Re: A barlang
/Apád rád mosolyog és bizakodást látsz megcsillanni a szemében, és valami mást is, talán szeretetet. Ahogy nővéredre koncentrálsz, még érzed ahogy atyád keze megérint és mint ha meg is lökne kifelé a világból ahol ő ragadt. Hirtelen megint az átláthatatlan, vakító fényben találod magad újra. De érzed, hogy nem vagy egyedül. Mint ha valahol előtted halovány árnyak gomolyognának. Szárnyak suhogását hallod, avar zörrenését puha talpak alatt. Egy állat lihegését s izmok feszülését. Majd a fény és a zajok, érzetek elmosódnak s lassan kialszanak.
Kemény sziklán fekszel. A tüdőd sípolva tiltakozik az első néhány lélegzetvétel ellen. A ruhád reccsenve enged a mozdulataidnak. Ahogy végignézel magadon, mindenhol por borít, mint ha már napok, hetek óta hevernél itt. Bűz csapja meg az orrod. Nem messze tőled kis kupacban apró, rothadásnak indult haltetemek üres tekintete mered rád. Hihetetlenül éhes és szomjas vagy, így a barlang szájánál összegyűlt kis pocsolya olyan hívogatónak tűnik, mint ha ambrósiát szolgálnának fel aranykehelyből egy medence partján. A zavaros víz viszont különös dolgot fed fel előtted. Arcvonásaid elvesztették gyermeki mivoltukat, egy igazi nő, egy gyönyörű nő tekint vissza rád. Ám leginkább az arcod szélét ékítő jelek vonják magukra figyelmedet. Eleinte csak ereid kirajzolódásának véled, de hamar rájössz, hogy sokkal több annál. Még érzed atyád érintését arcodon.
Hamarosan Tóbiás barátod is beröppen a barlang száján. Ahogy meglát téged, éles sipítozásba kezd, majd néhány gyors kör után letelepszik eléd, alaposan megnéz, mint ha nem is hinné hogy te vagy, majd mint ha fuldokolna öklendezni kezd, és hamarosan az öledbe ejt egy félig megemésztett halcafatot./