Siurnvor - A Bázis

Re: Siurnvor - A Bázis

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.01.26. 17:42

*MET III - Fro* [2900. július 23.]

A folyosón megcsap a konyhából kiszűrődő viháncolás hangja - valaki nagyon jól érzi magát. Hogyha belépsz az étkezőbe, három emberbe botlasz. Egy ikerpár ücsörög az asztalnál, a lány nagyban nevet valamin, a fiú összekulcsolt kezekkel mosolyog rajta. Mindkettőjüknek különös tetoválások borítják testüket. Az asztal másik végében egy kissé mogorva férfi ül, aki gyorsan falatozza a reggelijét.

Amikor a konyhaajtó kinyílik, a lány rád pillant, szeméből kisimítja ében haját, majd elvigyorodik.

- Melony mondta, hogy új diákokat hoz. Biztos Te vagy Froeira. A nevem Lil, ő pedig a bátyám, Ruphus.

- Jó reggelt - szól barátságosan, de mégis halkan Ruphus. A hangja kellemes bariton. - Mit adhatunk reggelire? Mindenre képesek vagyunk - kacsint sejtelmesen. Közben a szőke hajú fiatalember befejezi a magáét, a tányért teljesen tisztán visszahelyezi a konyhaszekrénybe, majd elviharzik. A mozgása nagyon vad, állatias. Amikor elmegy melletted megérzed a pézsmaillatot, ami a bőre alól árad.

- Ne törődj Arawnnal. Mindig ilyen - mondja grimaszolva Lil. - Gyere, ülj, le. Csinálok Neked tojásrántottát.

Két perc múlva már ott gőzölög előtted az étel. Evés közben hallgathatod, amint az ikrek piszkálják egymást és nevetgélnek, de szívesen beszélgetnek is Veled.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Siurnvor - A Bázis

