A barlang

[Laki]

* Vadászidény *

/Apád rád mosolyog és bizakodást látsz megcsillanni a szemében, és valami mást is, talán szeretetet. Ahogy nővéredre koncentrálsz, még érzed ahogy atyád keze megérint és mint ha meg is lökne kifelé a világból ahol ő ragadt. Hirtelen megint az átláthatatlan, vakító fényben találod magad újra. De érzed, hogy nem vagy egyedül. Mint ha valahol előtted halovány árnyak gomolyognának. Szárnyak suhogását hallod, avar zörrenését puha talpak alatt. Egy állat lihegését s izmok feszülését. Majd a fény és a zajok, érzetek elmosódnak s lassan kialszanak.
Kemény sziklán fekszel. A tüdőd sípolva tiltakozik az első néhány lélegzetvétel ellen. A ruhád reccsenve enged a mozdulataidnak. Ahogy végignézel magadon, mindenhol por borít, mint ha már napok, hetek óta hevernél itt. Bűz csapja meg az orrod. Nem messze tőled kis kupacban apró, rothadásnak indult haltetemek üres tekintete mered rád. Hihetetlenül éhes és szomjas vagy, így a barlang szájánál összegyűlt kis pocsolya olyan hívogatónak tűnik, mint ha ambrósiát szolgálnának fel aranykehelyből egy medence partján. A zavaros víz viszont különös dolgot fed fel előtted. Arcvonásaid elvesztették gyermeki mivoltukat, egy igazi nő, egy gyönyörű nő tekint vissza rád. Ám leginkább az arcod szélét ékítő jelek vonják magukra figyelmedet. Eleinte csak ereid kirajzolódásának véled, de hamar rájössz, hogy sokkal több annál. Még érzed atyád érintését arcodon.
Hamarosan Tóbiás barátod is beröppen a barlang száján. Ahogy meglát téged, éles sipítozásba kezd, majd néhány gyors kör után letelepszik eléd, alaposan megnéz, mint ha nem is hinné hogy te vagy, majd mint ha fuldokolna öklendezni kezd, és hamarosan az öledbe ejt egy félig megemésztett halcafatot./

[Alyara Nirois]

*Vadászidény* [???]

/A felszínre, a barlangba való visszaút egyszerre gyors és lassú. Nem akarok megint a fénylő idegenekkel találkozni, de ez úgy tűnik elkerülhetetlen. Egyszerre túl sok benyomás ér, reménykedem, hogy mindez a távoli jövőben egy álomszerű emlék lesz csupán. A fény aztán elsötétül.

Amikor kinyitom a szemem, ég a torkom, fáj mindenem, alig tudok megmozdulni. A portól köhögnöm kell, aztán a bűztől hánynom. Nincs mit kiadnom magamból. A porról a hamu jut eszembe, miközben a tócsa felé mászom, hogy enyhítsek szomjamon. Egy örökkévalóság, mire a vízhez érek, de megéri a szenvedés. Nem, nem múlik a szomjúság, de legalább csökken.

Meglátom az arcom a tükörben. Eleinte valaki másnak hiszem, nem vagyok önmagam. Bár tetszik, amit látok. Nő lettem. Megérintem a mintákat a bőrömön, remegve végighúzom rajtuk az ujjamat. Elmosolyodom. Most már mindenki láthatja, hogy kihez tartozom. Hogy kinek a véréből lettem. Büszke vagyok rá./

- Tóbiás! /nevetek fel, de a hangomnak ez is kellemetlen. Még nem lenne szabad beszélnem./

+ Vajon mennyi ideig lehettem eszméletlen? /töprengek, miközben megpróbálok a hallal a kezemben kikecmeregni a barlangból. Nem megy valami fényesen. A lábaim nem működnek úgy, ahogy szeretném, és még mindig gyenge vagyok, mint a nyárfalevél. Ennem kell. De a nyers halat nem vagyok hajlandó megenni – emberként nem. Ellenben nem merek átalakulni. Ördögi kör. Végül csak neki kell vágnom. Megpróbálom megenni a halat. Amennyit tudok. Undorító, megint öklendeznem kell./

- Ne haragudj, kicsim /simogatom meg a kis gyíkom, hiszen tudom, hogy a többi hal is azért bűzölög mellettem, mert nekem hozta, hogy gondoskodjon rólam./, de ezeket nem tudom megenni. Esetleg valami gyümölcsöt tudnál hozni nekem? /Fogalmam sincs, hogy megérti-e, de megpróbálnom mindenképp meg kell. Sok dolgom van, nem szabad vesztegetni az időt./

(162+30=192)

[Laki]

*Vadászidény*

/Tóbiás eleinte nem igazán érti, miért nem eszed amit hozott neked. Őszinte csodálkozást látsz az apró állatka szemeiben, majd hirtelen felröppen. Néhány perc múlva tér vissza csak és úgy látszik megértette, nem szereted a halat. Ezúttal apró karmai között egy mókus lengedez. Úgy tűnik, Tóbiás továbbra is gondoskodik rólad, bár nem biztos benne, hogy a mókushúst jobban szereted-e.

