Mystical Future FRPG

- Á, értem! Nagyon hasznos lesz majd az is. Semmi baj, így legalább tudom, hogy van ilyen mágia is, hasznos volt. /mosolygok rá, majd újabb próba elé állít, amin elég gyorsan elbukok. De amint eltakarja a szememet, elképedve sóhajtok fel. valami csodálatos dolgot látok, és élvezettel fürdök a mágia tengerében. +Lehet, hogy ezután csak félig nyitott szemmel fogok járni! Ez valami elképesztő!+ Szinte nem is lélegzem, csak figyelem az egyes pikkelydarabokat a testén, ahogy harmonikusan beborítják a férfi testét./
- Ez csodálatos! /Ennyit tudok kinyögni, de nem sokáig "pihenhetek", jön a második próba.
- Igen, varázslatos, és nagyon örülök neki, köszönöm! - de már az új feladatra koncentrálok, de még mindig nem tudok dönteni. + Sötré sidhe, vagy mi? Vagy alakváltó? Madárszerű... talán mégis alakváltó. De akkor miért világítanak szemei?+ Vitatkozom magamban, de végül is nem tudom eldönteni./
- Talán alakváltó lenne a hölgy? /Kérdezem kissé félve a választól. Gőzöm sincs ugyanis, de tanulni jöttem./

*MET III - Garien*

[Időn kívül]

- Nagyon jó! - nevet fel melletted mosolyogva. Kezével int, és egy ikerpár emelkedik ki a felhőkből. A két lány kézen fogva jár, egyikük szeme pontosan úgy ragyog, mint az előző alakváltóé, ám aurája időnként türkizesen meg-megcsillan, ahogy vörös haját meglebbenti a szellő. Másikuk ébenszín haja sötétkéken izzik, isteni erő áramlik belőle, ám háromszínű szembogara vérvörös, arca sápatag, szinte már áttetsző. Mögöttük két férfi lép, egyik a vörös hajú nő oldalán, neki farkasvonásai kitüremkednek varázsszemed tekintetében, a fekete hajú ikert pedig egy magas tündér követi, kinek szárnyai aranyszemeden keresztül világosan látszanak, míg másikon keresztül semmit sem látsz az alak hátán. A négyesfogat mögött egy csillogó, derengő gyermek táncol, akinek fizikai körvonalai folyamatosan elmosódnak, pulzálnak.

- Előttünk Lynarint, a Tündérdombok Fekete Királynőjét, és Alyarát, a húgát láthatod. Ők voltak azok, akik először lépték át a Fátylat, és akik igyekeztek megfelelő körülményeket teremteni az utánuk következő átlépőknek. A Fátyol zavarodottsága miatt azonban mindketten két-két fajba tartoznak: Lynarin fekete sidhe és vámpír, Alyara mágus és alakváltó. Kísérőik egy vérfarkas, egy tündér, illetve egy lidérc. Remélem, világosan látod a különbséget - mosolyog kedvesen Rád, megerősítésre várva.

/Megnyugszom, eltaláltam az újabb feladványt. Igen, egyre jobban használom a sárga szemem, már apróbb különbségeket is észreveszek. Mosolyogva nézem, ahogy intésére két újabb hölgy érkezik, meglehetősen hasonlóak, mégis nagyon különbözőek. A kisérőik is furák, a farkas, az angyal és a gyermek. Főleg az utóbbit nem tudom hová tenni, mert folyamatosan változik. Már épp rákérdeznék az újabb jövevényekre, de a mesterem megelőz és bemutatja őket./
- Igen tökéletesen, kivéve a gyermeket. Ő folyamatosan változik, nem tudom kivenni igazán, hogy micsoda. Miért mutattad meg őket nekem? Persze érdekesek lehetnek, mint elsők, de nem látom az összefüggést. /Mondom neki nagy tisztelettel a hangomban./

*MET III - Garien* [Időn kívül]

- Lidérc. Nincs teste, ami hogy is fogalmazzak... egyben tartaná a lélekenergiáit, és így mindig kifolyik valahogy a körvonalából. Hát, szegényeknek ez a sors jutott. Vigyázz, nehogy Te is lidérccé változz, Garien! A mágusok hajlamosak ugyanis erre, főleg, hogyha túl sokáig vannak az asztrális síkon.

- Hogy miért mutattam meg őket Neked? Mert nem titkolhatom tovább: az öcsémnek szüksége van Rád. Korábban említettem egy Ieas nevű férfit. Szégyenlem magam, de hazudtam azzal kapcsolatban, hogy nem tudok róla sokat. Nagyanyám suttogott róla dolgokat... félelmetes dolgokat. Egy megalomán ember sokfajta őrületre képes. Ezek körül a legborzalmasabb, amikor a fejébe veszi: isten akar lenni. Biztos az a kérdésed, hogy egy alakváltó hogyan képes erre? - Lehunyja a szemét, aztán elfordul a távol sikló hajó irányába. - Nos, Wilin Ieas Macbelag már nem alakváltó. Sosem volt teljesen az, egy ősi vérvonal utolsó sarja, mely velünk egyidős. Ő ezt az utóbbi években fedezte fel, azóta pedig megfékezhetetlen. A bátyám igyekezte csapdába csalni a Főnix Tollával, de a csapat, akit utána küldött, elkésett. Bár ez így volt helyes, Merlin így tervezte el. Azonban a várakozásokkal ellentétben az immár hivatalosan is halhatatlan Ieas eltűnt a szemünk elől. Nagyanyám nem látja őt, valószínűleg Danu mágiája burkolja be a követőivel együtt. Sokan vannak. Mégis, ki tudna ellenállni az isteni halatom ígéretének? Még nekem se sikerült... Milliószor megbántam már ezt a hibámat, és egy életre tanultam belőle. - suttogja merev testtel, aztán visszafordul feléd, és elmosolyodik.

- Igen, Merlinnek szüksége van Rád. Mert tisztán látsz, és mert igaz szíved van. Augusztusban már biztosan összehív megint egy csapatot furcsábbnál furcsább ürügyekkel, majd közli a tervet. Ha jól láttam a jövőbelátás közben, egy farkaslány és egy sidhe is velük fog tartani. Nem megbízhatatlanok, de önzők. A múltból érkezettek egy angyal és egy másik farkas lesz, jó emberek, de nekik is megvannak a gyengeségeik. Viszont Te! Te az ő gyermeke vagy, nem igaz, Garien?

