és rendőrré váltam. Életem egyik legboldogabb napja volt, mikor felesküdtem. Onnantól fogva Billel, a társammal azon dolgoztunk, hogy megakadályozzuk a bűn elharapózását.
Nem sokkal később Clara terhes lett és újabb boldog hónapok következtek, amik egészen addig tartottak, míg ismeretlen okból el nem vetélt. Ez után mindketten annyira letörtek voltunk, hogy az idő közben hozzánk nőtt Billnek kellett kirángatnia minket a depresszióból. Erre volt tökéletes megoldás a barlangászat. Bill elrángatott minket egy barlangász tanfolyamra, ahol megtanultuk a barlangászat csínját-bínját és végül sikerült elfogadnunk a helyzetet. Onnantól fogva minden második hétvégén eljártunk barlangászni.
Sajnos nagyjából fél évvel később véget is ért életem szép szakasza, ami után már nem tudtam ugyanúgy nézni a világra, mint addig. Anyám, aki eddigre már idős volt, végül feladta a korral folytatott küzdelmet és meghalt. Mondanom se kell, ez igencsak letört és szabadságot vettem ki a munkahelyemről. Ez idő alatt szinte nem is voltam otthon. Az utcákon bolyongtam céltalanul, kilométerhiányba fojtva bánatomat. Épp az egyik ilyen barangolásom során egy hatalmas csattanást hallottam. Két autó ütközött össze nagyon csúnyán a közelemben. Én minden másról megfeledkezve odarohantam az akkorra lángoló autóhoz és próbáltam kiráncigálni az eszméletlen sofőrt az ülésből. Csak annyi volt a szerencséje, hogy az ajtó még nagy nehezen kinyílt, így viszonylag könnyedén hozzáfértem. Végül, miután kiszabadítottam, megpróbáltam arrébb vinni. Alig pár méterre jutottam, mikor egy hatalmas dörrenés után valami a földre lökött és elsötétült előttem a világ. Egy kórházban ébredtem kifejezetten rossz állapotban, egy lábbal. Az orvosoktól megtudtam, hogy a felrobbanó autó egyik repesze roncsolta szét menthetetlenül a jobb lábamat, így azt amputálni kellett. De legalább a pasas, akit kivonszoltam túlélte.
Ezen események után a rendőrségnél nyugalmaztak és már egyik hobbinak sem tudtam hódolni. Úgy éreztem, hogy az egész életem összeomlik körülöttem. Az egyetlen vigaszom Clara volt, aki rendíthetetlenül kitartott mellettem, bár őszintén szólva nem tudtam, hogy csinálta. Pár év leforgása alatt a sötét hangulatom szinte bélyeget nyomott rám. Egész nap mást sem csináltam, a tévé nézés közbeni magamban dörmögésen kívül. Kivételt képeztek a feleségemmel töltött órák, mert ilyenkor rendíthetetlen optimizmusa hatására legalább részben a régi lettem.
Belépés a fátyolba
A dolgok 2012-ben vettek még egy extrém fordulatot. Épp vacsoráztunk. Csupán egy pillanatra fordultam el, de mire visszanéztem Clara eldőlt, a kezében tartott tányér pedig hangos csörömpöléssel a padlóra hullott. Én persze az első sokk után tárcsáztam a mentőket és jött, aminek jönnie kellett.
Másnap a kórházban kiderült, hogy rákos. Ő egész jól tűrte a dolgot - én voltam az, aki kiakadt. Csak az orvos távozása után pillantott fel rám.
- Eddig melletted álltam, ahogy arra megesküdtem. Te mellettem fogsz állni?
- Amennyire fél lábon tudok.
Be is tartottam az ígéretemet, végig Clara mellett álltam, egészen négy hónappal későbbig. Ekkor Bill, aki az óta leszerelt, meghívott magukhoz a születésnapja alkalmából. Mivel feleségem nem akarta, hogy minden egyes percben az állapota romlását figyeljem, ezért tiltakozásom ellenére elküldött Billhez Lansing városába.
- És mi lesz, ha történik veled valami, amíg nem vagyok itt?