Ha nagyon próbálkozol néhány nap alatt meg tudod tanítani, hogy mégis mi az amit szívesen elfogyasztasz. Kifejezetten értelmes állatkának tűnik, mint egy macska vagy kutya.

A ruháid, az őket beborító kosztól szó szerint ropognak minden mozdulattól. Nem vagy benne biztos, de egy-két hete biztosan ott heverhettél. Néhány napba így is beletelik mire visszanyered az erődet, hisz eleinte nagyon gyengének érzed magad. Mint aki hetek óta nem evett, nem ivott. A tested mégis ép és élsz. Bár hogy ezt milyen mágiának köszönheted, nem vagy benne biztos, hogy tudni akarod.

Idő közben feltűnik, hogy az arcodat ékítő rajzolatok szinte sugározzák magukból a mágikus erőket. Eleinte furcsálod, de hamarosan rájössz, hogy nem sugároznak, mindössze a mágia amihez hozzáférsz, új mintába rendeződött. Mélyebb, de fiatalabb mintázatba.

Két választás áll előtted, miután visszanyerted az erődet.
Vagy a szigeten maradsz, vagy elhagyod. Egyik sem egy egyszerű döntés.
Ha maradni akarsz, tisztában vagy vele, hogy hamarosan tartós menedékre és élelemforrásra lesz szükséged. Bár ez utóbbi nem tűnik olyan vészes dolognak, hisz a szigeten bőséggel terem gyümölcs, a patak amivel már találkoztál pedig megoldaná az ivóvíz problémáját. De egyedül, messze mindentől és mindenkitől. Talán nem a legvonzóbb elgondolás, ki tudja.
Ha viszont mész, akkor tudod, hogy hosszú út vár rád és legfeljebb csak a csillagok mutathatnak utat. De vajon milyen messze lehet a kontinenstől?
Mindenképpen nehéz döntés, amit magadnak kell meghoznod, bár az elmúlt napok eseményei megmutatják, hogy Tóbiás igencsak ragaszkodik hozzád és szinte biztosra veszed, hogy veled tartana ha mennél.

Az éjszakák folyamán többször is szemtanúja lehetsz, hogy a szigetcsoport egyes szikrái halovány fénnyel izzanak a csillagok alatt és Tóbiás "családjával" is találkozhatsz. Legalább tucatnyi hasonló állatkával hoz össze a sors. Valószínűleg soha nem láttak még embert, ezért érdeklődve közelítenek, de nem csak ők, a többi állat se tekint rád fenyegetésként, legfeljebb a halak Tóbiásra.
Apád többször nem tér vissza, legalábbis mostanában nem, de érzed, hogy nem vette le a szemét rólad. /

[Alyara Nirois]

*Vadászidény* [???]

/A napjaim leginkább azzal telnek, hogy összeszedem magam és a gondolataim. Miután Tóbiás elég erőt ad nekem a gyümölcsökkel - a mókus miatt nevetek ugyan, de nem tudom hova tenni -, elsősorban megpróbálom a ruháimat kitisztítani. Kimosom őket jó alaposan, megkérem rá a levegőt, és a vizet, hogy távolítson el minden szennyeződést, ám ha az anyag strapára ment, akkor nem vesződöm vele tovább. Nem gondolom magam többé szemérmes embernek.

Utána pedig feltöltődöm kissé. Lefekszem a földre, s Természetanya közelségében felszívom magam mágiával. Mikor kinyitom a szemem pár óra múlva, érzem, ahogy az arcomon lévő új formák felizzanak, megmozdulnak, ekkor ismerkedem meg a tetoválások újfajta jelentésével is. Ezek a minták nem pusztán a származásomat, de a mágiámat is jelölik. Ha emberek közé megyek, talán majd sejthetik, hogy mit is képviselek. Ez egy érv, hogy miért maradjak itt. Ám ugyanakkor ha itt letáborozom, akkor a terveim és az álmaim a semmibe vesznek. Hamarosan indulnom kell.

