Perpetua Magániskola

[Iryn Stailo]

*Mira*
[2900. Szeptember. 1. - Szerda]

/Örülök, hogy a professzor pont olyan türelmes és elnéző velem szemben, mint amilyennek lennie kell. Az esetemben nem is várnék mást. Miután helyet foglalok a székben, amit nekem kínál fel, el is kezdem a mesélést, de hamar abba az akadályba ütközöm, hogy nem tudom, miről meséljek neki. A múltamról vagy a… jelenemről? Azt mondja az úr, hogy meséljek magamról. Hát jó, valami érdekeset csak tudok mondani./
- Nos, én Ukrajnában és Oroszországban nőttem fel. Nem volt túl jó a kapcsolatom a családommal, így mikor elértem a felnőtt kort elköltöztem tőlük. Anyám kiskoromban meghalt, de a cuccait, amiket hátrahagyott nem sokkal azelőtt találtam meg, hogy átkerültem ide. A lényeg az, hogy volt benne egy levél, amit csak akkor tudtam elolvasni, amikor átkerültem./ Előveszem a zsebemből a levelet és átnyújtom a professzornak./ - Tessék, ez lenne az. Talán maga többet ért belőle, mint én./ Jegyzem még és hátradőlök a székben, amíg a professzor remélhetőleg maga is szemügyre veszi anyám levelét.

Amit arról mond, hogy hogyan lehet valakiből mágus és, hogy hogyan teszik próbára a mágihasználókat, hogy mihez értenek, érdekesnek bizonyul és egyre kíváncsibb leszek, hogy elkezdődjön a tanításom. Már ha el fog valaha kezdődni. Minden Mr. Drauios-on múlik./

(56)

[Jóindulat]

*Iryn Stalio*
A professzor aprókat hümmögve, alig észlelhető biccentésekkel nyugtázza mondandódat, azonban a levél említésére érdeklődő szemöldökrándulással válaszol. Kíváncsian veszi át a felé nyújtott irományt, majd bal kezével állát-száját eltakarva, figyelmesen, ám láthatóan nagy sebességgel olvasni kezdi a levelet. Mikor aztán a végére ér, lassan bólint, végül visszaadja a papírt.

Miután kikerül az ujjai közül, világosbarna szemei fürkészőn vizslatnak téged. Szinte már érzed, hogy a legapróbb rezdülésed sem kerüli el a figyelmét, lehetőleg minden információt igyekszik kifacsarni a következő kérdésére adott verbális és nonverbális válaszodból.

- És mihez kíván kezdeni ezzel az írással és a benne foglalt információval?
Kérdezi végül, mikor már úgy érzed, néma fürkészése kezdene kényelmetlenné válni.

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember. 1. Szerda]

/Türelmesen várok, amíg a professzor elolvassa a levelet, amit tőlem kapott. Rettentően félek, hogy mit fog szólni. Ha nem vesznek be ebbe az iskolába, akkor nincs hova mennem. Igazából azt sem tudom, hogy hol vagyok, nem hogy hova mennék. Ha nem talál rám Ruphus és Lil abban az étteremben, akkor bizonyára még mindig ott ücsörögnék egymagamban és azon gondolkodnék, hogy mégis, hogyan kerültem én ide. Viszont ők egyelőre magamra hagytak, így csakis a professzor és a kint várakozó Mer az egyetlen biztos támpontom./
- Nos… Azt hiszem, szeretném teljesíteni anyám utolsó tőlem kívánt kívánságát, és be szeretnék illeszkedni az itteniek közé. /Válaszolom az úrnak, amikor ő befejezi az olvasást./ - Meg akarok tanulni varázsolni./ teszem hozzá. Közben a professzor arcát nézem, hogy lássam a reakcióit./

- És… az előbb említette, hogy el kéne mennem a városházára, hogy segítsenek a beilleszkedésben. Ezt úgy értette, hogy kapnék papírokat, meg ilyesmi? /Kérdezem meg, mert, bár nem nekem kéne kérdezgetnem még mindig, ezek a dolgok nagyon fontosak és szerintem feltétlenül tudnom kéne őket, hogy egyáltalán bármihez is hozzákezdjek. Papírok nélkül senki vagyok. Már ha ezek a dolgok megmaradtak a mi világunkból./

(57)