- Alyara Fro miatt került bajba. Nem fogod tudni megkeresni, de talán Ieas megállítása közben találkozhattok. Mert meg kell őt állítani. A már így is törékeny egyensúly teljes mértékben felborulna, ha még egy istenség osztozkodna az égen!

/Figyelmesen hallgatom őt, és jól felvésem az agyamba, hogy lidércek is léteznek. Annyira nem tetszik az a lény, hogy én is olyanná váljak, mint ő… vagy az./
- Egyelőre nem fenyeget ez a veszély, hiszen nem tudok átlépni az asztrális síkra. Legalábbis egyedül. De nem is szeretnék Lidérccé válni, kedves mesterem. /Mosolyommal köszönöm meg azt, amit adott. Jelenleg nincs is másom, amivel a hálámat leróhatnám, hacsak nem azzal, hogy figyelek, és minden tudásommal azon igyekszem, hogy megfeleljek az elvárásainak. Úgy érzem, hogy ha nem is tökéletesen, de egyelőre jól megy a taníttatásom. Elhűlve hallgatok ma történetet és azt is, hogy akár nekem is fontos szerep juthat benne. Mi több, jut is, és tudom, hogy nem mondhatok nemet. Az én érdekemben, Fioréjében, és még egy csomó védtelen ember érdekében. Annyira sokkoló a hatás, ami ér, hogy egy pillanat alatt féltérdre rogyok és könnycsepp csordul a szememben, mert átérzem a mesterem szavait. Mintha látnám, hogy mi történik, mi történt, és még mi történhet. A lehetséges társak egy pillanatra megjelennek a kavalkádban előttem, de nem tudom igazán kivenni őket. Alyara említése megkondít bennem valamit, Fiorét juttatja újra az eszembe. A szalmaszőke lányt, gyönyörű zöld szemekkel./

„Meg kell őt állítani!’”

/Visszhangzik a fejemben és lassan felállva bólintok, mivel megszólalni nem tudok. A torkom kiszáradt, csak egy valamiben vagyok biztos. Ieas nem lehet isten./
- Igen, én az ő gyermeke vagyok mesterem. Segíteni fogok, nem is szeretnék jobban mást. Remélem, mire Ieas nagyúr elé kerülünk, meg lesz a kellő erőnk, hogy megállítsuk, vagy feltartóztassuk legalább odáig, amíg jön olyan valaki, aki ezt megteszi. Számíthattok rám, úrnő. /Fejet hajtok, az arcom vonásai eltökéltséget sugároznak./

*MET III - Garien* [Időn kívül]

Leguggol melléd és átkarol, letörli a cseppet az arcodról. Érintése mintha Syseneayáé lenne. Az anyai szeretet és aggódás érződik benne. Abban a pillanatban világossá válik számodra, hogy az istennő szeret téged, és bármit megtesz azért, hogy ne érjen bántódás. És mégis, lelkiismeret furdalást vélsz felfedezni Aeralria szemében.

Együtt felálltok, és amikor kinyilvánítod szándékod, mesterednek kiragyog az arca, s mögötte Ezüstsárkány mosolyát látod. Nem csalódtak benned, s ettől Te is büszkébb vagy. Megnyugszol.

- Köszönöm - suttogja Aeralria és Syseneaya egyszerre. Aztán az illúzió elmúlik, s megint csak ketten vagytok ott. Mestered arcára visszaült a szokásos kifejezés. Folytatja az oktatásod.

- Garien, Te gyógyító vagy. Már ismered az emberi anatómiát. A többi faj sem nagyon különbözik ettől, elvégre mindannyian humanoidok vagytok. Most elkezdjük alkalmazni az energiát. Hogyha jól tudom, kétszer már gyógyítottál életedben. Szerencséd volt, mert akkor a sebek nem haladták meg a képességeidet. Most megkeressük a határt. Nem eshet bajod, vigyázunk rád. Bátran próbálkozz. Mit gondolsz, először meddig mehetünk el?

/Felborulnak az érzelmeim, minden tökéletesen elkülönül, és egyszerre olvad össze, mintha egy színes kavalkád tökéletesen illeszkedve fedné fel, az eltakart vászon alatt lévő képet. Érzem őt, szinte mindent érzek, amit ő érez, és ez hihetetlenül sok erőt önt belém. Feltölt és elvarázsol, ha ezt eddig nem tette volna meg. Tudom, hogy mit kell tennem, tudom, hogy mi a helyes, és tudom, hogy mi az, aminek nem szabad megtörténnie. Az igazságot látom, tökéletesen lecsupaszítva, meztelenül lépdel felém, semmit nem szégyellve, ha fájdalmasan érint, még azt sem. Sok minden fordul ki belőlem és sok minden tapasztja be ezeket a lukakat a lelkemen. Eddig sem voltam tisztátalan, de most, élő fehér fénnyel izzok, a megvilágosodás elönti a szárnyra kelt lelkemet. Aeralria megköszöni nekem ezt a kinyilatkoztatásom, vagy ilyesmim és érzem, hogy őrá is átragad ez a megmagyarázhatatlan érzés, mintha egy eddig láthatatlan kapocs, ami köztünk feszült megjelenne és erősen izzana./
- Én köszönöm. /Nem egy szép megfogalmazás, de minden benne van, amit mondani lehet ilyenkor, és az érzelmi töltete pontosan megfelelő. Az, hogy látom az istennőt, csak megerősít abban, hogy jó úton járok, azon az úton, ahová el szeretnék jutni./
- Igen, így volt. Egy angyalnak forrasztottam be a sebeit, miután megvágta magát egy kicsit, aztán Fio… Froreiának a kificamodott bokáját. Én maximum egy kisebb törést tudnék elképzelni, ami nem szilánkos. De még sosem töltöttem fel magam, ebben biztos vagyok. Vagyis, ha igen, akkor nem szándékosan. / Mondom mosolyogva és várom, hogy mit szól a tippemhez. A kisebb csonttörés nem lehet sokkal bonyolultabb, mint egy vágás, úgy képzelem, de sosem lehet tudni. Viszont még az előbb szöget ütött valami a fejemben, amit muszáj megkérdeznem/
- Ha meghaladja a varázsló erejét a varázslat, akkor mi történhet?

*MET III - Garien* [Időn kívül]

Miközben az eddigi gyógyításaidról beszélsz, kedvesen bólogat, aztán a tippedre elmosolyodik.