Első állomásom Polimetron lesz, hiszen szükségem van az Orákulumra, illetve egy fixálóra. Valamint egy kisebb fegyverre, amit a mágiám nélkül is használni tudok. Vajon miféle fegyver illene hozzám? Semmiképpen sem egy hatalmas lőfegyver vagy penge. Nem vagyok olyan fajta. Valami olyasmire van szükségem, ami elég ahhoz, hogy megvédjem magam, kicsi, könnyen elrejthető. Praktikus. Mit is mondott Luno, amikor először jártam nála? "Egy derringer." Igen, valami ilyesmi kéne.

Tudom, hogy Őneki üzenek először.

Még mindig a földön feküdve, teljesen feltöltődve, mágiám teljében kilépek a testemből, és az asztális síkra térek. Elhagyom a Csillagkő-szigetek biztonságot adó várát, és téren és időn átlebegve felkeresem a polimetroni Lunot, a feketepiac egyik nagy alakját. Nem rémül halálra tőlem, amikor meglát. Asztálalakban felveszem vele a kapcsolatot, és utasítom, hogy egy fixálót és egy derringert és annak egy alkarra szerelhető tartóját helyezzen el a házamban a nappaliban - amennyiben az még áll, és nem robbantották fel. Hogyha Lunotól úgy értesülök, hogy a házam már a földdel egyenlő, akkor majd a fegyverkereskedőhöz megyek ezekért a tárgyakért. Fizetni akkor fogok, amikor Negapanra értem, és a rendszer működik.

Ezek után a nagyobb falat jön. Miután újra a testemben vagyok, elszöttyögök még egy napot a szigeten Tóbiás társaságában. Kicsit tanítgatom, legfőképpen arra, hogyha griffként repülök, akkor megmaradjon a hátamon. Nem gondolom, hogy Tóbiás nélkül megyek el innen, de máshogy nem tudom, hogyan tudnám magammal vinni - ki tudja mekkora távra képes?

Miután ismét felkel a nap, megint kilépek magamból. Célpontom Tamás, vagyis Fenrir. Nagyon régen láttam őt, és a rövid ismertség ellenére véleményem szerint szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Itt az ideje beváltanom az ígéretemet. Mindig igyekszem betartani az ígéreteimet, ez az, ami miatt az út könnyebbé válhat. Bár ki tudja, hogy manapság kicsoda ő valójában, lehet, hogy már rég nem ugyanaz a személy, sőt, akivel annak idején Annantina boltjában találkoztam.

Mégis, úgy érzem, hogy a szálak összekötnek minket, így megpróbálom asztáltestemmel megtalálni őt. Ha sikerül, akkor a rég látott arany-csillogás felüti nála a fejét, és mágiám kirobbanó erejével határozott, de ugyanakkor fülig érő mosollyal köszöntöm őt:/

- Szervusz, Tamás. Rég találkoztunk.

(193)

*Hogyha gondolod, a többit írom Fenrirék sátrába, de kérlek, bíráld el, hogy vajon sikerülhet-e megtalálnom a kis farkasodat. Meg hogy dátumilag akkor most hányadán állunk.*

[Laki]

*Vadászidény*

/Ruháid sajnos kevésbé viselték jól a megpróbáltatásokat. Bár még viselhető állapotban vannak, pontosabban az alapos tisztogatás után kerülnek, ám túlzás volna azt mondani, hogy ezek még mindig ruhák. Inkább csak néhány ócska rongy ami ruha formájúra kopott. Bár a célnak egyenlőre pont megfelelnek.
Mikor a természetből feltöltenéd mágiádat, különös dolgot tapasztalsz. Elengeded magad, lazítasz és a szokásosnál gyorsabban jutsz el abba az állapotba, mikor azt mondhatod hogy erőd teljében vagy. Bár ezután kissé fáradtnak érzed magad és újra éhesnek. De az utóbbi idők megpróbáltatásai után, ezen ugyan ki csodálkozna?

Luno szerint gond nem lehet azzal, hogy a házadba juttassa a kívánt tárgyakat, bár olcsó nem lesz. A házad áll, ahogy hallod, valakik feldúlták. Volt némi gond azon a környéken. De majd ha hazaérsz rendet rakhatsz. Talán még a korábbi kis bajkeverő tért vissza, már ha van ilyen balszerencséd.

Kissé nehéz Tóbiással megértetni, hogy a griff is te vagy és még kapaszkodjon mikor repülsz, de úgy fest, még némi gyakorlás és menni fog. De érdekes látvány lesz ebben biztos lehetsz.