[Jóindulat]

/A professzor válaszodat egy jóváhagyó mosollyal és egy bólintással nyugtázza, majd az át nem vett levelet az asztal feléd eső szélére teszi. Kérdésed e mozdulat közben éri, mire kissé értetlen tekintettel pillant rád./
- Papírokat? Nem kell ahhoz a Városházára menni, a taneszközök előállítására itt is... /Kezd bele, de aztán felismerés csillan a szemeiben./ Á, vagy úgy. Értem. /Megrázza fejét./ Nem, ott nem kap papírokat. De fogja majd tudni igazolni magát a későbbiekben szükséges hivatalos ügyintézések során. Manapság már korszerűbb technológiával rendelkeznek holmi ellopható, elveszthető kis könyvecskéknél. Szóval ne aggódjon. /Biztató, meleg mosollyal igyekszik nyomatékosítani utolsó mondatát, szinte érzed, ahogy lélekben megsimogatja a buksid. Pár pillanatig tartó hallgatás után aztán szemöldökét felvonva ismét megszólal:/
-Ugye említettem, hogy nem a regisztráció az elsődleges felvételi követelményünk?

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember 1. Szerda]

/Miközben Mr. Drauios válaszol a kérdésemre rá is figyelek és arra is, hogy a visszakapott levelet a megfelelőhelyre csúsztassam, vagyis a naplóm első oldala elé. Magát a naplót visszarakom a zsebembe. A professzor először félre érti a kérdésemet, de mielőtt félbeszakíthatnám, leesik neki is a tantusz és arra a részre is választ kapok, ami igazán érdekel. Nem mintha a tanszereim beszerzése nem érdekelne, de az első dolog mindenképpen az, hogy benne legyek a rendszerben és tudjam azonosítani magam. Megnyugodok, hogy még nem feltétlenül kell elhagynom az iskola épületét, hogy papírokat szerezzek be. Emellett viszont, nem értem, hogy mit ért a professzor a korszerűbb technika szó alatt./

- Korszerűbb technika? Ez alatt mit ért, professzor? /Kérdezek is rá, mert igazán érdekel a téma. Azonban a mosoly, amit nekem küld, megnyugtat, így már egyáltalán nem aggódom, hogy mi lesz a… hivatalos dolgaimmal.
Egy kisebb csend ál be a szobában, ami nem tetszik, mert sohasem szerettem a kínos csöndeket. Szinte kétségbeesetten próbáltam mindig valamit mondani. És általában mondtam is, aminek eredménye az lett, hogy újra társalgás fojt a társaságban. Azonban most nem tudok mit mondani. Ez valószínűleg az új énemnek köszönhető. Érzem magamban a változást, de még nem tudom, hogy ez milyen mértékű. Remélem nem túl nagy, mert az Orosz Irinával már megbarátkoztam, de szerintem ezzel az új… Irynnal nehezen fog menni.

A professzor töri meg a csendet. Amit mond, egy szemöldök felrántást eredményez az én arcomon. A fejemet, hangyányit oldalra döntöm, és kérdő tekintettel nézek az előttem ülőre./
- Ezt meg hogy érti? /Szökik ki számon a kérdés is.

(58)

[Jóindulat]

/A prof szemöldöke megemelkedik, egy kissé bosszús fintor is megjelenik az arcán, majd maga elé dünnyögi:/- Pedig megesküdtem volna, hogy említettem, az anomáliának is vége... /Végezetül alig észrevehető mozdulattal megvonja vállát és mosolyogva rád néz./

- A mágia érdemi tanulmányozásához szükséges, hogy meglegyen magácskában az a plusz, erre van az alkalmassági próba... /Megakad a szava, szemöldökét morcosan visszavonja./ De, ezt egyszer már elmondtam. Nem figyelt? Nem épp a legjobb bemutatkozás az iskolában... /Ujját felemelve játékosan, de szigorú tekintettel megfenyeget, végül megenyhülnek vonásai és hátradől a székén./ - Szóval akkor a próba... Kényelmesen ül? Helyes. Akkor lássunk neki...