- Rendben, akkor próbáljunk meg egy komolyabb törést begyógyítani. Nem lesz vele gond. Hogy mi történik, ha meghaladja a varázslat az erődet? Természetesen felemészt a varázslat, és meghalsz - mondja nyugodtan, miközben a felhőkből egy törött lábat emel ki. A csont szilánkosra tört, de a látványtól a korábbi anatómia leckék miatt nem leszel annyira rosszul, mint korábban lettél volna.

- Tessék, tedd ide a kezed - emeli a seb fölé karodat mestered. - Eddig ugyebár ösztönből varázsoltál, ugye? Azt az utat is választhatod, akkor nincsen szükséged szavakra, de hogyha úgy érzed, nem találod meg magadban a mágia forrását, akkor használhatod a következő igét: Nokthus ccritough, ami körülbelül annyit tesz: gyógyulj, kérlek.

Hogyha kimondod a szavakat, érezheted, amint a szíved mögött megnyílik egy barlang, és a kezeden keresztül energia áramlik ki onnan a törésbe. A csont recsegve-ropogva helyrejön, a bőr a lábon vörös marad, aztán szép lassan elhalványul. Aeralria felkacag, de kacagását alig veszed észre, mert a világ egy pillanatra elmosódik, a füled zúg, és le akarsz ülni. Aztán az érzés szerencsére hamar elmúlik, csak egy kis fáradság marad meg a helyén.

- Nem baj, idővel nem lesz ilyen szörnyű hangja, belejössz majd! Nagyon jó volt ez elsőre is! - dicsér meg mosolyogva.

*MET III - Garien* [Időn kívül]

- Vigyázz is, vigyázz. Érezted, ahogy az előbb az erő elpárolgott a tagjaidból, és fáradság lett rajtad úrrá? Ez azért van, mert a varázslat megterheli a szervezetet. Bár minél jobb vagy az adott mágiaágban, annál könnyebben megy minden, mégis minden egyes alakomkor kicsit el fogsz gyengülni. Talán egy idővel már csak egy kis éhséget fogsz érezni. Ez majd kialakul. Azonban nem kell félned tőle. A csillagokból mindig merítkezhetsz. Ehhez az alábbi igét tudod használni: Kedihedo-notomaki, yoxywucy-mehixaby, nisonym vaciba babive, logihe cyxila tagete, nikowir zecosu badyruce. Ez egy régi dal részlete a szülőföldemről, ami a boldogságról és a beteljesülésről szól. Itt most nem fogod tudni használni, de vésd eszedbe a szavakat, mert odahaza hasznodra válhatnak.

Addig ismételteti veled a versszakot, amíg tökéletesen nem megy. Ekkor a nő ismét elbámul, majd egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy az energia elkezd kifordulni belőle, egyre halványodik. Valami baj van. Valami nincs rendben vele. De nem szólal meg, egyre csak vár, amíg szinte már csak egy haldokló csonk marad belőle, régi szépségének és hatalmának egy borzadt lenyomata. A betegsége közben folyamatosan késztetést érzel arra, hogy meggyógyítsd.

- Tudnunk kell, mire vagy képes - hallod a gyenge szavakat a lelked mélyén, amik már nem is a nő, hanem csak egy haldokló szavai.

- Rendben, nagyon örülök, hogy te vagy a mesterem. /Muszáj valahogy kifejezni a hálámat, mert nehéz lenne egyébként koncentrálnom. Már tényleg annyi mindent tettek értem, hogy muszáj lesz valahogy viszonoznom azt. Új feladatot kapok, be kell gyakorolnom a feltöltődés igéjét, így hát most erre koncentrálok./
- Kedihedo-notomaki, yoxywucy-mehixaby, nisonym vaciba babive, logihe cyxila tagete, nikowir zecosu badyruce. Kedihedo-notomaki, yoxywucy-mehixaby, nisonym vaciba babive, logihe cyxila tagete, nikowir zecosu badyruce. Kedihedo-notomaki, yoxywucy-mehixaby, nisonym vaciba babive, logihe cyxila tagete, nikowir zecosu badyruce... /próbálom megjegyezni, és úgy hiszem, hogy van bennem valami ösztönös, mert az előző Nokthus ccritough is ismerősen ragadt be a fejembe, pedig biztos vagyok benne, hogy előtte még sosem hallottam. Ez valami varázsló ösztön lehet, vagy nem is tudom, nem vagyok tudós./
- Azt hiszem, hogy megvan... /mondom vidáman, amikor Aeralria változáson megy át, mintha valami megtámadta volna az egész lényét. Halványodik, vagy betegedni kezd, vagy nem is tudom. De nincs jól, az már biztos. Gyorsan ránézek a sárga szememmel, hogy hol lehet a baj, és ha megtalálom azonnal gyógyítani kezdem, a szavai csak még nagyobb erőbedobásra késztetnek. Koncentrálni kezdek a maradék bent lévő energiámra és átjuttatom belé./
- Nem hagyom, hogy meghalj! Ashewur axevahl riture! /A szavak, amik e lelkemből lépnek a felszínre gyógyító erővel töltik el a kezemet, ahogy ráhelyezem a mesteremre. Fogalmam sincs, hogy mit jelentenek, de úgy éreztem, hogy ezt kell mondanom. Folyamatosan koncentrálok és úgy érzem, TUDOM, hogy meg fog gyógyulni./

*MET III - Garien* [Időn kívül]

Amikor kimondod a szavakat, tudod, hogy valaki más mondta ki, nem te. Egy női hang tört ki a torkodból, hasonló dallammal, mint ami idehozott titeket. A világ elmosódik, ahogy körbekerít titeket valami szürke fény, ami minden színt kiöl a környezetből, és élessé teszi a világot. Arany villámok csillámlanak a lényetek körül, amikor elkezdesz szédülni, és éteri fény tör ki belőled, ami beragyogja a beteg testet. Utolsóként még felfogod, ahogy mestered büszkén mosolyog rád, és aztán elhagy az erőd, és összeesel.

A felhők betakarnak, aztán a korábbi ének erősödik, s két további női hang követi: Ezüstsárkány és Aeralria. Öntudatlan vagy, de lassan minden kitisztul...

A kőasztalon fekszel, a nap fénye rád vetül az erdő levelein keresztül. Melletted érzed Aeralria testét, a keze a tiedet fogja. Olyan furcsa most minden. Mintha valódi lényedet bezárták volna valahova. Ahogy szép lassan felfogod, hogy visszatértél a testedbe, megérzed azt a mérhetetlen éhséget is, amire mestered korábban figyelmeztetett.