HozzászólásSzerző: Froeira Lullaby » 2014.02.21. 23:33

/Egyedül álltam a folyosón, azonban a sok gondosan bezárt ajtó közt, az egyetlen mögül, ami résnyire nyitva volt, az élet hangjai szűrődtek ki. Beszélgetés moraja, kacagás és edénycsörömpölés kúszott a fülembe – miközben az álmomban hallott dallam még mindig ott csengett.
+Talán mégsem olyan ijesztő ez az egész. Új nap, új élet.
/Kihúztam magam és elindultam, hogy társasági életet éljek, no meg, hogy egyek valamit. Lassan, óvatosan beljebb toltam az ajtót, s egy három fiatalból álló (vagy inkább ülő) csoporttal találtam szemben magam. Nyilvánvalóan tőlük származtak a kint hallott zajok, a lány úgy nevetett, hogy a könnye is majd’ kicsordult. Egy másodpercre azt hittem, hallucinálok, mert mintha a tükörképe ült volna mellette mosolyogva, de elég volt egyetlen tüzetesebb pillantás, s rájöttem, hogy nem a lány replikáját látom, hanem egy rá ijesztően hasonlító fiút. Velük átellenben ült egy morcos, szőke fiú/fiatal férfi – az összeráncolt szemöldöke és szigorú tekintete, amit mindenáron csak és kizárólag a reggelijére vetett, igencsak megnehezítette korának megállapítását, mindenesetre nem tűnt úgy, hogy rögtön összebarátkozunk, sőt jobban megfigyelve úgy festett, mintha a vele egy asztalnál ülőkkel sem szívesen közösködne.
Ezen gondolatok a másodperc törtrésze alatt futottak le bennem; a nevető lány is ugyanilyen hamar észrevett engem, s vigyorogva meg is szólított. Meglepett a közvetlensége, pláne az előző napi érdektelenségre visszatekintve, amit az itt lakók tanúsítottak felénk, amikor Gariennel teáztunk. Mindenesetre jól esett a kedvessége./
-I-igen, én vagyok /feleltem zavartan mosolyogva Lilre./ -Örülök, hogy megismerhetlek titeket! /mondtam kissé sután, miután Ruphus is köszöntött. S ha még nem éreztem volna magam eléggé zavarban, Ruphus kérdésére olyan hangosan kordult meg a gyomrom, hogy belezengett a konyha, ha nem az egész épület. Elvörösödtem és próbáltam olyan apróra összehúzni magam, hogy ki se látsszak többé a földből.
Épp ezt a pillanatot választotta a morcos szőke, hogy felpattanjon és a lehető leggyorsabban eltűnjön a közelünkből. Nem lepett meg, hogy egy árva szót sem szólt hozzám, vagy akár az ikrekhez, de igen illetlennek és modortalannak találtam. – Bár magamra is haragudtam, amiért nem üdvözöltem, elvégre én voltam az „új lány”, én sem voltam mentes a jólneveltség alól./
-Neked is szia /motyogtam, amikor elviharzott mellettem. Szúrós szemével egy pillanatra se tekintett rám, bár én sem mertem nagyon megbámulni őt. Az azért felkeltette a figyelmemet, hogy mennyire nyers volt a mozgása, már-már állatias – annak minden kecsességével együtt –, s mikor mellém ért, pézsmaillat csapta meg az orromat, ami kétségtelenül belőle áradt. Átfutott az agyamon, hogy esetleg alakváltó, mint Alyara, de őt sosem láttam ilyen vadnak, majd eszembe jutottak a történetei a többi fajról, akik az újvilágban élnek: vérfarkasok és miegyebek. Bizonyára elbambultam, mert csak arra kaptam fel a fejem, amit Lil mondott./
+Arawn… Még a neve is olyan, mintha morogna. Talán, amikor bemutatkozásra kerül sor, valóban csak morog, s nem is ez az igazi neve /mosolyogtam magamban./ +Jaj, ne légy gyerekes Fiore! Inkább reméld, hogy soha nem kell magadon érezned azoknak a kegyetlenül szúrós szemeknek a pillantását.
/Lil javaslata a tojásrántottára nyomban visszahozta a hangos éhségem miatt érzett szégyenérzetemet, de boldogan bólintva elfogadtam az ajánlatát:/
-Köszönöm!
/Leültem Ruphusszal szemben, s kínosan ide-odatekintgetve nem szóltam egy szót sem. Sosem tudtam mit kezdeni az emberekkel, újra és újra meglepődtem, hogyan lehetnek barátaim, mit látnak bennem, ha meg se mukkanok, s ha mégis, akkor is csak butaság bugyog ki a számon. Hála az égnek, úgy tűnt, hogy Ruphusnak sincs sok mondanivalója, kettejük közül ő volt a „csendestárs”.
Mikor Lil letette elém a gőzölgő sárgaságot még hálásabban köszöntem meg neki, mint korábban. Örültem, hogy evéssel palástolhatom önnön szótlanságomat, s így lehetőségem is nyílt jobban megfigyelni őket. Miközben én szépen, lassan, megfontoltan rágva meg minden isteni falatot, eszegettem, az ikrek egymást piszkálták. Jó volt rájuk nézni, kicsit Rossellára és magamra emlékeztettek. Mindig azt mondtuk, valójában ikrek vagyunk, csak épp én éveket késtem, s más szülők gyermekeként jöttem a világra, ettől azonban csak még inkább nővérek (vagy ahogy mi szerettük hívni, hugok lettünk).
Teli – de csukott – szájjal mosolyogtam rajtuk evés közben. Ahogy figyeltem őket, egyre észrevehetővé váltak számomra a kis különbségek a külsejükben, egy anyajegy, a szemöldök íve, rejtett mosoly egyikük szája szegletében, másikukon egy gyerekkori csínytevés hege. Ezektől az apróságoktól eltekintve azonban szinte egyformák voltak. Ugyan első pillantásra könnyen összetéveszthetők voltak, mégsem mondhatni, hogy Ruphus feminin lett volna, vagy Lil túlzottan férfias.
Lil épp a bátyja karját bökdöste, amikor észrevettem az összeillő tetoválásaikat. Vagyis már korábban is láttam őket, de csak most tudatosult bennem a kép. Ide-odakacskaringózó minták fonata, amik mintha összekötötték volna a két testvért – gyönyörű volt. Megbabonázva néztem őket, s élveztem hallgatni a viccelődésüket, egyáltalán egy ilyen páros társaságában lenni már önmagában felemelő érzés volt. Olyannyira belefeledkeztem a tanulmányozásukba, hogy észre se vettem, hogy elfogyott a rántottám, habár a gyomrom végre boldogan nehezült el az jóleső étel súlya alatt. Ott ültem az üres tányérom felett, s nem tudtam, mihez kezdjek magammal, ráadásul úgy tűnt, hogy most, hogy felszabadult a szám, engem is bevonnának a társalgásba. Tettem egy utolsó kört gondolatban a „túl béna vagyok én ehhez” téma körül, majd megszólaltam. Az első eszembe ötlő kérdéssel kezdtem. Elvégre mégiscsak egy iskolában voltunk, amiről az égvilágon nem tudtam semmit, s aminek a tanulói hihetetlen képességekkel rendelkeztek, ahogy elméletben én is. Csakhogy én sok szempontból különböztem tőlük, se nem velem született adottság volt az enyém – hiszen egy héttel azelőtt még a XXI. századi Párizsban tanultam építészetet! –, sem pedig fogalmam nem volt arról, hogyan használjam azt. Ezért is tűnt evidensnek az iskola és a mágia felőli érdeklődés./
-Khm… /köszörültem meg a torkom, leküzdve a rántotta utolsó maradékait is./ -Na, és ti mióta tanultok itt? /Jobb kezemmel a hajamba túrtam, ahogy mindig, mikor fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak./ -Milyen mágiahasználók vagytok? Egyáltalán… azok vagytok, ugye? Vagy illetlenség ilyet kérdezni? Jaj, elnézést! Nem is tudom, mit beszélek. /Lesütöttem a szemem és a tányéromba kapaszkodtam. Felpattantam és megkérdeztem:/ -Nem kértek valamit inni?
+Gratulálok, Froeira! Ha lehetséges, túlszárnyaltad Fiorét. Lehet-e ennél kínosabban kezdeni a barátkozást?