/Mintha csak egy filmet néznél, a következő pillanatban már egy kietlen, füves, sík pusztaságon vagy. Ameddig a szem ellát, térdnél nem magasabb növények tömkelege látható, sehol egy tisztes bokor vagy fa, civilizációnak pedig a leghalványabb jelét sem találod. Rövid szemlélődés után feltűnik, hogy se egy kondenzcsík, se egy villanyvezeték nem rontja el a természet szépségét. Az ég vidám kék, idilli bárányfelhők vonulnak az égen. Érzed a szabadon vágtató szelet a bőrödön, enyhébb libabőrt keltve beférkőzik a ruhád alá, hajadat hátrafújja, s világosan beazonosítod a távolból magával hozott tavaszi növények illatát is.

De a professzor, az iskola, vagy bármi egyéb... Nos eltűnt. Ott állsz újdonat testedben a soha nem viselt ruhádban az ismeretlen semmi közepén.

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember 1. Szerda]

/Hirtelen azt sem tudom, miről beszél a prof. Nem is volt szó anomáliáról. Ez furcsa, de inkább nem kérdezek újra. Úgy tűnik annyira még sem viseli jól, mint először hittem.

Aztán elkezdődik az a bizonyos próba. Nem is fogom fel igazán, hogy mi történik, de hirtelen egy pusztaságra kerülök. Fogalmam sincs mit kéne csinálnom./
- Professzor! Maga meg hová tűnt? /Egyáltalán nem tetszik ez az egész, de nincs mit tenni. Meg kell próbálnom valahogyan megmutatni, hogy képes vagyok bánni a mágiával. Hiszen ez a lényeg itt és most. De, hogy hogyan kezdjem azt nem tudom. Elindulok valamerre, mindegy is merre, mert mindenhol ugyanaz a táj vár: a nagy semmi. Se állatok, növények is alig. Most mégis mit kéne tennem?
Erre nyílván nekem kell rájönnöm. Ez az egész csak illúzió. Normális esetben ideges lennék az ilyentől, mert a pszichológusokra emlékeztet. Azonban a mostani testem és lelkem túl nyugodt ahhoz, hogy ez felzaklassa./

- Mit vár tőlem, mit tegyek? /Teszem fel a kérdést, a profnak címezve, habár őt magát nem is látom./

(59)

[Jóindulat]

/Szólongatásodra nem érkezik válasz, csak - most tűnik csak fel - az addig a közelben ciripelő tücsök hallgat el. A szél stabilan fúj ugyanabból az irányból, a virágok illata változatlanul érződik, s egyébként csendes rovarzümmögés-dünnyögés hallatszik. Kisvártatva, ha addig nem indulsz tovább, vagy úgy ítéli, eléggé eltávolodtál, hogy ne jelents rá veszélyt, a tücsök újrakezdi, azonban bárhogy forgatod a fejed, nem tudod pontosan behatárolni a helyzetét. Valamelyik fűszál vagy levél alatt lapulhat, de azt most nem tudod megmondani, melyik lehet épp az. Egyebekben... nincsen változás./

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember 1. Szerda]

/Amikor távolabb haladok eredeti helyzetemtől, veszem csak észre a tücsök ciripelését. Talán ez a kis rovar lehet a kulcs a zárba, ezen a próbán. Meg kell találnom! A hang irányába indulok, ám néhány lépés után az állat ismét elhallgat. Megállok hát, hogy ne érezze veszélyben magát. Egy-két perc el is telik, mire újból rázendít, én pedig közelebb araszolok. Még egy párszor megismétlődik ez az egész, amikor úgy érzem, hogy elég közel vagyok ahhoz, hogy fülön csípjem a kis jószágot. Leguggolok, és az állat elhallgat. Várok és várok, de nem szólal meg újból. Felállok, mert elzsibbadt a térdem. Ismét rákezd a nótájára, én lehajolok gyorsan és ahonnan a hangot hallani vélem felmarkolom a növényzetet, és remélhetőleg vele együtt az állatot is. Sikerül! A tücsök a markomban van. /
+Mihez kezdjek veled?+ /Gondolom magamban./

(60)

[Jóindulat]

/Inkább megérzésedre hallgatva, mintsem tudván tudva a rovar helyét markolod fel a növényzetet, bőszen akarva a sikeres fogást. Ahogy abban a pillanatban elhallgat a kis zenész, te ujjongva érzed a tenyereid között, növényi szálak között megbúvó kemény kis dudort. Ficánkolni nem ficánkol, vélhetően bevetette az ősrégi rovartrükköt: halottnak tetteti magát.