Hogyha kinyitod a szemed, egy ismerős arc tekint le rád, a szádhoz poharat tart. - Igyon, kedvesem! - kérlel kedvesen. Hogyha belekortyolsz az italba, az éhség csökken, és fáradt, nehéz tagjaidba visszaáramlik az élet. - Elnézést, hogy meg kellett szakítanom az utazást. De Merlintől ennyi időt kaptunk. Augusztus van. Augusztus huszonötödike. Jó sokat aludtak.

- Még így sem eleget - suttog melletted Aeralria. Még nem tért vissza a hangja. Ő is kortyol a különös italból. Furcsa ismét a testét látni. Csak szeme tükrözi valódi lényét, amit Ezüstsárkány Keblén láthattál.

/Tudom, hogy sikerül a varázslatom, nemhiába voltam magabiztos. Azért tudom, mert nem az én hangom szólaltatja meg a szférák húrjait, furcsa émelygéssel összetett elégedettség ömlik végig rajtam. Sajnos nem sokáig élvezhetem ezt, mert nem bírom tovább tartani magam. Lehet, hogy meghalok most, de az utolsó tettemmel megmentettem Aeralria-t. Békésen ragad el a homály, én mindent megtettem, a környék körülöttem ködbe borul, de nem sokat látok már belőle, mert behunyom a szemeimet. De hiába adtam át magam az enyészetnek egy dal felemel, vagy kiemel engem a pusztulás folyójából a mesterem hangját hallom és az Ezüstsárkány gyönyörű énekét. Érzékeim visszatérnek, érzem, ahogy fogom Aeralria kezét, ami hiába hideg, tudom, hogy életben van. Korlátaim lettek, nem tehetek meg mindent már... Visszatértem a testembe, de olyan éhes vagyok, mintha már napok óta koplalnék. Amint kinyitom a szemeimet, egy rég nem látott arc köszönt és kínál meg valami itallal. Bízom benne, így nagyon nyugodtan iszom belőle, amit nagyon jól tettem, hiszen erősebbnek érzem magam tőle. ~ Varázsital ~ Konstatálom./
- Augusztus 25? /Megdöbbenek tényleg nagyon sok idő telt el, pedig szinte csak pár percnek tűnt. Ráadásul abban a pár percben sokkal többet tanultam, mint valaha életemben, megkezdtem az utam a varázslók rögös ösvényén. A mesterem is visszatér, némileg keserűen, tökéletesen meg tudom érteni./
- Hova kell menni és mit kell pontosan tennem? Csak felismernem valakit? /Próbálok egy kicsit okosabban hozzászólni a dologhoz. Hiszen ez az egyik, amit megtanultam a sárga szemem használatát. A gyógyítást elvetem, biztos vagyok benne, hogy vannak nálam sokkal jobb gyógyítók./

*MET III - Garien* [2900. augusztus 25.]

Meglepettségedet látva Narehys idegesen felnevet. Most látod csak, milyen is valójában: teste körül türkizes villanások csillognak, ám időnként fellobban benne a tűz, mely a szívéből pumpálja testébe a meleget. Szemében is ugyanazt a izzást látod. Emlékszel, hogy korábban egy tűzforró érmét adott neked, valamint, hogy a kőlépcső megolvadt a talpa alatt. Ezek és a most látottak alapján biztos vagy benne, hogy ez a nő a tűzzel van nagyon szoros kapcsolatban.

- Tudtommal a mestere felvilágosította, hogy jó sokáig fognak aludni - mondja feszülten. - Amíg tanult, sikerült újabb információkhoz jutnunk, hála a kapcsolatainknak. - Aeralria felé fordul, és már kettőtökhöz intézi szavait: - Már biztosan tudjuk, hogy eltűnt Merlin medálja, és hogy Ieashoz került. A medál hatalmával rábírta Danut, hogy elrejtse őt és a csatlósait a szemünk elől. A fiú feladata lesz bevinni egy csapatot a bázisra, hogy visszaszerezzék az ékszert, mielőtt Ieas lejön ide a Bölcsek Kövéért. És mindannyian tudjuk, hogy abból mi következik...

Eszedbe jut a férfi terve az istenné válásról. A kép lassan összeáll, és megvilágosodik számodra, hogy a Kő az utolsó hozzávaló, illetve, hogy itt lehet valahol Siurnvor közelében. Melletted mestered felül, arcát kezébe temeti. Az ő teste is türkizfényben tündököl aranyszemeden keresztül, de az övé sokkal intenzívebben, mint Narehysé. Több szín vegyül bele, és folyamatosan lüktet, az ég felé pedig megnyúlik, ahová egy vékony gyémántszál nyúlik fel. A kapocs közte és nagyanyja között.

- Merlin elé mész tehát - jelenti ki még mindig gyönge hangon. - Yerden, adjon nekünk még pár percet! - szól, mire az említett nő bólint, majd elviharzik. Lángok kelnek életre a lába nyomán, de ezt csak az egyik szemeddel látod. Amint becsukódik a katedrális ajtaja, Aeralria rád emeli tekintetét. - Kérlek, segíts le innen - nyújtja feléd kezeit, és megrémít, amikor egy öregasszony, egy végtelenül öreg nő keze ér el hozzád.

+Tüzes egy menyecske, mondták volna régen. vagy még most is?+/Elmélkedek Narehys látványától, furcsa nekem, hogy ennyire jóban legyen valaki a tűzzel. Csak aztán nehogy felgyújtson valamit, amit nem szabadna, sajnos azt nem tudom meggyógyítani, úgy sejtem. Pedig az is milyen szép lehet, ha kinőnek újra a növények mondjuk. De nekem nem ez a feladatom. Visszamosolygok rá, ha már volt olyan kedves és megajándékozott az ő kedves mosolyával./
- Persze igen, de nálam a soká az mondjuk 6-8 órát jelentett, tudja, kedves Narehys. /Nem tudom mi lehet a háttérben, de a szavaiból és a testtartásából csak úgy árad a feszültség. Remélem tudok nekik segíteni. A mondanivalója sem segít túlságosan a hangulaton, még Aeralria is rosszabbul néz ki hallatán. Ez nekem pont elég arra, hogy meggyőzzenek: segítenem kell!/
- Segítek. /Mondom halkabban, mint szeretném, de az elszántság tüze ott lángol a szemeim tükrében. Tudom, hogy némileg - vagy teljesen - ez már eldöntött dolog, de büszke vagyok rá, hogy engem kértek fel erre. Narehyst elküldi a mesterem, aki szó nélkül engedelmeskedik neki. Ahogy a keze az enyémhez ér valóban megrémülök, de aztán az összes kedvességemet összeszedve leugrok és mosolyogva segítem le őt, erős támaszt nyújtva neki./
- Bármit megteszek neked mesterem, ha az helyes. /Igen, valahol mindig éreztem, hogy ezt ki kell mondanom. Nem fogok részt venni semmi olyanban, ahol nekem vért kell ontanom, reménykedem, hogy ez soha nem fog bekövetkezni és mindig tudni fogom, hogy mi a helyes út. +Fiore, érted is megyek.+ Ígérem meg a kedves ismerősömnek hangtalanul, ami mosolyt csalogat elő az arcomra./