Második asztrális utazásod kissé nehézkesebb. Eleinte nehezen találod meg célpontodat, ám végül mégis rábukkansz. Mikor végül a Farkasváros közelében megtalálod, kissé talán meg is lepődhetsz. Itt még nagy a hó és a sár, ám találsz egy sátrat, mely kissé külön a többitől, egy füves kis dombon fekszik egy nagy fa tövében. A fű látványa persze csalóka az asztrális térben, hisz amit te látsz, az már valójában rég elfagyott, vagy elnyomta a sátor. Besuhansz a sátorba és megtalálod akit keresel, bár most némileg más mint régen. Arcán rút sebhely feszül ám még így is be kell látnod, az elmúlt bő két esztendő igencsak jót tett neki. Széles vállú, erős alkatú férfivá vált, és még a sebhely is csak karakteresebbé teszi arcát. Az egyszerű nadrág és az atléta pedig azt a fajta vadságot emeli ki, amit egy városi sráctól soha nem várhatnál.
De nincs egyedül, két leányzóval osztozik éppen a sátron. Egyikőjük hasonlóan vad külsejű, még a kisugárzása is Fenrirére emlékeztet. A ruhája egyenesen a Fenriré lehet, hisz a lányon egész bőnek tűnik és szinte teljesen megegyezik a férfi által viselttel. A másik lány arany fürtjei és lenge ruhája viszont éles kontrasztban áll az övékkel. A beszélgetésnek csak az utóbbi foszlányait kapod el, de úgy tűnik a vehemens kölyök akit anno megismertél ugyanolyan vehemens férfivá lett.
Szavaid hatására szigorú tekintettel kapja körbe a fejét. Látod az arcán a koncentrálást, ahogy a hang forrását keresi, majd hamarosan a felismerést, hogy miért nem találja. Kissé félre fordítja fejét mielőtt megszólalna./
- Szervusz? Honnan ismered ezt a nevet? Mutasd magad!

* Fenrirt megtalálod, konkrétan Augusztus 22én miközben a két leányzóval beszélget - csak hogy könnyen be tudjalak vonni. És akkor ideiglenesen a Vadászidényt szüneteltetjük, a sátornálmár nem kell a kalandra hivatkoznod. És ha már ott vagy, írhatsz is egyet oda is még Fenrir előtt. *

[Alyara Nirois]

*Előzmény* [2900. augusztus 23., hétfő]

/Hálásan nyitom ki a szemem, amiért ismét "itthon" lehetek. Egy kicsit hunyorgok, míg a szemem újra megszokja a ragyogó fényt. Dél körül járhat az idő, a Nap magasan jár az égen. És bár a fák árnyékot adnak, rettenetesen melegem van. És éhes vagyok. Nagyon, nagyon éhes. Az utóbbi napokban ezt már megszoktam, ahogyan azt is, amit a Fényekhez tett hosszú utazás a testemmel művelt.

Mentálisan a szokásos módon vagyok fáradt, ahogy mindig is szoktam, amikor mágiát alkalmazok - legfőképp, ha asztálra váltok. Nem ijedek meg ettől a fajta fáradságtól, de egyelőre a fizikai szükségleteimet próbálom rendbe rakni. Lecsalogatok néhány gyümölcsöt a körülöttem roskadozó fákról - a levegőmet valahogy sokkal erősebbnek érzem -, majd jóízűen elfogyasztom őket. Közben megszabadulok az összes ruhámtól, elvégre teljesen hasznavehetetlenekké váltak. Miután belaktam, megfürdök a folyóban, végül leheveredek, és egy jó órát meditálok, hogy újfent teljesnek érezzem magam, és a mágia visszatérjen ereimbe.

Végül, amikor már minden rendben van, felöltöm griff alakom. Hatalmasnak, teljesnek érzem magam, teljes mértékben megnyugszom. Mert előtte igenis aggódtam a rám váró feladat miatt, hiszen a távolságot nem ismerem. Így azonban, és a Levegőnek hála, teljesen magabiztos vagyok. Intek Tóbiásnak, hogy indulunk. Nem viszek semmit sem magammal. Három napot számolok maximum, amíg elérem Negapan szélét. Három napot pedig ebben az alakomban úgy, hogy gyakorlatilag bármikor aludhatok a levegőben nem tartok soknak.

Hát, lássuk a medvét. Elindulok. (És igen, Tóbiás is jön velem.)/

(197)

*Folytatás a polimetroni otthonomban.*