- Nem fog. – mondta, aztán lehúzta az ujjáról egy korábbi ajándékomat, a kedvenc tanzanitos fehérarany gyűrűjét, csakhogy a markomba nyomja – Számítok rá, hogy visszahozod. – vetett rám huncut mosolyt és elküldött.
Lansingbe érkezvén Bill már ott várt a reptéren és elfuvarozott. A szülinapi buli hangulata egész vidám volt, még én is mosolyogtam néha. Végül, Bill és én pár sör társaságában leültünk kicsit lelkizni. Amolyan igazi férfias probléma kibeszélős dologra gondolok. Ez igencsak jót tett a lelkemnek.
Másnap mankóimmal felszerelkezve – mert a kerekesszéket sose szerettem – elmentem körbenézni a környéken. Ekkor láttam meg az a bizonyos boltot. Már a kirakatban is mindenféle érdekes tárgy volt, így gondoltam veszek valamit Claranak. Köszöntem az idős hölgynek, majd nekiálltam nézelődni. Már a fél boltot végigjártam, mikor észrevettem a baldachint, ami mögött valami makett lapult. A star warsnak köszönhetően már gyerekkorom óta imádtam a scifit, így gondoltam közelebbről megnézem a makettet. Ám amint beléptem, a baldachin összehúzódott, én pedig ájultan rogytam a földre.
Áthozott tárgy: Tanzanit köves fehérarany gyűrű
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok: Átkerüléskor nagyjából 180 centi magas kövér, kopasz, fekete fickó voltam fél lábbal és körszakállal. Amolyan tömegember feltéve, ha a fél lábat nem nézzük.
- Mostani tulajdonságok: Új testem gyakorlatilag semmiben sem egyezik meg a régivel. Kezdjük azzal, hogy ez egy női test, mely nagyjából 170 centi magas, a bőröm pedig porcelánszínű és semmi pénzért sem hajlandó egy árnyalatot sem barnulni. Új alkatom sportos, formás és mellkas tájékon sincs miért szégyenkeznie. Hajam lapockáig érő gesztenyebarna lett, barna szemem pedig zölddé vált. Bal kezemen alkartól kézfejig tetoválás húzódik. Általában vékony fekete nadrágot viselek térdig érő csizmával, fent pedig ujjatlan fekete pólót. Minden összevetve egy évvel sem nézek ki többnek huszonöt évesnél.
Tetoválás:
Belső tulajdonságok:
Jellemének nagy részét úgy lehetne leírni, hogy tipikus férfi, csak épp női testben. Lusta, semmihez sincs kedve a heverészésen kívül, de mikor megmozdult, akkor lelőni sem lehet. A veszélyt, mint olyat nem ismeri, bármilyen őrültségbe örömmel ugrik fejest. Ezen kívül viszonylag dörmögős személyiség, nehezen barátkozik. Ám ha egyszer megkedvelt, akkor a végletekig hűséges. Általában higgadt, de ha egyszer valaki felhúzta, akkor jobb futni. Ha valaki emlékezteti női mivoltára, arra azonnal ugrik.
Kedvencek:
Szín: Fekete, lila
Étel: Minden, ami hús, de főként a szezámmagos csirke és a rántotthús
Ital: Sör, főleg a kézműves sörök
Tantárgy: Tesi
Növény: Levendula
Állat: Farkas
Életcélja: Találni egy módszert, hogy újra férfi legyen. Ha ez nem sikerül, megbarátkozni a női testével.
Krav-maga – 0 p (jelenleg csak elméleti tudás szinten, ugyanis szárnyai miatt nem képes helyesen kivitelezni a mozdulatokat, valamint a testcsere alkalmával az izommemóriájába ivódott mozdulatok is elvesztek)
Barlangászat - 0 p
Gyógyítás – 1 p
Fegyver – 1+2 p
Transzformáció – 1 p
Főkarakter: Ez
Rólam: 20 éves vagyok, a lelkemet már eladtam az egyetemnek, de ettől függetlenül szeretek játszani. Lassan 8 éve szerepjátékozok bár az utóbbi 2 évben inkább csak asztaliztam. Szeretek mindenféle harci cselekedetet (nézni és csinálni is), kardokkal kapcsolatban bárkit bármikor kijavítok.
Meghívott: Magamtól jöttem.