*MET III - Garien* [2900. augusztus 22.]

Kijelentésedre Aeralria hálásan elmosolyog. Amikor lesegíted az asztalról, valahogy arra leszel figyelmes, hogy minden növény felé fordul, és ő pedig általuk feltöltődik, arca ismét fiatalos lesz, görnyedt hátát kihúzza. Felkúszik mellé a kis állatkája, amiről egyelőre még nem tudtad megállapítani, hogy miféle fajba is tartozhat.

Mestered leszakít egy csodaszép fehér virágot vörös csíkokkal az egyik bokorról, szája elé tartja, motyog valamit, talán mintha énekelne. Aranyszemeddel látod, ahogy hatalmas energiákat sűrít a növénykébe. Aztán azt is látod, ahogy a növény elszárad, ám mégis megtartja szépségét, akárcsak a préselt növények. A vörös kifakul, halvány rózsaszínként csíkozza be a virág szirmait. Ekkor Aeralria kitép egy tincset szőke hajából, majd a préselt növény köré erősíti. Az elkészült nyakláncot aztán a nyakadba helyezi.

- Ez vigyáz rád. Ahogy Laurent is fog. - A kis majmocska felugrál a válladra a virág mellé, belekapaszkodik a hajszálba. A bundája nagyon selymes, kicsit csiklandoz. - A virág megvéd téged a mentális és valamennyire a fizikai támadásoktól. Laurent pedig jó társaság lesz, és eljön értem, hogyha szükséged lesz rám, vagy Ezüstsárkányra. - Ekkor megölel téged, szorosan a keblére zár. - Garien, régen találkoztam már bárkivel is, és hirtelen olyan lettél nekem, mintha a gyermekem lennél. Kérlek, nagyon vigyázz magadra! - szól aggódva. - És ne felejts el használni a szemed! Syseneaya áldása kísérje utad! - mondja, majd egy anyai csókot lehel a homlokodra. Valahogy úgy érzed, mintha az a hosszú ezüstszál, ami őt az éggel összeköti, már mintha összekötne téged is az égbolttal. Aeralria gondoskodó tekintetét érzed magadon, még ha nem is néz rád, hiszen most ismét a távolba réved, úgy látszik, ismét szeretne magára maradni.

Laurent közben elkezd ficánkolni, és egészen addig mocorog, míg meg nem indulsz a kijárat felé.

*Bocsi, most láttam, hogy elkavartam az időt, legyen inkább 22-e. Az előző hsz-eket nem kell emiatt módosítanod, még egyszer elnézést... *

/Nagyon nagy kő esik le a szívemről, ahogy Aeralria megfiatalodik,. Egy ilyen mesternek és elmének nem szabad túl korán elhagynia ezt a világot. Nyilván nem először csinálja ezt, és a lenyűgöző szó erre nem megfelelő, nem is tudnám szavakba önteni a változást. csak egy valamit, hogy kedves a szívemnek a dolog. Egy fél pillanatra elhátrálok, ahogy az a denevérszárnyú-szerű lény a hátára mászik, de aztán rögtön meg is nyugszom, az aranyszemem látja a közöttük feszülő apró köteléket. Még valamit lát, még pedig a nyaklánc elkészítését. Nagyon kedves tőle, hogy ilyet csinál valakinek. Megdöbbenek, amikor kiderül, hogy ez bizony az enyém. Mosoly kúszik az arcomra, ahogy nyakamra illeszti, mondhatni tökéletes. Bár a virág gyönyörű, de sosem gondoltam volna, hogy ilyenem lesz. nem taszít, csak szokatlan az én ízlésemhez. De tudom, hogy kitől van, ezért kedves a szívemnek./
- Köszönöm az ajándékot és a kis... Laurent is, még ha csak kölcsönbe is veszem. /Nem, még csak véletlenül sem lesz a birtokomban, ők ketten nagyon is jól megvannak. Nagy kegyben részesít a mesterem, amit maradéktalanul meg fogok hálálni, és ha erre nincs is esély esetleg, mindent megteszek, hogy büszke lehessen rám./
- Vigyázok, amennyire lehet. Nem felejtek el semmit, amit tanítottál nekem. Ahogy az enyémet, a tiédet is az ő áldása kísérje Aeralria. /fejezem be egy meghajlással a végére. Nagyon sokat kaptam, vissza kell adnom belőle, és úgy kell élnem, hogy az adományokkal és ajándékokkal amit kaptam, jól sáfárkodjak, a jó ügy érdekében. Érzem az új kapcsot az ezüstsárkánnyal és látom, hogy Aeralria már máshol jár. A kis izéke - csak tudnám, hogy mi ez - meg arra ösztökél, hogy induljunk. Egy nagy sóhajjal és egy kedves mosollyal búcsúzom el mesteremtől, a szavak ideje már lejárt és elmondtunk mindent egymásnak, amit elmondhattunk./
- Jól van, megyek már, no /Szólok Laurentre és elindulok kifelé, majd kilépek a kijáraton./

*MET III - Garien* [2900. augusztus 22.] *Aeralria [érálria] babám, nem Arientala. *

Odakint Narehys vár rád - kicsit különös módon. Az egész teste lángokban áll, ő pedig mintha két sík között mozogna. Hallod, amint beszél valaki:

- Ne a lángokon keresztül utaztasd, Narehys. Ne tedd ki ekkora traumának. - A férfihang valahonnan nagyon ismerős neked, de nem tudnád megmondani, hol és mikor hallottad. Mikor a mondat befejeződik, Yerden tüze kialszik, megint itt van a Bázison. Kettőt pislog rád, először nem ismer fel, látszik rajta, hogy vissza kell szoknia a jelenbe. - Ó! - mondja végül, mikor felfogja, hogy ki vagy. - Ilyen gyorsan végeztek? Azt hittem, Aeralria még egy fél napot elbeszélget magával! No mindegy, jöjjön, menjünk. Irány Altmyrca! Volt már ott? - kérdezi, majd beléd karol, és végtelen folyosókon keresztül vezet, míg végül kiértek az iskola kapujához. Közben szívélyesen beszélget veled, bármilyen kérdésedre szívesen válaszol, bár végig érzed a hangján, hogy nagyon feszült.