(125)

Avatar
Froeira Lullaby
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 8
Csatlakozott: 2012.09.22. 18:19
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Siurnvor - A Bázis

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.03.09. 17:44

*MET III - Froeira* [2900. július 23.]

- Semmi gond, semmi gond - nyugtatgat Lil. - Szívesen válaszolunk erre a kérdésre, de ez valóban udvariatlanság.

- Elvégre mondjuk egy fekete embertől sem kérdezed meg, hogy fekete-e, és hogy milyen épp az idő Afrikában, nem? - veszi át a szót mosolyogva Ruphus. - Igen, mágiahasználók vagyunk. Bár arra nem tudunk válaszolni pontosan, hogy mi is a mi ösvényünk. Egy északi utat követünk, ami leginkább az elemi mágiára hasonlít. Ez egy ősi, régi út.

- Azért vagyunk itt, mert világéletünkben Altmyrcában éltünk, és amikor a város leköltözött, jöttünk vele mi is - magyaráz Lil, miközben szeme követi, ahogy felállsz. - Egy bögre kakaó jól esne, tetején tejszínhabbal és fahéjjal.

- Köszi, Fro, de nekem most mennem kell. Kezdődik az első órám. - Búcsúzóul Ruphus még megpuszilja testvére homlokát, majd elviharzik.

- Melony egy negyed óra múlva lesz itt érted, addig megcsinálhatod a kakaómat - vigyorog rád Lil, majd megereszt egy vicces grimaszt.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Siurnvor - A Bázis