Ráérsz hát tűnődni, nézelődni, a környezet változatlanul közönyösen szemléli ténykedésedet./

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember. 1. Szerda]

/Sikeresen megfogom a tücsköt, ami jóérzéssel tölt el, habár fogalmam sincs, mit kéne kezdenem vele. Most, hogy a tücsök elhallgatott, mert megfogtam, minden újra csendes lett és ismét egyedül érzem magam. /
- Mit vár tőlem professzor? Mit kéne tennem? /Nem is hangosan, normál hangerővel teszem fel ezeket a kérdéseket, választ nem is várok.
Nincs értelme bármerre is elindulni, hiszen 100 lépés után is ugyanott gondolnám magam. De azért elindulok, hátha az a próba lényege.

Megyek és megyek, már talán több, mint 100 métert is megteszek. A még mindig mozdulatlan bogár a kezemben maradt, nem akarom elengedni, lehet, hogy kulcsszereplője ennek e történetnek, amibe belecsöppentem.

(61)

[Jóindulat]

Kérdezősködésedre nem érkezik válasz, hát jobb híján nekiindulsz a rétnek.
Különösebb érdekes dolgot nem találsz, hacsak azt nem találod egy idő után érdekesnek, hogy a növények között nem találsz kókadtat vagy száradtat sem, mindegyik friss, eleven, élő, mintha csak egy könyv illusztrációi keltek volna életre.

Mikor aztán tanácstalanul megállsz és körbenézel, bármi változás vagy érdekes után kutatva, onnan érkezik az újdonság, ahonnan nem is várnád:
Mintha megunta volna döglöttnek szimulálni magát, foglyod kezd el mocorogni. Lábacskáival elkezd fészkelődni, érzed, ahogy szelíden furakszik kifelé, a szabad levegőre. Tartod, tartod egy darabig, aztán mikor már érzed, hogy szorításod kárt tenne benne, kénytelen vagy engedni.
Ami aztán előmászik, attól bizony eláll a lélegzeted. Mintha csak a fűszálakból állna, zöld, növényi részek alkotják a kis bogár testét, majd álmélkodásodat kihasználva tenyeredből kényelmesen, ráérősen felmászik a kézfejedre.

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember 1. Szerda]

/Már szint minden reményem elvesztettem, hogy valaha is sikerül visszajutnom Altmyrcába, a fura professzor irodájába, amikor a kis tücsök, a markomban ismét elkezd mozogni. Megnézem magamnak ismét a kis jószágot, akit mintha teljesen kicseréltek volna! Most már nem olyan átlagos tücsök kinézete van, hanem gyönyörű, zöld színű és mintha fűszálakból lenne a teste. Nagyon érdekesnek találom, és úgy sejtem, szükségem lesz rá, hogy végigcsináljam ezt az istenverte tesztet, vagy akármi is ez./
- Mire kellesz te nekem? /Kérdezem az apró lénytől. Nem várok választ tőle, ezért tovább folytatom a lépdelést a pusztán, hátha találok még több tücsköt, vagy valami más érdekességet./

(62)

//Bocsi a késleltetésért, nem volt időm írni //

[Jóindulat]

/Óvatosan tartva kezedben a kis, egyébként elugrani-repülni nem kívánó lényt nekiindulsz a messzeségnek. Újabb érdekességet nem találsz, így igazából a mozgás marad meghatározó élmény, ahogy egyik lábad a másik után pakolgatod. Bal, jobb, bal, jobb...

Már igazából magad sem tudod, mióta bandukolsz már a furcsa módon egyáltalán nem égető, langymeleg napsütésben; fogalmad sincs, a könnyed szellő hányszor és mennyi irányból kuszálta már össze a hajad, mikor egyszercsak hirtelen bőrig ázol, mintha csak egy vödör hideg vízzel nyakon öntöttek volna. Körbepislogsz minden irányba, fent is lent is, azonban hiába keresed a víz forrását... vagy akár a nyomát, sehol nem látod. Pedig határozottan érzed, hogy lábaddal benne tapicskolsz.

Pillanatok múltán aztán halványodni kezd a szépséges rét látomása és ismét az iskolában találod magad, a professzor figyelő tekintete előtt. Ruhád, hajad nedvesen tapad a bőrödre, s a szék egy nagyobb fémlavórban álldogál, amiben a bokádig érő víz lötyög.