/Kiérve még szoknom kell a kis lényt, izeg-mozog a hátamon, valahogy nem találja a helyét. +Jobbhoz van szokva+ Elvigyorodom, majd meglátom Narehyst, aki épp beszélget valakivel. Valóban ismerős a hang nekem, túlságosan is. +Merlin!+ Jut ok el a felismeréshez, de nem tudok mit csinálni, mert a vörös hajú nő tüze túlságosan is valóságos, képtelenné teszi azt, hogy akár egy lépést is közelebb menjek. Így nem marad más hátra, mint a várakozás, ami szerencsére viszonylag gyorsan véget is ér. A megjegyzése nem tetszik ugyan, de mindenki úgy ítéli meg a másikat, ahogy akarja. Ha Aeralria egy fél napot beszélgetne "magával" - amit kötve hiszek, hogy saját magával tenné -, annak biztosan meg vannak az okai.
- Úgy gondolom, hogy Ő is ismeri az ügy fontosságát, és nem kívánta akadályozni a részvételemet. /Egy enyhe balra-előre fejhajtással jelzem, hogy itt vagyok és készen állok./
- Nem, sajnos még csak H'Sekiratban voltam, és ott sem töltöttem túl sok időt /Válaszom illedelmes, és izgalomról árulkodik. Igen, a jövő izgalmas és félelmetes egyszerre, hiszen annyi kérdőjel van, amire eddig nem kaptam választ, hogy azt felsorolni sem lehet. De majd idővel megkapom azokat is, türelmes vagyok./
- Indulhatunk Narehys kisasszony.

*MET III - Garien* [2900. augusztus 22.]

- Helyes - mondja színtelen hangon mestereddel kapcsolatban.

Az iskolából kilépve a vízalatti, láva-közeli város utcáin haladtok. Yerden arcára különös mosoly ül ki, ahogy megcirógatja arcát a hő. Kicsit meleged van a jelenlétében. Korábban is érzékelted ezt az érzést, ám a karizmájának és a bájának tulajdonítottad. Most megfigyelheted aranyszemeddel, hogy a nő lélektükreiben örök tűz lángol. Mintha ő maga is tűzből lenne. Ez kíváncsivá tesz, de úgy érzed, nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy rákérdezz.

- Altmyrcába a Fogadócsarnokban felállított térkapun fogunk eljutni. A város jelen pillanatban kicsit... lehangoló. Mert ugyebár mindenki itt van. Jó, persze odafönt is van egy-két mágus, de fertői lakosok száma jelenleg elenyésző. Annyit érdemes még tudni a városról, hogy jelenleg fejlett védelmi rendszerrel rendelkezik, tehát gyakran meg kell majd állnom, hogy át tudjunk haladni ezeken a... nevezzük őket buborékoknak.

Miközben beszél, a kis utcák szép lassan elfogynak, és egy főútra értek ki. Sok-sok ember van itt, mindegyikőjükön fel tudod fedezni a mágia nyomait, de egy idő után olyan sok lesz a vizuális információ, hogy belefájdul a fejed, és csillagok kezdenek el cikázni aranyszemed előtt. Amikor a fájdalom odáig fokozódik, hogy meg kell állnod egy percre pihenni, Narehys aggódva figyel.

- Mondták, hogy adtak valamit magának, de nem hittem volna, hogy ekkora terhet fog jelenteni - szól anyai hangon. Ám mielőtt bármi mást is mondhatna, vagy tehetne, Laurent az egyik mancsával megcsapja a szemed. Először megijedsz, de a fájdalom csökkenni kezd. Nem múlik el, de jóval enyhébb lesz.

*A +30hsz-t ne felejtsd el felírni a szülinap miatt. *

/Nagyon érdekes ez a város, lélegzetelállító. Mintha a kövek folynának és égnének egyszerre, ami lehetetlen, főleg úgy, hogy gőz sem keletkezik. Vagy az én tudásom kevés ehhez, vagy rá lehet ezt is fogni arra, amit nem értünk egyetlenegy szóval: mágia. Yerden szeme tűzben ég, nagyon furcsa, mintha tűzlény lenne, vagy ilyesmi./
- Rendben. Szerintem nem lesz lehangoló számomra, hiszen még nem láttam. Ha pedig teljes pompájában mutatkozik ismét, akkor lenyűgözhet újra. /Mondom szelíden és követem a két vezetőmet. Ekkor érünk ki egy hosszabb és szélesebb útra. Az aranyszemembe szinte összefolyik az információ, ami hirtelen beletódul, fájni is kezd a fejem rendesen. Hiába próbálok koncentrálni, szétszedni az információkat, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyni őket, esetleg kikapcsolni a képességet, nem megy. Meg is állok és csukott szemekkel hallgatom, ahogy Narehys beszél./
- Én sem hittem /Fájdalomba torzul egy kis ideig az arcom, majd a kis lény, amit kaptam egyszerűen szembecsap. Már épp felmordulnék, hogy "köszi, ez még kellett", de a fájdalom a csapás után nagymértékben lecsökken. Végül is csak a hangsúly más, a mondanivaló ugyanaz.
- Köszönöm Laurent /Megvakargatom a kis lényt, majd Narehysre és Yerdenre nézek./
- Azt hiszem mehetünk tovább.

[2900. július 22.]