HozzászólásSzerző: Froeira Lullaby » 2014.04.19. 11:43

/Miután Lil felvilágosított, mennyire udvariatlan is voltam, olyan mély szégyenérzés telepedett rám, hogy alig mertem egyáltalán rájuk nézni. Szerencsére nem tűntek bosszúsnak a kérdéseim hallatán, de azért én épp elég kellemetlenül éreztem magam helyettük is. Elvégre otthon, az én időmben nem történhetett volna ilyen. Ott tisztában voltam az illemszabályokkal, most teljesen el vagyok veszve. Mintha az eszemet is elvesztettem volna, nem csak a külsőmet.
Rákvörös arccal, olyan picire összehúzva magam, amennyire csak tudtam, figyeltem Rufust és Lilt. Még egyszer bocsánatot kértem tőlük az indiszkrétségemért, de úgy tűnt, már csak legyintenek rá. S csak akkor jutott eszembe:/ +Ők vajon tudják, hogy én nem ide tartozom? Mennyit tudnak, és én mennyit mondhatok el nekik? A csudába, Froeira, most már igazán figyelj oda arra, mit beszélsz! Ne légy gondatlan, Alya és Betty mit szólnának, ha látnák a szerencsétlenkedésedet! Pláne Garien… Még szerencse, hogy nincs most itt.
/Amit Lil mondott az Altmyrcával együtt való leköltözésről, az olyannyira logikus volt, hogy még inkább ostobának éreztem magam, amiért egyáltalán erre rákérdeztem. Egyáltalán, azt se nagyon szabadna tudnia senkinek, én ki vagy inkább mi vagyok – gondoltam vissza a levélre, amit Alyara még a Kávéházban kapott. – Mintha évek teltek volna el azóta…
Már a konyhaszekrény ajtóit nyitogattam, hogy megtaláljam Lil kakaójának hozzávalóit – s ha már úgy benne voltam, magamnak is nekiálltam készíteni egyet –, épp meg akartam kérdezni Rufust is, hogy ő mit kér, mikor közölte, hogy mennie kell. Hátrafordultam hozzá, s még láttam, ahogy elbúcsúzik Liltől. Megint kissé összeszorult a szívem, látva, milyen jó testvérek – hiányzott Rossella. Egy alig hallható sziára futotta csak tőlem, mielőtt kisietett a konyhából.
Lil vigyora után sikerült végre összekapnom magam./
-Már készül is! /mondtam, s egyre lelkesebben pakoltam ide-oda a fűszeres dobozkákat. Sokféle kakaóport láttam, mindenféle különleges ízesítéssel, néhányat ismertem – narancsos, mézes, rozmaringos –, de akadtak vadidegen növényeket és adalékokat feltüntető címkék is. Végül a legegyszerűbb, legkakaósabb port választottam. Úgy voltam vele, ha nem elég édes, a tejszínhab majd kompenzálja.
A tejet valódi tejesüvegben találtam. Az első szekrényben, amit kinyitottam, jó hideg volt – úgy véltem, az lehet a hűtő (persze ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik ajtó, s polcok, csak épp sokkal alacsonyabb volt a hőmérséklet benne – lám, ez a mágia varázsa). Egy másik ajtót kinyitva tökéletesen szobahőmérsékletű tejet találtam, ugyanolyan üvegekben./
-Hogy szereted? Hidegen, langyosan, melegen? /fordultam felé mosolyogva, aztán elkészítettem úgy, ahogy kérte. Eltettem az üvegeket – a teliket a helyükre, az üreseket az idő közben megtalált kuka üvegeknek fenntartott rekeszébe ( +Úgy tűnik, a szelektív hulladékgyűjtés a XXX. században is dívik) –, a hűtőből pedig elővettem a tejszínhabot. Olyan tasakban volt, mint amilyenben a cukormázat tárolják a tortakészítők, s amivel a tetejére üzeneteket írnak, vagy amivel megtöltenek egy krémes puszedlit. (Nem tudnám jobban megfogalmazni, mivel nem értek a cukrászathoz, azonban élvezettel néztem mindig is a süteménykészítést.) Már az is végtelen örömöt okozott, hogy ilyen módon tejszínhabozhattam le a kakaóink tetejét. Amilyen önfeledt, átszellemült arcot vághattam, nem lepődtem volna meg, ha Lil mögöttem elkezd kuncogni.
Még a kompozíció tökéletesítése érdekében a tetejére szórtam a már előre odakészített fahéjat. Borsszórónak néztem elsőre, de miután felfedeztem rajta a „Fahéj” feliratot, már igazán értékeltem az ötletességét. Furcsa, ahogy tekertem a fahéjszórót, pont azon gondolkodtam, hogy milyen kár, hogy nem tudok vele formákat rajzolni a tejszínhabra – ahogy régen, az otthoni, tasakos verzióval viszont tudtam –, amikor a Lil kakaójára szórt fahéj tökéletes csiga alakot vett fel. Hirtelen felemeltem a célszerszámot, de az alja ugyanolyan elszórt lyukakkal volt tele, mint minden rendes szóró, sehol semmi csigaforma. Szerencsés véletlennek tartottam, de mikor a sajátomra szórtam, azon nyújtott M vagy fordított W jelent meg. Ismét szemügyre vettem a készüléket, de semmi sem változott. Egy pillanatig még meredten bámultam rá, majd inkább vállat vontam, s beletörődtem, ez már csak ilyen mágikus világ. Minden könyvem elolvasása után ilyen helyen akartam élni, miért akadok hát fenn mindenen? – tettem fel magamnak a költői kérdést.
Belekapaszkodtam a két bögrébe és óvatosan az asztalhoz vittem őket. Lil elvette a sajátját, én pedig az enyémtől egy pillanatra sem szabadulva letelepedtem a székre, s önfeledten kortyoltam a kakaómba. Ha a világ a feje tetejére állna, a kakaó akkor is megnyugtatna ( – s tulajdonképpen, tényleg így is volt, visszagondolva az eddigi helyi kakaózásaimra)./
-Hogy ízlik? /kérdeztem Lilt, első kortyai után.
A pillantásából vettem csak észre, hogy valami nem stimmelhet az arcomon. Csak nem összetejszínhaboztam a fél orrom? De./
-Remek /motyogtam. Letettem a bögrém, majd egymást keresztező szemmel néztem az orrom hegyére. Egy pillanatig még bosszúsan meredtem a bűnjelre, majd elnevettem magam, s letöröltem egy szalvétával.
Végezvén a kakaókkal a bögréket a mosogatóhoz vittem, de mielőtt még nekiláttam volna elmosogatni őket, észrevettem, hogy a pulton felejtettem egy kakaós dobozt. Ismervén már a készlet elhelyezkedését, kinyitottam a megfelelő ajtót, s legnagyobb döbbenetemre átlátszó, műanyag (vagy valami hasonló anyagból készült) tárolókat találtam, végükön kis csapokkal, amikkel a bennük lévő porokat és apró díszítőelemeket (csokigombokat, pici gumimacikat, marcipán virágocskákat) lehetett „kimérni”. Ez egészen biztosan nem így nézett ki, amikor mindössze pár perccel korábban matattam a szekrényben. Nem is tudtam, mit tegyek a kezemben lévő dobozzal, majd megpillantottam a feltöltő nyílást az egyik rekeszen. Megkerestem szememmel a nekem kellő kakaó tartóját, üres is volt. Felnyitottam a kis lapocskát és beletöltöttem a dobozból a kakaóport. Miközben pedig öntögettem, a doboz is eltűnt, szinte beleolvadt a műanyag tárolóba. Enyhe sokkhatás ért, de egy percnyi néma csönd után rendbetettem magamban a dolgokat./
+Mágikus város, mágikus iskola, mágikus konyha. Miért is vagyok meglepve? /kérdeztem magamtól, de tartok tőle, hangosan is kimondhattam./