Azonban nem csak ez a meglepő: csiklandozást érzel a tenyereden, mire rádöbbensz, ujjaid védő burkot formáznak valami körül. Ahogy belekukkantasz, a rétről ismerős, zöld kis tücsök dugja elő csápjait és igyekszik előmászni./
- Nocsak.
/Emeli meg a prof a szemöldökét kis barátod láttán./
- Úgy vélem, a próbát sikerrel teljesítette. /Mosolyog rád biztatóan, majd az alattad lévő vízmennyiség centiről centire apadva egyszercsak eltűnik, a ruhádból aláhulló cseppek csobbanását fémes koppanásokra cserélve./ Megvan magácskában a tehetség, ezt egyértelműen igazoltuk. Most akkor annyi a teendője, hogy elmegy a Tanácsházra H'Sekiratban, ott megejti a formaságokat, aztán pedig már regisztrálni is tudjuk a tanulóink között. Tekintettel a khm... rendkívüli körülményekre, addig meglátom, mire jutunk a tanárok tanácsával, már ami a szokásos tandíjat illeti. Viszont... /Pislog a kezedre, majd tenyerét kinyújtja az asztal fölött./ Megtenné, hogy zöld kis barátját addig itthagyja nekem? Ritkán látni ilyen bizonyítékát a próbának.

*Semmi gond, velem is előfordul néha. *

[Iryn Stailo]

*Jóindulat*
[2900. Szeptember. 1. Szerda]

/Nem tehetek mást, elindulok hát a különös kis lényecskével a kezemben, mintha lenne úticélom. Pedig nincs. Azt sem tudom, hogy mit keresek itt, vagy egyáltalán, hogy hol vagyok. De már szinte tudom, hogy nem is fogom soha rájönni, hiszen ez csak egy próba.
De akkor nagyon meglepődök, amikor hirtelen elönt a víz. Szó szerint. Csurom vizes leszek, pedig egy felhő sincs az égen és mögöttem sem állt eddig senki, aki le akarna borítani egy vödör vízzel. Pedig megtörtént, hogy melyik, azt nem tudom, de nem is fontos, mert hirtelen elhalványodik a rét maga és lassan visszakerülök a professzor irodájába. Furcsa, hogy nem kezdtem káromkodni, amikor vizes lettem. Egyértelműen más lettem, mióta a jövőben vagyok.

Még mindig vizes vagyok, de nem fázom szerencse. Bizonyára ez is a mágia műve, vagy nem tudom. Mindenesetre, jó újra emberi arcot látni. Mintha órákat töltöttem volna a „tesztben”. Az viszont furcsa, hogy a szépséges tücsök még mindig a tenyeremben van. Kiengedem a markomból, de úgy tűnik,a tücsök nem óhajt továbbállni. Nem irtózom a bogaraktól, de ennyi bőven elég volt belőlük egy időre. /

- Ennek örülök, bár úgy érzem, semmit sem csináltam. /Jegyzem meg mintegy mellékesen, majd várom a prof további „kiértékelését”. Közben érdeklődve figyelem, ahogyan eltűnik a víz körülöttem. Érdekes.
Örülök, amikor kiderül, hogy jó helyen járok. Így már teljesíthetem anyám kívánságát, és varázsló válhat belőlem. Viszont annak nem örülök, hogy vissza kell mennem H’Sekirat-ba. Örülök, hogy eljöttem onnan. Most meg menjek vissza egyedül? Kénytelen leszek. Talán Mer elkísér, ha nincs jobb dolga./
- Rendben, akkor indulnék is. Ó, persze, a tücsök a magáé. /Mosolygok a professzorra és áttaszigálom az állatot az ő markába. Végre megszabadultam tőle./ - Mellesleg, azt hittem, maga teremtette a bogarat. /Fordulok vissza az ajtó előtt, majd biccentek egyet és kilépek az iskola folyosójára.

Remélhetőleg Mer még mindig itt van. Hiszen megígérte, hogy megvár./
- Asszem átmentem a teszten! Viszont még mielőtt beiratkozhatnék vissza kell mennem H’Sekiratba. /Mondom Mernek, ha még itt van./

(63)