/Órákig elbeszélgettem volna Gariennel. Olyannak tűnt, akivel bármilyen témában lehet eszmecserét folytatni. Ahogy a Sagrada Famíliat említette, megelevenedtek bennem a képek, amiket az építészeti előadásokon vetítettek nekünk. (Egyébként is nagy csodálója vagyok Gaudínak, pláne a Casa Batllónak.) Annyi fantasztikus hely és épület volt a világunkban, amiknek ma már pora sem maradt feltehetőleg – ez pedig igazán elkeserítő. Szívesen bejártam volna Gariennel a szülővárosát; kíváncsi volnék azokra a helyekre, amiket szeretett – sok mindent elmond egy emberről az, ahogy egy városhoz viszonyul. Még a Barca egyik meccsére is szívesen elmentem volna vele. Ugyan nem vagyok egy nagy sportember, még nézni sem kifejezetten szeretem, de lássuk be, egy olasz hamar megtanulja értékelni a jó focit.
Teljesen elbambultam, s mikor feleszméltem, teaivással próbáltam palástolni izgatottságomat. Azonban akkora kortyot akartam egyszerre legyűrni a torkomon, hogy félre is nyeltem, s köhögni kezdtem. Hála az égnek, Garien nem vehette észre a szerencsétlenkedésemet, mert abban a pillanatban benyitott Melony és elhívta őt. Mire felém pillantott már tökéletesen normálisnak tűntem, egy kis arcpirosságtól eltekintve – ami még inkább elmélyült, amikor megfogta, s megcsókolta a kezem./ +Ez a fiú túl lovagias erre a világra /futott át az agyamon.
Már rég elmentek, amikor az arcom végre visszanyerte természet adta sápadt színét. (Nem egészen szoktam még hozzá, hogy ebben a szőke, tejfehér formában sokkal jobban kiütköznek rajtam az érzelmeim.) Sajnáltam, hogy Gariennek olyan sietősen kellett távoznia, s furdalta az oldalamat, hogy ki lehet az a hölgy, aki Garient keresi./ +Talán az angyal, akiről korábban mesélt? Akit meggyógyított. De ő hogy kerülne ide? Tudtommal itt csak „mágiahasználók” vannak.
/Minthogy Melony kísérte ki Garient a látogatójához, senki nem maradt, akivel társaloghattam volna. Kapcsolatok kialakításában sosem voltam valami ügyes, mindig butaságokról hadováltam vagy egyáltalán meg se szólaltam. Azokba, akiket a barátaimnak nevezhettem, mindig csak belebotlottam – néha szó szerint is, lásd: Garien –, az erőltetett barátkozás túlságosan feszélyezett. Úgyhogy maradtam a helyemen, szépen csendben iszogattam a zöldteámat, és igyekeztem nem tudomást venni a néha-néha magamon érzett furcsa tekintetekről./ +Persze, én vagyok az új lány, az idegen. Nem meglepő, hogy kinéznek innen, hiszen a legkevésbé sem hasonlítok rájuk. Csak egy ügyetlen fruska vagyok, akinek halvány fogalma nincs arról, hogyan varázsoljon… miközben ők egyértelműen mesterei a mágiának, vagy legalábbis lassan azok lesznek. Sokkal egyszerűbb volt nem törődni velük, amíg Garien itt volt – ő képes lekötni minden figyelmemet. Azért annyira már nem vagyok érdekes, hogy idejöjjenek és udvariasan elcsevegjenek velem. Nem is baj, az sokkal rosszabb lenne. Szeretek a saját gondolataimmal teázgatni, belső monológokat szavalni. Igen, ez sokkal jobb, mint idegenekkel idegesen társalogni. Magányos farkasnak születtem, ez a helyzet. Mondjuk annak is megvan a szépsége, ha valakivel akkor is tökéletes összhangban vagy, ha csak ültök egymás mellett és egy szót sem szóltok. Alexandre…
/Megráztam a fejem, s nyomban el is hessegettem a magánytól csöpögő gondolataimat.
Már rég megittam Garien teaadagját is, amikor úgy döntöttem befejezem a várakozást, „ide ma már biztosan nem jön vissza”. Visszamentem a szobámhoz, de ahelyett, hogy bementem volna, visszafordultam Garien ajtajához. Egy pillanatig még hezitáltam, nem akartam őt zavarni, de végül csak győzött a kíváncsiságom/magányom/aggodalmam, s bekopogtam./
-Garien? Garien! /kérdeztem először halkan, majd hangosabban szólítottam meg./ -Garien, itt vagy?
+A manóba! Nincs itt. Vagy az is lehet, hogy nem akar velem beszélni… Talán rossz hírt kapott. De vajon mit? Esetleg bent van nála a hölgy, akit Melony említett. Nem illene megzavarnom őket.
/Feladtam a kopogtatást és inkább bevettem magam a szobámba. Lehuppantam az ágyamra, s a kezembe vettem a könyvem. Végigpörgettem a lapokat, majd az utolsó, üres oldal sarkát letéptem. Még soha azelőtt nem tettem kárt könyvben – leszámítva, amikor általános iskolás koromban egy időben széttépkedtem a tankönyveim fedelét, miközben tanultam (fogalmam sincs, miért). Olyan érzés volt, mintha magamból szakítottam volna ki egy darabot. Mindig is szorosan kötődtem a könyvekhez, de ebben a világban ráadásul ez az egyetlen tulajdonom – meg az az önkényesen elfoglalt ház Altmyrcában. Kerítettem egy íróalkalmatosságot és apró, éles betűkkel rákörmöltem egy rövid üzenetet Gariennek.

Garien,
Remélem, minden rendben. Ha szükséged van valamire vagy valakire a szobámban megtalálsz. (Ha mégsem, gyanítom, Melony tudni fogja, merre keress.)
Fiore

*MET III - Garien* [2900. augusztus 22.]

- Biztos érdekesnek fogja találni a várost - mondja kísérőd már azon a lépcsősoron, ahonnan először megközelítetted a Bázist. A Fogadócsarnok kőajtaja közben folyamatosan kitárul - illetve pontosabban felmegy. - No, jöjjön, ne várakoztassuk meg a többieket.

Belépve a sötét terembe, Narehys valahogy furcsán izzani kezd, megint csak a szemed láttatja veled ezt a különös képet. Mintha ő maga világítaná be a termet, pedig csak a kis gyertya lángja ragyog a kezében, amit időközben meggyújtott.

A falon rengeteg rúnát és különös jelet látsz, mégis valahogy megérted a szöveget, a varázslatot. Ez egy ima az istenekhez, egy fohász a védelemért és a biztonságért. A boszorka megérint egy szögletes jelet a falon, amiről valahogy tudod, hogy a kapu rúnája. Felhangzik a kántálása:

- Kin'hone. Verver del'rod angvorser tasburaugh tinkim therrothath! Dandar riegver aughild! Hinjet, ough'dra adrtai! Vuan; st'rakech lireri stranyther enler ghabel! Verver del'rod angvorser tasburaugh tinkim therrothath! Kin'hone...

Ezzel az igével jöttetek ide is, felismered. A négyszögletes rúna felragyog, és elkezd nőni, közepében pedig felizzik a teleportkapuk szokásos fénye. Társad próbaképp bedugja a kezét a kékes anyagba. Elmosolyodik, amikor a teleportkapu megfelelőnek bizonyosul. Szótlanul belép a közben emberméretűre növekedett kapuba. Pillanatokon belül Te is követed, és végre valahára a Fertőben találod magad.

*Fro, Neked külön reagot fogok írni ugyanide majd valamikor. Garien, írj nyugodtan választ már az új helyszínre.*

*MET III - Fro* [2900. július 22.]

Kellemesen telnek a percek, az órák könyved segítségével. Egy idő után már észre sem veszed, de az álom kezdi rád teríteni békés fátylát. Erre ráeszmélve gyorsan pizsamába bújsz, majd befekszel a pihe-puha ágyba.

Álmodban egy tisztáson fekszel, körülötted madárcsicsergés hangzik fel, a szél mozgatja az erdő fáit. Érdekes, ezek a fák valahogy rendezetten emelkednek a magasba, a régi, gótikus katedrálisok jutnak róluk eszedbe. Az égen elkúszik egy bálna, amikor eltávolodik a felhők mögé, felébredsz.

[2900. július 23.]

Egy kellemes dallam szól valahonnan az ablakon túlról, hogyha felkelsz, láthatod, hogy odalent a bérház udvarán egy kalapos, viktoriánus kori ruhába bújt férfi teker egy hatalmas szerkezetet. Az egész épület ébredezik, és ekkor ráeszmélsz: ma végre (?) elkezdődik a tanítás.

/Olyan fáradt voltam, hogy meg sem tudnám mondani melyik volt a pillanat, amikor elnyomott az álom. Mint amikor a vakbelemet műtötték. Az egyik pillanatban még hallottam, ahogy az orvos beszélt hozzám – pont arról, hogyan fogok elaludni –, azután elkezdett felettem futni a plafon; a következő emlékem pedig már a sötétség, ébren voltam, de nem mertem kinyitni a szemem és remegtem a rám terített takaró alatt. Életem egyik legrosszabb élménye volt. Nem úgy az álom, ami most várt rám.
Még mindig a hátamon feküdtem, de immár egy erdei tisztás közepén. Szétterítettem a karomat és a lábamat, mint amikor hóangyalt csináltam gyerekkoromban. Ujjaimmal beletúrtam a puha, élénkzöld fűbe, éppen csak elpárolgott róla a harmat. Csicseregve suhant el mellettem egy madár, mindenfelől az ő és társai összehangolt, megnyugtató melódiája hallatszott. A levegő friss volt, mint egy kiadós eső után, a hűs szellő megborzongatott engem is és a fák leveleit is. Az egész álom egy dalra emlékeztetett, a Within Temptationtől az In Perfect Harmony-re, amit régen nagyon szerettem, és meg mertem volna esküdni, hogy a madarak is ennek a dallamát dúdolták.
Lassan ültem fel, nem volt hova sietnem. Ahogy jobban körülnéztem, különös felfedezést tettem: a fák bárhogy kócolódtak is, minden kétséget kizáróan túlontúl rendezettek voltak ahhoz képest, hogy nem ember alkotta őket. Úgy emelkedtek egymás mellett, mint egy katedrális falai, oszlopai, s pillérei, középütt a legmagasabbra törő fákkal, amik akár tornyok is lehettek volna. Először azt hittem, egy emelkedőn állnak, de ugyanolyanok voltak, mint a többi, ugyanazon az egyenes talajon. A természet csodás rendszeretetének tudtam be a dolgot.
Szerettem volna besétálni a fák közé, felfedezni az erdőt. Nem mindig voltam a természet gyermeke, a túrázáshoz például sohasem fűlött a fogam, de egy egyszerű sétára bármikor kapható voltam. Már éppen elindultam, hogy belevessem magam a sűrűjébe, amikor egy hatalmas bálna jelent meg a magasban. Első meglepetésem után rögtön a Galaxis útikalauz villant be. (Mertem remélni, hogy szegény cet nem fog zuhanásnak indulni egy cserép petúnia kíséretében.)
Hála az égnek folytatta az útját a felhők közé, teljes nyugalomban, mintha valóban ott volna a helye – s már engem is majdnem meggyőzött, hogy a bálnák mindig is a levegőben úszkáltak, nem a vízben. Óriás, a nappali fénytől ragyogó teste árnyékba borította az egész tisztást, ahogy elrepült felette. Vele együtt fordultam, hogy még láthassam eltűnni a sűrűsödő felhők között.

A következő pillanatban a szemem kipattant, s a szobámban találtam magam. Örömmel konstatáltam, hogy kivételesen tisztán emlékszem az álmom minden momentumára. Mosolyogva az oldalamra fordultam, s ekkor ütötte meg a fülemet egy dallam – mintha ugyanaz lett volna, amit a madarak csiripeltek a tisztáson (bár az is lehet, hogy bármilyen dallamra ugyanezt hittem volna, annyira mélyen mászott a fülembe). Felpattantam és az ablakhoz rohantam. Egy őrült másodpercig azt reméltem, hogy az erdőt fogom megpillantani, de csak a bérház udvara volt ott. Egyedül egy Viktória királynő korabeli ruhákba öltözött, kalapos férfit láttam. Először nem igazán értettem, mit csinál, aztán az árnyékból kivált egy fogaskerekek százaiból álló, méretes szerkezet, s a férfi egy ahhoz tartozó kart tekert.
Ekkor a folyosóról már ajtómozgás, lépések és beszélgetés zajai szűrődtek be. Felébredt a ház, én pedig pizsamában ácsorogtam az ablak előtt. Egy másodpercnyi rémület után bevetettem magam az apró fürdőszobába, megmosdottam és átöltöztem. Fogmosás közben még átvillant az agyamon, hogy vajon mihez fogok kezdeni, ha Garien nem jön ki a szobájából, vagy ha kiderül, mégsem tanulhat velem. Mikor már úgy ítéltem meg, elfogadható külsőt sikerült öltenem, nagy levegőt vettem, s kiléptem a folyosóra./

(124)