(126)

Avatar
Froeira Lullaby
Zöldfülű
Zöldfülű
 
Hozzászólások: 8
Csatlakozott: 2012.09.22. 18:19
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Siurnvor - A Bázis

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.07.09. 13:58

*MET III - Froeira* [2900. július 23.]

Lil békésen iszogatja az elkészített kakaót. Folyamatosan mosolyog Rád, igyekszik továbbra is jó hatást kelteni. - Köszönöm, Fro - utal a szorgosságodra. A tejszínhab kapcsán veled együtt nevet.

Még egy kicsit üldögél veled a konyhában, mindenféle lényegtelen dologról cseveg veled, ha úgy tartja kedved. Aztán belép Melony. A szokásos komor-komoly kifejezés ül az arcán. Állig érő szőke haját most egy fonatkoszúrba rendezte, és egy egyszerű, hosszú, fehér ruhát visel, ami szorosan követi teste vonalát. Egyetlen egy díszítést vélsz felfedezni rajta: az alsó segélyre sötétlila színű cérnával különböző minták vannak varrva. Rúnák talán?

Rajtad is hasonló öltözék van: egy kényelmes, földszínű, hosszú szoknya, háromnegyedes ujjakkal. Felette egy kicsit sötétebb felsőruházatot hordasz, ami szintén leér a földig, és tele van belső zsebekkel. Egy öv is tartozik a kabátkához, ami az öltözéket egyetlen díszesebb darabja: aranycsatos, és a bőrszíjba apró nonfiguratív minták vannak mélyesztve. Most, hogy megfigyelted, Lil és Rophus is ilyet viseltek, csak nekik fekete volt az öltözékük.

- Jó reggelt - mondja a boszorkány. - Mehetünk lassan, Froeira? A Fehér Hölgy már vár minket. Ne várakoztassuk tovább.

*Bocsi, hogy a ruhá(ka)t csak most írom le, elfelejtettem korábban.*

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Előző

Vissza: Városon kívül

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó